2019. június 17., hétfő

Vándorlás Négyfalu és Szinaja között, jún 15-16


2019 június 15-16 közötti hétvégén egyesületünk keretén belül, Gajdó Ödön vezetésével egy igazi kétnapos vándorláson vettünk részt 50 km-en keresztül. A felhívásra kilencen tettünk eleget, mindannyian felszerelve sátorral, hálózsákokkal, élelmekkel.

A túra Négyfaluból indult, pontosan a Garcsin vizének átkelése után (600 m / 8,50 h). Két csapatként indultunk, mivel én obiektív okok miatt nem tudtam korábban a társasághoz csatlakozni. Nagyjából fél óra előnyük volt  Ödiéknek, igyekeztünk telefonon tartani a kapcsolatot. A Garcsin vizének átkelése után rögtön meredeken kapaszkodtunk felfele. Már ebben az órában nagyon meleg volt, de igyekeztünk szedni lábainkat. Piros sáv jelzést kellett követni, de a település után jóformán 4 km után vettük észre az első jelt. A magasra nőtt bodzabokrok és vadrózsák árnyéka még valamennyire védett a tűző Nap sugaraitól. Huzamosan, kitartóan mentünk felfele. Jobbkézfelől a Garcsin völgye és a Nagykő-havas mutatkozott, balról a Csukást lehetett szemlélni. Megfeszített menetelés után a Csuklyon jellegzetesen kiemelkedő csúcsát véltük felfedezni. Itt láttuk az első jelzést az indulásunk óta, amely igen nagy bátorságot öntött belénk. Megnéztük a térképet és folytattuk utunkat egy jól látható széles ösvényen. Azonban e széles ösvény hirtelen jobbra vette az irányt és a Garcsin völgy felé kezdett ereszkedni. Rögtön észrevettük a problémát és igyekeztünk visszatalálni a gerincre. Nem akartunk ugyanazon úton visszamenni, inkább a szintgörbén előre haladva próbálkoztunk újabb lehetőségekkel. Szerencsére hamarosan egy kék sáv jelzésbe botlottunk, amely a Garcsinból jön fel a Csuklyon alá. Nagy megkönnyebbülést váltott ki belőlünk a jelzés látványa. Rövid kaptató után ismét a jó útban voltunk, pontosan a Csuklyon alatt. Ugyanitt találkoztunk a csapat másik részével, akik szintén ugyanazon a szakaszon tévedtek. Örvendezve üdvözöltük egymást, innen egyesült erőkkel indultunk az utunk hátralevő részére (1150 m / 10,45 h).

Jóval könnyebb útszakasz következett a Rence felé. Széles erdei úton nagyon jó iramban szeltük a kilométereket. Távolban a Neamtu-csúcsa kezdte mutogatni magát, ebből következtetve, hogy még rengeteg van a túránk hátralevő részéből.a Rence csúcsot kikerülve leereszkedtünk egy nyeregbe, ahol egy katonai bázis van. Ide nem szabadott belépni, így a kertek mellett ki kellett kerüljük a létesítményt. A Rence után egy kis tisztáson letelepedtünk ebédelni, hiszen eljött ennek is az ideje (1300 m / 11,45 – 12,40 h).

Ebédidőnk alatt egyre jobban kezdtek gyülekezni a felhők. Felkészültünk az esőre is, esőköppenyeinket  könnyű helyre pakoltuk. Továbbálltunk és boldogok voltunk, hogy megszabadultunk az erős napsugaraktól. A kövér fellegekből azonban kezdett csepegni az eső, de jeléntektelen mennyiségben. Villámlások kezdtek cikázni a távolban, nagyerejű dörgésekkel fűszerezve. Az időjárás hála Istennek velünk tartott, mivel az erős csapadéktól megkímélt bennünket. Egy kiálló csúcsról tudtuk figyelni a tőlünk elvonuló vihart. Az idő helyrejött és már elérhető távolságba került a Neamtu-csúcs is, ahogyan előbukkant a felhőkből.

