2016. július 16., szombat

Királykő gerinctúra, júl 14-15



2016 július 14-15 között csütörtökön és pénteken kétnapos Királykő gerinctúrán vettem részt Tibor barátommal. Már elég nagy meleg fogadott a Botorog-forrás melletti parkolóba való érkezéskor. Igaz későn is indultunk csütörtökön délelőtt (820 m / 9,00 h). Az erdőben nagyon jól haladtunk, a fák tökéletes árnyékot tartottak a Nap tűző sugarai ellen. A menedékháznál viszonylag kevesen voltak, ahová hamar megérkeztünk (1470 m / 10,30 – 11,00 h). Valamit faltunk, majd vizet vettünk fel az elkövetkező időszakra. Indultunk is tovább a Hasadék-nyereg irányába, ahonnan már rövid szakasz választott el a Torony-csúcs alatti sziklákig. Innen aztán egészen a Pásztor-csúcsig ki voltunk téve a napsugarak könyörtelen erejének. Természetesen inkább örvendtünk a kánikulának, mint rossz idő legyen. A csúcsra való felmenetel nem bizonyult ennek ellenére sem nehéznek, inkább a nehéz hátizsákok akadályoztak helyenként. Fentről csodálatos kilátásban volt részünk a szélrózsa minden irányába (1923 m / 12,30 h).

Rövid szünet után megkezdtük a Királykő gerincének lejárását. A Pap-nyeregig még néha védtek a fák, onnan azonban végig a Nap „társaságában” haladtunk. Laza tempót vettünk fel, igazából nem is volt hova sietni. A Hegyes-csúcs melletti menedékhely szomszédságában falatoztunk, pihentünk és bámultuk a tájat (2150 m / 14,00-14,30 h). Néhányan meg is fordultak ezen a helyen, bizonyítva ezáltal, hogy vakációs időszakban vagyunk.

A Hegyes-csúcs és a Pásztor-csúcs közötti gerincszakaszt szép lassan jártuk le, szinte minden csúcson időztünk egy keveset pihenésképpen no meg kilátás szempontjából is. Sokszor jólesett amikor egy árnyékos helyet elkaptunk, azt gyorsan kihasználtuk. A nagy melegben még zergéket sem láttunk, ők is behúzódtak a kánikula ellen. Problémák nélkül bandukoltunk végig az északi gerincen, majd a Pásztor-csúcson örvendezhettünk a sikerünknek (2238 m / 18,00 h). Hosszabb pihenőt be is iktattunk, csúcsfotó is következett. Majd lesétáltunk a Grind-nyeregben található menedékhelyhez, ahol töltöttük éjszakánkat. Erre már a nagy meleg is megenyhült és a szél is felkelt. Vacsora közben arra lettünk figyelmesek, hogy két zergecsalád is meglátogatott bennünket. Nahát nem győztük fényképezni őket.

Egy kellemes éjszaka után másnap gyönyörű felhőtengeres reggelre ébredtünk. Mindent megérő kilátásban volt részünk, egyáltalán nem bántuk a fent alvást. A zergék is velünk éjszakáztak, most is a menedékhely körül láthattuk őket. Az 5 órai felkelést követően reggeliztünk, összepakoltunk és indultunk a kunyhótól (2200 m / 5,45 h). A Grind-csúcs után egy csodálatos napfelkeltét láthattunk. Szerencsére ma felhők is voltak az égen, így sokkal kellemesebbnek bizonyult a gerincvándorlásunk. A kánikula nem zavart többé. A Hosszú-gerinc után egyre lejjebb ereszkedtünk és egyre könnyebbé vált a terep is. Most sem siettünk egyáltalán habár jobban haladtunk mint az előző nap az északi gerincen. Vagyis nem álltunk annyiszor meg. Később következett a törpefenyős útszakasz amely jól megnehezítette a sorsunkat. A déli gerinc végét a Hátsó-nyereg jelentette, ahonnan már visszafele fordult az utunk (1850 m / 9,00 h).

A nyeregből kék háromszög jelzést követtük kényelmes ösvényen lefele a Hátsó-tisztásig, majd észak irányba fordulva a Vladuska-forrásig meg sem álltunk. Itt friss vizet fogyasztottunk és jól bekajáltunk (1480 m / 10,30 – 11,00 h). A hátralevő útszakaszt a Zernyesti-szoroson keresztül gyors lépésekkel tettük meg. Megérkezéskor nagyon jólesett a hideg patakban lemosni magunkról az út porát (820 m / 13,20 h).

