Nagykőhavas-túra, szept 27

Most egy szűk körben határoztuk el, hogy vasárnap nem maradunk mégsem otthon, inkább kirándulni megyünk a Nagykőhavasra. Nem a csúcs volt a cél, de még a menedékház sem, inkább a Hétlétra szakadékot, a Sziklasort és a Jégbarlangot akartuk meglátogatni. Gyönyörű időben volt részünk 2026 szeptember 27-én, ezen útvonalon már régen jártunk, úgyhogy izgalommal vágtunk neki a napnak.

A Malomdomboktól indultunk miután leparkoltuk az autónkat az út szélén (700 m / 9,30 h). Elég sok turista követte a széles kavicsos utat a Sipoly völgyön felfele, ennek az volt a jele, hogy lesz némi forgalom a Hétlétráknál. Nyugodtan, nem sietve menegettünk a kellemes időben, többnyire árnyékos helyeken. Megérkeztünk a Hétlétra előtti házikóhoz, ahol megvásároltuk a belépőket. De még nem indultunk, inkább egyet pihentünk és falatoztunk (950 m / 10,15 – 10,45 h).

A hasadékvölgybe belépve most is ámulatba ejtett a varázsa, habár már ki tudja hányadszor jártam itt. Kényelmes létrákon és folyósókon haladtunk egyre fennebb, majd a szorosból kiérve balra fordultunk a kék háromszög jelzésen. Meredekebb kapaszkodót hagytunk magunk után, majd egy kényelmes erdei ösvényen jutottunk fel a Medveszakadék tetején található kilátóhoz. Megbámultuk az előttünk tornyosuló Nagykőhavast és az alattunk levő mély szakadékot. Rövid pihenő után továbbálltunk.

Egy nagyon rövid szakaszon a családi utat követtük, majd balra leértünk róla a piros pont jelzésen. Egy meredek ereszkedő következett egy olyan úton, ahol erdőkitermelés folyt. Esős időben nagyon csúszós lehet itt. Aztán szerencsére elhagytuk ezt a kellemetlen terepet és újból emelkedő következett. Hamarosan a Sziklasor alatt kapaszkodtunk fel a meredek emelkedőn, közben arra emlékeztem milyen kicsik voltak a fenyőfák amikor itt jártam először a kilencvenes években. Végigmentünk a Sziklasor alatt és egy ereszkedő után rátaláltunk a Jégbarlang bejáratára (1400 m / 13,10 – 13,45 h). Egy nagyon szűk sziklaszorosban másztunk fel a bejárathoz, ellentétes erők használatával könnyebben ment. Felkapaszkodtunk addig ameddig lehetett, majd egy ereszkedő következett volna a végéig, de abbahagytuk. A jég itt teljesen elolvadt, emlékezetem szerint régebb volt jég már idefent is.

Visszatértünk a barlang bejáratához és rövid pihenő után folytattuk utunkat a kék sáv jelzésen a Bolnok irányába. Innen az út nagyon izgalmas, hiszen nem sokan járják, mint a forgalmas családi utat, vagy a Hétlétrás ösvényt. Látszott is az ösvényen, hogy nem annyira van kitaposva mint másutt a hegyen. Na de félni nem volt okunk semmitől. Két turistával találkoztunk és figyelmeztettek, hogy valami morgást hallottak, úgyhogy legyünk résen. Nos ezt mi is hallottuk később és ez nem volt más mint a fantasztikus szarvasbőgés. Nagyon örvendtünk, hogy hallgathattuk. Az ösvény többször emelkedett-ereszkedett, aztán egy nagyobb ereszkedőt követően kijutottunk at erdőből a Bolnok tetejének közelében. Nagyon szép kilátásunk volt észak irányban, látszott a Háromszéki medence Sepsiszentgyörggyel, Baróti- és Bodoki hegységek, de a Hargita, Csomád és a Nemere is. Legyalogoltunk az egykori Bolnok menedékház alapjaihoz, ahol pihentünk és ettünk. Csodálatos rálátasunk volt a Bucsecsre, amelynek tetején még a meteoház is látszott (1000 m / 15,40 – 16,10 h). Innen már egy rövid 3 km gyaloglás választott el az autónktól, erdőkitermelő úton (700 m / 17,00 h). Túránk befejeződött, de a kiruccanásunkra a négyfalusi Szent Mihály napok ünnepségén tettünk pontot.

