2025. március 31., hétfő

Bodzai-hegység Piliskéje, márc 29

Kövér felhők masíroztak az égen 2025 március 29-én reggel. Vonatos utazásunkat követően 26-an gyűltünk össze Keresztvár felső végében, a virágosréti vasútállomáson (680 m / 9,00 h). Mester Nagy Ildikó túravezető köszöntötte az egybegyűlteket, túráját szokásos módon egy kis bemelegítővel kezdte, karjainkat, lábainkat megmozgatva. A Piliskét már jóformán minden oldaláról megismertük, de ez a rész eddig kimaradt. Felfedező utunkat a vasút mentén kezdtük Keresztvár irányába, majd hamarosan jobbra tértünk egy keskeny erdei ösvényen. Turistajelzések nincsenek errefelé, ezért teljes mértékben a térképre kellett hivatkoznunk. Egy rövid emelkedő után szélesebb erdőkitermelő útra térünk jobbra, azon haladunk felfele. Az előző napok esői jól megáztatták a terepet, sárban nem volt hiány, amelynek nagyon örvendett a két kisgyerek.

Az idő egyelőre kellemes volt, de a fellegekből néha eleredt az eső, igaz nem áztatott nagyon különösen el. Közben meredekebb szakaszokon kellett gyalogolnunk, a sár jelentősen megnehezítette az előrehaladást. Tisztásokról visszanézve a Keresztvár patakának völgyébe tudtunk visszapillantani, sőt a kiindulópontunkat is szemlélhettük a ködös tájban, illetve a Nyéni-hágó mutatta magát épp a felhőplafon alatt.

Megérkeztünk közvetlen a Piliske csúcsa alá, ahol 1040 m magasságban rátaláltunk a medvehagymás helyre. Úgy döntöttünk, hogy egyszer megjárjuk a csúcsot, majd visszafelé szedünk ebből a finom és egészséges növényből. Egy nagyon meredek szakaszon kapaszkodtunk fel a gerincre, közben a ködbe is belementünk. Az erdő nagyon sejtelmes volt a ködös tájban. A gerincen már sokkal könnyebb dolgunk volt, a sártól is megszabadultunk a fenyőerdőben. Néhány hóvirágot lefényképeztünk a vizes erdőben. Egy kissé köves gerincen jutottunk fel a Piliske csúcsára, ahol elfogyasztottuk elemózsiánkat (1294 m / 11,00 – 11,40 h). Nagybányáról érkezett András, piros rózsákkal köszöntötte a nőket, illetve meglocsolta a közelgő ünnepek alkalmából. Csoportkép készítése után elindultunk lefelé, hiszen már kezdtünk fázni a hideg és szeles időben.

Visszatértünk a medvehagymák vidékére, itt már ismét kellemesebb időt kellett elviselnünk a szélcsend miatt. Több mint egy fél órát eltöltöttünk a zöld “szigeten”, ezalatt mindenki feltankolhatott bőségesen a növényből. Lefele egy másik úton jöttünk, valami mellékgerincen. Itt is jelen volt a sár, de mégsem annyi mint felfele jövet. Az időjárás is kellemesebbé vált, illetve a felhőplafon is felemelkedett, így kilátásunk is tisztább volt. Jóval gyorsabban haladtunk, hamarosan leértünk a viadukt mellé és mivel bőven volt idő, betértünk egy útszéli kocsmába (680 m / 13,30 – 14,15 h). Innen már egy kis séta választott el a vasút mentén a vasútállomáshoz, ahol jólesett felülni a fűtött vonatba (680 m / 14,30 h).

Köszönjük a vagány társaságot és a szervezést Mester Nagy Ildikónak!

