Nagykőhavas diákokkal, feb 7

Vonattal és autóbusszal utaztunk a Malomdombokhoz ahonnan összesen 29-en indultunk a Nagykőhavas irányába (600 m / 8,30 h), a Kovászna Megyei Kiválóságközpont és az Erdélyi Kárpát Egyesület keretén belül szervezett túrára. Inkább késő őszi hangulatú volt a táj, kövér felhők borították az eget, a hónak nyoma sem volt. A hőmérséklet is a pozitív tartományban tartózkodott, így mondhatni kellellemes időben gyalogoltunk. A családi úton meneteltünk felfele, sáros ösvényen. Nagyon jól haladtunk felfele, a szerpentineken egyre jobban nyertük a szintkülönbséget. A Medveszakadék felső felén található kilátóhoz is kisétáltunk, innen a gyönyörű kilátás helyett a sűrű ködöt szemlélhettük, ahogyan beborította az egész hegységet. A szürkeségben egy szép virágocskát is figyelhettünk meg, amely pompáson virágzott. Ez volt a brassói boroszlán, avagy a királyrózsa (1200 m / 10,10 – 10,30 h).

Folytattuk utunkat a menedékház irányába. Hamarosan beérünk a ködbe, de a hó is kezdett megjelenni. A menedékház alatti tisztáson már csak egymást látjuk a sűrű ködben, a házat is csak akkor vesszük észre amikor már nagyon közel voltunk hozzá. Rajtunk kívül nem volt sok turista a házban, de ahogyan bementünk, teljesen megtöltöttük a belteret. Jólesett megpihenni a nyirkos levegőben való túrázás után, a kellemes menedékház melegében (1630 m / 12,30 – 13,30 h). Nagyon jó hangulatban töltöttük időnket, reménykedve vártuk, hátha elillan a köd. Sajnos ez nem történt meg.

Elindultunk a menedékháztól a csúcs irányába. Ha odalent őszies hangulat uralkodott, idefent igazi tél mutatta az arcát. Könnyedén meneteltünk a kitaposott ösvényen, találkozva néhány turistával, akik már megjárták a hegység legmagasabb pontját. Az erdő feletti alpin övezetben nagyon oda kellett figyelnünk a tájékozódásra, hiszen a jelzés oszlopokat csak akkor vettük észre amikor már közelében voltunk. Szerencsésen felértünk a csúcsra, ahol kötelező csúcsfotóinkat készítettük (1843 m / 14,15 – 14,45 h). Ha már nem lehetett tájképet fotózni, akkor inkább egymást fotóztuk minél többet.

Jókedvvel búcsúztunk a csúcstól és indultunk lefele. A Tamina-vízesés felé vettük az irányt, piros keresztet, majd kék sávot követve. Néhányan egy régi határvésetet is megkerestek a gps segítségével, ezt sikeresen meg is találták. A meredek lejtőn nagyon érdekes volt az ereszkedés, jóformán mindenki kurjongatva csúszkált a havas lejtőn. Leértünk az erdő szélére, majd onnan egészen a Tamináig folytattuk a csúszkálást az erdőkitermelő útig, ennek erdményeképpen elég gyorsan megérkeztünk. Pontosan itt ereszkedtünk a ködhatár alá, kissé kinyílt a táj is. A Tamina fölé érkeztünk hamarosan, vagyis abba a pontba, ahonnan le kellett ereszkedni a vízeséshez. A szorosban levő létrák jelenleg jobb állapotban vannak, biztonságosan tudtunk végigmenni rajtuk. Rövid volt a vizes szakasz, de annál érdekesebb. Mindenki nagyon élvezte! (1200 m / 16,30 – 17,00 h).

Visszatértünk az erdőkitermelő útra és útvonalunk utolsó szakasza következett, éspedig lejutni a vasútállomáshoz. A hó teljesen elolvadt, már csak sáros ösvényen folytathattuk utunkat. A nagy erdőben kellemes volt a túra, balra megpillantottuk Predeált is. Sajnos a háta mögötti Bucsecs most nem mutatta büszke bérceit. Leértünk az aszfaltos műútra és a Felső tömösi vasútállomásig libasorban gyalogoltunk amíg megérkeztünk. Itt tettünk pontot a túránk végére egy nagyon vagány nap után (700 m / 17,45 h). Köszönet mindenkinek a részvételt és találkozunk a továbbiakban!

