2026. október 27., kedd

Kisbakancs-túra a Pádis környékén, okt 24-27

Egy izgalmas és kalandos túrában volt részünk 2026 október 24-27 között a Nyugati Szigethegységben, ahol a Pádis környékén gyalogoltunk több mint 40 km-t két nap alatt. Az első és utolsó napok az utazással telt el, úgyhogy két teljes nap állt rendelkezésünkre bejárni e csodálatos vidéket. Vasárnap mesébe illő gyönyörű őszi időjárásban a Csodavár környékét jártuk be. Hétfőn az időjárás teljesen más arcát mutatta, esőben és havazásban gyalogoltunk el Kőház (Casa de Piatră) településre egy körtúra formájában. Szállásunk a Varasó-menedékház (Cabana Vărășoaia) faházikóiban történt, 2-4 ágyas tiszta és kényelmes ágyakban, igaz fűtés nélkül, de tudtunk róla. A házigazdák nagyon kedvesek voltak, tőlük telhetőt mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat.

Szombat este érkeztünk meg a menedékházhoz, majd kipakolás után bementünk a bázisunkba amely egy nagyobb terem volt és ahol kandallóban ropogott a tűz. Ez az elkövetkező estéken nagyon sokat jelentett számunkra, hiszen a túranapok után volt ahol felmelegedni és vacsorázni. Kora este feküdtünk le, már 8 órakor mindannyian az ágyban voltunk, készülve másnapra. Vasárnap reggel igazi fagyra ébredtünk, gyönyörű tiszta égbolttal. Gyorsan bementünk a melegedőbe reggelizni, majd 8 órakor indultunk a gyalogtúrára. Kényelmes, széles úton gyalogoltunk a Glăvoi-rét irányába, útközben csodálva az őszi festői tájat, amelyet a Természet nyújtott. Megérkezünk az imént emített rétre, ahol nyári időszakban sátor sátort ér, rengetegen vannak. Most is sátoroztak néhányan a még hóharmatos réten, igaz kellemes időben. Mi is megpihentük egy teraszon teát-hűsítőt-kávét fogyasztva. Mindezek után elhagytuk a rétet és hamarosan a Csodavát körútján találtuk magunkat. Minden kilátón több időt eltöltöttünk, hogy szemügyre vegyük az alattunk elterülő hatalmas űrt. Csodálatra méltó látványban volt részünk, igyekeztünk fotózni minél többet ezt a természeti ritkaságot. A Csodavár körútja alkalmával egy kis kitérőt tettünk a Porcika zsombolyig, ahol szemügyre vehettünk egy jókora függőleges barlangot, amelyben 32 évvel ezelőtt igen izgalmas kalandban volt részem és amelyet el is meséltem a társaságnak. Visszatérve a Csodavár körútjára, leereszkedtünk a barlang egyik szájához, majd a monumentális portált is szemügyre vettük, mielőtt elbúcsúztunk volna tőle. Elsétáltunk a Csodavár menedékházhoz, majd felgyalogoltunk a Ponor rétre, ahol napsütésben fogyasztottuk el kései ebédünket. Evés után megkerestük a vízkeletet, majd ismét egy emelkedő következett fel a Pádisra. Hamarosan jött el a késő délután, sok idő nem jutott további pihenőre. Pádis számomra kissé lehangoló volt, az ott hagyott rozsdás fémbarakkok, félig abbahagyott betonépületek és dűledező tákolmányok. Természetesen vannak új épületek, de egységiben rossz képet festett a település az én szememben. A hegyimentők házánal hagytuk el Pádist, majd egy kellemes, de gyorsabb menetelés után egyre jobban közeledtünk a szállásunkhoz. A Hold is megmutatta magát, már a célunk közelében voltunk amikor felbukkant és erős fényénél még lámpát sem kellett gyújtani az utolsó métereken. Szerencsésen befejeztük első túranapunkat, majd következett a megérdemelt vacsora nagyon finom gombalevessel és csirkesülltel, amelyet a háziak készítettek el. Lefekvés előtt még megcsodáltuk a csillagokat és álomba merültünk.