Fotók  itt

2025. március 22., szombat

Kisbakancs-túra Bodzaforduló környékére, márc 22

Könnyed, sétakirándulásra hívtuk a kisbakancsos társaságot, ezúttal Bodzaforduló környékére. Nemigazán járunk erre a vidékre és ez természetjáró szempontból kissé hanyagságnak is nevezhető, hiszen a tájak bármikor összehasonlíthatóak például egy gyímesi látképpel. Már az utazást is úgy terveztük, hogy együtt utazzunk Bodzafordulóig, kissé izgalmas módon, elkerülve az autónk kényelmét. Hát izgalomban volt részünk – vagyis részem mint szervező – hiszen a két perces szászhermányi átszállást régen lekéstük. A vonaton nagyon nyugodt és mosolygós arckifejezéssel közölte a jegyvizsgáló hölgy, hogy értesítette a másik vonat vezetőjét a csapatunk érkezésére. Tökéletes harmóniában érkeztünk Szászhermányba és a mellettünk “parkoló” bodzafordulói vonat szomszédságába. Átszállásunkat követően, gyönyörű tájakon átsuhanva és egyelőre az ország leghosszabb alagútján átmenve (4,4 km) érkeztünk Bodzafordulóra. Innen indult gyalogtúránk, nagyjából 20 perc késéssel (710 m / 9,20 h).

Keskeny és nyugodt sétálóúton megyünk a városka központja felé, majd egy-két kanyar után a tanösvényünk kiindulópontjához érünk. Itt haladtunk át a Bodza folyó hídján, ahol 126 személyt számláltam. A gyönyörű idő és a kényelmes kirándulás hírdetése megtette hatását. A csapat köszöntése után eleinte egy bicikliúton folytattuk utunkat, majd enyhe emelkedővel jutottunk egyre magasabban a városka fölé. Kaszálók szélén járkáltunk, kisgyerekek futkorásztak előre, mintha síkterepen kirándultunk volna. Egyre fennebb jártunk, erdős és kaszálós övezetekben, majd kiértünk a Székely domb, vagyis Piramis tetejére (856 m / 11,00 – 12,30 h). Mivel gyönyörű kilátóponton álltunk, ezért itt tartottuk a hosszabb pihenőt. A kellemes napsütés bónuszként hatott ránk, a gyerekek zöme nagyon aktívak voltak, néhány felnőtt inkább a Nap melegét választotta pihenésképpen. Bucsecs tetejétől a Csukásig, majd a Szilon havasig minden látszott, főleg a kialakított kilátóról. Kellemes idő miatt jóval több időt tölthettünk volna ezen helyen.

Elérkezett az indulás ideje. Csoportkép készítése után, kaszálók és erdei ösvények érdekes útjain jöttünk le a büdös vízű (kénes) csorgóhoz, majd fegyelmezetten a városon belül masíroztunk a vasútállomásig (710 m / 13,50 h).

A vasútállomáson nagyon jó beszélgetések szövődtek a csapat keretén belül, jó volt találkozni nagyon régi ismerősökkel és újdonsült kirándulókkal. Utazásunk probléma nélkül zajlott szeretett városunk Sepsiszentgyörgyig, igen jó hangulatban.

Köszönöm a kedves gyerekeknek és felnőtteknek a részvételt! Nagyon vagányak vagytok! Külön köszönet a Kovászna Megyei  Kiválóságközpont diákjainak a részvételt, akik tanúbizonyságot tettek érettségükről ezen közösség iránt!

Fotók itt

2025. március 19., szerda

Béli-hegység túra, márc 15-16

Számunkra különleges kirándulást néztünk ki 2025 március 15-16 közötti hétvégére. A békéscsabai székhelyű Bihari Túrák Egyesületének szervezésében, a Béli-hegység (Codru Moma) déli részét céloztuk meg, ezen belül a Moma csúcsra kívánkoztunk felmenni. Pontosan egy esős időszak közepére érkeztünk, az előrejelzések egyáltalán nem voltak kecsegtetőek. Szerencsénkre azonban az eső “megvárta” a túránk végét, így csupán borús égbolttal és némi széllel megúsztuk.