Fotók:

2016. július 13., szerda

Kisbakancs-túra a Tamina vízeséshez, júl 10



2016 július 10-én vasárnap 70 személy gyűlt össze a Felső Tömösi vasútállomás mellett, amelyből fele gyerek és serdülőkorban levő fiatal volt. A névsor megírása és a rövid túrabemutató után indultunk is a főúton Predeál irányába. Ezen az 1 km-es szakaszon minden szülő nagyon oda kellett figyeljen gyerekére a nagy kocsiforgalom miatt. Hamarosan szerencsére megszabadultunk ettől és jöhetett az erdei ösvény. Kék sávval jelzett úton mentünk fel egészen a célpontunkig, a Tamina vízesésig. A nagylétszámú csapat ellenére meglepően jól haladtunk, vagyis az elsők és az utolsók közötti időrendbeli távolság épp csak 10-15 perc volt.

Megérkeztünk a Tamina-vízesés fölé. Felmentünk a vízesés fölötti kilátóhelyre, ahonnan a Bucsecs tetejét fürkészhettük ahogyan a felhők simogatták. Mellettünk volt a Keresztényhavas és Predeál városa. A távolban a Királykő gerince is kirajzolódott. Fent a kilátónál nagyon szűkös volt a hely e sok ember számára, így nagyon óvatosnak kellett lenni, mivel veszélyes és mély szakadék tátongott alattunk. Visszajöttünk a szikla alá és amíg a társaság pihent, addig Kovács Gáborral ketten leellenőriztük a szoros állapotát. Hát nem ígérkezet könnyűnek a szoroson való átkelés, mivel a megmaradt létrák is rossz állapotban voltak, illetve néhány helyen a sekély patak volt és a vizes szikla amelyre lehetett kapaszkodni. Visszatérve a csapathoz, elmeséltük mindenkinek a helyzetet, de így is bevállalóknak bizonyultak a szülők. Megkértünk mindenkit, hogy maximálisan ügyeljen gyerekeire. És tényleg így is volt. A gyerekek nagyon izgalmasnak találták a kalandos útszakaszt, a szülők mindent megtettek, hogy problémamentesen kerüljenek ki onnan. Sajnos így is történt egy baleset, szerencsére a szoros előtt, egy apuka csúszott meg és jól beverte a könyökét.

Visszatértünk a kilátószikla alá, arra már Palika gondoskodott a tűzgyújtásról. Így hamarosan sülhettek a finomabbnál finomabb darabok, még akár vegetariánus változatban is. A felhők közül szerencsére a Nap is kikandikált, másképpen hűvös volt. Jólesett a tűz melege.

Falatozás közben a szülők eszmecserét tarthattak társaikkal, addig a gyerekek kaptak különböző foglalkozást. Majd eljött az indulás ideje és elég gyors iramban vissza is tértünk autóinkhoz ugyanazon az úton ahol felmentünk.

Köszönetet mondok mindenkinek, hogy ilyen szép számban megjelentek még vakáció idején is. Külön köszönet Palikának, hogy vállalja az egyáltalán nem könnyű „sepregető” szerepet.

Fotók:

2016. június 21., kedd

Magas Tátra: Sas-út és Szalóki-csúcs, jún 17-19



Egy hosszabb hétvégére kirándulást terveztünk eredetileg Ausztriába, az Enns-völgyi Alpokba. Mivel az elmúlt időszakra rossz időt jósoltak oda, így elővettünk egy másodfokú tervet. A Sas-útra esett a választás a Lengyel Tátrában.

Autóval indultunk négyen Sepsiszentgyörgyről: Kovács Gábor, Zsók Enikő, Száraz Levente és én. Június 17-én pénteken délben érkeztünk Zakopanéba, Lengyelország egyik legismertebb hegyi üdülőtelepére. Érkezésünk napján hatalmas erejű szél fogadott, a hegyet rendesen mosta is az eső. Szerencsére az eső minket elkerült, de a szélben nem bizonyult egyszerűnek a sátorállítás. A kempingben való berendezkedés után városlátogatásra indultunk. A szél estére lecsendesedett az égbolt is kezdett tisztulni, jó reményt adva másnapra.

