Csomád-hegység diákokkal, jún 21

Igazán kellemes napot töltöttünk a tanév utolsó kirándulásán, diákcsapatunkkal. Fenyveserdő és lenge szél védett bennünket a túlzott izzadástól, ezért mindvégig tökéletesen éreztük magunkat utunk során. Kilencen ugrottunk le a vonatról Tusnádfürdő vasútállomásán, 2025 június 21-én szombaton (650 m / 9,10 h). A csapat köszöntése után elindultunk a még ébredező kisvároson keresztül, amelynek lakói városnapokra készültek. Frissítőként ittunk az Apor- és Mikes borvízforrások vizeiből és betértünk az erdőbe. Piros kereszt jelzést követünk kényelmes ösvényen, habár a növények helyenként benőtték az ösvényt. Látszik, hogy kevesen használják manapság ezt a fajta megközelítést a Csomád kráterei felé. Elérjük a híres szerpentineket és boldogan vettük tudomásul, hogy az ösvényre kidőlt-bedőlt fáktól felszabadították az utat. Jópárszor már lejártam ezt az utat, soha nem számoltam a szerpentineket, de most a térképen utánanézve, összesen 24 kanyart számoltam meg, egészen a nyeregig. Lazán menegettünk felfele, szüneteket beiktatva. Néhány piruló galócát (borsgombát) is szedtünk az ösvény mellett.

Kiértünk a Nagy- és Kis Csomád közötti nyeregbe, ahonnan beereszkedtünk a Szent Anna-tó fölött épülő menedékház szomszédságába (1070 m / 12,15 – 13,15). Mivel meg akartuk látogatni a Mohost, épp megtudtuk, hogy egy óra múlva mehetünk be a vezetővel. Kiszámítottuk időnket a vonatig, majd letelepedtünk a kecskék karámja melletti padokra és megebédeltünk. A hasznos időtöltést követően bementünk a Mohosba András vezetőnkkel, aki figyelmet lekötő módon mutatta be az egész környék érdekességeit. Megtudtuk a kiszáradt fenyőfák miért jutottak ebbe az állapotba, megfigyeltük ahogyan a harmatfű rabságába került egy légy, betekintést nyertünk két kis tó környékének világába. A szakszerű magyarázat mellett kaptunk humoros mondatokat is, amely kifejezetten megmosolyogtatta csapatunkat. A bemutató végeztével kijöttünk a Mohosból, elbúcsúztunk Andrástól és szaporára kellett vegyük lépteinket, hiszen el kellett érni a vonatot Sepsibükszádon. Lementünk a Szent Anna-tó partjára, ahol villámlátogatást tettünk, ezúttal nem volt időnk letelepedni és élvezni a csendet. Kék kereszt jelzést követtünk fel a kráter széléig, majd kék sávot a falu felé Lombhullató erdőben lefele igazán gyorsan haladtunk, időt nyerve menta szedésére is. A Bugyogó-borvíz finom forrásából oltottuk szomjunkat, majd betértünk Sepsibükszádra. Az ismert rövidebb utat, most nem tudtuk követni a temető irányába, mert kaszáló területekre nem gázolhattunk be. Ezért szépen a falun kellett végigmasíroznunk, majd le az Olt partjára, jóformán végig aszfalton. Itt még egy szép kilátás nyílt az Alsó Sólyomkőre, amelyet lencsevégre kaptunk. Innen már csak egy kőhajításnyira volt a vasútállomás és percekkel a vonat érkezése előtt szerencsésen megérkeztünk (600 m / 16,50 h).

Köszönöm a mindenkinek a részvételt és reméljük a következő tanévi találkozást!

Fotók itt

Szellő tető, jún 7-8

Csíki-havasok. Ismét? Hiszen nemrég jártunk arrafelé diákokkal. Nagyon hosszú gerince azonban lehetőséget ad a túrázónak, hogy nagyon sokszor ellátogasson a vidékére és nem ugyanazt a tájat vegye szemügyre. Nos, így volt most is. Nemrég a Naskalaton jártunk, most a Szellő-tető környékét vettük célba.

2025 június 7, Pünkösd szombatja, a nagy csíksomlyói búcsú időszaka. Későn indulunk Sepsiszentgyörgyről, hogy elkerüljük a tömeget és ezt sikeresen meg is valósítottuk. Csíkszereda határában megfigyeltük a nyeregben összegyűlt zarándokokat, akik fegylemmel hallgatták a szentmisét. Problémák nélkül érkezünk fel a Fügés tetőre (Gyímesi-hágó), ahonnan gyalogtúránk indult. Mielőtt elindulunk, ezt-azt kellett pakolnunk hátizsákjainkba, rendezni kellett batyujainkat, ahogyan szokás mondani (1155 m / 13,00 h).

Egész hétvégére tökéletes túraidőt jósoltak a a Csíki havasokra, aminek nagyon örvendtünk. Nem is pakoltunk meleg ruhákat, hiszen bőven 20 fok felett jelentettek hőmérsékletet. Kényelmes és széles úton haladunk a Fügés tetőről a Szellő felé. Elérjük a mobiltelefon erősítő állomásának tornyait, onnan megpillantjuk célunkat. Gyönyörűnél gyönyörűbb virágok késztetnek megállásra és fényképezésre, ezért megnyúlik a gyaloglásunk ideje. Szerencsére időben voltunk, sietségre semmi okunk. Hosszú gerincet követünk a Motorsirülőig, ahol autósok sokaságát véltük felfedezni. Gondoltam is erre, hiszen a lejárt búcsút követően sokan kemény autókkal térnek haza, fittyet hányva a Természet élővilágára, amelyeket felzavarnak a motorok zajával. Találkoztunk a háromszéki EKE tagjaival és Vasile Paun (Palika) túravezetővel, aki 10 fős csapatával egy hosszabb vándorlásra vállalkoztak a Gyímesek irányába. Egy kényelmes emelkedőt követően érkezünk a menedékhelyre, amelyet a Hargita megyei hegyimentők állítottak (1450 m / 18,00 h). Lepakoltunk és egy rövid szusszanás után felmegyünk a Szellő csúcsára. Csend volt és fegyelem. Egy kutya félelmében szaladott előlünk, később lejött a házikónk mellé, hűségesen őrizve nyugalmunkat. Jelentős mennyiségű száraz fenyőfát gyűjtöttünk és ezt késő estig tüzeltük, élvezve melegét. Csodálatos naplementében volt részünk, talán egyik legszebben amit a Természet nyújtott eddig számomra.