Hajnali 3 órakor indultunk Sepsiszentgyörgyről az Arad megyei Zomborra (Zimbru). Elhagytuk a települést és a megbeszélt helyen várakoztunk a magyarországi turistákra. Borús volt az ég, fújdogált a szél, épp csak reménykedtünk, hogy legalább az induláskor ne essen az eső. Négy kisbusszal érkező csapat érkezett, majd szedelőzködés után készen álltunk az indulásra. A túravezető kijelentette, hogy ez egy felfedező túra, tehát kimondottan a térképre voltunk utalva túránk során. Ezt egyáltalán nem bántuk, legalább izgalmasabbnak nézett ki a nap.

Összesen 37-en indultunk tehát a Patak-völgye elnevezésű erdőkitermelő úton (300 m / 10,15 h). A nyirkos idő ellenére egyáltalán nem volt hideg, kellemes időben gyalogoltunk. Utunk során teljében virágzó növényeket figyeltünk meg és fotóztuk őket. Ez is bizonyítékul szolgált, hogy errefelé jóval enyhébb az éghajlat mint nálunk Háromszéken. Közel 5 km-t gyalogoltunk jó iramban ezen a kényelmes erdőkitermelő úton. Aztán hirtelen kelet felé fordultunk a Moma-csúcs irányába. Egy szűk patakvölgyben indultunk neki, ahol valamikor régen erdőkitermelés volt. Mivel egyáltalán nem jár errefelé senki, ezért nagyon bebokrosodott a vidék. Úttalan utakon próbáltunk valami normális ösvényre rátalálni, de mindhiába. Aztán a bokrok sem jelentettek legnagyobb akadályt, hanem inkább az egész hegyet ellepő szeder indák, amelyekbe folytonosan botlottunk bele. Meredek szakaszokat is küzdöttünk le és ezen a terepen egyáltalán nem volt könnyű az előrehaladás. Térkép szerint egy nagy tisztás szélét is kellett volna érintsünk, de amikor ott jártunk csak tapasztalni tudtuk ennek a bebokrosodását. A fák közül azonban volt kilátásunk a környező vidékre, habár panorámafotó készítéséről szó sem lehetett. Kiérve a gerincre, piros sáv jelzésre bukkantunk, amely feltehetően a Béli-hegység gerincét követi. Gondoltuk legalább itt könnyebb dolgunk lesz, de a szeder indák itt is nehezítették előrehaladásunkat. Szó sincs kitaposott ösvényről, gyéren járt vidéken tartózkodtunk.

Felérve a Moma erdővel borított csúcsára, csoportképet készítettünk (854 m / 14,00 – 14,30 h). Kicsit megpihentünk, aztán indultunk is visszafele ugyanazon az úton. Néhány csepp eső is jelezte, hogy később jönnek a társai is. Az ereszkedés sem ment nagyon könnyen, hiszen még jobban oda kellett figyelni a szederbokor indáira. Jó magasakat kellett lépni, ha nem akartunk orra esni. Természetesen valamiképp gyorsabban haladtunk és ennek köszönhetően hamarabb leértünk a kényelmes erdőkitermelő útra, amelyet szerintem mindegyikünk nagyon várt. Elindultunk az autóink irányába, aztán az utolsó fél órában megérkeztek a fenti esőcseppek társai is. Nagyon örvendtünk, hogy megkímélt az időjárás és nem ott valahol fent öntötte nyakunkba az esőt, a szederbokrok között. Mindenki szerencsésen érkezett vissza az autókhoz és elbúcsúztunk túravezetőnktől, megköszönve az amúgy érdekes kirándulást (300 m / 17,30 h).

A magyarországiak hazautaztak, mi pedig Menyházán töltöttük az éjszakát, hogy csöppenjünk bele egy kicsit Czárán Gyula világába is. Másnap reggeliben meglátogattuk az egykori fürdő épületét, amelynek már csak romja maradt, ugyanakkor Czárán Gyula emlékkövénél is voltunk és a sírjánál is leróttuk kegyeletünket. Mindezt zuhogó esőben, de kitűzött célunkat teljesítettük.

