Felfedező-túra a Buila-Vânturarița hegységben, máj 29

Egy újabb felfedező túrát sikerült megszerveznünk a címben szereplő hegységben, 2021 május 29-én, szombaton. A Căpățânii hegységhez tartozó sziklatömböt nevezhetjük akár a környék ékességének is, hiszen nagyon kitűnik a körülötte elterülő dombságok között. Kilencen vágtunk neki ennek az egynapos kiruccanásnak, mindannyiunknak eme ismeretlen tájnak.

A Pahomie-kolostor csendes udvarát elhagyva leparkoltuk autóinkat az elég jó állapotban levő erdőkitermelő út szélén (900 m / 7,15 h). Nap által sütött bükkös erdőben indult a gyaloglásunk a közelben levő Pătrunsa-kolostor irányába. Utunk közben a felettünk tornyosuló sziklatömböt is néha megfigyelhettük, amikor a fák koronái meggyérültek. Alig vártuk, hogy odafent lehessünk. Az utóbbi kolostor rendezett udvarát elhagyva, rögtön toronyiránt a hegy irányába tértünk. Meredek kapaszkodóban volt részünk eleinte egy évszázados fákkal teli lombhullató erdőben, majd egyre fennebb egy gyephavasi oldalon. Idefent a gyephavason keskeny ösvényünk nem volt egyértelműen kitaposva, csak az irányt és a néha felbukkanó jelzéseket próbáltuk követni. Közben szinte minden lépésnél megálltunk és csodáltuk a fellettünk és alattunk elterülő tájat. Egy sziklavölgy harántozását követően bővízű forrásokhoz értünk, friss vízből feltankolva felgyalogoltunk a közelben levő Buila nyeregbe (Curmătura Builei, 1560 m / 10,00 – 10,50 h).

Mintha az egyeskői tájba csöppentünk volna, ez volt sokunk érzése. Egy jó állapotban levő, fából készült menedékhely várja az arra látogatókat, amely akár 15 személynek is nyújthat szállást. A menedékhely előtti füves téren letelepedtünk és a Nap sugarai által simogatva kényelmesen megpihentünk és nyugodtan tízóraizhattunk. Közben nagyon jól elbeszélgettünk a kiránduló barátainkkal.

Az egykoron piros ponttal jelzett turistautat, piros sávra festették át. Ez vezet tovább a hegység gerincén az Oale nyeregig. Egy rövid erdős kaptató után gyönyörű sziklaplatóra érkeztünk a Buila oldalában. Ösvényünk a plató szélén vezetett, így a gyakori megállásunk alkalmával szemlélhettük a távolban levő hegységeket. Noha közben felhők takarták el az eget, ezek egyáltalán nem zavarták kilátásunkat, sőt szebbé varázsolták a panorámánkat. Hamarosan az 1848 m magas Buila csúcsán pihentünk, majd egy rövid gyaloglás után a legmagasabb pontot is elértük, a Vânturarița csúcsot (1885 m / 12,30 – 13,00 h). A Déli Kárpátok központi részét teljesen szemügyre vettük. Észak keletre a Cozia és a Fogarasi-havasok csúcsait próbáltuk felismerni, majd északra a Căpățânii-, Lotru- és Szebeni-havasokban gyönyörködtünk. Tőlük nyugatra még a Páreng-hegység vonulatát is felfedeztük. Olténia felé fordulva a kiszélesedett Olt-folyó völgye terült el a lábunk alatt.

