2015. január 19., hétfő

Muszala, jan 17



Különösebb tervezgetések, szervezkedések nélkül született meg e kirándulás. Eredetileg január 10-én akartunk menni, de a rossz idő miatt 17-ére csúsztattuk.  Ezt egyáltalán nem bántuk meg, hiszen az elmúlt szombaton csodálatos időjárásban volt részünk. A kirándulás története dióhéjban: 1400 km autózás menet-jövet, 1000 m szint felfele felvonóval, 600 m szint fel és 1600 m szint le-, illetve 22 km táv gyalogosan, 1 óra sörözés a boroveci kocsmában – mindez 34 óra alatt alvás nélkül.

Na most lássuk hogyan is történt. Január 16-án este 22 órakor indultuk Sepsiszentgyörgyről öten egy autóval. A résztvevők: Puskás Melinda, Illyés Adél, Rózsa Attila, Barna Lehel és én. Bukarest-Giurgiu irányába mentünk szintén végig sűrű ködben, ami lényegesen megnehezítette a vezetést. Azonban átmenve Bulgáriába hamarosan kitisztult az idő és problémák nélkül mehettünk tovább. A rengeteg sebbeségkorlátozást figyelmen kívül hagyva behoztuk a romániai lemaradásunkat. Szófia körgyűrűjét elhagyva Borovec felé kanyarodtunk. Borovec 1300 m tengerszint felett fekszik, Bulgária egyik leghíresebb síközpontja télen és közkedvelt kirándulóhelye nyáron.

Szombaton reggel 8 órakor érkeztünk meg Borovecbe, a Yastrebec gondola parkolójába. Meglepően kellemes időjárás fogadott és tiszta égbolt. Gyorsan átöltöztünk túraöltözékbe, megvettük a gondolajegyeket (18 léva – kb 40 lej/fő fel-le) és az elsők között máris „repülhettünk” 1000 m szintet a Yastrebec csúcsáig. Megemlítésre méltó a gondola menetének időtartama, amely nem több és nem kevesebb mint 25 perc. A kiszállásnál csodálatos napsütés fogadott és itt pillanthattuk meg először a Muszala csúcsát.

A Muszala 2925 m magas, Bulgária, sőt az egész Balkán-félsziget legmagasabb pontja. A név Mus Allah elnevezésből ered, vagyis Allah-hegye. Régi elnevezése Tangra.

Néhány fénykép elkészítése után átvergődtünk a sízők sokaságán és indultunk a Muszala menedékház felé (2360 m / 9,45 h). Már 5-6 napja jó idő jellemző e vidékre, sok turista járta ezalatt a hegyet, így kényelmes ösvény volt verve számunkra mindvégig. 3-4 km hosszan törpefenyők között vitt utunk, eközben két sípályát is kellett kereszteznünk. A vízszintes terep megengedte a gyorsabb haladást. A Muszala menedékház egy völgykatlanban helyezkedik el, a környék talán legfontosabb építménye. E hangulatos házikó mellé építettek egy hatalmas szállodát, amely még nem működik és egyáltalán nem tájbaillő. Megérkezünk a menedékházhoz, ahol gyorsan falatozunk és kényeztetjük magunkat a napsütéssel (2389 m / 10,40 – 11,05 h).

