Magas Tátra: Sas-út és Szalóki-csúcs, jún 17-19

Egy hosszabb hétvégére kirándulást terveztünk eredetileg Ausztriába, az Enns-völgyi Alpokba. Mivel az elmúlt időszakra rossz időt jósoltak oda, így elővettünk egy másodfokú tervet. A Sas-útra esett a választás a Lengyel Tátrában.

Autóval indultunk négyen Sepsiszentgyörgyről: Kovács Gábor, Zsók Enikő, Száraz Levente és én. Június 17-én pénteken délben érkeztünk Zakopanéba, Lengyelország egyik legismertebb hegyi üdülőtelepére. Érkezésünk napján hatalmas erejű szél fogadott, a hegyet rendesen mosta is az eső. Szerencsére az eső minket elkerült, de a szélben nem bizonyult egyszerűnek a sátorállítás. A kempingben való berendezkedés után városlátogatásra indultunk. A szél estére lecsendesedett az égbolt is kezdett tisztulni, jó reményt adva másnapra.

A Sas-út: Szombaton június 18-án reggel nem kellett korán kelni, mert a felvonó csak 8 órakor indult a Gáspár-csúcsra. A kempingtől kb 3 km-t gyalogoltunk a felvonóig, majd egy elég hosszú sor után mi is felkerültünk rá. Két szakaszban vitt fel rövid időn belül a Gáspár-csúcs alá (1950 m). Az idő gyönyörű volt, épp túrázni való. Kényelmes, széles ösvényen kezdtük utunkat, egészen a Svinica-nyeregig laza túrában volt részünk. Innen meredek és hosszú kapaszkodóval értük el a Svinica-csúcsot (2301 m), túránk legmagasabb pontját. A Sas-út egy viszonylag éles gerinc 2100 – 2300 m magasan húzódik. Gyönyörűszép tájakon vezet, végig sziklás terepen. Különleges és részletes leírásssal nem is igyekszem, hiszen ezt látni kell. Nehéz is volna szóról szóra mindent leírni, hiszen számtalan csúcsot másztunk meg utunk során és így első alkalommal sokszor azt sem tudtam melyik csúcson vagyunk, mivel nem követtük térkép szerint. Rengeteg segédeszköz áll a turista rendelkezésére, éspedig szinte végig láncok vannak a falban, de a létrákból sincs hiány. Ezért minden kirándulónak ajánlom aki rendszeresen túrázik és  jó erőben van. Természetesen nem ajánlott tériszonnyal küszködőknek. A gyönyörű táj csábít a sok fényképezésre és bámészkodásra, de ügyelnünk kell, mert ez egy csapda. Folyamatosan kell haladni, rövid fényképező- és bámészkodó szüneteket kell beiktatni. És fontos, hogy ne a leglassúbb tempóban haladjunk. Ennek megittuk a levét mi is, hiszen lassan mentünk, ezért az útszakasz kb 20 %-áról le kellett mondjunk. Így is este 9 órára értünk vissza a sátorhoz, másképp a sötét éjszaka útolért volna. Tehát a Sas-út bejárásának titka: korai indulás, folyamatos enyhén gyorsabb menetelés.