Fotók itt

Nagyhagymás-túra, jan 31-feb 1

A Nagyhagymás Székelyföld egyik fontos turisztikai célpontja. Mészkősziklái messziről mutatgatják magukat és impozáns festői tájat alkot főleg annak, aki a Csíki medence felől érkezik. Nos ezen gyönyörű tájban terveztünk eltölteni két napot télvíz idején és ahogyan szoktuk A pontból B pontba.

Vagyis nem körtúra formájában, hanem végigmenjünk egy olyan útvonalon, amely egy hosszú vonalat ír le a térképen. Tervezés után úgy döntöttem, hogy a Meggyes-patak torkolatától indulva fogunk kimenni a Fehér mezőre és eljutni az ottani menedékhelyre.

Van egy kedves barátom – Zozó – aki Balánbányáról segített feljutni a Meggyes-patak torkolatáig. Gyorsan kipakolunk az autóból és élveztük az Olt-folyó keskeny folyását. Zozótól elbúcsúzunk és miután összeszedjük csomagjainkat, elindulunk. Hamarosan az erdőkitermelő út a Vas patakot követi, ezen megyünk kényelmesen felfele. Könnyedén haladunk, problémák nélkül. Az erdőkitermelő út azonban eltér jobbra, kezdünk állatok nyomában haladni felfele. Nem nehéz az előrehaladás, ha megfelelő energiával rendelkezünk. Felérünk a Fehér-mező alsó részére, majd hamarosan a menedékhelyhez. Természetesen örvendünk a kis házikónak, de tudjuk, hogy a következő 18 órát itt kell töltenünk. Sűrű köd borította be a tájat, alig lehetett valamit látni. Mivel korai érkezésünk volt, így egész délután kipróbáltuk a hótalpainkat és szürkületig járkáltunk. Estére finom szalonnástojás rántottát készítettünk és korai lefekvés következett.

Február első napján már 6 órakor igyekeztünk kikecmeregni hálózsákjainkból. Odakint kb mínusz 13 fok lehetett, bent “kellemes” 0 fok. Igyekeztünk felmelegíteni végtagjainkat, ahogyan kijöttünk a zsákból, gyorsan teát főztünk és ittuk. Reggeli után elindultunk végig hosszasan a Fehér mezőn, ködös időben. Jól látjuk a piros sáv jelzést, aggodalomra nem volt gond. Követjük a térképet és a nyomokat, az utóbbiak picit letérítenek az útvonalról és direkt vezetett fel a csúcsra. Kissé megzavarta tájékozódásunkat, de sikeresen elértük a Nagyhagymás csúcsát 11 óra környékén. Kis izgalom után megtaláljuk útvonalunkat és a már ismert útvonalon leereszkedtünk az Egyeskő menedékházhoz. Útközben kisütött a Nap, egyből jobb érzésre buzdított bennünket. A menedékháznál sokan vagyunk, mi meghúzódtunk egy sarokban, ahol feltöltöttük energiánkat. A sziklák nagyon szépen látszottak, ezért érdemes volt fotót készíteni róla.

Ezen a napon végig használtuk a hótalpat. Jóval könnyebben haladtunk úgy felfele, mint lefele. A menedékháztól lefele kimondottan segített a hótalp, hiszen az út nagy részét vízjég borította az ösvényt. Addig használtuk a segédeszközt, míg egyre több sár kezdett megjelenni az útvonalon. Onnan a Kovácsok patakának gerincén jöttünk le Balánbányára. Az utolsó szakasz jeges részleteit érdekes módon evickéltük le és problémák nélkül érkeztünk a ránk váró autóhoz. Nagyon jólesett a hazafele út, visszaemlékezve a két nap kalandjaira.

