Szellő tető, jún 7-8

Csíki-havasok. Ismét? Hiszen nemrég jártunk arrafelé diákokkal. Nagyon hosszú gerince azonban lehetőséget ad a túrázónak, hogy nagyon sokszor ellátogasson a vidékére és nem ugyanazt a tájat vegye szemügyre. Nos, így volt most is. Nemrég a Naskalaton jártunk, most a Szellő-tető környékét vettük célba.

2025 június 7, Pünkösd szombatja, a nagy csíksomlyói búcsú időszaka. Későn indulunk Sepsiszentgyörgyről, hogy elkerüljük a tömeget és ezt sikeresen meg is valósítottuk. Csíkszereda határában megfigyeltük a nyeregben összegyűlt zarándokokat, akik fegylemmel hallgatták a szentmisét. Problémák nélkül érkezünk fel a Fügés tetőre (Gyímesi-hágó), ahonnan gyalogtúránk indult. Mielőtt elindulunk, ezt-azt kellett pakolnunk hátizsákjainkba, rendezni kellett batyujainkat, ahogyan szokás mondani (1155 m / 13,00 h).

Egész hétvégére tökéletes túraidőt jósoltak a a Csíki havasokra, aminek nagyon örvendtünk. Nem is pakoltunk meleg ruhákat, hiszen bőven 20 fok felett jelentettek hőmérsékletet. Kényelmes és széles úton haladunk a Fügés tetőről a Szellő felé. Elérjük a mobiltelefon erősítő állomásának tornyait, onnan megpillantjuk célunkat. Gyönyörűnél gyönyörűbb virágok késztetnek megállásra és fényképezésre, ezért megnyúlik a gyaloglásunk ideje. Szerencsére időben voltunk, sietségre semmi okunk. Hosszú gerincet követünk a Motorsirülőig, ahol autósok sokaságát véltük felfedezni. Gondoltam is erre, hiszen a lejárt búcsút követően sokan kemény autókkal térnek haza, fittyet hányva a Természet élővilágára, amelyeket felzavarnak a motorok zajával. Találkoztunk a háromszéki EKE tagjaival és Vasile Paun (Palika) túravezetővel, aki 10 fős csapatával egy hosszabb vándorlásra vállalkoztak a Gyímesek irányába. Egy kényelmes emelkedőt követően érkezünk a menedékhelyre, amelyet a Hargita megyei hegyimentők állítottak (1450 m / 18,00 h). Lepakoltunk és egy rövid szusszanás után felmegyünk a Szellő csúcsára. Csend volt és fegyelem. Egy kutya félelmében szaladott előlünk, később lejött a házikónk mellé, hűségesen őrizve nyugalmunkat. Jelentős mennyiségű száraz fenyőfát gyűjtöttünk és ezt késő estig tüzeltük, élvezve melegét. Csodálatos naplementében volt részünk, talán egyik legszebben amit a Természet nyújtott eddig számomra.

Másnap annyira párás reggelre ébredtünk, hogy a kilátás nem vetekezhetett az estivel. A kutya vigyázott egész éjjel ránk, ezért bőséges jutalmat kapott tőlünk. Miután ellustáztuk a reggelt, elindultunk az utunkra (1450 m / 10,30 h). Visszatérünk a Motorsirülőhöz, majd egy ismeretlen utat követünk a Tatros forrás vidékén. Digitális térképünk egy járatlan útra vezetett be, egészen a Bükkloka patakáig, ösvényt sem ismerve. Közeben gyönyörű kilátásban volt részünk a Nagyhagymás és Csalhó irányába. Leérve a patak medrébe, a Piposz tanya előtt köszöntünk valakit, aki megjegyezte, hogy szerencsésen túléltük túránkat a nyolc agresszív kutya fenyegetése közepette, Mi nem láttunk semmifeéle agresszív kutyát, de ennek a “reklámnak” köszönhetően végérvényesen elkerüljük a vidékét és reklámot se várjon tőlünk.