Fotók itt

Kisbakancs-túra Újsinka és Törcsvár között, szept 5-6

Nagyon jól sikerült a gyalogtúránk a Via Transilvanica – Terra Borza Teutonica útvonalának harmadik kétnapos szakaszán. Szuper csapat, tökéletes időjárás, csodálatos tájak – ennél több nem kell. 2026 szeptember 5-6 közötti hétvégén jutottunk el erre a hozzánk egyre közelebb eső vidékre. Zernyest és környékét többször is felkerestük, de pontosan ez a vidék még váratott magára. A túra előtti időszakban már több hónapja le volt foglalva a busz, másfél hónappal a szállás, egy hónappal ezelőtt az étkezést is lebeszéltük. Szerencsére minden gördülékenyen ment, jól lehetett haladni a tervezéssel. A csapat összesen 42 személyből állt, ebből 13 gyerek volt.

Szombaton reggel 5 órakor elindultunk Sepsiszentgyörgy központjából és bő másfél óra múlva Újsinkára érkeztünk. Kora reggel tiszta égbolt üdvözölt és a község is kezdett életre kelni. Megkerestük a házat, ahol előzetes megbeszélés alapján a pecsétet megtaláltuk egy virágváza mögött. Miután elvégeztük az utca kövén a füzetbe való pecsét lenyomását, elindultunk a narancsárga “T” betű útvonalán (540 m / 7,10 h / 0 km). A hűvös reggelen nagyon jó iramban haladtunk, kényelmes erdőkitermelő utat követve. Többnyire erdőben vezetett utunk, kilátásra csak néha került sor, amikor a fák meggyérültek. Néhány szerpentin után még vissza tudtunk köszönni az alattunk elterülő Újsinkának, aztán keresztül mentünk a dombon és ereszkedni kezdtünk Paltin település irányába. Az ereszkedő egyértelműen még gyorsabban ment, mintha nem is a kisbakancsos csapatunkkal lettünk volna. Mindenki nagyon jól szedte a lábát, nagy meglepetésemre. Leértünk egy szélesebb völgybe, ahol a patak hídján megpihentünk és falatoztunk (650 m / 9,40 – 10,15 h / 10 km). Folytattuk az utunkat Paltin irányába ezen a széles völgyön lefele. A Persány-hegység hatalmas területének egy kis részét most alkalmunk volt bejárni. Beértünk Paltin településre, amelyet inkább tanyavilágnak nevezhetünk az elszórtan levő házaival. Utunk következő szakaszába léptünk innen, de egyszer még egy kert tövében lepihentünk. A ház gazdái vízzel szolgáltak, akik igényelték (600 m / 11,00 – 11,30 h / 14 km).

Második hegyen való átkelés picit nehezebbnek bizonyult, hiszen több volt a szintkülönbség és melegebben sütött a Nap. Eleinte néhány takaros gazdaság mellett haladtunk el, majd egy kaszálón jutottunk fel a gerincre. Útközben kikerültünk az erdőből és csodálatra méltó panoráma vett körül bennünket. Szombati napunk legszebb szakasza következett, amely kitartott utunk végéig. Megjelentek a gyümölcsfák, amelyek terméseit bőven lehetett kóstolgatni. Almából, szilvából és körtéből megtömtük hasunkat. Folytattuk kanyargós utunkat, közben rápillantottunk a Kotlára, amely ebből a szögből egy elég ismeretlen arcát mutatta. Hétágra sütött a Nap, a vízkészletünk kezdett fogyni, főleg a gyerekeknek. Egy szederültetvényre vezetett utunk, amelynek kiskapuja nyitva volt. Épp biciklis turistákkal találkoztunk, akik vásárlás céljából jöttek. Közölték, hogy hamarosan jön a tulajdonos. Jött is a néni, aki nagy kedvességgel közölte, hogy annyi szedret ehetünk amennyi belénk fér. Hát ezt nem kellett kétszer mondania. Óriás szemű szedrekből belakmároztunk, de annyira, hogy még étel sem kellett utána. Mikor megtudta, hogy vízhiányban vagyunk, gyorsan elvezetett a közeli házához és vizet tankolhattunk palackjainkba. Nagyon szépen megköszöntük kedvességét és egészséget kívánva továbbálltunk. Egy ereszkedő következett a patakvölgybe, az aszfaltos út kezdetéig. Árnyékos helyen haladtunk, szederrel hasunk megtömve. Elértünk az utunk kétharmadához, így hosszabb pihenőt iktattunk be. Pontosan a patak mellett telepedtünk le, árnyékos helyet keresve. A gyerekeknek is ideális hely volt játszadozni a vízben. Meg is ültük magunkat rendesen, kihasználva a kellemes időt (650 m /15,00 – 16,15 h / 21 km).

