2013. április 11., csütörtök
2013. március 24., vasárnap
Babakirándulás a városkörnyéken
Igazi télies időjárás fogadott márciusnak 23. napján. A találkozási pont felé menet azon gondolkodtunk, vajon lesz-e még valaki rajtunk kívül. Az előző éjjel havazott és fújt a szél, reggelre csak a szél maradt, de az éreztette hatását becsületesen, főleg a neki alkalmas helyeken. A stadionhoz érve már várt ránk Cseh János két gyerekével - Márk és Dávid -, illetve rögtön utánunk érkezett Veres Karcsi és Mónika, Brigitta kislányukkal. E két család volt a legtöbbször kirándulásainkon a tavaly is, örvendtünk, hogy találkozhattunk ismét az év első közös kirándulásán, ha az idő nem is volt gyerekbarát.
Tehát kilencen indultunk a stadiontól a Vadász utcán az erdő felé, reggel fél tízkor.
Igyekeztünk minél hamarabb beérni az erdőbe, mivel tudtuk, hogy a széltől védve leszünk. így is volt, bent az erdőben sokkal barátságosabb idő fogadott, lazább menetütemben haladhattunk. Elértük a Bíróné pusztát, majd egy kis lábonállós teaszünet után folytattuk utunkat. Sajnos nem lehetett leülni a földre, mivel hótakaró borította a talajt és cudar hideg volt.
A következő rövid megálló a közeli Kölcze tisztáson volt. Itt Uzonkát is kivettük a hátihordozóból, hogy járja meg magát. Szegényke szeretett volna biztosan játszani az avarral, meg mászkálni ahogyan ilyenkor szokott, de sajnos nem lehetett és ez nagyon nem tetszett neki.
Továbbálltunk a havas erdő ösvényét követve bő fél óra múlva a Marinka puszta szélén pihenhettünk, itt is röviden. Aránylag friss medvenyomot is felfedeztünk a vékony hórétegen. Evés-ivás után indultunk is tovább, pontosabban az 5-ös km felé.
Kényelmes ösvény kanyargózott előttünk, enyhén lejtett, úgyhogy hamar kiértünk a Sepsiszentgyörgy - Előpatak közötti 5-ös km-hez. Átmentünk az úton, elhaladtunk a lecsapolt tó gátján és még egy utolsó emelkedőben volt részünk a hazatérés előtt. Az emelkedő felén egyet pihentünk majd szép lassan leküzdtük az emelkedőt is. A gyerekek nagyon ügyesen jöttek, az egész kirándulás alatt a felnőttek lépését jól tartották.
A gerincen egészen a Pacé tetején található Orotvány tisztásig jöttünk, ahonnan lenézhettünk a lábunk alatt elterülő városra. Egy csoportképpel búcsúztunk el egymástól és várjuk a következő kirándulásunkat, jobb idő reményében.
Köszönöm a kedves családoknak a túrán való részvételt.
Tehát kilencen indultunk a stadiontól a Vadász utcán az erdő felé, reggel fél tízkor.
Igyekeztünk minél hamarabb beérni az erdőbe, mivel tudtuk, hogy a széltől védve leszünk. így is volt, bent az erdőben sokkal barátságosabb idő fogadott, lazább menetütemben haladhattunk. Elértük a Bíróné pusztát, majd egy kis lábonállós teaszünet után folytattuk utunkat. Sajnos nem lehetett leülni a földre, mivel hótakaró borította a talajt és cudar hideg volt.
A következő rövid megálló a közeli Kölcze tisztáson volt. Itt Uzonkát is kivettük a hátihordozóból, hogy járja meg magát. Szegényke szeretett volna biztosan játszani az avarral, meg mászkálni ahogyan ilyenkor szokott, de sajnos nem lehetett és ez nagyon nem tetszett neki.
Továbbálltunk a havas erdő ösvényét követve bő fél óra múlva a Marinka puszta szélén pihenhettünk, itt is röviden. Aránylag friss medvenyomot is felfedeztünk a vékony hórétegen. Evés-ivás után indultunk is tovább, pontosabban az 5-ös km felé.