Hétfőn teljesen más reggelre ébredtünk. Kövér fellegek borították az eget és szemerkélt az eső. Reggeliztünk és a bevállalósabb csapattal elindultunk a tervezett útvonalunkra. Autóval mentünk a Pádisig, innen kezdődött a gyaloglásunk. Eleinte aszfaltos úton meneteltünk ködszitálásban, majd elértük azt a részt az útnak ahol a munkálatok fojnak Kolozsvár irányába. Hamarosan úgy néz ki, hogy jóval rövidebb útvonalon juthatunk el Pádisra, amikor kész lesz az útszakasz. Szerencsére nem tartott sokáig ez a menetelési forma, rátértünk az erdei ösvényre egy esztena mellett. Kutyák üdvözöltek bennünket, problémák nélkük haladtunk tovább. A ködszitálás esőre váltott, azonban a felhőplafon annyira magas volt, hogy szemügyre tudtuk venni a tájat. Tájékozódni lehetett a gps segítségével, de azt is igyekezni kellett minél többet zsebre tenni az eső miatt. Kaszálókon és legelőkön mentünk fel és le, majd a Gârdișoara-völgy felső felét céloztuk meg, amelyen elkezdtünk ereszkedni. Nagyon jól haladtunk, igaz megállásra nemigazán volt kedvünk. A hőmérséklet is lassan, de biztosan csökkent, egyre jobban közelítette a fagypontot. Megnéztünk egy utunkba eső vízkeletet, majd a Vârtop-jégbarlang felé vezető ösvény előtt is elmentünk. Ez nyári időszakban van nyitva, előzetes bejelentkezés alapján. A Coiba Mică és Coiba Mare hatalmas bejáratú barlangok szája közelében haladtunk el, mire beértünk Kőház (Casa de Piatră) településre, ahová alig 20 éve vezették be a villanyt. Kerestünk egy helyet ahol megmelegedhetnénk, egy bácsi utasította, hogy egy kis filagória féleségben megpihenhetünk és ehetünk. Hát más megoldás nem volt, igaz egy kicsit megfagytunk mire befejeztük az evést, de muszáj volt feltölteni az energiánkat. A bácsi kávéval tudta kiszolgáni az érdekelteket. Elmesélte, hogy már panziója is van és nagyon sok turista keresi fel ezt a már nem éppen elszigetelt települést. Pihenő után gyorsan neki kellett indulni, hiszen meg voltunk kissé gémberedve. Az emelkedő azonban jót tett és kezdtünk felmelegedni. Fennebb az esőt havazás váltotta fel, ez nagyon feldobta a csapatunkat. Már a közelgő téli ünnepek néhány nótája is felcsendült az egyre vidámabb szájakból. Örültünk a havazónak, hiszen kevésbé áztat az esőnél és nem utolsó sorban szebb a látvány. Közeledve körútunk végéhez az esztenánál most mérgesebb kuyák környékeztek meg, de a pásztor is résen volt, így nem aggódtunk. Visszatérve a műútra nagyon erős szél kezdett fújni és jeges darabkákat vágott az arcunkba. Ez végigkísért teljesen az autóig és mikor beültünk mintha egy megváltás lett volna, mintha újjászülettünk volna. Szerencsére jókedvünk nem lankadt és értékeltük ezt a kalandos 23 km-t, amelyben részünk volt. Este nagyon jól jött minden ami meleg: tea, kávé, forralt bor. És természetesen a háziak vacsorája a zöldségleves több tányérral és a töltelékes káposzta, amelyet mindig kívánok amikor cudar idő van. Nagyon jól telt az este, igazi jókedvben, ismét korai lefekvéssel.

Kedden reggel a hazautazásunk előtt reggeliztünk és elsétáltunk a közeli Varasó tóhoz (Tăul Vărășoaia), amely nagyon szép helyen fekszik fenyőfákkal szinte teljesen körbevéve. Az elmúlt éjszakai havazás nagyon szép tájat varázsolt, az őszi és téli tájképet egyetlen „festménnyé” alakította. Hazaindulás előtt megköszöntük a kedves vendéglátást és a viszontlátás reményében jöttünk el.

Köszönöm mindenkinek a részvételt és az érdeklődést amit tanúsítottak a kirándulás iránt!