Több emelkedő és ereszkedő után pontosan a Paltin és Neamtu csúcsok aljában találtuk magunkat. Az előbbit ki lehetett kerülni, csak az utóbbira kellett kimászni egy huzamosabb emelkedőt követve. A Neamtu csúcsról gyönyörű kilátásunk adódott a szélrózsa minden irányába. Egyben túránk legmagasabb pontján álltunk (1923 m / 17,00 – 17,30 h). 

Miután végignéztük a körülöttünk elterülő fennséges tájat, miután beteltünk a Csukás, Nagykő-havas, Báj-havas látványával, elkezdtük ereszkedésünket az Orjogoaia-tó felé, ahol esti szállásunkat terveztük. Az ereszkedés nem ment könnyen, hiszen több kisebb csúcs állt utunkba, amelyet ki kellett másznunk. Aztán nagy megkönnyebbülésünkre amikor észrevettük a tavat, tudtuk, hogy már a végső ereszkedés következik. Csendes, kényelmes terepen állítottuk fel sátrainkat a tó partján (1460 m / 19,30 h). Ezek után gyorsan lehúztuk bakancsainkat és a tó langyos vizébe mártogattuk lábainkat. Ez gyorsan elfeledtette velünk a mai szűk 30 km-es gyaloglásunkat és a jelentős szintkülönbségeket. A wellness után vacsoráztunk és eltettük magunkat másnapra, hiszen korai kelés várt ránk.

Vasárnap reggel fél 6-kor már talpon voltunk. Sátorbontás, reggelizés következett, majd indulás (1460 m / 7,10 h). Kellemes időben volt részünk, e napra jóval könnyebb útszakaszra is számítottunk. A Báj-havas gerincét követve Szinajára terveztük a leereszkedést.  Először is azonban egy hosszú, de könnyű menetelésben volt részünk az Orjogoaia-Cazacu gerincen. Ez köti össze a Neamtu hegységet a Báj havassal. Szerencsére nem kellett csúcsokra kimászni, az utunk mindezeket megkerülte, csak enyhe emelkedőben volt részünk. A Cazacu utáni nyeregben értük el a Báj-havas gerincét (1650 m / 9,00 h). Fantasztikus kilátásban volt részünk a Bucsecs keleti oldalára, ahol be lehetett azonosítani minden völgyet és csúcsot amelyet már többször is bejártunk. Dél irányba fordultunk, oldalazva kikerültünk néhány jelentéktelen csúcsot. A Nagy Báj-havas tömbjét azonban megmásztuk és annak tetején a Bucsecs panorámájában még csodálkozva, elfogyasztottuk ételeinket (1885 m / 10,20 – 10,50 h).

Evés és pihenés után megkezdtük ereszkedésünket ugyanúgy dél irányban a gerincen. Ismét vészjósló viharfelhők kezdtek gyülekezni és hamarosan hatalmas égiháború következett pontosan Szinaja felett. Mi nagyon szerencsésnek éreztük magunkat, hiszen úgymond első sorból követhettük az égi jelenségeket, kényelmes füves gyepen kinyújtózva. Most is megkímélt az időjárás, nem hozta fejünkre az esőt és a villámlásokat.

A Piscul Cainelui gerincen kezdtük ereszkedésünket Szinaja felé, miután a vihar kezdett csitulni a lenti régióban. Elértük az erdőt és minél lennebb érve, egyre meredekebben vezetett ösvényünk lefele. Nagyjából egy fél órával a szinajai vasútállomás előtt ismét zengett az ég és most már eleredt az áldás is fejünkre. Na de a fák között jól védve voltunk és persze az esőköppeny is jó szolgálatot tett. Mire beértünk a városba az eső is elállt és pontosan a vonatunk is beérkezett (800 m / 14,15 h). Nyugodtan, mindenféle igyekezet nélkül egy korábbi járaton indulhattunk vissza Brassóba, ahol következett a búcsúzás ideje.

Köszönjük Gajdó Ödinek a felejthetetlen élményeket és valamennyi túratársnak a csodálatos társaságot!

Fotók itt

2019. május 28., kedd

Kisbakancs-túra Alsórákosra, máj 26


A borongós napok után igazán jólesett a vasárnapi kirándulásunk, mivel hosszabb idő után ekkor sütött ki a Nap. Bizonyára a kiránduláson való résztvevők is ugyanezzel az érzéssel érkeztek e napon Alsórákosra - 2019 május 26-án - ahol 115-en gyűltünk össze, ebből 55 gyerek volt.

A község központjában való találkozás után még felautóztunk a vulkán közelébe, ahol üdvözöltem a társaságot. E napon nem a túrázásra fektettük a hangsúlyt, hanem a sűrű látványosságokra. Rövid séta alatt a vulkánt, a Fenyősi tavat, a bazaltoszlopokat és a Bethlen kastélyt terveztük meglátogatni, mindezt egy nap alatt.

Elindultunk tehát az autóparkolóból és egy enyhe séta után máris a vulkán bejáratánál találtuk magunkat. „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel” mottóval kezdtük a látogatást. Itt felolvastam a tudnivalókat és bementünk a kráter belsejébe. Sajnos nem volt egy geológusunk a csapatban, mivel jóval többet tudott volna mondani erről a csodálatos helyről. Igyekeztünk beazonosítani többféle kődarabot is. A gyerekek nagyon élvezték a salakban való mászkálást-csúszkálást, már ahol a terep adottságai megengedték.

Egy rövid kajaszünet után a vulkántól a közeli Fenyősi tóhoz mentünk. Útközben fürge gyíkok sokaságával találkoztunk, jó nagy kifejlett példányokat is megfigyelhettünk egy apuka kezében. Sőt egyik ugyancsak nagyobb méretű gyík egyenesen felmászott rám, pontosan a hátizsákom tetejére, ahol egy ideig engedte magát fotózni. Ezekkel az élményekkel ereszkedtünk be a bányatóhoz, ahol a társaságunk teljesen ellepte e vidéket. Ekkorra a Nap is egyre jobban sütött, a gyerekek már nagyon kívánták a pancsolást. Ígyhát következett a vízben való játszódás, pancsolás. Egyik bátor apuka többször is átúszta a tavat, jóleső érzésként értékelve.

Másfél óra gyerekzsivaj után elcsendesett a tó környéke, ahogyan eljöttünk onnan. A bazaltoszlopok felé vettük utunkat, közben egy mocsár mellett haladtunk el, ahol kövér békákat figyeltünk meg. A közelben levő bazaltoszlopoknál már a Nap teljes erejével ontotta a meleget, de erre a gyerekek fittyet hánytak és szó szerint ellepték a sziklákat. Ki ahova tudott oda mászott. Tökéletes helyszín volt egy csoportképnek, amelyet gyorsan el is készítettünk. Kihasználva csapatunk egybegyűlését, felolvastam a helyszín tudnivalóit.

Mindezekután visszatértünk autóinkhoz és lementünk a Bethlen kastély elé. Itt megkértük Ferkő András urat, a kastély adminisztrátorát, hogy beszéljen a kastély történetéről. A történelemóra után jóformán mindenki felkapaszkodott a toronyba, illetve a vár minden zugába bebújtak. A meleg nap után igazán jólesett a hűvös toronyba való mászkálás.

Kirándulásunkat fagyizással és palacsintaevéssel zártuk. A közeli boltokban jóformán a fagyik teljes készlete kifogyott. Nem is csoda a májusi melegben igazán menő termék volt számunkra.

Csodálatos napnak tettünk pontot a végére. Ennél csodálatosabb azonban Ti voltatok, Nektek köszönhetően igazán fantasztikus élményeket élhetünk át minden Kisbakancs kiránduláson. Köszönöm!

Fotók  itt

2019. május 13., hétfő

HEKE-tábor Ojtozban, máj 10-12

Az elmúlt hét végén Ojtozban lezajlott EKE-napi rendezvényünket az Anselmo fogadóban tartottuk. Pénteken kora estére érkeztünk a helyszínre, ahol Jenei Janka, az épület adminisztrátora várt ránk. Kényelmes szobákban foglaltuk el helyeinket és a vacsora közben Kiss András István főszervező köszöntötte a jelenlevőket. Evés után Zsigmond Éva tartott egy elsősegélynyújtó órát, amelyet a maga sajátos különleges és humorosan érdekfeszítő stílusában adta elő. Tekintettel a másnapi korán kelésre, társaságunk nagyrésze pihenni vonult.

