Fogarasi-havasok: Szombatvölgyi Nagy Ablak, dec 17

Egy újabb magashegyi túrát sikerült véghezvinnünk a Bucsecs után. Ezentúl a Fogarasi havasokbeli Szombat-völgyet választottuk. 2020 december 17-én csütörtökön, ketten Zsolttal vágtunk neki az egynapos túrának. Autóval közelítettük meg a hegyet. Ahogyan a szombatfalvi turistafogadót elhagytuk egyből kijöttünk ebből a ködös szürkeségből ami jellemzi mostanában itthon is az időjárásunkat. Az erdőkitermelő utat fel végig a sorompóig követtük. Helyenként nagyobb kövek is vannak, de lassan autóval fel lehet menni, természetesen abban az időszakban, amikor nincs hó.

Leparkoltuk autónkat és indultunk gyalogosan fel a Szombat völgyén (900 m / 7,30 h). Friss erővel nagyon jól haladtunk az amúgy kényelmes turistaösvényen. Sebes folyású patak mellett emelkedtünk egyre magasabbra. Az erdő most is gyönyörű volt, zöld moha lepte be a köveket és a fák törzseit. Aztán a fák egyre gyérebbek lettek és pontosan a szombatvölgyi menedékháznál elértük a magashegyi övezetet (1401 m / 8,40-8,50 h).

Nagyon szép panoráma nyílt ki előttünk. A Bălăceni égbenyúló sziklája uralta a látványt, amely kiegészítődött a Nagy- és Kis Ablakkal és a Kis Gălășescu csúccsal. Türelmetlenül vártuk, hogy érjünk fel oda, ezért sokat nem pihentünk a menedékház előtt. Különben a ház nem fogad turistákat a járvány miatt. Ez érthetetlen, hiszen a hegység más menedékházai nyitva vannak.

El is indultunk nyújtott léptekkel. A hó a menedékház környékén kezdődött és egyre nagyobb lett ahogyan szintet nyertünk. Az előttünk levő nyomok reményt adtak a túra könnyebb kivitelezésére. Egy könnyű útszakasz után, utunk meredek kapaszkodóvá változott. Ösvényünk néhol el volt jegesedve, ezért nagyon oda kellett figyelnünk a lépésekre. Bő 300 méter szintet nyertünk ezen a szakaszon, a nyomoknak köszönhetően könnyedén. Elértünk egy útkereszteződést a Cheia Bândei-csúcs, illetve a Nagy Ablak felé. Mi az utóbbin kellett menjünk. Itt kissé szomorúan tapasztaltuk, hogy az előttünk járók az első variánst választották. Reménykedtünk, hogy mégsem lesz nagy hó.....hát tévedtünk.

A szél a gerincekről mind befújta a völgybe a havat. Combközépig vagy néhol mélyebbre süllyedtünk benne. Nagyon lassan haladtunk, a hó szinte teljesen rabjává tett bennünket. Az utat ismertem, de lehetetlen volt követni, így néha törpefenyők tetején is tapostunk, időnként beszkadva alattunk. Kezdtünk elbizonytalanodni a gerincre való kijutást illetően, de mivel időnk volt, nem adtuk fel. Fáradtságunk eredményes lett, mivel végül kiértünk a völgy egy laposabb részére. Itt a hó már nem volt oly nagy, helyenként jegesedett. A nagyobb kövek is kilátszottak, igyekeztünk ezekre lépni. Hát nagyon megkönnyebbültünk és ismét felcsillant a reménysugár. Elértünk az utolsó kapaszkodó alá. Szemünkkel jól megvizsgáltuk a terepet, nagyjából egy 150-200 méteres kapaszkodó választott el a gerinctől. Az utolsó szakaszától kissé aggódtunk, mert nagyon be volt havazva. Az alsó szakaszon könnyedén túljutottunk, de a felsőn ismét nagy havat kellett törni. A jelzett utat nem követtük, mert az átvágta volna a völgyet és nem akartunk egy lavinát kockáztatni. Ezért a nehezebb, de biztonságosabb módját választottuk, vagyis egyenesen neki a meredeknek. Kemény munka meghozta a gyümölcsét, szerencsésen felértünk a nyereg fölé a főgerincre (2130 m / 12,20 h).