Hosszú és poros útszakaszt követünk a Bükkloka patakán lefele, igaz kényelmes úton. Kitartóan menetelünk a hőségben, végre kiérve a főútra. Zarándokokat figyelünk meg, akik ereszkednek a Gyímesek felé egy ösvényen. Nos azt mi felfele használtuk kitartóan. A hőség megtette dolgát, de erősebbek voltunk nála és szerencsésen pontot tehettünk túránk végére, a Fügés tetőn (1155 m / 14,45 h). Fagyi, kürtőskalács, hüsítő, minden nagyon jólesett amit kaphattunk az útszéli fogadóban és boldogok voltunk, hogy mindezt egy jó kalandnak elkönyvelhettük.

Fotók itt

Kisbakancs-túra az Istenkasban, jún 1

Végre kisütött a Nap tájainkon. Sok-sok esős időt követően, igazán jólesett felnézni a kék égre és napsugarak által simogatva túrázni. Így volt ez 2025 Gyermeknapján, amikor 36-an úgy döntöttünk, hogy a Természetben töltjük ezt a napot, hiszen akiknek van gyerekük azok tudják, hogy minden nap gyereknap kell legyen.

Felautóztunk az egyre romló állapotú aszfaltos úton egészen a Bodvaji vashámorig. Csapatunkat sepsiszentgyörgyiek, brassóiak és székelyudvarhelyiek alkották. Egy kis köszöntőt tartottam, majd a hely történetéről olvastam egy rövid cikket. Ezek után elindultunk rövidke, de annál izgalmasabb túránkra (770 m / 10,40 h). Átmegyünk a patakon és egy zöld pont jelzést követünk az Istenkas felé. A zöld pont nem hivatalos turistajelzés, hiszen minálunk nem szokványos ilyen színnel festeni a túrautakat. Az erdőben magas páratartalom volt, oda kellett figyelni a lépésekre a sár miatt. Kiérünk egy lapályra, ahol összesen négyszer is átkellett mennünk a patakon. Itt nagy volt a móka, hiszen nem mindenki jutott át szárazon, a kisebb gyerekeket át kellett pakolni egyik partról a másikra, kézből-kézbe. Nagyon sokat kacagtunk a mókás jeleneteken. Aztán kinéztünk egy domboldalt, ahol még nedves volt a fű és a talaj, de mégsem cuppogott a mocsár, mint ahogy eddigi utunk során. Letelepedtünk és hosszasan pihenőt tartottunk. Evés, jó nagy beszélgetések a felnőttek között. A gyerekek az erdő szélén vagy odabent kijátszották magukat a természetes játékszerekkel (820 m / 11,30 – 13,00 h).

Indulás előtt csoportképet készítettünk és elindultunk a különleges borvízforrások felé. Bementünk az erdőbe és egy rövid séta után elértük a hármas Érces-borvíz forrásait. Nos itt bőségesen töltöttünk el időt, hiszen szinte mindenki közeli szemügyre vette ezeket és ezért biza csúszós meredek talajon – sárban – le kellett hozzájuk evickélni. Néhány gyerek a patakban gátat épített, elterelve sikeresen a vizet. Nehéz volt kiszedni őket a víz mellől, de míg eláztak volna teljesen, muszáj volt kicsalogatni. Az erdőben még elsétáltunk a Mohás borvízhez, amelyet ki kellett takarítsunk, annyira belepték a lehullott falevelek. Végül megérkeztünk az aszfaltos útba, bevárva mindenkit és az utolsó kilométert kényelmesen gyalogoltuk le az autókig (770 m / 15,00 h). Rövid, de jó kikapcsolódás volt a csapatunkkal, köszönöm szépen mindannyiatoknak, hogy rá szántátok időtöket.

Fotók itt

Kisbakancs vándorlás Nagybacon és Sepsibükszád között, máj 24

Jó kövér májusi hónapban sikerült egy olyan napot kifogni, amely tökéletes volt a túrázáshoz. Egyértelműen örvendünk a csapadéknak, csak kirándulás közben nem valami kellemes érzés az elázás. Nos a mai nap, 2025 május 24-én egy nagyon kellemes kirándulásban volt részünk, vagyis a Kisbakancs csapatunkkal átvándoroltunk Nagybaconból Sepsibükszádra, tehát Erdővidékről az Olt völgyébe, Sepsiszékre.