Kényelmes ösvény kanyargózott előttünk, enyhén lejtett, úgyhogy hamar kiértünk a Sepsiszentgyörgy - Előpatak közötti 5-ös km-hez. Átmentünk az úton, elhaladtunk a lecsapolt tó gátján és még egy utolsó emelkedőben volt részünk a hazatérés előtt. Az emelkedő felén egyet pihentünk majd szép lassan leküzdtük az emelkedőt is. A gyerekek nagyon ügyesen jöttek, az egész kirándulás alatt a felnőttek lépését jól tartották.
A gerincen egészen a Pacé tetején található Orotvány tisztásig jöttünk, ahonnan lenézhettünk a lábunk alatt elterülő városra. Egy csoportképpel búcsúztunk el egymástól és várjuk a következő kirándulásunkat, jobb idő reményében.
Köszönöm a kedves családoknak a túrán való részvételt.
2013. március 7., csütörtök
Városkörnyéki babatúra
Az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki
osztálya által szervezett, idei év első babakirándulása, Sepsiszentgyörgy
környékén lesz megtartva.
Időpont: 2013 március 23 (szombat).
Útvonal: Stadion – Bíróné puszta – Kölcze puszta – Marinka puszta – 5-ös km – Pacé – Büdöskút.
Felszerelés: meleg öltözék, bakancs és egy napra élelem. Szalonnasütés is lesz. Kisbabával rendelkező szülők nagykerekű babakocsival, hátihordozóval, hordozókendővel hozhatják kicsinyüket.
Időpont: 2013 március 23 (szombat).
Útvonal: Stadion – Bíróné puszta – Kölcze puszta – Marinka puszta – 5-ös km – Pacé – Büdöskút.
Felszerelés: meleg öltözék, bakancs és egy napra élelem. Szalonnasütés is lesz. Kisbabával rendelkező szülők nagykerekű babakocsival, hátihordozóval, hordozókendővel hozhatják kicsinyüket.
Indulás a stadiontól 9,30 órakor. Érkezés a Büdöskúthoz legkésőbb 15 óráig.
Érdeklődni, jelentkezni a következő címen:
Érdeklődni, jelentkezni a következő címen:
tel. 0745-058179 – Gáspár László Zsolt
Megjegyzés: tekintettel az előrejelzett hideg időjárásra, rétegesen öltözködjünk fel. Jöhet bárki gyerekkel vagy gyerek nélkül.
Mindenkit szeretettel várunk !
2013. március 6., szerda
Bucsecs: Caraiman-szárazvölgy
Csodálatos márciusi reggelen indultunk útnak a Kalinderu sípálya aljából
(900 m / 6,30 h). Heten vettünk részt a túrán, ezen kívül még volt két barátunk
akik párban gyors tempóban járták le előttünk az egész útvonalat.
A 4-es felvonóoszlop után jobbra bementünk az erdőbe. Régi nyomokat véltünk
felfedezni, úgyhogy nem izgultunk a völgy megtalálása ügyében. Nem hivatalos
piros keresztek is vannak festve a fenyőfákon egészen a szárazvölgy beindulásáig.
Hamarosan megérkeztünk a völgybe, amelynek az alsó részén egy lavina nyomát
láthattuk. Megkezdtük a felfele menetelt. Nem volt a legegyszerűbb ezeken a
kővé fagyott hógörgetegeken járkálni, de friss erőnlétünknek köszönhetően nem
okozhatott problémát.
Rövid időn belül sikerült is kijutnunk ebből a szakaszból
és következett az a fajta terep, amit mi nagyon de nagyon szeretünk. Hágóvassal
és jegcsákánnyal lazán haladtunk felfele, minden lépés érzékelhetően egyre
magasabbra „lendített” bennünket. A Nap egyre magasabbra járt, jól
megvilágította az előttünk magasodó sziklákat és a fejünk fölött tornyosuló
Caraiman vaskeresztjét. Nyáron az útvonal tele van tűzdelve szöktetőkkel, most
mintha mozgólépcsővel haladtunk volna felfele, persze saját erőnket igénybe
véve. Elhagytuk balra a Zangur-völgy bejáratát (1750 m / 8,15 h), mi folytattuk
tovább egyre meredekebb terepen. Egy félig-meddig napsütötte helyen aztán
megálltunk pihenni és reggelizni.