A harmadik és egyben az utolsó hegyen való átkelés következett. Rövid aszfaltos gyaloglás után, egy komolyabb kapaszkodót kellett leküzdeni a délutáni melegben. Volt aki könnyebben, volt aki nehezebben, de mindenki sikeresen kiért a tetőre, ahol ismét gyümölcsfák vártak, főleg körtéből lehetett falatozni. Mindenkit bevártunk, hogy ismét együtt indulhassunk az utunk utolsó szakaszán. Rendezett gazdaságok mellett kanyarodtunk fel és le. Tekintetünket a Bucsecs és a Királykő-hegység impozáns tömbjeiről csak ritkán vettük le. A kilátás leírhatatlan, ezt személyesen látni kell. Egy idő után megpillantjuk lent a mélyben Almásmezőt, a mai napunk célpontját. Szerencsésen megérkeztünk kora este a községbe, pontosan annak a központjába, ahol pecsételő helyszínünket is megtaláltuk. Fáradtan, de boldogan nyomtuk a füzetkébe igazoló pecsétjeinket és innen pár perc választott el bennünket a “Mama Leti” vendéglőig, ahol gyalogtúránk véget ért (650 m / 19,30 h / 29 km). Itt elfogyasztottuk az előre megrendelt ételeinket és már sötétségben sétáltunk át a közeli panzióba, ahol gyorsan álomba hajtottuk fejünket.

Vasárnap reggel a vegyesbolt látogatásával kezdődött a nap. Kissé lehűlt a levegő az előző naphoz képest, felhők vonultak át az égen. Reggeli után becsuktuk a panzió kapuját és elindultunk a hegynek fel (650 m / 8,30 h / 0 km). Jelentős kapaszkodóban volt részünk a széles köves úton. A túra könnyebben teljesíthető volt, hiszen jóval hűvösebb időjárás köszöntött ránk. Az égbolt azonban hamarosan kitisztult és látványban gazdag kilátással büszkélkedhettünk. Felértünk a gerincre és a pihenésünk alkalmával drónos fotók is készültek a tájról és csapatunkról. A Királykő északi része karnyújásnyira volt tőlünk, de a Bucsecs is gyönyörűen emelte magasba tömbjét. Egy hosszabb ereszkedő következett Zernyest városába, főleg erdős terepen. Bementünk a város szélébe, majd a piacra érkeztünk. Most valami különlegesebb vasárnapi piac lehetett, mert hosszan az utcán árulták mindenféle portékáikat az emberek, úgyhogy mi is végig kellett menjünk a kirakatok előtt. Beértünk a központba, “leparkoltunk” a főtéren és egy vegyesüzlet forgalmát egy kicsit fellendítettük (700 m / 12,00 – 12,40 h / 9 km).

Pihenő után kivonultunk a forgalmas kisvárosból és egyből a Természet lágy ölén folytattuk utunkat. A Törcsvári Magura lábánál gyalogoltunk kelet irányba. Utunk során nagyon szép kilátásunk volt a Barcasági medence irányába, de még a Háromszéki-havasokat is felfedeztük a határban. Kényelmes utunkat megszakítottuk egy több mint órai pihenővel, hogy ne érjünk be túl hamar Törcsvárra, mivel megbeszélt időpontra volt autóbuszunk. Pihenő után egyre többet erdőben vezett utunk és többnyire lefele. Hamarosan a lombok között megpillantottuk a törcsvári kastély falait, amely jelenleg felújítás alatt áll. Tudtuk, hogy utunk végéhez érkezünk hamarosan. Átmegyünk a patakon, kiértünk a műútra és elgyalogoltunk a kastély pénztárához, hogy pecsételjünk. A kis térség tele volt turistákkal, nagyon nagy volt a forgalom. Sikerült pecsételnünk és igyekeztünk is el onnan a nagy tömegből, amelyeket inkább a Drakula hírneve vonz. Még egy műút melletti rövid gyaloglás választott el a törcsvári piacig, ahol befejeztük a harmadik szakaszt (750 m / 17,30 h / 20 km). Jólesett hazáig pihenni az autóbuszon és feleleveníteni néhány emléket.

Köszönöm mindenkinek a részvételt és találkozzunk a Terra Borza Teutonica utolsó szakaszán novemberben!

Fotók itt

Kisbakancs-túra Fundáta környékén, aug 8

Eredetileg március végére tervezett Fundáta túránkat most tudtuk megtartani 2026 augusztus 8-án, ahol összesen 45 személy vett részt, ebből 17 gyerek és 28 felnőtt. Rossz időjárás miatt kénytelenek voltunk egy más időpontra váltani és ez jó döntésnek bizonyult, hiszen most túrázásnak megfelelő légkört találtunk.