Itt álltunk a szombatvölgyi Nagy Ablakban. Csodálatos napsütés fogadott, emiatt úgy döntöttünk, hogy kicsit megjárjuk magunkat a főgerincen a Szalonna-csúcs felé. Az olvadás-fagyásnak köszönhetően tökéletes kondíciók adódtak a gerincjáráshoz. Sajnos a hótöréssel igen sok időt eltöltöttünk, így egy hosszabb gerinctúrára nem volt esélyünk. Kimásztunk a Szalonna 2240 méteres csúcsára (Vf. Slănina), ahonnan ámulatba ejtő kilátásban volt részünk. Kelet irányban az Urlea, Hârtop és Dara csúcsai emelkedtek hófehéren. Nyugatra a híres „háztető” Vistea-Moldoveanu zárta a tájat. Északon és délen felhőtenger borította a településeket. Lepihentünk, napoztunk, ettünk, egyszerűen élveztük az ottlétünket.

Egy kis felhősáv érkezett a Nap elejébe, kissé lehűtve az időt. Mintha jelezte volna a visszafele való indulásunk idejét. Összecsomagoltunk és leereszkedtünk ismét a Nagy Ablakba (2130 m / 14,10 h). Következett a kissé izgalmas meredek ereszkedésünk, immár a saját nyomainkban. Problémák nélkül lejutottunk ezen a szakaszon. Továbbá jelentősen könnyebben ment az előrehaladásunk az általunk kitört úton. Visszatérve az útkereszteződéshez lassan búcsút kellett vennünk a magas régiótól.

Lépteink egyre jobban felgyorsultak, ennek köszönhetően hamar a menedékház elé értünk (1401 m / 15,40 – 16,00 h). Még egy kis időt eltöltöttünk a látvánnyal, friss forrásvízzel megtöltöttük termoszainkat és az erdőn keresztül visszajöttünk az autóhoz. Utunk során meg-megálltunk szemlélni a bővizű Szombat-völgyi patakot. Még sötétedés előtt visszaérkeztünk a reggeli kiindulópontunkhoz (900 m / 16,45 h).

Egy csodálatos túrának tettünk pontot a végére, köszönöm Zsoltnak a társaságot!

Fotók itt

 

Dél Hargita: Sepsibükszád - Tusnádfürdő, dec 13

2020 december 13-a vasárnap igen enyhe időjárással jelentkezett az évszakhoz képest. Vonattal érkeztünk Sepsibükszádra, még sötétség volt amikor elindultunk a túraútvonalunkra (600 m / 7,05 h). Összesen 38-an vettünk részt a kiránduláson – Csíkszeredából, Brassóból és Sepsiszentgyörgyről.

Kék pont jelzést követtük egy szekérúton, amely Uzonkafürdő felé vezetett. Az enyhe időjárásnak köszönhetően helyenként elég sáros volt az út, szerencsénkre sok helyen az út mellett a füves terepen is lehetett gyalogolni. Amire kiértünk az uzonkafürdői nyeregbe, teljesen kivilágosodott. Tartottunk egy rövid szünetet, köszöntöttem a csapatot és megfigyeltük a környék igazán szép táját. Pontosan közelünkben a Nagy Murgó emelkedett, majd észak irányban a Nagy Piliske a maga felhősapkájával mutogatta magát. Tőle jobbra a Nagy Csomád tömbje emelkedett, majd keletre a Bodoki-hegység északi gerince látszódott, legmagasabb csúcsával, a Kőmögével.

A nyeregből észak felé vettük az irányt a kék sáv gerincjezésen. Kényelmes útszakaszon haladtunk, gyönyörűszép erdőkben és tisztásokon. Előbb a Jakab János-tisztás felső felén mentünk el, majd később a Nagy Mező tisztásáról lehetett készíteni nagyon szép fotókat az erdővidéki medencéről. Annak ellenére, hogy borús időjárásban volt részünk, a magas felhőplafon miatt nagyon jó kilátást csodálhattunk.

A Nagy Mező tisztásról többnyire fenyőerdőben folytattuk utunkat. A Nagy Piliske oldalában kapaszkodtunk egyre meredekebben, majd jobbról kerültük meg a csúcsot. Pontosan délidőben érkeztünk a régi vadászházhoz és a mellette levő új menedékhelyhez (1270 m / 12,00 – 13,10 h). Itt tűz mellett melegedtünk, sütögetni lehetett a finomságokat. Néhány fiatal eközben megjárta a Nagy Piliske csúcsát is. Ottlétünk alatt nagyon szép felhőtengert nézhettünk, amelyből a Csomád néhány csúcsa kiemelkedett. Pihenőnk végeztével indulásunk előtt csoportképet készítettünk.