A Sas-út: Szombaton június 18-án reggel nem kellett korán kelni, mert a felvonó csak 8 órakor indult a Gáspár-csúcsra. A kempingtől kb 3 km-t gyalogoltunk a felvonóig, majd egy elég hosszú sor után mi is felkerültünk rá. Két szakaszban vitt fel rövid időn belül a Gáspár-csúcs alá (1950 m). Az idő gyönyörű volt, épp túrázni való. Kényelmes, széles ösvényen kezdtük utunkat, egészen a Svinica-nyeregig laza túrában volt részünk. Innen meredek és hosszú kapaszkodóval értük el a Svinica-csúcsot (2301 m), túránk legmagasabb pontját. A Sas-út egy viszonylag éles gerinc 2100 – 2300 m magasan húzódik. Gyönyörűszép tájakon vezet, végig sziklás terepen. Különleges és részletes leírásssal nem is igyekszem, hiszen ezt látni kell. Nehéz is volna szóról szóra mindent leírni, hiszen számtalan csúcsot másztunk meg utunk során és így első alkalommal sokszor azt sem tudtam melyik csúcson vagyunk, mivel nem követtük térkép szerint. Rengeteg segédeszköz áll a turista rendelkezésére, éspedig szinte végig láncok vannak a falban, de a létrákból sincs hiány. Ezért minden kirándulónak ajánlom aki rendszeresen túrázik és  jó erőben van. Természetesen nem ajánlott tériszonnyal küszködőknek. A gyönyörű táj csábít a sok fényképezésre és bámészkodásra, de ügyelnünk kell, mert ez egy csapda. Folyamatosan kell haladni, rövid fényképező- és bámészkodó szüneteket kell beiktatni. És fontos, hogy ne a leglassúbb tempóban haladjunk. Ennek megittuk a levét mi is, hiszen lassan mentünk, ezért az útszakasz kb 20 %-áról le kellett mondjunk. Így is este 9 órára értünk vissza a sátorhoz, másképp a sötét éjszaka útolért volna. Tehát a Sas-út bejárásának titka: korai indulás, folyamatos enyhén gyorsabb menetelés.

Szalóki-csúcs: Vasárnap június 19-én összeszedtük a sátorfánkat és indultunk hazafelé iráányban. Persze a jó időnek köszönhetően még valamit akartunk a Tátrától. Megálltunk a lengyel-szlovák határon, ott közölték, hogy a Tengerszem-csúcs felé vezető út parkolója tele van. Így túl sokat kellett volna gyalogolni aszfalton, ezért továbbálltunk. Bejöttünk Ótátrafüredre és a Szalóki-csúcsot néztük ki. Nagyon időszűkében voltunk, ezért igénybe vettük a siklót a Tarajkára. A Tarajkáról csak hárman megyünk tovább: Gábor, Szeró és én. Enikő a Rainer menedékház felé sétált. Nagyon időszűkében voltunk, hiszen a tábla 4 óra 45 percet ír a csúcsig és már délután fél 1 volt. Így nem is gondolkodtunk, a lehető leggyorsabb iramban indultunk. Az ösvény eleinte erdőben megy, majd törpefenyők között szerpentinezik. A végén tartja a gerincet a csúcsig. Semmi nehézség nincs az útvonalon, nagy kirakott köveken kell jó hosszan haladni. Szeró ezt meg is unta, a csúcs alatt 200 m-el inkább az alvást választotta. Mi Gáborral nem adtuk fel és rövid időn belül egy nagy lengyel csapat társaságában a csúcson álltunk (2452 m). A gyors menetelésünknek köszönhetően 2 órával hamarabb érkezünk fel a csúcsra, mint ahogy a táblán mutatta. A Sas-úton is így kellett volna haladjunk. Fent a csúcson köd volt, de amíg majszoltunk valamit gyorsan elszállt és kilátásunk volt főleg a Rabló menedékház felé a völgyben. Lefele felköltjük Szerót és egy picit enyhített ütemben visszajövünk Ótátrafürdere, ahol Enikővel is találkozunk. Benyomunk Laci bácsinál ki-ki egy levest, egy lángost, autóba ülünk és este 8 óra felé hazaindulunk. Hétfő reggel érkezünk haza 9 órakor.