Fotók itt

2025. február 18., kedd

Lakóca diákokkal, feb 16

Háromszék legmagasabb csúcsára készülődtünk, ezúttal a Székely Mikó Kollégium diákjaival, a Kiválósági Központ keretén belül szervezett kirándulásra. Vártuk a túrát, mivel a hegyek jelentős mennyiségű hóval rendelkeztek, ugyanakkor az előző napi kiadós havazás, igazi téli tájképpé varázsolta a tájat. Borús, ködös idő lévén nem készíthettünk remek panorámaképeket a csúcsról, de a téli táj ezt sikeresen kárpótolta.

Autókkal és mikrobusszal indultunk még pirkadatkor Sepsiszentgyörgy központjából Komandóig. Orbaiszék mezőségét vékony hóréteg borította, már a járművekből megfigyeltünk rókát és vadnyulat, amelyek vágtattak a síkságon. A kovásznai Siklótól felfele már az út is havas volt, Komandón télnek megfelelő havat találtunk. Innen a település iskolabuszával és a saját autóinkkal tovább gurultunk az Ölyvesig, a letakarított, de havas erdőkitermelő úton.

Egy rövid készülődés és a túra bemutatása után elindultunk a kék pont jelzésen (1150 m / 9,00 h). Közismert, hogy ez a túraútvonal télen igen népszerű a motorosszánosok körében, tehát hótöréssel nem kellett számolnunk. Szép lassan haladtunk felfele a Kövesorr gerincen, vastag ködfelhőben, ahol csak egymást láttuk. Az erdőbe érve mintha egy kicsit emelkedtek volna a felhők, most már szemünknek kedvesebb látkép alakult ki, nemcsak a nagy fehérséget érzékeltük, hanem a zöld fenyőerdő által nyújtott látványt élveztük. Több helyen rövid pihenőket tartottunk, nyugodtan haladtunk felfele, kisebb-nagyobb emelkedőket magunk mögött hagyva. Egy adott pillanatban tisztás szélére értünk, de most nem figyelhettük meg a Zernye-havast, amely északra helyezkedett el. A Kárpátok főgerincére felérve, pihenés közben utat engedtünk a motorosszánosoknak, majd követtük a Lakóca irányába. A menedékhely mellett haladtunk el, majd egy rövid, de meredek kapaszkodó után értünk fel a Háromszéki-havasok legmagasabb csúcsára, a Lakócára (1777 m / 12,30 – 13,20 h). Hideg szél fogadott és köd. Kilátásról szó sem lehetett, ezért nem volt kint értelme időzni. Bekérezkedtünk a meteoházba, amelynek ebédlőjébe mindannyian befértünk. A benti kellemes időben való pihenés és falatozás igen nagy értékkel bírt, a kinti cudar idővel ellentétben. Nagyon jó hangulatban telt az együttlét, még a meteorológussal is el lehetett beszélgetni.

Pihenés után összeszedtük magunkat, kimentünk a télbe, de már mintha jobban bírtuk volna hideget. Csoportfotó után megkezdtük az ereszkedést, ugyanazon úton, mint felfele jövet. A meredek szakaszt egyértelműen jobban kihasználták akiknek valami csúszóalkalmatosságuk volt. De mindenkinek kész élvezet volt a lejövetel, immár az erőtartalékaink feltöltése után. Lefele sem siettünk, de természetesen gyorsabban haladtunk. Az utolsó szakaszon való nagy tisztáson valamennyire felemelkedett a felhőplafon és megfigyelhettük a körülöttünk levő hegyeket. Ezt néhányan meg is jegyezték, hogy ezen a ponton reggel semmit nem láttunk, most pedig kinyílt a táj. Szerencsésen érkeztünk vissza az Ölyveshez, ahol autóink voltak (1250 m / 15,40 h). Innen két fordulóval mindenkit leszállítottunk Komandóra, ahol várt a mikrobusz.

Köszönjük a túrán való részvételt, jó volt együtt lenni e csodálatos téli időben. Folytatjuk!

