Kisbakancsos Via Transilvanica - Terra Borza Teutonica II: Kóbor - Halmágy - Újsinka, máj 1-2

Túratervünk szerint sikerült az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki osztályának kisbakancsos csapatával bejárni a Terra Borza Teutonica útvonal második kétnapos szakaszát. Ezennel kijelenthetjük, hogy az említett útvonal több mint felét sikeresen lejártuk 110 km hosszúságban, két hétvége alatt.

2026 május elsején pénteken bérelt autóbusszal indultunk Sepsiszentgyörgyről, kora reggel, 5 órakor. Összesen 39-en vágtunk neki a kaland második részének, jóformán ugyanazzal a társasággal mint februárban. A csapatot 27 felnőtt és 12 gyerek alkotta. Szépen kivirradt mire Kóborra érkeztünk, e kis Brassó megyei falvacskába, amely egykoron jóval szebb időket élt meg. Még emlékeztünk arra a februári kora estére amikor szürke homályban érkeztünk a református erődtemplom falai alá, nyirkos-sáros időben, elfáradva. Nos, most csodálatosan szép reggelen szökdécseltünk le az autóbuszról, frissen, indulásra készen. Errefelé jövet láttuk, hogy vastag hóharmat borította a réteket, így tudtuk, hogy a hőmérséklet negatív tartományban van, május eleje ellenére. A falu központjában találkoztunk Kósa Jolán tanítónővel, aki kivezetett bennünket a református erődtemplom elé és megkezdte beszédét a falu és a lakosság torténetéről. Majd bementünk egy régi faajtón az erődbe, utána a templomba. A kinti csípős hidegből jólesett a templom hideg épületébe bemenni és tovább hallgatni a tanítónő szívmelengető beszédét. Kitartása a közösségért példaértékű, harcias – de ugyanakkor szelíd – szelleme segítette a megmaradt lakosságot egyben tartani békében. Mindent részletesen elmagyarázott, tiszta szívvel és lélekkel mutatta be nekünk a falu és a templom életét, magyar és szász lakosainak szokásait. Mire visszatértünk a falu központjába, ahol szépen megköszönve elbúcsúztunk a tanítónőtől, már hétágra sütött a Nap, valamennyire felmelegítve a légkört (510 m / 8,00 h / 0 km).

Kényelmes útvonal következett számunkra. Kimentünk egy dombtetőre, ahonnan gyönyörűen előtárultak a Fogarasi-havasok hófehér gerince és az északi gerincek vonulatai. Kissé párás levegő volt, de így is látszott a távoli Királykő és a Bucsecs is. Ezeket a hegységeket egész nap előttünk láttuk, főleg a Fogaras lassan de biztosan egyre közeledett felénk, ahogyan haladtunk előre. Szásztyúkos faluba ereszkedtünk be, elmentünk a szép erődtemplom mellett, majd a központi bolt előtt telepedtünk le reggelizni. A Nap már jócskán fent volt, kellemes időben volt részünk, a bolt előtti lépcsőkre is ki lehetett ülni, anélkül, hogy felfázzunk. Még az ostyás fagyi is jólesett a reggeli után (480 m / 9,40 – 10,15 h / 6 km).

Pihenő után továbbálltunk. Tudtuk, hogy a következő település jó messzire van (15 km), ezért lelkileg is fel kellett készülni erre. A faluból kimenve egy gyönyörű réten folytattuk utunkat, ahol öreg tölgyfák sokaságait csodálhattuk. Lankás emelkedőket és ereszkedőket hagyunk magunk mögött, tisztások és erdei ösvények váltogatták egymást. A réteken gyönyörű virágok diszítették a tájat, közülük az agárkosbor lila virágainak tömkelege késztetett arra, hogy gyakran fényképezzük. A virágos rétekről még-még felpillantottunk a Fogarasi havasokra, ugyanakkor egy magasabb dombról a Hargita vonulatát is felfedeztük, ha pontosan ellenkező irányba figyelőztünk. Tökéletes kiránduló időben volt részünk, jobbat nem is kívánhattunk volna. Hamarosan megpillantottuk az számunkra kedves Olt folyót, amely jelezte, hogy hamarosan beérünk a következő településre. Virágzó almafák között, egykori gyümölcsösben ereszkedtünk le Sona faluba. Megkerestük a pecsételő helyet és egy idős néni fogadott bennünket. Friss hideg vizet vehettünk magunkhoz, nagyon kedves volt velünk szemben. Mivel a kis faluban nem találtunk nyitva boltot, ezért továbbálltunk és a falu határában telepedtünk le az Olt partján. A kövér fűben elnyújtóztunk, megebédeltünk, pihentünk (450 m / 16,00 – 16,40 h / 21 km).

Továbbálltunk és innen jóformán az Olt folyását követtük az utunk hátralevő részén. Nem pontosan a parton, hanem dombokra is felmenve. A sonai halmok között sétáltunk fel, majd hosszan fel a dombtetőre, ahonnan ismét gyönyörködhettünk a tájban. Halmágy szélén elénkbe jött a házigazdánk Ambarus Aladár Zsolt, akit még februárban megismertünk a túránk első részén. Most már gyalogosan vonultunk be a faluba, széles utcán haladtunk végig. Megálltunk Varga Katalin szobra előtt, majd gyalogtúránkat az evangélikus templom melletti imaháznál fejeztük be megelégedve és boldogan (460 m / 18,50 h / 30 km). Vacsora előtt házigazdánk bevezetett a templom rendezett udvarára, ahol megtekintettük Sissi királyné szobrát. Utána a beléptünk a gyönyörű templomba, amely egy különleges építészeti stílusra utal és van amire büszkék legyenek a helybeliek. Az értékes történelemóra után majálisos hangulatú vacsoránk volt, hiszen a leves után miccset fogyasztottunk. Az est fénypontja Fekete Ábel szülinapja volt, akit meglepetésszerűen köszöntöttünk fel és finom tortáját elfogyasztottuk. Este mindenki elvonult a szálláshelyére, megérdemelt pihenőjére.