A pihenő után folytattuk Elődék után mászást a kémények felé. Balra
elhagytuk a Halottak-völgye (Mortului) bejáratát és egyenesen a kémények felé
másztunk. A kémények nagyrésze hó alatt volt, épp az utolsó szakaszon kellett
jól nekiviselkedni a csupasz szikláknak. A két barátunkat annyira utolértük,
hogy láthattuk hogyan küzdik le az előttük álló nehézségeket. Ismerve Előd
barátunk jó hegymászó képességét, máris tudtuk, hogy egyáltalán nem lesz könnyű
dolgunk. Egy kötelünk volt hét személyre és nagyon kevés biztosítási pont. A
szegek zöme mind a hó alatt volt. A módszer a következő volt: a szöktetőknél
biztosítottam Robi barátunkat, míg ő kimászott a legkényesebb helyeken. Az
előttünk levők akaratuk ellenére zudították a havat lefele, amely a
szöktetőknél úgy nézett ki mint egy fehér vízesés. Ilyen körülmények között
mászta ki Robi az alsó szöktetőt. A felsőnél már ez a probléma nem adódott, de
ott nagyon kitett részt kellett magunk után hagynunk. Minden szöktető után Robi
biztosított mindenkit külön-külön, ez rengeteg időt vett fel. Szeróval ketten
hátul rendesen jól megfagytunk. De hát ez van.
Amire mindenki kimászott a
Caraiman keresztig, addig Elődék a Fehérüvölgyön már Busteniből telefonáltak.
Az utolsó 100 m kb 3-4 órát vett fel, igaz a fő dolog a biztonság volt, ami
persze lassítja a tempót. Na de boldogok voltuk amikor kiértünk és
elfogyaszthattuk jólmegérdemelt ebédünket, közben a napsugarakkal kényeztettük
magunkat (2280 m / 14,10 – 15,00 h).
Csoportkép készítése után sétaút következett.
Felmásztunk a 2384 m magas
Caraiman-csúcsra, majd a Fehér-völgy bejáratához igyekeztünk. A völgyön gyorsan
haladtunk lefele, féleg amikor a gatyafék módszert is bevetettük.
Ilyen módon
hamarosan a La Verdeata tisztásra értünk, ahonnan erdei ösvényen
ereszkedhettünk tovább. Itt már lekapcsolhattunk magunkról mindenféle felszerelést,
majd egy jó séta után lazán és jókedvűen érkeztünk meg Bustenibe (900 m / 17,15
h).
Köszönet minden résztvevőnek e csodálatos túráért, főleg Robi barátunknak
aki kisegített a nehéz helyzetekben.
Fotók:
2013. február 3., vasárnap
2013. február 1., péntek
Bucsecs: Hornul Coamei - Malin völgy
Január 27-én, vasárnap kilencen vettünk részt e magashegyi téli túrán.
Célunk a Hornul Coamei kimászása volt, illetve visszajövetel a Malin völgyön. Borús
időben, hószállingózások közepette indultunk útnak Busteniből, az Alpin
menedékház mellől (900 m / 6,00 h). Eléggé elszomorodtam, gondolván, hogy az
időjárás most sem lesz kegyesebb velünk ahogyan a három héttel ezelőtti
Királykő túrán sem. Na de szerencsére nem így történt. Gyors iramban mentünk
fejlámpák fényénél a piros háromszög jelzésen. Csak az előttünk álló útra
gondoltunk, jóformán egy szót sem váltottunk menet közben. A jelzett útról való
letérés után a Kostila menedékhely felé kanyarodtunk. Szerencsénkre több turista járt már errefelé, így ezen
útszakaszon nem kellett havat törni. Mire elértük a menhelyet jól kivirradt
(1690 m / 7,40 – 8,30 h). Kint szürke felhők játékát figyelhettük meg, ahogyan
simogatták az átellenben levő Báj-havast. Bent mély álomban szenderedő
turistákat találtunk, akik jövetelünk alkalmával kezdtek ébredezni. Nem
sajnáltuk, ideje volt már felkelni.