Fotók itt

Pestera környékén diákokkal, jan 17-18

Talán az idei téli időszak egyik legszebb hétvégéjét fogtuk ki 2026 január 17-18 között. Csillogott a hóval beborított táj, verőfényes napsütésben gyalogoltunk és éjszaka fantasztikus tiszta égbolt köszöntött ránk a Királykő lábánál. A Kovászna Megyei Kiválósági Központ keretében tevékenykedő diákokkal, az egyesületünkkel közösen szervezett kiránduláson vettünk részt. Ezúttal a Királykő lábánál csodaszép helyen elterülő falucskát kerestük fel éspedig Pesterát. Bázisunk a falu szélén festői környezetben található Folea turistaház volt, amely 1932 óta folyamatosan üzemel és szeretettel várja az arra látogatókat.

Már az odautazásunk kész kaland volt, hiszen tömegközlekedéssel kellett eljussunk a fent említett településre. Sepsiszentgyörgyi vasútállomáson volt a találka, szombaton reggel 7,30 órakor. Hamarosan elindultunk a reggeli fagyban gyengén fűtött vonatunkkal Brassóig. Itt átszállás következett egy másik vonatra, amellyel alig egy megállót utaztunk Bertalanig, Brassó egyik negyedéig. Nagy csomagjainkkal el kellett sétáljunk a távolsági buszmegállóba, ahová már be volt állva az Alsó Moécs felé tartó nagy autóbuszunk. Kényelmesen utaztunk a végmegállóig, közben jól meg lehetett figyelni a Bucsecs és Királykő hegységeket a jármű ablakából. Az autóbuszos utazásunkat követően taxival kellett felvonuljunk Pestera faluba. Ezeket a kisautókat már egy héttel azelőtt előzetesen lebeszéltük, így meglepetés nélkül jutottunk fel 8 autóval a helyszínre, ahová még épp dél előtt felértünk. 32 fős csapatunkkal elsétáltunk a közelben levő Folea turistaházhoz, ahol lepakoltunk, ettünk és kicsit szétnéztünk a ház táján.

Mivel túrázás szerepelt a programban, ezért nem lustálkodhattunk. Kis batyuval a hátunkon, jó kedvvel indultunk útnak a Table nevezetű nyereg irányába. A piros kereszttel jelzett utat követtük, igazi téli tájban. Vastag hótakaró fedett mindent, a fenyőfák vastag fehér “ruhát” öltöttek magukra. Eleinte egy gyönyörűszép erdőben mentünk felfele, majd egy tisztásra kiérve elénk tárult a Királykő gerince. Csodálatos látványban volt részünk, jóformán az egész gerincet végigkövethettük, épp csak a Torony-csúcs, amely a gerinc legészakibb részén található, nem látszott. Annyira tiszta volt az idő, hogy a Pásztor-csúcs közelében levő Grind-nyereg irányjelző táblája is látszott és a menedékhely is. A Joaca nyerget elhagyva, kis ereszkedőben volt részünk ismét erdős terepen a Table nyeregig. Fontos turista csomópont, hiszen nagyon sok irányban lehet eljutni, úgy a Királykő legmagasabb csúcsa felé, mint a Curmatura menedékház felé, vagy éppen a Dambovicioara barlang irányába, vagy a Zernyesti szorosba. Nos mi az utóbbi útvonalon kellett folytatnunk utunkat. Leereszkedünk egy erdőkitermelő útba, amelyet követünk jó hosszasan. Néhol térdig is ért a hó, igazi téli túrának lehettünk tanúi. Folyamatos gyaloglás után jobbra tértünk a Toanches tisztás irányába, ezúttal felfele irányban, ahol bő 200 m szintet kellett leküzdenünk. Szerencsére valaki megjárta magát előttünk és így nem kellett havat törnünk az amúgy gyéren járt útszakaszon. Csodálatos erdőben, keskeny ösvényen haladtunk lassan egyre fennebb. Mire kiértünk az erdőből arra már a Nap is lement, gyorsan közeledett a sötétség. Ez nem okozott azonban semmi gondot, hiszen előkerültek a világítóeszközök még a sötétedés előtt. Egy kis útvonalváltoztatást hajtottunk végre, inkább egy hosszabb, de kényelmesebb utat választottunk a lefele haladáshoz. Mire elindultunk, a Királykő gerincére beköszöntött az este. A hegységnek a fehér körvonalai szépen látszottak a sötét és csillagos tájban. Lámpáink fényénél nagyon vagány volt az előrehaladás, így mindenki tapasztalhatta az éjszakai túrázás érdekességét. Iramunk felgyorsult, sokat nem is pihenhettünk, mivel a sötétedéssel beállt a csípős fagy. Kikerülve az erdőből, megpillantottuk a Folea ház fényeit, ahová 19 órára meg is érkeztünk szerencsésen és boldogan.