Május másodikán, szombaton reggel 8 órakor gyülekeztünk a templom melletti imateremnél. Jóval enyhébb reggelnek voltunk tanúi, szép napsütésben (460 m / 8,00 h / 0 km). Csoportkép elkészítése után elindultunk az aszfaltos úton lefelé az Olt irányába. Házigazdánk és két kedves kutyája elkísértek bennünk az Olt hídjáig, ahol elköszöntünk, megköszönve minden segítséget amit adott és finomat amit készített. Sárkányig többnyire az aszfaltos úton haladtunk, kis időre térve le róla a Sinka-patak mentén. Bemelegítő menetelés után Sárkány településen megálltunk a görögkatolikus templom szomszédságában reggelizni, az út mentén (450 m / 9,30 – 9,50 h / 5 km).

Reggeli után kiértünk a faluból, folytattuk utunkat a Sinka-patak folyása mellett. A mai napon jóformán síkságokon kellett haladni, szintkülönbség nagyon kevés volt.Gyalogoltunk a Brassó – Fogaras műút hídja, majd vasútja alatt, szántóföldek mellett, egyre közelebb érve a Fogarasi havasokhoz. Útvonalunk kissé elhagyja a Sinka patakot, egy másik patak medre mellett gyalogolunk, hogy aztán később átgyalogoljunk azon és visszatérjünk az eredeti patakmederhez. A bokáig érő patakot könnyen átgázoltuk, egy vastagabb csutakot gurítottunk bele és annak segítségével mindenki szerencsésen átjutott. Hamarosan közeledtünk Vád településre. Előttünk kövér esőfelhők gyülekeztek, de mozgásukból kiszámíthattuk, hogy elkerülnek bennünket. Mire beértünk a faluba, alig néhány csepp hullott ránk. Egyszer elmentünk egy panziónál található pecsételőhelyhez, majd utána a vegyesbolthoz, ahol megpihentünk (460 m / 12,00 – 12,30 h / 11 km).

Ottlétünk alatt elkezdett esni az eső, induláskor beöltöztünk a köpenyekbe, de mire felvettük azokat az eső elállt és a Nap is kisütött. Újból szántóföldek között a Sinka-patak medrében gyalogoltunk. Egy elhanyagolt vasúti sín mellett találtuk magunkat, majd hamarosan begyalogoltunk Ósinkára, ahol szintén a vegyesbolt előtt telepedtünk le pihenni, falatozni (530 m / 13,45 – 14,15 h / 16 km).

Ósinkáról egy szép dombra kapaszkodtunk fel, ez az alig 50 méteres szintkülönbség kapaszkodó elég szokatlan volt az eddigi síkvidékekhez képest. Odafentről gyönyörűen beláttuk a Sinka-patak völgyét és az előttünk álló útvonalat. Ugyanakkor azt is láttuk, hogy a távolban esőfellegek zárják a láthatárt és reméltük, hogy ezek sem érnek el bennünket. A dombtetőn való pihenő után leereszkedtünk a völgybe és a patakmeder mellett folytattuk utunkat. Hosszú gyaloglás következett, kisebb pihenőket kellett beiktatnunk. Aztán át kellett menjünk a térdig érő Sinka patakon is, amely egy kis kalandnak bizonyult. Lehúztuk a bakancsainkat és gyerekek egy részét nyakba véve átsétáltunk. Voltak gyerekek aki találtak más helyet és átszökdöstek, volt aki megvizesedett a patakban, de minden jó ha a vége jó alapon szerencsésen átjutottunk. Szép erdei úton meneteltünk továbbra, majd egy viadukt tetejéről megpillantottuk a mai célunkat, az újsinkai templom tetejét. A viadukton egykor vasút volt, ezt később állapítottuk meg leírások alapján. A közelben kisebb záporok voltak, de mind kikerültek bennünket, nagyon szerencsések voltunk. Még egy szép szivárvány is megjelent az égbolton, ez jelentette gyalogtúránk megkoronázását. Beérve Újsinkára, meg sem álltunk a falu központjáig, a polgármesteri hivatal szomszédságáig. Itt tettünk pontot a Terra Borza Teutonica útszakasz második hétvégéjére, 60 km gyaloglás után (530 m / 18,50 h / 29 km). Míg pihentünk, a gyerekek egy része a közeli játszóteret próbálgatták, mintha nem is egy egész napos gyaloglás után lettünk volna. Hamarosan megjött a buszunk és kényelembe helyezve magunkat utaztunk haza a városnapok forgatagába.

Köszönöm a részvételt, csodás emberek vagytok! A kaland folytatódik!

Fotók itt

 

Kisbakancsos kalandozás a Börzsönyben, ápr 10-13

Ezelőtt másfél évvel egy teljesítménytúra alkalmával jártam először e szép, erdős vidéken. Azonban akkor az ősz esős, ködös arcát mutatta, így nemigazán tudtam szemügyre venni a tájat. Akkor határoztam el, hogy vissza kell térjek erre a vidékre és ezt most tudtuk megvalósítani 2026 április 10-13 között. Most szép tavaszi időt kaptunk, kilátás minden irányban és virágok zömét fotóztuk.