Kisebb létszámú csapattal indultunk lefele, mivel néhányan úgy döntöttek, hogy a későbbi vonattal mennek haza. Ők tehát maradtak a tűz melege mellett, mi pedig a Bánya-patak völgyén a kék kereszt jelzésen jöttünk le Tusnádfürdőre. Az ereszkedés eleinte kényelmes úton történik, majd nagyon meredek lejtő következik, amelynek nehézsége jelentősen megnövekedik a sok kő miatt. A völgy alsó felében erdőkitermelés miatt nagyon nagy sárban fejeztük be túránkat. Szerencsére a vasútállomás melletti forrásnál sikerült lemosnunk bakancsainkat és lábszárvédőinket (750 m / 14,50 h).

Nagyon szép túrában volt részünk, különlegesen vidám társasággal. Egyszerűen öröm Veletek lenni egy ilyen napon, köszönöm, hogy együtt lehettünk.

Fotók  itt

 

Mikulásos Kisbakancs-túra a Nagy Murgó körútján, dec 5

Meglepően enyhe időjárás fogadott Uzonkafürdő, 2020 december 5-én szombaton, amikor az idei év utolsó kisbakancs túráját szerveztük Szent Miklós alkalmával. Egy csodálatos csapat gyűlt össze a kis településen, éspedig 87 nagy Mikulás, 81 kis Mikulás és jó néhány rénszarvas. Nagy örömünkre mindenki a meghirdetett időben megérkezett a találkahelyre, így 10 óra után egy kevéssel indulhattunk is.

Felmentünk a Nagy Murgó alá, majd kelet irányba kezdtük a hegy körbejárását. A Nagy Murgó körútján, már a kezdetén igyekeztem összegyűjteni a 168 személyt egy olyan helyen ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Nagy Csomádra és a Piliskére. Itt tartottuk a köszöntőt, röviden ismertettem Uzonka legendáját, majd folytattuk körtúránkat. Felújított jelzés visz a hegység körül, tehát az eltévedés veszélye nem áll fenn.

Kényelmes szekérúton gyalogoltunk, amíg a hegy északi oldalára kerültünk. Az utunk felénél tartottunk, amikor kijelöltük a nagy pihenőhelyünket. Kissé szeles oldalra kerültünk, de a néha-néha előbukkanó napsugarak feledték a kellemetlenebb helyzetet. Plusz hatalmas tüzet sikerült rakni, így a felmelegedés problémája is megoldódott.

Ebéd után eljött hozzánk is a Mikulás. Abszolút mindenki hozta magával Szent Miklós szellemét, összegyűjtve több tarisnya édességet. Szép verőfényes alkalomkor öszzegyűjtöttük a gyerekeket és kiosztottuk a Mikulás által adományozott finomságokat. Hű.....hatalmas volt a gyermekricsaj, öröm volt nézni azt a sok kis boldog szempárokat. Mindezek után sikerült összeverbuválni mindenkit és csoportképet készítettünk.

Az utunk hátralevő részét mintha hamarabb tettük volna meg. Ez alkalommal a hegy nyugati részét tapostuk, amikor előbukkant előttünk a Dél Hargita legmagasabb csúcsa is, a Kakukk-hegy (1558 m). Szaporán fotóztuk az előttünk álló tájat, épp a délutáni napfényben amikor megvilágította az egész régiót.

Hamarosan befejeztük körtúránkat és visszatértünk Uzonkafürdőre. A település bejáratánál elbúcsúztunk a mihamarabbi viszontlátás reményében.

Hálás köszönet mindenkinek, hogy sikeressé tettétek ezt a nemmindenapi eseményt és fénysugarat loptunk a gyerekek...és miért nem felnőttek lelkébe, ebben a zűrös világban.

Fotók itt

Bucsecs-hegység: Malaesti - Omul-csúcs, nov 27

Gyönyörűszép pénteki nap jellemezte 2020 november 27-ét, amikor ketten a Bucsecs hegységben túráztunk, egy általunk ismert vidéken. Az Üveggyár völgyön autóztunk fel, majd az utolsó parkolóban hagytuk az autót (950 m / 6,50 h). Már éppen világosodott, úgyhogy a fejlámpák fényét keveset használtuk. Kék sávval jelzett ösvényt követtük, eleinte kényelmes szakaszon, majd egy komolyabb kaptató következett. Ennek a végén egy kilátóhelyhez érkeztünk, ahonnan a Barcasági-medence megmutatta magát a felkelő Nap fényében. Fényképezés után egy huzamos, de nagyon kényelmes szakaszon jutottunk el a Malaesti menedékházhoz (1720 m / 8,20 – 8,40 h).