Másnap annyira párás reggelre ébredtünk, hogy a kilátás nem vetekezhetett az estivel. A kutya vigyázott egész éjjel ránk, ezért bőséges jutalmat kapott tőlünk. Miután ellustáztuk a reggelt, elindultunk az utunkra (1450 m / 10,30 h). Visszatérünk a Motorsirülőhöz, majd egy ismeretlen utat követünk a Tatros forrás vidékén. Digitális térképünk egy járatlan útra vezetett be, egészen a Bükkloka patakáig, ösvényt sem ismerve. Közeben gyönyörű kilátásban volt részünk a Nagyhagymás és Csalhó irányába. Leérve a patak medrébe, a Piposz tanya előtt köszöntünk valakit, aki megjegyezte, hogy szerencsésen túléltük túránkat a nyolc agresszív kutya fenyegetése közepette, Mi nem láttunk semmifeéle agresszív kutyát, de ennek a “reklámnak” köszönhetően végérvényesen elkerüljük a vidékét és reklámot se várjon tőlünk.

Hosszú és poros útszakaszt követünk a Bükkloka patakán lefele, igaz kényelmes úton. Kitartóan menetelünk a hőségben, végre kiérve a főútra. Zarándokokat figyelünk meg, akik ereszkednek a Gyímesek felé egy ösvényen. Nos azt mi felfele használtuk kitartóan. A hőség megtette dolgát, de erősebbek voltunk nála és szerencsésen pontot tehettünk túránk végére, a Fügés tetőn (1155 m / 14,45 h). Fagyi, kürtőskalács, hüsítő, minden nagyon jólesett amit kaphattunk az útszéli fogadóban és boldogok voltunk, hogy mindezt egy jó kalandnak elkönyvelhettük.

Fotók itt

Kisbakancs-túra az Istenkasban, jún 1

Végre kisütött a Nap tájainkon. Sok-sok esős időt követően, igazán jólesett felnézni a kék égre és napsugarak által simogatva túrázni. Így volt ez 2025 Gyermeknapján, amikor 36-an úgy döntöttünk, hogy a Természetben töltjük ezt a napot, hiszen akiknek van gyerekük azok tudják, hogy minden nap gyereknap kell legyen.

Felautóztunk az egyre romló állapotú aszfaltos úton egészen a Bodvaji vashámorig. Csapatunkat sepsiszentgyörgyiek, brassóiak és székelyudvarhelyiek alkották. Egy kis köszöntőt tartottam, majd a hely történetéről olvastam egy rövid cikket. Ezek után elindultunk rövidke, de annál izgalmasabb túránkra (770 m / 10,40 h). Átmegyünk a patakon és egy zöld pont jelzést követünk az Istenkas felé. A zöld pont nem hivatalos turistajelzés, hiszen minálunk nem szokványos ilyen színnel festeni a túrautakat. Az erdőben magas páratartalom volt, oda kellett figyelni a lépésekre a sár miatt. Kiérünk egy lapályra, ahol összesen négyszer is átkellett mennünk a patakon. Itt nagy volt a móka, hiszen nem mindenki jutott át szárazon, a kisebb gyerekeket át kellett pakolni egyik partról a másikra, kézből-kézbe. Nagyon sokat kacagtunk a mókás jeleneteken. Aztán kinéztünk egy domboldalt, ahol még nedves volt a fű és a talaj, de mégsem cuppogott a mocsár, mint ahogy eddigi utunk során. Letelepedtünk és hosszasan pihenőt tartottunk. Evés, jó nagy beszélgetések a felnőttek között. A gyerekek az erdő szélén vagy odabent kijátszották magukat a természetes játékszerekkel (820 m / 11,30 – 13,00 h).

Indulás előtt csoportképet készítettünk és elindultunk a különleges borvízforrások felé. Bementünk az erdőbe és egy rövid séta után elértük a hármas Érces-borvíz forrásait. Nos itt bőségesen töltöttünk el időt, hiszen szinte mindenki közeli szemügyre vette ezeket és ezért biza csúszós meredek talajon – sárban – le kellett hozzájuk evickélni. Néhány gyerek a patakban gátat épített, elterelve sikeresen a vizet. Nehéz volt kiszedni őket a víz mellől, de míg eláztak volna teljesen, muszáj volt kicsalogatni. Az erdőben még elsétáltunk a Mohás borvízhez, amelyet ki kellett takarítsunk, annyira belepték a lehullott falevelek. Végül megérkeztünk az aszfaltos útba, bevárva mindenkit és az utolsó kilométert kényelmesen gyalogoltuk le az autókig (770 m / 15,00 h). Rövid, de jó kikapcsolódás volt a csapatunkkal, köszönöm szépen mindannyiatoknak, hogy rá szántátok időtöket.

Fotók itt