Egész napos autós utazásunkat követően megérkeztünk Szokolya vasútállomása melletti Lokó tanyára. Kedves személyek vártak itt, eligazítottak mindenben, majd bepakolhattuk csomagjainkat és elhelyezkedtünk. Összesen 11-en vettünk részt, vagyis 7 felnőtt és 4 gyerek. Kevés szálláshely miatt sajnos nem jelentkezhetett nagyobb csapat. Estére befőtöttünk a házakba és a kinti tűzön is elkészítettük az ennivalónkat. Nyugovóra tértünk, mert másnap reggel korán kezdődött a kaland.

Másnap reggel 6 órakor madárcsicsergésre és gyönyörű szép időre keltünk. Két vonattal jutottunk el Kismarosra, ahol egy látványpékséget is felkerestünk reggelizés céljából. Majd erdei vasúton jutottunk fel Királyrétre, ahonnan gyalogtúránk indult. A kellemes és érdekes vonatozások után, jólesett elindulni a 25 km-es útvonalra. Jó ideig aszfaltos utat követtünk, majd erdei ösvényt. Kényelmes úton haladtunk, enyhe emelkedőket hagytunk magunk mögött. Felérkeztünk a 938 m magas Csóványosra, amely egyben a Börzsöny hegység legmagasabb pontja. Az erdő mélyén egy 22 m magas kilátót építettek, amelyre csigalépcső vezetett fel. Odafentről csodaszép a kilátás a Dunakanyarra, tiszta időben azt mondják, hogy még a Magas Tátra is látszik. Most kissé párás volt a levegő, de így is körbe-körbe messze elláthattunk.

A Csóványosról elgyalogoltunk a Nagy Hideg-hegyi turistaházig, amelynek teraszán rövid pihenőt tartottunk. Tisztaság és kellemes légkör jellemezte a házat, öröm volt betérni, ha még ilyen rövid időre is. Hosszan tartó ereszkedőt követően visszatértünk Királyrétre, ahol 20 km után volt erőnk kipróbálni a hajtánypályát is. Hát ez nagy élmény volt mindenki számára aki kipróbálta. Az utolsó 5 km-t jól bemelegedve gyalogoltuk le és boldogan érkeztünk meg a szálláshelyünkre. Következett a vacsora és lefekvés.

Vasárnap reggel ismét 6 órakor keltünk, újból madárcsicsergésre. Két vonattal ezúttal Szobra utaztunk, ahol egy vegyesboltban vásároltunk reggelinek valót. A Bezina völgyi erdei vasúttal a Nagyirtás pusztáig mentünk gyönyörű erdőben, szerpentines utakat leküzdve. A megállótól indult gyalogtúránk, amelyet 22 km-esre terveztük. Folyamatos emelkedővel értük el a Sas-hegy tetejét, ahonnan kilátásunk volt a Dunakanyar környékére. Aztán a Sóhegyre kapaszkodtunk fel, amely kissé hasonlított a mi Veczer tetőnkre, főleg ilyenkor amikor a virágok pompáztak. Innen egészen Márianosztráig ereszkedtünk, ahol a pálos rendi templomot látogattuk meg. Pihenés után felkapaszkodtunk a rövid de meredek Kálvária tetejére. Átgyalogoltunk Kóspallagra, ahol fagyival lehetett ünnepelni az eddigi fáradalmakat. Börzsönyliget érintésével Kismarosra érkeztünk, ahonnan két vonattal érkeztünk vissza a szállásunkra.

Véget ért tehát a kétnapos gyalogtúra kalandunk, ahol gyönyörű tájakat ismertünk meg. Hétfőn egy újboli egésznapos utazással érkeztünk haza szerencsésen. Köszönöm mindenkinek a részvételt!

Fotók itt

Vándorlás Predeál és Busteni között diákokkal, márc 23

Ezek az igazi hétkezdések, amikor túrázással indítjuk a hétfőt! Nem sokszor, sőt nagyon ritkán dicsekedhetünk hétfői napon szervezett túrával, főleg, hogy nem is ünnepnapról van szó. A Mikes Kelemen elméleti líceum VII.B osztályos diákjainak csapatával vágtunk bele egy igazi vándorlásba Predeál és Busteni között. Sok szép márciusi idő után, kissé borongósabbá vált az időjárás, de ez nem tántorított meg bennünket a tervünk véghezviteléhez.

2026 március 23-án kora reggel gyülekeztünk a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson. Összesen 18-an indultunk e csodálatos napi kalandnak, izgalommal telítve. Brassóban vonatváltást követően hamarosan Predeálra érkezünk és a fiúcsapat mint kis csikók dübörögtek a vonat folyósólyán, leszállást várva. A hó lazán pilinkézett az ország legmagasabbban fekvő vasútállomásánál. Miután leugrottunk a vonatról, elmagyaráztam az útvonalat és az íratlan szabályokat amiket be kell tartani a túra során.