Reggel 7 órakor indultunk a hatalmas bérelt autóbuszunkkal Sepsiszentgyörgyről. 19-en foglaltunk helyet és kényelmes utazásunkat követően Nagybaconban szálltunk le a járműről. Innen indult egynapos vándorlásunk kelet irányban (510 m / 7,50 h). A köszöntő után aszfaltos úton gyalogoltunk át a szomszédos Kisbaconba, amelynek központjába megtaláltuk Benedek Elek ülőszobrát és mellette megpihentünk, reggeliztünk, csoportképet készítettünk (520 m / 8,25 – 8,50 h). Gyerekek találták ki, hogy látogassunk el a közeli vízimalomhoz, így tehát indulásunk után arra kanyarodtunk. Tiszta véletlenül ott termett a malom gondozója, aki kinyította nekünk a kaput és betekintést nyerhettünk a benti világba. A közel 200 éves építmény még a mai napon is őröl, ez lenne az egyetlen működő vízimalom egész Erdővidéken. Sőt egyik kisbakancsos családunk is folyamatosan itt őrölteti a kenyérnek való lisztet időközönként.

Megköszönve a szíves vendéglátást, továbbálltunk. Kiérve Kisbaconból, egyből a sáré volt a főszerep. Sáros úton mendegéltünk felfele a piros kereszttel jelzett útvonalon. Aztán időközönként inkább a füves utak jelentek meg, lepucolva bakancsainkról a sarat. Távolban megpillantjuk a Nagy Murgót, irányjelzőként igen megfelelő volt számunkra. Keresztülmegyünk egy tehéncsordán, majd egy esztena közelében fogvicsorgató kutyák kísérnek egy darabon. Egy megduzzadt patakon néhányan mezítláb keltünk át, de volt aki mérnöki pontossággal készített hídon úszta meg szárazon az átkelést. Utunk hol fel, hol lefele vezetett, gyönyörű tájakon. Mivel többnyire tisztásokon gyalogoltunk, ezért fantasztikus kilátásunk volt a Dél Hargita gerincére, a Persány hegységre és persze a Nagy Murgóra, amely egyre csak közeledett. Egy ereszkedőt követően érkeztünk be a Pisztrángos patak mentén Uzonkafürdőre, majd későbbiekben annak központjába, ahol a borvízforrás fakad. Itt letelepedtünk a napsütéses, füves térre, a borvizes medence mellé és megpihentünk, ebédeltünk (660 m / 13,20 – 14,15 h). Volt aki egyszerűen élvezte a napsütést, mások lábukat áztatták a medencében. Indulásunkat követően a közeli vegyesboltban dézsmáltuk meg a fagyi-, hűsítő-, sör- és csipsz készleteket.

Kék pont turistajelzést követve értünk fel a közeli Uzonka nyeregbe. Itt ismét egy esztenát kereszteztünk, de a haragos kutyákat gazdái csillapították. A nyeregből gyönyörűen látszott Bodoki-havas északi gerince, a Kőmöge csúcsával és a Torjai hágóval. Hullámzó útvonalat követtünk, hol fel, hol lefele, aztán jobbra térve, a Vápa várának emelkedőjét másztuk meg. Rövid szusszanás után beereszkedünk a vasúti sín mellé, majd derékig érő csihányban és egyébb zöld növények között közeledtünk a sepsibükszádi vasútállomáshoz. Mivel még volt időnk, a vasútállomáshoz közeli halastavak vendéglőjénél megszusszantunk egy-egy hűsítő mellett.

Csodálatos gyerekekkel és felnőttekkel, szuperjó hangulatban tettünk pontot a túra végére Sepsibükszád vasútállomásán (630 m / 16,50 h). A rövid vonatúton néhány gyerek kártyapartit rendezett, mások futkorásztak a vonat egyik feléből a másikba. Mi felnőttek elégedetten dőlhettünk hátra egy sikeres túranap után. Hála és köszönet nektek kedves túratársaim, barátaim, hogy ilyen szép napot tölthettünk együtt!

