Két nap a Vargyasi szorosban, júl 20-21

2024 július 20-21 közötti hétvégét töltöttük a csodálatos Vargyasi szorosban. Autóval Homoródalmás felől közelítettük meg a Vargyas patakát, majd egy parkolóban hagytuk a járművet. Sárga sáv jelzésen jutottunk el a közelben levő Kőmezőre, ahol a kialakított menedékhelyen szándékoztunk eltölteni az éjszakát. Kellemes idő volt, de késő délutánra esőt jeleztek, ezért jónak láttuk mihamarabb felmenni a Felső Mál tetejére. Csomagjainkat a házikóban hagytuk, így lezseren vágtunk neki a domboldalnak. Először a felettünk levő kilátóhoz mentünk, a táj megfigyelése közben egy jókora zöld gyíkot is fényképeztünk. Innen magas fűben a Tatárkápolnához mentünk, ahol a fák alatt kissé megpihentünk. Tovább folytattuk a magas fűben utunkat, majd jobbra kanyarodva megtaláltuk a piros háromszög jelzést, amely a csúcsra vezetett. Meredek kapaszkodót követtünk az erdőben, majd a tetőn előjöttünk a csúcs szélére, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt Vargyas irányába.

Ugyanazt az utat követtük visszafele a menedékhelyig, ahol gyorsan gyűjtöttünk némi fát elemózsiánk megsütéséhez. Szó szerint kellett sietnünk a tűzrakással is, mert gyülekeztek a felhők a fejünk felett. Mire megsütöttünk mindent, erős szél kezdett fújni, kövér fellegeket hozva. Épp elfogyasztottuk az ételünket, arra be is menekültünk a házba, mivel jókora eső lett. Soká azonban nem tartott, a párás időnek köszönhetően érdekes módon vonultak a fellegek a szoros felett, amit természetesen megörökítettünk. Estére bevonultunk a házba, elaludtunk, közben egész éjjel kitartóan esett.

Reggelre kellemes idő fogadott, megreggeliztünk a ház melletti nagy asztalnál és indultunk tovább. A Farkasok ösvényén jöttünk le a szorosba, majd a patak mellett felfele vettük az irányt. Mivel esős időt jeleztek, ezért nem volt sok látogató a szorosban, amelynek szerfelett örvendtünk. Felmentünk az Orbán Balázs-barlang szájáig, majd a Lócsűrbe is belátogattunk egy fejlámpa fényénél. Denevéreket is sikerült megfigyelnünk kis barlangászásunk során. Ezekután teljesen végigmentünk a szoroson, sok-sok hídon átkelve. A Vörös szikláknál kis pihenőt tartottunk a patak mellett, ahol lábat is lehetett áztatni. Szerencsésen értünk vissza az autóhoz, megúsztuk csepp eső nélkül.

Hazafele felkanyarodtunk Lövéte felé, ahol az Asszonybosszantó csárdában fogyasztottuk el hűsítőnket.

Fotók itt

X. Kovács István-emléktúra a Fogarasi havasokban, júl 14

Kora reggel autóztunk Felek (Avrig) irányába, majd onnan tovább a Német tisztásig folytattuk, ahol leparkoltuk járgányainkat (740 m / 7,00 h). 2024 július 14-én vasárnap, összesen 17-en jelentünk meg a túra kiindulópontján, ahol a sepsiszentgyörgyieken kívül voltak Csíkból és Gyergyóból is. Az elmúlt napokban jegyzett hőség a magashegyeket sem kímélte, ez be is bizonyosodott a kirándulás során.

Miután megvolt a csapat köszöntése, elhangzott néhány mondatban a néhai Kovács Pityu barátunk bemutatása. A Háromszéki EKE oszlopos tagja volt egészen a 2014-ben bekövetkezett haláláig. A nagy tapasztalattal rendelkező túratársat, túravezetőt, barátot egy súlyos betegség következtében veszítettük el. Sokat köszönhetünk mindannyian Neki, hiszen tudását átadta az Őt követő generációnak, így jóval könnyebb volt elsajátítani a magas hegyek – és nemcsak – bejárásának fortélyait, téli és nyári körülmények között.