Megelégedve folytattuk utunkat továbbra a hegységünk gerincén. Habár nem jártunk még errefelé, különböző leírásokból tudtuk, hogy az útszakaszunk legnehezebb része következik. Fel is készültünk erre lelkileg is, túratársaimnak próbáltam elmagyarázni, nagyjából mire számíthatunk. Nagyjából két és fél kilométer hosszú nagyon tagolt gerincrészlet következett nehéz szakaszokkal. Irányunk többnyire lefele tartott, de számtalanszor a jelzés visszavezetett a gerincre amikor letértünk róla, újabb és újabb kapaszkodókat jelentve számunkra. Ösvénynek sem lehetett nevezni az általunk bejárt gerincet, hiszen szó szerint árkon-bokron keresztül keresgéltük a piros sáv jelzést. Bőven kapaszkodtunk törpefenyők ágaiban, habár ezek nagyon jó segítséget jelentettek nekünk, amikor egy 20 méter körüli csúszós szöktetőn ereszkedtünk be. Helyzetünket néha nehezítették a még jelen levő hónyelvek, de szerencsére mindig megtaláltuk a helyes utat, igaz több fürkésző szem segítségével. Számtalan ereszkedő-kapaszkodó után megérkeztünk az Oale-nyeregbe, ahol véget ért a gerinctúránk (1580 m / 15,50h).

Sárga pont jelzést követtünk lefele irányban. Ösvényünk – habár helyenként nagyon meredeken vezetett le – igen kényelmesnek tűnt a vad gerinctúra után. Könnyedén visszaértünk az erdőkitermelő útba, a Pahomie-kolostor szomszédságában található kis – de annál szebb – vízesés mellé, amelyből boldogan oltottuk szomjunkat egy sikeres túra után (850 m / 17,30 h).

Köszönet a csapatnak, hogy bevállaltátok és együtt felfedezhettük ezt az eddig általunk ismeretlen vidéket. Még visszatérünk!

Fotók itt

VIII. Kisbakancs-minitábor a Negoj-menedékház környékén, május 22-23

2021 május 22-23 között került megrendezésre nyolcadik alkalommal a minitáborunk, amelynek ezúttal a Fogarasi-havasok adtak otthont. 106 résztvevő – ebből 42 gyerek – töltötte be a felújított menedékház takaros szobáit, ugyanakkor a mi csapatunk által teljes mértékben elfoglaltuk az épület környékét.

Szombaton reggel a Felső porumbáki Agyagvárnál találkoztunk mindannyian. Autóinkat megkímélve 16 tonnás teherautóval és traktor által vontatott utánfutóval mentünk fel az erdőkitermelő út végéhez. A teherautózás hatalmas élmény volt a gyerekek és a szülők számára is. Ezen a helyen köszöntöttem a résztvevőket, majd indultunk gyönyörű időben a menedékház irányába. Kényelmes, többnyire szerpentines utat követtünk a fenyőerdőben és 3 órai gyaloglás után az 1550 méter magasan található menedékház előtt találtuk magunkat.

A menedékházat az utóbbi hónapokban ujították fel, befödött teraszt építettek, leszigetelték, a szobákban új matracokra cserélték a régieket. Igaz, az árakat is megemelték, egyik legdrágább menedékház lett az országban.

Délután egy túrára indultunk a Negoj nyugati katlana felé. Kis vashidakon keltünk át utunk során, de sajnos a hó is megjelent amely veszélyessé tette az előrehaladást főleg a gyerekek számára. Néhány meredek hólejtőt átvágtunk, de jobbnak láttam a visszafordulást, hiszen a további szakaszon sem javult a helyzet. Ez a rövid kirándulás is hatalmas élmény volt sokunk számára.

Kora este értünk vissza a menedékházhoz, a Nap még bőven fent volt az égbolton. El lehetett lazulni, beszélgetni, a gyerekek játszodoztak a környéken, teljesen birtokukba véve az erdőt. Sötétedésre a menedékház lemezlovasa (igen, ilyen is van) fergeteges zenés bulit tartott. Habár ez nem magashegyhez illő tevékenység, be kell vallanunk, hogy fenomenálisan jólesett táncolni, szökdösni a különböző zenefajokra. Késő este volt amire mindenki ágyba bújt.

