Két nap a Vargyasi szorosban, júl 20-21

2024 július 20-21 közötti hétvégét töltöttük a csodálatos Vargyasi szorosban. Autóval Homoródalmás felől közelítettük meg a Vargyas patakát, majd egy parkolóban hagytuk a járművet. Sárga sáv jelzésen jutottunk el a közelben levő Kőmezőre, ahol a kialakított menedékhelyen szándékoztunk eltölteni az éjszakát. Kellemes idő volt, de késő délutánra esőt jeleztek, ezért jónak láttuk mihamarabb felmenni a Felső Mál tetejére. Csomagjainkat a házikóban hagytuk, így lezseren vágtunk neki a domboldalnak. Először a felettünk levő kilátóhoz mentünk, a táj megfigyelése közben egy jókora zöld gyíkot is fényképeztünk. Innen magas fűben a Tatárkápolnához mentünk, ahol a fák alatt kissé megpihentünk. Tovább folytattuk a magas fűben utunkat, majd jobbra kanyarodva megtaláltuk a piros háromszög jelzést, amely a csúcsra vezetett. Meredek kapaszkodót követtünk az erdőben, majd a tetőn előjöttünk a csúcs szélére, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt Vargyas irányába.

Ugyanazt az utat követtük visszafele a menedékhelyig, ahol gyorsan gyűjtöttünk némi fát elemózsiánk megsütéséhez. Szó szerint kellett sietnünk a tűzrakással is, mert gyülekeztek a felhők a fejünk felett. Mire megsütöttünk mindent, erős szél kezdett fújni, kövér fellegeket hozva. Épp elfogyasztottuk az ételünket, arra be is menekültünk a házba, mivel jókora eső lett. Soká azonban nem tartott, a párás időnek köszönhetően érdekes módon vonultak a fellegek a szoros felett, amit természetesen megörökítettünk. Estére bevonultunk a házba, elaludtunk, közben egész éjjel kitartóan esett.

Reggelre kellemes idő fogadott, megreggeliztünk a ház melletti nagy asztalnál és indultunk tovább. A Farkasok ösvényén jöttünk le a szorosba, majd a patak mellett felfele vettük az irányt. Mivel esős időt jeleztek, ezért nem volt sok látogató a szorosban, amelynek szerfelett örvendtünk. Felmentünk az Orbán Balázs-barlang szájáig, majd a Lócsűrbe is belátogattunk egy fejlámpa fényénél. Denevéreket is sikerült megfigyelnünk kis barlangászásunk során. Ezekután teljesen végigmentünk a szoroson, sok-sok hídon átkelve. A Vörös szikláknál kis pihenőt tartottunk a patak mellett, ahol lábat is lehetett áztatni. Szerencsésen értünk vissza az autóhoz, megúsztuk csepp eső nélkül.

Hazafele felkanyarodtunk Lövéte felé, ahol az Asszonybosszantó csárdában fogyasztottuk el hűsítőnket.

Fotók itt

X. Kovács István-emléktúra a Fogarasi havasokban, júl 14

Kora reggel autóztunk Felek (Avrig) irányába, majd onnan tovább a Német tisztásig folytattuk, ahol leparkoltuk járgányainkat (740 m / 7,00 h). 2024 július 14-én vasárnap, összesen 17-en jelentünk meg a túra kiindulópontján, ahol a sepsiszentgyörgyieken kívül voltak Csíkból és Gyergyóból is. Az elmúlt napokban jegyzett hőség a magashegyeket sem kímélte, ez be is bizonyosodott a kirándulás során.

Miután megvolt a csapat köszöntése, elhangzott néhány mondatban a néhai Kovács Pityu barátunk bemutatása. A Háromszéki EKE oszlopos tagja volt egészen a 2014-ben bekövetkezett haláláig. A nagy tapasztalattal rendelkező túratársat, túravezetőt, barátot egy súlyos betegség következtében veszítettük el. Sokat köszönhetünk mindannyian Neki, hiszen tudását átadta az Őt követő generációnak, így jóval könnyebb volt elsajátítani a magas hegyek – és nemcsak – bejárásának fortélyait, téli és nyári körülmények között.

A Német tisztáson található panzió mellől indultunk. Mivel a patak közvetlen közelében gyalogoltunk, itt még élvezhettük a hűvös levegőt. Hamarosan azonban elhagytuk a patakvölgyte és meredeken kezdtünk felfele kapszkodni az erdőben. Tikkasztó meleg volt már ebben a korai órában is, márcsak néhány felhőben reménykedtünk, amely egyelőre még nem mutatkozott. A meleg időjárás ellenére nagyon jól mozogtunk. Az erdei ösvény után, a menedékház alatt szerpentineken emelkedünk felfele. Most már a fák sem nyújtottak árnyékot, így egyre jobban éreztük a Nap melegét. Meglepetésünkre a keskeny ösvény teljes hosszában le volt kaszálva, így lényegesen könnyebben tájékozódtunk és haladtunk. A turistajelzések is mostanában voltak lefestve, úgyhogy látszik a környéken való munkálkodás.

Megérkezünk a Barkács (Bârcaciu) menedékházhoz (1550 m / 9,00 – 9,45 h). Kiülünk a menedékház előtti padokra, reggeliztünk, pihentünk. Nagy bögrében lehet fogyasztani kávét és sörös korsóban árulják a finom teát. Megérdemelt pihenő után elindultunk a kék pont jelzésen a Feleki-tó felé. Ismét erdőben haladunk, amely megkímélt a napsugaraktól. Egy emelkedő után azonban jókora szintet ereszkedünk a patak medréig. Ezt az úgymond elvesztett szintet kellett visszapótolni két glaciális lépcső alatt a Feleki tóig. Egyre lassabban haladtunk a tűző Nap melegében. Szerencsénkre néhány felhő is megérkezett és közben árnyékot vetett fejünk főlé. Ez kimondottan jól esett. A szél azonban nagyon lusta volt, nem akart meglebbenni sem.

Felértünk a Feleki-tó partjára, ahol megpihentünk a víz tükre mellett (2007 m / 12,50 – 13,30 h). Itt már érződött a hűvösebb levegő, ki is használtuk ezt pihenéssel, fotózással. A főgerincjelzésen folytattuk utunkat a piros sávon, keleti irányban. Enyhe emelkedőben volt részünk, néhány kitettebb szakaszokkal a Gârbova nyugati nyergéig. Innen kikerültük az ugyanazon nevű csúcsot és megérkeztünk a keleti nyeregbe. Egy utolsó kapaszkodó választott el a Létrás (Scara) csúcstól, amelyet problémák nélkül értünk el (2306 m / 14,30 – 15,30). A túránk legmagasabb pontján kifeküdtünk pihenni, falatozni. Déli irányban esőfelhők vonultak, dörgések hallatszottak, de a mi helyzetünket nem fenyegették.

Márcsak lefele kellett haladnunk a hegy tetejéről egészen a túra végéig. Első fázisban a Scărișoara mellékgerincén erszkedtünk le, majd egy áfonyáson keresztül érkeztünk vissza a Barkács menedékházhoz, útközben rengeteg áfonyát zabálva be (1550 m / 16,45 – 17,50 h). Nem siettünk, kihasználtuk pihenéssel a menedékház előtti téren található pihenőpadokon, közben finom teát szürcsölve. Az utunk utolsó szakasza ugyanaz volt mint felfele, szerencsésen visszaérkeztünk az autókhoz, feltöltődve szebbnél szebb élményekkel. A patakban való mosakodás nagyon jól esett, teljesen elfeledtette velünk az út fáradalmait (740 m / 19,10 h).

Köszönöm a nagyon jó társaságot, örvendek, hogy együtt lehettünk ezen az emléktúrán.

Fotók itt

Leaota-hegység: Szent Illés-csúcs, júl 7

Eddig ismeretlen volt számomra a Leaota-hegység északi részének tájai, de ez alkalommal sikerült véghez vinni a tervezett útvonalat teljes mértékben. Kalandos körtúránkon hárman vettünk részt gyönyörűszép nyári időben. Úgy is lehet mondani, hogy a nagy meleg elől elmenekültünk a hűvösebb magaslatokba és mély sziklavölgyekbe.

