2022. január 23., vasárnap

Kék körút Sepsiszentgyörgy környékén, jan 22

2022 január 22-én szombaton 31-en gyűltünk össze a stadionnál. A hagyományos kék körút kirándulásra igyekeztünk, amely a városunk környékének erdőjében található (550 m / 9,00 h). Dukrét Lajos bácsi ezt a túrát már az egyesületünk újraalakítása óta évente megszervezi, tehát bőven van történelme az eseménynek.

A Vadász utcában kezdtük sétatúránkat, majd az Örkő nyakán keresztül, annak tetejére mentünk fel. A ködös téli időjárás nemigazán kedvezett a kilátásnak, épp csak a város északi részét véltük felfedezni, illetve a közeli Görgő csúcsát, amely egyben a Baróti-hegység legmagasabbja. Továbbálltunk és az ezeréves erdőn keresztül értük el a Biróné pusztáját, majd egy meredek ereszkedőt követően leértünk a Honvéd forráshoz. A vékonyan csordogáló kút mellett megpihentünk, falatoztunk (540 m / 10,30 h).

Pihenő után felkerekedtünk és elindultunk a Csiklon-patak völgyén. Átszeltük a patakot, majd egy kényelmes erdei ösvényen gyalogoltunk fel a szép téli tájban. A kis hóval befedett Tetves-kút szomszédságában megpihentünk, majd felsétáltunk a Kölcze pusztájára, ahol szokásos módon turistához illő módon szórakoztunk. Ez tűzgyújtásból, különböző finomságok sütögetéséből, forralt bor elkészítéséből és éneklésből állt (640 m / 12,00 – 14,30 h). Nagyon jól éreztük magunkat, örvendtünk egyszerűen a természetnek és az együttlétnek.

Hazafele begyalogoltunk a Papp-kút szomszédságában egészen a Szemerja patakának völgyébe, majd ennek partján Alsó Szemerjára értünk, vagyis városunk egy régi negyedébe, ahonnan mindenki hazatért (520 m / 15,45 h).

Köszönjük Lajos bácsinak a túravezetést, köszönjük mindenkinek a társaságot és a jókedvet, amely akár a következő túráig egy igazán jó lelkiállapotot és felfrissülést nyújt.

Fotók itt

2022. január 10., hétfő

Bucsecs: Strunga-nyereg

2022-es év első magashegyi túráját a Bucsecs hegységbe terveztük. Vagyis sokat nem terveztük, hiszen spontán alakult ki, a „ menjünk már valahova” stílusban. Ismervén a kedvezőtlen időjáráselőrejelzéseket, komolyabb vállalkozásba nem szándékoztunk fogni, ezért a biztonságos útvonalat választottuk Felső Moécsból a Strunga nyeregbe.

Január 9-én vasárnap szemerkélő esőben ugrottunk ki az autóból, Felső Moécs legvégében, ahol az aszfaltos útnak vége a Bângăleasa völgyben (1150 m / 7,30 h). A sötét fellegek miatt alig-alig akart megvirradni, ez még nyomasztóan hatott a túrázni vágyók lelkiállapotára is. Na de elindultunk kitartóan az erdőkitermelő úton felfele, amelyet hamarosan magunk mögött hagytunk és továbbá egy nagyon meredek kapaszkodót követtünk a fenyves erdőben. Bizonyos idő elteltével a felhők kezdtek szétszéledni, a csapadék elállt, így bizakodóan néztük a fehér homályban emelkedő magas sziklafalakat éspedig a Bătrâna és Colții Țapului havas oldalait. Egyre fennebb a hó vastagsága is nőtt, de a napokban jártak előttünk, ezért nyomot nem volt szükséges törni. A követendő ösvényünk is lankásabb lett, ezért jóval könnyebben haladtunk. Kiértünk az erdőből és kezdtük érezni a szél hatását. Ebből gyorsan következtettük, hogy odafent a gerincen erős széllel kell számolnunk. Magunkra vettük a megfelelő ruházatot és a Bucșa mellékgerincén másztunk felfele, a csúcs irányába. A fehér táj egyre jobban beködösödött, a szél is fokozatosan erősödött. A Bucșa csúcsára érve a szél teljes erejével vágta a havat felénk, kilátásunk 20-30 méter alá csökkent (1848 m / 10,00 h).

A hasonló időjárási viszontagságokat már többször átéltük magashegyen, ezért nem döntöttünk a visszavonulásra. Keletre fordultunk a Strunga-nyereg irányába, ahol menedékhely is található. Útvonalunk a gyephavas gerincét követte, tehnikai nehézségek nélkül. A köd ellenére nagyon jól lehetett tájékozódni, mindvégig a keleti irányt követtük. Közben még elő-előtünt egy-egy vékony kilátás, aminek szerfölött örvendtünk. A Kis Strunga előtti szakaszon meredekebb jeges havat kellett kimászni, pontosan a nyereg előtt. Innen északra fordultunk a Strunga-nyereg irányába. Hamarosan egy csapattal találkoztunk, akik a menedékhely felől jöttek, így nem aggódtunk a tájékozódás felől. Pontosan a nyereg alatt találtuk a nagyon jó állapotban levő menedékhelyet, ahová bementünk pihenni (1900 m / 11,30 – 12,30 h).

A menedékhelyen 7-14 személy fér el priccseken, ezen kívül jó néhány a földön is. Dupla ajtó védi a bejáratot, az ablakokat fából készült nyílászárók fedik. Napelemes világítás működik, ugyanakkor telefont is lehet feltölteni. Van asztal székekkel, fogas, illetve elsősegély doboz. Kitűnő állapotban levő házikó nagyon forgalmas, hiszen épp most is a rossz időben ott tartózkodásunk alatt túrasízők és turisták csapatai jöttek-mentek. Mi is elfogyasztottuk a kényelemben elemózsiánkat és kijöttünk a házból.

Az Yr norvég időjárásjelentése déltől javulást mutatott. Nos ez be is jött, boldogan szemléltük a felettünk tornyosuló hegyeket. Kimentünk a közeli Strunga nyeregbe és az egész Bucsecs nyugati oldala fantasztikus látványt nyújtott. Látván a megkeményedett havat, ezért a sziklák alatti útvonalat választottuk a lefele útnak. Habár eredetileg ugyanott terveztük a visszajövetelt, ahol felmentünk.

A megkeményedett hóban biztonságosan kereszteztük az oldalakat, habár volt egy-két völgy amelynek keresztezése némi aggodalmakat okozott. Mélyebb hóban semmiképp nem ajánlott az útvonal lejárása a fokozott lavinaveszély miatt. Gyaloglásunk közben több képet is készítettünk a Bătrâna oldaláról, illetve nagyon jól látszott az eddigi lejárt útvonalunk teljes egészében.

Lefele jövet betértünk az erdőbe, néhány patakot keresztezve, szerpentines ösvény vezetett le bennünket ismét a Bângăleasa völgybe. Mire visszatértünk az autóhoz ismét sötét felhők borították be az eget és sűrű eső áztatta az amúgy gyönyörű környéket (1150 m / 15,30 h). Hazajövetelünk előtt még betértünk a „La cabane aux images” nevű kis fotósmúzeumba, ahol megcsodáltuk a 80-90 éves fényképezőgépeket és különleges fényképeket vásároltunk. Laurent Jouault tulajdonos – akit már korábbról ismerek látogatásaim során – nem volt jelen, így becsületkasszába fizettük a vásárolt dolgokat.

Köszönöm barátaimnak, hogy együtt túrázhattunk ezen a különleges vasárnapon.

Fotók itt