2020. november 8., vasárnap

Kisbakancs-túra Felső Moécs környékén, nov 8

Ahogyan reméltük és készülődtünk, az idei ősz egyik legszebb napját fogtuk ki 2020 november 8-án vasárnap. A csilli-villi időjárásnál még csodálatosabb volt a társaságunk akiknek több mint valószínű hiányzott is egy jó kirándulás ebben a korlátozásokkal teli évben.

Ezen a vastag hóharmattal borított vasárnap reggelen, Felső Moécs központjában 10 x 7 x 2 + 5 személy gyűlt össze, ebből 10 x 6 + 3 gyerek volt. A csapatunkat 8 kutyus is elkísérte (950 m / 8,40 h). Idejében sikerült is elindulnunk neki a hegynek. Rögtön az indulás után a piros emberke jelzésünk egy magánház udvarán keresztül vezetett, majd a bemelegítőnek szánt 200 méteres szintkülönbség leküzdése következett. Természetesen friss erőben nem volt gond, de a csípős hideg is a mozgásra késztetett. Több kaszálón keresztül vezetett utunk, majd az emelkedőnk megenyhülése után egy napos oldalon megálltunk pihenni és reggelizni.

A nagyon erős napsütés pontosan ezen a szakaszon szembe talált, így indulásunk után elég sokat a föld felé kellett nézni, vagy inkább vissza-vissza pillantani főleg a Királykőre, amely jelenleg karnyújtásnyi távolságra látszott. Továbbra is kaszálókon sétáltunk felfele, egy mobiltelefon jel erősítőig, a Templom-gerinc és egyben utunk legmagasabb pontjáig (1250 m / 10,30 h). Itt kedves kolozsvári és szentgyörgyi barátokkal, túratársakkal találkoztunk.

A gerinctúránk innen lefele tartott, majd az erdő szélén egy hirtelen balra kanyar után beereszkedtünk a völgybe, a műútra. A műúton lefele 1 km után ismét erdei ösvényre váltottunk. Háztáji gazdaságok kertjének végében enyhén emelkedtünk, majd az erdőben egy rövid de meredek kaptatót küzdtünk le. A Zilistea-szikla gerincén találtuk magunkat rövid időn belül. Kaszálók szélén de még mindig erdőben gyalogoltunk immár enyhén lefele. Az első tisztáson megtartottuk a hosszabb szünetünket, egy verőfényes oldalon (1150 m / 13,20 – 14,45 h). Mindenki örvendett az őszi napfénynek, a gyerekek társalgással vagy játékkal foglalták le magukat.

Ebédszünet után még tartottuk egy darabig menetirányunkat, majd balra egy éles kanyar következtében meredek ereszkedővel jutottunk vissza Felső Moécs központjába az autóinkhoz (950 m / 15,30 h). Volt aki direkt hazaindult, néhányan azonban megnéztük a picinyke fotós múzeumot. A falu utcáján lehetett vásárolni több helyen friss helyi tejtermékeket, bizonyára éltek is a lehetőséggel néhányan.

Köszönöm ezt a gyönyörű napot minden kedves gyereknek és felnőttnek. Csodálatos csapatunk van! Külön köszönet Horváth Sándornak és Csia Kinga tanárnőnek akik vállalták a hátvéd – igen türelemigényes – szerepét. 

Fotók itt


2020. október 26., hétfő

IV. Vár-túra: Tiborc- és Kelemen várak, okt 25

2020 október 25-én vasárnap került sor Jártó Gábor által szervezett vár-túra sorozatának idei negyedik kirándulására. Ez alkalommal Erdővidékre vezetett utunk, Bodos környékére Tervünkben volt a Tiborc vára, a bányató, a bodosi Csere.tető, illetve a Kelemen vára.

A meglehetősen csapadékos előrejelzés úgy látszik elbátortalanította a kirándulókat, hiszen csupán ketten indultunk útnak az egykori bodosi bányától (500 m / 10,00 h). Nagyon örvendtünk az időjósok baklövésének, mivel az eső helyett kellemes túraidőben volt részünk. Még a Nap is kikandikált a felhők közül. Nos indulásunk előtt szemügyre vettük az elhagyatott bányaüregeket, majd egy enyhe emelkedőt követően máris a Tiborc várának erdővel borított dombtetején álltunk. Jól kivehetőek az őskori várárkok, illetve felfedeztük annak bejáratát is. A környéken nagyon jó volt a gombaáldás, rövid idő alatt jelentős mennyiséget tankoltam fel az őzlábgombából.

Tiborc vára után leereszkedtünk a bányatóhoz. Útközben csodálatos kilátásunk volt a Hargita-hegység déli részére, illetve Nagy- és Kisbaconra, majd a közelben levő Bodosra. A tóhoz közeledve az elhagyatott felszíni fejtést is szemügyre vettük, most is jól látszottak a föld felszíne alatti szénrétegek.

A tavat megkerülve üdvözölhettünk két halászembert is, majd az erdő szélére érve balra fordultunk és azt követtük. Egy kisebb erdősávot keresztülvágva pontosan a Csere-tető gerincére értünk, ahonnan észak irányba fordultunk. Ezen a szakaszon több őzet láttunk elszaladni, sajnos a fürgeségük miatt nemigazán sikerült lencsevégre kapni őket.

Egy hosszadalmasabb tisztás után az erdővel borított bodosi Csere-tető legmagasabb pontjára értünk (730 m / 11,50 h). Megállás nélkül folytattuk utunkat, egy meredekebb ereszkedőt követtünk a ciheresben. Kopasz dombokra értünk ki az erdőből, majd szántóföldek szomszédságában a Kelemen -vár dombján pihentünk (610 m / 12,30 – 13,00 h). Evés közben jól megfigyelhettük a lábunknál elterülő kis falut, Bodost. E dombon semmilyen jel nem utal arra, hogy valamikor vár lehetett, inkább a leírások és a szájhagyomány élteti ennek valamikori létezését.