Kis Fundátáról indultunk piros sáv jelzésen (1190 m / 8,50 h). Gyönyörű fenyőerdőben kapaszkodtunk felfele, a táj hasonlított Felső Moécsból a Buksa felé vezető útra, de ez mintha enyhébb dőlésszöggel rendelkezett volna. Szamócát és áfonyát is találtunk útközben, majd csodálatos mohával fedett erdei talaj vett körül bennünket. Az erdőből kiérve, megpillantottuk a mai túránk legmagasabb pontját, vagyis a Szent Illés csúcsot, amely karnyújtásnyira volt tőlünk. Egy rövid pihenőt követően nekiálltunk a kapaszkodónak, amely az egész felfele útszakaszunk legmeredekebb részét képezte. A szél eléggé fújt, de igazán jólesett a Nap melege mellett. A csúcsról mindenféle irányba körülnéztünk: keletre a Bucsecs nyugati oldala teljesen mutatta magát, de a hegység legmagasabb pontjait is könnyedén felismertük; északra a Feketehalom emelkedett ki a Barcasági medencéből, de a távolban a párás levegőben a Hargita vonulatát is felismertük; nyugatra a Királykő és távolabb a Jézer-Papusa teljes mértékben látható volt; végül délre a Leaota-hegység legmagasabb régióját pásztáztuk szemeinkkel.

Idefent megettük az ételeinket és pihentünk (1887 m / 12,10 – 13,10 h). Bőséges pihenő után elindultunk lefele egyelőre azon úton amelyen feljöttünk, de hamarosan a kék sávot követtük, vagyis balra tértünk. A Crovului szoroson keresztül terveztük leereszkedni a hegyről, majd az Uluce-barlang érintésével óhajtottuk visszatérésünket a járműhöz. Az ereszkedés első része nagyon jól ment, majd a térképünk balra irányított. Mi követtük is az irányt, de nemhogy út, még egy gyenge ösvény sem volt előttünk. És turistajelzés sem. Gondoltuk hiba van a térképen és egy előbb észrevett erdőkitermelő utat próbáltunk ki, amely hamarosan véget is ért, nem vezetetett le a völgybe. Ezért térképpel a kezünkben, sűrű erdőben harántozva próbáltuk rákeresni a jelzésre, ezt szerencsére meg is találtuk. Itt arra következtettünk, hogy nemigazán járják turisták ezt az útszakaszt, hiszen ösvény nem volt taposva. A megtalált turistajelzésen leereszkedtünk a Crovului szorosba, amely vadságával lenyűgözött. 3 km-en keresztül bukdácsoltunk a köveken lefele, kétfelől sziklák emelkedtek a magasba, habár ezeket nem tudtuk jól szemügyre venni a magas fák miatt.

Ahogyan kiértünk a szorosból, egy kényelmes makadámutat találtunk, amelynek szerfelett örültünk a sok-sok bukdácsolás, kidőlt fákon való mászkálás után (920 m / 16,30 – 16,45 h). Itt lemosdottunk a hideg patakban, kifejezetten jólesett a rengeteg csihánycsípés után, már-már bizseregtek a lábaink tőle. Pihenő után elindultunk az utolsó 6 km megtételéhez. Jóval gyorsabban haladtunk a könnyű útvonal miatt. Hamarosan az Uluce-barlang bejáratához érkeztünk, ahová be is mentünk egy fejlámpával kb 50 métert a patak mentén. Egészen egy szifonig mentünk, ahol már csak búvárfelszereléssel lehet tovább haladni, illetve felefele láttunk továbbjutási lehetőséget, de most be kellett érnünk ennyivel. De ez a látvány is fantasztikusan hatott ránk, elégedetten távoztunk egy jókora adag hűvös levegő bevétele után.

A makadám úton folyamatosan mentünk enyhén felfele, keskeny völgyben, sziklákkal tarkított helyeken. 21 km gyaloglás után és majdnem 1200 méter szintet legyűrve, szerencsésen visszaérkeztünk az autóhoz (1190 m / 19,10 h). Nagyon szép napot töltöttünk csodálatos tájakon, kalandokkal teli élményekkel.

Fotók itt

Csukásban pedagógusokkal, jún 5

Különleges módon szerdán sikerült kirándulni 2024 június 5-én. Az iskolai szünnapot kihasználva, többnyire mikós tanárokkal mentünk meglátogatni a havasszépe virágzását a Csukás hegységben. Az elhanyagolt állapotban levő Vörös-havas menedékház parkolójáig autóztunk, ahonnan indult gyalogtúránk (1270 m / 9,20 h). Gyönyörű táj fogadott bennünket, hatalmas felhők emelkedtek a magasba a Nap melegének hatására. Piros háromszög jelzésen indultunk a Vörös-havas irányába. Ahogyan elhagytuk az aszfaltos utat, meredek kapaszkodót kellett leküzdenünk egy időjárás előrejelző állomásig. Rövid pihenőt tartottunk, ezalatt sikerült falatozni is, majd folytattuk utunkat. Egyre fennebb haladva, lassan magunk mögött hagyjuk az erdőt és a havasszépe virágának természetes élőhelyén találtuk magunkat. A Vörös-hegy nem volt annyira vörös mint amennyire számítottam, láttam ennél bőségesebb virágzást is az elmúlt években. Lehetséges, hogy 1-2 hét még szükséges a virágzás elérje a csúcspontját. Fotókat készítettünk a virágokról és csoportunkról, majd egy pihenő után ismét továbbálltunk.

Felérve a gerincre a csapat nem ment fel a Gropsoarele csúcsra, hanem balra a menedékház felé vette az irányt. Mivel Csonginak beharangoztam már a túra előtt a csúcs megmászását, ezért ő ezt komolyan vette és ettől nem tágított. Úgyhogy hárman se szó se beszéd a Gropsoarele csúcsig meg sem álltunk, ahonnan csodálatos kilátás fogadott bennünket (1883 m / 12,35 – 12,50 h). A távoli felhők egyre magasabbra kezdtek emelkedni, ennek köszönhetően még a Nemere hegységig is el lehetett látni. A Lakóca, a Pintillő, a Szilon- és Tatár-havas azonban szépen mutatták magukat. Nyugat irányban jóval felhősebb volt, de a Báj-havas és Német-havas alsó régióit is megvizsgáltuk. Ezeken kívül szépen látszott a Háromszéki-medence egy része Sepsiszentgyörggyel együtt.

A csúcsról folytattuk utunkat a menedékház irányába a Piroska havason keresztül. Útvonalunk közben láthattunk egy lehajlított vas határjelző oszlopot, amely egykor a magyar-román határt jelentette. Beérkeztünk ismét az erdőbe, kényelmes ösvényen meneteltünk jó iramban. Reménykedtünk, hogy utolérjük a társainkat a menedékháznál. Ezt jól is sejtettük, hiszen pontosan akkor készülődtek indulásra. Mi egy pihenőt kénytelenek voltunk beiktatni, de a túra utolsó szakaszára ismét reménykedtünk a találkozásra (1580 m / 14,20 – 15,00 h).

Falatozás és pihenő után elindultunk lefele a nagyon meredek makadám úton. A kemény ereszkedő a forrásig tartott. Valamikori bővízű forrás vizét pompálják fel a házhoz, ezért az egyszerű turista csak a patak medrében fel-feltörő gübéből ihat vizet. Áradás esetén ez lehetetlen. A forrástól sárga sávval jelzett gyönyörű erdei ösvényen mentünk tovább, első fázisban néhány szakaszos emelkedőt hagytunk magunk után, majd a tetőn egy tisztást követően leereszkedtünk a parkolóban várakozó autóhoz. Útközben hatalmas fákat figyelhettünk meg. A parkolóban ismét találkoztunk a tanári csapattal, itt megtörtént az egymástól való elbúcsúzás is (1270 m / 17,00 h). Köszönjük a részvételi lehetőséget, nagyon jól éreztük magunkat!

Fotók  itt

Nagy Sándor-túra, jún 2

2024 június 2-án vasárnap a Háromszéki EKE túrát szervezett a Nemere-hegység egyik legmagasabb pontjára, éspedig a Nagy Sándor csúcsra (1640 m). A hegység gerincén még két fontosabb kiemelkedés található: a Kis- és Nagy Nemere, mindkettő északabbra a Nagy Sándortól. A vidéket kevés turista keresi fel, hiszen megközelítése nem könnyű, iletve menedékház sincs a környéken. Túraútvonal hálózata eléggé gyér, a jelzések minősége is felújítást kíván, igaz térképpel és a modern tehnológiával, az eltévedés veszélye nemigazán áll fenn. Ideális hely tehát azon turisták számára, akik szeretik a csendet és el szeretnék kerülni a forgalmas turistaösvényeket.