Vasárnap reggel korán felkeltünk. Kényelmes matracokon eltöltött éjszaka után eljött a reggeli ideje. A délelőtt szintén a ház környékén telt el, majd csoportképet készítettünk. Elbúcsúztunk a menedékház tulajdonosától, megköszönve a ránk fordított időt. Lefele betértünk a Serbota vízeséshez, amelynek hatalmas zuhataga lenyűgözött bennünket. Visszatérve az erdőkitermelő úthoz még várnunk kellett a teherautó érkezéséig. A gyerekek nem unatkoztak, patakban, sziklákon találták meg a játékszereiket. Ismét egy élménydús teherautózás következett, ahol egyfolytában a fák ágai “fésülték” a hajunkat.

Saját autóinkkal még ellátogattunk az Agyagvárhoz, megnéztük az érdekes módon épített házakat, sajnos csak kívülről. Itt búcsúztunk el mindannyian egymástól, pontot téve ezáltal egy nagyon szuper hétvégére.

Köszönöm, hogy eljöttetek, együtt kirándulhattunk, táncolhattunk, szórakozhattunk. Csodálatos emberek vagytok!

Fotók itt

Medvehagymaízű Kisbakancs-túra, máj 1

Kisbakancs-túrák 10. éves szakaszában rekordrészvételű csapattal kirándultunk 2021 május 1-én a Predeál környéki hegységekbe. Összesen 251-en jelentünk meg a “ Csorgók” elnevezésű helyen, ebből 115 gyerek volt. A nap első felét borongós idő jellemezte, néhány csepp áldás is került a csapatunkra, de délután kisütött a Nap, bőven ontva ránk meleg sugarait.

Széles erdei úton indultunk felfele, hatalmas csapatként a medvehagymalelőhely felé. Az óriási számú résztvevőkkel lassan, de folyamatosan meneteltünk előre. Nagyjából 1 km-es sor alakulhatott ki a legelől haladó és a sort záró személyek között. Menetközben volt amit bámulni, hiszen rengeteg krókuszok között haladtunk, továbbá gyönyörűen mutatta magát a Nagy Buksoj csúcsa, és a Molnár-gerinc fogazott éle. Hamarosan a hó is megjelent, habár az utunkon nem kellett beletaposnunk.

A Baiului nyeregben mindenkit bevártunk, reggeliztünk és összegyűjtöttük a csapat nagyrészét, hiszen különleges eseményre került sor. Fekete Ábel 9. éves szülinapját ünnepelte, ezért megilletődve hallgatta a “Boldog születésnapot” c. dalt a köréje összegyűlt túratársaitól, barátaitól. Köszönetképpen édességgel kínálta meg a jelenlevőket.

Mindezekután bementünk a közeli erdőbe, medvehagyma után kutatni. Mivel a tél eléggé későre tervezte “elutazását”, ezért csak kis mennyiségben találtunk a finom zöld növényből. Szerencsére épp annyi volt, hogy kóstolónak lehetett szedni. De ezzel is megelégedtünk.

A medvehagyma után visszatértünk a nyeregbe és folytattuk utunkat a közelben levő Dihám menedékházhoz. A hó olvadása miatt helyenként sáros volt az út, amely mellett akár méteres hótorlaszok is voltak. A menedékházhoz való érkezés előtt vizes hóban csúszkáltunk lefele, a gyerekek tetőtől-talpig csuromvizesek lettek. A menedékházhoz érve enyhén csepegett az eső, de hamarosan elállt és kisütött a Nap, mindenki nagy örömére.

Több mint egy órai szünetet tartottunk, ezalatt a gyerekek kihasználták a menedékház udvarán még található havat, illetve a kis hinta sem állt haszontalan az ittlétünk alatt. A felnőttek kihasználták a jó időt, napfürdőt vettek, vagy épp társalogtak – akár barátságot kötöttek – más túratársakkal.

Délután elindultunk lefele a jólismert úton. Energiával – na meg a Nap sugaraitól feltöltődve, nagyon gyorsan haladtunk lefele. A hosszú tisztást teljesen elfoglalta a csapatunk, felemelő érzés látni ennyi felnőttet, gyereket és tudni, hogy mindannyian együtt vagyunk. Az útszakasz utolsó része az erdőben sáros volt, sőt egy patakon is át kellett gázolnunk, a partján bokáig érő sárban. Na de ezt az akadályt főleg a gyerekek inkább szórakozásnak vették. Szerencsésen mindannyian visszatértünk az autóinkhoz és búcsúzás után szerre indultunk hazafelé.