Fotók itt


2025. február 9., vasárnap

Kisbakancs-túra a Keresztényhavason, feb 8

A brassóiak “házi hegyére” kirándultunk szombaton, 2025 február 8-án. A Keresztényhavason már a kisbakancsosokkal is jártunk néhányszor, főleg a forgalmasabb Brassó Pojána, a csúcs környékét céloztuk meg, de voltunk kétnapos vándorláson is Predeál és Brassó között. Most egy számunkra kevésbé ismert vidékre mentünk éspedig a Rakodó környékére.

Gyönyörű téli időben volt részünk a túra alatt. Minden tökéletes volt: hideg, tiszta égbolt, napsütés. Épp a hó hiányzott, csak a magasabb részen volt részünk belőle, ahol vékonyan szórta be a tájat. Mint egy sütemény, amelyet porcukorral szórunk be. Reggel vonattal utaztunk Brassóba, az ablakból több őzet és rókát is meg lehetett tekinteni, ahogyan a mezőn sétáltak. Brassói állatkerthez autóbusszal mentünk, onnan kezdődött gyalogtúránk (650 m / 9,30 h). Összesen 22-en indultunk útnak az állatkert parkolójából, jó volt találkozni régi arcokkal akik ismét eljöttek kirándulni. Már indulásunkat követően a piros sáv jelzés egy meredek kapaszkodóval vezetett felfele, majd egy jó ideig ebben a stílusban haladtunk. A piros sávot kék sáv, majd sárga kereszt váltotta fel, meredeken kapaszkodtunk,majd könnyed ösvényen sétáltunk. Közben a csupasz faágak között kiláttunk a Keresztényhavas csúcsára, a Nagykőhavasra, de még a Báj havast és a Bucsecs sarkát is megpillantottuk. Ezen az emelkedős részen többször megálltunk pihenni, falatozni. Időnk volt bőven és a napsugarak is jól besütöttek a lombtalan fák közé, amit nagyon élveztünk. Egyre fennebb a fagyos talajon megjelent a hó is, de csak nagyon vékony réteg borította az erdő avarját. Na de ennek is szerfelett örvendtünk, legalább valamelyest hasonlított egy februári képhez. Ilyen módon és körülmények között értünk fel a Rakodó tetejére, ahol csúcsfotót készítettünk (1269 m / 12,30 – 13,15 h).

A csúcsot is erdő fedi, tehát kilátással nem büszkélkedhettünk, de a beszűrődő napfény letelepedésre “kényszerített”. Pihenés és ellazulás közben a gyerekek inkább az aktív pihenést választották. Fúrták, faragták egy kiszáradt fatörzset, alig tudtuk félbeszakítani őket a munkából. A Vizes-völgy felé vettük utunkat, először egy kényelmes, havas ösvényt követtünk addig az ösvényig, amely a Cenk felől jön fel. Itt egy elrejtett geoládát is talált az ifjú Sándor, aki nagy előszeretettel kutatja ezeket kirándulásai során. Leereszkedünk egy forrás mellett, majd Brassó Pojána felé térünk és átszeljük a Vizes-völgy patakát (1050 m / 15,00 h). Enyhe emelkedő következett, majd szintgörbén haladtunk Pojána széléig. Útközben befagyott pocsolyákon csúszkáltak a gyerekek, de mi felnőttek is – már a gyerekesebbek.