Erre a csodálatos helyre kalauzolt bennünket Nagy Katalin, aki e vasárnapi túra főszervezője volt. A sepsiszentgyörgyi Míves Ház előtt gyülekeztünk, ahol a szervező részéről mindenki nyomtatvánnyal gazdagodott a csodaszarvasról. Autóinkkal Kézdivásárhely felé haladtunk, ott még néhányan csatlakoztak a csapathoz. Felső Lemhény után végig aszfaltos úton mentünk fel a gerincre, a túraútvonalunk kezdetéhez. Itt 39 személyt számoltak meg a jól bevált “turistakapus” rendszerrel. Gyönyörű időben volt részünk, amely kitartott egész nap.

A túravezető köszöntése után elindultunk kelet irányban enyhe emelkedővel (1030 m / 8,40 h). Hosszú kígyózó sorban jutottunk fel a közeli Poszkár tetőre, ahol a Nemzeti Összetartozás jelképeként, gyönyörű faépítmény áll (1203 m / 9,15 h). Kívülről-belülről megtekintjük az építményt, körbefotóztuk a környék táját és csoportképet is készítettünk. Főleg nyugat irányban lehetett ellátni, a párás levegőben a Dél Hargita gerincét véltük felfedezni a maga Kakukk hegyével és a Nagy Piliskével. A Poszkár tetőről leereszkedtünk, folytattuk utunkat a Kárpátok főgerincének jelzésén, a piros sávon. Kisebb széldöntéseket könnyedén kikerültük, ezen kívül semmilyen nehézségbe nem ütköztünk az útvonalunk során. Kényelmes útszakaszokat jártunk be, igaz rövidebb és meredekebb emelkedőket is hagytunk magunk után. Jókora tócsákat kerültünk ki, a sárban több medvenyomot is tanulmányoztunk, főleg a gyerekek ámuldozása közben. A vadállatok területe ez, gyér emberforgalom miatt nyugodtabban élhetik életüket a vadonban. Elhagyjuk a Kárpátok főgerincének jelzését és két útkereszteződés után máris a túránk legmagasabb pontján álltunk, a Nagy Sándor csúcsán (1640 m / 12,40 – 13,20 h). Itt megebédeltünk és picit pihentünk a közben előtörő Nap sugarai melegének kényelmében. A csúcson felújított állapotban levő kis menedékhely található.

Lefele jövet a piros keresztettel jelzett mellékgerincet követtük. Eleinte nagyon meredek szakaszokat ereszkedtünk, majd beérve a patakvölgybe, egy erdőkitermelő útra jutottunk. Innen kényelmesen gyalogoltunk a Veresvíz lapos térsége irányába. Elérjük a burgonyakísérleti állomást, majd innen délre fordulva folytattuk utunkat. A patak medrében a gyerekek fáradhatatlanul tevékenykedtek, minden gyíkot-békát megfogdostak, tanulmányoztak. Emiatt jól lemaradtunk a csapattól, de az érdeklődő tekinteteknek nem lehetett ellent mondani. A Veresvíz völgyében található Füvenyes ponknál szemügyre vettük a gyapjúsást, majd az ott felállított padoknál néhány percre megpihentünk. Az autók felé gyalogolva még jót ittunk a Veresvízi forrás hideg vizéből, amely pontosan jól jött az utolsó kilométerek meleg időjárásában (1020 m / 17,30 h).

Köszönjük Nagy Katalinnak a szervezést és túravezetést és mindenkinek a társaságot!

Fotók  itt

Vándorlás Felső Moécs és Szinaja között, máj 4-5

Újabb vándortúrában volt részünk – ezúttal két nap alatt – 2024 május 4-5 közötti hétvégén, immár a Bucsecs hegységben. Eredetileg korábbi időszakra volt tervezve a túra, de az időjárás – és a szabadidő – mostanáig tolta az útvonal bejárását. Mivel nem körtúráról volt szó, ezért sokféle tömegközlekedést is vettünk igénybe, mint a busz, vonat vagy taxi. Saját autóval a brassói jégpálya mellett parkoltunk, majd onnan egy Uber-el a 2-es távolsági buszállomásba mentünk. Innen Alsó Moécsra busszal utaztunk, majd helyi taxival Felső Moécsra, pontosabban a Bângăleasa-völgy aszfaltos útjának végéig, a sorompóig autóztunk. Utazás közben megfigyeltük, hogy meglepően kevés turista kereste fel ezt a gyönyörű vidéket.

Gyalogtúránk első napját a Strunga nyeregbeli menedékhelyig terveztük, második napon pedig Szinajára akartunk lejutni. A sorompótol indulva piros háromszög jelzést követtünk felfele a völgyön, kényelmes erdei úton (1100 m / 9,30 h). Sietségre nem volt okunk, hiszen rövid távot kellett bejárnunk, habár a szint felfele jelentős volt. Hamarosan elhagyjuk a patak medrét és nagyon meredek kapaszkodó vette kezdetét az erdőben. Ez a hosszú hegyláb pontosan a Bucșa csúcsára vezetett ki, ahogyan emelkedtünk, az előttünk levő útvonal meredeksége egyre enyhült. Kiérve az erdő védelméből, a szél éreztette a hatását, fent a csúcson annyira erőteljesen fújt, hogy semmi esélyt nem láttunk ott leülve megpihenni (1846 m / 12,20 h). Az erős szélnek azonban megvolt a jó oldala is, hiszen a felhőket nagyon gyorsan vitte, ezért kilátásunk mindig más volt, a hegyről mindig más kép rajzolódott ki.

Egy kis ereszkedő, majd emelkedő után immár a Kárpátok főgerincén, eljutottunk a Kis Strunga nyeregbe, majd már csak egy rövid sétát kellett megtennünk a Strunga nyeregig és rögtön alatta levő menedékhelyig (1900 m / 13,45 h). Itt egy barátunkkal találkozunk, beszélgetés közben kipakolunk a hátizsákból, falatozunk. Mivel rengeteg idő volt estig, a Colții Țapului felé is elsétáltunk csomag nélkül. Este a naplementét figyeltük meg, amely csodálatosan vörösítette meg az egyre kitisztuló ég alját.

A Strunga-menedékhely max 14 személynek biztosít priccsen szállást, a földön ennél többnek. A nagyon jó állapotban levő házikóban napelemes világítás van és telefont is lehet tölteni. Ugyanakkor székek és asztal biztosítja a kényelmes étkezést. Van elsősegély doboz, könyves doboz és egy másik doboz, amelyben cukrot, kávéport, teafüvet stb lehet találni.

Vasárnap, május 5-én reggel annyira köd volt, hogy vágni lehetett. Úgyhogy késői indulást terveztünk és jól tettük, mivel hamarosan a köd is elillant. Evés után gondosan kisepertük a helyet, tisztán hagyva a menedéket és elindultunk lefele a Padina irányába (1900 m / 11,00 h). Kényelmes ereszkedőben volt részünk, útközben finom bővízű forrásban lehetett mosdani. Hamar leérkezünk a Padina-menedékház környékére, amely nagyon megváltozott az utóbbi 1-2 évtizedben. A régi menedékház zárva nézett ki, néhány autós turista lézengett a völgyben, szerencsére elmaradt a nagy turistaáradat, tumultus. Mi sokat nem lézengtünk, hanem folytattuk utunkat a piros sáv jelzésen Szinaja felé. A 400 méteres szintet amelyet leereszkedtük a menedékhelytől, most ki kellett másznunk. Eleinte nagyon szép erdő között jártunk, néhol meredekebb kaptatóval, de általánosan nagyon kényelmes útvonalon. A Lăptici-hágó közelében jutottunk ki az erdőből a Piatra Arsă aszfaltos út mellé (1830 m / 13,30 – 14,00 h). Itt egy napos és csendesebb oldalt kiválasztva megálltunk enni, pihenni.