Fotók itt

Háromszéki EKE napok Zabola, máj 16-18

 

Május 16-18 között Zabolán tartottuk a Háromszéki EKE-napot. Ez alkalommal az egyesületünk 133.születésnapját ünnepelte tagságunk és szimpatizánsok. György Sándor jóvoltából a szülői házához hívta a közel 40 fős csapatot, ahol nagyon jó hangulatban mulatott a társaság. Az esős idő sem szegte senkinek kedvét, ellenkezőleg, jó időben sem lehetett volna felülmúlni a hangulatot. Szombaton túrázni mentünk a Pálfeje tisztásra. 15 km alatt szinte végig szemerkélt az eső, de problémák nélkül lejártuk az útvonalat. A túra végére még napsütést is kaptunk, alig hittünk a szemünknek. Ezek után Kovács Gábor finom estebéddel várta az éhes túrázókat, György Sándor pedig hét óriási házikenyeret sütött a résztvevőknek kora reggel óta. Evés után táncolt a társaság jófajta zenére, fergeteges bulit csapva. Néhányan vasárnap tértek haza az eseményről.

Köszönjük György Sándornak, Kovács Gábornak és segédeinek a szervezést és a sütés-főzésbe belefektetett munkát! Köszönjük mindenkinek a részvételt, hogy együtt lehettünk, most is bebizonyosodott, hogy nagyon jól tudjuk érezni magunkat!

 Fotók  itt

Málnásfürdőtől Ágostonfalváig, máj 1

A Baróti hegységben egyértelműen sokszor megfordultunk az évek során. Többnyire Sepsiszentgyörgy városunk környékét jártuk, de egyesületünk keretén belül a főgerincet is többször legyalogoltuk. Azonban még nemigazán keltünk át a hegységen átlósan, vagyis kelet-nyugat irányban. Nos most eljött az alkalom, hogy ezt megtegyük 2025 május első napján. Málnásfürdőről indulva Szárazajtát és Köpecet érintettük, majd Ágostonfalván tettünk pontot a túra végére.

Kora reggel indultunk vonattal Sepsiszentgyörgyről, 14-en ugrottunk le róla Málnásfürdőn (580 m / 5,40 h). A vasútállomás mellett már az irányjelző táblán olvashatjuk célunkat, piros háromszög jelzést követjük, amely nagyon jó állapotban van az utunk során.Végigmegyünk Málnásfürdőn, röviden említést teszünk az egykoron – 1996-ban – egyesületünk által szervezett vándortáborról. Ekkor már ki is kanyarodtunk a faluból és egy csendes tisztáson őzeket zavarunk fel nyugalmukból. A Zalánpatak felé vezető, jó állapotú makadámúton meredeken menetelünk fel a főgerincre, ahol a kék sáv turistajelzést keresztezzük (810 m / 6,30 h). Erre már a Nap is felkelt, gyönyörűen megvilágítva az égboltot.

Mi határozottan folytatjuk nyugat felé az irányt. Többnyire tisztásokon gyalogolunk, ennek köszönhetően alkalom adódott gyönyörködni a Hargita-hegység déli részében, a Csomádban és a Bodoki havasokban. Jó iramban megyünk, hiszen hosszú út állt előttünk. Épp reggeliző helyet kerestünk, amikor egy esztena mellett haladtunk el. Több kutya rontott ránk mint ahányan mi voltunk, de ők is tartották a tisztes távolságot fogukat vicsorgatva. Mindenféleképpen itt nem ajánlatos egyedül túrázni, legalább 4-5 fős csapatban legyünk. Az esztenától arrébb letelepedtünk reggelizni, majd újból felkerekedtünk az indulásra. Egy erdős vidéken megyünk keresztül, majd megpillantottuk a távolban Szárazajtát. Habár távolnak tűnt, de a lefele tartó nagy tisztáson gyorsan haladva hamar elértük a falu szélét. Besétálunk a központjába, ahol a vegyesbolt kocsmáját rögtön ki is nyitották nekünk. Jólesett leülni és elfogyasztani egy hüsítőt, nagyjából 10 km gyaloglás után (620 m / 9,10 – 9,40 h).

Pihenő után mielőtt útnak indultunk volna, csoportképet készítettünk az emlékműnél. Kényelmes mezei úton gyalogolunk felfele. A Nap immár jól melegített, ezért rövidújjúban is kényelmes volt járni. A Bükkfej felé gyalogolunk enyhe emelkedővel. Közben érdemes volt hátranézni, hiszen a Hargita déli része nagyon szépen mutatta magát. A tető környékén végigmegyünk egy fiatal erdőn, majd hamarosan a háromszéki hegyimentők által épített menedékhely mellett pihentünk le ebédelni (820 m / 11,15 – 12,30 h). Evés után kifeküdtünk a napsütötte fűre és megadtuk a módját pihenésünknek. A menedékhely jó állapotban van, csak a priccseken levő matracok nem kellene ott legyenek, hiszen koszosak és egyáltalán nem oda való. Ezt már tapasztaltuk néhány háromszéki menedékhelyen.