Fotók:


2016. június 13., hétfő

Kisbakancs minitábor Fotosmartonos, jún 11-12



Hétvégén zajlott le Fotosmartonoson a III. minitáborunk rendezvénye.  Összesen 57 személy vett részt, ebből 23 gyerek. Az utóbbiakból minden korosztály képviseltette magát, a 6 hónapostól egészen a kamaszkorig. Minitáborunk színhelye a fotosmartonosi kultúrotthon-iskola-óvoda füves udvara volt. A résztvevők zöme a sátorban való szállást választotta.

A szükséges előkészületek után egy rövid kirándulásra indultunk a falu mögötti dombra. Indulás után nem sokkal már látszott, hogy vihar közeledik. Így kirándulásunkat nem körút formájában jártuk le, hanem visszajöttünk a felfele vezető úton. Szerencsére fentről még sikerült belátni a vidéket, a Bodoki-havas irányába azonban a vihar csodálatos képet festett. Lehetett látni az esőfüggönyt, amely haladt nyugat-kelet irányban. Visszafele szerencsére az erős idő széle kapott el, ígyhát megkönnyebbültünk.

Az egész délutánt szeszélyes időjárás jellemezte. Többször is esett az eső, szerencsére rövid ideig. Ezalatt készült a tokány is. Délutántól gyerekfoglalkozás volt szervezve, amely nagyon jó hangulatban zajlott le. Eleinte voltak mozgásos-ismerkedéses játékok, majd zoknikeresés, macidobálás és kreatív tevékenységek éspedig kitűző készítések, fakockázás, kalitkásmadárka készítés. Az utóbbiban szülő-gyermek interaktív részvétele volt szükséges. A végén a gyerekek bárányfelhőket festettek kék vászonra. Az egész esemény vidám pillanataiba a felnőttek is bekapcsolódtak és nagyon jól szorakoztak.

Pont idejében készült el a disznóhúsos pityókatokány (vega változatban is), amelyet jó étvággyal fogyasztottunk el. Este még egy rögtönzött focimeccsre is sor került. Aztán eljött a lefekvés ideje, ki korábban ki később.

Csendes éjszaka után másnap párás időre ébredtünk. Lehetett érezi az eső közeledtét is, amely délelőtt meg is érkezett. Kijött a helyi barantacsapat, úgy ahogyan megegyeztünk. Hála Istennek hamarosan az időjárás megjavult, kisütött a Nap, így nem kellett lemondanunk a barantabemutatót. A színvonalas esemény után lehetőség volt kipróbálni az ostort, a vascsillag dobálását, az íjjal való lövést. Ezeknek igen nagy sikere volt. A harcművészetek után ellátogattunk az Aranyalma présházba, ahol betekintést nyertünk a természetes levek előállításáról és azoknak a jótékony hatásairól. A kóstolást vásárlás követte, a nekünk szánt leveket mind felvásároltuk.

Ezekután visszasétáltunk a minitáborunk színhelyére, ahol minden gyerek megkapta az emléklapot. Következett a helyszín rendbetétele, majd a búcsúzás után hazajöttünk.

Szavakban nem lehet kifejezni a köszönetet amellyel zárom e beszámolót. Rengeteg szülő felajánlotta a segítségét önzetlenül. Ez bizonyítja, hogy kialakult nálunk egy erős csapatszellem. Meg szeretném köszönni Puskás Csabának és Melindának, illetve Barna Lehelnek az előkészületekben, sátorfelállításban és a regisztrációban nyújtott segítségért. Hatalmas köszönet a Caritas-közösség tagjainak, akik óriási jókedvet varázsoltak a minitáborunk életébe, illetve a távozás előtt a kultúrotthon kitakarításában. Ők névszerint a következők voltak: Kovács Hajnalka, Olasz Zsuzsanna, Páll Adél, Pitlák Szabolcs-Hunor, Gocz Katalin,. Csutka Melinda és Lengyel József. Köszönöm Katona Csillának a gyerekfelügyeletbe és a takarításba nyújtott segítségért illetve Varga Zsuzsának szintén  a takarításban való segítkezést. Köszönöm a faluból felkért személyek segítségét, éspedig Papp Csabának és feleségének akik a tokányt készítették, illetve Elekes Tibornak a baranta-csapat vezetőjének a harci bemutatót és az Aranyalma présház bemutatását. Végül, de nem utolsó sorban megköszönöm mindekinek akik részt vettek, remélem jól éreztétek magatokat. Kiemelném a messziről érkezetteket: Péter Zsombor és családja Kolozsvárról, Jaksa Imre és lánya Anna Szegedről.

Fotók: