Bodoki-havas gerinctúra, okt 17

Igazán őszies, borongós, ködös hajnal fogadott 2020 október 17 szombatja a sepsibükszádi vasútállomáson (600 m / 5,40 h). Heten ugrottunk le a gyéren megvilágított épület előtt, ügyelve, hogy lábainkat ne törjük ki így még a túra előtt. Egy hajnalos csoportkép után indultunk útnak a Szent Anna-tó kráterének széle felé. Átmentünk az Olt folyón, majd egy szekérúton beértünk a faluba. A műúton átmenve a temető szélében haladtunk felfele fejlámpáink fényénél. Az utolsó házakat elhagyva egy bővízű borvízforráshoz értünk, ahol feltölthettük az innivaló készleteinket. A kráter széléig egy komolyabb kaptatót kellett leküzdenünk, de friss erőben gond nélkül kiértünk a tetejére. Itt már megtört a hajnal és természetes fényben folytathattuk utunkat. A fel-felszakadozó ködben nagyon érdekes volt a táj, csodálatra méltóan simultak a felhők az egyre rozsdásodó lombhullató fákra. A Kokojzás tetőn keresztülmenve, leereszkedtünk a Szent Anna-tó illetve Bálványos irányába tartó műút kereszteződésébe, ahol még két túratársunkat üdvözölhettünk. Kilencen folytattuk tovább a hosszadalmas túránkat.

Hamarosan felérünk a Bálványos hágóra, ahol reggeliszünetet tartunk (940 m / 8,10 – 8,45 h). Eddig a Csomád-hegység ösvényeit tapostuk, innen a Bodoki-havas gerince következett bő 40 km-en keresztül. Falatozás után felkerekedtünk és nekivágtunk dél irányban a hatalmas erdőnek. Egyre nagyobb emelkedőket hagytunk magunk után, bőségesen nyerve ezáltal szintkülönbségünket. Ezen a szakaszon a gerinc erdős-köves talaja és keskenyebb szélessége jelentősen megnöveli az előrehaladás nehézségét. A sárga sáv jelzés is alapos felujítást kíván főleg itt a hegység északi részén. Mivel nagyon gyéren járt részről beszélünk, ezért az ösvényt is felvette a gaz, illetve kidőlt fák is keresztezik a turista útját. Ilyen körülmények között értük el a köves Hosszú Sarkat, majd később a Kőmöge csúcsát, ahol pihenőt tartottunk (1241 m / 10,15 – 10,45 h).

A Kőmöge, a Bodoki-hegység legmagasabb csúcsa, amelynek teljesen erdő borítja a tetejét. Messze esik a településektől, ezért nemigazán tartozik a turisták kedvenc helyeihez. Inkább a Bodoki tetőre kirándul mindenki, hiszen jó idő esetén lélegzetelállító kilátást nyújt a Kárpátkanyar hegységei felé.

Csoportkép készítése után elindultunk lefelé. Még egy jó nagy domb választott el attól a pillanattól, ahonnan a hegység gerince jóval „megszelidül” és könnyedén járható. Jelentős szintkülönbséget ereszkedtünk le a Kőmögéről, majd egy ugyanakkora (kb 200 m) szintet vissza kellett kapaszkodnunk a Burdé tetőre. Az eső is el kezdett szemerkélni, úgyhogy az esőköppenyek jó szolgálatot tettek. A Burdé tetőn jól kifújtuk magunkat és elkönyveltük magunk megnyugvására, hogy innen már egy jóval könnyebb útvonal következik egészen a túránk végéig, Angyalosig.

Kiértünk az erdőből és a szél is egyre jobban kezdett fújni. Kilátásunk természetesen nem volt, kövér felhők lepték be az eget. Kényelmes szekérúton gyalogoltunk, jó iramban. Elértük a Bojtorjános tetőt, ahol a főgerincbe belefut a piros kereszt jelzés, amely Málnásfürdőről jön (1050 m / 14,10 h). Menetelünk tovább a ködben, felhőkben járva. Szerencsére az eső elállt, így valamelyest kellemesebbé vált a kirándulásunk. A Henter mezejének sarkát elhagyva ebédszünetet tartottunk (1070 m / 14,45 – 15,15 h).

Evés közben a felhőplafon kissé felemelkedett és belátást nyerhettünk a Felső háromszéki medencére. Picit irigykedtünk a lenti napsütésnek, mi is örvendtünk volna neki legalább falatozásunk alatt. Indulásunkat követően hamarosan a Bodoki-tető alatt voltunk. Most úgy döntöttünk, hogy kikerüljük azt, mivel a felhők miatt úgysem lett volna kilátásunk. Így tehát kelet irányban egy kényelmes szekérúton megejtettük a kerülést, közben egyre jobban kezdtek megtelni őzlábgombákkal a táskaink. Különben egész nap rengeteg gombát találtunk, szedtünk is amennyit tudtunk és elcipelhettünk.

Ahogyan egyre lennebb ereszkedtünk, az időjárás mintha javult volna. Egészen szép képeket lehetett készíteni, aminek örvendtünk. Gerincutunk kényelmesen, de hosszadalmasan vezetett egyre délebbre. Próbáltunk egy folytonos iramot tartani, de a temérdek gombatermés csalogatott bennünket és ezek leszedése jelentős időveszteséggel is járt. Egyre jobban közeledett a szürkület és a borús időjárásnak köszönhetően hamarabb is besötétedett. Előkerültek ismét a fejlámpák. Az utolsó 10 km-t teljesen töksötétben kellett lejárnunk, a vonat elérése is egyre bizonytalanabbá vált. De még ekkor is a lámpák fényénél kikandikáló gyönyörű gombapéldányokat le kellett szednünk.