Szalóki-csúcs: Vasárnap június 19-én összeszedtük a sátorfánkat és indultunk hazafelé iráányban. Persze a jó időnek köszönhetően még valamit akartunk a Tátrától. Megálltunk a lengyel-szlovák határon, ott közölték, hogy a Tengerszem-csúcs felé vezető út parkolója tele van. Így túl sokat kellett volna gyalogolni aszfalton, ezért továbbálltunk. Bejöttünk Ótátrafüredre és a Szalóki-csúcsot néztük ki. Nagyon időszűkében voltunk, ezért igénybe vettük a siklót a Tarajkára. A Tarajkáról csak hárman megyünk tovább: Gábor, Szeró és én. Enikő a Rainer menedékház felé sétált. Nagyon időszűkében voltunk, hiszen a tábla 4 óra 45 percet ír a csúcsig és már délután fél 1 volt. Így nem is gondolkodtunk, a lehető leggyorsabb iramban indultunk. Az ösvény eleinte erdőben megy, majd törpefenyők között szerpentinezik. A végén tartja a gerincet a csúcsig. Semmi nehézség nincs az útvonalon, nagy kirakott köveken kell jó hosszan haladni. Szeró ezt meg is unta, a csúcs alatt 200 m-el inkább az alvást választotta. Mi Gáborral nem adtuk fel és rövid időn belül egy nagy lengyel csapat társaságában a csúcson álltunk (2452 m). A gyors menetelésünknek köszönhetően 2 órával hamarabb érkezünk fel a csúcsra, mint ahogy a táblán mutatta. A Sas-úton is így kellett volna haladjunk. Fent a csúcson köd volt, de amíg majszoltunk valamit gyorsan elszállt és kilátásunk volt főleg a Rabló menedékház felé a völgyben. Lefele felköltjük Szerót és egy picit enyhített ütemben visszajövünk Ótátrafürdere, ahol Enikővel is találkozunk. Benyomunk Laci bácsinál ki-ki egy levest, egy lángost, autóba ülünk és este 8 óra felé hazaindulunk. Hétfő reggel érkezünk haza 9 órakor.

Fotók:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1248923931799293.1073741915.100000450948657&type=1&l=d6a1f337c2

Kisbakancs minitábor Fotosmartonos, jún 11-12

Hétvégén zajlott le Fotosmartonoson a III. minitáborunk rendezvénye.  Összesen 57 személy vett részt, ebből 23 gyerek. Az utóbbiakból minden korosztály képviseltette magát, a 6 hónapostól egészen a kamaszkorig. Minitáborunk színhelye a fotosmartonosi kultúrotthon-iskola-óvoda füves udvara volt. A résztvevők zöme a sátorban való szállást választotta.

A szükséges előkészületek után egy rövid kirándulásra indultunk a falu mögötti dombra. Indulás után nem sokkal már látszott, hogy vihar közeledik. Így kirándulásunkat nem körút formájában jártuk le, hanem visszajöttünk a felfele vezető úton. Szerencsére fentről még sikerült belátni a vidéket, a Bodoki-havas irányába azonban a vihar csodálatos képet festett. Lehetett látni az esőfüggönyt, amely haladt nyugat-kelet irányban. Visszafele szerencsére az erős idő széle kapott el, ígyhát megkönnyebbültünk.

Az egész délutánt szeszélyes időjárás jellemezte. Többször is esett az eső, szerencsére rövid ideig. Ezalatt készült a tokány is. Délutántól gyerekfoglalkozás volt szervezve, amely nagyon jó hangulatban zajlott le. Eleinte voltak mozgásos-ismerkedéses játékok, majd zoknikeresés, macidobálás és kreatív tevékenységek éspedig kitűző készítések, fakockázás, kalitkásmadárka készítés. Az utóbbiban szülő-gyermek interaktív részvétele volt szükséges. A végén a gyerekek bárányfelhőket festettek kék vászonra. Az egész esemény vidám pillanataiba a felnőttek is bekapcsolódtak és nagyon jól szorakoztak.

Pont idejében készült el a disznóhúsos pityókatokány (vega változatban is), amelyet jó étvággyal fogyasztottunk el. Este még egy rögtönzött focimeccsre is sor került. Aztán eljött a lefekvés ideje, ki korábban ki később.

Csendes éjszaka után másnap párás időre ébredtünk. Lehetett érezi az eső közeledtét is, amely délelőtt meg is érkezett. Kijött a helyi barantacsapat, úgy ahogyan megegyeztünk. Hála Istennek hamarosan az időjárás megjavult, kisütött a Nap, így nem kellett lemondanunk a barantabemutatót. A színvonalas esemény után lehetőség volt kipróbálni az ostort, a vascsillag dobálását, az íjjal való lövést. Ezeknek igen nagy sikere volt. A harcművészetek után ellátogattunk az Aranyalma présházba, ahol betekintést nyertünk a természetes levek előállításáról és azoknak a jótékony hatásairól. A kóstolást vásárlás követte, a nekünk szánt leveket mind felvásároltuk.