Fotók itt

2026. október 18., vasárnap

IX.Páll Endre-emléktúra az Istenszékén, okt 17

Az időjárás előrejelzések nem a legszebb őszi időt jósoltak 2026 október 17-re szombatra. A borús idő bejött, de így is a magas felhőplafonnak köszönhetően jó messze el lehetett látni. Nem is beszélve az erdők színpompájában végig gyönyörködhettünk.

Korai indulást és hosszú utazást követően szerencsésen megérkeztünk Dédabisztrára, majd az Utas-patak torkolatához, ahol autóinkat leparkoltuk (620 m / 9,15 h). Összesen 18-an gyűltünk össze Marosvásárhelyről, Kézdivásárhelyről és Sepsiszentgyörgyről. A túra érdekességéhez tartozik a Maros megyei hegyimentők eseménye, hiszen ők is ugyanabban az időben indutak az Istenszékére, igaz a Hidas-patak völgyén, két kilométerrel fennebb mint mi. Abban a csapatban közel 100-an voltak a beszámolójuk szerint és ebből elég sokan velünk akartak indulni, gondolván, hogy mi is a hegyimentők csapatába tartozunk. Emiatt sokat nem időzhettünk az indulásnál, hogy ne essenek tévelygésbe a más csapatba tartozók. Ezt az egészet nagyon mókásnak tartottuk, szerencsére mindkét tábor résztvevői humorosnak élték meg az esetet.

Elindultunk tehát az Utas-patak völgyén felfele, de előtte köszöntöttem a társaságot és röviden az emléktúra értelméről is szó esett. Az útszakasz első része picit kellemetlen volt, hiszen egy erdőkitermelés nyomain kellett menetelnünk és az előző napok esői elég sárossá változtatták a talajt. Szerencsére nem tartott soká, hiszen magunk mögött hagytuk egy idő után ezt a terepet, majd kimondottan a patak medrében haladtunk felfele vízben és köveken egyensúlyozva. Fennebb a patak is eltűnt maradtak a kövek, majd azok is eltűntek és egy rövid, de meredek kapaszkodót követően felértünk az Istenszéke nyeregbe, egy mellékgerincre (1050 m / 10,55 h). Rövid pihenő után folytatjuk utunkat a mellékgerincen felfele, néha egy-egy rövidebb ereszkedő könnyítette előrehaladásunkat. Az Istenszéke előtt még egy jókora meredek kapaszkodót kellett leküzdeni és máris fent is álltunk annak széles platóján. Elsétáltunk a keleti kilátóhoz, ahol megcsodáltuk a tájat. A Görgényi-havasok és a Kelemen-havasok legmagasabb csúcsai ugyan felhőben voltak, de az előttünk elterülő Maros völgyét és a lábunk alatt elterülő színesebbnél színesebb erdőségeket öröm volt nézni. Itt az idő is mintha kellemesebb lett volna, néha a Napocska is kikandikált, ezért itt fogyasztottuk el ebédünket (1350 m / 12,45 – 14,00 h). Jól megültük magunkat, közben megérkeztek a hegyimentők népes csapata is, tehát nagyon sokan voltunk az Istenszékén ezen a szombati napon.

Kiadós pihenőnk után továbbálltunk és a nyugati kilátót is meglátogattuk. Egy marosvásárhelyi EKE tagot kértünk meg csoportképünk elkészítésére, amit ezúton is köszönünk szépen. Épp hétvégi szolgálatát töltötte idefent e nemes helyen. A tájak megcsodálása után továbbálltunk és pontosan a hegyimentők megacsapatába kerültünk, nagyon kellett ügyeljünk, hogy ne keveredjünk el teljesen. A lefele út kezdésénél szerencsére sikerült előre kerülni és csapatunk így most már együtt volt ismét. Egy nagyon meredek ereszkedőn tettük próbára magunkat, kissé sáros és csúszós volt az ösvény, de odafigyeléssel szerencsésen lejutottunk könnyebb terepre. Ezek után egy nagyon szép erdőben mneteltünk, most már lényegesebben könnyebb terepen. Nagyon jól haladtunk, talán azért is, mert tudtuk, hogy a hegyimentők megacsapata a sarkunkban van. Szerencsésen leérkeztünk a Bisztra-patak széles útjára és innen már egy kevés választott el az autóinktól, ahol túránk befejeződött (620 m / 16,40 h). Nagyon szép őszi túrában volt részünk, csodálatos emberekkel.