Ebben a hatalmas csapatban minden korosztály kivette a részét. A két legkisebb résztvevő, a 4-4 hónapos Anna meg Regő és egy másik 6 hónapos baba (elnézést nem jegyeztem meg a nevét) csodálatosan bírták a túrát. Köszönettel tartozom a hátvédeknek akik nélkül ezt a kirándulást nem lehetett volna megtartani: Csia Kinga és Csia Kata, Kovács Gábor, Regman Dávid. Az utóbbinak szintén köszönöm, hogy megmutatta a medvehagymalelő helyet, számunkra bővítve ezáltal a hasonló területek sokaságát. És köszönöm mindannyiatoknak a részvételt, az érdeklődést a kirándulásaink iránt, fejlesztve ezáltal a társasági élményeket amely nagyon hiányzik a jelenlegi időkben. Csodálatosak vagytok!

Fotók itt

Túra a Bodzai (Keresztvári) Piliskére, márc 27

Mester Nagy Ildikó immár hagyományos kirándulásán vettünk részt 2021 március 27-én szombaton. Több éve ugyanebben az időszakban szerveződik e sajátos módszerrel vezetett túra, tehát ebben az esetben lehet beszélni hagyományról. Az utóbbi napok borús, havazós időjárása erre a hétvégére helyrejött és kellemes hőmérsékletet, illetve vakító napsugarakat küldött ránk, kirándulókra. Brassóból, Kézdivásárhelyről és Sepsiszentgyörgyről 51-en jártuk végig az úgynevezett számlálókaput a túra kezdetén, a Nyéni hágón (800 m / 8,45 h). A túravezető megtartotta köszöntőbeszédét, illetve történelmi adatokkal is szolgált. Majd a kötelező tornagyakorlatok után indultunk is útnak.

Már itt a hágón láttuk, hogy esélyünk sem lesz medvehagymát szedegetni, ahogyan tettük ezt az előző években. Vastag hótakaró borította a tájat, emiatt az aljnövényzet téli álmát alussza jelenleg. Egy eltakarított makadám utat követtünk rövid szakaszon, majd következett a hóban való taposás. Nyugodt iramban haladtunk, közben megálltunk és csodáltuk a napsütötte tájat. Előttünk a Piliske magasodott, aztán délre a Csukást és a Tatárhavast vettük szemügyre. Délkeletre a Szilon-havas zárta a tájképet.

Folyamatosan haladtunk előre, egy hosszabb pihenő alkalmával lábon állva gyorsan megreggeliztünk. Közben egy-egy hómentes napsütötte „szigeten” kakasmandikót fényképeztünk. Beérünk a Piliske alá és megkezdődött a komolyabb emelkedő. Rövid szakaszon nagyon meredek kaptatót küzdtünk le, de ennek köszönhetően rövid időn belül felértünk a gerincre. Innen már pár perc válsztott el a csúcstól, ahová mindannyian szerencsésen megérkeztünk (1222 m / 13,30 – 14,45 h). A még kopasz fák között jól behatolt az erős napfény, emiatt kényelmesen töltöttük az ebédszünetünket. Természetesen ott volt a tűz is, ahol megsüthettük az otthonról hozott finomságainkat. Közben a túravezető felolvasta a Piliske legendáját, majd egy 1942-ből származó térképet vett elő, amelyet tanulmányozhattunk.