Ezekután visszasétáltunk a minitáborunk színhelyére, ahol minden gyerek megkapta az emléklapot. Következett a helyszín rendbetétele, majd a búcsúzás után hazajöttünk.

Szavakban nem lehet kifejezni a köszönetet amellyel zárom e beszámolót. Rengeteg szülő felajánlotta a segítségét önzetlenül. Ez bizonyítja, hogy kialakult nálunk egy erős csapatszellem. Meg szeretném köszönni Puskás Csabának és Melindának, illetve Barna Lehelnek az előkészületekben, sátorfelállításban és a regisztrációban nyújtott segítségért. Hatalmas köszönet a Caritas-közösség tagjainak, akik óriási jókedvet varázsoltak a minitáborunk életébe, illetve a távozás előtt a kultúrotthon kitakarításában. Ők névszerint a következők voltak: Kovács Hajnalka, Olasz Zsuzsanna, Páll Adél, Pitlák Szabolcs-Hunor, Gocz Katalin,. Csutka Melinda és Lengyel József. Köszönöm Katona Csillának a gyerekfelügyeletbe és a takarításba nyújtott segítségért illetve Varga Zsuzsának szintén  a takarításban való segítkezést. Köszönöm a faluból felkért személyek segítségét, éspedig Papp Csabának és feleségének akik a tokányt készítették, illetve Elekes Tibornak a baranta-csapat vezetőjének a harci bemutatót és az Aranyalma présház bemutatását. Végül, de nem utolsó sorban megköszönöm mindekinek akik részt vettek, remélem jól éreztétek magatokat. Kiemelném a messziről érkezetteket: Péter Zsombor és családja Kolozsvárról, Jaksa Imre és lánya Anna Szegedről.

Fotók:

https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.1182240738474861&type=1

Dél Hargita: Kakukk-hegy, máj 29

2016 május 29-én vasárnap 16-an gyűltünk össze Kisbacon központjában. Később még egy személy csatlakozott hozzánk, tehát összesen 17-en voltunk ezen a napon. Célunk megjárni a Kakukk-hegyet az egyik leghosszabb útvonalon. Gyönyörű szép idő volt reggeliben, egész napra ezt is jósoltak, úgyhogy okunk nem volt az aggodalomra amit az időjárás illeti. Kisbacon központjából indulunk Magyarhermány felé (550 m / 8,15 h).

Általában koraibb indulást választunk, de most ez így jött össze. Kb 40 km út állt előttünk, ezértkissé szaporábban kellett lépegetni. Erre a terep nagyon alkalmas volt, hiszen Magyarhermányon keresztül egészen a Barót-pataka völgyén fel 16 km kényelmes erdőkitermelő út vezetett fel. Magyarhermány felső felében borvízből tankoltunk. Az egyre szűkülő völgyben nagyon jó iramban haladtunk, hála az útszéli fáknak, amelyek pompás árnyékot vetettek a fejünk fölé. Megérkezünk a Barót-patak és a Cigányláb-patak összefolyásához, ahol megállunk pihenni és falatozni (1100 m / 11,30 – 12,00 h).

Tudjuk már, hogy sok nincs az erdőkitermelő útból, falatozás után felkerekedünk és a Cigányláb-patak völgyén megyünk fel. Majd utunk kikanyarodik a Cigányláb-gerincre, ahol vadonatúj erdészházat is találunk pihenőhelyekkel. Ezt a gerincet követjük egészen a Kakukk-hegy csúcsáig. Utunk egyelőre enyhén meredek ösvényen vezet felfele az erdőben, majd nagy tisztásra érkezünk pontosan a csúcs előtt. Szép kilátásunk van a Madarasi Hargitára, illetve a Persányi-hegység irányába. A Kakukk-hegy csúcsa sűrű erdős, innen semmiféle kilátásunk sincs. Felérkezünk a tetejére, ahol csúcsfotót készítünk és rövid pihenőt tartunk (1553 m / 13,20 h).