Még Angyalos előtt ismét eleredt az eső, de ez volt a legkisebb gondunk. A faluba érve hallottunk egy vonatsípolást, amely egyértelművé tette, hogy lekéstük azt (550 m / 21,25 h). Volt akinek sikerült itthonról autót hívnia, mi néhányan még elgyalogoltunk az állomásig. Itt csodák csodájára épp a mi vonatunk megérkezett egy negyedórás késéssel. Egy kutyus kísért el a Bálványosi hágótól mindvégig, őt is felpakoltuk a vonatra, hogy majd ismét visszakerüljön az elkövetkező napokban ahonnan elindult. Így mindenki szerencsésen hazaért, pontosan idejében, egy késői vacsora reményében.

Élménydús napunk volt. 52 km sikeres gyaloglás következtében egy tartalmas napnak tettünk pontot a végére. Ugyanakkor eredményesnek is nevezhető, hiszen mindannyian annyi gombát vittünk haza, amennyit csak elbírtunk. Köszönjük Vasile Paun – Palikának – a túravezetést és a reményt, hogy elérjük a vonatot. A túravezető nevében is köszönjük mindenkinek a részvételt, a bátor hozzáállást e különleges és sikeres teljesítmény alkalmából.

Fotók itt

Felfedező-túra a Vigyázó hegységben, szept 19

2020 szeptember 19-én szombaton öten vágtunk neki e számunkra ismeretlen útvonalnak a Vigyázó hegységben. Sepsiszentgyörgyről kora hajnalban indultunk, ennek eredményeképp a virradás pontosan az érkezésünkkor történt. A havasrekettyei vízeséstől picit lennebb hagytuk az autónkat és indultunk a felfedezésre (900 m / 7,00 h). Négyen jöttünk Sepsiszentgyörgyről, illetve velünk tartott egy igen jó életkedvű vidám ember a tordai EKÉ-től is.

Eléggé csípős hidegben indultunk egy erdőkitermelő úton. Percek alatt a havasrekettyei-vízesés alatt találtuk magunkat, amely látványa lenyűgözött bennünket. A korai odaérkezésünk miatt más turisták nem voltak a helyszínen, a különben nagyon gyakran látogatott természeti csodánál. Fotózás után folytattuk utunkat szintén az erdőkitermelő úton, kék pont jelzésen. A mély völgyben kényelmesen haladtunk, igaz gyorsabb iramban. Nemsokára elágazáshoz értünk, a Fehér kősziklák felé. A kősziklákat körút formájában is le lehet járni, mi most az alsó utat választottuk a felmenetelhez, hogy legyen teljes rálátásunk. Nem csalódtunk, gyönyörű látvány fogadott ahogyan elhaladtunk a sziklák alatt, az egyre jobban emelkedő ösvényről. A tordai EKÉ-s Ferenc barátunk megmutatta hogyan kell megenni a bábakalácsot, amelyet soha nem kóstoltunk eddig és meglepően finom volt. A karalábé ízéhez hasonlítható.

Ösvényünk egyre meredekebbé vált, majd kiértünk pontosan a Vigyázó alatti kapaszkodóhoz. A turistaút egy enyhébb változaton vezet, de a térképen egy direkt utat véltünk felfedezni, amely a csúcs közelébe érkezik. Láttuk a nagyon meredek kapaszkodót, de nekivágtunk. Kb 300 méter szintkülönbséget kellett legyúrni a nagyon meredek szakaszon. Azonban a választott útvonal meghozta gyümölcsét, hiszen fel végig telis-tele volt piros és lila áfonyával és a terep meredeksége miatt nem is kellett nagyot hajolni értük. Markoslag majszoltuk a finom gyümölcsöt, úgy menet közben. Hű de jólesett!

Felértünk a Vigyázó platójára, onnan már egy kis séta volt a csúcs (1836 m / 10,20 – 11,10 h). Gyönyörű idő lévén a szélrózsa minden irányába el lehetett látni. A közvetlen közeli csúcsokat a térkép segítségével pontosítottuk, illetve a Nagy Bihar csúcsát ismertük fel. Az áfonyalakmározás igen meghozta az étvágyunkat, így letelepedtünk reggelizni.

Pihenés után csoportképet készítettünk és indultunk a piros pont jelzésen a menedékház felé. A platón vezetett eleinte utunk, elhaladtunk egy meteoállomás mellett, majd fokozatosan kezdtünk ereszkedni. Egyre több turistával találkoztunk, sőt néhány kolozsvári EKÉ-s taggal is, akiket Tünde és Ferenc társaink is ismertek. Rövid beszélgetés után tovább ereszkedve leértünk a menedékház elé (1400 m / 12,20 – 12,50 h). Letelepedtünk a menedékház elé, előbb azonban jó hideg itallal és fagyival oltottuk szomjunkat. Odabent elbeszélgettünk a menedékházas nénivel, kifaggattuk a lehetőségekről. A viszonylag kis menedékházban 30 szálláshely van, a konyhából épp finom lucskoskáposzta illatt nyaldosta az orrunkat. A szállásfoglalást nagyjából egy hónappal előre kell intézni, hiszen forgalmas a hely. Személyenként 30 lejbe kerül az ottalvás.