Annyira kipihentük magunkat, hogy kissé nehezünkre vált az elindulás. Innen lefele út következett Köpecig. Egy csodálatos bükkös szélén ereszkedünk, majd ismét egy nagy tisztásra érkezünk, ahonnan látszik Köpec. Esőfelhők kezdtek gyülekezni és néhány helyen lehetett látni a zuhatagot, szerencsénkre minket mindvégig kikerült. A falu felé ereszkedve Varga Sándor Zsolt barátunk, köpeci létére mesélt a gyerekkori emlékeiről, amelyet nagyonis élveztünk. Közben gyönyörűen terült el előttünk a Persány-hegység gerince. A faluban ismét egy kocsma udvarán landoltunk, hogy lehűsítsük magunkat (480 m / 14,00 – 14,30 h).

Pihenő után már egy kevéske maradt az ágostonfalvi vasútállomásig. Először megtekintettük a híres köpeci szilt, amely 3 évszázada rendíthetetlenül őrködi a tájat. Aztán keresztülmegyünk az Olt folyón és egy rövid gyaloglás után megérkezünk a vasútállomásra (480 m / 15,40 h). Itt pontot is tettünk gyalogtúránk végére 27 km megtétele után.

Fotók itt

Gyergyói-havasok: Likas körútja, ápr 26-27

Mivel elég régen jártam e vidéken, már nagyon kívánkoztam eljutni a Gyergyói havasokba. Habár nincs messze Háromszéktől, mégis egy kicsit úgy érzem elhanyagoltam ezt a festői tájat. Nos, most egy alkalom adódott Gyergyószentmiklósra utazni, így összekapcsolva a “kellemest a hasznossal” címen egy kicsit belekóstoltunk a hegység által nyújtott természeti szépségekbe. Tehát egy egész napos gyergyószentmiklósi tartózkodás után, felautóztunk a Pongrác tetőre, ahonnan 2025 április 26-án este indultunk gyalogosan (1252 m / 19,15 h). Vastag felhőket mozgatott a szél, esőre nem volt kilátás és másnapra jó időt jósoltak. Ez szerencsénkre mind bejött. A Pongrác-tető nagyon kiépült az utóbbi időben. Sípálya és bobpálya található, illetve egy jó nagy épület is készülődőben van, gondolom szálloda lesz. Hát nagyon gyorsan kellett induljunk a Kárpátok főgerincén, mivel igen közeledett a sötétség és még azelőtt el szerettük volna érni az 5 és fél km-re található Likas pusztai menedékhelyet. Enyhe emelkedővel, nagyon kényelmes és széles erdei úton mentünk fel a Nyerges pusztára, útközben néhány bővízű forrás mellett. Itt megpillantottuk a Likas hegyet és a mellette levő Kishavast, ezek közötti nyeregben kellett áthaladnunk az éjszakai szállásunkhoz. Elhagyva a főgerincet, kék pont turistajelzést követtünk, eleinte szintgörbén, majd egy jó kaptatóval folytatva. Az úton szép nagy medvenyomokat láttunk, de hát ez nem lepett meg ezen a tájon egyáltalán. Egy szép erdei útvonal után kiérünk a Likas nyeregbe, majd egy meredek oldal harántozása következtében már meg is pillantottuk a menedékhelyet. A házikó nem ezen ösvény mellett van, hanem a Likas-csúcs felé vezető út mellett, a hegy oldalában, szélvédettebb helyen. Épp sötétedés előtt megérkezünk, lepakolunk, odakint tüzet gyújtunk, falatozunk (1460 m / 20,30 h).