A Soarelui-völgy eredetétől folytatjuk utunkat enyhén lefele egy egyre mélyülő patak medrében. Ezt többször átléptük, majd a sífelvonók alsó állomásának közelében balra térünk felfele, hogy kimenjünk a Vf. Cu Dor nyergébe. Nem túl meredek és széles ösvény vezetett fel a nyeregbe, ahonnan megpillantjuk utunk végcélját, Szinaját (1935 m / 15,30 h). Innen már csak lefele kellett mennünk egészen a vasútállomásig. A „nyári út” sípályán ereszkedtünk le az erdő széléig, majd a Cota 1400 nevű felvonóállomásig. A jólismert helyen kissé megpihentünk, majd az erdőben útvonalunk utolsó szakaszán beereszkedtünk Szinajára (800 m / 17,45 h). Egy levessel és sütivel tettünk pontot a kétnapos túrára, amelyet sikeresen zártunk. Vonattal jutottunk el Brassóba, ahol az autó várt.

Fotók itt

Vráncsa-hegység: Păstaia-vízesés, ápr 14

Két órai autóútat követően érkeztünk meg Coza falu szélébe, sokunk által ismeretlen vidékre, 2024 április 14-én vasárnap. Autós utazásunk során néhány percre megálltunk egy háznál, amely a valamikori magyar-román határ vámházát képezte. A gyalogtúránk kiindulópontjánál 50 fős társaság gyűlt össze. Háromszéki EKE túránkat Csog Réka hírdette és vezette a Vráncsa-hegység csodálatos vidékére.

Délelőtt 10 óra környékén indultunk a kiszemelt vízesés irányába. Április közepét meghazudtoló meleg volt már ebben az órában, későbbiekben jóval 20 fok fölé ugrott a hőmérő higanyszála. Gyönyörűen kék égbolt volt a fejünk felett, tehát az időjárásra semmi panaszunk nem lehetett. Eleinte a patak medrét követtük piros sáv jelzésen. Néhol köveken lépkedtük át a kis vízfolyást, de volt alkalom, amikor szikla oldalában egyensúlyoztunk a patak mellett. Akár egy „mini Remetei szoroshoz” hasonlíthattuk ezt a vizes szakaszt. Későbbiekben nagyon összeszűkült a völgy, turistajelzésünk kivezetett egy köves ösvényen a patak medréből. Az omlós kőzet nagyon különleges látványt nyújtott, sűrűn fényképeztük a meredek oldalakat, amely akár egy holdbéli tájhoz is hasonlítható volt. Nyakunkat és fejünket a Nap kegyetlenül sütötte, de az emelkedő végén már erdőbe érkeztünk, ahol picit megálltunk lehűteni magunkat. Az utunk további szakasza jóval kényelmesebbé vált és főleg megszabadultunk a hőségtől. Csodálatosan szép virágzó fák árnyékában emelkedtünk egy vízválasztóig, majd erdőkitermelő úton ereszkedő módban meneteltünk. A vízválasztón elhagyjuk a piros sáv jelzést, majd egy menedékhelyet követően piros pont jelzi a vízesés felé irányunkat. A vráncsai hegyimentők által épített menedékhelyen még nincsenek priccsek, tehát alváshoz a padlót lehet használni.

Útvonalunk menetirányának utolsó szakasza következett. Eleinte erdőkitermelő utat követtünk, majd egyre szűkülő völgyben egy alig látszódó ösvényen haladtunk. Többször átléptünk a keskeny patakon, mindaddig, amíg bezárult előttünk a völgy. Itt találtuk a Păstaia vízesést, amely egy sziklafalon csordogált lefele egy kis alagútból, majd egy ugratóval csobbant alá a völgybe. Ki is használtuk az amúgy szűk területet, mindannyian leültünk pihenni, falatozni a hűvös és árnyékos helyen. Természetesen nem maradtak el a különböző csoportfotók, vagy egyéni fotók sem, hiszen a vízesés érdekes hátteret biztosított a gyalogtúrázók számára.

Hosszan tartó időzés után, utunk visszafele szakasza ugyanaz volt mint jövet. Túravezetőnk ezt a variánst javasolta, mivel a körtúra sokkal hosszabb lett volna. Legalább jobban megismertük a bejárt útvonalat és szemügyre vettünk több érdekességet, amit jövet elmulasztottunk. Nagy melegben érkeztünk vissza az autókhoz, de mielőtt indultunk volna, sokunknak még egy hűsítő lábmosás belefért a programba.

Gyalogtúránk végeztével azonban még nem ért véget a nap, hiszen túravezetőnk egy helyi pizzázóba hívott bennünket. Már ide is az autóút nagyon érdekfeszítő volt, hiszen egy nagyon meredek útszakaszt követően, egy álomszép tetőre érkeztünk és a falusi kisvendéglőből gyönyörű kilátásban volt részünk mialatt pizzával jóllaktunk.

Köszönjük Csog Rékának a túravezetést és a sok szép élményt, amelyet e különleges tájjal egyetemben nyújtott.

Fotók itt

Azuga magaslatain, márc 17

Predeál és Azuga környékének dombjai, magaslatai, könnyed elérhetőségeik miatt már ismertté váltak számunkra. Azonban még mindig létezett egy hegycsúcs, amelyet még nem sikerült közelebbről megismerni eddig. Az 1586 méteres Azuga magaslatáról (Clăbucetul Azugii) van szó, ennek bejárását régebb terveztem és most 2024 március 17-én sikerült véghezvinni.

Gyalogtúránk a Predeál fölötti Csaplya (Cioplea) vendéglőtől indult (1150 m / 9,20 h). A héten lehullott friss hó latyakossá vált, az időjárás azonban a március közepének megfelelő arcát mutatta. Borongós időben volt részünk, néha a Nap sugarai előtörtek, bevilágítva a környék erdejét. A jólismert piros sávot követtük a Susai turistaközpont irányába. Eleinte vizes hóban és sáros ösvényen tapostunk, majd fennebb teljes mértékben az előző nap turisták által kitört havas nyomokat követtük. A Természet kezd ébredezni, ezt bizonyította az erdei madarak vidám éneklése, fütyörészése. Az amúgy forgalmas turistaútvonalon, most délelőtt nem találkoztunk senkivel.

Megérkeztünk a Susai turistaközponthoz, majd elsétálunk a kert tövében egészen a régi menedékház helyébe épült vendéglő teraszára (1430 m / 10,30 – 10,50 h). Habár a vendéglő jelenleg zárva van, a terasz melletti tüzelőhelyen be volt gyújtva, egy valaki felügyelve várta főleg a motorizált turisták érkezését. A teraszról a fenyőfák között meg lehetett pillantani a Bucsecs tömbjét, amelynek szikláit a Nap sugarai néha „nyaldostak”.

Továbbálltunk a kék sáv és kék háromszög közös jelzett útján. Nos pontosan ez a szakasz volt ismeretlen számunkra a mai napig. Térkép szerint egy ereszkedőt, majd egy emelkedőt kellett követnünk az Azuga magaslatáig. Az útvonalat Ceaușescu útjának is nevezik, gondolom a volt diktáror előszeretettel járt ide vadászni a Limbășel és Azuga völgyek közé. Hajdanában itt kikövezett út volt a mellékgerincen, a könnyebb megközelítés kedvéért. Az út maradványait még felfedeztük a hó alatt. Nagyon szép fenyőerdőben, kényelmes úton ereszkedtünk. Havat nem kellett törnünk, mivel az előző nap is jártak errefelé. Leérünk a nyeregbe, majd egy hosszabb, de enyhe emelkedőt követtünk, amíg ki nem értünk az erdőből. Öreg, odvas fák alatt gyalogolunk, tetejüket letörte vagy megtépázta a szél. Egy esztena közelében – amely menedéket is nyújthat rossz időben – két rozsnyói turistával találkozunk, akik pontosan ellenkező irányban járták le ezt az útvonalat. A csúcsig nincs sok, ellenben a jelzett út nem a gerincen vezetett, hanem az oldalban a fák szélén. Itt méteres hóba vájt nyomokban követtük a jelzést, majd hamarosan a tetőn álltunk (1586 m / 12,50 – 13,30 h). Habár közeledett a beígért csapadékos időjárás, de még jól meg lehetett figyelni a körülöttünk elterülő tájat. Karnyújtásnyira volt a Német-havas és a Báj-havas északi része. Utána a Nagykőhavast és Keresztényhavast lehetett megfigyelni a párás időben. A Királykő már elbújt a havazós fellegekben, de a Bucsecs még látszott, főleg a déli részét még a Nap is sütötte.

