Bodzai-hegység Piliskéje, márc 29

Kövér felhők masíroztak az égen 2025 március 29-én reggel. Vonatos utazásunkat követően 26-an gyűltünk össze Keresztvár felső végében, a virágosréti vasútállomáson (680 m / 9,00 h). Mester Nagy Ildikó túravezető köszöntötte az egybegyűlteket, túráját szokásos módon egy kis bemelegítővel kezdte, karjainkat, lábainkat megmozgatva. A Piliskét már jóformán minden oldaláról megismertük, de ez a rész eddig kimaradt. Felfedező utunkat a vasút mentén kezdtük Keresztvár irányába, majd hamarosan jobbra tértünk egy keskeny erdei ösvényen. Turistajelzések nincsenek errefelé, ezért teljes mértékben a térképre kellett hivatkoznunk. Egy rövid emelkedő után szélesebb erdőkitermelő útra térünk jobbra, azon haladunk felfele. Az előző napok esői jól megáztatták a terepet, sárban nem volt hiány, amelynek nagyon örvendett a két kisgyerek.

Az idő egyelőre kellemes volt, de a fellegekből néha eleredt az eső, igaz nem áztatott nagyon különösen el. Közben meredekebb szakaszokon kellett gyalogolnunk, a sár jelentősen megnehezítette az előrehaladást. Tisztásokról visszanézve a Keresztvár patakának völgyébe tudtunk visszapillantani, sőt a kiindulópontunkat is szemlélhettük a ködös tájban, illetve a Nyéni-hágó mutatta magát épp a felhőplafon alatt.

Megérkeztünk közvetlen a Piliske csúcsa alá, ahol 1040 m magasságban rátaláltunk a medvehagymás helyre. Úgy döntöttünk, hogy egyszer megjárjuk a csúcsot, majd visszafelé szedünk ebből a finom és egészséges növényből. Egy nagyon meredek szakaszon kapaszkodtunk fel a gerincre, közben a ködbe is belementünk. Az erdő nagyon sejtelmes volt a ködös tájban. A gerincen már sokkal könnyebb dolgunk volt, a sártól is megszabadultunk a fenyőerdőben. Néhány hóvirágot lefényképeztünk a vizes erdőben. Egy kissé köves gerincen jutottunk fel a Piliske csúcsára, ahol elfogyasztottuk elemózsiánkat (1294 m / 11,00 – 11,40 h). Nagybányáról érkezett András, piros rózsákkal köszöntötte a nőket, illetve meglocsolta a közelgő ünnepek alkalmából. Csoportkép készítése után elindultunk lefelé, hiszen már kezdtünk fázni a hideg és szeles időben.

Visszatértünk a medvehagymák vidékére, itt már ismét kellemesebb időt kellett elviselnünk a szélcsend miatt. Több mint egy fél órát eltöltöttünk a zöld “szigeten”, ezalatt mindenki feltankolhatott bőségesen a növényből. Lefele egy másik úton jöttünk, valami mellékgerincen. Itt is jelen volt a sár, de mégsem annyi mint felfele jövet. Az időjárás is kellemesebbé vált, illetve a felhőplafon is felemelkedett, így kilátásunk is tisztább volt. Jóval gyorsabban haladtunk, hamarosan leértünk a viadukt mellé és mivel bőven volt idő, betértünk egy útszéli kocsmába (680 m / 13,30 – 14,15 h). Innen már egy kis séta választott el a vasút mentén a vasútállomáshoz, ahol jólesett felülni a fűtött vonatba (680 m / 14,30 h).

Köszönjük a vagány társaságot és a szervezést Mester Nagy Ildikónak!