Lehűsülésünk után szedtük a sátorfánkat és indultunk szaporán, hiszen még az út felénél sem jártunk. Gyorsabb tempót vettünk fel, természetesen ebbe besegített az egyre folyamatosan ereszkedő könnyű útvonal. Kék pont turistajelzést követtünk. Kellett figyelnünk a térképet is, hiszen a hirtelen eltérőket nem mindig jelezték táblával. Nagyon oda kellett figyelnünk. Karintia-szépségű helyeken jártunk. Lenyűgözött bennünket a takaros kis elszórt lakóházak kint a településektől messze, teljes nyugalomban. Útvonalunk során három komoly (200-400 m) emelkedőt is hagytunk magunk mögött, ezeket ereszkedők követték. Ennek köszönhetően jelentősen begyűjtöttünk egy jelentős szintkülönbséget.

Utunk utolsó szakasza egy rövid kapaszkodót jelentett a Lespezi csúcsára (1222 m / 17,10 – 17,30 h). fentről csodálatos rálátásunk volt az alattunk 350 méterrel lennebb zubogó havasrekettyei vízesésre, vagyis a reggeli kiindulópontunkra. A csúcson megpihentünk, tudtuk, hogy kemény ereszkedőben lesz részünk hamarosan. Piros kereszt jelzést követve indultunk a Lespezi rövid gerincén, majd keskeny sziklás ösvényen a szakadék szélén kezdtük az ereszkedést. Problémák nélkül, maximális odafigyeléssel kezeltük a helyzetet, így könnyedén elértük az erdei ösvényt és egyben az erdőkitermelő utat. Innen egy rövid séta után máris az autónknál vetettünk véget ennek a fantasztikus körtúrának.

Köszönöm a kedves túratársaimnak, barátaimnak – Tünde, Emese, István és Ferenc – hogy együtt felfedezhettük a Vigyázó szépségét. Köszönöm, hogy vállalták a korai indulást, a késői lefekvést, a sok-sok kilométert és szintkülönbséget. Összvisz több mint 700 km-t utaztunk, 33 km-t gyalogoltunk, 1600 m szintet hagytunk magunk után úgy fel mint le. Mindezt 22 óra alatt. Csodálatosak voltatok! Ugyanakkor megjegyezendő Ferenc rengeteg viccei és élettörténetei, amellyel folyamatosan derített bennünket az útvonal teljes hosszán. Köszönjük Ferenc!

Fotók itt

Kisbakancs-túra a zernyesti Magura környékén, szept 13

Az idei nyár utolsó komolyabb melegének örvendezhettünk a kirándulásunk során. Nemsokára e felsőbb régiók nem fognak kecsegtetni a maihoz hasonló meleggel, hiszen szeptember közepén járunk. Fél éves kényszerszünet után ismét életre keltettük a kisbakancs túrákat, igaz előre óvatos módban. Ez a kihagyás rendesen éreztette velem is a hatását, a szervezőképességemet újra be kell „olajoznom”. A túrafelhívásra rajtunk kívül öt családnak engedélyezhettem a részvételt a mostani helyzet miatt, akár teszttúrának is nevezhetem e vasárnapi kirándulásunkat.

Mindenki pontosan megérkezett a Zernyest melletti Botorog forráshoz (820 m / 8,30 h). Ebben a mély völgyben a reggel kissé hűvösnek bizonyult, de ebben az időszakban nem számít csodának. A társaság köszöntése után indultunk a piros sáv jelzésen Magura irányába. Összesen 24-en vettünk részt, amelyből pontosan fele gyerek volt. Rajtunk kívül két szép vadászkutyus is velünk tartott – Füge és Dió.

Eleinte a makadám utat tapostuk, de szerencsénkre hamarosan elhagytuk azt és erdei ösvényen kapaszkodhattunk felfele. Már reggeliben elindult az autósforgalom, így kellemetlen lett volna az út mellett gyalogolni a gyerekekkel. Nos az ösvényünk elég meredeken kapaszkodott felfele, de friss erőben főleg a gyerekek mindvégig elől jártak. Egy jelentős szintemelkedés után jóval megenyhült a terep, így rövid de gyakori pihenőket tartottunk. Néhány gyönyörű tisztást kereszteztünk, ahol óriási őzlábgombákat találtunk. A legnagyobb egy jókora serpenyő átmérőjéhez hasonlított. A vastagon harmatos fű között friss vaddisznótúrásokat szemléltünk. Két erdős-sziklás csúcs kikerülése után pontosan a Nagy Magura előtti tisztáson tartottuk az ebédszünetünket (1250 m / 11,15 – 12,30 h).

A megérdemelt pihenő alatt jólesett elbeszélgetni a szólőtársakkal, barátainkkal, közben a gyerekek és a két kutya hozták a formáikat.

Utunk következő szakaszát a Nagy Magurára való felkapaszkodás jelentette. A tisztásról egy meredek, keskeny ösvényt követtünk toronyiránt, majd a végén egy kis sziklamászás után a csúcs melletti kilátóhelyhez értünk. Maga a csúcs erdővel borított, oda nem láttuk értelmét menni. (1374 m / 13,00 h). Gyönyörű, panoramikus kilátásnak lettünk szemtanúi. A Királykő teljes gerince mintha csak karnyújtásnyira lett volna. Alattunk bő 600 méterrel Zernyest városa, majd az egész barcasági medence belátható volt. A sziklás toronyról egy picit lennebb készítettük a csoportképünket e mesebeli tájon.