Ebédszünet után kezdett a hó szállingózni, ideje volt az indulásnak Azuga irányába. Nyomokat követtünk és természetesen a kék sáv jelzést. Eleinte enyhe ereszkedőben volt részünk, majd egyre lennebb – főleg az erdőben – meredek szakaszok következtek. A völgyhöz közeledve a hó is elolvadt, szerencsére a keskeny mellékgerinc nem volt nagyon sáros a fenyőerdők alatt. Az utolsó ereszkedős szakasz nagyon meredek volt, de szerencsésen leérünk a Limbășel és Azuga patakok összefolyásához, pontosan egy pisztrángnevelde szomszédságába (1000 m / 15,20 h). A patakban lemosva bakancsainkat, tisztán menetelhettünk végig a városon, mintha nem is túráztunk volna aznap. Felidéztük a város múltját, a sörgyártás, pezsgőgyártás történetét. Azuga még büszkélkedhet azonban pezsgő forgalmazással, amely 1892 óta működik, megtekinthető borpincével. Túránkat a vasútállomáson fejeztük be, ahonnan vonattal visszamentünk Predeálra, a várakozó autóhoz.

Fotók  itt

Átkelés a Keresztényhavason, márc 2

Mindig is szerettem az ilyen típusú túrákat, amikor egy hegységet átszelünk egyik pontból a másikba, hiszen egy jelentős távolságú gyaloglás alatt sokminden felfedezhető. 2024 március 2-án szombaton a Keresztényhavason keltünk át a brassói állatkerttől egészen Barcarozsnyóig, kelet-nyugat irányban. A túraútvonal 25 km-t foglalt magába, 1250 méter szintet kellett magunk mögött hagynunk úgy fel mint le. Alkalmunk volt ezalatt a tavasz első virágait megcsodálni, hatalmas lombhullató erdőkben gyalogolni, szép sziklaalakzatokat szemügyre venni és a Bucsecs, illetve a Királykő tömbjeiben gyönyörködni.

Autóval érkeztünk a brassói vasútállomás környékére, majd onnan városi busszal mentünk a Noa negyedi 9-es általános iskoláig, ahonnan túraútvonalunk kezdődött (650 m / 7,30 h). Az állatkert irányába tartva hamarosan felfedeztük a piros sáv jelzést, amelyet követtünk. Egy darabig az állatkert közvetlen közelében gyalogolunk, így alkalmunk volt rálátni őzekre és vaddisznókra. Borús, de kellemes tavaszias idő jellemezte a napot, csapadékmentesen. Egy rövid kapaszkodó után kék sáv jelzésre váltottunk és ahogyan haladtunk előre, egyre nagyobb emelkedőket kellett leküzdenünk. Friss erővel ez könnyebben ment. A Rakodó teteje felé tartottunk hol gyönyörű bükerdőben, hol fenyőfákkal tarkított sejtelmes keskeny ösvényeken. Egy-egy tisztáson pásztázzuk a Nagy Krukk keleti erdős oldalát, hiszen lombok nélkül nagyon jól be lehetett látni az erdőkbe, hátha valami vad mozgást fedezünk fel, de most sikertelenül. Egy kerülővel felérünk a Nagy Krukk gerincére, majd a Cenkről feljövő és csúcs felé tartó kék út kereszteződésében nagyobb pihenőt tartunk és falatozunk. A 700 méteres szintemelkedő után igen jólesett az otthonról pakolt elemózsia (1290 m / 10,20 – 10,50 h).

Távban eddig az utunk negyedénél jártunk, de a felfele tartó szintkülönbség nehezét magunk mögött hagytuk. Ugyancsak kék sáv jelzésen kezdtünk ereszkedni, majd hamarosan kék háromszöget követünk Brassó Pojána irányába. Átkelünk a Vizes völgyön, majd egy kényelmes széles erdei úton érkezünk be a közismert településre. Végigsétálunk a Brassó Pojanán, emberek sokasága között. Egy útszéli cukrászdában engedhetünk meg magunknak némi kényeztetést, hiszen az utunk felénél járunk hamarosan (1000 m / 12,30 – 13,00 h).

Brassó Pojanából továbbálltunk és a Repülősök tisztása felé gyalogolunk. Egy kicsit kellemetlenebb útszakaszban volt részünk, hiszen szennyvízkanálisok mellett gyalogoltunk el, ahol éreztük a bűzt. Ellenben a sárban jó nagy macinyomokat fedeztünk fel, ennek látványa kárpótolta a kellemetlen szagokat. Az Üvegvölgy alsó szakaszánál jobbra fordulunk és kiérünk a Repülősök tisztására, ahol erdőkitermelés miatt újabb kellemetlen dologgal állunk szemben. A nehézgépek hatalmas sarat produkáltak, a kitermeléssel lehetetlenné tették a turistaút követését. Az aszfaltos utat követtük – párhuzamosan a turistaúttal, immár Barcarozsnyó felé. A hágóra felérve a Keresztény-tisztás sarkánál találjuk magunkat, ahol megszabadulunk az aszfalttól és ismét szép erdei ösvényt követhetünk.

Kényelmesen gyalogolva érjük el a Pogányok Templomát, kimegyünk a szomszédságában található kilátóhoz, ahonnan csodálatos látványban volt részünk. A szikla tetejéről karnyújtásnyira található a Keresztényhavas magasabb része a sípályákkal. Lábunk alatt egészen a Bucsecs aljáig tartó dombokat és erdőségeket figyeltük. Távcsővel a Bucsecs havas tömbjét szemléltük, jól kivehető volt a Caraiman-kereszt, a Costila, de még az Omu-csúcs tetején található meteoházat is felismertük. Ezen a szép helyen ebédszünetet tartottunk és pihentünk (920 m / 15,30 – 16,00 h).

A kilátóhely után a Pogányok Templomának sziklaalakzatait megfigyeltük, majd hamarosan a Rozsnyói-barlang bejárata előtt haladtunk el. Kényelmes ereszkedő után egy gyönyörű tisztásra értünk, amelynek padján megpihentünk. Jól tettük, hiszen utunk utolsó szakaszán még egy emelkedőt is le kellett küzdenünk, amely nem érintett a legkellemesebben. E sok hullámzó túraútvonal után leereszkedünk a Dino Park parkolójához, ahonnan már egy rövid séta választott el Barcarozsnyó központjától. Végigmegyünk a szépen felújított kisváros központján és a vasútállomás felé tartottunk. A vonatra várakozás közben, a túraútvonal végén egyértelműen megérdemeltük a “jutifalatot”, amelyet a közeli bevásárlóközpontban szereztünk be (610 m / 17,50 h).

Külön gratuláció a 8 éves Csonginak, aki mindenféle gond nélkül végiggyalogolta az útvonalat.

Fotók itt

Istenkas, feb 23

Valamikor középiskolás koromban hallottam erről az erdővidéki csodahelyről. Igen, nyugodtan lehet így nevezni, hiszen viszonylag kis kiterjedésű és álomszép helyen, rengeteg sok mindent fel tud fedezni az arrajáró turista. Egykor a Háromszék napilapban is megjelent Kisgyörgy Zoli bácsi turistakalauzának egyik része, pontosan erre a vidékre összpontosít. Már többször jártam a Bodvajban, de a szomszédos Istenkas valahogy mindig kimaradt. Eddig. Tehát több mint 30 év érdeklődés után, épp ideje volt megismerni e páratlan szépségű vidéket.