A fundátai polgármesteri hivatal előtt gyülekeztünk és indultunk (1269 m / 9,10 h). Miután köszöntöttem a népes csapatot, Kisfundáta felé vettük az irányt, nem a megszokott módon felfele – ahogyan egy túra szokott kezdődni – hanem lefele. Előttünk a Bucsecs nyugati oldala emelkedett és a Leaota nyúlványai. Ebben az órában nemigazán volt fotogénikus a kilátás, hiszen a Nap szembe sütött és a nyugati oldalak homályban voltak. Leértünk Kisfundáta elszórt házai közé, innen hol aszfaltos, hol makadám úton meneteltünk előre. Az egykori magyar-román határ közelében és mentén túráztunk.

Egy nagyon szép útszakasz következett, éspedig Felső Moécsra való leereszkedés. Széles és meredek hegyhátakon, kaszálókon kényelmesen haladtunk, szó szerint lábaink alatt terült el az imént említett település. Beértünk Felső Moécsra, itt már a kissé forgalmasabb aszfaltos úton jutottunk el a francia fotoművész kis múzeumához, amelynek udvarán lepihentünk és falatoztunk (1010 m / 12,45 – 14,00 h). Megtekintettük az értékes kiállítást, röviden elbeszélgettünk a művésszel, majd továbbindultunk. Távolban esőfelhőket vettünk észre, tehát felkészültünk a csapadékra.

Visszaindultunk Felső Moécs központja felé, egy lángosos büfé mellett azonban le kellett telepedni és édességgel feltölteni magunkat. Itt megfigyelhető volt, ahogyan néhány helybeli a meredek oldalon hagyományos módon kaszálták a füvet. A falu központjából keskeny ösvényen jókora szintet kellett felkapaszkodnunk. De nem bántuk meg, hiszen a település ismét a lábunk alá került, illetve a Bucsecs nyugati oldala most napsütésben pompázott délután révén. A nagyobb eső is elkerült minket, néhány cseppet kaptunk, de még az esőköpenyeket sem kellett használnunk. Cheile Gradistei előtt sétáltunk el, ahol néhányan kerekes lécekkel utánozták a sífutást. Nekünk már nem maradt hátra sok a túrából, a végére kellemesen hűvös szellő hűtött le bennünket és épp a túra végére egy szivárvány is kialakult. Nem is lehetett volna szebb befejezése az útvonalunknak (1269 m / 18,00 h).

Köszönöm mindenkinek, hogy együtt tölthettük ezt a szép szombatot, jó volt hallgatni és figyelni a gyerkszájakat, amelyek mindig mosolyt csalnak bárki arcára.

Fotók itt

Maderspach-emléktúra a Kis Retyezátban, júl 25

Mindig hatalmas örömmel tölt el bennünket természetjárókat, ha a tv képernyőjén megtekinthetjük a Hazajáró-sorozat valamelyik részét. És nemcsak örömet fejez ki számunkra, hanem ösztönöz újabb és újabb vidékek felfedezésére. Már régóta nem túráztam együtt a Hazajáró csapatával, ezért most nagyon eljött az ideje egy ilyenfajta kirándulásra is. Nagyjából két hónapja kaptam páromtól a túraajánlót, ezért betettük hétvégi programként a jegyzetfüzetbe és vártuk az indulásunk pillanatát. Maderspach Viktor személyéről elnevezett emléktúrát minden évben más helyen szervezi a Hazajáró, természetesen a Retyezát, Páreng, Vulkán hegységek azon vidékein, amelyek az otthonjának számítottak.

A túra előtt egy nappal elutaztunk Petrozsényba, hogy kipihenten vágjunk neki az emléktúrának. 2026 július 25-én kora reggel elautóztunk a Câmpușel-vadászház szomszédságába, a túra kiindulópontjához. Nagyjából 90-en gyűltünk össze, jóformán minden magyar és székely területekről voltak résztvevők. Többek között találkoztunk kedves ismerős túratársakkal Háromszékről és Csíkból, akiket boldogan köszöntöttünk. Gyönyörűszép időben indultunk útnak a túravezető és a Hazajáró köszöntője után (1200 m / 9,15 h).

Végigmegyünk egy tisztás szélén, majd az erdőben folytatjuk utunkat. Nincs sietség, de így is a nagy csapat meglepően jól haladt felfele az egyre meredekebb terepen. Közben beszélgetve és menetelve, észrevétlenül jutottunk ki a törpefenyvesek övezetébe, itt megálltunk bámészkodni, a tájat beazonosítani. Már láttuk a Jorgován-kő fehér sziklájának alsó részét, de addig még jelentős kapaszkodó várt ránk. A Kis Retyezát gerincének egy szakaszát is sikerült lencsevégre kapni, ugyanakkor pontosan ellenkező irányban az Oslea gerince nyújtott fantasztikus kilátást. Egy kis pihenőt követően folytattuk utunkat felfele a törpefenyők között, csodaszép virágokat megfigyelve, köztük a havasi gyopárban is gyönyörködtünk. Nyugodt lépésekkel jutottunk fel a Jorgován-kő közvetlen közelébe, majd a csúcsára, ahol nem sok ember fér el egyszerre (2014 m / ). A kilátás pazar minden irányban. Nagyon szépen látszott a Retyezát-hegység vonulata, habár néhány csúcsára felhő is került. Így is igyekeztünk beazonosítani azokat. Hideg szél fújt idefent, ezért kerestünk egy szélmentes helyet a szikla tövében, ahol megpihentünk és elfogyasztottuk ebédünket (1980 m / ). Pihenő után csoportkép készült, majd elénekeltük a székely- és magyar himnuszokat.