A Német tisztáson található panzió mellől indultunk. Mivel a patak közvetlen közelében gyalogoltunk, itt még élvezhettük a hűvös levegőt. Hamarosan azonban elhagytuk a patakvölgyte és meredeken kezdtünk felfele kapszkodni az erdőben. Tikkasztó meleg volt már ebben a korai órában is, márcsak néhány felhőben reménykedtünk, amely egyelőre még nem mutatkozott. A meleg időjárás ellenére nagyon jól mozogtunk. Az erdei ösvény után, a menedékház alatt szerpentineken emelkedünk felfele. Most már a fák sem nyújtottak árnyékot, így egyre jobban éreztük a Nap melegét. Meglepetésünkre a keskeny ösvény teljes hosszában le volt kaszálva, így lényegesen könnyebben tájékozódtunk és haladtunk. A turistajelzések is mostanában voltak lefestve, úgyhogy látszik a környéken való munkálkodás.

Megérkezünk a Barkács (Bârcaciu) menedékházhoz (1550 m / 9,00 – 9,45 h). Kiülünk a menedékház előtti padokra, reggeliztünk, pihentünk. Nagy bögrében lehet fogyasztani kávét és sörös korsóban árulják a finom teát. Megérdemelt pihenő után elindultunk a kék pont jelzésen a Feleki-tó felé. Ismét erdőben haladunk, amely megkímélt a napsugaraktól. Egy emelkedő után azonban jókora szintet ereszkedünk a patak medréig. Ezt az úgymond elvesztett szintet kellett visszapótolni két glaciális lépcső alatt a Feleki tóig. Egyre lassabban haladtunk a tűző Nap melegében. Szerencsénkre néhány felhő is megérkezett és közben árnyékot vetett fejünk főlé. Ez kimondottan jól esett. A szél azonban nagyon lusta volt, nem akart meglebbenni sem.

Felértünk a Feleki-tó partjára, ahol megpihentünk a víz tükre mellett (2007 m / 12,50 – 13,30 h). Itt már érződött a hűvösebb levegő, ki is használtuk ezt pihenéssel, fotózással. A főgerincjelzésen folytattuk utunkat a piros sávon, keleti irányban. Enyhe emelkedőben volt részünk, néhány kitettebb szakaszokkal a Gârbova nyugati nyergéig. Innen kikerültük az ugyanazon nevű csúcsot és megérkeztünk a keleti nyeregbe. Egy utolsó kapaszkodó választott el a Létrás (Scara) csúcstól, amelyet problémák nélkül értünk el (2306 m / 14,30 – 15,30). A túránk legmagasabb pontján kifeküdtünk pihenni, falatozni. Déli irányban esőfelhők vonultak, dörgések hallatszottak, de a mi helyzetünket nem fenyegették.

Márcsak lefele kellett haladnunk a hegy tetejéről egészen a túra végéig. Első fázisban a Scărișoara mellékgerincén erszkedtünk le, majd egy áfonyáson keresztül érkeztünk vissza a Barkács menedékházhoz, útközben rengeteg áfonyát zabálva be (1550 m / 16,45 – 17,50 h). Nem siettünk, kihasználtuk pihenéssel a menedékház előtti téren található pihenőpadokon, közben finom teát szürcsölve. Az utunk utolsó szakasza ugyanaz volt mint felfele, szerencsésen visszaérkeztünk az autókhoz, feltöltődve szebbnél szebb élményekkel. A patakban való mosakodás nagyon jól esett, teljesen elfeledtette velünk az út fáradalmait (740 m / 19,10 h).

Köszönöm a nagyon jó társaságot, örvendek, hogy együtt lehettünk ezen az emléktúrán.

Fotók itt

Leaota-hegység: Szent Illés-csúcs, júl 7

Eddig ismeretlen volt számomra a Leaota-hegység északi részének tájai, de ez alkalommal sikerült véghez vinni a tervezett útvonalat teljes mértékben. Kalandos körtúránkon hárman vettünk részt gyönyörűszép nyári időben. Úgy is lehet mondani, hogy a nagy meleg elől elmenekültünk a hűvösebb magaslatokba és mély sziklavölgyekbe.