2024 február 23-án pénteken délben autóztunk ki Kisbaconon keresztül Bodvajba. A Fenyős-patak leaszfaltozott útja néhol jókora gödröket rejt, úgyhogy elővigyázatossággal haladtunk. A Barót patakától való letérő után 8 km-re található Bodvaji vashámor mellett parkoltunk le. Február végét meghazudtoló időjárás fogadott, tíz fok feletti hőmérséklettel, napsütéssel. Hónak híre-hamva sem volt. Kényelmes öltözékkel indultunk útnak, követve digitális térképünket. A Mitács felé vezető útról csakhamar jobbra térünk egy zöld pont “turistajelzésen”. Nem véletlenül teszem ki a “macskakörmöket”, hiszen nálunkfelé hivatalos módon nem létezik zöld turistajelzés. De a digitális térképünk felismeri, úgyhogy bátran követjük. Nem sietünk, időnk van bőven annak ellenére, hogy délben indultunk, hiszen egy alig 5 km-es útvonal bejárásáról van szó. A Györkovács-patak széles ösvényét követjük, megfigyelünk minden vadállat nyomát a sárban. A legérdekesebbnek egy medvebocs és anyukája nyomai tűnt számunkra. Egy nagyon szép tisztásra érkezünk, ahol a lassú vízű patak érdekes kanyarokat ír le. A lapos vidéken kis tavacskák alakultak ki, büszke égerfák emelkednek ezek között a magasba. A patak medrét követve megérkezünk egy kidőlt táblához, amely a Loki borvizet és Elek apó feredőjét jelölte. Egy évszázaddal ezelőtt itt volt a híres mesemondó – Benedek Elek – kaszálója, ugyanakkor a falubeliek medencéket alakítottak ki a szénacsinálás utáni fürdőzésre. Egyiket Elek apóról nevezték el, de ma már nincs nyoma ezen medencéknek. A patak medre ellenben mély gübbenőivel, ideális fürdőhelynek számítanak egy nyári melegben. Mi is letelepedtünk ezen a helyen, sütnivalóinkat előkészítettük, de a száraz hitt égerfa nem akart begyulladni. Így a távolabbról betermelt bükkfa mentett meg bennünket a nyers hús fogyasztásától.

Mindenféle sütött finomság után vettük észre, hogy késő délutánra jár az idő. Kék pont turistajezést kellett követnünk egy rendkívülien vegyes erdőben, ahol bükk, a gyertyán, a nyárfa és a nyírfa is jól megvoltak egymás mellett. Egy kis ereszkedő után szűk völgybe kerülünk, ahol borvizzel teli tavas barlangocskákat, üregeket találunk. Itt volt az Érces-borvíz forrásvidéke. A bővízű forrásokat rendre megkóstoljuk, közben ámultuk-bámultuk ezeket a természeti látványosságokat. A barlangocskák között nehezen haladtunk hiszen semmiféle ösvény nincs, meredek csúszós talaj volt a lábunk alatt. Egy piros háromszög jelzést hagyunk magunk mögött, amely Uzonkafürdő felé tart. Folytatjuk az ereszkedést kidőlt-bedőlt fák között a kék ponton. Kialakult ösvény jóformán nincs, ez bizonyítja, hogy nem sokan járják ezt a vad vidéket. Újabb borvizet fedezünk fel, amely egy kis sziklaüregből szaporán buzog fel. Ez volt a Mohás-borvíz, amely természetesen nem maradhatott kóstolatlanul. Az Istenkasban járunk, amely a tatárjárás idején védelmet biztosított a kisbaconiak számára. Egy meredek ereszkedőt követtünk vissza a Fenyős-patak völgyébe. Érdekes színes köveket lehetett gyűjtögetni a vízből, majd a patak folyását felfele követve jutottunk vissza a vashámorhoz, a Bodvajba. Még a vashámor tetejéről is körbenéztük a tájat, majd leautóztunk a kisbaconi feredőhöz, amelynek borvizénél fejeztük be épp naplementére ezt a csodálatos kirándulást.

Fotók itt

Túra a Grohotiș hegységben, feb 10

Viszonylag késői időpontban érkezünk meg a Bratocsa hágóba, emiatt alig találunk helyet leparkolni autónkat (1272 m / 9,45 h). Az idő nagyon kellemes, inkább április elejére elékeztet, még véletlenül sem a februárihoz hasonlítható. A rengeteg autó tulajdonosai kivétel nélkül a Csukás irányába tartottak, mi pontosan az ellenkező irányba indultunk éspedig a Grohotiș gyephavasa felé. Régebbi nyomokat találtunk, de frisseket nem, ebből következtettünk, hogy nem sok turistával fogunk ma összefutni.

A Kárpátok főgerincének piros sáv jelzését követjük dél irányban. Fenyőerdő és lombhullató erdő váltja egymást, a Nap sugarai besütnek ezek között, gyönyörűen megvilágítva a környezetünket. Útvonalunk eleinte emelkedővel kezdődik, majd egy jókora ereszkedőt követünk, mintha nem is felfele kellene jussunk egy csúcsra. Az elmúlt napok meleg időjárásának köszönhetően a hegyekben is nagyon elment a hó. Az erdei szakaszon nagyon kis havat tapostunk, ezt néha száraz útszakasz váltotta fel.

Elhagyjuk az erdőt, kiérünk a gyephavasra. Ahogyan egyre jobban emelkedünk, hátunk mögött kezdett kiemelkedni a Csukás. Tőlünk jobbra a Nagykőhavas tetejét is felfedezhettük ebből a számunkra szokatlan irányból. Ösvényünk alulról kikerüli a Gherghel csúcsát, majd az azonos névvel ellátott nyeregbe érünk (1500 m / 11,40 h). Az enyhe szélfúvás még jól is esett a februári enyhe időben, azonban nem pihentünk soká. Észrevettünk nyomainkban még öt turistát, úgyhogy mégsem voltunk magunkra a hegyen.

Egy meredekebb emelkedőt követtünk, majd egy csodálatos hómezőt szeltünk keresztül a Bobu Mic csúcsáig. Egy farkasnyomot véltünk felfedezni, amely velünk egy irányba haladt hosszú időn keresztül. Hamarosan a Kárpátok főgerince és annak jelzése jobbra, vagyis nyugatra tartott, nekünk továbbra is maradt a dél irány. Innen megpillantottuk túránk célját, a Grohotiș csúcsot. Egy enyhe ereszkedő, majd egy kitartóbb emelkedő után fent voltunk a túránk legmagasabb pontján (1768 m / 13,40 – 14,15 h). Erős és hideg nyugati szél fogadott bennünket, ezért első sorban védelmet kerestünk a csúcs ellenkező oldalában. Egy nagyon kényelmes helyet kaptunk, ahol végre megebédelhettünk és kipihenhettük az út eddigi fáradalmát.

Induláskor visszamentünk a csúcsra, de sokat nem lehetett fényképezni az erős szél miatt. Természetesen szemügye vettük a gyönyörű tájat, amely főleg nyugat irányban körvonalazódott ki. A Báj-havas és mögötte a magasabb Bucsecs zárta a látóhatárt. Visszafele ugyanazt az utat követtük. Eddig a Csukás mind a hátunk mögött emelkedett ki, most jóformán végig tudtuk követni szemeinkkel ezt a csodálatos hegyet. Egy szélcsendes helyről távcsővel kikerestük a Bucsecs legmagasabb pontját, illetve a Csukás menedékházat és csúcsot. Az utóbbinál nagyon sok ember fel-le igyekezett a céljaik felé. A Gherghel nyeregbe visszatérve, motoros turistákkal találkoztunk, akik belesüllyedtek a vizes hóba, kínlódtak járgányaikkal és zavarva a természet csendjét. Szerencsére menetirányunk nem egyezett velük, így hamar mögöttünk hagytuk a zajos négykerekűeket. A Nap lemenőbe készült a dombok mögött, mi laza meneteléssel értünk vissza a már megüresedett parkolóba, a Bratocsa hágóra (1272 m / 17,30 h).

Fotók itt

Sepsibodok környéke, feb 3

Viszonylag enyhe idő jellemezte 2024 február 3-án szombat délelőttjét, amikor a Bodoki havasra készültünk. Az elmúlt napok fagyos időszakának köszönhetően, még a mostani enyhülés miatt egyelőre maradt a télies tájkép Háromszék ezen vidékén. Már 10 óra is el volt múlva az indulásunk időpontja idejében. Sepsibodok északkeleti részén hagytuk az autót, majd a borvíztöltőde felé vettük az irányt. A völgyön felfele gyalogolva szemügyre vettük a hegyoldalak közötti különbséget. Éspedig a déli kitettségű oldalakon teljesen száraz volt, míg az északi oldalakat hó borította. A völgy menti utat pedig jég és vékony hóréteg borította, Csongi nagy örömére.