Pihenés után indulunk tovább. A terep megváltozik lényegesen, megkezdjük a mászást a csúcs felé. 2 m magas vasoszlopok vannak elhelyezve jelzések gyanánt, amelyek nagyon rontanak tájképben. Valamikor gyanítom, hogy ezeken volt elhelyezve a telefondrót, amely összekötötte a Muszala csúcsán levő meteorológiai állomást a külvilággal. Követtük tehát az oszlopokat és a jól kitaposott ösvényt. Egy komolyabb emelkedő után megérkezünk egy befagyott tó partjára, ahol megpihenünk. Lassú de folyamatos iramot igyekeztünk betartani. Indultunk is tovább, hamarosan megpillantottuk a következő menedékhelyet, amely mellett el kell haladnunk. Egy egyszerű emelkedő vezetett addig, problémák nélkül. Megérkeztünk a Ledenoto Jezero (Jeges-tó) partján levő menedékhelyhez (2720 m / 13,00 h). A menedékhelyet Everest-nek is hívják, megemlékezésképpen Hristo Prodanov hegymászónak aki 1984-ben oxigén nélkül mászta meg  az Everest csúcsát, sajnos lefele jövet meghalt. Rövid pihenő után folyatttuk utunkat a csúcs felé. Ez volt a legszebb szakasz, sajnos a kilátást nagyon zavarta a már említett vasoszlopok sokasága. Ahogyan fennebb haladtunk, annál meredekebben kapaszkodtunk. A legmeredekebb szakasz pontosan a csúcs előtti kimászás volt. Boldogan és megelégedve értük el a Muszala csúcsát tűző napfényben (2925 m / 14,20 – 14,45 h).

Körbefényképeztük a tájat, a kötelező csoportképet is elkészítettük. Próbáltuk néhány hegységet is beazonosítani, de rengetegről azt sem tudtuk, hogy mit látunk. Na de nem is az volt a fontos, hanem sikerült eddig megvalósítani az elképzelésünket. A Vitosa-hegységet és a Pirin-hegység csodálatos vonulatát ismertük fel. A csúcson meteorológiai állomás található, nem mentünk be, de tudtommal ott is meg lehet szállni 15 léváért (kb 35 lej). Lefele indulás előtt felkötöttük a hágóvasakat, hogy a meredek szakaszt biztonságosabban ereszkedjük le.

Elbúcsúztunk Allahtól és megkezdtük az ereszkedést. A hágóvasak segítségével problémák nélkül érkeztünk vissza elsősorban a Jeges tavi menedékhelyhez, majd onnan vissza a Muszala menedékházhoz (2389 m / 16,20 – 17,00 h). Mivel innen még egy óra választott el a gondola felső állomásától, így az utolsó reményünk is elveszett, hogy azzal megyünk le. Ezért bementünk  a házba, nyugodtan bekajáltunk, megpihentünk és csak azután indultunk tovább. Senki sem volt elkeseredve, hogy gyalogosan megyünk le, sőt legalább megismertük ezt az útszakaszt is. Elég gyorsan tudtunk menni, mivel többnyire egy sípályát kellett követni. Fejlámpák fényénél érkeztünk vissza egy elég hosszadalmas ereszkedés után az autóhoz (1315 m / 19,30 h).
Ismét átöltöztünk és megkerestünk egy kocsmát, ahol a kötelező söradagot szokás elfogyasztani, majd kezdődött a közel 700 km-es visszaút. Visszafele most Bulgária ködösödött be rettenetesen, Romániában problémák nélkül lehetett haladni. Vasárnap reggel 8 órakor szálltam ki az autóból a házunk előtt.

Köszönettel tartozom ennek a lelkes csapatnak akik bevállalták e hosszú utat és részt vettek a kirándulás létrejöttében és tökéletes lebonyolításában.

Fotók:

2014. december 15., hétfő

Kiruccanás az Ablakos sziklavölgybe, dec 13



December 13-án, szombaton kilátogattunk a Királykőre egyet megmozgatni végtagjainkat. Eleinte a Hidak-völgyét vettük számításba, de a friss puha hó és a viszonylag kései elindulásunk más terv kigondolására késztetett. Így az Ablakos sziklavölgyet tűzrük ki célul.

Gyönyörűszép időben indultunk a Plaiul Foii-tól (849 m / 6,30 h). A Reménység menedékhely felé vettük utunkat az általunk jól ismert útvonalon. Fejlámpák fényénél haladtunk, de sok szükség nem is volt erre, hiszen a havas tájon jól lehetett tájékozódni. Az erdőt elérve friss piros háromszög jelzést véltünk felfedezni, amely egészen a Sárga Falig kísért. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a Reménység menedékhelyig biztosan felviszik a jelzést és onnan több mint valószínű a Cioranga Övön a Hegyes-csúcsig. Egyáltalán nem jó hír azok számára, akik a Királykő legszebb helyeit szeretik felkeresni, jóval meg fog növekedni a turistaforgalom ezen a vidéken is.

