2024. június 7., péntek

Csukásban pedagógusokkal, jún 5

Különleges módon szerdán sikerült kirándulni 2024 június 5-én. Az iskolai szünnapot kihasználva, többnyire mikós tanárokkal mentünk meglátogatni a havasszépe virágzását a Csukás hegységben. Az elhanyagolt állapotban levő Vörös-havas menedékház parkolójáig autóztunk, ahonnan indult gyalogtúránk (1270 m / 9,20 h). Gyönyörű táj fogadott bennünket, hatalmas felhők emelkedtek a magasba a Nap melegének hatására. Piros háromszög jelzésen indultunk a Vörös-havas irányába. Ahogyan elhagytuk az aszfaltos utat, meredek kapaszkodót kellett leküzdenünk egy időjárás előrejelző állomásig. Rövid pihenőt tartottunk, ezalatt sikerült falatozni is, majd folytattuk utunkat. Egyre fennebb haladva, lassan magunk mögött hagyjuk az erdőt és a havasszépe virágának természetes élőhelyén találtuk magunkat. A Vörös-hegy nem volt annyira vörös mint amennyire számítottam, láttam ennél bőségesebb virágzást is az elmúlt években. Lehetséges, hogy 1-2 hét még szükséges a virágzás elérje a csúcspontját. Fotókat készítettünk a virágokról és csoportunkról, majd egy pihenő után ismét továbbálltunk.

Felérve a gerincre a csapat nem ment fel a Gropsoarele csúcsra, hanem balra a menedékház felé vette az irányt. Mivel Csonginak beharangoztam már a túra előtt a csúcs megmászását, ezért ő ezt komolyan vette és ettől nem tágított. Úgyhogy hárman se szó se beszéd a Gropsoarele csúcsig meg sem álltunk, ahonnan csodálatos kilátás fogadott bennünket (1883 m / 12,35 – 12,50 h). A távoli felhők egyre magasabbra kezdtek emelkedni, ennek köszönhetően még a Nemere hegységig is el lehetett látni. A Lakóca, a Pintillő, a Szilon- és Tatár-havas azonban szépen mutatták magukat. Nyugat irányban jóval felhősebb volt, de a Báj-havas és Német-havas alsó régióit is megvizsgáltuk. Ezeken kívül szépen látszott a Háromszéki-medence egy része Sepsiszentgyörggyel együtt.

A csúcsról folytattuk utunkat a menedékház irányába a Piroska havason keresztül. Útvonalunk közben láthattunk egy lehajlított vas határjelző oszlopot, amely egykor a magyar-román határt jelentette. Beérkeztünk ismét az erdőbe, kényelmes ösvényen meneteltünk jó iramban. Reménykedtünk, hogy utolérjük a társainkat a menedékháznál. Ezt jól is sejtettük, hiszen pontosan akkor készülődtek indulásra. Mi egy pihenőt kénytelenek voltunk beiktatni, de a túra utolsó szakaszára ismét reménykedtünk a találkozásra (1580 m / 14,20 – 15,00 h).

Falatozás és pihenő után elindultunk lefele a nagyon meredek makadám úton. A kemény ereszkedő a forrásig tartott. Valamikori bővízű forrás vizét pompálják fel a házhoz, ezért az egyszerű turista csak a patak medrében fel-feltörő gübéből ihat vizet. Áradás esetén ez lehetetlen. A forrástól sárga sávval jelzett gyönyörű erdei ösvényen mentünk tovább, első fázisban néhány szakaszos emelkedőt hagytunk magunk után, majd a tetőn egy tisztást követően leereszkedtünk a parkolóban várakozó autóhoz. Útközben hatalmas fákat figyelhettünk meg. A parkolóban ismét találkoztunk a tanári csapattal, itt megtörtént az egymástól való elbúcsúzás is (1270 m / 17,00 h). Köszönjük a részvételi lehetőséget, nagyon jól éreztük magunkat!