Péntek regel lévén nagyon gyér volt a forgalom odabent, mi is megreggeliztünk egy tea társaságában és továbbálltunk. Szikrázóan gyönyörű képét mutatta nekünk a völgykatlan. Menetelés közben fent a napsütötte csúcsokon zergecsapatot fedeztünk fel, amelyeket igyekeztünk a lehető legjobban lefotózni. A kevés hó egyáltalán nem jelentett problémát, az is csonttá volt fagyva. Így is a Nagy Kéményen gond nélkül kapaszkodtunk ki, még a hágóvas segítségére sem szorultunk rá. A kéményből kiérve a nyeregben erős napsütésben volt részünk. Egy nagyon picit fújt a szél, de ez nem tántorított el a táj csodálásától. Egy rövid útszakasz választott el a túránk legmagasabb pontjától, az Omul csúcstól. A csúcsról a szélrózsa minden irányába tökéletesen tiszta panorámákat vehettünk szemügyre. A Nagyhagymástól a Fogarasi havasokig minden látszott a legtisztább formában. A téli időszakban a menedékház zárva van, de sikerült bejutnunk a meteoházba, ahol egy nagyon kedves személlyel beszélgettünk el ebédelés közben (2507 m / 11,30 – 12,45 h).

Energiánk feltöltése után ugyanazon az úton jöttünk vissza mint felfele. A fagyos kéményben a biztonság kedvéért felhúztuk a hágóvasakat és a jégcsákányokat is elővettük. Így nagyon gyorsan visszaértünk a Malaesti menedékházba, ahová betértünk egy finom leves elfogyasztásáért. A menedékház tulajdonosával is elbeszélgettünk (1720 m / 14,15 – 15,30 h).

Az autóhoz való visszatérés is nagyon gyorsan ment, problémák nélkül érkeztünk vissza a reggeli kiinduló pontunkhoz (950 m / 16,40 h).

Egy nagyon szép tél eleji túrának tettünk pontot a végére, köszönöm Zsoltnak, hogy ezt megvalósíthattuk.

Fotók itt

VII. Kisbakancs-minitábor - Sztána

Bánffyhunyad télies arcát mutatta nekünk odaérkezésünk pillanatában, 2020 november 21-én szombaton. Mindannyian itt gyülekeztünk a kisvároska vasútállomása előtt. 22-en vettünk részt a nyolcadik alkalommal szervezett minitáborunkban, amely a jelenlegi bizonytalan helyzet ellenére az összes közül a legtávolabb lett lebonyolítva. Sepsiszentgyörgyről és Kezdivásárhelyről érkeztünk, illetve külön köszönthettük Albert Ferenc barátunkat, aki a tordai EKE tagja és egyben a Szentimrei-villa gondnoka. Neki köszönhetjük, hogy ebben az időszakban is sikeresen megtervezhettük és véghezvihettük a minitábor programját.

Autóinkat a vasútállomáson hagyva, vonattal mentünk a közelben levő Sztánáig. Az éjszakai havazás igen jelentős mennyiséggel boldogította csapatunkat ahogyan gyalogoltunk a bokáig érő hóban a Szentimrei-villa felé. Útközben a híres Varjúvárat is megtekinthettük. Egy igazán mesebeli helyen volt szállásunk, csendes övezetben, messze az autóutak zajától, fiatal bükkös- és gyertyános erdőben.

Kós Károly egykori lakhelyén voltunk, ismervén a híres tervező munkásságát, nagy izgalommal töltöttük időnket az általa tervezett házban. A szálláshelyünkkel való megbarátkozás közben a gyerekek több hóembert is készítettek a friss hóban, kihasználva a téli csapadék által nyújtott lehetőségeket. Kora délután Ferenc barátunkkal a Csiga dombra kirándultunk, majd beereszkedtünk a DeMartini-féle lovastanyára, ahol nagyon szelíd lovakat simogathattunk mindannyiunk örömére. A kirándulásról visszatérve mindenki szabadfoglalkozásba kezdett, illetve a vacsora előkészületében szorgoskodott. Ferenc még bemutatta főleg az érdekelt férfiaknak a ház fűtésrendszerét is. Sötétre elkészült a tokány, illetve a kinti tűz mire nagy nehezen begyúlt, besötétedett. Tehát a sütnivaló húsokat fejlámpa fényénél kellett megoldani. A társaságnak tehát fennséges vacsorája kerekedett.