Kiadós pihenő és átöltözést követően meleg ételt vacsoráztunk éspedig paradicsomlevest, túróspuliszkát hússal és csörögét. Jóllakottan és bemelegedve nagyon kellemes estét töltött mindenki, beszélgetéssel és társasjátékokkal.

Másnap reggel nem keltünk nagyon korán, hiszen sietségre nem volt ok. Gyönyörű reggelre ébredtünk, étvágycsinálóként néhányan kimerészkedtünk a fagyba, ami tűrhető volt. Reggeli után összepakoltunk, páran szánkóztak is a meredek domboldalon. Elbúcsúztunk a ház nénijétől, aki nagy aggodalommal követte bocijának születését. Lementünk Pestera falu temploma irányába, majd egy kerülővel a település névadó barlangjához gyalogoltunk. Letettük a nagy csomagjainkat és bementünk a barlangba, ahol néhány denevért is megfigyelhettünk. Rövid barlanglátogatásunk során sikerült többé-kevésbé összesározi magunkat, de kint a hóban le tudtuk takarítani magunkról az agyagot. Egy meredek ereszkedőt követően, mellékgerincen mentünk felfele a főúthoz immár Magura településen, majd a Botorog-forrás felé ereszkedtünk be egy nagyon érdekes és keskeny turistaúton, magángazdálkodások határában. Közben mindvégig csodálhattuk a fantasztikus tájat, főleg a Bucsecs irányába. Leértünk a Botorog forráshoz, itt a szűk völgyben nem ért a Nap sugarai, ezért hideg és huzat volt. Igyekeztünk a maradék 5 km-t minél gyorsabban legyalogolni a zernyesti vasútállomásig. Hosszadalmas út volt a városon keresztül, a járdákon is többnyire vastag jég volt, ami jelentős odafigyelést igényelt, de így is volt aki elvágódott a síkos terepen. Zernyest központjában levő nagyobb boltban meg lehetett melegedni egy pizzaszelettel vagy hotdoggal, majd új erőre kapva hamarosan a vasútállomás meleg várótermében vártuk a közeledő vonatot. Egy átszálással 19,30 órakor érkeztünk meg Sepsiszentgyörgyre és a mihamarabbi viszontlátás reményében hazatértünk a megérdemelt pihenőhelyre.

Fotók itt

Kisbakancs-túra a Dihámhoz, jan 10

Nagy volt a forgalom a Dihám torkolatánál 2026 január 10-én szombaton reggel. A kellemes téli idő sok-sok kirándulót kicsalogatott az otthon melegéből, a Bucsecs lábához. Így volt velünk is a kisbakancsosokkal, összesen 62-en jelentünk meg a találka helyen, ezen kívül három kutyus is elkísért (990 m / 9,00 h). Meglepetésszerűen a társaság zöme nagyon hamar megérkezett, így pontban indulhattunk a kitervezett útvonalon.

Mivel nagy volt a nyüzsgés, ezért gyorsan elindultunk felfele a piros sáv jelzésen a Poiana Izvoarelor felé. Aki a pakolás és gyermekfoglalkozás közepette észrevette, láthatta a napsütötte Bucsecs havas ormait, főleg a Kostila és a Molnár gerinc alsó részlete mutatta magát. Eleinte meredek kapaszkodóban volt részünk, majd kényelmes túraösvényen folytattuk utunkat. Csendesebb helyen és már jóval fennebb az indulásunk után tudtam köszönteni a csapatot. Egyre fennebb érve, sűrű köd kezdte beborítani a tájat, a Források tisztásán (Poiana Izvoarelor) található menedékház környékén álltunk meg pihenni. Természetesen ez a kijelentés a felnőttekre szól, hiszen a gyerekek nagyrésze egyből kihasználták a havas terepet és csúszkáltak a meredek erdőszéli terepen (1445 m / 11,00 – 12,00 h). A menedékház nem fogad turistákat már régóta, szerencsére ezt tudtuk, fel voltunk készülve rá. Úgyhogy a gyerekek szorakozása közepette igyekeztünk jól érezni magunkat társalgással elfogalva.