8 óra 30 perckor hagytuk el a vasútállomást és megkezdtük gyalogtúránkat Predeál városában. Könnyed emelkedővel hagytuk el a várost, majd a Leánykahavas felé igazán sok medvenyomot keresztezve tapostuk a havas terepet. Lazán tartunk egyre fennebb, még az egykori magyar-román határ kövét is felfedezzük, hiszen akkoriban itt húzódott Magyarország és Románia közötti államhatár. Felérve a Leánykahavas tetejére csoportképet készítünk és elindulunk lefele irányban. Kényelmes ereszkedőt követően megérkezünk a Predeál – Rozsnyó közötti műúthoz, egy igazán gyors gyaloglás után.

Fokozott figyelemmel követtük az aszfaltos utat párszáz méteren keresztül, majd balra tértünk a Dihám menedékház felé. Eleinte kényelmes erdei úton haladunk, majd egyre sárosabb ösvényen. Szerencsére viszonylag fagyos volt a talaj, ezért a sárnak csak a “krémjét” kaptuk. Egy hosszú tisztást követően, felértünk a Dihám menedékházhoz, 1350 m magasságban, ahol utunk felét el is könyvelhettük. Hétvégén hatalmas forgalomnak örvendő menedékház, most kongott az ürességtől. Az ott levő egyedüli gondnok kiszolgált minket ami maradt a hétvégéről, de így is nagyon jól esett főleg a meleg zöldségleves, tea, forró csoki. Déli óránkat töltöttük itt, felfrissültünk, megmelegedtünk, regenerálódtunk.

Indulás előtt csoportképet készítettünk, majd egy rövid emelkedő után, kényelmes utat követtünk méteres hótorlaszok mellett. Március vége van, de mégis jó nagy a hómennyiség a hegyekben, aminek kifejezetten örültünk. Kamaszkori gyerekek kihasználták teljes mértékben a havat, hócsatákat rendezve. Könnyű dolgunk volt a továbbiakban. Folyamatos ereszkedő egészen a Dihám torkolatáig, majd egy 5 km-es aszfaltos séta egészen Busteni vasútállomásáig. Több mint egy órát kellett várnunk a vonatig, ezalatt lenyugodott a csapat. A vonat érkezése előtt azonban mindenki erőre kapott és igazi ricsajjal utaztunk be Brassóba, majd haza Sepsiszentgyörgyre.

Köszönöm mindenkinek a részvételt, örvendek, hogy együtt túrázhattunk, remélem találkozunk a hegyek rejtett ösvényein!

Fotók itt

Vándorlás a Keresztényhavason diákokkal, márc 21

A Kovászna Megyei Kiválóságközpont diákjaival, 2026 március 21-én tavaszi túrán vettünk részt a Keresztényhavason. Ezúttal egy kevésbé járt útvonalat kerestünk fel, jóformán egyirányú vándorlásban volt részünk a hegység lábánál, amelyet széles ívben megkerültünk. Sepsiszentgyörgyről vonattal indultunk korai órában, majd Brassóból városi busszal mentünk fel Brassó Pojanába, ahonnan túraútvonalunk indult. Összesen 28 lelkes kiránduló alkotta a csapatot.

Tehát a buszállomásból indultunk (1000 m / 8,10 h), végigmentünk az üdülőtelepen. Már sokan készültek sízni menni a Keresztényhavas magaslataira, ahol havas télies táj fogadta az arrajárókat. Idelent a hó foltokban volt és kissé fagyos is volt az időjárás, aminek kifejezetten örültünk, hiszen megszabadultunk a sártól. A Farkasok sípályát kereszteztük, amely szépen előkészített tereppel várta a sísport szerelmeseit. Jó iramban haladtunk, piros pont jelzést követtünk. Nemrégiben újíthatták fel a jelzést, hiszen nagyon jó állapotban volt. Emelkedőket és ereszkedőket követve, kereszteztük a Nagy Vánga völgyét és végig erdős terepen jutottunk el az Aranygödör zsombolyának szájához. Itt a 30-40 m mély (pontos adatokat nem tudok) zsomboly környékén letelepedtünk és megreggeliztünk (1041 m / 10,10 – 10,40 h). Sokat nem időzhettünk, hiszen a hűvös idő nem engedte a lustálkodást.

Indulásunkat követően egy szikla oldalában vezetett le utunk, amely lánccal volt biztosítva. Utána egy meredek ereszkedővel jutottunk le a völgybe, aszfaltos úra. Itt hétvégi házak és panziók között sétáltunk a Rozsnyói-szoros felé, amelyet hamarosan meg is pillantottunk. Jó iramunknak köszönhetően hamar megérkeztünk a szorosba, ahol megfigyeltük a hatalmas sziklafalakat és egy sziklamászót is, aki ügyeskedett felfele. A huzatos szorosban nem időztünk sokáig, inkább továbbálltunk (800 m / 12,20 – 12,40 h).

Kényelmes erdei úton haladtunk tovább, majd jobbra fordultunk egy völgyben, amely a Székely-tisztás felé vezetett. Immár sárga háromszög jelzést követtünk, amelyet kissé kopott állapotban találtunk. Az erdőkitermelő út végén meredek kapaszkodót kellett leküzdenünk, majd fennebb érve enyhűlt a dőlési szöge. Nagyon szép erdőben haladtunk felfele, majd egy hófoltos tisztásra értünk, ahol a menedékházat is találtuk. A Székely tisztáson a Nap is kikandikált a felhők közül, ezért a kinti padokra letelepedtünk és elfogyasztottuk az elemózsiánkat (1070 m / 14,00 h – 14,50 h). Sikerült egy hosszabb pihenőt beiktatni, de a hideg gyenge szél indulásra késztetett.