Utunk hátralevő része lefele vezetett, könnyebb terepen. Egy kék háromszög jelzés kísért bennünket Magura falujába. A településre beérve, ösvényünket makadám út váltotta, szerencsére még az elején kis autósforgalommal. A nyár végi melegben, a poros úton menetelve egyre jobban kívántuk a különböző frissítőket. Hamarosan a vágyainkat kielégítettük egy nagyon jól ellátott, takaros kis vegyes boltban. A „La Ciocolata” nevű mini-abc teraszát és a mellette levő füves terepet elfoglaltuk fagyievés közben, illetve szürcsöltük kedvenc italunkat (1000 m / 15,00 – 15,30 h).

Felfrissülve vágtunk neki az utolsó kilométereknek. Itt már egyre nagyobb volt az autósforgalom de ismét elkaptuk a reggeli erdei ösvényünket, amelyen most lemehettünk nyugodtan. Visszatérve a Botorog forráshoz a búcsúzkodás maradt hátra (820 m / 16,30 h). Reméljük mihamarabb újra együtt kirándulhatunk.

Köszönöm mindannyiatoknak ezt a gyönyörű és tartalmas napot!

Fotók itt

Fogarasi-havasok: Serbota és Scara csúcsok

Gyönyörű szép nyári reggelen indultunk ketten útnak a Fogarasi havasokbeli Serbota völgyéből (1000 m / 6,30 h). Gyaloglásunk előtt elég rossz minőségű erdei úton felautóztunk egy kőbányáig, ahol leparkoltunk. A parkolótól számítva 1-2 km-en belül az erdőkitermelő utat meredek ösvényre váltottuk a Negoiu-menedékház irányába. A meredek, de szerpentines ösvénynek hála hamar elértük a menedékházat, ahol az ott alvó turisták épp ébredeztek és szürcsölgették a reggeli itókájukat (1540 m / 7,50 – 8,10 h).

Egy hüsítő elfogyasztása után úgymond nyakunkba vettük a hegyet és a kék sáv jelzést követve megkezdtük a kapaszkodót a Serbota gerincén. Azaz eleinte egy meredek keskeny ösvény vezetett fel a hegy oldalában, amelynek következtében a mellékgerincen találtuk magunkat. Nagyon sok áfonya található ezen a szakaszon a menedékháztól felfele. Az egyre nagyobb meleg megtatte a hatását, rendesen folyt a víz rólunk. Menetelésünket lazábbra fogtuk, nem akartunk kifulladni a meredeken és a hőségben. Ennek ellenére nagyon jól haladtunk és ahogy fennebb értünk gyakrabban megálltunk rövid időre csodálni a tájat. Nyugatra előbukkant a Scara- és a Ciortea sziklás csúcsai, keletre pedig a Negoiu sziklavára tornyosult az ég felé. Alattunk egyre nagyobb űr tátongott a katlan irányába. A mellékgerinc vége egyre sziklásabb lett, de könnyedén túljutottunk rajta és máris a Serbota csúcsán álltunk (2331 m / 9,50 – 10,30 h).

Felértünk a Fogarasi-havasok és egyben a Kárpátok főgerincére. A szél elég zavaróan kezdett fújni, úgyhogy a tízóraizásunkhoz egy védettebb helyet kerestünk. Az energiánk feltöltése után körbefényképeztük a tájat és indultunk nyugat irányba a piros sáv jelzésen. Eleinte egy komoly ereszkedőt hagytunk magunk mögött majd a Musceaua Scarii háztető alakú gerincére másztunk ki. A gyephavas után sziklásabb terepet tapostunk, közben folyton szemünk előtt voltak a Ciortea impozáns csúcsai és a katlanban csillogó Feleki-tó. Az ösvényünk kisebb csúcsokat került meg, majd a Scara nyeregből megállás nélkül a Scara csúcsáig küzdöttünk le újabb 150 méter szintkülönbséget. A Scara nyeregben (2150 m) a régi menedékhely nyújt továbbra is 10 személynek alvóhelyet, az új létesítményt a szél szétszedte, gondolom egy nyitva hagyott ajtó miatt. A Scara csúcsán magyar fiatalok csoportjával találkoztunk Erdély több részéből jöttek. Fent a csúcson pihenőt tartottunk és szemléltük a csodálatos tájat (2306 m / 11,50 – 12,10 h).

Közben a napos időt egyre nagyobb felhők gyülekezése váltotta fel. Esőtől azonban nem kellett tartani, így nem aggódtunk. Piros kereszt jelzésen hagytuk el a főgerincet és észak irányban ereszkedtünk a Barkács-menedékház felé. A Scara csúcsról való ereszkedés során több turistával is találkoztunk akik felfele tartottak. Meglepő módon több tíz év körüli gyerekeket láttunk, akik saját csomagukat cipelve mentek a szüleikkel a magaslatok felé. Mi lefele elértük a mellékgerincet, amely hosszan nyúlt észak irányban, egy ideig jóformán egyenesen haladhattunk. Ki is használtuk a terep könnyedségét, gyorsabb tempót diktáltunk. Emiatt kissé figyelmetlenek lettünk és a menedékház felé vezető ösvényről letértünk. Úgymond egy másik jelzést követtünk, amely a Barkács- és a Negoiu menedékházak közötti ösvényre vezetett. Tehát egy picivel lerövidítettük a tervezett utunkat. A Barkács menedékház meglátogatását már nem láttuk értelmes dolognak.