Indulunk felfele továbbra, felértünk a ködben és az enyhe de hideg szélben a gerincre. Itt igyekeztem elmagyarázni az egykori magyar-román határ pontos helyszínét. Gyorsan leereszkedtünk a kék kereszt jelzésen a Dihám menedékház udvarára, útközben gyönyörű téli tájban, fehérbe öltözött fákat csodálhattunk meg. A köd miatt sajnos a csapat nem ámulhatott-bámulhatott a Bucsecs északi részében, de annál vagányabb volt az igazi téli tájkép, hóval megrakott fákkal, amit jelen pillanatban a Természet mutatott. Megérkezünk a Dihám menedékház elé, már láttuk, hogy nehéz lesz a behatolás a nagy forgalom miatt. Kitartással aki akart bejutott és melegben elfogyaszthattuk az élelmeinket. Jónéhány gyerek nem is akart bejönni, inkább a havas terep nyújtotta a legvagányabb szorakozást (1350 m / 12,45 – 14,10 h).

Miután átmelegedtünk, megpihentünk, csoportképet is készítettünk a menedékház előtt, elindultunk vissza az autóink felé. Eleinte vissza kellett kapaszkodni néhány métert, majd egy kényelmes és széles jólismert útvonalon mentünk el a nyeregben található erősítő antennákig. Innen kék háromszög jelzésen robogtunk le szó szerint a kényelmes ösvényen, majd a legutolsó szakaszon a gyerekek popsi-tepsivel leszáguldottak az autókig, mi többiek is nagyon gyorsan lejutottunk a reggeli kiindulópontunkhoz. Egyértelműen sok gyerek repetázott a csúszásban, de gyerekszellemű felnőttek is csatlakoztak a vidám történetben. Mindenki szerencsésen visszatért a célba és boldogan vettünk búcsút egymástól, sok-sok boldogságot kívánva (990 m / 16,00 h).

Köszönöm szépen mindenkinek a részvételt, nagyon jó volt régi arcokat látni. Néhány tinédzserkori gyerekeink úgymond “kinőtték” ezt a fajta foglalkozást, de bízom benne, hogy majd egyszer visszatérnek az eredeti kerékvágásukba! A szülők maradnak kitartóan velünk és fontos eszmecseréket folytatunk a túrák során. Sokat tanulhatunk egymástól. Máskor is szeretettel várunk, gyertek bátran túrázni!

Fotók itt

Karácsonyi túra, dec 26

Összesen 39-en indultunk a sepsibükszádi vasútállomásról a Fenyőfarki borvíz irányába. Végre télnek megfelelő időjárásban túráztunk, fagyos talajon, lenge, de csípős szélben. Azonban a hó most is hiányzott, csak néhol volt meghintve a talaj, mint porcukorral a sütemény. Nagyon szép látványban volt részünk körös-körül. Beazonosítottuk a Nagy Murgót, a Nagy Piliskét, a Csomád hegységet és a Bodoki-havasok északi részét. Útközben egy farmon, gyönyörű lovakat csodálhattunk meg, majd a Fenyőfarki borvíznél tartottuk az első hosszabb pihenőnket, finom falatokat fogyasztva és koccintva az ünnepekre. A Dobrica felé tartó “indián ösvényen” hatalmas medvének friss nyomát fedeztük fel a vékony hóval borított avaron. Megérkeztünk a Dobrica vendégház udvarára, ahol néhány barátunk várt ránk tűzzel és minden jóval. Újboli pihenő után elsétáltunk az Alsó Sólyomkő tövében található egyetlen fenyőfához, amelyet feldíszítettünk, karácsonyi dalok kíséretében. Ezután felkapaszkodtunk az Alsó Sólyomkőre, ahonnan csodás kilátásban gyönyörködtünk a lábunk alatt elterülő Olt völgyére. Innen leereszkedtünk a völgyben található szabad termálhoz és pihenőt tartottunk annak környékén. A túra utolsó szakaszán óriási befagyott tócsákon próbáltunk csúszkálni. Nagyon jó hangulatban értünk vissza az autókhoz és kellemes ünnepeket kívánva egymásnak, feltöltődve értünk haza.