Másnap reggelre a szél megtette hatását és napsütésre ébredtünk. A hajnal hűvös volt, a vizes fűszálak megfagytak. Csodálatos a kilátás a Nagyhagymás irányába, de még a Csalhó teteje is szépen látszott. Lent a völgyben pedig a Gyilkos-tó és a Békási-szoros környékét lehetett megfigyelni. Csomag nélkül iindultunk felfele (1460 m / 7,10 h), meredek emelkedőn. Így nem volt nehéz elérni a Likas tetejét, amelyet erdő borít. Kicsit továbbmenve rátalálunk az 52 m mély Likas zsombolyra, amelyet lefényképezünk. Visszatérünk a menedékhelyhez, ahová pontosan egy óra múlva érkeztünk az indulásunk óta. Reggelizünk, összepakolunk, kiseperjük a házikót és útnak indulunk (1460 m / 9,40 h). A Likas hegyet próbáljuk megkerülni és visszatérni a Pongrác tetőre. Kék pont turistajelzés elég halvány állpotban volt, ez vezetett a Kupás-völgy felső felében, a Vithavasra vezető út irányába. A keskeny ösvény, egy nagyon meredek oldalt harántozik az út során. Sűrű az erdő, nagyon sok a kidőlt fa, ezeken kisebb-nagyobb nehézségek árán átkeltünk. Amúgy nagyon szép az ösvény, vad tájjal, jó volna kitakarítani az útvonalat, megérdemelné az arra járó turista. Szerencsésen megérkeztünk a Vithavas felé vezető útra, ahol már kényelmes út várt ránk. Megpihentünk és gyönyörködtünk a látványban, hiszen a Kelemen havasok zárták a látóhatárt (1370 m / 10,50 – 11,10 h).

Kék sávval jelzett kényelmes úton meneteltünk tovább, vissza a Pongrác-tető irányába. A Likas másik oldalán kényelmesen vezetett az út, ezt kihasználják a motorizált járművel arrahaladó turisták is, akik zavarják a természet csendjét. Nagyjából 4 km után bezárjuk körtúránkat a Nyerges pusztán, itt kinéztük az esztenát, ahová bepakoltuk csomagjainkat. A Kishavas tetején levő sziklákra akartunk feljutni, mégpedig a nagy csomagjaink nélkül. Az esztenánál nem volt senki, az ajtó nyitva volt és leraktuk hátizsákjainkat odabent az amúgy tiszta szobában. Elindultunk egy meredek emelkedőn felfele (1360 m / 12,10 h). Térkép szerint kék háromszög jelzés kellene felvezessen a sziklákhoz, azonban ezekből a jelzésekből nagyon halványan és nagyon foghíjasan találtunk az erdős részen. Irányjelző tábla sem mutatta utunkat felfele, de térképpel jól lehetett tájékozódni. Egy tarvágás szélén mentünk fel, széles erdőkitermelő úton, majd beértünk az erdőbe. Innen egy alig látható ösvényt kellett követni toronyiránt, kidőlt fák között. A Kishavas csúcsára roppant meredek kapaszkodót kellett legyűrni, nagy hátizsákkal értelmetlen is lett volna kínlódni. Na de szerencsésen feljutunk az erdővel borított csúcsra, majd egy szusszanás után a gerincen elmegyünk a sziklákhoz, amelynek tetejéről bámulatos kilátás nyílt a Nagyhagymás irányába. Mindenféle kínlódást elfeledtünk és a napsütést kihasználva, több időt töltöttünk (13,00 – 13,30 h). Lefele már könnyebben haladtunk, a meredek oldalon jóformán meg sem lehetett állni, így hamar visszatértünk a Nyerges pusztai esztenához (1360 m / 14,10 h). Megpihenünk, elvesszük a csomagjainkat és kényelmes sétaút vár ránk vissza a Pongrác tetőre. Szerencsésen visszatértünk az autóhoz, most már jóval nagyobb turistaforgalom közepette, mint az elmúlt esti indulásnál (1252 m / 15,00 h).

Fotók itt

Szilon-havas túra, ápr 19

Nincs messze tőlünk, de mégis ritkábban járunk a Szilon-havas felé, sőt sokan még nem is fordultak meg ezen szép tájon, amelyet e hegység nyújt. Gyalogos turisták tehát kevesebben mennek, ellenben motorizált járművel annál inkább, annak ellenére, hogy hivatalos – igaz kopott – tábla jelöli az effajta jármű használatát.