Predeál felé indultunk, sárga sáv jelzést követve. Közben visszapillantottunk a Keresztényhavasra, amely nagyon szép arcát mutatta a szórványos napsütésben. A Három Fenyő szálloda szomszédságában megbámultuk a karnyújtásnyira levő Bucsecs hegységet és igyekeztünk beazonosítani a felhőkkel fedett csúcsait, ahol még a tél az úr. Innen a túraösvény többnyire az aszfaltos úton vezetett, néha betért az erdőbe, megszabadítva bennünket az autós forgalomtól. Hamarosan beértünk Predeálra, majd egy jókora ereszkedőt követően a városban, pontot tettünk a gyalogtúránk végére az ország legmagasabban fekvő vasútállomásán (1040 m / 16,30 h). Köszönjük mindenkinek a részvételt és találkozunk az áprilisi túránkon!

Fotók itt

 

Kisbakancs-túra Via Transilvanica Erked - Kóbor, feb 21-22

A 14 év kisbakancs-történelem sokféle túrát foglalt magába. Immár több mint 100 kirándulás alatt eljutottunk rengeteg helyre és könnyű sétatúrától egészen magashegyi kalandozásokig volt részünk. Ennek köszönhetően kialakult egy olyan csapat, amellyel most már bárhová lehet menni. A megedzett gyerekek mosollyal léptek át minden akadályon, a felnőttek pedig megadják a lehetőséget gyerekeik számára, hogy majd sokmindent tanulva lépjenek ki a nagybetűs életbe. Hiszen a természetjárás épp erre tanít meg bennünket: kitartás, fegyelmezettség, emberekkel való kapcsolatok kialakítása. Ezmellé még hozzájárul az egészséges életmód, a vidámság, a külső világtól való kikapcsolódás, amikor egyszerűen magunk mögött hagyunk mindenféle problémákat. Ez a fajta elfoglaltság az igazi természetjárók számára egy kiemelkedést jelent abból a társadalomból akik megelégszenek egy könnyed életmóddal és gyötrik magukat nap mint nap az élet nehézségeivel, problémáival.

A tavaly év őszén, amikor kezdett készülni a túraprogramunk, véletlenül rápillantottam a Via Transilvanica oldalára. Ott vettem észre, hogy 2025 júniusában adták át a Terra Borza Teutonica szakaszt, amely úgymond egy hozzácsatolás a teljes útvonalhoz. Mivel közel van hozzánk, ezért úgy gondoltam, hogy érdemes lenne bejárni Erkedtől egészen Brassóig a 192 km-es távot 4 hétvége alatt, 4 évszakban: tél, tavasz, nyárvége és ősz. 2026 február 21-22 hétvégére be is helyeztem a túranaptárba az időpontot és türelmetlenül vártam az indulást. Természetesen a várakozás rengeteg szervezési munkával járt, tehát unatkozásról szó sem lehetett. Hála Istennek találtunk egy halmágyi embert Ambarus Aladár Zsolt személyében, aki profi módon intézte falujában szállásunkat, vacsoránkat, de még az autóbuszt is. Úgyhogy nekem a túraútvonal szervezése és a csapat összetartása jutott.

El is érkezett a februári hétvégénk gyors léptekkel. 29 felnőtt és 13 gyerek vágott neki a nem mindennapi kalandnak. A legkisebb 6 éves Viki volt, akit már számos túrán megismerhettünk és aki még fáradtság közben is szélesen mosolyog. Kora reggel autóztunk be Brassóba, ahol találkoztunk mindannyian a vasútállomás épületében. Egyvagonos személyvonatunkat elneveztük kisbakancs vonatnak, hiszen jóformán rajtunk kívül nem sok más ember igyekezett Segesvár irányába. Bő 3 és fél órás nyugodt utazás után, német pontossággal megérkeztünk Erkedre (Archita), a lepusztult állomás épülete elé. Az idő viszonylag enyhe volt 0 fok környékén járt. Habár havas volt a táj, már innen lehetett következtetni, hogy a sarat nem ússzuk meg. Hátramegyünk az állomás mögé, hogy egy kicsit rázódjunk össze az utazás után és természetesen köszöntsem a csapatot. Ekkor megjelent egy helyi polgár kis traktorával húzott szekerével és érdeklődött merre tartunk. Nagyon érdekesek lehettünk számára, bizonyára nem látott ilyen sereget az erkedi vasútállomáson. Mikor elmeséltük neki hová tartunk, akkor igyekezett megmagyarázni, hogy nem tudunk eljutni a dombokon keresztül. Nos hát nem hittünk szavának, de megköszönve aggódását végre elindultunk (470 m / 10,00 h / 0 km).

Már az elején sarat és tócsákat kellett kerülgetnünk, aztán aszfaltos úton folytattuk a faluban. Már előre megbeszélve léptünk be egy falusi portán, ahol első pecsétünk belekerült a Via Transilvanica füzetünkbe. Nagyon kedvesen fogadtak, még a WC-t és a kávégépet is használhattuk térítésmentesen. A falu népe nagy szemekkel nézett, ahogyan vonultunk az erkedi evangélikus templom felé. Sajnos nem volt látogatható az emlékmű, de felolvastam a csapatnak a falu és a templom történetét. Nyújtott lépésekkel továbbálltunk, hamarosan hátunk mögött hagytuk a falut. Rádos felé gyalogoltunk erdőkön, mezőkön keresztül, követve a Via Transilvanica jelzéseit és természetesen az érdekesen kifaragott kilométerköveit. Enyhén havazott, fehér volt a táj, de mivel nem volt megfagyva a talaj, ezért nagy sarat is tapostunk. Ez jelentősen megnehezítette előrehaladásunkat, hiszen csúszott. Az emelkedők és ereszkedők enyhék voltak, így legalább ez nem jelentett nagy erőkifejtést. Utunk során egy esztena közelségében mentünk el, ahol sok kutya rontott ránk, de a nagy csapatunkat látva, csak fogaikat csikorgatták és tisztes távolságból ugattak bennünket. A juhásszal is röviden elbeszélgettünk. Szerencsésen megérkeztünk Rádos faluba (Roades), amelynek központjában nagyobb pihenőt tartottunk (550 m / 12,50 – 13,30 h / 9 km). Ezelőtt kívülről megnéztük az evangélikus templomot is és felolvastam a tudnivalókat.