Vasárnap csillogó-villogó reggelre ébredtünk. Reggelit követően máris indultunk a csípős hidegben a Riszeg-tető felé. Az első komolyabb emelkedőnél, lekerültek a kabátok és lezserebbül folytathattuk utunkat a lombhullató erdőben. Azaz most nem a lombok hulltak, hanem a rájuk fagyott és a Nap által olvasztott hó. Kicsivel több mint két óra alatt értünk fel a 757 méter magas, tágas dombtetőre. Fantasztikus napsütésben, csodálatos kilátásunk volt mindenfelé. Legimpozánsabban a Vigyázó tűnt a szemünk elé, de a számunkra alig ismert többi tájkép is lenyűgöző volt. A kötelező csoportkép után indultunk vissza. Meglepően gyorsan haladtunk lefele, főleg az utolsó tisztásnál a gyerekek élvezték kimondottan a hóban való gurulást.

Visszatérve a házhoz még volt idő falatozni és összepakolni. Délután a csillogó napsütésben elbúcsúztunk a háztól, azonban négy társunk még egy éjszakára ott maradt. Tehát megfogyatkozott csapattal vetettünk utolsó pillantást a Varjúvárra, majd felültünk a hamarosan érkező vonatra. Bánffyhunyadon váltak el útjaink, elbúcsúzván mindenkitől.

Köszönöm szépen mindenkinek, hogy mindannyian részt vehettünk ilyen nehéz helyzetben is a minitáborban. Csodálatos emberek vagytok! Külön köszönet Ferencnek, hogy ez az álmunk is valóra válhatott!

Fotók  itt

 

Bodoki-havas: Ika-vára - Bodoki-tető, nov 14

Egy nagyon kedves csapat gyűlt össze az Ika-vár alatti téren, számszerint 26-an (570 m / 8,00 h). Felfedező túrának számított az esemény, hiszen ebből az irányból egyikünk sem volt a Bodoki tetőn. Jóformán a hegység keleti oldala elég ismeretlen számunkra. A közeljövőben azonban többször szándékozunk erről az oldalról feljutni a főgerincre.

Elindultunk tehát tele bizalommal utunk első szakaszán. Borús időjárásban volt részünk egész nap, ezúttal az őszi színek nem voltak annyira fotogénikusak mint máskor. Egy rövid, de meredek kapaszkodó után elértük a mellékgerincet, majd egy kis keresgélés után megtaláltuk a kék háromszöggel jelzett utat, amely utunk során továbbá elkísért. A mellékgerinc útvonala kényelmesen emelkedik a Bodoki-havas szíve felé. Egyáltalán nem megerőltető ritmusban haladtunk, közben még mindig lehetett gombászni aki akart. Egy rövid pihenőt tartottunk az erdőből kijövet a hatalmas legelőn (950 m / 9,45 – 10,10 h).

Indulásunk után hamarosan belecsatlakoztunk a kék kereszt jelzéssel ellátott útba, amely Maksáról jön a Bodoki-hegység főgerince felé. A szürkehomályban egyre jobban kezdett látszani a Bodoki-tető, ahogyan közeledtünk feléje. A távolban hajtóvadászok kiáltásait, kürtjeit lehetett hallani alant a mélyben. Beértünk a csúcs alá, majd egy kerülőt leírva a jólismert déli irányból meredek emelkedő következtében értük el a Bodoki tetőt (1193 m /11,30 – 11,50 h). Bevártunk mindenkit és csúcsfotót készítettünk a ködös időben. A kellemetlen és kissé szeles időjárás miatt úgy döntöttünk, hogy egy picivel lennebb, védettebb helyen ebédelünk. Találtunk is hamarosan egy régi tűzhelyet, amely megfelelt a tervezett célunknak. A helyben talált száraz fákból hatalmas tüzet gyújtottunk, amely elviselhetőbbé tette a 2 fokos hőmérsékletet (1100 m / 12,10 – 13,15 h).

Egy nagyon jó hangulatú ebédszünet után a társaságunk elindult lefele. Egy rövid ideig követtük azt az utat amelyen felfele jöttünk, majd hirtelen elhagytuk a jelzett ösvényt és beereszkedtünk a Sötét-patak völgyébe. Odalent sajnos pontosan egy erdőkitermelés kellő közepébe érkeztünk, ahol az erőgépek teljesen sártengerré változtatták utunkat. Ebben a sárban gyalogoltunk egy óra hosszat, amíg lennebb jelentősen javult az út minősége. Ezen a szakaszon a túránk fénypontjával találkoztunk: egy anyamedvével és három bocsával. Kb. 40-50 méterről figyeltük meg, ahogyan az egyik bocs várt a családjára, majd előttünk keresztezték az erdőkitermelő utat és eltűntek a vadonban. Nagyon felemelő látvány volt főleg a csapat azon tagjainak, akik elől meneteltek.