Ígyhát a piros pont jelzést követve nagyjából az 1500 méteres szintet tartva gyalogoltunk a Negoiu-menedékház irányába. Az ösvény többnyire keskeny és benőtte mindenféle zöldség, ami arra utalt, hogy nem sokan használják e útvonalat. Egy völgybe ereszkedtünk be, majd egy mellékgerincre kapaszkodtunk fel és a célpontunk máris a szemünk elé került. Egy huzamosabb gyaloglás után a Serbota-vízesés fölé vezetett utunk, jókorát ittunk a finom édesvízből. A menedékházig egy újabb jókora kapaszkodót hagytunk magunk után, szerencsére immár erdőben, ahol a nagy meleg nem zavart. Bementünk a menedékházba picit körülnézni és lehűsölni (1540 m / 14,45 – 15,15 h).

Az előszobában le kell húzni a bakancsokat és mezítláb vagy papucsban lehet bemenni. Az ebédlő tágas és tiszta, rögtön egy hüsítővel oltottuk szomjunkat. Az árak elég magasak, más menedékházakhoz képest feltűnt nekem elég hamar. Igaz, nemrég renováltak és kényelmes tiszta szobák várnak a pihenni vágyókra. Az új tulajdonosok – fiatal pár – híresek a kedvességükről, úgyhogy mindeféleképpen ajánlatos meglátogatni őket.

Rövid pihenőnk után elindultunk lefele a szerpentines széles ösvényen. Fáradtságot nem érezve gyorsan szedtük a lábunkat, persze a gravitáció is jelentősen besegített. Leérve az erdőkitermelő útra egyre több autót láttunk leparkolva, úgyhogy ez a vidék nagyon forgalmas főleg hétvégeken ebben az időszakban. Autónkhoz visszatérve megszabadultunk a bakancsainktól és a jéghideg patakvízbe mártottuk lábainkat (1000 m / 16,10 h).

Csodálatos túranapnak tettünk pontot a végére. Köszönöm István barátomnak, hogy velem tartott és újra felfedezhettük a Fogarasi havasok különleges táját.

Fotók itt

Családi hétvége Dobrudzsában, júl 10-12

Nem egy ismeretlen helyet választottunk e hétvégére, hiszen már jómagam negyedszer jártam ezen a tájon, illetve még családi státusban is voltam, amikor kislányunk még a két évét sem töltötte be. Újra eszünkbe jutott a dobrudzsai különleges táj, a Măcin-hegység csodálatos alakzata.

A túrát nem előzte meg különlegesebb tervezés, nagyjából mindent tudtunk a szálláshelyünkről, túraútvonalunkról. Jóformán nem is kellett sokat gondolkodni, hiszen a kimondottani ott tartózkodásunk egy napra szólt.

Pénteken, 2020 július 10-én 15 órakor indultunk itthonról. Autónkkal Kézdivásárhely irányába mentünk, majd Ozsdolánál hágtunk fel a Keleti Kárpátok főgerincére. Ezek után a Vráncsa-hegység hosszú völgyeiben való leereszkedés után értük el Foksány vidékét. Rengeteg szerpentin, éles kanyar jellemzi ezt az útszakaszt, de csodálatos tájakon vezet végig. A Háromszéki-havasok fenyveseit és kopár magaslatait figyelhetjük meg, majd a Vráncsa-hegység meredeken mély vad völgyeit. Az útszakasz végén Foksány híres bortermő vidékén jártunk.

Foksány környékén kezdődik a végelláthatatlan sík terep. Amerre szem lát csak mező. Szomorúan tapasztaltuk, hogy a Brăiláig vezető műút szélén sokkal több a parlagon hagyott terület, mint a megmunkált termőföld. Gondolom ez az öntözőberendezések hiánya miatt van, látszik is ahogyan sok helyen az elsivatagosodás az úr. Foksány – Brăila között keskenyebbnek tűnt a műút, sok helyen foltozva van, nagyon egyenlőtlenül jár rajta a jármű.

Brăilában értünk a Duna partjára. A kompra nagyon keveset kellett várnunk, félóránként több hajó szállít át különböző járműveket és embereket. 23 lejt fizettünk összesen az átkelésre, hamarosan a kompról élvezve a számunkra különleges élményt. Átkelés közben megfigyeltük a sirályokat, vadkacsákat és élveztük a széles Dunát. Épp visszaemlékeztünk a tavalyi évre, amikor a németországi Fekete erdőben e folyam forrásánál ittuk a finom hideg vizet. Sajnos a tisztasága itt pont az ellentétes póluson van, hiszen több műanyagpalackot is láttunk a vízben, illetve szemünk láttára is eregették bele egyesek a cigarettacsikkeket.

A Duna túloldalán ismét egy rövidet autóztunk - immár a Măcin-hegység lábánál - míg Greci településre beértünk. 20 óra 30 perckor érkeztünk meg a Turtle kempingbe, 280 km, 5 és fél óra autózás után. Nagyon kellemes fogadtatásban volt részünk. A kemping a falu bejáratánál helyezkedik el, egy kis gyümölcsösben. Van ott cseresznye, meggy, dió, alma, körte, szilva, barack, szőlő, természetesen mindegyik a maga idejében teremve. A kert végében rengeteg háziállat futkorászott a gyerekek örömére. Aztán a rengeteg cicával és kutyával nagy barátságokat kötöttünk. Felhúztuk a családi sátrunkat közel a konyhához, amelynek végeztével be is esteledett. Ettünk, néztük a csillagokat és a műholdakat, főleg a gyerekek érdeklődése miatt, aztán éjfélkor (lehet kissé után) lefeküdtünk.