Reggelizés után a hóval feltelt Kostila völgyön kezdtük a nyomtaposást,
majd hamarosan áttraverzáltunk a Galbenele völgybe. Semmilyen nyom nem volt
előttünk, a szél a friss havat kíméletlenül befújta a völgybe. Főleg az alsó
szakaszon találtunk mély havat, minél fennebb haladva jobban meg volt roskadva.
A nagy szöktetők mind be voltak temetve, így ezekkel nem volt gondunk. Viszonylag
hamar elértük a Galbenele „szállodáját” – a kis barlangot, innen balra találtuk
a kéményünk beindulását (2100 m / 10,10 h).
Semmilyen teketóriázás nélkül vágtunk bele. Az időjárás megfelelt, jó
látási viszonyok voltak, szuper társaság, mi kelett volna ennél több. A terep
jóval meredekebbé vált és a sziklákon már jelentkezett az eljegesedés. A
hágóvasak feltevése után a jeges részeket könnyebben le tudtuk küzdeni. Néhány
szöktető teteje látszott ki, ezeket jégcsákányok segítségével tettük járhatóvá.
A kötél segítsége is nagyon jól jött a nehezebb szakaszokon, de voltak akik az
egész útvonalat szabadon mászták ki. Gondok nélkül értünk ki a Kostila övre, a
Kostila-Galbenele gerinc szomszédságában (2420 m / 12,15 – 12,30 h).
Az öv és a plató között egy kitett meredek részen kellett kimászni, föleg a
az utolsó méterek voltak a legizgalmasabbak. Itt köves-jeges terep volt, nagyon
meg kellett nézni hova tesszük lábunkat és kezünket. Na de minden jó ha a vége
jó alapon kiértünk a platóra, ahol élvezhettük a szélcsendet és a lábunk előtt
elterülő tájat (2470 m /13,20 – 13,50 h). El is fogyasztottuk ebédünket, majd a
leereszkedéshez választott völgy bejárata felé indultunk.
Azért hogy megkezdjük a leereszkedést, egyszer még ki kellett másznunk
pontosan a Kostila relé mellé. Onnan pillanatok alatt megtaláltuk a Malin-völgy
bejáratát. Ügyeltünk a hópárkányokra, nehogy velük együtt induljunk lefele. Meg
is találtunk egy optimális helyet a beinduláshoz és máris élvezhettük a lefele
menetel kényelmét. Kimondhatatlanul jól esett nyújtott lépésekkel haladni,
jóformán semmilyen erőkifejtés nélkül. Nem is kellett lábunk alá néznünk csak
az előttünk elterülő tájat, amely kezdett lassan velünk egy szintbe lenni. Leírhatatlan
amikor gatyafék ereszkedést is kipróbáltuk. Nem is kell mondanom, hogy
többnyire ezt az ereszkedésformát választottuk, közben nagyokat kurjongatva.
Aztán elértük az erdőhatárt, vége volt a mókának, ideje volt a völgyből
kiszállni. Egy erdős élre vezetett ki utunk, majd egy kemény ereszkedő
következtében elértük a Kostila-tisztást (1350 m / 15,20 – 15,40 h).
A megérdemelt pihenő közben jó csattanós poénok sültek el, úgy mint fiúk
között. El lehet képzelni. Innen ismét felhúztuk a „nyúlcipőnket” és uzsgyi
lerohantunk Bustenibe, mintha valaki kergetett volna. De inkább a könnyű terep
váltotta ki belőlünk ezt. Szerencsésen érkeztünk vissza autóinkhoz (900 m /
16,30 h). majd az azugai törzskocsmában egy-egy sör társaságában elbúcsúztunk.
Fotók:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)