Fotók  itt

2024. június 3., hétfő

Nagy Sándor-túra, jún 2

2024 június 2-án vasárnap a Háromszéki EKE túrát szervezett a Nemere-hegység egyik legmagasabb pontjára, éspedig a Nagy Sándor csúcsra (1640 m). A hegység gerincén még két fontosabb kiemelkedés található: a Kis- és Nagy Nemere, mindkettő északabbra a Nagy Sándortól. A vidéket kevés turista keresi fel, hiszen megközelítése nem könnyű, iletve menedékház sincs a környéken. Túraútvonal hálózata eléggé gyér, a jelzések minősége is felújítást kíván, igaz térképpel és a modern tehnológiával, az eltévedés veszélye nemigazán áll fenn. Ideális hely tehát azon turisták számára, akik szeretik a csendet és el szeretnék kerülni a forgalmas turistaösvényeket.

Erre a csodálatos helyre kalauzolt bennünket Nagy Katalin, aki e vasárnapi túra főszervezője volt. A sepsiszentgyörgyi Míves Ház előtt gyülekeztünk, ahol a szervező részéről mindenki nyomtatvánnyal gazdagodott a csodaszarvasról. Autóinkkal Kézdivásárhely felé haladtunk, ott még néhányan csatlakoztak a csapathoz. Felső Lemhény után végig aszfaltos úton mentünk fel a gerincre, a túraútvonalunk kezdetéhez. Itt 39 személyt számoltak meg a jól bevált “turistakapus” rendszerrel. Gyönyörű időben volt részünk, amely kitartott egész nap.

A túravezető köszöntése után elindultunk kelet irányban enyhe emelkedővel (1030 m / 8,40 h). Hosszú kígyózó sorban jutottunk fel a közeli Poszkár tetőre, ahol a Nemzeti Összetartozás jelképeként, gyönyörű faépítmény áll (1203 m / 9,15 h). Kívülről-belülről megtekintjük az építményt, körbefotóztuk a környék táját és csoportképet is készítettünk. Főleg nyugat irányban lehetett ellátni, a párás levegőben a Dél Hargita gerincét véltük felfedezni a maga Kakukk hegyével és a Nagy Piliskével. A Poszkár tetőről leereszkedtünk, folytattuk utunkat a Kárpátok főgerincének jelzésén, a piros sávon. Kisebb széldöntéseket könnyedén kikerültük, ezen kívül semmilyen nehézségbe nem ütköztünk az útvonalunk során. Kényelmes útszakaszokat jártunk be, igaz rövidebb és meredekebb emelkedőket is hagytunk magunk után. Jókora tócsákat kerültünk ki, a sárban több medvenyomot is tanulmányoztunk, főleg a gyerekek ámuldozása közben. A vadállatok területe ez, gyér emberforgalom miatt nyugodtabban élhetik életüket a vadonban. Elhagyjuk a Kárpátok főgerincének jelzését és két útkereszteződés után máris a túránk legmagasabb pontján álltunk, a Nagy Sándor csúcsán (1640 m / 12,40 – 13,20 h). Itt megebédeltünk és picit pihentünk a közben előtörő Nap sugarai melegének kényelmében. A csúcson felújított állapotban levő kis menedékhely található.

Lefele jövet a piros keresztettel jelzett mellékgerincet követtük. Eleinte nagyon meredek szakaszokat ereszkedtünk, majd beérve a patakvölgybe, egy erdőkitermelő útra jutottunk. Innen kényelmesen gyalogoltunk a Veresvíz lapos térsége irányába. Elérjük a burgonyakísérleti állomást, majd innen délre fordulva folytattuk utunkat. A patak medrében a gyerekek fáradhatatlanul tevékenykedtek, minden gyíkot-békát megfogdostak, tanulmányoztak. Emiatt jól lemaradtunk a csapattól, de az érdeklődő tekinteteknek nem lehetett ellent mondani. A Veresvíz völgyében található Füvenyes ponknál szemügyre vettük a gyapjúsást, majd az ott felállított padoknál néhány percre megpihentünk. Az autók felé gyalogolva még jót ittunk a Veresvízi forrás hideg vizéből, amely pontosan jól jött az utolsó kilométerek meleg időjárásában (1020 m / 17,30 h).

Köszönjük Nagy Katalinnak a szervezést és túravezetést és mindenkinek a társaságot!