Vidám időtöltés után indultunk lefele Dobollóra, a kolostor irányába. Ha felfele „csak” térdig érő havat kellett törni, lefele még nagyobbat találtunk. Ennek ellenére nagyon jól haladtunk, a csapat bírta a keskeny ösvényben való egyensúlyozást. Egyre lennebb érve csökkent a hó vastagsága, majd a kolostor alatt a falu szélén teljesen eltűnt a tűző Nap hatására. Ennek eredményképp számos patakocska folyt a műút felé az árokba. Szerencsére a sarat megúsztuk, de amúgy is a falu széli patakokban lett volna bakancsmosó lehetőség bőven. Vidican Ildikó házához érkeztünk le mindannyian, ahonnan mi sofőrök két autóval visszamentünk a Nyéni hágóra a saját autóink után. Addig a többiek élvezték a Nap utolsó sugarait a kertes ház udvarán, forralt bort vagy sört szürcsölgetve (600 m / 17,00 – 18,00 h). A járgányokkal visszatérve a túravezető megköszönte mindenkinek a csodálatos napot és elindultunk hazafelé.

Köszönjük mi is Mester Nagy Ildikónak a túralehetőséget és a vidám társaságnak a feledhetetlen élményeket!

Fotók itt

Vár-túra a Nagy Csomádban, tavasz első napján, márc 21

Igen nagy népszerűségnek örvendő kirándulás szerveződött Jártó Gábor vezényletével a Nagy Csomádban. Egyesületünk idei vár-túra sorozatának harmadik állomása a tusnádi Vár-tető volt. Csípős hideg reggelen érkeztünk meg Tusnádfürdőre, a vasútállomás elé (700 m / 8,15 h). Itt gyülekezett a 41 főt számláló társaság Barcaságból, Háromszékről és Csíkszékről. Ugyanakkor jelen volt a szegedi barátunk is, aki már régóta egyesületünk tagja, ezért már Őt is háromszékinek illetjük.

Gyönyörűszép időben volt részünk egész kirándulásunk alatt. Igaz a tavasz első napja inkább egy február eleji időszakhoz hasonlított, hiszen az utóbbi napok havazása jelentős mennyiséggel gazdagította a térséget, ennek eredményeképp a túra során térdig érő hóban gyalogoltunk. Kék sáv jelzést követtük a városon keresztül, majd annak végében a túravezetőnk köszöntött bennünket és közölte a túratervet a tisztelt társaságnak. Túránk erdőben folytatódott egy nem túl meredek, de hosszan tartó emelkedőn. Lassan, de kitartóan haladtunk felfele a magas, hóval rakott fenyőfák között. Felfele tartó utunk egyre lankásabbá válik, majd balra kanyarodunk a Vár-tető irányába. Ez számunkra egy kis kitérőt jelentett az útvonalunk során, de ez volt a mai nap célja. Fent a csúcson túravezetőnk röviden a saját szokásos humorával „belecsöppentett” a hely történetébe (1080 m / 11,00 h), majd egy körsétára indultunk a várban. A nagy hó jelenleg ellepte az amúgy is csekély maradványokat, így maradtunk az élménnyel és a tudattal, hogy egy legendás helyen jártunk. A kilátóhelyek sem nyújtottak széles panorámát, mivel az előtte levő fák időközben megnőttek és egyre jobban elzárják a turista elől Alcsík medencéjét és a Csíki havasokat.

Bezárjuk a kis körutunkat a várban, visszaérünk a kék sáv jelzésre és folytatjuk utunkat a Nagy Csomád csúcsa alatt hosszan. Egy erdőkitermelő útszerűséget követünk nagyon lazán, enyhe emelkedővel. Több helyen megállunk, pihenünk, szívjuk a friss oxigéndús levegőt. A Nap magasan járt immár az égen, egyre jobban megolvasztva a fákon roskadozó havat. Nagyon sok alkalommal kisebb-nagyobb hózáport figyelhettünk meg, ahogyan csillogóan ereszkedtek alá a fenyőfák ágairól. Noha gyönyörű látványt képezett ez a jelenség, egyáltalán nem volt kellemes amikor épp a fejünk fölött a nyakunkba porozott. Na de jó turista módra, vidáman értékeltük ezt a felfrissülést.