A töltőde előtt sárga pont turistajelzésünk átvezetett a patakon, néhány kedves lovacska közvetlen közelében. Bemegyünk az erdőbe, egy ideig követjük a patak medrét, majd a meredek oldalban kezdünk felkapaszkodni. Egyelőre harántozzuk a hegyoldalt, majd hirtelen felkapaszkodunk egy mellékgerincre. A táj egyre téliesebbé változik, a hó vastagsága is egyre nő, habár messze elmarad a február elejei szokásostól. A lombhullató erdőben megjelenik néhány fenyőfa, amely zöldjével szépíti a ködös tájat. Egy vadászles mellett haladunk el, majd egy jó meredek kapaszkodót magunk után hagyva, megérkezünk a Kincsás alatti menedékhelyhez, bő 3 óra gyaloglás után. Itt 1000 méter magasságban egyre sűrűsödő köd fogadott és vastag hótakaró. Habár közel voltunk a Bodoki tetőtől, már otthonról úgy terveztük, hogy kihagyjuk a csúcsot. És jól is tettük, hiszen a sűrű ködben nulla kilátásunk lett volna odafentről. Ellenben fel voltunk készülve a szalonnasütésre és miután beszereztük a tüzifát, előszőr felhasználtuk a Csongi által két és fél kilométerről cipelt szárazágait tűzgyújtónak. Tábortűzünk amíg égett, betekintettünk a menedékhelyre, ahol tisztaság fogadott. A két priccsen matracok vannak, az asztalon emlékkönyv, a polcon néhány alkalmatosság az éjszakai ottléthez, illetve a földön még egy kis szőnyeg is hevert.

Bő másfél órát töltöttünk a tűz melegének köszönhetően kényelmesen. Két túrázó sétált el mellettünk, akikkel röviden elbeszélgettünk. Miután jóllaktunk sült szalonnával és forró teával, elindultunk lefele a piros háromszögt követve, amely együtt haladt egy darabon a kék ponttal. Ha a Kincsás alatti tisztáson szélcsend volt, a lefele út első szakaszán igen erős szél nehezítette meg előrehaladásunkat. Na de lefele mégis nagyon jól meneteltünk, főleg energiafeltöltés után. Egy útkereszteződésben balra térünk, követve a piros jelzést a Sütei-borvíz felé. Meredek ereszkedőben van részünk, hirtelen a ködből is kiértünk. A távolban rögtön két vaddisznót vettünk szemügyre, ahogyan szaladtak el. Ezen a szakaszon és nemcsak – rengeteg vadállat nyomait láttunk, bizonyítván tehát mégis van élet a Bodoki havasokban.

Meredek ereszkedőnket követően megérkezünk a Sütei borvízhez. A 2012-ben népi kalákával kialakított borvízforrás környéke, ma már elhanyagolt állapotban található. Ami jó állapotban még megmaradt az a borvízforrás és a kemencével ellátott lefödött pihenőhely. A forrás fölötti faszerkezet korhadó állapotban van, a borvízmedence teljesen beomlott és a játszótérnek már híre-hamva sincs. Pedig emlékszünk még néhány éve, amikor jókat lehetett fürödni a nyári melegben, illetve a gyerekek előszeretettel használták az erdei játszóteret.

Ilyen emlékekkel hagytuk magunk mögött a borvízforrás környékét, leereszkedünk a patakvölgyön és a vasút közelébe érünk az Olt folyása mellé. Balra fordulunk és Bodok felé menetelünk az egyre szürkölödő tájban. Unaloműzésképpen Csongi néhány kavicsot dobál az Oltba, majd még sötétség előtt szerencsésen visszaérkezünk a kiindulópontunkba, az autóhoz.

Fotók itt

Sepsibükszád környéke, jan 21

Kellemes séta, csúszkálás a befagyott állóvizek jegén, termálvíz feltörésének megfigyelése, finom borvizek kóstolása....nagyjából így lehetne jellemezni egy röpke Sepsibükszád környéki kirándulás “receptjét”.

2024 január 21-én vasárnap a fent említett település vasútállomásának közeléből indultunk a Fenyőfarki-borvíz irányába. Ahogyan kiemelkedtünk az Olt-folyó mély medréből, kitárult mindenfelé a táj. Menetirányunkban a Hargita-hegység utolsó kiemelkedéseit figyeltük, a látványos Nagy Murgó zárta a látóhatárt. Ha megfordultunk, akkor a Bodoki-havasok északi gerince és az alatta elterülő Sepsibükszád látványa fogadott. Az északi gerinc leglátványosabb részét a Torjai-hágó, tőle jobbra a Burdé-tető és balra a Kőmöge jelentette. Ugyanakkor menetközben karnyújtásnyira volt a Csomád tömbje, amely sejtelmesen emelkedett ki a délelőtti ködből és természetesen nem hagyható ki az Alsó Sólyomkő hegyes sziklája sem.

A borvízhez tartó utunkon befagyott állóvizeket találtunk, amelyek jegén csúszkálni lehetett. Későbbiekben egy esztena közelében jártunk, ahol a sok kutya épp csak üdvözölt, nem a veszedelmes oldalaikat mutatták. Rövid időn belül a Fenyőfarki borvízből ittunk és a napsütésben elfogyasztottuk elemózsiánkat.

Egy nehezen megtalált ösvényen, erdőn keresztül jutottunk el a Mikes család tulajdonában levő Dobricai vadászházhoz, ahol egy kis pihenőt tartottunk a kellemes időben. Továbbá lejöttünk az Alsó Sólyomkő tövéhez, itt egy jókora jégen élveztük csúszkálással az élet apró örömeit. Balról kerültük meg a hegyes sziklát, leereszkedtünk az Olt medrébe és a szabad termálvizet kerestük fel. Kezdtem is bánni a fürdőruha hiányát. Útvonalunk utolsó szakasza az Alsó Sólyomkő alatt vezetett el, nagyon sok befagyott állóvizek jegén keresztül értünk vissza kiindulópontunkhoz.

Fotók itt

Hargita-hegység északi része, jan 13-14

Jóformán felfedező túrának is számíthatom az elmúlt hétvégi kiruccanást, amely 2024 január 13-14 között zajlott le. Célunk két nap alatt lejárni Marosfőről az Osztoros kráterig, majd tovább a főgerincen a Fertő nyeregig és lejutni Csíkmadarasra. Az időjárás normálisan téliesnek ígérkezett az előrejelzések szerint, ezért elindultunk a kétnapos kalandra.

Vonattal jutottunk el Csíkszentdomokosig, ahonnan Zozó barátom autójával elvitt a marosfői kiindulópontunkig, éspedig a Fészek panzió kapujáig. Ezúttal is köszönöm az autós szállítást, nagyon sokat segített a túránk véghezviteléhez. Havas táj fogadott az indulásnál, habár a hó vastagsága nem a január közepén megszokott hangulatot tükrözte (820 m / 10,45 h). Egy kétarasznyi széles csermelyen léptünk át, ez nem volt más mint az a Maros, amely jóval később Szegednél a Tiszába ömlik. Zsókok patakán mendegélünk felfele, majd egy kis kunyhónál jobbra térünk. Itt jóformán a szintet tartjuk, tehát menés közben is úgymond megpihenhetünk. A kék kereszt turistajelzést hiába keressük, hiszen az nagy ritkán bukkant fel. A hagyományos- és digitális térképeket követtük, ezek nélkül még véletlenül sem jutottunk volna el aznapi célunkba. Egy rövid ereszkedő után, egy óriási tisztáson a Jenőfalvi nyeregbe érünk, ahol kereszteztük a Mária utat (945 m / 12,45 h).

Kutatjuk utunk további szakaszát az Osztoros felé. A Borkút- és az Osztoros patakok közötti mellékgericen gyalogolunk felfele, immár jelentősebb mennyiségű hóban. Semmi nyom előttünk, csak egy szekérútnyi széles ösvény amelyet követünk. Lazán emelkedünk egyre magasabbra, egyáltalán nem megerőltető módon. Igaz a hátizsákok súlya jóval megnehezítette a túránk kimenetelét. Kényelmes útszakaszunkat megtörte jónéhány kidőlt fenyőfa, amelyeket ki kellett kerülnünk, vagy át kellett másznunk. Emiatt a helyes utunkból is kitértünk, jelzés hiányában néhányszor rossz ösvényt választottunk a továbbhaladásra. Szerencsére mindvégig résen voltunk, a térképek segítségével tévelygéseink nem tartottak sokáig. Egyszerűen semmi esélyünk nem lettek volna ezek segítsége nélkül.