Kényelmesen mendegéltünk felfele, a hó itt nem volt nagy, nem fárasztott az előrehaladásunkban. Azonban az idő rohamosan telt és amire kiértünk a menedékhely mellé, lemondtuk a Hidak-völgye felé az utunkat. Odabent a priccs egy része használhatatlan, be volt törve, egyet pihenni és falatozni azért lehetett (1690 m / 9,45 – 10,30 h).

Pihenő után az Ablakos sziklavölgy beindulásáig mentünk. A szoktető alatt mély hó volt, szinte derékg is bele lehetett süppedni. Maga a szöktető többnyire száraz volt, jeges részekkel. A második szöktető alatt is mély havat találtunk, de már annak a kimászása nagyobb gondot okozott, mivel teljesen havas volt. Jól meg kellett keresni hová tesszük a lábunkat. Természetesen a hónak semmi tartása nem volt.
  
A második szöktető fölött egyre nagyobb havat találtunk, csak evickéltünk benne és az idő telt. Ekkor úgy határoztunk, hogy visszaereszkedünk és máskor próbálkozunk, amikor jobb kondíciók lesznek. Nem voltunk elkeseredve sem, mert mindannyian jártunk itt többször is. Visszajöttünk a menedékhelyhez, nyugodtan  elfogyasztottuk maradék ételünket a szokásos jóhangulatú beszélgetések közepette. Innen szépen visszasétáltunk a Plaiul Foii-hoz, ahonnan gyönyörű látvánnyal kárpótolt a fennséges Királykő (849 m / 15,30 h).

Fotók:

2014. november 10., hétfő

Királykő: Zárt-tisztás, nov 8



Négyen indultunk a Plaiul Foii-tól november 8-án szombaton reggel (850 m / 6,30 h). Az idő nagyon kellemes volt, sőt igenis kellemes a novemberi hónaphoz képest. Egész nap tökéletes időjárás kísért végig e szép útvonalon.

Már az indulásnál egy jelzetlen völgyet választottunk a hegység szikláinak megközelítése érdekében. A Barca-patak Tamás mellékágán mentünk fel eleinte egy gyengébb erdei úton, majd találomra a völgy mentén. Ahogyan haladtunk előre, egyre szűkült a völgyünk, így kimásztunk egy jobboldali gerincre. Ezen igen meredeken, de jóval könnyebben mászhattunk. Szerencsére nem találtunk túl sűrű erdőt sem, így nehéz dolgunk nem akadt. Közvetlenül a sziklák előtt visszatértünk a völgybe és a falak tövéig másztunk, ahol megtaláltuk a piros sáv jelzést. Kikerülve az egész Spirlea-gerincet csakhamar a Királykő vállán találtuk magunkat. A Hátsó-nyereg irányába folytattuk utunkat, immár kék háromszög jelzésen. Rövid időn belül a Lándzsás-sziklavölgy bejáratánál pihentünk és falatoztunk, hogy erőt gyűjtsünk ennek kimászására (1650 m / 10,00 – 10,30 h).

Elhagytuk a jelzett utat és a sziklavölgy felé vettük az irányt. Kimondottan a völgy alján másztunk, minden szöktetőn felkapaszkodtunk. Nagyon élvezetes volt számunkra. A Közép-Öv előtti nem magas, de nehezebb szöktetőnél kábel segítette előrehaladásunkat. Az öv feletti utolsó szöktető szintén drótsodronnyal van ellátva, de nem nagyon éreztük használatának szükségességét.