Kis Fundátáról indultunk piros sáv jelzésen (1190 m / 8,50 h). Gyönyörű fenyőerdőben kapaszkodtunk felfele, a táj hasonlított Felső Moécsból a Buksa felé vezető útra, de ez mintha enyhébb dőlésszöggel rendelkezett volna. Szamócát és áfonyát is találtunk útközben, majd csodálatos mohával fedett erdei talaj vett körül bennünket. Az erdőből kiérve, megpillantottuk a mai túránk legmagasabb pontját, vagyis a Szent Illés csúcsot, amely karnyújtásnyira volt tőlünk. Egy rövid pihenőt követően nekiálltunk a kapaszkodónak, amely az egész felfele útszakaszunk legmeredekebb részét képezte. A szél eléggé fújt, de igazán jólesett a Nap melege mellett. A csúcsról mindenféle irányba körülnéztünk: keletre a Bucsecs nyugati oldala teljesen mutatta magát, de a hegység legmagasabb pontjait is könnyedén felismertük; északra a Feketehalom emelkedett ki a Barcasági medencéből, de a távolban a párás levegőben a Hargita vonulatát is felismertük; nyugatra a Királykő és távolabb a Jézer-Papusa teljes mértékben látható volt; végül délre a Leaota-hegység legmagasabb régióját pásztáztuk szemeinkkel.

Idefent megettük az ételeinket és pihentünk (1887 m / 12,10 – 13,10 h). Bőséges pihenő után elindultunk lefele egyelőre azon úton amelyen feljöttünk, de hamarosan a kék sávot követtük, vagyis balra tértünk. A Crovului szoroson keresztül terveztük leereszkedni a hegyről, majd az Uluce-barlang érintésével óhajtottuk visszatérésünket a járműhöz. Az ereszkedés első része nagyon jól ment, majd a térképünk balra irányított. Mi követtük is az irányt, de nemhogy út, még egy gyenge ösvény sem volt előttünk. És turistajelzés sem. Gondoltuk hiba van a térképen és egy előbb észrevett erdőkitermelő utat próbáltunk ki, amely hamarosan véget is ért, nem vezetetett le a völgybe. Ezért térképpel a kezünkben, sűrű erdőben harántozva próbáltuk rákeresni a jelzésre, ezt szerencsére meg is találtuk. Itt arra következtettünk, hogy nemigazán járják turisták ezt az útszakaszt, hiszen ösvény nem volt taposva. A megtalált turistajelzésen leereszkedtünk a Crovului szorosba, amely vadságával lenyűgözött. 3 km-en keresztül bukdácsoltunk a köveken lefele, kétfelől sziklák emelkedtek a magasba, habár ezeket nem tudtuk jól szemügyre venni a magas fák miatt.

Ahogyan kiértünk a szorosból, egy kényelmes makadámutat találtunk, amelynek szerfelett örültünk a sok-sok bukdácsolás, kidőlt fákon való mászkálás után (920 m / 16,30 – 16,45 h). Itt lemosdottunk a hideg patakban, kifejezetten jólesett a rengeteg csihánycsípés után, már-már bizseregtek a lábaink tőle. Pihenő után elindultunk az utolsó 6 km megtételéhez. Jóval gyorsabban haladtunk a könnyű útvonal miatt. Hamarosan az Uluce-barlang bejáratához érkeztünk, ahová be is mentünk egy fejlámpával kb 50 métert a patak mentén. Egészen egy szifonig mentünk, ahol már csak búvárfelszereléssel lehet tovább haladni, illetve felefele láttunk továbbjutási lehetőséget, de most be kellett érnünk ennyivel. De ez a látvány is fantasztikusan hatott ránk, elégedetten távoztunk egy jókora adag hűvös levegő bevétele után.

A makadám úton folyamatosan mentünk enyhén felfele, keskeny völgyben, sziklákkal tarkított helyeken. 21 km gyaloglás után és majdnem 1200 méter szintet legyűrve, szerencsésen visszaérkeztünk az autóhoz (1190 m / 19,10 h). Nagyon szép napot töltöttünk csodálatos tájakon, kalandokkal teli élményekkel.