Fotók  itt


2024. május 8., szerda

Vándorlás Felső Moécs és Szinaja között, máj 4-5

Újabb vándortúrában volt részünk – ezúttal két nap alatt – 2024 május 4-5 közötti hétvégén, immár a Bucsecs hegységben. Eredetileg korábbi időszakra volt tervezve a túra, de az időjárás – és a szabadidő – mostanáig tolta az útvonal bejárását. Mivel nem körtúráról volt szó, ezért sokféle tömegközlekedést is vettünk igénybe, mint a busz, vonat vagy taxi. Saját autóval a brassói jégpálya mellett parkoltunk, majd onnan egy Uber-el a 2-es távolsági buszállomásba mentünk. Innen Alsó Moécsra busszal utaztunk, majd helyi taxival Felső Moécsra, pontosabban a Bângăleasa-völgy aszfaltos útjának végéig, a sorompóig autóztunk. Utazás közben megfigyeltük, hogy meglepően kevés turista kereste fel ezt a gyönyörű vidéket.

Gyalogtúránk első napját a Strunga nyeregbeli menedékhelyig terveztük, második napon pedig Szinajára akartunk lejutni. A sorompótol indulva piros háromszög jelzést követtünk felfele a völgyön, kényelmes erdei úton (1100 m / 9,30 h). Sietségre nem volt okunk, hiszen rövid távot kellett bejárnunk, habár a szint felfele jelentős volt. Hamarosan elhagyjuk a patak medrét és nagyon meredek kapaszkodó vette kezdetét az erdőben. Ez a hosszú hegyláb pontosan a Bucșa csúcsára vezetett ki, ahogyan emelkedtünk, az előttünk levő útvonal meredeksége egyre enyhült. Kiérve az erdő védelméből, a szél éreztette a hatását, fent a csúcson annyira erőteljesen fújt, hogy semmi esélyt nem láttunk ott leülve megpihenni (1846 m / 12,20 h). Az erős szélnek azonban megvolt a jó oldala is, hiszen a felhőket nagyon gyorsan vitte, ezért kilátásunk mindig más volt, a hegyről mindig más kép rajzolódott ki.

Egy kis ereszkedő, majd emelkedő után immár a Kárpátok főgerincén, eljutottunk a Kis Strunga nyeregbe, majd már csak egy rövid sétát kellett megtennünk a Strunga nyeregig és rögtön alatta levő menedékhelyig (1900 m / 13,45 h). Itt egy barátunkkal találkozunk, beszélgetés közben kipakolunk a hátizsákból, falatozunk. Mivel rengeteg idő volt estig, a Colții Țapului felé is elsétáltunk csomag nélkül. Este a naplementét figyeltük meg, amely csodálatosan vörösítette meg az egyre kitisztuló ég alját.

A Strunga-menedékhely max 14 személynek biztosít priccsen szállást, a földön ennél többnek. A nagyon jó állapotban levő házikóban napelemes világítás van és telefont is lehet tölteni. Ugyanakkor székek és asztal biztosítja a kényelmes étkezést. Van elsősegély doboz, könyves doboz és egy másik doboz, amelyben cukrot, kávéport, teafüvet stb lehet találni.

Vasárnap, május 5-én reggel annyira köd volt, hogy vágni lehetett. Úgyhogy késői indulást terveztünk és jól tettük, mivel hamarosan a köd is elillant. Evés után gondosan kisepertük a helyet, tisztán hagyva a menedéket és elindultunk lefele a Padina irányába (1900 m / 11,00 h). Kényelmes ereszkedőben volt részünk, útközben finom bővízű forrásban lehetett mosdani. Hamar leérkezünk a Padina-menedékház környékére, amely nagyon megváltozott az utóbbi 1-2 évtizedben. A régi menedékház zárva nézett ki, néhány autós turista lézengett a völgyben, szerencsére elmaradt a nagy turistaáradat, tumultus. Mi sokat nem lézengtünk, hanem folytattuk utunkat a piros sáv jelzésen Szinaja felé. A 400 méteres szintet amelyet leereszkedtük a menedékhelytől, most ki kellett másznunk. Eleinte nagyon szép erdő között jártunk, néhol meredekebb kaptatóval, de általánosan nagyon kényelmes útvonalon. A Lăptici-hágó közelében jutottunk ki az erdőből a Piatra Arsă aszfaltos út mellé (1830 m / 13,30 – 14,00 h). Itt egy napos és csendesebb oldalt kiválasztva megálltunk enni, pihenni.

