Néhai barátunkról, tagtársunkról, Kovács Istvánról – Pityu
– emlékeztünk meg ez alkalommal a Bucsecs hegységben, egy
különlegesen szép és nehéz túra alkalmával. 2026 július 11-én
szombaton összesen 16-an gyűltünk össze Barcarozsnyó határában,
a hegység lábánál található parkolóban (900 m / 6,20 h). Erre
a napra túrázáshoz megfelelő időjárást jósoltak a hegység
vidékére, természetesen fel kellett készülni némi csapadékra
is. Néhány napja jelentős lehűlés jellemezte a térséget, az
Omul csúcson még havazott is, szerencsére hamar elolvadt.
Mindenképpen maximális önbizalommal és jókedvvel vágtunk neki e
különleges útvonalnak.
Elindultunk tehát a parkolóból egy kényelmes erdőkitermelő
úton, hűvös reggelen. A Nap sugarai már simogatták a magas
sziklabérceket, tiszta égbolt volt felettünk. Hamarosan elhagytuk
a kényelmesen széles utat, majd egy patakon átkelve ösvényen
kezdtünk emelkedni egyre kitartóbban. Egész nap a rendelkezésre
állt, sietni nem volt okunk. Egy forrás mellett álltunk meg néhány
percre, volt aki innen töltötte meg kulacsát az egész napos
túrára innivalóként. Elértük a Dihám irányából érkező
turistaút kereszteződést, majd ébresztőként és bemelegítőként
egy jókora emelkedőt kellett leküzdenünk a kilátóhelyig. Innen
a ragyogó napsütésben nyagyon jól ráláttunk a Kotlára, a
Barcasági medencére és annak településeire. Háttérben még a
Hargita nyúlványát is azonosítottuk a párás levegőben. A
Malaesti menedékházig eleinte egy nagyon kényelmes útszakaszt
követtünk, majd néhány emelkedő után megpillantottuk a házat
(1720 m / 9,00 – 9,30 h). A kellemes napsütésben kint telepedtünk
le az asztaloknál és megreggeliztünk a tarsolyunkból.
Magashegyi útvonalunk következett továbbra. A gyönyörű katlant
csodálva, reggeli után felkerekedtünk és elindultunk a sziklák
világába. Felgyalogolunk a glaciális völgy első szintjére és
megkezdtük a körútunk első szakaszát, vagyis a felkapaszkodást
a Zergék párkányára. A kék háromszöggel jelzett útvonal egy
lezser sétát követően, hirtelen nagyon meredek kapaszkodóvá
változott. Láncok is voltak helyenként kifeszítve segítőként.
Bő 200 méter szintet emelkedtünk fel a párkány tényleges
bekezdéséig a Pietrelor sziklavölgy szomszédságában. Felérve a
párkányra kifújtuk magunkat, bámultuk az alattunk elterülő
hatalmas űrt, a körülöttünk levő sziklavilágot és csodáltuk
a rengeteg virágot, amelyek közül néhányat be is azonosítottunk.
A párkányon nagyon lassan mendegéltünk, hiszen a gyönyörű
tájképet minél többet igyekeztünk fotózni. Ugyanakkor a
lépésekre is oda kellett figyelni, hiszen mégis alig egy méter
széles ösvényről volt szó, balra tőlünk többszáz méteres
szakadékkal. Az útvonal neve sem hazudtolta meg magát, hiszen
zergéket is megfigyelhettünk utunk során. Ilyen csodálatos
körülmények között érkeztünk fel a Buksoj gerincére, ahonnan
egy meredek kapaszkodó választott el a csúcstól. Közben kövér
fellegek jelentek meg az égen, de a szél hatására hamar
eloszlottak, különösen nagyobb csapadékra nem kellett számítani.
A Nagy Buksoj csúcsán rövid időre álltunk meg, néhány fotót
készítettünk és körbenéztünk a határban. A környék
látnivalói közül beazonosítottuk a Nagykő- és
Keresztényhavast, a Királykőt és a Fogarasi-havasok keleti
részét, illetve a Csukást kelet irányban. Délre fordulva a
Bucsecs-hegység Sárkány gerincét figyeltük meg, amely egykoron a
magyar-román határ vonalát képezte. Az Omul csúcs közelebbre
került hozzánk, de ahhoz le kellett ereszkedni egy nyeregbe, majd
ismét felkapaszkodni a csúcsra. Ezen a szakaszon havasi gyopárokat
fotózhattunk egy napsütötte füves oldalon.
Szerencsésen megérkeztünk a Bucsecs legmagasabb csúcsára, az
Omulra (2507 m / 14,30 – 15,15 h). Nos itt igazán nagy tömeggel
találkoztunk, akik főleg a Babele irányából érkeztek. A
menedékháztól arrébb egy helyet kerestünk letelepedni, hogy
ebédünket elfogyaszthassuk és pihenjünk. Szerencsére a Nap is
előbújt, úgyhogy igazán kellemessé tette ottlétünket.
Indulásunk előtt benéztünk a menedékházba, hogy pecsételjünk
a füzetünkbe, sajnos sikertelenül. Aztán meg kellett elégednünk
a csoportképpel.
Elindultunk lefele a Scara irányába, széles és kényelmes
ösvényen. Lépéseinket kellett szaporázzuk, hiszen elég hideg
szél fújdogált idefent. Megérkeztünk a Malaesti-kémény felső
részéhez és egy kis megfigyelést követően elindultunk lefele a
meredeken. Nagy odafigyeléssel, lassan és megfontolóan lépkedtünk,
ügyelve, hogy ne indítsunk köveket. Láncok segítségével
ereszkedtünk egyre lennebb, majd egy kemény havas útszakasz is
következett. Aki szükségesnek érezte, felcsatolta a körmöket a
biztonságosabb ereszkedéshez. Így nyugodtan és problémák nélkül
értük el a kémény alját, ahonnan már jóval könnyebb dolgunk
akadt a Malaesti menedékházig. Egy rövid ideig tartó eső is
elért bennünket, de mire beltöztünk arra jóformán el is állt.
Körútunkat befejeztük a glaciális völgy első teraszán és
leereszkedtünk a menedékházhoz. Itt találkoztunk a
kézdivásárhelyi barátainkkal, akik egy más útvonalon töltötték
e szép szombati napjukat. Egy kis piehenőt tartottunk a menedékház
melegében, amely őszintén szólva nagyon jólesett (1720 m / 17,45
– 18,15 h).
Az erdei ösvényen való levonulás hamar ment, kis pihenőkkel
tarkítva, csodálva a hatalmas fenyőfákat jutottunk vissza az
autóinkhoz, ahol egy boldogsággal teli nap után elbúcsúztunk
egymástól (900 m / 19,50 h).
Köszönöm, hogy együtt tölthettük ezt a különleges szombatot
jókedvvel és tartalmasan!
Fotók itt