Fotók itt

Csukásban pedagógusokkal, jún 5

Különleges módon szerdán sikerült kirándulni 2024 június 5-én. Az iskolai szünnapot kihasználva, többnyire mikós tanárokkal mentünk meglátogatni a havasszépe virágzását a Csukás hegységben. Az elhanyagolt állapotban levő Vörös-havas menedékház parkolójáig autóztunk, ahonnan indult gyalogtúránk (1270 m / 9,20 h). Gyönyörű táj fogadott bennünket, hatalmas felhők emelkedtek a magasba a Nap melegének hatására. Piros háromszög jelzésen indultunk a Vörös-havas irányába. Ahogyan elhagytuk az aszfaltos utat, meredek kapaszkodót kellett leküzdenünk egy időjárás előrejelző állomásig. Rövid pihenőt tartottunk, ezalatt sikerült falatozni is, majd folytattuk utunkat. Egyre fennebb haladva, lassan magunk mögött hagyjuk az erdőt és a havasszépe virágának természetes élőhelyén találtuk magunkat. A Vörös-hegy nem volt annyira vörös mint amennyire számítottam, láttam ennél bőségesebb virágzást is az elmúlt években. Lehetséges, hogy 1-2 hét még szükséges a virágzás elérje a csúcspontját. Fotókat készítettünk a virágokról és csoportunkról, majd egy pihenő után ismét továbbálltunk.

Felérve a gerincre a csapat nem ment fel a Gropsoarele csúcsra, hanem balra a menedékház felé vette az irányt. Mivel Csonginak beharangoztam már a túra előtt a csúcs megmászását, ezért ő ezt komolyan vette és ettől nem tágított. Úgyhogy hárman se szó se beszéd a Gropsoarele csúcsig meg sem álltunk, ahonnan csodálatos kilátás fogadott bennünket (1883 m / 12,35 – 12,50 h). A távoli felhők egyre magasabbra kezdtek emelkedni, ennek köszönhetően még a Nemere hegységig is el lehetett látni. A Lakóca, a Pintillő, a Szilon- és Tatár-havas azonban szépen mutatták magukat. Nyugat irányban jóval felhősebb volt, de a Báj-havas és Német-havas alsó régióit is megvizsgáltuk. Ezeken kívül szépen látszott a Háromszéki-medence egy része Sepsiszentgyörggyel együtt.

A csúcsról folytattuk utunkat a menedékház irányába a Piroska havason keresztül. Útvonalunk közben láthattunk egy lehajlított vas határjelző oszlopot, amely egykor a magyar-román határt jelentette. Beérkeztünk ismét az erdőbe, kényelmes ösvényen meneteltünk jó iramban. Reménykedtünk, hogy utolérjük a társainkat a menedékháznál. Ezt jól is sejtettük, hiszen pontosan akkor készülődtek indulásra. Mi egy pihenőt kénytelenek voltunk beiktatni, de a túra utolsó szakaszára ismét reménykedtünk a találkozásra (1580 m / 14,20 – 15,00 h).

Falatozás és pihenő után elindultunk lefele a nagyon meredek makadám úton. A kemény ereszkedő a forrásig tartott. Valamikori bővízű forrás vizét pompálják fel a házhoz, ezért az egyszerű turista csak a patak medrében fel-feltörő gübéből ihat vizet. Áradás esetén ez lehetetlen. A forrástól sárga sávval jelzett gyönyörű erdei ösvényen mentünk tovább, első fázisban néhány szakaszos emelkedőt hagytunk magunk után, majd a tetőn egy tisztást követően leereszkedtünk a parkolóban várakozó autóhoz. Útközben hatalmas fákat figyelhettünk meg. A parkolóban ismét találkoztunk a tanári csapattal, itt megtörtént az egymástól való elbúcsúzás is (1270 m / 17,00 h). Köszönjük a részvételi lehetőséget, nagyon jól éreztük magunkat!

Fotók  itt

Nagy Sándor-túra, jún 2

2024 június 2-án vasárnap a Háromszéki EKE túrát szervezett a Nemere-hegység egyik legmagasabb pontjára, éspedig a Nagy Sándor csúcsra (1640 m). A hegység gerincén még két fontosabb kiemelkedés található: a Kis- és Nagy Nemere, mindkettő északabbra a Nagy Sándortól. A vidéket kevés turista keresi fel, hiszen megközelítése nem könnyű, iletve menedékház sincs a környéken. Túraútvonal hálózata eléggé gyér, a jelzések minősége is felújítást kíván, igaz térképpel és a modern tehnológiával, az eltévedés veszélye nemigazán áll fenn. Ideális hely tehát azon turisták számára, akik szeretik a csendet és el szeretnék kerülni a forgalmas turistaösvényeket.