Fotók itt

Görögbérc diákokkal, dec 20

A Kovászna Megyei Kiválósági Központ keretén belül szervezett kirándulásunk elérkezett az utolsó állomásához, ami az idei évet illeti. Ha már állomást emlegetünk, akkor összesen 11-en verődtünk össze erre a túrára a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson, ahonnan Busteni városáig vonattal utaztunk már hajnalosan, 2025 december 20-án szombaton. A csillagászati ősz utolsó előtti napja, egy-két “lépés” és beáll a tél. Amikor decemberre gondolunk, egyből havas táj jut eszünkbe, de ez még a csillagászati naptár szerint többnyire őszi hónap és a mai napon tényleg egy nagyon szép őszies időjárásban volt részünk. A köd beszorult a medencék legaljába, míg a hegyeken kellemes időben túrázhattunk és feltöltődhettünk pozitív energiával a gyaloglásunk során. Hálásak is voltunk a kimozdulásunknak, hiszen nem kellett bent rekednünk a ködben, hanem szárnyalhattunk mint a szabad madár a gyönyörűszép környezetben.

Nos, Busteniben leszálltunk a vonatról, majd a közel 5 km-es aszfaltos utat taxival jártuk le, egészen a Dihám torkolatánál található vendéglőig, amely határállomásként is működött annak idején (1000 m / 9,00 h). A Nap már ebben az órában gyönyörűen sütötte a Bucsecs-hegység magaslatainak felső részét, én igyekeztem bemutatni minden részletet az érdeklődőknek. Kék háromszög turistajelzésen indultunk egy meredek kapaszkodón felfele, majd egyre fennebb érve az útvonal nehézsége megenyhült. Kényelmes és már egyre jobban ismerős ösvényen jutottunk fel a mellékgerincre, az egykori határmenti útvonalra. Séta következett a Dihám menedékházig, ezalatt be tudtunk azonosítani jónéhány hegységet, főleg észak irányban. Láttuk, hogy az alattunk levő medencékben köd uralta a teret, sajnáltuk is azon embereket akik lent maradtak a szürkeségben, ugyanakkor örvendtünk a jó döntésnek, hogy kiemelkedhettünk a felhők fölé, ahol elméinket is kitisztíthattuk.

Megérkeztünk a Dihám menedékházhoz, ahol betértünk a jó meleg ebédlőbe (1350 m / 11,00 – 12,00 h). Ebben az órában még kevés turista lépte át a menedékház küszöbét, de hamarosan egéész nagy csoportok érkeztek, úgyhogy az ebédlő tere kezdett megtelni turisták zsibongásával. Részünkről volt aki flékent, volt aki menedékházas levest, volt aki túrós puliszkát fogyasztott, de itt kijelenthetem, hogy az itteni kávénak és teának egy olyan íze van, amit évtizedek után is fel fogunk ismerni ha visszatérünk.Pihenés és feltöltődés után kimegyünk a napsütötte udvarra, ahol órákat lehetett volna eltölteni D-vitamin felvétellel. De mivel erőnk maximális töltődésében voltunk, így menni kellett. Kimegyünk a menedékház udvaráról, útközben kisfenyőfák sokaságai fel vannak diszítve mindenféle szépségekkel és finomságokkal a közelgő Karácsony ünnepe miatt. A Görögbérc felé vettük az irányt, kényelmes túraösvényen. A katonaság épületei mellett haladtunk el, enyhe emelkedőben volt részünk fel egészen a Görögbérc tetejéig (1442 m / 13,10 h). Csodálatos a kilátás a Bucsecs irányába, habár a fenyőfák kezedenek felnőni és takarják tökéletes rálátásunkat a karnyújtásnyira levő hegyekre. Beazonosítottunk minden hegyet-völgyet, majd megkezdtük meredek ereszkedésünket Azuga irányába. Kinéztük a vonatunkat is, ezért most már rákapcsoltunk nagyobb sebességre, hogy a késő délutáni szerelvénnyel hazaérjünk. A nagy meredeken nem is lehetett volna lassan sétálni, inkább engedtünk a gravitáció adta lehetőségnek, így nagyon hamar elértük az azugai vasútállomást (900 m / 14,30 h). Az első vonatra felülve robogtunk vissza elsősorban Brassóba, majd a későbbiekben Sepsiszentgyörgyre, ahová természetes módon a köd beült, de lelkünkbe tiszta égbolt maradt....legalábbis az elkövetkező kirándulásig.