Bementünk a helyi kisboltba, ahol kályhában lobogott a tűz. Igyekeztünk minél többen bejutni, megmelegedni. A kiszolgáló hölgy meglátván népes csapatunkat, nagyon kedvesen elmondta, hogy nyugodtan bemehetünk a pult mögé és elvehetünk bármit, majd a végén kifizetjük. Bizonyára jó bevétele volt e szombat déli napon. Néhányan bent fogyasztottuk el ételünket, aztán eljött az indulás ideje. Aszfaltos úton mentünk végig a falun, majd letértünk róla. A Brassó – Segesvár műutat egy híd alatt kereszteztük, a patakon át kellett lépni. Egy bikaborjú farm mellett gyalogoltunk el, majd kis kitérőt tettünk egy újépítésű ortodox kolostorhoz. Ide két okból mentünk el: a Via Transilvanica is arra vezetett és a kolostor Szent Györgyről van elnevezve. Nos az egy kilométer után meg is találtuk a Szent György kilométerkövet és a kolostorban az ikont, amit lefényképeztünk. Visszatértünk és továbbálltunk Szászfehéregyháza irányába. Mintha a hó vastagsága is megnőtt volna, most már bokáig mentünk benne. A havazás kitartott, de legalább a sártól kezdtünk megszabadulni. Egy huzamosabb emelkedő és ereszkedőt követően elérkeztünk 20 km után ahhoz a ponthoz, ahol a Terra Borza Teutonica kezdődik. Tehát logisztikailag ez volt a legönnyebb megoldás, hogy elkezdjük túraútvonalunk lejárását (650 m / 17,15 h / 20 km).

Kiérünk egy tisztásra és meglátjuk a távoli fehérségben Szászfehéregyházát, napi gyaloglásunk végét. Viszonylag közelnek tűnt a falu, de kerülő úton vezetett oda az útvonalunk. Kitartóan gyalogolunk egy domb tetején, közben vágyakozunk most már a célba, de a falu csak nem akar közeledni. Keresztezünk egy műutat, most már jól szürkölödött. A hóban egyre nehezebbek a lépések és persze a hátizsák súlya sem volt elhanyagolható. Lelassult iramunk, de végre a kanyart a falu felé vettük. A félhomályban meglátszott az evangélikus templom tornya, de már a fejlámpákat elő kellett vegyük. Az utolsó kilométer örökkévalóságnak tűnt, de sikerült! Megtaláltuk a házat is ahol pecsételtünk, majd még néhány száz métert gyalogoltunk az autóbuszig, amely rendületlenül várt, hogy Halmágyra szállítson. Nehéz és élménydús túranapnak értünk a végére, fáradtan, de bizakodóan (530 m / 19,30 h / 25 km).

Kényelmes Mercedes autóbusszal utaztunk egy órát egészen Halmágyig. A buszban túl nagy kényelemben helyeztük magunkat, a leszállás emiatt nem volt a legkellemesebb. Itt várt bennünket Ambarus Aladár Zsolt, aki biztosította nekünk az autóbuszt, szállást és vacsorát. Egyenesen az evangélikus egyház imatermébe mentünk, ahol szépen megterített asztalok vártak. Kedves emberek szolgáltak ki nagyon finom ételeket. Fuszulykalevessel és húsos tokánnyal laktunk jól és almástésztával nyomtattuk le. Étel előtt kétféle pálinka adta meg az étvágygerjesztőt, utána pedig sört lehetett fogyasztani. Evés után már későre járt, mindenki elfoglalta helyét a kijelölt szálláson helyi embereknél. Sok bárányt nem kellett számolni az elalváshoz.

Másnap – vasárnap – reggel 6 órakor ébresztő volt. Megszárított ruháinkat és bakancsainkat magunkra öltöttük és 7 órakor az autóbusznál gyülekeztünk. Ezzel mentünk vissza Szászfehéregyházára (Viscri), hogy folytassuk gyalog útvonalunkat a Via Transilvanica ösvényein. Indulásnál felolvastam a falu történetét és megkezdődött a napi kalandozásunk adagja (530 m / 8,30 h / 0 km). Borús időben vágunk neki a domboldalnak, ugyanúgy bokáig érő hóban. Egy kutya mellénkszegődött a faluból és kitartóan követett. Az éjszakai alvás után ki voltunk pihenve, de azért a szervezetünk nem felejtette el a tegnapi fárasztó utat. Mára ugyanennyi volt kiszabva a csapatunkra éspedig 25 km a lankás dombokon. Kicsit jobbak voltak a látási viszonyok és megfigyelhettünk sok-sok vadállatot, köztük őzet, vadnyulat és szarvasokat. Az utóbbiak fennséges és különleges látványt nyújtottak, ahogyan szaladtak a mezőről be az erdőbe. Több dombon mentünk fel és ereszkedtünk le, míg megpillantottuk Zsiberk (Jibert) falut, ahová igyekeztünk. A Nap is kisütött, szépen megvilágította az egész völgyet. Egy hosszan tartó ereszkedő után, sáros utat követve érkezünk meg a falu aszfaltos útjára. A központban található vegyes üzletnél levettük hátizsákjainkat és falatozni kezdtünk. Jólesett megpihenni, leülni ha még hidegek is voltak a padok, kövek. Az útvonalunk közel felét meg is tettük, bizakodóan néztünk az előttünk levőre (490 m / 12,30 – 13,20 h / 12 km).