Erre a csodálatos helyre kalauzolt bennünket Nagy Katalin, aki e vasárnapi túra főszervezője volt. A sepsiszentgyörgyi Míves Ház előtt gyülekeztünk, ahol a szervező részéről mindenki nyomtatvánnyal gazdagodott a csodaszarvasról. Autóinkkal Kézdivásárhely felé haladtunk, ott még néhányan csatlakoztak a csapathoz. Felső Lemhény után végig aszfaltos úton mentünk fel a gerincre, a túraútvonalunk kezdetéhez. Itt 39 személyt számoltak meg a jól bevált “turistakapus” rendszerrel. Gyönyörű időben volt részünk, amely kitartott egész nap.

A túravezető köszöntése után elindultunk kelet irányban enyhe emelkedővel (1030 m / 8,40 h). Hosszú kígyózó sorban jutottunk fel a közeli Poszkár tetőre, ahol a Nemzeti Összetartozás jelképeként, gyönyörű faépítmény áll (1203 m / 9,15 h). Kívülről-belülről megtekintjük az építményt, körbefotóztuk a környék táját és csoportképet is készítettünk. Főleg nyugat irányban lehetett ellátni, a párás levegőben a Dél Hargita gerincét véltük felfedezni a maga Kakukk hegyével és a Nagy Piliskével. A Poszkár tetőről leereszkedtünk, folytattuk utunkat a Kárpátok főgerincének jelzésén, a piros sávon. Kisebb széldöntéseket könnyedén kikerültük, ezen kívül semmilyen nehézségbe nem ütköztünk az útvonalunk során. Kényelmes útszakaszokat jártunk be, igaz rövidebb és meredekebb emelkedőket is hagytunk magunk után. Jókora tócsákat kerültünk ki, a sárban több medvenyomot is tanulmányoztunk, főleg a gyerekek ámuldozása közben. A vadállatok területe ez, gyér emberforgalom miatt nyugodtabban élhetik életüket a vadonban. Elhagyjuk a Kárpátok főgerincének jelzését és két útkereszteződés után máris a túránk legmagasabb pontján álltunk, a Nagy Sándor csúcsán (1640 m / 12,40 – 13,20 h). Itt megebédeltünk és picit pihentünk a közben előtörő Nap sugarai melegének kényelmében. A csúcson felújított állapotban levő kis menedékhely található.

Lefele jövet a piros keresztettel jelzett mellékgerincet követtük. Eleinte nagyon meredek szakaszokat ereszkedtünk, majd beérve a patakvölgybe, egy erdőkitermelő útra jutottunk. Innen kényelmesen gyalogoltunk a Veresvíz lapos térsége irányába. Elérjük a burgonyakísérleti állomást, majd innen délre fordulva folytattuk utunkat. A patak medrében a gyerekek fáradhatatlanul tevékenykedtek, minden gyíkot-békát megfogdostak, tanulmányoztak. Emiatt jól lemaradtunk a csapattól, de az érdeklődő tekinteteknek nem lehetett ellent mondani. A Veresvíz völgyében található Füvenyes ponknál szemügyre vettük a gyapjúsást, majd az ott felállított padoknál néhány percre megpihentünk. Az autók felé gyalogolva még jót ittunk a Veresvízi forrás hideg vizéből, amely pontosan jól jött az utolsó kilométerek meleg időjárásában (1020 m / 17,30 h).

Köszönjük Nagy Katalinnak a szervezést és túravezetést és mindenkinek a társaságot!

Fotók  itt

Vándorlás Felső Moécs és Szinaja között, máj 4-5

Újabb vándortúrában volt részünk – ezúttal két nap alatt – 2024 május 4-5 közötti hétvégén, immár a Bucsecs hegységben. Eredetileg korábbi időszakra volt tervezve a túra, de az időjárás – és a szabadidő – mostanáig tolta az útvonal bejárását. Mivel nem körtúráról volt szó, ezért sokféle tömegközlekedést is vettünk igénybe, mint a busz, vonat vagy taxi. Saját autóval a brassói jégpálya mellett parkoltunk, majd onnan egy Uber-el a 2-es távolsági buszállomásba mentünk. Innen Alsó Moécsra busszal utaztunk, majd helyi taxival Felső Moécsra, pontosabban a Bângăleasa-völgy aszfaltos útjának végéig, a sorompóig autóztunk. Utazás közben megfigyeltük, hogy meglepően kevés turista kereste fel ezt a gyönyörű vidéket.