Július 11-én, szombaton reggel 5 órakor kezdődött az ébresztő. A fejünk felett megszólaltak a galambok, majd a környék összes kakasa rázendített. Nem maradhattak el a bőgő tehenek sem, élelemre várva. Ezek a hangok nem voltak zavaróak, úgy folyamatosan költött fel bennünket. Hasznosan, hiszen a mai nap a túrázásra volt szánva. Reggelizés után autóval mentünk ki pontosan a hegy aljáig. A nagy melegben nem akartunk aszfalton is gyalogolni 3 km-t, így a kényelmet választottuk. 9 óra magasságában indultunk a Țuțuiatu-csúcs felé, amely a Măcin-hegység legmagasabb pontja, a maga 467 méterével. A kék háromszögön indultunk a falu szélétől. Már ilyenkor a hőmérséklet a 30 fokhoz közelített. Az útszakasz elején nagyon kevés az árnyékos hely, viszonylag sokat kellett gyalogolni az első fa árnyékáig. De addig is két teknősbéka feledtette velünk a meleget, a fűben találtunk rájuk érdekes módon egy esztenához közel. A gyerekek végtelenül boldogok voltak, simogatták, emelgették a vadon élő jószágokat. A Mór teknős európai és ázsiai viszonylatban itt Dobrudzsában található a legészakibb ponton. Reméltük a további találkozást e különleges állattal, de a nagy meleg miatt inkább elbújtak. Nyáron kora reggel, vagy késő este jön elé, tavasszal és ősszel inkább a déli órákban amikor kellemesebb a meleg. Októbertől márciusig hibernál. Nos nagyon örvendtünk, hogy gyerekeinknek megmutathattuk őket, nagyon különleges látványban volt részük.

A teknősök után egyre meredekebb úton haladtunk felfele, minden fa árnyékában megálltunk hidratálni. Aztán szerencsénkre egy erdő is következett, amelyben jóval könnyebben haladtunk. Itt azonban az énekes kabócák sokasága fülsiketítően ciripeltek. Néhányat közülük szemügyre vettünk, főleg azokat amelyek a földre leestek. A fákon lehetetetlen észrevenni e különben nagyméretű bogarakat. A fülsiketítő zajt a haslemezükön levő hártyák sorával adják a hímek, a nőstények bekerítése érdekében. Nos ebben a „koncertben” mentünk egészen a csúcsig. Az útvonalon két forrás is van, természetesen ilyenkor kiszáradva. Csak tavasszal található bennük víz.

A csúcsra dél előtt néhány perccel értünk fel. Erre néhány felhő összesereglett és kellemes szélfuvallat indult. Megszabadultunk egy időre a kánikulától. Családi fotót készítettünk a röghegység legmagasabb pontján és élveztük az előttünk elterülő tájat. Látszott a Duna, Galac és Brăila városok egy része és a nyugatra végelláthatatlan tisztás.

Körülbelül 300 millió éves köveken tapostunk, jóval a dinoszauruszok előtti korból. E hegyek az idők során lemorzsolódtak, hiszen abban az időben a 2500-3000 méter magasságot is elérték. Ha távolabbról nézünk rá a Măcin-hegység gerincére, egy fantasztikus hasonlóságot fedezhetünk fel a mostani Fogarasi-havasok gerincével, természetesen kicsinyített formában.

Visszautunkat nem ugyanott terveztük, hanem továbbmentünk a Ghiunaltu felé. A nemzeti park szélét jelölő kék négyzetet követtük. Eleinte egy ereszkedőben volt részünk majd egy emelkedőben a Ghiunaltu sziklás gerincére. Lépésről lépésre a Fogaras és a Retyezát kicsinyített mása járt a szemem előtt. Ösvényünk a gerinctől egy picit lennebb vezetett, míg egy nyeregbe értünk. A csodás sziklavilág utolsó szakaszán voltunk, gyaloglásunk további részét egy mesterségesen kialakított úton folytattuk. Gránit kibányászására kialakított utak voltak ezek, most hegyikerékpárútvonal van a jelzések szerint. A lefele való menetelés hosszabb volt, de könnyebben ment. Mire visszatértünk az autóhoz ismét hőség fogadott. Greci falu központjában található cukrászdában nagyon jól jöttek a különböző hüsítők. Boldogan tértünk vissza a kempingbe.

Mivel még nagyon korai volt az idő, beautóztunk a közeli Măcin városkába. Neve a törökből ered a 15. századból. Az ókorban Arrubium nevű településként volt ismert, az első századból. Az autót a központban hagyva kigyalogoltunk az Arrubium helyére, amely egy magaslaton helyezkedik el. Sajnos a város szégyenének is lehetne nevezni, hiszen látszik, hogy sokan ide hordják ki a szemetüket. Érthetetlen, hogyan nem zavarja az ott lakókat, hogy a történelmük lassan egy szemétdomb lesz. Szerencsére az autóban hagytam a fényképezőgépemet. A kilátás azonban csodálatos. Pontosan alattunk folyt a Duna, látszott a Brăilai nagy sziget, illetve a Măcin-hegység északi nyúlványa. A városkában kívülről szemügyre vettük a török mecsetet, sajnos nem láthattuk belülről. Kellemes meglepetésben volt részünk az igen jószívű dinnyeárus bácsinál, aki mindannyiunkat megetetett a zamatos gyümölcsével.