A Soarelui-völgy eredetétől folytatjuk utunkat enyhén lefele egy egyre mélyülő patak medrében. Ezt többször átléptük, majd a sífelvonók alsó állomásának közelében balra térünk felfele, hogy kimenjünk a Vf. Cu Dor nyergébe. Nem túl meredek és széles ösvény vezetett fel a nyeregbe, ahonnan megpillantjuk utunk végcélját, Szinaját (1935 m / 15,30 h). Innen már csak lefele kellett mennünk egészen a vasútállomásig. A „nyári út” sípályán ereszkedtünk le az erdő széléig, majd a Cota 1400 nevű felvonóállomásig. A jólismert helyen kissé megpihentünk, majd az erdőben útvonalunk utolsó szakaszán beereszkedtünk Szinajára (800 m / 17,45 h). Egy levessel és sütivel tettünk pontot a kétnapos túrára, amelyet sikeresen zártunk. Vonattal jutottunk el Brassóba, ahol az autó várt.

Fotók itt

2024. április 15., hétfő

Vráncsa-hegység: Păstaia-vízesés, ápr 14

Két órai autóútat követően érkeztünk meg Coza falu szélébe, sokunk által ismeretlen vidékre, 2024 április 14-én vasárnap. Autós utazásunk során néhány percre megálltunk egy háznál, amely a valamikori magyar-román határ vámházát képezte. A gyalogtúránk kiindulópontjánál 50 fős társaság gyűlt össze. Háromszéki EKE túránkat Csog Réka hírdette és vezette a Vráncsa-hegység csodálatos vidékére.

Délelőtt 10 óra környékén indultunk a kiszemelt vízesés irányába. Április közepét meghazudtoló meleg volt már ebben az órában, későbbiekben jóval 20 fok fölé ugrott a hőmérő higanyszála. Gyönyörűen kék égbolt volt a fejünk felett, tehát az időjárásra semmi panaszunk nem lehetett. Eleinte a patak medrét követtük piros sáv jelzésen. Néhol köveken lépkedtük át a kis vízfolyást, de volt alkalom, amikor szikla oldalában egyensúlyoztunk a patak mellett. Akár egy „mini Remetei szoroshoz” hasonlíthattuk ezt a vizes szakaszt. Későbbiekben nagyon összeszűkült a völgy, turistajelzésünk kivezetett egy köves ösvényen a patak medréből. Az omlós kőzet nagyon különleges látványt nyújtott, sűrűn fényképeztük a meredek oldalakat, amely akár egy holdbéli tájhoz is hasonlítható volt. Nyakunkat és fejünket a Nap kegyetlenül sütötte, de az emelkedő végén már erdőbe érkeztünk, ahol picit megálltunk lehűteni magunkat. Az utunk további szakasza jóval kényelmesebbé vált és főleg megszabadultunk a hőségtől. Csodálatosan szép virágzó fák árnyékában emelkedtünk egy vízválasztóig, majd erdőkitermelő úton ereszkedő módban meneteltünk. A vízválasztón elhagyjuk a piros sáv jelzést, majd egy menedékhelyet követően piros pont jelzi a vízesés felé irányunkat. A vráncsai hegyimentők által épített menedékhelyen még nincsenek priccsek, tehát alváshoz a padlót lehet használni.

Útvonalunk menetirányának utolsó szakasza következett. Eleinte erdőkitermelő utat követtünk, majd egyre szűkülő völgyben egy alig látszódó ösvényen haladtunk. Többször átléptünk a keskeny patakon, mindaddig, amíg bezárult előttünk a völgy. Itt találtuk a Păstaia vízesést, amely egy sziklafalon csordogált lefele egy kis alagútból, majd egy ugratóval csobbant alá a völgybe. Ki is használtuk az amúgy szűk területet, mindannyian leültünk pihenni, falatozni a hűvös és árnyékos helyen. Természetesen nem maradtak el a különböző csoportfotók, vagy egyéni fotók sem, hiszen a vízesés érdekes hátteret biztosított a gyalogtúrázók számára.