Gyalogtúránk első napját a Strunga nyeregbeli menedékhelyig terveztük, második napon pedig Szinajára akartunk lejutni. A sorompótol indulva piros háromszög jelzést követtünk felfele a völgyön, kényelmes erdei úton (1100 m / 9,30 h). Sietségre nem volt okunk, hiszen rövid távot kellett bejárnunk, habár a szint felfele jelentős volt. Hamarosan elhagyjuk a patak medrét és nagyon meredek kapaszkodó vette kezdetét az erdőben. Ez a hosszú hegyláb pontosan a Bucșa csúcsára vezetett ki, ahogyan emelkedtünk, az előttünk levő útvonal meredeksége egyre enyhült. Kiérve az erdő védelméből, a szél éreztette a hatását, fent a csúcson annyira erőteljesen fújt, hogy semmi esélyt nem láttunk ott leülve megpihenni (1846 m / 12,20 h). Az erős szélnek azonban megvolt a jó oldala is, hiszen a felhőket nagyon gyorsan vitte, ezért kilátásunk mindig más volt, a hegyről mindig más kép rajzolódott ki.

Egy kis ereszkedő, majd emelkedő után immár a Kárpátok főgerincén, eljutottunk a Kis Strunga nyeregbe, majd már csak egy rövid sétát kellett megtennünk a Strunga nyeregig és rögtön alatta levő menedékhelyig (1900 m / 13,45 h). Itt egy barátunkkal találkozunk, beszélgetés közben kipakolunk a hátizsákból, falatozunk. Mivel rengeteg idő volt estig, a Colții Țapului felé is elsétáltunk csomag nélkül. Este a naplementét figyeltük meg, amely csodálatosan vörösítette meg az egyre kitisztuló ég alját.

A Strunga-menedékhely max 14 személynek biztosít priccsen szállást, a földön ennél többnek. A nagyon jó állapotban levő házikóban napelemes világítás van és telefont is lehet tölteni. Ugyanakkor székek és asztal biztosítja a kényelmes étkezést. Van elsősegély doboz, könyves doboz és egy másik doboz, amelyben cukrot, kávéport, teafüvet stb lehet találni.

Vasárnap, május 5-én reggel annyira köd volt, hogy vágni lehetett. Úgyhogy késői indulást terveztünk és jól tettük, mivel hamarosan a köd is elillant. Evés után gondosan kisepertük a helyet, tisztán hagyva a menedéket és elindultunk lefele a Padina irányába (1900 m / 11,00 h). Kényelmes ereszkedőben volt részünk, útközben finom bővízű forrásban lehetett mosdani. Hamar leérkezünk a Padina-menedékház környékére, amely nagyon megváltozott az utóbbi 1-2 évtizedben. A régi menedékház zárva nézett ki, néhány autós turista lézengett a völgyben, szerencsére elmaradt a nagy turistaáradat, tumultus. Mi sokat nem lézengtünk, hanem folytattuk utunkat a piros sáv jelzésen Szinaja felé. A 400 méteres szintet amelyet leereszkedtük a menedékhelytől, most ki kellett másznunk. Eleinte nagyon szép erdő között jártunk, néhol meredekebb kaptatóval, de általánosan nagyon kényelmes útvonalon. A Lăptici-hágó közelében jutottunk ki az erdőből a Piatra Arsă aszfaltos út mellé (1830 m / 13,30 – 14,00 h). Itt egy napos és csendesebb oldalt kiválasztva megálltunk enni, pihenni.

A Soarelui-völgy eredetétől folytatjuk utunkat enyhén lefele egy egyre mélyülő patak medrében. Ezt többször átléptük, majd a sífelvonók alsó állomásának közelében balra térünk felfele, hogy kimenjünk a Vf. Cu Dor nyergébe. Nem túl meredek és széles ösvény vezetett fel a nyeregbe, ahonnan megpillantjuk utunk végcélját, Szinaját (1935 m / 15,30 h). Innen már csak lefele kellett mennünk egészen a vasútállomásig. A „nyári út” sípályán ereszkedtünk le az erdő széléig, majd a Cota 1400 nevű felvonóállomásig. A jólismert helyen kissé megpihentünk, majd az erdőben útvonalunk utolsó szakaszán beereszkedtünk Szinajára (800 m / 17,45 h). Egy levessel és sütivel tettünk pontot a kétnapos túrára, amelyet sikeresen zártunk. Vonattal jutottunk el Brassóba, ahol az autó várt.