Kiértünk a Zárt-tisztásra, ahol a csodaszép táj mellett zergék sokaságát fedeztük fel (1960 m / 11,40 – 12,10 h). Egyáltalán nem zavarta jelenlétünk, igaz mi sem hangoskodtunk, csak diszkréten egy helyen meghúzódtunk és figyeltük őket, na meg természetesen sűrűn is fényképezgettük. A legnagyobb érdekesség számunkra az volt, amikor lassan közelítgettünk feléjük és hagyták, hogy megtegyük azt. Végül egyre eltávolodtunk tőlük és megkezdtük a főgerincre való kimászást. Egy jobboldali övön kikapaszkodtunk, majd egyenesen felfele két kéményt is választhattunk kimászásképpen. A baloldali volt nekem ismerős, azon mentünk most is. Habár különös nehézségek nem adódnak, mégis drótkötél van betéve segédeszköznek. Ezzel ki is értünk a Királykő déli gerincére, ahol egy csoportkép és rövid szusszanás után indultunk vissza ugyanott (2100 m / 12,50 – 13,00 h).

Visszafele a kéményen az élvezet kedvéért elővettük kötelünket és leereszkedtünk. Hamar visszatértünk a Zárt-tisztás szélére, itt elfogyasztottuk ebédünket. Ezalatt csodálhattuk az alattunk elterülő Nagy Kőfolyást. Különben ez is volt következő célunk a mai napon a leereszkedés irányába. Problémamentesen és könnyeddén ment az ereszkedés egészen a Vörös-Öv kezdetéig. Addig is bámészkodtunk az előttünk magasodó hatalmas sziklafalakon. Az öv beindulásától lefele vettük az irányt a Nagy Kőfolyáson, amelyen „legurulhattunk” a Hátsó-nyereg felől jövő jelzett útba. Innen nem maradt más hátra, mint gyorsabb tempóban visszatérni immár a Spirlea irányába a Plaiul Foii-hoz, ahol autónk várt (850 m / 17,00 h).

Fotók:

2014. október 27., hétfő

Bucsecs: Fehér-völgy - Omul-csúcs



Október 25-én, szombaton reggel Bustenibe mentünk Szabival. Gondoltuk elejébe megyünk egy kicsit a télnek és megmozgatjuk végtagjainkat a friss hóban. Na ebben csalódnunk kellett, hiszen a lehűlés ellenére semmi hó nem esett még a legmagasabb régiókban sem. Persze ezért nem keseredtünk el, hiszen a jó mozgás mindent megért.

Kora reggel indultunk az Alpin-menedékháztól (900 m / 6,00 h). Az eget vastag felhők borították és elég hűvös volt. De a reggeli gyorsabb menetelésnek köszönhetően jól bemelegedtünk. Még sötét volt, amikor a Fehér-völgy szélét elértük. Itt egy rövid pihenő után hamarosan a La Verdeata nevű tisztáson várhattuk a napfelkeltét, immár bent a völgyben (1650 m / 7,10 – 7,30 h). A sűrű felhők miatt azonban esélyünk sem volt napfelkeltét látni, sőt még az volt az érzésünk, hogy ki sem akar virradni egyáltalán.

A nyomasztó szürke homályban indultunk felfele a sziklavölgyön. Nem kis meglepetésünkre elég nagy hozamú víz folydogált, pontosan ott ahol kellett kimásznunk. Szerencsére volt lehetőségünk alkalmanként jobbról vagy balról kerülgetni a vízfolyást. Fürdésre nem volt kedvünk. Minél fennebb érve, a víz hozama egyre csökkent. A nagy szöktetőt jobbról kikerültük, majd ezen túl csak vékony vízfolyást találtunk. Az idő is kezdett javulni, a nehéz felhőket a szél kezdte igazítani kifele a völgyből. Lehetőségünk volt akár egy röpke pillantást vetnünk a környék sziklafalaira és az alattunk elterülő még álmos településekre.  Aztán visszatért a köd és elkísért bennünket egészen az Omul-csúcsig. Mi pontosan a Kostila-öv bejárata fölött álltunk meg reggelizni, az energiánkat feltölteni. Itt jó szélcsendes helyet találtunk, ki is használtuk teljes mértékben. A völgymászás során egy szomorú látványban is részünk volt. Egy zerge esett áldozatúl az orvvadászok miatt. Az egész teste ott feküdt a sziklákon, csak a feje hiányzott.