Keresztezzük a piros kereszttel jelzett utat, amely Tusnádfürdőt köti össze a Szent Anna tóval (1170 m / 13,15 – 13,45 h). A kráter szélén állunk, a nyeregben. Egy keskeny, de hosszú tisztáson mindannyian elfértünk pihenni és napozni. Épp jólesett a sok árnyékos útszakasz után. Lefele indulás előtt csoportképet is készítünk.

Lefele értelemszerűen megnőtt a haladási sebességünk. A jelzett út szerpentineken vezetett le az üdülővároskába. A délutáni egyre erősebb napsütés jól megolvasztotta a havat, ezáltal is jelezve, hogy beléptünk a tavaszba. Mindannyian szerencsésen beérkeztünk Tusnádfürdőre és elbúcsúztunk egymástól (700 m / 15,30 h). A vonattal utazóknak bőven volt idejük még egy napfürdőre a borvízforrások szomszédságában.

Köszönjük Jártó Gábor túravezetőnek ezt a szép napot és a társaságnak, hogy együtt lehettünk.

Fotók itt

Tavaszindító kisbakancs-túra Bodos környékén, márc 14

2021 március közepe igen hűvös időjárással köszöntött be Székelyföld eme szegletébe. Az elmúlt hét hideg és csapadékos volt és az elkövetkező hét előrejelzése inkább a télihez hasonlítható, nem a tavasz kezdetéhez. De március 14-e vasárnap mintha egy felszusszanással is, de jelezte a természet, hogy mégis közeledik a tavasz. Ezen a napon csodálatosan kellemes időben volt részünk, tökéletes egy napos kiránduláshoz. A szép időnek meg is lett az eredménye, hiszen pontosan 200 személy vett részt a túrán, amelyből 92 gyerek volt.

Reggel fél 10-kor volt a gyülekező az egykori bodosi bányánál, a romos épületeknél. Köszönöm a társaságnak, hogy pontosan érkeztetek, így idejében el is tudtunk indulni, mielőtt ismertettem a túra vázlatát. Az elhagyott bányák mellett, egy kissé bozótos ösvényen sétáltunk fel a Várbükk mellé. Itt a tisztáson őzikéket figyelhettünk meg ahogyan szökdécseltek a végtelen mezőn. Innen egy kis kitérőt tettünk a Tiborcz várához, majd visszajöttünk az erdőből a tisztásra, ahol felolvastam az egykori vár legendáját. Ugyanakkor az érdeklődőknek bemutattam a Dél Hargita gerincének csúcsait és a Nagy Csomád tömbjét.

Háromnegyed órai pihenő után folytattuk utunkat a bányató felé. Enyhe ereszkedőben volt részünk a víztükörig. Az útvonal során balra alattunk előbukkant Bodos kis települése, illetve a fölötte levő Csere-tető. Rövid pihenő után magunk mögött hagytuk a tavat, követtük az erdő szélét immár felfele. Egy keskeny erdősávot átvágva mellékgerincre érünk, a Csere-tető nyakához. Bevárva a csapatot, ismét erdős szakasz következett, majd a Csere tetőt követően leereszkedtünk Bodos határába. Itt nem mentünk be a faluba, hanem a Kelemen-vára felé tartottunk a szántóföldek szomszédságában. Mindvégig előttünk volt a Dél Hargita gerince, de most a Hargita központi részére is kilátásunk nyílott. Hosszadalmasabb pihenőt tartottunk a Kelemen várának dombja oldalában. Ebéd közben, majd utána a gyerekek különböző játékokkal vezették le energiájukat.

Pihenő után leereszkedtünk a völgybe, majd az aszfaltos úton bementünk a faluba a református templomhoz. Itt várt ránk a fiatal lekész, aki rövid beszédet tartott a falu-, illetve a templom történetéről. A kis, de annál gyönyörűbb és meghittebb templom meglátogatása után, megkóstoltuk a híres bodosi mézeskalácsot és jónéhányat vásároltunk is a szebbnél szebb figurákból.