Fotók itt

Vráncsa-hegység: Păstaia-vízesés, ápr 14

Két órai autóútat követően érkeztünk meg Coza falu szélébe, sokunk által ismeretlen vidékre, 2024 április 14-én vasárnap. Autós utazásunk során néhány percre megálltunk egy háznál, amely a valamikori magyar-román határ vámházát képezte. A gyalogtúránk kiindulópontjánál 50 fős társaság gyűlt össze. Háromszéki EKE túránkat Csog Réka hírdette és vezette a Vráncsa-hegység csodálatos vidékére.

Délelőtt 10 óra környékén indultunk a kiszemelt vízesés irányába. Április közepét meghazudtoló meleg volt már ebben az órában, későbbiekben jóval 20 fok fölé ugrott a hőmérő higanyszála. Gyönyörűen kék égbolt volt a fejünk felett, tehát az időjárásra semmi panaszunk nem lehetett. Eleinte a patak medrét követtük piros sáv jelzésen. Néhol köveken lépkedtük át a kis vízfolyást, de volt alkalom, amikor szikla oldalában egyensúlyoztunk a patak mellett. Akár egy „mini Remetei szoroshoz” hasonlíthattuk ezt a vizes szakaszt. Későbbiekben nagyon összeszűkült a völgy, turistajelzésünk kivezetett egy köves ösvényen a patak medréből. Az omlós kőzet nagyon különleges látványt nyújtott, sűrűn fényképeztük a meredek oldalakat, amely akár egy holdbéli tájhoz is hasonlítható volt. Nyakunkat és fejünket a Nap kegyetlenül sütötte, de az emelkedő végén már erdőbe érkeztünk, ahol picit megálltunk lehűteni magunkat. Az utunk további szakasza jóval kényelmesebbé vált és főleg megszabadultunk a hőségtől. Csodálatosan szép virágzó fák árnyékában emelkedtünk egy vízválasztóig, majd erdőkitermelő úton ereszkedő módban meneteltünk. A vízválasztón elhagyjuk a piros sáv jelzést, majd egy menedékhelyet követően piros pont jelzi a vízesés felé irányunkat. A vráncsai hegyimentők által épített menedékhelyen még nincsenek priccsek, tehát alváshoz a padlót lehet használni.

Útvonalunk menetirányának utolsó szakasza következett. Eleinte erdőkitermelő utat követtünk, majd egyre szűkülő völgyben egy alig látszódó ösvényen haladtunk. Többször átléptünk a keskeny patakon, mindaddig, amíg bezárult előttünk a völgy. Itt találtuk a Păstaia vízesést, amely egy sziklafalon csordogált lefele egy kis alagútból, majd egy ugratóval csobbant alá a völgybe. Ki is használtuk az amúgy szűk területet, mindannyian leültünk pihenni, falatozni a hűvös és árnyékos helyen. Természetesen nem maradtak el a különböző csoportfotók, vagy egyéni fotók sem, hiszen a vízesés érdekes hátteret biztosított a gyalogtúrázók számára.

Hosszan tartó időzés után, utunk visszafele szakasza ugyanaz volt mint jövet. Túravezetőnk ezt a variánst javasolta, mivel a körtúra sokkal hosszabb lett volna. Legalább jobban megismertük a bejárt útvonalat és szemügyre vettünk több érdekességet, amit jövet elmulasztottunk. Nagy melegben érkeztünk vissza az autókhoz, de mielőtt indultunk volna, sokunknak még egy hűsítő lábmosás belefért a programba.

Gyalogtúránk végeztével azonban még nem ért véget a nap, hiszen túravezetőnk egy helyi pizzázóba hívott bennünket. Már ide is az autóút nagyon érdekfeszítő volt, hiszen egy nagyon meredek útszakaszt követően, egy álomszép tetőre érkeztünk és a falusi kisvendéglőből gyönyörű kilátásban volt részünk mialatt pizzával jóllaktunk.

Köszönjük Csog Rékának a túravezetést és a sok szép élményt, amelyet e különleges tájjal egyetemben nyújtott.

Fotók itt