Az üdülőtelepre most nem mentünk be, hanem Brassó felé vettük az irányt a sárga sávval jelzett úton. A lefele menetelésünk alatt gyorsan haladtunk. A gyerekek elől szó szerint szaladtak, mi utánuk – főleg akik elől voltunk – úgyszintén, aztán időközönként be kellett várnunk a csapat többi tagját. Balról megpillantottuk a régi utat, amely Brassó Pojanából ereszkedik alá a Salamonkő felé. Mi a völgy másik felén jöttünk le nagyon szép erdei utakon és örvényeken. Egyre lennebb érve már a Nap sugarai nem kényeztettek bennünket, így hideg volt. Egy jókora ereszkedő után leérünk a Salamonkőhöz. Megtekintjük mindkét hatalmas sziklát és a patak medrében óvatosan ereszkedünk be Brassó szélében, az autóbuszmegállóhoz (720 m / 17,10 h). Épp elértük az autóbuszt és egy átszállással szerencsésen visszatértünk a vasútállomásra. Ott elbúcsúztunk egymástól, mivel néhányan mikrobusszal utaztak haza. Néhányan megvártuk a Corona nemzetközi vonatot, amelynek egyik fülkéjében hazafelé utazásig fergeteges hangulatot teremtettek a gyerekek.

Köszönöm a kellemes hangulatú kirándulást, nagyon jó volt veletek lenni. Találkozzunk az elkövetkezőkben is!

Fotók itt

2025. február 4., kedd

Túra a Madarasi Hargitán, feb 1-2

Egy új útvonalon közelítettük meg a Hargita-hegység legmagasabb pontját. A túrát nyári időszakban egy nap alatt is teljesíthetjük, de téli időben érdemes két napra felosztani. Habár a mostani telek eléggé enyhék, ez alkalommal is 1200 m fölött léptünk igazi téli tájba. A Hargita-hegység elvarázsolja az arrajárót, ösvényei kifürkészhetetlenek, mindig tartogat számunkra kisebb-nagyobb meglepetéseket. Igazi túrázó terep mindenki számára, aki felkészülve lép be az örökzöld szentélybe.

2025 február elsején, szombaton indultunk mi is e szentély irányába. Kényelmes autóbusszal érkeztünk Kápolnásfaluba, ahol szürke, ködös reggelen szálltunk le. A sofőr is jó utat kívánt, illetve “vigyázzunk a medvékkel” tanáccsal a fejünkben kezdődött a kalandunk (850 m / 7,40 h). Egy rendkívülien jól gondozott, szép településen mentünk keresztül. A nagy, szürke ködben is meg tudtuk csodálni a jól karbantartott portákat, házakat. Látszik, hogy felelősségteljes gazdák lakják e vidéket. Kiértünk a faluból, majd sáros szekérutat követünk, kék kereszt turistajelzéssel. A falu patakán, a Kis Homoródon keresztül megyünk és enyhe emelkedőben van részünk, nagy tisztásokon keresztül. A sáros szekérút mellett megyünk a fűben, kímélve ezáltal bakancsainkat, nadrágjainkat. Senki sem jár errefelé, nagy a csend. Egy kis kaszáló ház mellett pihenünk egy padon, megigazítva bakancsainkat, majd hamarosan továbbállunk. Beérünk az erdőbe, követve a turistajelzést, amely elég elszórtan található. Térképünk egy bokros helyre vezetett be, látszott egy régi ösvény, de ez már évtizedek óta nem használatos. Egy idő után rátalálunk a helyes utunkra, tehát rájöttünk, hogy van egy hiba a Mapy téképpel. Ez nem az első eset. Természetesen nagyobb eltévedés veszélye nem állt fenn. Vegyes erdőben, majd fenyőerdőben menegetünk egyre fennebb, most már egyre több hóban. Megérkeztünk a Csihányos kúthoz és a mellette található menedékhelyhez, amelyről őszintén szólva nem is tudtam. Térképünkön sem volt feltüntetve. Na de ennek nagyon örvendtünk, beültünk pihenni és tízóraizni (1200 m / 9,50 – 10,10 h). A menedékhely előtti forrás tiszta, használható, igaz most jókora hó vette körül. Beírtunk a házikó füzetébe, ugyanakkor felfedeztünk barátaink bejegyzéseit is.