 A sűrű erdőből meglátjuk a csúcs alatti menedékhelyet, ahová igyekszünk hamarosan. Eleinte meredek, kényelmetlen ereszkedőn megyünk le. Ösvénynek nyoma sincs. Majd a kis házig egyre enyhült a terep. A menedékhelynél megtaláljuk a Hargita főgerincjelzését, a kék sávot (1470 m / 13,40 – 14,10 h). A házikónál ismét beiktatunk egy pihenőt, mialatt megnézzük bentről is. Emeletes priccsek vannak, elsősegélydoboz, emlékfüzet és térkép. A pihenő alatt falatozunk egy keveset, utána indulunk a főgerincen a Mitács felé.

Kényelmes erdei ösvényen megyünk többnyire lefelé. Kezdünk ismét gyorsan haladni, hiszen a terep megengedi. Végigmegyünk a Fekete-, illetev a Sárga-tisztáson és hamarosan a Mitácson vagyunk  (1250 m /  15,40 h). Egy esztena mellett haladunk el, utána megtaláljuk a lefele vezető utat a Bodvaji vashámor felé. Itt megfigyelhettünk és követhettünk egy zöld pont „turistajelzést”, amely levezetett a völgybe. Ez azonban nem helyénvaló, hiszen zöld színű turistajelzés nem létezik mifelénk. És a jelölt utat sem lehet éppen útnak nevezni, hiszen jó darabon árkon-bokron vezet. Na de szerencsére lefele megyünk így annyira nem merített ki bennünket. Közben eleinte szép rálátásunk volt a Kakukk-hegyre, majd lennebbről visszatekintve a Nagy Piliskét figyelhettük meg. Végre valahára megérkezünk a Bodvaji vashámorhoz, ahol egyeseknek a gyaloglás véget ért  32 km után (800 m / 17,45 h). Ismét csoportképet készítettünk, aztán egyik társunknak autójával – amelyet még a reggel felhozott – néhányan lementek Kisbaconba. A későbbiekben Kata visszajött a saját autójával és összeszedte a társaságot. Akiknek még volt kedve gyalogolni, a megmaradt 8 km-t aszfalton lehetett lejárni. Megfeszített tempóban jöttünk le végig Kisbaconig, de megérte (550 m / 19,05 h). Így kijött a 40 km gyaloglás.

Köszönöm szépen a tarsaságnak, hogy eljöttek a túrára. Jó volt viszontlátni a régi túratársakat. És külön köszönet az erdővidéki lányoknak-fiúknak akik eljöttek és szívesen látjuk máskor is.

Fotók:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1232594470098906.1073741914.100000450948657&type=1&l=fce1cde588 

Kisbakancs-túra Predeál környékén, máj 22

2016 május 22-én vasárnap zajlott le az idei harmadik kirándulásunk. Az előző napok esős időjárásai után nagyon szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hiszen az egész kirándulást megúsztuk eső nélkül.

80 személy, ebből 36 gyerek gyűlt össze a predeáli vasútállomás mellett, ahonnan a nevek feljegyzése után indultunk (1000 m / 9,20 h). A város főútján haladtunk, majd a Clabucet sípálya aljáig mentünk, ahol felzárkózott a társaság. Kezdődött a komolyabb emelkedő. A sípálya alsó része aránylag könnyedén volt leküzdhető, habár az éjszakai eső igencsak megáztatta a terepet. Bemegyünk az erdőbe, itt már kényelmes ösvényen haladunk mindaddig amíg elérjük a sípálya felső szakaszát. A meredek emelkedő előtt jól megpihenünk. Aztán nekirugaszkodunk a sípályának és több megállással, de nagyon kitartóan haladva megérkezünk a felvonó felső állomásához (1450 m / 11,30 – 12,30 h). Itt beiktattunk egy hosszabb jólmegérdemelt pihenőt. Falatozás közben bámulhattuk a csodálatos Bucsecs hegységet és távolban a Királykőt. Szomszédságunkban volt a Keresztény-, illetve a Nagykőhavas. Természetesen a gyerekek zömének a pihenés egyenlő volt a szaladgálással, játszódással.