Szombat reggel az ebédlőben már gyülekeztek a két hosszabb túra résztvevői. Moldován Reinitz Erzsébet a Nagy Sándorra vezette az érdekelteket, Jártó Gábor pedig a Lipse tetőre. Mindkét túra reggel 7 órakor indult, miután mindenki felpakolta a fogadó által biztosított elemózsiát. Az általam vezetett rövidebb kirándulást 10 óra után indítottuk és az 5 km-re található pisztráng neveldéhez gyalogoltunk. Ezen a napon elég sok esőt kaptunk, szerencsére késő délutánra főleg a túrákról való visszaérkezés pillanatában a Nap is kisütött. Este 7 óráig mindhárom túra résztvevői visszatértek a helyszínre és vacsorázni ültünk. Evés alatt gyönyörű szivárvány jelent meg, amelyet a fogadó ebédlőjének ablakából sűrűn fotóztak. Mindezekután Nagy Katalin titkárnőnk Ojtoz és környékéről, illetve a fogadó történetéről olvasott fel nekünk értékes tudnivalókat. A kulturális tevékenységet vidám nótaest követte Zsigmond Éva és György Sándor gitárpárossal. Tábortűzünket Fekete Mihálynak köszönhetjük, hiszen  a vizes fát nem volt könnyű meggyújtani. 

Vasárnap reggel gyönyörű időre ébredtünk. Még a reggeli előtt egy jó nagy darab kővel gyűlt meg a bajunk. Janka néni felajánlotta, hogy egyesületünknek is legyen egy köve a fogadó udvarán. Nos ezt a követ kellett felcipelnünk a hátsó udvarba, amelyet Kovács Gábor fogja kéz alá venni és a jelvényünk plakettjét belevésni. Erre az alkalomra egy külön alkalommal majd vissza fogunk térni. E "tornaóra" után igazán jólesett a reggeli. Evés után a tűzhely mellett főszervezőnk megköszönte mindenkinek a részvételt és közös csoportképet készítettünk. A fotózást követően autóinkba szálltunk és Janka néni vezetésével meglátogattuk a 10 km-re levő Sósmezőn elesett magyar és német katonák sírjait, illetve azoknak a sírjait akik ezeken a tájakon éltek a XIX. században.  Visszatérve a fogadóhoz, összepakoltunk, elbúcsúztunk házigazdánktól és mindannyian átmentünk Bereckbe. Itt egy közeli dombra sétáltunk ki, ahonnan a Felső Háromszéki medencét pásztázhattuk szemeinkkel. Lejövetkor betértünk a Gábor Áron emlékházba, ahol Tibád Sándor nyugalmazott berecki történelemtanárt hallgattuk nagy figyelemmel.

Csodálatos hétvégét töltöttünk együtt. Összesen 37-en voltunk, ebből 31 háromszéki EKE-tag. A társaságot 6 gyerek színesítette. Ha megnézzük a tagjaink összlétszámát, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy tagságunk 40%-a volt jelen. A jelenlevők mindenféleképpen szeretnék, ha folytatnánk ezt a táborsorozatot, hiszen amellett, hogy legfontosabb esemény az egyesületünk életében, egyúttal egy nagyon jó "tagságösszerázó" program. Jövőre szeretnénk, ha jóval megnövekedne a részvételi létszám, főleg a tagjaink soraiból.

Köszönetet mondunk Kiss András István főszervezőnek, Nagy Katalin titkárnőnek az ajándékokért, emléklapokért, kitűzőkért és nem utolsó sorban a nem kevés utánajárásért az esemény minél jobb szervezésének érdekében!

Fotókat lehet találni az egyesületünk Facebook oldalán.

2019. április 23., kedd

Túra Fundáta környékén, ápr 20


Húsvét szombatján, vagyis 2019 április 20-án 12-en gyűltünk össze Fundátán a polgármesteri hivatal előtt. Hideg, barátságtalan időben indultunk (1350 m / 8,45 h), de a nap folyamán helyrejött az időjárás és megmutatta csodálatos arcát az itteni táj.

