Nagykőhavas-túra, szept 27

Most egy szűk körben határoztuk el, hogy vasárnap nem maradunk mégsem otthon, inkább kirándulni megyünk a Nagykőhavasra. Nem a csúcs volt a cél, de még a menedékház sem, inkább a Hétlétra szakadékot, a Sziklasort és a Jégbarlangot akartuk meglátogatni. Gyönyörű időben volt részünk 2026 szeptember 27-én, ezen útvonalon már régen jártunk, úgyhogy izgalommal vágtunk neki a napnak.

A Malomdomboktól indultunk miután leparkoltuk az autónkat az út szélén (700 m / 9,30 h). Elég sok turista követte a széles kavicsos utat a Sipoly völgyön felfele, ennek az volt a jele, hogy lesz némi forgalom a Hétlétráknál. Nyugodtan, nem sietve menegettünk a kellemes időben, többnyire árnyékos helyeken. Megérkeztünk a Hétlétra előtti házikóhoz, ahol megvásároltuk a belépőket. De még nem indultunk, inkább egyet pihentünk és falatoztunk (950 m / 10,15 – 10,45 h).

A hasadékvölgybe belépve most is ámulatba ejtett a varázsa, habár már ki tudja hányadszor jártam itt. Kényelmes létrákon és folyósókon haladtunk egyre fennebb, majd a szorosból kiérve balra fordultunk a kék háromszög jelzésen. Meredekebb kapaszkodót hagytunk magunk után, majd egy kényelmes erdei ösvényen jutottunk fel a Medveszakadék tetején található kilátóhoz. Megbámultuk az előttünk tornyosuló Nagykőhavast és az alattunk levő mély szakadékot. Rövid pihenő után továbbálltunk.

Egy nagyon rövid szakaszon a családi utat követtük, majd balra leértünk róla a piros pont jelzésen. Egy meredek ereszkedő következett egy olyan úton, ahol erdőkitermelés folyt. Esős időben nagyon csúszós lehet itt. Aztán szerencsére elhagytuk ezt a kellemetlen terepet és újból emelkedő következett. Hamarosan a Sziklasor alatt kapaszkodtunk fel a meredek emelkedőn, közben arra emlékeztem milyen kicsik voltak a fenyőfák amikor itt jártam először a kilencvenes években. Végigmentünk a Sziklasor alatt és egy ereszkedő után rátaláltunk a Jégbarlang bejáratára (1400 m / 13,10 – 13,45 h). Egy nagyon szűk sziklaszorosban másztunk fel a bejárathoz, ellentétes erők használatával könnyebben ment. Felkapaszkodtunk addig ameddig lehetett, majd egy ereszkedő következett volna a végéig, de abbahagytuk. A jég itt teljesen elolvadt, emlékezetem szerint régebb volt jég már idefent is.

Visszatértünk a barlang bejáratához és rövid pihenő után folytattuk utunkat a kék sáv jelzésen a Bolnok irányába. Innen az út nagyon izgalmas, hiszen nem sokan járják, mint a forgalmas családi utat, vagy a Hétlétrás ösvényt. Látszott is az ösvényen, hogy nem annyira van kitaposva mint másutt a hegyen. Na de félni nem volt okunk semmitől. Két turistával találkoztunk és figyelmeztettek, hogy valami morgást hallottak, úgyhogy legyünk résen. Nos ezt mi is hallottuk később és ez nem volt más mint a fantasztikus szarvasbőgés. Nagyon örvendtünk, hogy hallgathattuk. Az ösvény többször emelkedett-ereszkedett, aztán egy nagyobb ereszkedőt követően kijutottunk at erdőből a Bolnok tetejének közelében. Nagyon szép kilátásunk volt észak irányban, látszott a Háromszéki medence Sepsiszentgyörggyel, Baróti- és Bodoki hegységek, de a Hargita, Csomád és a Nemere is. Legyalogoltunk az egykori Bolnok menedékház alapjaihoz, ahol pihentünk és ettünk. Csodálatos rálátasunk volt a Bucsecsre, amelynek tetején még a meteoház is látszott (1000 m / 15,40 – 16,10 h). Innen már egy rövid 3 km gyaloglás választott el az autónktól, erdőkitermelő úton (700 m / 17,00 h). Túránk befejeződött, de a kiruccanásunkra a négyfalusi Szent Mihály napok ünnepségén tettünk pontot.

Fotók itt

Kisbakancs-túra Újsinka és Törcsvár között, szept 5-6

Nagyon jól sikerült a gyalogtúránk a Via Transilvanica – Terra Borza Teutonica útvonalának harmadik kétnapos szakaszán. Szuper csapat, tökéletes időjárás, csodálatos tájak – ennél több nem kell. 2026 szeptember 5-6 közötti hétvégén jutottunk el erre a hozzánk egyre közelebb eső vidékre. Zernyest és környékét többször is felkerestük, de pontosan ez a vidék még váratott magára. A túra előtti időszakban már több hónapja le volt foglalva a busz, másfél hónappal a szállás, egy hónappal ezelőtt az étkezést is lebeszéltük. Szerencsére minden gördülékenyen ment, jól lehetett haladni a tervezéssel. A csapat összesen 42 személyből állt, ebből 13 gyerek volt.

Szombaton reggel 5 órakor elindultunk Sepsiszentgyörgy központjából és bő másfél óra múlva Újsinkára érkeztünk. Kora reggel tiszta égbolt üdvözölt és a község is kezdett életre kelni. Megkerestük a házat, ahol előzetes megbeszélés alapján a pecsétet megtaláltuk egy virágváza mögött. Miután elvégeztük az utca kövén a füzetbe való pecsét lenyomását, elindultunk a narancsárga “T” betű útvonalán (540 m / 7,10 h / 0 km). A hűvös reggelen nagyon jó iramban haladtunk, kényelmes erdőkitermelő utat követve. Többnyire erdőben vezetett utunk, kilátásra csak néha került sor, amikor a fák meggyérültek. Néhány szerpentin után még vissza tudtunk köszönni az alattunk elterülő Újsinkának, aztán keresztül mentünk a dombon és ereszkedni kezdtünk Paltin település irányába. Az ereszkedő egyértelműen még gyorsabban ment, mintha nem is a kisbakancsos csapatunkkal lettünk volna. Mindenki nagyon jól szedte a lábát, nagy meglepetésemre. Leértünk egy szélesebb völgybe, ahol a patak hídján megpihentünk és falatoztunk (650 m / 9,40 – 10,15 h / 10 km). Folytattuk az utunkat Paltin irányába ezen a széles völgyön lefele. A Persány-hegység hatalmas területének egy kis részét most alkalmunk volt bejárni. Beértünk Paltin településre, amelyet inkább tanyavilágnak nevezhetünk az elszórtan levő házaival. Utunk következő szakaszába léptünk innen, de egyszer még egy kert tövében lepihentünk. A ház gazdái vízzel szolgáltak, akik igényelték (600 m / 11,00 – 11,30 h / 14 km).

Második hegyen való átkelés picit nehezebbnek bizonyult, hiszen több volt a szintkülönbség és melegebben sütött a Nap. Eleinte néhány takaros gazdaság mellett haladtunk el, majd egy kaszálón jutottunk fel a gerincre. Útközben kikerültünk az erdőből és csodálatra méltó panoráma vett körül bennünket. Szombati napunk legszebb szakasza következett, amely kitartott utunk végéig. Megjelentek a gyümölcsfák, amelyek terméseit bőven lehetett kóstolgatni. Almából, szilvából és körtéből megtömtük hasunkat. Folytattuk kanyargós utunkat, közben rápillantottunk a Kotlára, amely ebből a szögből egy elég ismeretlen arcát mutatta. Hétágra sütött a Nap, a vízkészletünk kezdett fogyni, főleg a gyerekeknek. Egy szederültetvényre vezetett utunk, amelynek kiskapuja nyitva volt. Épp biciklis turistákkal találkoztunk, akik vásárlás céljából jöttek. Közölték, hogy hamarosan jön a tulajdonos. Jött is a néni, aki nagy kedvességgel közölte, hogy annyi szedret ehetünk amennyi belénk fér. Hát ezt nem kellett kétszer mondania. Óriás szemű szedrekből belakmároztunk, de annyira, hogy még étel sem kellett utána. Mikor megtudta, hogy vízhiányban vagyunk, gyorsan elvezetett a közeli házához és vizet tankolhattunk palackjainkba. Nagyon szépen megköszöntük kedvességét és egészséget kívánva továbbálltunk. Egy ereszkedő következett a patakvölgybe, az aszfaltos út kezdetéig. Árnyékos helyen haladtunk, szederrel hasunk megtömve. Elértünk az utunk kétharmadához, így hosszabb pihenőt iktattunk be. Pontosan a patak mellett telepedtünk le, árnyékos helyet keresve. A gyerekeknek is ideális hely volt játszadozni a vízben. Meg is ültük magunkat rendesen, kihasználva a kellemes időt (650 m /15,00 – 16,15 h / 21 km).