Hosszan tartó időzés után, utunk visszafele szakasza ugyanaz volt mint jövet. Túravezetőnk ezt a variánst javasolta, mivel a körtúra sokkal hosszabb lett volna. Legalább jobban megismertük a bejárt útvonalat és szemügyre vettünk több érdekességet, amit jövet elmulasztottunk. Nagy melegben érkeztünk vissza az autókhoz, de mielőtt indultunk volna, sokunknak még egy hűsítő lábmosás belefért a programba.

Gyalogtúránk végeztével azonban még nem ért véget a nap, hiszen túravezetőnk egy helyi pizzázóba hívott bennünket. Már ide is az autóút nagyon érdekfeszítő volt, hiszen egy nagyon meredek útszakaszt követően, egy álomszép tetőre érkeztünk és a falusi kisvendéglőből gyönyörű kilátásban volt részünk mialatt pizzával jóllaktunk.

Köszönjük Csog Rékának a túravezetést és a sok szép élményt, amelyet e különleges tájjal egyetemben nyújtott.

Fotók itt

2024. március 19., kedd

Azuga magaslatain, márc 17

Predeál és Azuga környékének dombjai, magaslatai, könnyed elérhetőségeik miatt már ismertté váltak számunkra. Azonban még mindig létezett egy hegycsúcs, amelyet még nem sikerült közelebbről megismerni eddig. Az 1586 méteres Azuga magaslatáról (Clăbucetul Azugii) van szó, ennek bejárását régebb terveztem és most 2024 március 17-én sikerült véghezvinni.

Gyalogtúránk a Predeál fölötti Csaplya (Cioplea) vendéglőtől indult (1150 m / 9,20 h). A héten lehullott friss hó latyakossá vált, az időjárás azonban a március közepének megfelelő arcát mutatta. Borongós időben volt részünk, néha a Nap sugarai előtörtek, bevilágítva a környék erdejét. A jólismert piros sávot követtük a Susai turistaközpont irányába. Eleinte vizes hóban és sáros ösvényen tapostunk, majd fennebb teljes mértékben az előző nap turisták által kitört havas nyomokat követtük. A Természet kezd ébredezni, ezt bizonyította az erdei madarak vidám éneklése, fütyörészése. Az amúgy forgalmas turistaútvonalon, most délelőtt nem találkoztunk senkivel.

Megérkeztünk a Susai turistaközponthoz, majd elsétálunk a kert tövében egészen a régi menedékház helyébe épült vendéglő teraszára (1430 m / 10,30 – 10,50 h). Habár a vendéglő jelenleg zárva van, a terasz melletti tüzelőhelyen be volt gyújtva, egy valaki felügyelve várta főleg a motorizált turisták érkezését. A teraszról a fenyőfák között meg lehetett pillantani a Bucsecs tömbjét, amelynek szikláit a Nap sugarai néha „nyaldostak”.

Továbbálltunk a kék sáv és kék háromszög közös jelzett útján. Nos pontosan ez a szakasz volt ismeretlen számunkra a mai napig. Térkép szerint egy ereszkedőt, majd egy emelkedőt kellett követnünk az Azuga magaslatáig. Az útvonalat Ceaușescu útjának is nevezik, gondolom a volt diktáror előszeretettel járt ide vadászni a Limbășel és Azuga völgyek közé. Hajdanában itt kikövezett út volt a mellékgerincen, a könnyebb megközelítés kedvéért. Az út maradványait még felfedeztük a hó alatt. Nagyon szép fenyőerdőben, kényelmes úton ereszkedtünk. Havat nem kellett törnünk, mivel az előző nap is jártak errefelé. Leérünk a nyeregbe, majd egy hosszabb, de enyhe emelkedőt követtünk, amíg ki nem értünk az erdőből. Öreg, odvas fák alatt gyalogolunk, tetejüket letörte vagy megtépázta a szél. Egy esztena közelében – amely menedéket is nyújthat rossz időben – két rozsnyói turistával találkozunk, akik pontosan ellenkező irányban járták le ezt az útvonalat. A csúcsig nincs sok, ellenben a jelzett út nem a gerincen vezetett, hanem az oldalban a fák szélén. Itt méteres hóba vájt nyomokban követtük a jelzést, majd hamarosan a tetőn álltunk (1586 m / 12,50 – 13,30 h). Habár közeledett a beígért csapadékos időjárás, de még jól meg lehetett figyelni a körülöttünk elterülő tájat. Karnyújtásnyira volt a Német-havas és a Báj-havas északi része. Utána a Nagykőhavast és Keresztényhavast lehetett megfigyelni a párás időben. A Királykő már elbújt a havazós fellegekben, de a Bucsecs még látszott, főleg a déli részét még a Nap is sütötte.