Mivel a társaság jó erőben volt és az időjárás is velünk tartott, ezért úgy döntött a túravezető, hogy körtúra formájában térünk vissza a völgybe. Ennek kifejezetten örvendtünk, hiszen többet megismerhettünk a hegységből. Egy rövid szakaszt jártunk le a Kárpátok főgerincéből, majd onnan megkezdtük ereszkedésünket a völgy irányába. Rengeteg áfonyát ettünk az utunk során, közben szép fotókat készítettünk a Jorgován-kő nyugati oldaláról. A Feneketlen-tó partján újabb pihenőt tartottunk, közel az erdőhatárhoz. Egy esztenán való áthaladás után máris beértünk az erdőbe, érdekességként lombhullató volt és nem fenyő. Néhány bükkfa mintha csokrokban nőttek volna, hiszen egy tőről több fa is emelkedett az ég felé. Jóval kényelmesebb ereszkedőben volt részünk, mint a felfele való utunk. Kissé hosszabb, de nem meredek. El is értük a patakot hamarosan, majd kiérve a makadám-, majd aszfaltos útra, már csak néhány lépés választott el a túra befejezésétől. Boldogan értünk vissza az autókhoz, de itt csak a gyalogtúrának tettünk pontot a végére (1200 m / ). Nagyjából egy fél óra autózás után, a Noring panzió udvarán pihentünk, finom pityókatokányt fogyasztottunk, emléklapot és kitűzőt kaptunk. A háziak részéről sört és dinnyét is lehetett fogyasztani, ez épp jól fogott a fáradt hazajáróknak.

Köszönjük a remek szervezést, nagyon jól éreztük magunkat. Találkozunk még a Hazajáró végtelen ösvényeinek valamelyikén!

Fotók itt

Kisbakancs-túra az Olt és Maros forrásaihoz, júl 18

Kora reggel autóztunk Gyergyószentmiklósra, 2026 július 18-án szombaton. Utunk során megfigyeltük a ködös hajnalhasadást amely jellemezte főleg a csíki és gyergyói medencéket. A vasútállomás szomszédságában gyülekeztünk és percre pontosan megérkeztek a taxik is, akikkel két alkalommal sikerült feljutnunk a Kovácspéter nyergébe, ahol hétágra sütött a Nap. Gyönyörű és kellemes időben köszöntöttem a 31 fős társaságot, amelynek 10 gyerek is része volt. Célunk között az Olt és Maros folyók forrásvidékeinek bejárása, vizeinek megkóstolása szerepelt. El is indultunk tehát nyugodt iramban, sietségre egyáltalán nem volt okunk (1243 m / 8,15 h).

Alig meneteltünk pár száz métert, máris az Olt forrásából kóstolhattuk a finom vizet. Megtöltöttük a kulacsainkat, hogy legyen elég a következő alkalomig, amíg megtaláljuk a Maros vizét. Csoportképet készítettünk, emlékeztettem mindenkit, hogy amikor Sepsiszentgyörgyön bámuljuk a folyó vizét, gondoljunk a forrására is. Búcsút intettünk e csodálatos helytől, hagytuk, hogy csendesen csordogáljon 615 km-en keresztül, amíg a Dunába ömlik. Megkezdtük folytonos emelkedőnket a Sípos-kő oldalában. Az út nem volt megerőltető, gyaloglásunkat lassította a rengeteg áfonya, amelyekért sok helyen még lehajolni sem kellett, úgy tömtük magunkba. Gombafélékből sem volt hiány, az előző napok esős időszakjai nagyon kedveztek és rengeteg ismerős és meghatározni való gombafajtával találkoztunk. Kilátásban is volt részünk főleg a Nagyhagymásra, de látszott a Vit-havas és a Csalhó is. Hamarosan felértünk a Sípos-kő tetejére, ahol letelepedtünk reggelizni és megpihenni (1567 m / 10,15 – 11,00 h).

