Hát....egyszerűen csodálatos volt találkozni kisbakancsos csapatunkkal közel 15 hónap távollét után. A felnőtteken nem látni változást, de a gyerekeken......az valami fenomenális! Nagyon megnőttek, megemberesedtek, egyre okosabbá váltak e viszonylag rövid idő során. Azonban, szerencsére nem változott meg bennük a természet iránti szeretet és tisztelet, jó volt látni, hogy nem kényszerből keltek fel jóval hajnalhasadás előtt és bevállalták ezt a nemmindennapos túrát, téli viszyonyok között. Egy kisfiú szájából hangzott el a következő megjegyzés, rögtön az indulást követően: “Jaj de milyen jólesik ismét túrázni!” Már rögtön tudtam, hogy nem hiába indítottuk újra a kisbakancs kirándulásokat.
Hajnalhasadás előtt talákoztunk a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson. A vonat indulása előtt mindannyian találkoztunk és üdvözöltük egymást....hát jólesően. Tusnádfürdőn szálltunk le a vonatról és gyülekeztünk a vasútállomás előtt. Összesen 34-en voltunk érdekeltek e túra iránt. Köszöntöttem a résztvevőket és indulásra készen voltunk a borongós téli reggelen. 2025 január 11 szombatot írtunk. Az előző enyhe napokat követően, pontosan a túra előtt egy hidegfront tört be vidékünkre, amely némi havazást is hozott. Tehát Tusnádfürdőről hófehér tájban indultunk a Nagy Piliske felé (650 m / 7,50 h).
A Bánya-patak völgyén indultunk felfele. Erdőkitermelő utunk kényelmesen vezetett egyre fenebb. Két szarvastehén ugrott át előttünk az úton, majd siettek felfele meredeken a Torony-kövek felé. Ezek megcsodálása után folytattuk utunkat a hatalmas erdőben, egyre meredekebb ösvényen. Igen, az erdőkitermelő után, szélesebb erdei ösvényt követtünk, szakaszokban nagyon nagy emelkedővel. Ennek köszönhetően hamar kiértünk a Piliske tövébe, a Hargita-hegység főgerincére. Mindeddig tartottunk rövid szüneteket, de itt becsületesebben megpihentünk és energiatartalékunkat is próbáltuk feltölteni. A nyeregben gyenge – de nagyon hideg szél fújt, emiatt a pihenő végére megfagytunk. Kivételt képeztek a gyerekek, hiszen a nehéz út után is mindvégig tevékenykedtek a természet által biztosított “játékszerekkel” (1250 m / 10,45 – 11,15 h).
Sejtelmes, ködös táj borította be a hatalmas erdőt és bennünket. A Természet úgy akarta, hogy a rengetegben csak mi legyünk, ne vegyen észre más senki. Délről kerüljük meg a Nagy Piliske csúcsát, majd fokozott ereszkedésben kezdünk a Nagy Mező felé. A gyerekek elől nagy jókedvvel szaladtak a hóban, jó nagyokat esve. Kacagástól csengett az erdő, ennek lakói bizonyára felfigyeltek ránk. A Nagy Mező ködös tájában hatalmas és friss medvenyomokat találunk, ezeket jóformán végig követtük az Uzonka nyeregig. Még mindig a köd uradalmában vagyunk. Csak sejtjük merre kell menni, de nem volt nehéz követni dél felé az irányt a havas mezőben. A gyenge szél a hideggel párosulva jól kipírosította orcáinkat, de jókedvünket nem szegte. Elérjük az erdő szélét, mintha a látótávolság is kinyílt volna, rövid pihenőre adtuk magunkat. A medvenyomok mindig mellettünk, érdekes volt követni őket. Hosszan gyalogolunk lefele a Dél Hargita gerincén, elhagytuk a Jakab János pusztáját és végre az utolsó ereszkedő előtt egy tisztáson megjelent előttünk a Nagy Murgó. Beereszkedünk az Uzonka nyeregbe, sokat nem időzhetünk a hideg szél miatt (700 m / 13,50 h).
Sepsibükszád felé fordulunk, kelet irányban. Egy széles utat követünk hol fel, hol lefele. Egy hóval fedett szántóföld szélén gyalogoltunk el a Vápa várának romjaihoz. A kilátóhely mellett megpihentünk, ettünk. Ezek után leereszkedtünk a sepsibükszádi vasútállomás felé, de utunkba ejtettük a halastavak melletti vendéglőt. Nagy meleg nem volt bent, de szuper jól esett székekre leülni és elfogyasztani valami itókát a hosszú nap után. A vendégló közepén egy nagy tűzhely ontotta a meleget, pontosan megfelelő volt számunkra a helyiség. Innen látótávolságra volt a vasútállomás, ahonnan vonattal hazajöttünk szerencsésen (600 m / 16,30 h).
Köszönöm mindannyiatoknak, hogy eljöttetek, együtt lehettünk és végigjártuk a Dél Hargita gerincének ezt a szakaszát.
Fotók itt