Köszönöm nektek ezt a szép napot, felelevenítve Endre emlékét.

Fotók itt

2026. október 6., kedd

Nagy Piliske-túra diákokkal, okt 3

Gyönyörű őszi reggelen szálltunk le a vonatról Tusnádfürdőn, összesen 10-en. Ismét elkezdtük a Kovászna megyei Kiválóságközpont diákjaival a túrasorozatot, amely a tanév végéig fog tartani és könnyebb kirándulástól egészen komolyabb magashegyi túráig lehet választani programjaink közül. Nos így bemelegítőnek egy 21 km-es útvonalat terveztünk, ahol a Hargita-hegység déli részének egy jelentős szakaszát jártuk le. Miután köszöntöttem a csapatot el is indultunk a célunk irányába (640 m / 9,15 h).

Átmegyünk az Olton, majd elhagyjuk a települést és kezdünk egyre fennebb emelkedni. Már a Nap elég magasan járt, így a levegő is nagyon kellemes volt. Az erdőben csend honolt, csak a patak zúgását lehetett hallani. Széles erdőkitermelő utat követünk a Bánya-patak mentén, majd ennek a végén egy meredek köves ösvényt voltunk kénytelenek bejárni. Nagyon jól haladt a csapat, ezen a nehezebb útszakaszon is, majd szerencsésen felértünk a főgerincre, ahonnan pihenés nélkül elgyalogoltunk a közelben levő menedékhelyig. Itt már felszusszanhattunk és lazán menetelhettünk, hiszen a felfele való szintkülönbséget magunk mögött hagytuk. A menedékhely előtt még a Bánya-patak vizéből pótoltuk a hiányt, innen már egy ugrásnyira volt a kis tisztás. A hegyimentők által készített menedékhely jó állapotban van, csak épp a kilincs szorul javításra. Aztán arrébb menve rátaláltunk a felújított erdészházikóra, amely szintén várja az arrajárókat. Jóval tágasabb és kényelmesebb, érdemes meglátogatni. Csak vigyázzunk rá turisták, mint két szemünkre! Itt beiktattunk egy pihenőt, ettünk és kissé ellazultunk (1200 m / 11,20 – 12,10 h).

A Nagy Piliske alatt voltunk és ennek teljes megkerülését céloztuk meg. Folytattuk utunkat még a főgerincjelzésen, majd egy keresztútnál élesen balra tartottunk. Így addig tartottuk ezt a bal irányt, míg megkerültük a csúcsot és visszatértünk a főgerincre. Ezen a szakaszon volt rálátásunk a Nagyhagymásra. Leértünk a Nagy Mezőre, ahonnan szépen látszott a Fogaras és a Királykő is. Végigmasírozunk a tényleges nagy mezőn, majd ismét erdei út következett. Mind lefele tartunk, kényelmes ösvényeken, de nem lazulhattunk immár sokat, mert a vonatot el kellett érnünk. Az Uzonkai-hágó előtt kiértünk az erdőből és előttünk magasodott a Nagy Murgó. Balra tőlünk a Bodoki-havas északi része húzódott és lennebb a Csomádot is észrevettük. A hágóban esztena is volt, de egy kutya sem jött felénk (700 m / 15,15 h).

Ezen a ponton elhagyjuk a főgerincet és megkezdtük az ereszkedést szekérúton Sepsibükszád felé. Nem mentünk direkt a vasútállomáshoz, hanem tettünk egy kis kitérőt a Vápa-vára felé. Egyre jobban láttuk a Bodoki-havas gerincét és a Csomád tömbjét és amikor hátra fordultunk, akkor a Nagy Piliskétől búcsúzhattunk. A Vápa várának tetején kis pihenőt megengedtünk magunknak, majd egy ereszkedőt követően a halastavakhoz értünk. Innen már csak egy rövid séta választott el a vasútállomástól, ahol túranapunk véget ért.

Köszönöm mindenkinek a részvételt és folytatjuk kalandjainkat a Kárpátok ösvényein!

Fotók itt