2022. április 24., vasárnap

Krókuszleső kisbakancs-túra a Szombat völgyében, ápr 24

Gyönyörű időjárást fogtunk ki 2022.év Szentgyörgy napján a Fogarasi havasokbeli Szombat völgyében. Már reggel a gyülekezőnél kellemes időben volt részünk, itt 105-en jelentünk meg összesen, ebből 45 gyerek volt. A csapat megérkezte után, még egy nagyon keveset autóztunk, aztán leparkoltuk a járgányokat egy hatalmas fatelepen.

Üdvözöltem a csapatot és indultunk neki a hosszadalmas völgynek. Piros háromszöget követtük eleinte erdőkitermelő úton, majd utána túraösvényen. Itt már megjelentek az első hófoltok, sőt maga az ösvény helyenként nagyon jeges volt. De szerencsére e jeges szakaszokat könnyen ki lehetett kerülni, ezért nem okozott gondot. A menedékház előtt kikerültünk az erdőből, ahol a Nap teljes tavaszias erejével sütött. Egyszer csak megjelentek a krókuszok, a csodaszép virágok amelyek rögtön hóolvadás után jelennek meg. Rengeteg szögből fényképeztük és sikerült a havas magashegyi tájat is belevenni, ami igazán csodás alkotást eredményezett.

A menedékháznál egy bő órát megpihentünk, ezalatt fogyasztottunk az elemózsiánkból, a gyerekek játszodoztak a hóban, a felnőttek társalogtak. Pihenő után még előremeneteltünk a völgykatlan végéig, ahonnan pontosan a fejünk fölött emelkedett a Gălășescu Mare hófödött csúcsa. Óriási hópárkányok fenyegetően hatnak az arra túrázóra, ez azt jelentvén, hogy nincs vége még a lavinaszezonnak. Körbefotóztuk a tájat, nemi időt is eltöltöttünk a magashegyek világában, majd csoportkép után elindultunk visszafelé.

Ugyanazon az úton ereszkedtünk lefele, mint amelyen feljöttünk, hiszen itt más lehetőség nem volt. A menedékháznál még egy rövid ideig megálltunk, közben rengeteg más turista feljött, úgyhogy a gyönyörű idő kicsalogatta azokat a személyeket is, akik nemigazán voltak havas hegyi túrára felkészülve. A hosszú erdőkitermelő úton lefele haladva egyre melegebb lett, sokan várták, hogy meglássuk autóinkat. De hát ezt jelenti a Fogaras. Ilyen kis túra is sokszor fokozottabb erőfeszítéssel jár, főleg ebben a hegységben.

Köszönettel tartozom mindannyiatoknak, hogy együtt tölthettük e szuper kellemes napot, remélem mindenki jól érezte magát! A következő viszontlátás reményében üdvözöllek Benneteket itt a sorok között is.

Fotók itt