Lassan azonban eltelt a nap, visszatértünk a kempingbe és álomra hajtottuk fejünket. Másnap, július 12-én vasárnap reggel hazafele készülődtünk. Mire reggeliztünk és lebontottuk a sátrat már 10 óra is elmúlt. Elbúcsúztunk a kedves szállásadónktól, akivel közös fotót is készítettünk. Néhány térképpel, hűtőmágnesekkel kedveskedett nekünk. Megígértük, hogy viszontlátjuk egymást. Ugyanazon az úton mentünk, amelyen jöttünk. Átjöttünk a Dunán a komppal, egy vráncsa-megyei útszéli falucskában friss paradicsomot, szilvát, nyári almát vásároltunk olcsón. Majd elérve a Kárpátokat még megnéztük a Putna-vízesést, ahol még rengeteg ember volt rajtunk kívül. Átszelve a Háromszéki havasokat szerencsésen hazaértünk Sepsiszentgyörgyre egy rövid, de annál tartalmasabb kikapcsolódás után.

Néhány adat:

• Sepsiszentgyörgy – Greci: 280 km. Kb. 5 – 6 óra autóval.
• Átkelés komppal: 23-26 lej (autó, 4 személy).
• Turtle kemping Greci: Adrian Matetovici (0743-646256).
• Kemping árak: 25 lej felnőtt, 10 lej gyerek per éjszaka.
• Kemping felszerelés: hideg kútvíz (50 méter mélyről), tusoló napkollektorral, folyékony szappan, WC, aragázkályha, hűtőszekrények, mikrosütő, filagóriák padokkal asztalokkal, grillezők (szenet vagy fát kell vinni), konyhasarok edényekkel, mosogatókagylóval és szerekkel. Gyerekeknek van egy hinta, illetve egy rakás állat az udvaron illetve a ketrecekben. A gyümölcsfákat a beszámolóban említettem. Kedves barátságos emberek, csendes környezet.
• Sátor mellé autót nem lehet bevinni, a parkolóban kell hagyni,de egy talicskával beszállítható a cucc.
• Nyári szezonban kötelező a szúnyogelleni spray (nekünk az Autan bevált ott, igaz annyit használtunk el ott két este mint itthon egész szezonban). A helyiek este közeledtével vékony inget és nadrágot húznak magukra védekezésképpen. Kirándulások alatt szigorúan bakancsban kell menni (nem adidas, nem szandáll) a köves terep és esetleges viperák miatt (az utóbbi inkább járatlan helyeken jeleni meg), szintén a meleg időszakban főleg gyerekeknek és nőknek, de férfiaknak is kötelező a kalap (én nem szeretem, nem vittem, nem lett semmi bajom. Gyerekeknek és érzékenyebbeknek muszáj!). Nem utolsó sorban a VÍZ! Fejenként legyen nálunk 3-4 liter is! Gyerekeknek legalább 2 liter.

Fotók itt

Fogarasi-havasok: Urlea-csúcs, júl 4

Karantén utáni első komolyabb túrán vettünk részt Kovács Gábor barátommal ketten. A Fogaras havasokbeli Urlea csúcsra esett a választás, amely egyik legmagasabb csúcs a hegység gerincének keleti részén. Személyem szerint már három alkalommal jártam errefelé, tehát ismerős volt a táj. Nehéz túráról van szó, hiszen menet-jövet szinte 30 km-ről van szó és 2000 méter szintemelkedésről és természetesen ereszkedésről. Nagyon ki voltunk „éhezve” a magashegyek iránt, így belevágtunk.

2020 július 4-én szombaton szerencsésen megérkeztünk a breaza-i kolostor mellé. Autónkat egy picit fennebb leparkoltuk és szép időben indultunk útnak (500 m / 5,50 h). Az időjáráselőrejelzés főleg déutánra jelzett esőt, de délelőttre is igen változékonyat jósolt. El voltunk határozva, ha rosszra fordul az idő, térünk vissza.

Egyelőre tehát jó időben indultunk útnak a piros pont jelzésen. Az Urlea irányába felfele a mellékgerincközeli utat választottuk. Rögtön egy nagyon kemény kapaszkodóval kezdtünk, utunk „toronyiránt” vezetett felfele, amely jól megizzasztott. Előnye ennek a szakasznak, hogy miután elértünk egy bizonyos magasságot, utunk „megszelidült” és kényelmes ösvénnyé változott. Hatalmas fenyőerdőkben és közben fakitermelés által keletkezett tisztásokon haladtunk, majd egy utolsó kaptatóval pontosan az Urlea-menedékház maradványainál találtuk magunkat (1530 m / 7,40 – 7,50 h). Néhány éve még a ház állt, de az utóbbi időben valaki a  tűz martalékáva tette. Nagyon kár, hiszen egy szép menedékház tűnt el ebben a térségben.

Sokat nem vesztegettük az időnket, épp ittunk egy keveset és továbbálltunk a mellékgerincen. Végigszeltük a tisztást és ismét egy nagyon meredek kapaszkodó következett a Mosu mellékgerincére. Elhagyván az erdőt és a törpefenyves övezetet, gyönyörűszép havasszépékbe botlottunk, amelyet nagy előszeretettel fényképeztünk. Egy néhány éve épített menedékhely mellett gyalogoltunk el, ahová be sem néztünk. A Mosu-csúcs alatt kényelmes útvonal vezett ki a nyeregbe, ahol végre leültünk falatozni, erőinket feltölteni (2200 m / 9,30 – 9,50 h).

Közben egyre jobban befelhősödött, de nyugodt volt az időjárás, ezért nem adott okot a visszavonulásra. Viszonylag közel is jártunk a célpontunkhoz, így evés után sokat nem teketóriáztunk és indultunk útnak. Jóformán 50-100 méteres látótávolságunk volt, de ez elegendőnek bizonyult a tájékozódáshoz. Egy könnyebb füves útszakasz után sziklásabb kapaszkodóban volt részünk és hamarosan az Urlea csúcsán álltunk (2476 m / 10,50 – 11,00 ).