Mindezekután elhagytuk a települést és egy szántóföld szélén hamarosan az autóinkhoz visszatértünk, közel 15 km élménydús kirándulás után, késő délután.

Köszönöm a bodosi lelkipásztornak a bemutatót, a mézeskalácskészítő hölgynek a sok finomságot. Hatalmas köszönet Smazenka Andrásnak, aki vállalta a hátvéd szerepet. És természetesen mindenkinek köszönöm, hogy eljött a kirándulásra és együtt lehettünk. A nap hőse egy picinyke kisgyerek volt, aki kissé megficamította a lábát, de az Oreo-s keksz segítségével mégis a saját lábán gyalogolta végig a túrát, illetve a kolozsvári kislány aki szavallatával köszönte meg a kiránduláson való részvételt.

Fotók itt

Dél Hargita átkelése: Kisbacon - Tusnád, márc 6

A lassan elköszönő tél még ezen a márciusi szombaton igazán megmutatta magát. 2021 március 6-án 15-en érkeztünk a Kisbacon utáni letérőhöz, Bodvaj irányába (600 m / 6,50 h). A MorningStar Tours mikrobuszaival utaztunk kora reggel Sepsiszentgyörgyről. Ahogyan megkezdődött gyalogos túránk, egyből nekikezdett havazni. Percek alatt a sűrű havazás ellepte a keskeny aszfaltos utat Bodvaj felé. Megállás nélkül, nagyon jó iramban haladtunk végig a 8 km-es úton. Mire a vashámorhoz értünk, mintha enyhült volna a hóhullás. A helyszínen további 5 túratárssal gazdagodott csapatunk, tehát 20 személyre gyarapodtunk (850 m / 8,50 – 9,30 h).

Bő félórás pihenő alatt megpihentünk, ettünk egy lefödés alatt. Továbbindulásunk előtt csoportképet készítettünk a vashámor előtt és megfogadtuk, hogy még visszatérünk erre a történelemben gazdag helyre, amikor csak szigorúan ezt a vidéket fogjuk átfésülni.

Folytattuk utunkat a Fenyő-patak völgyében, majd a Kisfenyő patakát követtük jobbra. A Piliske erdei úton szintén jobbra tartottunk, de csak rövid ideig. Kb. 500 méter után elhagyjuk az erdei utat és balra tartunk direkt fel a Mitácsnak. A Gyöngyerdő szélében egyre jobban nyerjük a szintkülönbséget, habár az útszakasz egy része sem volt megerőltető. Kiérünk az erdőből a Rakottyás erdészház szomszédságában. Az erdő védelméből kikerülve egyből szeles időt kaptunk, amely gyors gyaloglásra késztetett. Elérjük a Hargita-hegység főgerincét, majd a kék sáv jelzésen picit délre tartunk, az útelágazásig Tusnádfalu felé. Itt a Mitács pusztáján röviden megszusszanunk és a hely földrajzi tudnivalóit ismertettem (1250 m / 12,00 h).

Utunk további része lefele vezetett. A kék pont turistajelzés Tusnádfalu irányába elég hiányos, de jól lehetett követni. Bizonytalanabb helyeken a megviselt térkép is előkerült. Visszaérve az erdő védelmébe, ismét kellemes időben volt részünk. A havazás jóformán megszűnt, sőt a Nap is kezdett kikandikálni a felhők közül. Erdőkitermelő utat követtünk több mint 10 km-en keresztül be Tusnádfaluig. Az idő annyira megenyhült, hogy már kisebb sarat is kellett kerüljünk. A település előtt jól be lehetett látni az alcsíki medencét és a környező hegyeket, amelyek tetején még a köd uralkodott. Tusnádfaluban tettünk pontot a túra végére egy vegyesbolt udvarában (600 m / 14,30 h).

Köszönettel tartozom mindannyiatoknak, hogy elkísértetek a hegy átkelésén. Több alkalommal kell visszatérjünk erre a csodálatos vidékre, hiszen rengeteg és izgalmas túraösvényeket rejt magában a Hargita-hegység déli része.

Fotók itt