Ebédszünet után kezdett a hó szállingózni, ideje volt az indulásnak Azuga irányába. Nyomokat követtünk és természetesen a kék sáv jelzést. Eleinte enyhe ereszkedőben volt részünk, majd egyre lennebb – főleg az erdőben – meredek szakaszok következtek. A völgyhöz közeledve a hó is elolvadt, szerencsére a keskeny mellékgerinc nem volt nagyon sáros a fenyőerdők alatt. Az utolsó ereszkedős szakasz nagyon meredek volt, de szerencsésen leérünk a Limbășel és Azuga patakok összefolyásához, pontosan egy pisztrángnevelde szomszédságába (1000 m / 15,20 h). A patakban lemosva bakancsainkat, tisztán menetelhettünk végig a városon, mintha nem is túráztunk volna aznap. Felidéztük a város múltját, a sörgyártás, pezsgőgyártás történetét. Azuga még büszkélkedhet azonban pezsgő forgalmazással, amely 1892 óta működik, megtekinthető borpincével. Túránkat a vasútállomáson fejeztük be, ahonnan vonattal visszamentünk Predeálra, a várakozó autóhoz.

Fotók  itt

2024. március 3., vasárnap

Átkelés a Keresztényhavason, márc 2

Mindig is szerettem az ilyen típusú túrákat, amikor egy hegységet átszelünk egyik pontból a másikba, hiszen egy jelentős távolságú gyaloglás alatt sokminden felfedezhető. 2024 március 2-án szombaton a Keresztényhavason keltünk át a brassói állatkerttől egészen Barcarozsnyóig, kelet-nyugat irányban. A túraútvonal 25 km-t foglalt magába, 1250 méter szintet kellett magunk mögött hagynunk úgy fel mint le. Alkalmunk volt ezalatt a tavasz első virágait megcsodálni, hatalmas lombhullató erdőkben gyalogolni, szép sziklaalakzatokat szemügyre venni és a Bucsecs, illetve a Királykő tömbjeiben gyönyörködni.

Autóval érkeztünk a brassói vasútállomás környékére, majd onnan városi busszal mentünk a Noa negyedi 9-es általános iskoláig, ahonnan túraútvonalunk kezdődött (650 m / 7,30 h). Az állatkert irányába tartva hamarosan felfedeztük a piros sáv jelzést, amelyet követtünk. Egy darabig az állatkert közvetlen közelében gyalogolunk, így alkalmunk volt rálátni őzekre és vaddisznókra. Borús, de kellemes tavaszias idő jellemezte a napot, csapadékmentesen. Egy rövid kapaszkodó után kék sáv jelzésre váltottunk és ahogyan haladtunk előre, egyre nagyobb emelkedőket kellett leküzdenünk. Friss erővel ez könnyebben ment. A Rakodó teteje felé tartottunk hol gyönyörű bükerdőben, hol fenyőfákkal tarkított sejtelmes keskeny ösvényeken. Egy-egy tisztáson pásztázzuk a Nagy Krukk keleti erdős oldalát, hiszen lombok nélkül nagyon jól be lehetett látni az erdőkbe, hátha valami vad mozgást fedezünk fel, de most sikertelenül. Egy kerülővel felérünk a Nagy Krukk gerincére, majd a Cenkről feljövő és csúcs felé tartó kék út kereszteződésében nagyobb pihenőt tartunk és falatozunk. A 700 méteres szintemelkedő után igen jólesett az otthonról pakolt elemózsia (1290 m / 10,20 – 10,50 h).