Bodzakrasznától még 5 km-t mentünk a Kraszna-patak völgyében található erdőkitermelő úton, 2025 árpilis 19-én, szombaton. Egy rozoga betonhíd mellett parkoltuk autónkat és elindultunk a Szilon-havas irányába (850 m / 9,15 h). Autós utunk alatt kövér felhők borították az eget, de a Bodzafordulói medencében sokkal jobb idő fogadott. Igaz még felhős volt itt is az égbolt, de bíztunk az előrejelzésekben, amelyek javulást jósoltak, ami szerencsénkre be is következett. Rögtön az indulásnál elhagyjuk a Kraszna-patak völgyét és elég kopott kék háromszög jelzést követünk az Üvöltő (Urlatoarea) völgyön felfele. Itt is erdőkitermelő úton haladunk, mellettünk bővízű patak folyik a mély völgyben. Kiérünk egy tisztásra, majd egy éles meredek kanyar következtében egy idő után mellékgerincen találjuk magunkat. Nagyon érdekes helyen vagyunk, hiszen menetirányunkban jobb kéz felől nagyon meredek és mély hegyoldalról nézhettünk le a Kraszna-völgy irányába, de mivel erdő borítja, ezért kilátásunk egyelőre nagyon korlátozott volt. Közben meredek szakaszokat hagyunk magunk mögött és egyre fennebb jutva, kezdünk kikerülni az erdőből. Itt a felhők is kezdtek szétoszlani és megpillantottuk a Szilon-havas alacsonyabb csúcsát. Hamarosan a Kárpátok főgerincére érünk, de egyelőre egy esztena közelségében bővízű forrást fedezünk fel. A főgerincen találjuk a piros sáv jelzést, a napsütés azonban pihenésre késztet és egy kis tavacska mellett leülünk falatozni (1470 m/ 10,40 – 11,00 h).

A Szilon csúcsa szépen látszódott, de mi a Mălaia-t vettük célba, mivel néhány méterrel magasabb. Egy rendkívülien meredek kapaszkodóval kezdtük a felfele utunkat. Sajnos itt már terepjárókkal járják a hegyet és nagyon tönkre tették a turistautat. Ottlétünkkor is 5-6 ilyen autó jött fel szinte a csúcsig, tönkretéve az ösvényeket és zajszennyezettséget is okozva. A meredek kapaszkodó után jóval könnyebb dolgunk van a Mălaia gerincén, jóformán szinten haladunk egészen a csúcsig (1662 m / 12,30 – 12,50 h). A csúcsról gyönyörű kilátásban volt részünk minden irányban. Északra láttuk a Pintillőt, Lakócát, de még a Nemere is mutatta magát halványan. Délnyugatra a Csukás volt a fő látványosság, nyugatra pedig a Bodzai-hegység a maga Piliskéjével, de még Sepsiszentgyörgy egy része is kikandikált a hegyek közül.

A napsütés miatt kissé eluralkodott a lustaság, de indulni kellett. Visszajöttünk a gerincen, majd leereszkedtünk a meredeken és utána könnyed séta vezetett a Sasok tava felé. Először a Szélkapun keresztül gyalogoltunk, ez a nyereg választja el a Szilon- és Mălâia csúcsokat. Jóformán szintgörbén haladunk és egy egykori tó mellett találjuk magunkat. Ma már csak mocsaras vidék, nyáron bizonyára jobban kiszárad. Egy rövid, de meredek ereszkedő után máris a Sasok tavának partján pihenhetünk és falatozhatunk (1430 m / 14,20 – 15,10 h). A legenda szerint a tó feneketlen mélységű, de a mérések szerint alig 2,5 méter mély. Lefolyása nincs, talán ez mentette egyelőre meg a kiszáradástól. Az élővilága gazdag, hiszen rengeteg békát és halat is láthattunk közelről a partról. A tó neve a közeli sziklákon tanyászó sasokról kapta nevét egykoron.

Időtöltés után elindulunk visszafele. Felmegyünk a Szélkapuig, majd ugyanazon az úton ereszkedtünk vissza, amelyen feljöttünk. Az esztena közelében levő forrásból jó nagyot ittunk. Az égbolt lényegesen kitisztult, sokkal jobb kilátásban részesültünk lefele utunk során. Problémák nélkül érkeztünk vissza az autóhoz, Csongi elmondása szerint egyáltalán nem fáradt el, pedig 20 km-t gyalogoltunk és +/- 850 m szintkülönbségben volt részünk (850 m / 17,30 h).

Fotók itt