Tovább indultunk a Susai felé. A Kakas sípályán egy nagyon meredek ereszkedőben volt részünk, majd később kényelmes gerincúton haladtunk tovább az erdőben. Elérkeztünk a határkőhöz, amely valamikor Magyarország és Románia határát képezte, majd kiérünk az erdei útra. Mi tovább megyünk a jelzett ösvényen és egy kis kapaszkodó után megérkezünk a felújított Susai menedékházhoz (1450 m / 14,45 – 16,15 h). Míg a gyerekek kijátszhatták magukat, addig a szülők lazulhattak egy kicsit a ház előtti téren. Az időjárás épp megfelelő volt, az erős napsütés is megszűnt.

A csoportkép készítés után elindulunk lefele Predeál irányába. A kényelmes úton jobban lehetett haladni, de ahogyan elértük a város szélét sok gyereken látszott a fáradtság jele. Nahát ez is volt a célja a kirándulásnak. A városban lementünk a hosszú útszakaszon egészen egy játszótérig, amelyet ki lehetett próbálni (1000 m/ 18,30 h). Innen már egy-két lépés volt a járművekig, amelyek a hazafele utazást biztosították.

Köszönöm a két Zoltánnak akik segítettek a babakocsit felhúzni a sípályán, Csillának aki sokszor foglalkozott gyerekeinkkel amíg a társaságra és útvonalra kellett figyelnünk, Rózának és családjának akik kibírták a napot Uzonkával, Palikának aki hűségésen vállalta a sereghajtó szerepet és nem utolsó sorban Mindenkinek akik részt vettek e csodálatos szép napon és együtt lehettünk.

Fotók:

https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.1169482039750731&type=1 

Erőss Zsolt TT_máj 21

2016 május 21-én szombaton, a Gyergyói EKE szervezte meg a III. Erőss Zsolt teljesítménytúrát. Mivel az első két alkalommal nem volt szerencsém részt venni, így különösen örvendtem, hogy megadatott a lehetőség a részvételemnek. Reggel fél 7-kor érkeztünk az iskola elé, ahol már gyülekeztek a résztvevők. Sok kedves baráttal, ismerőssel volt lehetőség találkozni. Regisztráltunk, majd a köszöntő- és emlékbeszédek után indultunk is a 45 km-es távon (814 m / 7,02 h / 0 km).

Szerencsém volt találkozni a kedves barátommal Zozóval, akivel gyorsan eldöntöttük, hogy együtt gyalogoljuk le a távot. Igen megfeszített tempóban indultunk, amilyen gyorsan csak lehetett meneteltünk végig Gyergyószentmiklóson. Jóformán csak a szaladók voltak előttünk, a túrázók mögöttünk voltak. A csípős gyergyói reggelen azonban nagyon jól lehetett haladni. A Csíky-kert dendrológiai parkon keresztül mentünk, majd két meredek, de rövid emelekedő után hamarosan kiértünk a napsütötte Szent Anna kápolnához (1100 m / 7,42 h / 4,1 km). Pecsételtünk, gyorsan megcsodáltuk a Gyergyói medencét, illetve a Hargitát és a Görgényi havasokat, majd szedtük a lábunkat tovább a Pricske felé.

Ezen a szakaszon folyamatosan emelkedtünk felfele, nem voltak hirtelen emelkedők. Többnyire tisztáson mentünk, egyre jobban közeledtünk a Pricske felé. A piros kereszt jelzést követtük, amely kivezetett a csúcsra, ahol a második ellenőrző pont volt (1544 m / 8,48 h / 10,4 km). Szintén röviden benéztünk a Gyergyói medence irányába, majd sietve folytattuk utunkat a piros kereszt jelzésen a főgerinc felé.

Mivel fent voltunk 1400-1500 m magasságban, így az első szakasz jelentős szintkülönbségét megtettük. A hármas pontig nagyon kényelmesen haladtunk enyhébb ereszkedőkkel-emelkedőkkel tarkítva. Pontosan a főgerincen kaptuk a fiúkat, ahol pecsételni kellett (1420 m / 9,49 h / 16,4 km). Itt figyelmeztetett a hegyimentő szolgálat, hogy durva ereszkedő következik és még patakban is kell menjünk.