Fotók  itt

Kisbakancs-túra Bodzaforduló környékére, márc 22

Könnyed, sétakirándulásra hívtuk a kisbakancsos társaságot, ezúttal Bodzaforduló környékére. Nemigazán járunk erre a vidékre és ez természetjáró szempontból kissé hanyagságnak is nevezhető, hiszen a tájak bármikor összehasonlíthatóak például egy gyímesi látképpel. Már az utazást is úgy terveztük, hogy együtt utazzunk Bodzafordulóig, kissé izgalmas módon, elkerülve az autónk kényelmét. Hát izgalomban volt részünk – vagyis részem mint szervező – hiszen a két perces szászhermányi átszállást régen lekéstük. A vonaton nagyon nyugodt és mosolygós arckifejezéssel közölte a jegyvizsgáló hölgy, hogy értesítette a másik vonat vezetőjét a csapatunk érkezésére. Tökéletes harmóniában érkeztünk Szászhermányba és a mellettünk “parkoló” bodzafordulói vonat szomszédságába. Átszállásunkat követően, gyönyörű tájakon átsuhanva és egyelőre az ország leghosszabb alagútján átmenve (4,4 km) érkeztünk Bodzafordulóra. Innen indult gyalogtúránk, nagyjából 20 perc késéssel (710 m / 9,20 h).

Keskeny és nyugodt sétálóúton megyünk a városka központja felé, majd egy-két kanyar után a tanösvényünk kiindulópontjához érünk. Itt haladtunk át a Bodza folyó hídján, ahol 126 személyt számláltam. A gyönyörű idő és a kényelmes kirándulás hírdetése megtette hatását. A csapat köszöntése után eleinte egy bicikliúton folytattuk utunkat, majd enyhe emelkedővel jutottunk egyre magasabban a városka fölé. Kaszálók szélén járkáltunk, kisgyerekek futkorásztak előre, mintha síkterepen kirándultunk volna. Egyre fennebb jártunk, erdős és kaszálós övezetekben, majd kiértünk a Székely domb, vagyis Piramis tetejére (856 m / 11,00 – 12,30 h). Mivel gyönyörű kilátóponton álltunk, ezért itt tartottuk a hosszabb pihenőt. A kellemes napsütés bónuszként hatott ránk, a gyerekek zöme nagyon aktívak voltak, néhány felnőtt inkább a Nap melegét választotta pihenésképpen. Bucsecs tetejétől a Csukásig, majd a Szilon havasig minden látszott, főleg a kialakított kilátóról. Kellemes idő miatt jóval több időt tölthettünk volna ezen helyen.

Elérkezett az indulás ideje. Csoportkép készítése után, kaszálók és erdei ösvények érdekes útjain jöttünk le a büdös vízű (kénes) csorgóhoz, majd fegyelmezetten a városon belül masíroztunk a vasútállomásig (710 m / 13,50 h).

A vasútállomáson nagyon jó beszélgetések szövődtek a csapat keretén belül, jó volt találkozni nagyon régi ismerősökkel és újdonsült kirándulókkal. Utazásunk probléma nélkül zajlott szeretett városunk Sepsiszentgyörgyig, igen jó hangulatban.

Köszönöm a kedves gyerekeknek és felnőtteknek a részvételt! Nagyon vagányak vagytok! Külön köszönet a Kovászna Megyei  Kiválóságközpont diákjainak a részvételt, akik tanúbizonyságot tettek érettségükről ezen közösség iránt!

Fotók itt

Béli-hegység túra, márc 15-16

Számunkra különleges kirándulást néztünk ki 2025 március 15-16 közötti hétvégére. A békéscsabai székhelyű Bihari Túrák Egyesületének szervezésében, a Béli-hegység (Codru Moma) déli részét céloztuk meg, ezen belül a Moma csúcsra kívánkoztunk felmenni. Pontosan egy esős időszak közepére érkeztünk, az előrejelzések egyáltalán nem voltak kecsegtetőek. Szerencsénkre azonban az eső “megvárta” a túránk végét, így csupán borús égbolttal és némi széllel megúsztuk.