Felérünk az Osztoros-kráter szélére, igazi téli körülmények között (1340 m / 15,10 h). Kisebb tisztásokat hosszában szeltünk át, itt térdig érő havat is kellett taposnunk. Nagyon lelassult az előrehaladásunk emiatt, de legalább jó úton voltunk. A kráter szélén törtük a havat, elhaladunk az Osztoros fenyőfával borított teteje alatt, majd két útkereszteződést is magunk mögött hagyunk. Ezek csak a digitális térképen voltak feltüntetve, a hagyományosan nem. Izgalmas útvonalnak néztünk elébe, főleg a sötétség is rohamosan közeledett.

Egy ereszkedő után elérjük a kék sávval jelzett főgerinc útvonalat. Kissé fellélegeztünk, hiszen a jobb minőségű turistajelzésekben reménykedtünk. Hála Istennek így is történt, a szombati útvonalunk utolsó szakaszán nagyon jól tudtuk követni a kék sáv jelzést. Ez némileg felgyorsította az előrehaladásunkat, de már így is nagyon szürkülödött.

Megérkezünk az Ördög-tó lápvidékéhez, ahol picit megpihentünk. Idő szűkében meg sem látogattuk a közelben levő borvizet, inkább igyekeztünk tovább megkeresni az éjszakai szállásunkat. Egy nagy tisztáson ért utol a sötétség, ahonnan már fejlámpa fényénél haladtunk tovább. A széles ösvényt jól tudtuk követni, azonban a nagy hó igen lelassította az előrehaladást. Lassan de biztosan kiérünk a Hídlás pusztára. Az erdőből kiérve erős szél fogadott, a lámpánk erős fényénél kutattunk a kis menedékhely után. Nagy megkönnyebbülés ért bennünket a menedékhely látványa során, gyorsan beléptünk a hegyimentők által épített kis faházikóba. Ezzel véget ért szerencsésen a szombati útvonalunk bejárása, amely 18 km-t foglalt magába (1270 m / 18,10 h).

Jókedvűen telt az esténk, habár a benti hőmérséklet sem igazán merészkedett a fagypont fölé, ezért egy fagyasztóláda egyes fokozataként jellemztük a körülményeket. Igaz ez jóval kellemesebb volt, mint a kinti mínusz tizenvalahány fok, erős széllel körítésként. Gázégővel meleg vacsorát fogyasztottunk, majd hálózsákos alvás következett.

Vasárnap reggel fél 6-kor ébredtünk, még világosság előtt nekiálltunk melegételt és teát készíteni. Amire kivirradt, teljesen elkészültünk az indulásra. Borongós időjárásban volt részünk, de a szél mintha nem volt annyira erős mint az előző este. Gondosan becsuktuk a házikó ajtaját és elindultunk dél irányba a Fertő-tető felé (1270 m / 8,00 h). Széles szekérutat követtünk kitartóan felfele. A kék sáv jelzés ezen a szakaszon elég hiányos volt, habár az eltévedés veszélye nem állt fenn. Nagyon lassan tudtunk felfele haladni, többnyire térdig érő-, vagy annál is mélyebb hóban. Óránként alig egy kilométer volt a teljesítényünk, szerencsére a csúcsig a távolság alig 3 km-t jelentett. Lépésről lépésre, szép lassan, de elértük a Fertő-tető alatti nyerget (1570 m / 10,45 h). A csúcsra nem vezet fel a jelzés, gondolom a sűrű fákkal benőtt tető miatt. A szél elég erősen fújt, a fellegeket szállította nagy sebességgel. Közben volt némi kilátás a Madarasi Hargita irányába, de annak tetejét nem láthattuk. Jókora ereszkedő következett a Fertő nyeregig. Hamarosan egy négykerekű nyomát fedeztük fel, ennek köszönhetően felszusszantunk, hiszen a nagy hó törésének munkája befejeződött. Kényelmesen jutottunk le a nyeregbe, ahol megérdemelt teánkat elfogyasztottuk és némi pihenőt is megengedtünk magunknak (1310 m / 11,20 – 11,30 h).

A nyeregből erdőkitermelő út vezetett le a Nagymadaras patakán keresztül egészen Csíkmadarasra. Még 16 km választott el a vasútállomástól, azonban dolgunk jóval könnyebb lett a kényelmes lejtős út miatt. Autók nyomában lépkedtünk, ez jelentősen felgyorsította eddigi gyaloglási sebességünket. Egyre lennebb érve a hó is kezdett vékonyodni, inkább jeges utat kellett elővigyázatossággal taposnunk. Az idő elteltével a hátizsákok is egyre jobban húzták vállainkat, pont jókor érkeztünk a Szederjes-borvíz pihenőhelyéhez, ahol 10 percet megengedtünk magunknak lazulni (950 m / 13,20 – 13,30 h). Finom és nem túl hideg borvizet ittunk.

Folytattuk gyaloglásunkat Csíkmadaras felé, elhagyunk egy kőbányát, majd kiérünk a keskeny völgyből a napsütötte oldalon. Ekkor a hátunk mögött megállt egy bácsi a kisfiával, aki felajánlotta, hogy bevisz a vasútállomásig. Kis autójába bepréselődtünk, így az utolsó 7 km-t alig néhány perc alatt tettük meg. Ennek köszönhetően pontosan a korábbi vonatot is elértük. Véget ért kétnapos kalandozásunk a Hargita-hegység északi részének vadonjában, szép téli körülmények között és igazi élményekkel dúsítva (700 m / 14,05 h).

Fotók itt

Nagykőhavas-túra, jan 6

Jóformán minden év elején ellátogatok e számomra oly kedves hegységbe, ez évben sem tettem másként. Négyen indultunk, január elejéhez képest túlzottan kellemes időben a Malomdomboktól (700 m / 9,15 h). Inkább késő őszi tájkép vetítődött elénkbe, csak az előttünk álló magashegy teteje fehérlett, de az sem meggyőzően.

Sárga sáv útvonalat követtük a Sipoly-völgy mentén, majd a lezárt Hétlétrás szakadékot piros ponton kikerülve, fennebb ismét visszakerültünk az eredeti sárga jelzésbe. A meredek köves szakaszon nem siettünk, inkább élveztük a gyakori pihenőket. Egyre fennebb az ösvény kezdett jegessé válni és biza aki nem rendelkezett ezekkel a bizonyos “körmökkel”, annak fura módon – akár mókásan – sikerült feljutnia a menedékház előtti tisztásra. Viszonylag lezser forgalom volt az EKE-menedékház előtti téren, mi épp bementünk a kellemes hangulatú ebédlőbe, ahol csendes környezet fogadott. Néhány turista fogyasztotta elemózsiájukat, mi is ezzel a foglalkozással ütöttük el elkövetkező óránkat (1630 m / 12,40 – 13,45 h).

A menedékház melletti szamarakat meglátogatva indultunk neki a Nagykőhavas csúcsa felé. Itt a táj már télieshez hasonlított, a hó vastagsága is jelentős volt a kialakított ösvény mellett. Kimentünk a hegy gerincére, majd egy könnyű séta után elértük a legmagasabb pontot (1843 m / 15,00 – 15,30 h). Fantasztikus kilátásban volt részünk a magas felhőplafonnak köszönhetően. Északra a központi Hargita, a Csíki-havasok és a Nemere is látszott. Nyugatra a Fogarasi-havasok részlete zárta a panorámát. Keletre a Háromszéki havasokig és a Pintillőig szemléltük a tájat. Délre a Bucsecs hatalmas sziklatömbje és a Báj-havas látványa kényeztetett bennünket.

Jól megültük magunkat a csúcson, azon vettük észre magunkat, hogy igyekeznünk kell lefele mivel rohamosan érkezik a sötétedés. Lefele való utunk nagyon mókásan telt, mivel jóformán csúszkálva értünk vissza a menedékházhoz. Rövid szusszanás után a családi úton indultunk, amelyen szintén folytattuk a jóhangulatú és ugyanakkor gyors ereszkedést. A tisztás alatti forrásnál teljesen eltűnt a hó, így maradtunk a szapora lépéseknél. Az utunk utolsó szakaszán már nagyon beszürkült, de így is jól tudtuk követni a széles utat. A természetes fényt utolsó pillanatáig használtuk és ezzel meg is érkeztünk a túránk végcéljához, a Malomdombokhoz (700 m / 17,45 h).

Fotók itt