Az ökoturisztikai jelzéseket vettük igénybe, ezekből összesen kilenc útvonal van, mind körtúra alakjában. Mivel ezek közül is a leghosszabb még a 15 km-t sem éri el, ezért több jelzett utat kombináltunk, hogy minél hosszabb útszakaszt tudjunk felfedezni. Kezdésképpen a narancsszínű emberke jelzésen meneteltünk. Az induláskor már lefele vezetett utunk egészen Kisfundátáig. A metsző hidegben a hó is elkezdett pilinkézni. A laza útvonal egyelőre nem volt segítségünkre a hideg ellen. Na de jókedvűen szeltük a kilométereket és ez belülről melegített bennünket.

Egyik völgyből a másikba mentünk át, kényelmes és gyönyörűszép utakon. Kisfundáta települést elhagyva, a Feneketlen tavat kerestük. Sajnos mire rájöttünk hol is található, addigra elmentünk mellette. Vannak információs táblák, csak sajnos a tábla kerete van meg, az információkat több helyről leszedték. Szomorú látvány egy turista számára.

Jelzésünk egy gyönyörű völgyben vezetett, magas sziklafalakkal mindkét oldalon. Rövid időn belül ismét Kisfundátán lyukadunk ki, de most a másik felében. Innen útvonalat változtatunk és a zöld emberke jelzést követjük egészen Felső Moécsig.

Az időjárásunk annyira helyrejött, hogy még a Nap is kisütött. Meleg sugarai megállásra bíztattak és kényelmesen elfogyaszthattuk ételeink egy részét. Evés után egy erdei ösvényt követtünk, amely lankásan vezetett felfele. Ugyanitt követhettük e rövid szakaszon a piros sáv főgerinc jelzést is.

Egy nagyon éles kanyar után letérünk a főgerincről. Jobbról lefele jövet az erdő egyre gyérebb lett és megmutatta magát a Bucsecs nyugati oldala. Fennséges látvány volt még így is a felhős tetejével. Elszórt házak mellett sétálunk el, majd egy fokozatos ereszkedőt követtünk egészen Felső Moécsig. Útközben a nagyon meredek oldal rálátást biztosított az alattunk levő gazdaságokra, sokszor az volt az érzésünk, hogy épp most lépünk be valakinek a kertjébe.

Leérkeztünk a faluba, kellemes időben, napsütésben (950 m / 13,00 – 14,30 h). A faluban több időt töltöttünk, mivel egy kitérőt vállaltunk be. Éspedig felfedeztük, hogy létezik egy fényképmúzeum, amely meglátogatását javasoltam. Elsétáltunk tehát a kis faházikóig, ahová be van rendezve e csodálatos kiállítás. „La Cabane aux Images” nevű minimúzeumot egy francia állampolgár működteti, aki erre a helyre költözött. Érdekesebbnél érdekesebb fotókat és régi fényképezőgépeket figyelhettünk meg. Vásároltunk is a képeslapokból, főleg, hogy ingyenes a látogatás. Mindezt a tulaj jelenléte nélkül tettük, mivel épp most nem volt a helyszínen, de múzeuma ajtaja tárva nyitva mindenki számára. A fizetés becsületkassza módján működött, majd felhívtuk telefonon és megköszöntük a bizalmát.

E különleges élmény után visszatértünk a jelzett utunkba, innen most már a kék emberkét követtük. Tudtuk, hogy ezt a sok ereszkedőt valamikor vissza is kell hozzuk, hát jól gondoltuk. Eleinte egy meredek szerpentines útszakasz vezetett ki a faluból, majd enyhébb folytatás következett. A Gradistea sportkomplexum előtt azonban az utunk legnehezebb szakaszát kellett magunk mögött hagynunk. Kitartóan meredek útszakaszon meneteltünk felfele, pontosan a sportkomplexum szomszédságáig. A jóformán mindvégig kényelmes ösvények után délutáni ébresztőként hatott e kaptató.

A sportkomplexumtól piros emberkére váltottunk, amely aztán a kirándulásunk végéig kitartott mellettünk. Ezen a szakaszon a Királykő keleti oldalát bámulhattuk, de a Bucsecs is kikandikált néha a dombok mögött.

Szerencsésen visszaérkeztünk mindannyian és egy gyönyörű 26 km-es körút emlékével térhettünk haza. Köszönet mindenkinek, hogy a húsvéti készülődésbe beiktatták ezt a kirándulást!

Fotók  itt