Egy jókora ereszkedő következett a Lok nyeregig, többnyire köves ösvényen, helyenként meredek terepen. Amikor alkalom adódott ismét kilátásunk volt a Nagyhagymásra, de most már a Naskalat gerincét is szemügyre vehettük. A nyeregbe való leereszkedéskor árnyékban megpihentünk és következett egy ugyanakkora emelkedő immár a Fekete Rez tetejéig. Ez egy picit nehezebbnek bizonyult mint a Sípos-kő megmászása, de lassan és kitartóan sikerült feljutni a tetejére. Itt nem időztünk sokat, inkább a közelben levő forrásvízhez igyekeztünk, hiszen fontosabb volt számunkra. Közben felhők gyülekeztek fölöttünk, dörgések is hallatszottak a távolban, tehát esőre számíthattunk. Egy rövid séta után megérkeztünk a forrás közelében levő menedékhelyhez, majd hamarosan már a Maros vizét kóstolhattuk. Csoportkép elkészítése után visszamentünk a menedékhelyhez pihenni és enni, hagyva a Maros vizét, hogy vigye hírnevünket 789 km-en keresztül, a Dunába való ömléséig (1500 m / 13,20 – 14,30 h).

Pihenés közben felolvastam a két folyóról szóló legendát, talán a kissé szomorú olvasmány hatására elkezdett cseperegni az eső is. Látszott, hogy nem lesz hosszas időtartamú az eső, de így is mindenki bevonult a lefödés alá, ezáltal alkalom adódott egy-egy jó beszélgetésre. Hamarosan elállt a csepergés és elindultunk vissza a Fekete Rez tetejére, majd onnan egy jókora ereszkedő következett Marosfőig. Útközben itt is sikerült sok-sok gombát találni, illetve csodáltuk az előttünk levő tájat, a lábunk alatt elterülő Felcsíki medencével. Jobbról a Hargita és a Görgényi-havasok nyúlványait vettük szemügyre, balra pedig a Csíki-havasok hosszú gerincét követhettük egészen le a Csomádig. Úgy osztottuk be az időnket, hogy a vasútállomáson ne kelljen sokat állingálni. Szerencsésen megérkeztünk a marosfői vasútállomásra egy nagyon vagány túranap után (890 m / 16,35 h). Innen vonattal döcögtünk vissza Gyergyószentmiklósra, ahol autóink vártak.

Köszönöm mindannyiatoknak ezt a szép napot, továbbra is várlak túrázni!

Fotók itt

XII.Kovács István-emléktúra a Bucsecsben, júl 11

Néhai barátunkról, tagtársunkról, Kovács Istvánról – Pityu – emlékeztünk meg ez alkalommal a Bucsecs hegységben, egy különlegesen szép és nehéz túra alkalmával. 2026 július 11-én szombaton összesen 16-an gyűltünk össze Barcarozsnyó határában, a hegység lábánál található parkolóban (900 m / 6,20 h). Erre a napra túrázáshoz megfelelő időjárást jósoltak a hegység vidékére, természetesen fel kellett készülni némi csapadékra is. Néhány napja jelentős lehűlés jellemezte a térséget, az Omul csúcson még havazott is, szerencsére hamar elolvadt. Mindenképpen maximális önbizalommal és jókedvvel vágtunk neki e különleges útvonalnak.

Elindultunk tehát a parkolóból egy kényelmes erdőkitermelő úton, hűvös reggelen. A Nap sugarai már simogatták a magas sziklabérceket, tiszta égbolt volt felettünk. Hamarosan elhagytuk a kényelmesen széles utat, majd egy patakon átkelve ösvényen kezdtünk emelkedni egyre kitartóbban. Egész nap a rendelkezésre állt, sietni nem volt okunk. Egy forrás mellett álltunk meg néhány percre, volt aki innen töltötte meg kulacsát az egész napos túrára innivalóként. Elértük a Dihám irányából érkező turistaút kereszteződést, majd ébresztőként és bemelegítőként egy jókora emelkedőt kellett leküzdenünk a kilátóhelyig. Innen a ragyogó napsütésben nyagyon jól ráláttunk a Kotlára, a Barcasági medencére és annak településeire. Háttérben még a Hargita nyúlványát is azonosítottuk a párás levegőben. A Malaesti menedékházig eleinte egy nagyon kényelmes útszakaszt követtünk, majd néhány emelkedő után megpillantottuk a házat (1720 m / 9,00 – 9,30 h). A kellemes napsütésben kint telepedtünk le az asztaloknál és megreggeliztünk a tarsolyunkból.