Hát igazuk volt. A durva ereszkedő nem volt probbléma, de a patakban nagyon oda kellett figyelni hová lépünk. Szerencsére megúsztuk a beázást, főleg a gyors ereszkedésnek és a pontos lépéseknek köszönhetően. Lent elérünk egy erdőkitermelő utat, azon több kilométert gyalogolunk lefele, kitartóan veszítve drága szintkülönbségünket. Beérünk a hágótői vadászházhoz, ott jobbra fordulunk és hamarosan meg is pillantjuk a negyedik ellenőrző pontot, ahol élelem is van. Na itt egy jól megérdemelt pihenőt iktattunk be, energiával feltöltődni, a cipőnkből kivenni a különböző sértő dolgokat (850 m / 10,51 – 11,10 h / 22,5 km). Ennyi kilométer után jó volt megpihenni és mennyei falatokat lelhettünk a zsíros kenyérben, dzsemes kenyérben és a teában.

Evés után új erőre kapva loholunk felfele a Vithavas irányába. Eleinte kényelmes erdőkitermelő úton megyünk, majd szerpentinezve haladunk felfele. A Vithavas sarka előtt egy rövid, de meredek kapaszkodót kellett leküzdeni. Innen már többnyire a szintgörbén haladtunk eleinte a Vithavas sziklái alatt, majd tágas hegyi legelőkön. A Csalhóban is gyönyörködhettünk közben, természetesen menetelésünk alatt. A Vinkli tisztáson találjuk az ötödik ellenőrző pontot (1450 m / 12,55 h / 33,9 km).

Pihenés nélkül megyünk tovább, eleinte kényelmes erdei úton, majd egy erős kaptató után erdőirtásban folytatjuk az utat. Itt nem volt éppen leányálom haladni, de szerencsére jól tudtuk követni a jeleket és eszünkben volt a szervezők utasítása is. Itt már utolérünk néhány szaladót is, akik lassúbb tempóra váltottak. Hála Istennek megszabadultunk az erdőírtástól is és a Kupás-havasnál találjuk a hatodik ellenőrző pontot. Itt megengedünk magunknak egy rövid szusszanást míg bemajszolunk valami édességet (1380 m / 14,10 h / 40,1 km).

Itt ismét figyelmeztetnek, hogy erős ereszkedő következik, plusz ismét lesz patak is. Erre már meg volt az edzésünk, úgyhogy problémák nélkül küzdöttük le az akadályt. Leérünk egy erdőkitermelő útba, van egy rövid kényelmes útszakaszunk mielőtt az utolsó kaptatónak nekifognánk. Az erdőbe való bemenetelt eleinte eltévesztettük, de egy ottan ifjú gyorsan szolt nekünk. Na uzsgyé vissza, szerencsére sokat nem tévedtünk. Megkapjuk a sárga sáv jelt és kezdünk kapaszkodni. Nem volt nagyon meredek az emelkedő, de 40 km után eléggé megdolgozott. Itt már enyhe tempóban megyünk, de megyünk. Végre valahára kiérünk a Cohárd-nyeregbe ahol a hetedik pontot találjuk, egyben az utolsót a cél előtt (1310 m / 15,09 h / 43,0 km).

Pecsételünk és megkezdjük a durva ereszkedőt a Gyilkos tóhoz. Itt már szaladva kellett menjünk mi is, annyira meredek volt a lejtő. Na de ennek köszönhetően hamarosan leérünk a műútra, majd balra fordulva, pár száz méter után megvan a cél. Nagyon boldogok vagyunk (1150 m / 15,29 h / 44,9 km).

Megkapjuk az emléklapunkat, majd elfogyasztjuk a fiiiinom tokányt amit kaptunk a szervezőktől. Aztán nekünk itt véget is ért a TT, jöttünk haza.

Gratulálunk a szervezőknek, szerintem minden a lehető legjobban volt megoldva. Találkozunk jövőre is ugyanott ha az Isten is úgy akarja.

Fotók:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1228262047198815.1073741912.100000450948657&type=1&l=78a41efbd4