Pihenő után továbbindultunk az Oltárkő felé. Kiréünk az erdőből egy nagy tisztásra. A köd elég makacs, nem akart felszállni. Látótávolságunk azonban elégséges volt, a környéket meg lehetett figyelni. Motorosszánok nyomában haladtunk előre és felfele. Ennek köszönhetően jelentősen könnyebben meneteltünk, másképp nagyon nehéz lett volna a vizes-fagyos hóban nyomokat törni. Kitartóan menegetünk, elhaladunk az Oltárkő felé tartó útkereszteződés mellett. Most nem mentünk ki oda, mivel a ködöt itt is láttuk, nem volt értelme kitérőt tegyünk e nemes-ködös látványért. Sok-sok medvenyomot láttunk, sajnos egyikük sem volt friss. Vörösfenyő erdő mellett is elhaladtunk, érdekes látványban volt részünk, ahogyan a lehullot tűlevelek fedték a havat. Menetelésünknek meg volt a látszata, hiszen ily módon érkeztünk fel a síterepekhez, a Madarasi menedékház környékére. Elfoglaljuk helyünket a Vitus panzió kis és tiszta szobájában és vártuk az időjáráselőrejelzés által beígért jó időt (1610 m / 13,00 h).

A beígért jó idő meg is érkezett. A szél elfújta a fellegeket és boldogan mentünk ki a házból, végre egy kis napsütésben. Sok síző volt jelen a síterepeken, de nem volt tömegnyomor. Eleinte felmentünk a Nagy Mihályhavas tetejére, amelyet nagyjából egy óra alatt lejártunk laza iramban. Utána a Madarasi Hargita tetejére mentünk fel, fagyos hóban. Odafent erős szél fogadott, hozta-vitte a fellegeket. Terveztünk naplementét nézni, de közben ismét fellegek borították be a hegyeket. De így is a lemenő Nap fénye szépen áttetszett a vékony felhőrétegen, érdekes fényeket képezve.

Kiváló napnak tettünk pontot a végére a Madarasi Hargita bejárása után. Másnap kényelmesen ébredtünk, felhők borították az eget, azonban a felhőplafon magasan volt, így kilátásunkat nem zavarta. Reggeli után elindultunk Hargitafürdő felé a szép havas téli tájban (1610 m / 10,00 h). Egy rövid kapaszkodó után – amely egy jó bemelegítőnek is megfelelt – jobbra fordulunk és követjük a kék sáv főgerincjelzést. Nagyon kényelmesen haladtunk a kemény hó tetején, a Rákosi Sáté szélében. Jóformán szintet követünk egyelőre a Rákosi Hargita oldalában, majd egy menedékhelyhez érkezünk. Itt megállunk pihenni, falatozni. Reggel óta egy kutyus követett és hálából ennivalót is kapott tőlünk. Innen a Madéfalvi Hargita oldalában gyalogoltunk, elmentünk a Csompoly alatt, majd a Csicsói Hargita alatti nyeregbe érünk. Nagyon kényelmes útvonalban volt részünk, kellemes időben, nagyon kevés szintkülönbséggel úgy fel, mint lefele. Közben a fellegek havat is kezdtek szórni a tájra, varázslatossá téve azt. Gyaloglásunk utolsó szakaszán aztán meredeken ereszkedtünk be Hargitafürdőre, ahol túraútvonalunk véget ért (1350 m / 13,40 h). Az üdülőtelepről síbusszal mentünk le Csíkszeredába, ahol autónk várt.

Fotók itt

2025. január 19., vasárnap

A Dihám menedékház különleges vidékén, jan 18

Mindig elbűvölő Predeál környéke, bármilyen évszakban megyünk oda. Lehet napsütés, havazás, eső, ezek az erdős dombok kiváló túralehetőséget biztosítanak az arrajárók számára. Nem utolsó sorban, jó idő esetén egyik legcsodálatosabb kilátásban van részünk a Bucsecs északi részére.