Magashegyi útvonalunk következett továbbra. A gyönyörű katlant csodálva, reggeli után felkerekedtünk és elindultunk a sziklák világába. Felgyalogolunk a glaciális völgy első szintjére és megkezdtük a körútunk első szakaszát, vagyis a felkapaszkodást a Zergék párkányára. A kék háromszöggel jelzett útvonal egy lezser sétát követően, hirtelen nagyon meredek kapaszkodóvá változott. Láncok is voltak helyenként kifeszítve segítőként. Bő 200 méter szintet emelkedtünk fel a párkány tényleges bekezdéséig a Pietrelor sziklavölgy szomszédságában. Felérve a párkányra kifújtuk magunkat, bámultuk az alattunk elterülő hatalmas űrt, a körülöttünk levő sziklavilágot és csodáltuk a rengeteg virágot, amelyek közül néhányat be is azonosítottunk. A párkányon nagyon lassan mendegéltünk, hiszen a gyönyörű tájképet minél többet igyekeztünk fotózni. Ugyanakkor a lépésekre is oda kellett figyelni, hiszen mégis alig egy méter széles ösvényről volt szó, balra tőlünk többszáz méteres szakadékkal. Az útvonal neve sem hazudtolta meg magát, hiszen zergéket is megfigyelhettünk utunk során. Ilyen csodálatos körülmények között érkeztünk fel a Buksoj gerincére, ahonnan egy meredek kapaszkodó választott el a csúcstól. Közben kövér fellegek jelentek meg az égen, de a szél hatására hamar eloszlottak, különösen nagyobb csapadékra nem kellett számítani. A Nagy Buksoj csúcsán rövid időre álltunk meg, néhány fotót készítettünk és körbenéztünk a határban. A környék látnivalói közül beazonosítottuk a Nagykő- és Keresztényhavast, a Királykőt és a Fogarasi-havasok keleti részét, illetve a Csukást kelet irányban. Délre fordulva a Bucsecs-hegység Sárkány gerincét figyeltük meg, amely egykoron a magyar-román határ vonalát képezte. Az Omul csúcs közelebbre került hozzánk, de ahhoz le kellett ereszkedni egy nyeregbe, majd ismét felkapaszkodni a csúcsra. Ezen a szakaszon havasi gyopárokat fotózhattunk egy napsütötte füves oldalon.

Szerencsésen megérkeztünk a Bucsecs legmagasabb csúcsára, az Omulra (2507 m / 14,30 – 15,15 h). Nos itt igazán nagy tömeggel találkoztunk, akik főleg a Babele irányából érkeztek. A menedékháztól arrébb egy helyet kerestünk letelepedni, hogy ebédünket elfogyaszthassuk és pihenjünk. Szerencsére a Nap is előbújt, úgyhogy igazán kellemessé tette ottlétünket. Indulásunk előtt benéztünk a menedékházba, hogy pecsételjünk a füzetünkbe, sajnos sikertelenül. Aztán meg kellett elégednünk a csoportképpel.

Elindultunk lefele a Scara irányába, széles és kényelmes ösvényen. Lépéseinket kellett szaporázzuk, hiszen elég hideg szél fújdogált idefent. Megérkeztünk a Malaesti-kémény felső részéhez és egy kis megfigyelést követően elindultunk lefele a meredeken. Nagy odafigyeléssel, lassan és megfontolóan lépkedtünk, ügyelve, hogy ne indítsunk köveket. Láncok segítségével ereszkedtünk egyre lennebb, majd egy kemény havas útszakasz is következett. Aki szükségesnek érezte, felcsatolta a körmöket a biztonságosabb ereszkedéshez. Így nyugodtan és problémák nélkül értük el a kémény alját, ahonnan már jóval könnyebb dolgunk akadt a Malaesti menedékházig. Egy rövid ideig tartó eső is elért bennünket, de mire beltöztünk arra jóformán el is állt. Körútunkat befejeztük a glaciális völgy első teraszán és leereszkedtünk a menedékházhoz. Itt találkoztunk a kézdivásárhelyi barátainkkal, akik egy más útvonalon töltötték e szép szombati napjukat. Egy kis piehenőt tartottunk a menedékház melegében, amely őszintén szólva nagyon jólesett (1720 m / 17,45 – 18,15 h).

Az erdei ösvényen való levonulás hamar ment, kis pihenőkkel tarkítva, csodálva a hatalmas fenyőfákat jutottunk vissza az autóinkhoz, ahol egy boldogsággal teli nap után elbúcsúztunk egymástól (900 m / 19,50 h).

Köszönöm, hogy együtt tölthettük ezt a különleges szombatot jókedvvel és tartalmasan!

Fotók itt

Királykő északi gerincrészlet, júl 4

2026 július 4-én szombaton egy túrán vettünk részt ketten Uzonkával a Királykőn. Kívánsága szerint valami izgalmas helyet nézzünk ki, ezért esett a választás az északi gerincre. Komoly kihívást jelent még egy edzett turista számára is. Figyeltük az időjárás előrejelzést és erre a napra találtunk egy megfelelő időszakot, hogy végrehajtsuk a tervet.