A csúcsról déli és nyugati irányban elég jó kilátásban részesültünk. Még a Moldoveanu alsó részét is láthattuk, a „háztető” csúcsai felhőkbe burkolózott. Nagyon örvendtünk az eddigi sikernek, csúcsfotó után indultunk is vissza ugyanazon az úton.

Rögtön indulás után elkezdett petyeregni az eső, de lennebb érve hirtelen a szél eloszlatta a felhőket és az egész környéket beláthattuk. Végre visszatekinthettünk az Urleára, a Dara csúcsra és az Urlea katlanban található glaciális tóra. Sűrűn kattogtattuk a fényképezőgépeket, igyekeztünk mindent megörökíteni. Visszajöttünk a Mosu nyeregébe, egy rövid falatozás után a napsütésben indultunk tovább lefele. Lefele ereszkedés közepette egyre jobban kezdett ismét befelhősödni, mire visszatértünk a leégetett menedékház helyére, sűrű köd borított mindent (1530 m / 13,00 – 13,30 h). Üdvözöltünk négy turistát, akik sátort húztak fel a helyszínen. Utolsó falatozás után folytattuk utunkat továbbra is lefele.

Indulásunktól számítva rövid időn belül el kezdett petyeregni az eső, majd egyre jobban esett. Elővettük az esőcuccokat, ezt jól is tettük, hiszen hamarosan „leszakadt” az ég, ömlött az égi áldás. Különösképpen nem zavart hiszen biztonságban voltunk a villámlások elől is. Nagyon meredek ereszkedőt hagytunk magunk után, majd egy kényelmes erdőkitermelő út vezetett vissza a kiindulási pontunkba (500 m / 15,15 h).

Nagyon boldogok voltunk, hogy sikeresen tettünk pontot e szuper túra végére. Köszönöm Gábornak e csodálatos napot!

Fotók itt

Virágnézőben a Gyímesek határában, május 23

Karantén utáni első komolyabb kirándulásunkat 2020 május 23-ra, szombatra terveztük. Még egy családot beszerveztünk, hogy a virágok színességét is felülmúlva, még színesebb legyen e napunk. Gyönyörű időben érkeztünk autóval a Csíki-havasok gerincére, Csíkország és a Gyímesek határára (1100 m / 9,45 h). Sofőrtársammal még leautóztunk Gyímesfelsőlokig, hiszen ide szándékoztunk a nap végén megérkezni. A másik autóval visszatértünk a hágóra és indultunk is a családjaink után, akik már a Pogány-havas felé tartottak. Rövidesen indulásunk után egy rókát fedeztünk fel, aki nem igyekezett gyorsan el a fényképezőgépünk elől. Útközben már a szebbnél-szebb virágok tömkelegével találkoztunk, sűrűn fotóztuk a kosborokat, árvácskákat, kankalinokat és miegymást. Csapatunk a Pogány-havas felé való letérőnél egyesült, ahol reggeli szünetet tartottunk (1250 m / 10,45 – 11,00 h).

A frissítő után folytattuk utunkat a Szép-havas irányába. Kényelmes utat követtünk mindvégig, közben rengeteg virágot szemügyre véve. Ez jelentősen lelassította az előrehaladásunkat, épp a Szép-havas tetején vettük észre, hogy biza az időnk vészesen telik. És ha még napvilág le akarunk érni Gyímesfelsőlokra, akkor szaporítanunk kell a ritmust. Bementünk a kis, de annál szebb kápolnába, majd egy csoportkép készítése után indultunk is tovább (1350 m / 13,15 h). Ne felejtsem a jó allapotban levő tiszta menedékhelyet sem, amely jó szolgálatot tehet rossz időben.

A virágok megfigyelése mellett természetesen a tájat is szemügyre vettük. Csodálatos kilátásunk volt északra a Nagyhagymásra, illetve dél irányban büszkén emelkedett a Szellő-tető. Ezen kívül a Hargita és a Nagy Csomád is megfigyelhető volt.

Leereszkedtünk a Szép havasról, folytattuk utunkat észak irányban a piros sáv jelzésen. A Kőnyak alatt meneteltünk el, majd egy keskenyebb gerincrészleten haladtunk, amely jó kilátást biztosított főleg a Gyímesek felé. Ismeretlen terepen járva, térképünket mindig magunk előtt tartottuk, habár a gerincjelzés tökéletes volt. Elhaladtunk az Égés-tető alatt, majd a Réz-tető mellett. Pontosan követtük útvonalunkat a térképen, mivel hamarosan le kellett térjünk a gerincútról Görbe-patak irányába és ezt a pontot nem szabadott elvéteni. A Szép havastól errefelé jelentősen lecsökkent  virágállomány, így könnyedén tudtuk falni a kilométereket. Megtaláltuk a gerincről lefele vezető jelzetlen utat, amely egy szűk völgyet követett. Egy kaszálótanyán végigmentünk, majd meredekebb ereszkedő után beérkeztünk Görbepatakra. Ezen a rövid szakaszon két forrást is találtunk, amelynek finom hideg vizével csillapítottuk szomjunkat.

Végigmentünk a takaros kis településen, megcsodáltuk a szebbnél-szebb portákat, titokban kifejezve vágyainkat, hogy egyszer ide visszatérhessünk. Már csak egy rövid útszakasz választott el Gyímesfelsőloktól, ahol az első vegyes boltban  csapatunk fagyival ünnepelte e gyönyörűen színes napot!

Fotók itt