A harmadik és egyben az utolsó hegyen való átkelés következett. Rövid aszfaltos gyaloglás után, egy komolyabb kapaszkodót kellett leküzdeni a délutáni melegben. Volt aki könnyebben, volt aki nehezebben, de mindenki sikeresen kiért a tetőre, ahol ismét gyümölcsfák vártak, főleg körtéből lehetett falatozni. Mindenkit bevártunk, hogy ismét együtt indulhassunk az utunk utolsó szakaszán. Rendezett gazdaságok mellett kanyarodtunk fel és le. Tekintetünket a Bucsecs és a Királykő-hegység impozáns tömbjeiről csak ritkán vettük le. A kilátás leírhatatlan, ezt személyesen látni kell. Egy idő után megpillantjuk lent a mélyben Almásmezőt, a mai napunk célpontját. Szerencsésen megérkeztünk kora este a községbe, pontosan annak a központjába, ahol pecsételő helyszínünket is megtaláltuk. Fáradtan, de boldogan nyomtuk a füzetkébe igazoló pecsétjeinket és innen pár perc választott el bennünket a “Mama Leti” vendéglőig, ahol gyalogtúránk véget ért (650 m / 19,30 h / 29 km). Itt elfogyasztottuk az előre megrendelt ételeinket és már sötétségben sétáltunk át a közeli panzióba, ahol gyorsan álomba hajtottuk fejünket.

Vasárnap reggel a vegyesbolt látogatásával kezdődött a nap. Kissé lehűlt a levegő az előző naphoz képest, felhők vonultak át az égen. Reggeli után becsuktuk a panzió kapuját és elindultunk a hegynek fel (650 m / 8,30 h / 0 km). Jelentős kapaszkodóban volt részünk a széles köves úton. A túra könnyebben teljesíthető volt, hiszen jóval hűvösebb időjárás köszöntött ránk. Az égbolt azonban hamarosan kitisztult és látványban gazdag kilátással büszkélkedhettünk. Felértünk a gerincre és a pihenésünk alkalmával drónos fotók is készültek a tájról és csapatunkról. A Királykő északi része karnyújásnyira volt tőlünk, de a Bucsecs is gyönyörűen emelte magasba tömbjét. Egy hosszabb ereszkedő következett Zernyest városába, főleg erdős terepen. Bementünk a város szélébe, majd a piacra érkeztünk. Most valami különlegesebb vasárnapi piac lehetett, mert hosszan az utcán árulták mindenféle portékáikat az emberek, úgyhogy mi is végig kellett menjünk a kirakatok előtt. Beértünk a központba, “leparkoltunk” a főtéren és egy vegyesüzlet forgalmát egy kicsit fellendítettük (700 m / 12,00 – 12,40 h / 9 km).

Pihenő után kivonultunk a forgalmas kisvárosból és egyből a Természet lágy ölén folytattuk utunkat. A Törcsvári Magura lábánál gyalogoltunk kelet irányba. Utunk során nagyon szép kilátásunk volt a Barcasági medence irányába, de még a Háromszéki-havasokat is felfedeztük a határban. Kényelmes utunkat megszakítottuk egy több mint órai pihenővel, hogy ne érjünk be túl hamar Törcsvárra, mivel megbeszélt időpontra volt autóbuszunk. Pihenő után egyre többet erdőben vezett utunk és többnyire lefele. Hamarosan a lombok között megpillantottuk a törcsvári kastély falait, amely jelenleg felújítás alatt áll. Tudtuk, hogy utunk végéhez érkezünk hamarosan. Átmegyünk a patakon, kiértünk a műútra és elgyalogoltunk a kastély pénztárához, hogy pecsételjünk. A kis térség tele volt turistákkal, nagyon nagy volt a forgalom. Sikerült pecsételnünk és igyekeztünk is el onnan a nagy tömegből, amelyeket inkább a Drakula hírneve vonz. Még egy műút melletti rövid gyaloglás választott el a törcsvári piacig, ahol befejeztük a harmadik szakaszt (750 m / 17,30 h / 20 km). Jólesett hazáig pihenni az autóbuszon és feleleveníteni néhány emléket.

Köszönöm mindenkinek a részvételt és találkozzunk a Terra Borza Teutonica utolsó szakaszán novemberben!

Fotók itt