Kora reggel érkeztünk a Botorog forráshoz szemerkélő esőben, vastag fellegek borították az eget (820 m / 6,30 h). A szél is rendesen fújt amikor elindultunk az útvonalon, az esőköpenyt nem kellett felvenni, mert az erdőben védve voltunk a vízcseppektől. Az előrejelzés 10 óra után mutatott javulást, úgyhogy nagyon bizakodóak voltunk. Nagyon jó iramban haladtunk fel a szerpentines úton, majd a tisztásra kiérve végigjártuk azt, közben figyeltünk a Királykő felé, amely mindig vastag felhőbe burkolózott. Kényelmes ösvényen jutottunk a menedékházhoz, közben az eső is elcsendesedett (1470 m / 8,00 – 8,30 h). A házban csak a gondnokok voltak, az ebédlőben kellemes meleg volt, ez kifejezetten jólesett a kinti esős, nyirkos idő után. Megreggeliztünk a tarsolyunkból és teával, illetve forró csokival öblítettük le ételünket.

Pihenő után elindultunk a főgerinc irányába. A fellegek a szél hatására gyorsan vonultak, de még mindig uralták az eget. Meredek kapaszkodót küzdöttünk le, majd egy kényelmes erdei útszakasz után egy kőfolyáson kellett felgyalogolni. A nyirkos idő miatt nagyon oda kellett figyelni a lépéseinkre, mert nagyon csúszott. Sűrű ködben jutottunk ki az erdőből és hamarosan elértük a Hegyes-csúcs melletti menedékhelyet, ahová beültünk (2150 m / 10,15 – 10,45 h). Kissé feltöltöttük az energiánkat, jólesett üldögélni szélcsendes helyen és kellemes melegben.

Eljött az indulás ideje a főgerincen. Még mindig sűrű köd volt, a látóhatár úgy 100 méter lehetett. Most már nagyon vártam a beígért időjárás javulást. Menetelésünk közben néha-néha a szél elvitte a fellegeket és némi kilátásban volt részünk nagyon rövid időre. Miután elhagytuk a Nagy Cimbalmok csúcsát nagy boldogság öntött el bennünket. Nagyon rövid idő alatt elszálltak a fellegek és napsütés ragyogott ránk a gerincen. A kilátás fantasztikus volt minden irányban. Most már nyugodtan folytathattuk utunkat a sziklás gerincen. A szél is megszárította a köveket, ezért jóval biztonságosabban lépkedtünk. Láttuk a célunkat a Pásztor csúcsot, ahol emberek sokasága állt. Eddig mi azonban senkivel sem találkoztunk a mai utunk során. Az útvonal többször is vezetett fel-le, könnyebb-nehezebb szakaszokat hagytunk magunk mögött. Szép virágokat és pihenő zergéket fényképeztünk egy-egy pihenő alatt. Egyre jobban közeledtünk a Királykő legmagasabb pontja felé és szerencsésen meg is érkeztünk (2238 m / 13,20 – 13,50 h). Nagyon sokan jöttek fel főleg a Grind menedékhely felől, találkoztunk is néhány kedves ismerőssel. Végre találtunk egy helyet letelepedni, pihenni, falatozni. Jólesett a napsütésben lustálkodni, de aztán indulni kellett.

Durva ererszkedő következett a Grind menedékhely felé, nagyon kellett ügyelni lépéseinkre, hogy köveket se indítsunk az alattunk levő személyekre. Lassan de biztosan jutottunk egyre lennebb, elhagytuk a sziklás terepet, itt már felgyorsulhattunk és szerencsésen megérkeztünk a pirosra festett házikóhoz (1620 m / 15,20 – 15,40 h). Megérdemelt pihenőt tartottunk a puha fűben, közben figyeltük a szemben levő Bucsecs hegységet, ahogyan egyre jobban került ki a felhőkből. Rövid pihenő után egyre kényelmesebb ösvényt követtünk lefele a Vladuska forráshoz, majd a Table nyeregbe, a fontos turistaút csomóponthoz. Innen most már megszűnt a nehezebb terep, de lábainkat szednünk kellett, hiszen elég sok kilométer választott el a Botorog forrástól, végső célunktól. Szép füves tisztáson, majd erdőben jutottunk el az erdőkitermelő úthoz. Először a Macska szoroson mentünk végig, majd a Zernyesti-szoros magas sziklafalai között gyalogoltunk. Közben meg-megálltunk, hiszen sziklamászók próbálták ügyességüket és szemügyre kellett vegyük. Miután kiértünk a szorosból márcsak egy rövid útszakasz választott el a Botorog-forrás parkolójától, ahol nagy örömmel tettünk pontot túraútvonalunk végére (820 m / 17,30 h).

Fotók itt