Fotók itt

Kisbakancsos Mikulás-túra a Likas pusztán, dec 6

Kirándulásunk pontosan Szent Miklós napjára esett, ezért különlegesebbnek is nevezhető túra volt a kisbakancsosok körében. Autós utazásunk során jól megfigyelhettük főleg a Nagyhagymás hegységet, megfelelő látási viszonyok közepette. Reménykedtünk, hogy a túránk során is hasonlóan szép kilátásban gyönyörködhetünk. Nos a Pongrác tetőre felérve teljesen mások voltak az időjárási viszonyok, sűrű köd és hideg szellő fogadott. Személy szerint örvendtem a szélnek, mert reménykedtem, hogy hamarosan szétoszlatja a fellegeket. Összesen 39-en indultunk a hágóról a Kárpátok főgerincén, a Likas irányába (1252 m / 10,15 h).

Kényelmes és széles útvonalat követtünk észak felé. Ahogyan közeledtünk a Nyerges-nyak felé, egy forrás szomszédságában hirtelen eloszlottak a fellegek, kisütött a Nap és máris gyönyörű kilátás tárult elénk. Előttünk a Gyergyói-havasok, majd hátrébb nyugatra a Görgényi-havasok emelkedtek az égbolt felé. Nagy örömmel folytattuk utunkat, a napsütés egy hirtelen jókedvet adott csapatunk számára. A Nyerges-nyak térségében a Likas-hegy emelkedett elénk és mellette a Kishavas társult. Kettő közötti Likas nyeregben felhők vonultak, így máris elkönyvelhettük, hogy visszatérünk a ködbe. Egy merészebb emelkedőt követően az erdőben ismét ködös, sejtelmes tájban folytattuk utunkat. A nyeregben éreztük a szél hatását és megfigyelhettük a folyamatos felhőszállítást a szél segítségével. A fenyőfák itt fehérbe öltöztek, felöltve a téli ruhájukat. Alig tettünk néhány lépést az egyre közeledő menedékhely felé, ismét elillantak a fellegek és örvendhettünk a napsütésnek. A táj egyre szebb lett és mire kiértünk a menedékhely mellé, arra már jól megfigyelhetővé vált a Nagyhagymás és a Fekete Hagymás is. A Likas pusztai menedékhely szomszédságában vártuk a Mikulást (1470 m / 12,15 – 13,50 h).

A Mikulás eljövetele előtt fát gyűjtöttünk, sajnos egytől-egyig nedvesek voltak és nagyon nehezen gyúlt meg a tűzünk. Szinte egy doboz tűzgyújtópasztillát is elhasználtunk és folyamatosan felváltva kellett legyezni a tüzet, hogy ne aludjon ki. Így nagy nehézség árán lehetett sütögetni, de legalább jó élmény maradt. A gyerekek a menedékhelyet birtokukba vették, a vidék zengett a ricsajtól. A Mikulás eljövetelekor azonban mindenki lecsendesedett és miután mindenki megtudhatta Szent Miklós történetét, megkapták ajándékukat. Visszaindulásunk előtt kimentünk a menedék feletti gerincre, ahonnan átláttunk észak felé, a Csalhó, Vithavas irányába. Fantasztikus felhőtenger látványban volt részünk, a hegyeket mintegy hatalmas sál fedte volna. Itt készítettük el a csoportképünket, majd indultunk vissza ugyanazon az úton, amelyen feljöttünk. Sokkal hamarabb haladtunk, hiszen a szintkülönbség nagyrésze lefele volt. Útközben nagyon jó rálátásunk volt a Kelemen havasokra is, tehát teljes mértékben elégedettek voltunk a mai nappal. Vidáman tértünk vissza a Pongrác tetőre, ahol elbúcsúztunk egymástól, kellemes ünnepeket kívánva (1252 m / 15,40 h). Gyönyörű napnak tettünk pontot a végére, ugyanakkor az év utolsó kisbakancs túráját élveztük. Köszönöm mindenkinek a részvételt!

Fotók itt