Utunk továbbá a Csókás-feredő alatt vezetett el. Itt betértünk egy helyi elszigetelt gazdaság udvarára, ahol a gondnok a maga székelyes humorával elmesélt néhány medvés történetet amelyet szinte naponta tapasztal kertjének végében. Lefele jövet máris megpillantjuk az Ika-vár tornyát, ahogyan kibukkan az egyre kopaszabb lombhullató fák ágai közül. Egy rövid menetelés után újra az autóinknál találjuk magunkat. Mivel fiatal volt az idő, senki nem sietett haza, ezért társalgással fejeztük be túránkat (570 m / 15,40 h).

Köszönöm szépen mindenkinek, hogy együtt fedezhettük fel a Bodoki-havas Csernáton felőli táját.

Fotók itt

Kisbakancs-túra Felső Moécs környékén, nov 8

Ahogyan reméltük és készülődtünk, az idei ősz egyik legszebb napját fogtuk ki 2020 november 8-án vasárnap. A csilli-villi időjárásnál még csodálatosabb volt a társaságunk akiknek több mint valószínű hiányzott is egy jó kirándulás ebben a korlátozásokkal teli évben.

Ezen a vastag hóharmattal borított vasárnap reggelen, Felső Moécs központjában 10 x 7 x 2 + 5 személy gyűlt össze, ebből 10 x 6 + 3 gyerek volt. A csapatunkat 8 kutyus is elkísérte (950 m / 8,40 h). Idejében sikerült is elindulnunk neki a hegynek. Rögtön az indulás után a piros emberke jelzésünk egy magánház udvarán keresztül vezetett, majd a bemelegítőnek szánt 200 méteres szintkülönbség leküzdése következett. Természetesen friss erőben nem volt gond, de a csípős hideg is a mozgásra késztetett. Több kaszálón keresztül vezetett utunk, majd az emelkedőnk megenyhülése után egy napos oldalon megálltunk pihenni és reggelizni.

A nagyon erős napsütés pontosan ezen a szakaszon szembe talált, így indulásunk után elég sokat a föld felé kellett nézni, vagy inkább vissza-vissza pillantani főleg a Királykőre, amely jelenleg karnyújtásnyi távolságra látszott. Továbbra is kaszálókon sétáltunk felfele, egy mobiltelefon jel erősítőig, a Templom-gerinc és egyben utunk legmagasabb pontjáig (1250 m / 10,30 h). Itt kedves kolozsvári és szentgyörgyi barátokkal, túratársakkal találkoztunk.

A gerinctúránk innen lefele tartott, majd az erdő szélén egy hirtelen balra kanyar után beereszkedtünk a völgybe, a műútra. A műúton lefele 1 km után ismét erdei ösvényre váltottunk. Háztáji gazdaságok kertjének végében enyhén emelkedtünk, majd az erdőben egy rövid de meredek kaptatót küzdtünk le. A Zilistea-szikla gerincén találtuk magunkat rövid időn belül. Kaszálók szélén de még mindig erdőben gyalogoltunk immár enyhén lefele. Az első tisztáson megtartottuk a hosszabb szünetünket, egy verőfényes oldalon (1150 m / 13,20 – 14,45 h). Mindenki örvendett az őszi napfénynek, a gyerekek társalgással vagy játékkal foglalták le magukat.

Ebédszünet után még tartottuk egy darabig menetirányunkat, majd balra egy éles kanyar következtében meredek ereszkedővel jutottunk vissza Felső Moécs központjába az autóinkhoz (950 m / 15,30 h). Volt aki direkt hazaindult, néhányan azonban megnéztük a picinyke fotós múzeumot. A falu utcáján lehetett vásárolni több helyen friss helyi tejtermékeket, bizonyára éltek is a lehetőséggel néhányan.

Köszönöm ezt a gyönyörű napot minden kedves gyereknek és felnőttnek. Csodálatos csapatunk van! Külön köszönet Horváth Sándornak és Csia Kinga tanárnőnek akik vállalták a hátvéd – igen türelemigényes – szerepét. 

Fotók itt