2025 január 18-án szombaton újból erre a vidékre indultunk, ezúttal diákok társaságában. Ködös, szürke időben ugrottunk le a vonatról Predeálon, az ország legmagasabban fekvő vasútállomásán (1040 m / 8,20 h). Köd volt, de tudtuk, hogy egy picivel fennebb napsütés kell kényeztessen bennünket, ezért bizakodóan vágtunk neki az útnak. Egyre jobban emelkedünk Predeál havas utcáin, mígnem kiérünk a kis városból. Az erdőben széles kitaposott ösvény van, tehát nem kellett tartanunk a hó kitörésétől.Kék kereszt jelzést követjük a Leányka-havas gerincén, az egykori ezeréves határon, amely Magyarország és Románia között vonult. A nem túl vastag hótakaró alatt felfedeztünk két határkövet is, az egyik jobb állapotban volt. A Leányka-havas tetejére felérve, a fák között napsütötte kilátásunk volt a Királykőre és a Jézer-, illetve Rosu csúcsokra (1292 m / 9,40 h).

A Leányka-havas még a Keresztény-havas része, az utóbbinak a legdélebbi pontja. A tetejéről hosszan tartó ereszkedőben volt részünk a jókora fenyvesben egészen a Csurgók elnevezésű helyig, amely Predeál és Barcarozsnyó közötti műúton fekszik, Szép, havas téli tájban volt részünk, bebizonyosodott, hogy érdemes kilátogatni erre a mesebeli tájra. Egy picit gyalogolunk a műúton Barcarozsnyó felé, majd balra térünk a Dihám menedékház irányába. Eleinte széles erdei utat követünk, majd piros pont jelzésen erdei ösvényre váltunk át. Télvíz idején a fagyos terepen könnyedén haladunk, máskor biza – főleg esős időben – jelentősen nagy a sár. Egy jeges patakvölgyön másztunk át, majd újból egy széles erdei útra érkezünk. Ezután egy jeges-havas oldalon valahogy sikerült felkapaszkodni és hamarosan kiértünk a Kőris tisztásra (Poiana Frăsinet). Nevét nem tudom honnan kaphatta, de nemigazán láttam kőrisfákat a tisztás környékén. Végig gyalogolunk enyhe emelkedővel a hosszú tisztáson, közben a Nap erőteljesen szembe sütött. Hunyorítva jutottunk fel a Dihám menedékházhoz, ahol turisták nagy csapatával találkoztunk (1320 m / 12,15 – 13,45 h). Időben voltunk, tehát a sietséget kizártuk. Megengedtünk magunknak egy jó nagy lazulást, először a menedékház ebédlőjében, majd kint a napsütésben. Csodálatos kilátásban gyönyörködtünk a Bucsecs északi részében. Főleg a Nagy Buksoj és a Molnár-gerinc tűfogai jelentek meg előttünk. Habár már számtalanszor láttam ezt a panorámát, sohasem tudom megunni, mindig lenyűgöz.

A kényeztető pihenés után csoportképet készítettünk és elindultunk Busteni felé. Kék háromszög jelzést követtünk, egy kényelmes széles erdei úton. A felhőtenger fölött messze el lehetett látni, még a Madarasi Hargitát is felfedeztük a látóhatárban. A jelerősítő tornyoknál jobbra fordultunk és megkezdtük az ereszkedőt a Dihám torkolatához. Előkerültek a popsi-tepsik, ezekkel a fiatalok hatalmas jókedvvel dübörögtek le közel 400 méter szintkülönbséget. Zengett az erdő a fiatalos jókedvtől. Leérve a Dihám torkolatánál található vendéglőhöz, a néhai turistaházhoz, aszfaltos útra tértünk, amelyen közel 5 km-t kellett legyalogolnunk a Busteniben található vasútállomásig. Útközben tudtuk csodálni a Kostila és Caraiman hatalmas sziklatömbjeit és a havas-jeges sziklavölgyeit, ahol már jónéhányszor megjártam magam és még remélem lesz alkalmam eljutni a „kihívások országába”.

Szerencsésen megérkeztünk a vasútállomásra közel 19 km gyaloglás után, egy szép téli vándortúrán (900 m / 16,45 h). Örvendek, hogy ezzel a vagány csapattal tölthettem e szép januári napot és van lehetőségünk a további találkozókban is!

Fotók  itt