Brassó Pojanától Alsó Tömösig, szept 15

Egy nagyon csapadékos nap után gyönyörűen kisütött a Nap 2024 szeptember 15-én, vasárnap. Egyértelműen érdemes volt kimozdulni a természetbe e hűvös időben, a nyári melegek után. Autóbusszal mentünk fel Brassó Pojanába, ahonnan túraútvonalunk indult (1000 m / 11,00 h).

Tervünk feljutni a Tejkő barlanghoz, majd leereszkedni Alsó Tömösre. Ez egy szép erdei kirándulás nem sok szintkülönbséggel és csekély távolsággal. Kilátásban nem bővelkedő útvonal, azonban az erdő annál kellemesebb gyaloglásban részesít. A buszállomástól végig megyünk Brassó Pojanán egy bővízű forrásig, a Schmautz-völgy aljáig. Itt véget ért az aszfaltos utunk és egy meredekebb szakasz következett az imént említett szűk völgyben. Friss erővel problémák nélkül értünk fel a Drester tisztásra, kék pont turistajelzést követve (1300 m / 12,00 h). A kis tisztást fenyőfák kezdik felnőni, lehetséges, hogy idővel beerdősödik a vidék.

Pihenés nélkül folytattuk utunkat immár sokkal kényelmesebb szakaszon a közelben levő Tejkő barlangig. Elérkezünk a barlang szájához, elővesszük fényforrásainkat és bemegyünk (1350 m / 12,20 h). A 175 m hosszú barlang érdekessége a falán jelenlevő lublinit (puha, fehér, finomszemcsés kalcit), amelyen a vízcseppek csillagokként csillogtak a fejlámpa fényénél. A barlang könnyen járhatósága miatt, hamar visszatértünk a külvilágba és folytattuk utunkat. Valami naposabb helyet kerestünk ebédünk elfogyasztására. Ezt meg is találtuk azon a ponton, ahol a mellékgerincútról készültünk letérni a Nagy Lámba völgye irányába (1450 m / 13,15 – 13,45 h).

Pontosan az ösvényben ebédeltünk, ott sütött legjobban a Nap. Aztán amikor felhők gyülekeztek fölénk, jobbnak láttuk az indulást, hiszen lényegesen lehűlt a levegő. Kék kereszt jelzésen kezdtük meg az ereszkedést a Nagy Lámba völgyébe. Eleinte nagyon meredek szakaszon, jóformán szaladtunk lefele. Meg-megálltunk, figyelőztünk, hallgatóztunk és szarvasbőgést hallottunk a távolból. Ezt a “muzsikát” elég sokáig figyeltük mindaddig amíg le nem értünk a völgy aljába. A meredek szakasznak vége volt, felszusszanhattunk amikor az erdőkitermelő kényelmes útjára léptünk. A csörgedező patak mellett, keskeny és vad völgyben jövögettünk, aztán néhány embermagasságú csalántól “felfrissülve” beérkeztünk Alsó Tömös első házaihoz, majd végigmenve és a vasutat keresztezve érkeztünk a túra végpontjához (700 m / 15,30 h). Autóbusszal tértünk vissza Brassó állomásához, ahol autónk várt ránk.

Nagyon kellemes és csodálatos kirándulásban volt részünk az őszi hónapok első napjainban.

Fotók itt

Báj-havas gerincén, szept 1

A Prahova völgye választja el egymástól a két különböző hegységet: Bucsecs és Báj-havas. Az előbbiben már megszámlálhatatlanul sokszor jártam, az utóbbiban csak alig néhányszor. Pedig ugyanúgy elérhető, sőt, a terep jóval könnyebb mint a sziklás oldalú szomszédjánál. És igen, a kilátás, a panoráma sokkal szebb mint a Bucsecsről fényképezett táj. Eljött az ideje tehát, hogy végigballagjunk a Báj-havas gerincének egy nagyobb részén és rácsodáljunk a szomszédos Bucsecs-hegység sziklás falaira.

2024 szeptember első napján vonattal utaztunk Azugára. A vasútállomástól bő háromnegyed órát gyalogoltunk a libegő alsó állomásáig, majd azzal “repültünk” fel a hegység egyik északnyugati mellékgerincére, megspórolva 600 m szintemelkedést. Így aztán friss erővel vághattunk neki túraútvonalunknak dél irányban (1520 m / 9,00 h). Szép időre vol kilátás, azonban helyenként igen erős szelet fogtunk ki. Gyephavason meneteltünk már indulástól, folyamatosan – de enyhén – emelkedtünk egyre magasabbra. Elég hamar, de tőlünk nagyon távol látszódott a Báj-havas legmagasabb csúcsa, ahová eljutni szándékoztunk. Gyaloglásunk izgalommentes volt, hiszen széles és jól kijárt utat követtünk, jó minőségű turistajelzéssel. A kilátás pazar volt, fejünket többnyire jobbra fordítottuk és még menés közben figyeltük a napsütötte Bucsecs oldalát. Természetesen igyekeztünk a legjobb fotókat készíteni távolról és közelítve is. A kilátás mellett finomra érett áfonyákkal kényeztettük magunkat, ez néha lelassította előrehaladásunkat, habár sietségre nem volt okunk. A szél néha jó keményen odatekert nekünk, sokszor megtántorított az erejével, de ezt inkább jó mókának vettük. Ilyen csodálatos körülmények között értünk fel a Báj-havas csúcsára, ahol csúcsfotó után megpihentünk ebédelni (1895 m / 11,50 – 12,45 h)

Egy szélvédett helyen töltöttük pihenőnket közvetlenül a csúcs alatt. A közeli juhnyáj egyik kutyája közelünkbe telepedett némi elemózsia reményében. Ezt két szelet kenyérrel beetettük, remélve, hogy az arrébb lustálkodó tíz társát valahogy lebeszéli a ránk való támadásról. Nos ezt nem tette meg, de a pásztor készségesen lecsitítorra kutyáit, úgyhogy gond nélkül átsétáltunk közöttük. Főgerincen folytattuk utunkat a szeles időben. Nyugatra maradt a Bucsecs panorámája, északra és keletre a Csukás, Nagykő- és Keresztényhavas, illetve a Grohotis és a Német-havas látványába gyönyörködhettünk. Itt már többnyire lefele meneteltünk, az áfonyák is elfogytak, úgyhogy gyorsabban haladtunk. A Piscul Cainelui csúcsa alatt hagytuk el a főgerincet és Szinaja felé vettük utunkat a kék pont jelzésen. Meredekebb ereszkedésnél gurulva is lehetett a szintet leküzdeni, ahogyan ezt bizonyították Csongi és Enikő. A gyephavast elhagyva betértünk az erdőbe és hamarosan a kényelmes út után egy roppant meredek ereszkedőben volt részünk a Piscul Cainelui volt menedékházáig. Most magánkézen van, nem megközelíthető. Semmilyen szerpentin nincs kialakítva, hanem egyenesen lefele vezetett utunk. Ennek köszönhetően hamar elértük a volt menedékház környékét. Innen már kényelmes, kavicsos úton pontosan Szinajára érkeztünk, a vasútállomás közelébe. Mivel nem siettünk ezért túránkat egy kis kitérővel zártuk a kedvenc cukrászdánkban, ahol mindenki jókedvvel fogyaszthatta saját jutifalatját a 20 km-es kirándulásunkat követően (800 m / 16,30 h). Köszönöm a túrán való részvételt!

Fotók  itt