Kiértünk a Bucsecs-plató szélére (2300 m / 10,05 h). Innen rááltunk a piros kereszt jelzésre, amelyet követtünk a ködben. Egyre jobban erősödött a szél is, persze ez nem lepett meg. Az út nagyon kényelmes, inkább egy parkbeli sétáláshoz hasonlított. Igaz jól is esett a felfele mászás után. A Tornác alatt jöttünk el, immár a Babele felől jövő sárga sáv jelzéssel ellátott turistautat követve.

Megérkeztünk az Omul-csúcsra (2507 m / 11,35 – 12,30 h). A menedékházat már zárva találtuk, de volt egy másik lehetőségünk meleg, szélmentes helyre beülni. El is foglaltuk helyünket és kényelmesen elfogyaszthattuk ebédünket. Amikor kijöttünk a menedékünkről, hát csodák csodájára a szél igen jó munkát végzett, hiszen a felhőket mind eloszlatta. Gyönyörű kilátásban volt részünk minden irányban, nem érdekelt az orkán erejű szél, szorgalmasan kattogtattuk a fényképezőgépeket.

E csodás élmény után a Szarvasok-völgyén ereszkedtünk le problémamentesen és immár szép időben Bustenibe (900 m / 15,30 h).

Fotók a Facebookon.

2014. október 9., csütörtök

Kisbakancs-túra a Rozsnyói szoros környékén, okt 5



Gyönyörűszép őszi időjárás jellemezte az idei október 5. napját. Mindvégig hétágra sütött a Nap, ennek köszönhetően a hőmérséklet is nagyon kellemes volt. 24-en gyűltünk össze a barcarozsnyói vasútállomás mellett, ebből 11 gyerek. A legkisebb résztvevő az 1 éves és 4 hónapos Bence tisztelt meg jelenlétével. Különben már Ő is aktív kisbakancsosnak számít.

A vasútállomástól együtt mentünk az autóinkkal egészen a Rozsnyói-szoros bejáratáig. Gyalog folytattuk innen utunkat a széles makadámúton. A szorosban megfigyelhettünk néhány sziklamászót, akik ügyeskedtek felfele a magas sziklafalon. A szoroson végighaladva hamarosan egy napsütötte helyre értünk, ahol megreggeliztünk.

Az energiafelvétel nem volt hiába, hiszen az utunk elkövetkező részét meredek erdős ösvény jellemezte. Természetesen minden nagyobb kapaszkodó után lehetőség volt kifújni magunkat. A szorostól mintegy két óra járásnyira aztán kiértünk a várva várt Három Fenyő Szálló környékére. Itt pontosan elénk bukkant a Bucsecs hatalmas tömbje, sajnos dél lévén a Nap magasan hágott, így fényképezésre alkalmatlan volt. Na de akit érdekelt annak elmagyarázhattam a hegység minden csúcsát és gerincét.

A gyerekek már nagyon türelmetlenek voltak. Alig várták, hogy a beígért játszótérre megérkezzenek. Néhányan a kalandparkot próbálták, volt aki a gumicsúzdán suhant le, illetve a klasszikus játszóteret is igénybe vehettük.

A játszótér után elsétáltunk a közelben lévő Székely-tisztásra és az ott található menedékházhoz. A ház szomszédságában fapadokra telepedhettünk le ebédelni. Evés után a gyerekek egymással nagyon jól eljátszadoztak a kiszáradófélben levő magas fűben. Látva milyen jól szorakoznak, egyáltalán nem siettünk lefele.

Visszafele jövet hamar leereszkedtünk a szorosba, köszönhetően a meredek terepnek. Itt most megfigyeltünk egy elszánt ugrót, aki a magasból vetette le magát, természetesen rugalmas kötéllel biztosítva. Az esemény után hamarosan az autóinkhoz értünk és elbúcsúztunk egymástól.

Köszönet minden szülőnek és gyereknek akik eljöttek e kirándulásra és együtt lehettünk.

Fotók itt .