Hajnali 3 órakor indultunk Sepsiszentgyörgyről az Arad megyei Zomborra (Zimbru). Elhagytuk a települést és a megbeszélt helyen várakoztunk a magyarországi turistákra. Borús volt az ég, fújdogált a szél, épp csak reménykedtünk, hogy legalább az induláskor ne essen az eső. Négy kisbusszal érkező csapat érkezett, majd szedelőzködés után készen álltunk az indulásra. A túravezető kijelentette, hogy ez egy felfedező túra, tehát kimondottan a térképre voltunk utalva túránk során. Ezt egyáltalán nem bántuk, legalább izgalmasabbnak nézett ki a nap.

Összesen 37-en indultunk tehát a Patak-völgye elnevezésű erdőkitermelő úton (300 m / 10,15 h). A nyirkos idő ellenére egyáltalán nem volt hideg, kellemes időben gyalogoltunk. Utunk során teljében virágzó növényeket figyeltünk meg és fotóztuk őket. Ez is bizonyítékul szolgált, hogy errefelé jóval enyhébb az éghajlat mint nálunk Háromszéken. Közel 5 km-t gyalogoltunk jó iramban ezen a kényelmes erdőkitermelő úton. Aztán hirtelen kelet felé fordultunk a Moma-csúcs irányába. Egy szűk patakvölgyben indultunk neki, ahol valamikor régen erdőkitermelés volt. Mivel egyáltalán nem jár errefelé senki, ezért nagyon bebokrosodott a vidék. Úttalan utakon próbáltunk valami normális ösvényre rátalálni, de mindhiába. Aztán a bokrok sem jelentettek legnagyobb akadályt, hanem inkább az egész hegyet ellepő szeder indák, amelyekbe folytonosan botlottunk bele. Meredek szakaszokat is küzdöttünk le és ezen a terepen egyáltalán nem volt könnyű az előrehaladás. Térkép szerint egy nagy tisztás szélét is kellett volna érintsünk, de amikor ott jártunk csak tapasztalni tudtuk ennek a bebokrosodását. A fák közül azonban volt kilátásunk a környező vidékre, habár panorámafotó készítéséről szó sem lehetett. Kiérve a gerincre, piros sáv jelzésre bukkantunk, amely feltehetően a Béli-hegység gerincét követi. Gondoltuk legalább itt könnyebb dolgunk lesz, de a szeder indák itt is nehezítették előrehaladásunkat. Szó sincs kitaposott ösvényről, gyéren járt vidéken tartózkodtunk.

Felérve a Moma erdővel borított csúcsára, csoportképet készítettünk (854 m / 14,00 – 14,30 h). Kicsit megpihentünk, aztán indultunk is visszafele ugyanazon az úton. Néhány csepp eső is jelezte, hogy később jönnek a társai is. Az ereszkedés sem ment nagyon könnyen, hiszen még jobban oda kellett figyelni a szederbokor indáira. Jó magasakat kellett lépni, ha nem akartunk orra esni. Természetesen valamiképp gyorsabban haladtunk és ennek köszönhetően hamarabb leértünk a kényelmes erdőkitermelő útra, amelyet szerintem mindegyikünk nagyon várt. Elindultunk az autóink irányába, aztán az utolsó fél órában megérkeztek a fenti esőcseppek társai is. Nagyon örvendtünk, hogy megkímélt az időjárás és nem ott valahol fent öntötte nyakunkba az esőt, a szederbokrok között. Mindenki szerencsésen érkezett vissza az autókhoz és elbúcsúztunk túravezetőnktől, megköszönve az amúgy érdekes kirándulást (300 m / 17,30 h).

A magyarországiak hazautaztak, mi pedig Menyházán töltöttük az éjszakát, hogy csöppenjünk bele egy kicsit Czárán Gyula világába is. Másnap reggeliben meglátogattuk az egykori fürdő épületét, amelynek már csak romja maradt, ugyanakkor Czárán Gyula emlékkövénél is voltunk és a sírjánál is leróttuk kegyeletünket. Mindezt zuhogó esőben, de kitűzött célunkat teljesítettük.

Fotók itt