Távban eddig az utunk negyedénél jártunk, de a felfele tartó szintkülönbség nehezét magunk mögött hagytuk. Ugyancsak kék sáv jelzésen kezdtünk ereszkedni, majd hamarosan kék háromszöget követünk Brassó Pojána irányába. Átkelünk a Vizes völgyön, majd egy kényelmes széles erdei úton érkezünk be a közismert településre. Végigsétálunk a Brassó Pojanán, emberek sokasága között. Egy útszéli cukrászdában engedhetünk meg magunknak némi kényeztetést, hiszen az utunk felénél járunk hamarosan (1000 m / 12,30 – 13,00 h).

Brassó Pojanából továbbálltunk és a Repülősök tisztása felé gyalogolunk. Egy kicsit kellemetlenebb útszakaszban volt részünk, hiszen szennyvízkanálisok mellett gyalogoltunk el, ahol éreztük a bűzt. Ellenben a sárban jó nagy macinyomokat fedeztünk fel, ennek látványa kárpótolta a kellemetlen szagokat. Az Üvegvölgy alsó szakaszánál jobbra fordulunk és kiérünk a Repülősök tisztására, ahol erdőkitermelés miatt újabb kellemetlen dologgal állunk szemben. A nehézgépek hatalmas sarat produkáltak, a kitermeléssel lehetetlenné tették a turistaút követését. Az aszfaltos utat követtük – párhuzamosan a turistaúttal, immár Barcarozsnyó felé. A hágóra felérve a Keresztény-tisztás sarkánál találjuk magunkat, ahol megszabadulunk az aszfalttól és ismét szép erdei ösvényt követhetünk.

Kényelmesen gyalogolva érjük el a Pogányok Templomát, kimegyünk a szomszédságában található kilátóhoz, ahonnan csodálatos látványban volt részünk. A szikla tetejéről karnyújtásnyira található a Keresztényhavas magasabb része a sípályákkal. Lábunk alatt egészen a Bucsecs aljáig tartó dombokat és erdőségeket figyeltük. Távcsővel a Bucsecs havas tömbjét szemléltük, jól kivehető volt a Caraiman-kereszt, a Costila, de még az Omu-csúcs tetején található meteoházat is felismertük. Ezen a szép helyen ebédszünetet tartottunk és pihentünk (920 m / 15,30 – 16,00 h).

A kilátóhely után a Pogányok Templomának sziklaalakzatait megfigyeltük, majd hamarosan a Rozsnyói-barlang bejárata előtt haladtunk el. Kényelmes ereszkedő után egy gyönyörű tisztásra értünk, amelynek padján megpihentünk. Jól tettük, hiszen utunk utolsó szakaszán még egy emelkedőt is le kellett küzdenünk, amely nem érintett a legkellemesebben. E sok hullámzó túraútvonal után leereszkedünk a Dino Park parkolójához, ahonnan már egy rövid séta választott el Barcarozsnyó központjától. Végigmegyünk a szépen felújított kisváros központján és a vasútállomás felé tartottunk. A vonatra várakozás közben, a túraútvonal végén egyértelműen megérdemeltük a “jutifalatot”, amelyet a közeli bevásárlóközpontban szereztünk be (610 m / 17,50 h).

Külön gratuláció a 8 éves Csonginak, aki mindenféle gond nélkül végiggyalogolta az útvonalat.

Fotók itt

2024. február 24., szombat

Istenkas, feb 23

Valamikor középiskolás koromban hallottam erről az erdővidéki csodahelyről. Igen, nyugodtan lehet így nevezni, hiszen viszonylag kis kiterjedésű és álomszép helyen, rengeteg sok mindent fel tud fedezni az arrajáró turista. Egykor a Háromszék napilapban is megjelent Kisgyörgy Zoli bácsi turistakalauzának egyik része, pontosan erre a vidékre összpontosít. Már többször jártam a Bodvajban, de a szomszédos Istenkas valahogy mindig kimaradt. Eddig. Tehát több mint 30 év érdeklődés után, épp ideje volt megismerni e páratlan szépségű vidéket.

