Kisbakancs történelmünkben ez volt az első alkalom, hogy átléptük Románia határát. Igaz, be kell valljuk, hogy csapatunk megérett erre, vagyis ideje volt távolabbi célpontot felkeresni. Délvidékre esett a választás, sok-sok levelezés után sikerült megszervezni utunkat és a délvidéki állomásokat, amelyeket érdemes volt megnézni egy nap alatt. Hát igen, egy nap volt rendelkezésünkre az ottlétre, úgyhogy jól meg kellett válogatnunk céljainkat. Ebben nagy segítségünkre volt a tóthfalusi Faragó Zoltán, aki bekonferált minket minden objektumba, vagyis tudtak mindenhol érkezésünkről.
Eljött tehát 2025 június 27 péntek napja, amikor elindultunk. Összesen 19-en vettünk részt a kiránduláson, ebből 7 gyerek volt. Nem maradhat ki Pihe kiskutya sem a csapatunkból. Nem egyszerre utaztunk, volt aki reggel már elindult és beiktatott egy vajdahunyadi, vagy temesvári megállót és volt aki délután indult és az éjszaka kellős közepén érkezett Tóthfaluba. A lényeg, hogy mindenki probléma nélkül megérkezett és megpihenhettünk kényelmes emeletes ágyainkban. Szállásunk Tóthfaluban volt, Faragó Zoltán tulajdonában levő Pánczél panzióhoz tartozó házakban. Egyszerű falusi porták, amelyekben több napot is kényelmesen el lehet tölteni.
Szombaton reggel alig néhány óra alvás után kellett kelni, hiszen egy jókora lista volt leírva számunkra feladatként. Megreggeliztünk a helyi kollégium épületében és készen álltunk az útra. Zentai, szabadkai és magyarkanizsai célpontok voltak felsorakoztatva, mindegyik el volt látva térképpel, csak egy problémánk volt....nem volt internetünk, hiszen egy napra nem akartunk ilyen költséget is a fejünkre róni. Nos a Google térkép le volt töltve, úgyhogy ezzel az offline-os változattal hadakoztunk. Elsőként Zentára autóztunk, ahol a központban rátaláltunk a múzeumra. Kis izgalommal toppanva be, pontosan a díszteremben találtunk rá Ágotára, aki a teljes épületet bemutatta és természetesen nem maradhatott ki a zentai csatáról való beszámoló sem. Képekkel, videókkal, korabeli emléktárgyak megcsodálásával csöppentünk bele ebbe a világba. A toronyból körbe-körbe pásztáztuk szemeinkkel a várost és környékét. Közel két órás előadás után elbúcsúztunk a hölgytől és elautóztunk Szabadkára.
Itt a város központjában levő kultúrpalotához igyekeztünk, ahová pár perc késéssel érkeztünk déli 12 óra után. Egy nagyon impozáns épület előtt álltunk, csak amúgy bámultuk ezt a monumentális remekművet, amelyet több mint egy évszázada építettek. Itteni vezetőnk Szása volt, akiben egy nagyon karizmatikus személyiséget ismerhettünk meg. Hát nagyon élveztük a mondókáját. Bevezetett bennünket a díszterembe, ahol leírhatatlan amit láttunk. Eredeti állapotban voltak a berendezések nagyrésze és természetesen mai napig is használják mint az autonóm terület parlamentjeként. Épp most is polgári esküvőre készültek, minden hétvégén akár 30-szor is kimondják a boldogító igent. Nagyon élveztük, ahogyan Szása számítás elé állított bennünket, hogy az épület fennállása óta vajon hányszor is hangzott el ez a varázsszó. Itt is felmentünk a toronyba, 50 m magasságból nézhettük körbe kereken a várost és környékét. Szándékosan nem részletezem leírásomban a látottakat, tiszta szívvel ajánlom, mindenki menjen el és nézze meg. Egy hétvége alatt is meg lehet látogatni, nagyon érdemes. A kultúrpalota után a városközpontban még feladatként fel kellett fedeznünk néhány szobrot vagy házat, amelyet térkép szerint meg kellett találnunk: kaptáros ház, mézeskalács ház, biciklis hölgy, négy bagoly, Mátyás király szobra. Nagyon élvezetes volt megkeresni ezeket, de mind megtaláltuk.
Autós utunk következett Magyarkanizsára, ahol egy hajós kiránduláson kellett részt vennünk a Tiszán. 17,30 órára ott voltunk a megbeszélt időben, ezúttal a hajós egy picit késve is, de megérkezett. Be is léptünk a tágas motorcsónakjába és jó másfél órás hajózásban volt részünk a folyón. Sok érdekességet megtudtunk a tiszavirágról amely különben egy rovar és az általunk megkerült kis sziget létrejöttéről.
Sok-sok látnivaló és élmény után kissé szédülve szálltunk ki a csónakból és elindultuk vissza Tóthfaluba. Vacsoráztunk szintén a helyi kollégium ebédlőjében, ahol 3 fogásos igazi házi menüvel fogadtak. Miután jóllaktunk még nem volt vége a programnak. Este 9 órakor várt a fogatos, aki jó nagy lovasszekeres körútra vitt a falu határában, közben igen jó és felszabadult hangulatban kacagtunk a naplementének. Késő este a gyerekek kosárlabdáztak, mi felnőttek pedig elbeszélgettünk sörözés közben.
Vasárnap reggel sem lazsáltunk, hiszen 8 órakor reggelizésre voltunk hivatalosak, majd a katolikus templomban részt vettünk a szentmisén. Ezután a házigazdánk elvitt a panziójában levő szuvenír boltjába, ahol különböző szörpöket, pálinkát, könyvet és térképeket Délvidékről, hűtőmágneseket és miegymást lehetett vásárolni. A gyerekeink összebarátkoztak már az előző este az ottani gyerekekkel, úgyhogy nagyon vagány élményekkel térhettek haza. Búcsúzáskor közös képet csináltunk a turulmadaras szobor előtt és még bármikor szívesen meghívtak hozzájuk. Ajánlom mindenkinek Tóthfaluban ezt a kedves családot!
Köszönöm mindenkinek a részvételt! Nagyon vagány hétvégét töltöttünk együtt, rengeteget kacagtunk és ez a lelkünknek is fontos. Legyetek szeretve!
Fotók itt