Evés és pihenés után kimegyünk a faluból fel a dombra, ahonnan még visszapillanthattunk. Hamarosan erdőben folytatjuk utunkat majd egy ereszkedőt követően Lemneket (Lovnic) pillantjuk meg. Az útvonal a falu szélén megy el és mikor odaértünk egy nagy csapat romagyerek futott hozzánk kérincselni. Mivel nem akartunk szóbaállni velünk, tisztes távolságból hógolyókat dobáltak felénk és csúfokat mondtak. Mi fel sem vettük őket, inkább az utunkra koncentráltunk, amely ismét felfele vezetett. Felérve a dombtetőre a felhők alatt napsütésben a Fogarasi-havasok gerincének részletét láthattuk. Ez volt az úgymond ajándék amit kaptunk a Természettől, mint fáradalmaink jeléül. Innen már jóval könnyebb dolgunk volt, hiszen egy lankás ereszkedő után aszfaltos útra értünk ki, ahonnan már Kóbor kacsintott nekünk, ami a túranapunk végét is jelentette. Lesétáltunk az aszfalton a faluba, majd megkerestük a pecsételő helyet. Egy kedves házaspár hívott egy nagy terembe bennünket, hagyományosan és ugyanakkor igényesen berendezett helyiségbe. Itt ideje volt megpihenni székeken és fotelokban, csodálva a terem berendezését. Miután pecsételtünk, a falu református temploma felé vettük az irányt, ahol megtaláltuk az útvonalunk utolsó kilométerkövét (510 m / 17,10 h / 25 km). Innen folytatjuk május elsején gyalogjárásunkat a Via Transilvanica csodálatos ösvényein.

A túra végén ismét a buszra szálltunk és sofőrünket megkértük, hogy Brassóba vigyen be, ne Fogarasra, mivel az első vonatunkat elkéstük volna és a másikra jóval többet kellett volna várni. Így kényelembe elhelyezkedve szerencsésen megérkeztünk Brassóba a vasútállomásra, ahol elbúcsúztunk egymástól.

Találkozunk május elsején, a kaland folytatódik!

Fotók itt

Nagykőhavas diákokkal, feb 7

Vonattal és autóbusszal utaztunk a Malomdombokhoz ahonnan összesen 29-en indultunk a Nagykőhavas irányába (600 m / 8,30 h), a Kovászna Megyei Kiválóságközpont és az Erdélyi Kárpát Egyesület keretén belül szervezett túrára. Inkább késő őszi hangulatú volt a táj, kövér felhők borították az eget, a hónak nyoma sem volt. A hőmérséklet is a pozitív tartományban tartózkodott, így mondhatni kellellemes időben gyalogoltunk. A családi úton meneteltünk felfele, sáros ösvényen. Nagyon jól haladtunk felfele, a szerpentineken egyre jobban nyertük a szintkülönbséget. A Medveszakadék felső felén található kilátóhoz is kisétáltunk, innen a gyönyörű kilátás helyett a sűrű ködöt szemlélhettük, ahogyan beborította az egész hegységet. A szürkeségben egy szép virágocskát is figyelhettünk meg, amely pompáson virágzott. Ez volt a brassói boroszlán, avagy a királyrózsa (1200 m / 10,10 – 10,30 h).

Folytattuk utunkat a menedékház irányába. Hamarosan beérünk a ködbe, de a hó is kezdett megjelenni. A menedékház alatti tisztáson már csak egymást látjuk a sűrű ködben, a házat is csak akkor vesszük észre amikor már nagyon közel voltunk hozzá. Rajtunk kívül nem volt sok turista a házban, de ahogyan bementünk, teljesen megtöltöttük a belteret. Jólesett megpihenni a nyirkos levegőben való túrázás után, a kellemes menedékház melegében (1630 m / 12,30 – 13,30 h). Nagyon jó hangulatban töltöttük időnket, reménykedve vártuk, hátha elillan a köd. Sajnos ez nem történt meg.

Elindultunk a menedékháztól a csúcs irányába. Ha odalent őszies hangulat uralkodott, idefent igazi tél mutatta az arcát. Könnyedén meneteltünk a kitaposott ösvényen, találkozva néhány turistával, akik már megjárták a hegység legmagasabb pontját. Az erdő feletti alpin övezetben nagyon oda kellett figyelnünk a tájékozódásra, hiszen a jelzés oszlopokat csak akkor vettük észre amikor már közelében voltunk. Szerencsésen felértünk a csúcsra, ahol kötelező csúcsfotóinkat készítettük (1843 m / 14,15 – 14,45 h). Ha már nem lehetett tájképet fotózni, akkor inkább egymást fotóztuk minél többet.