2024 február 23-án pénteken délben autóztunk ki Kisbaconon keresztül Bodvajba. A Fenyős-patak leaszfaltozott útja néhol jókora gödröket rejt, úgyhogy elővigyázatossággal haladtunk. A Barót patakától való letérő után 8 km-re található Bodvaji vashámor mellett parkoltunk le. Február végét meghazudtoló időjárás fogadott, tíz fok feletti hőmérséklettel, napsütéssel. Hónak híre-hamva sem volt. Kényelmes öltözékkel indultunk útnak, követve digitális térképünket. A Mitács felé vezető útról csakhamar jobbra térünk egy zöld pont “turistajelzésen”. Nem véletlenül teszem ki a “macskakörmöket”, hiszen nálunkfelé hivatalos módon nem létezik zöld turistajelzés. De a digitális térképünk felismeri, úgyhogy bátran követjük. Nem sietünk, időnk van bőven annak ellenére, hogy délben indultunk, hiszen egy alig 5 km-es útvonal bejárásáról van szó. A Györkovács-patak széles ösvényét követjük, megfigyelünk minden vadállat nyomát a sárban. A legérdekesebbnek egy medvebocs és anyukája nyomai tűnt számunkra. Egy nagyon szép tisztásra érkezünk, ahol a lassú vízű patak érdekes kanyarokat ír le. A lapos vidéken kis tavacskák alakultak ki, büszke égerfák emelkednek ezek között a magasba. A patak medrét követve megérkezünk egy kidőlt táblához, amely a Loki borvizet és Elek apó feredőjét jelölte. Egy évszázaddal ezelőtt itt volt a híres mesemondó – Benedek Elek – kaszálója, ugyanakkor a falubeliek medencéket alakítottak ki a szénacsinálás utáni fürdőzésre. Egyiket Elek apóról nevezték el, de ma már nincs nyoma ezen medencéknek. A patak medre ellenben mély gübbenőivel, ideális fürdőhelynek számítanak egy nyári melegben. Mi is letelepedtünk ezen a helyen, sütnivalóinkat előkészítettük, de a száraz hitt égerfa nem akart begyulladni. Így a távolabbról betermelt bükkfa mentett meg bennünket a nyers hús fogyasztásától.

Mindenféle sütött finomság után vettük észre, hogy késő délutánra jár az idő. Kék pont turistajezést kellett követnünk egy rendkívülien vegyes erdőben, ahol bükk, a gyertyán, a nyárfa és a nyírfa is jól megvoltak egymás mellett. Egy kis ereszkedő után szűk völgybe kerülünk, ahol borvizzel teli tavas barlangocskákat, üregeket találunk. Itt volt az Érces-borvíz forrásvidéke. A bővízű forrásokat rendre megkóstoljuk, közben ámultuk-bámultuk ezeket a természeti látványosságokat. A barlangocskák között nehezen haladtunk hiszen semmiféle ösvény nincs, meredek csúszós talaj volt a lábunk alatt. Egy piros háromszög jelzést hagyunk magunk mögött, amely Uzonkafürdő felé tart. Folytatjuk az ereszkedést kidőlt-bedőlt fák között a kék ponton. Kialakult ösvény jóformán nincs, ez bizonyítja, hogy nem sokan járják ezt a vad vidéket. Újabb borvizet fedezünk fel, amely egy kis sziklaüregből szaporán buzog fel. Ez volt a Mohás-borvíz, amely természetesen nem maradhatott kóstolatlanul. Az Istenkasban járunk, amely a tatárjárás idején védelmet biztosított a kisbaconiak számára. Egy meredek ereszkedőt követtünk vissza a Fenyős-patak völgyébe. Érdekes színes köveket lehetett gyűjtögetni a vízből, majd a patak folyását felfele követve jutottunk vissza a vashámorhoz, a Bodvajba. Még a vashámor tetejéről is körbenéztük a tájat, majd leautóztunk a kisbaconi feredőhöz, amelynek borvizénél fejeztük be épp naplementére ezt a csodálatos kirándulást.

Fotók itt