Jókedvvel búcsúztunk a csúcstól és indultunk lefele. A Tamina-vízesés felé vettük az irányt, piros keresztet, majd kék sávot követve. Néhányan egy régi határvésetet is megkerestek a gps segítségével, ezt sikeresen meg is találták. A meredek lejtőn nagyon érdekes volt az ereszkedés, jóformán mindenki kurjongatva csúszkált a havas lejtőn. Leértünk az erdő szélére, majd onnan egészen a Tamináig folytattuk a csúszkálást az erdőkitermelő útig, ennek erdményeképpen elég gyorsan megérkeztünk. Pontosan itt ereszkedtünk a ködhatár alá, kissé kinyílt a táj is. A Tamina fölé érkeztünk hamarosan, vagyis abba a pontba, ahonnan le kellett ereszkedni a vízeséshez. A szorosban levő létrák jelenleg jobb állapotban vannak, biztonságosan tudtunk végigmenni rajtuk. Rövid volt a vizes szakasz, de annál érdekesebb. Mindenki nagyon élvezte! (1200 m / 16,30 – 17,00 h).

Visszatértünk az erdőkitermelő útra és útvonalunk utolsó szakasza következett, éspedig lejutni a vasútállomáshoz. A hó teljesen elolvadt, már csak sáros ösvényen folytathattuk utunkat. A nagy erdőben kellemes volt a túra, balra megpillantottuk Predeált is. Sajnos a háta mögötti Bucsecs most nem mutatta büszke bérceit. Leértünk az aszfaltos műútra és a Felső tömösi vasútállomásig libasorban gyalogoltunk amíg megérkeztünk. Itt tettünk pontot a túránk végére egy nagyon vagány nap után (700 m / 17,45 h). Köszönet mindenkinek a részvételt és találkozunk a továbbiakban!

Fotók itt

Nagyhagymás-túra, jan 31-feb 1

A Nagyhagymás Székelyföld egyik fontos turisztikai célpontja. Mészkősziklái messziről mutatgatják magukat és impozáns festői tájat alkot főleg annak, aki a Csíki medence felől érkezik. Nos ezen gyönyörű tájban terveztünk eltölteni két napot télvíz idején és ahogyan szoktuk A pontból B pontba.

Vagyis nem körtúra formájában, hanem végigmenjünk egy olyan útvonalon, amely egy hosszú vonalat ír le a térképen. Tervezés után úgy döntöttem, hogy a Meggyes-patak torkolatától indulva fogunk kimenni a Fehér mezőre és eljutni az ottani menedékhelyre.

Van egy kedves barátom – Zozó – aki Balánbányáról segített feljutni a Meggyes-patak torkolatáig. Gyorsan kipakolunk az autóból és élveztük az Olt-folyó keskeny folyását. Zozótól elbúcsúzunk és miután összeszedjük csomagjainkat, elindulunk. Hamarosan az erdőkitermelő út a Vas patakot követi, ezen megyünk kényelmesen felfele. Könnyedén haladunk, problémák nélkül. Az erdőkitermelő út azonban eltér jobbra, kezdünk állatok nyomában haladni felfele. Nem nehéz az előrehaladás, ha megfelelő energiával rendelkezünk. Felérünk a Fehér-mező alsó részére, majd hamarosan a menedékhelyhez. Természetesen örvendünk a kis házikónak, de tudjuk, hogy a következő 18 órát itt kell töltenünk. Sűrű köd borította be a tájat, alig lehetett valamit látni. Mivel korai érkezésünk volt, így egész délután kipróbáltuk a hótalpainkat és szürkületig járkáltunk. Estére finom szalonnástojás rántottát készítettünk és korai lefekvés következett.

Február első napján már 6 órakor igyekeztünk kikecmeregni hálózsákjainkból. Odakint kb mínusz 13 fok lehetett, bent “kellemes” 0 fok. Igyekeztünk felmelegíteni végtagjainkat, ahogyan kijöttünk a zsákból, gyorsan teát főztünk és ittuk. Reggeli után elindultunk végig hosszasan a Fehér mezőn, ködös időben. Jól látjuk a piros sáv jelzést, aggodalomra nem volt gond. Követjük a térképet és a nyomokat, az utóbbiak picit letérítenek az útvonalról és direkt vezetett fel a csúcsra. Kissé megzavarta tájékozódásunkat, de sikeresen elértük a Nagyhagymás csúcsát 11 óra környékén. Kis izgalom után megtaláljuk útvonalunkat és a már ismert útvonalon leereszkedtünk az Egyeskő menedékházhoz. Útközben kisütött a Nap, egyből jobb érzésre buzdított bennünket. A menedékháznál sokan vagyunk, mi meghúzódtunk egy sarokban, ahol feltöltöttük energiánkat. A sziklák nagyon szépen látszottak, ezért érdemes volt fotót készíteni róla.

Ezen a napon végig használtuk a hótalpat. Jóval könnyebben haladtunk úgy felfele, mint lefele. A menedékháztól lefele kimondottan segített a hótalp, hiszen az út nagy részét vízjég borította az ösvényt. Addig használtuk a segédeszközt, míg egyre több sár kezdett megjelenni az útvonalon. Onnan a Kovácsok patakának gerincén jöttünk le Balánbányára. Az utolsó szakasz jeges részleteit érdekes módon evickéltük le és problémák nélkül érkeztünk a ránk váró autóhoz. Nagyon jólesett a hazafele út, visszaemlékezve a két nap kalandjaira.

Fotók itt