Leereszkedünk a dombról, kiértünk a Bodos felé vezető aszfaltútra, amelyen be is gyalogolunk a település elejére. Azonban rögtön jobbra fordultunk egy mezei úton, amely pontosan visszavezetett az elhagyott bányához, ahol az autónk várt ránk. Körútunk bezárult és egy rövid, de annál szebb és tartalmas napnak tettünk pontot a végére (500 m / 14,30 h).

Köszönöm Jártó Gábornak, hogy egy általam ismeretlen és csodás helyet fedezhettem fel Erdővidéken.

Fotók itt


 

III. Páll Endre emléktúra, okt 24

Immár harmadik éve került sor szervezésre az esemény kiváló barátunk, túratársunk – Páll Endre – emlékére, 2020 október 24-én, szombaton. Reggel 10 órakor találkoztunk a Gyilkos-tó melletti parkolóban, mintegy 15 személy. Üdvözöltük egymást, majd elindultunk útvonalunk lejárására körút formájában. Csodálatos őszi időben volt részünk, nagyon kellemes és esőmentes napon túráztunk.

Sárga sávval jelölt útvonalon indultunk Háromkút település irányába. Kényelmes makadám úton, panziók, hétvégi házak mellett sétáltunk. Későbbiekben csapatunk kétfelé vált. Nagyjából fele egy sziklamászásra alkalmas terepet választott. Elbúcsúztunk hát, majd folytattuk utunkat. A turistajelzés hamarosan letért a makadámról és erdei ösvényen vezetett lefele a Kis Békás völgyébe. Leültünk pihenni, falatozni és élvezni az őszi nap sugarait, illetve a gyönyörű tájat amely előttünk terült el.

Pihenő után leereszkedtünk a völgybe, átkeltünk a patakon és megkerültük a Kis Szurdok-kő csúcsát délkelet irányból. Közben gyonyörű tájakon vezetett utunk, próbáltunk mindent megörökíteni a fényképezőgépekkel. Még a Kis Békás szorosba való bemenetel előtt ismét lepihentünk és megebédeltünk.

Meredek ösvény vezetett le bennünket a Kis Békás szorosba. Egyre lennebb érve az ösvény elkeskenyedett, nagyon oda kellett figyelni a főleg a gyerekeknek a lépéseikre. Egy kilátóhelyet is felfedeztünk, ahonnan szédítő magasságból nézhettünk alá a sziklák között zúgó patakra. Utunk levezetett pontosan a patak mellé, majd egy lengő hídon egyensúlyoztunk át rajta. Nagy élmény volt főleg a gyerekeknek ezen átmenni. A híd közepéről csodálatos fotót készíthettünk egy hatalmas sziklatoronyról, amely impozánsan emelkedett az ég felé.

Kiértünk a Kis Békás szorosból és máris a Békási szorosban találtuk magunkat az aszfaltos főúton. Nyakunkat nem győztük nyújtani az ég felé, csodálva a hatalmas sziklafalakat amelyek között haladtunk el. Természetesen ügyelnünk kellett az autós forgalomra is, hiszen a keskeny úton igen közel jöttek hozzánk. Előbukkant a híres Oltár-kő is, ennek a látványa egy jó ideig elkísért. Szemügyre vettük az Endre emlékére kialakított útvonalat is. A szerpentinek után egy alagút következett, aztán végleg kikerültünk a szorosból. Hamarosan visszatértünk a Gyilkos tóhoz, ahol kürtőskaláccsal és lángossal csillapítottuk az éhséget. Itt pontot tettünk az emléktúrának, elbúcsúzván a kiránduló társainktól.

Köszönjük mindenkinek a részvételt, ezáltal méltó emléket állítva szeretett barátunknak, Páll Endrének.

Fotók itt


2020. október 18., vasárnap

Bodoki-havas gerinctúra, okt 17

Igazán őszies, borongós, ködös hajnal fogadott 2020 október 17 szombatja a sepsibükszádi vasútállomáson (600 m / 5,40 h). Heten ugrottunk le a gyéren megvilágított épület előtt, ügyelve, hogy lábainkat ne törjük ki így még a túra előtt. Egy hajnalos csoportkép után indultunk útnak a Szent Anna-tó kráterének széle felé. Átmentünk az Olt folyón, majd egy szekérúton beértünk a faluba. A műúton átmenve a temető szélében haladtunk felfele fejlámpáink fényénél. Az utolsó házakat elhagyva egy bővízű borvízforráshoz értünk, ahol feltölthettük az innivaló készleteinket. A kráter széléig egy komolyabb kaptatót kellett leküzdenünk, de friss erőben gond nélkül kiértünk a tetejére. Itt már megtört a hajnal és természetes fényben folytathattuk utunkat. A fel-felszakadozó ködben nagyon érdekes volt a táj, csodálatra méltóan simultak a felhők az egyre rozsdásodó lombhullató fákra. A Kokojzás tetőn keresztülmenve, leereszkedtünk a Szent Anna-tó illetve Bálványos irányába tartó műút kereszteződésébe, ahol még két túratársunkat üdvözölhettünk. Kilencen folytattuk tovább a hosszadalmas túránkat.

Hamarosan felérünk a Bálványos hágóra, ahol reggeliszünetet tartunk (940 m / 8,10 – 8,45 h). Eddig a Csomád-hegység ösvényeit tapostuk, innen a Bodoki-havas gerince következett bő 40 km-en keresztül. Falatozás után felkerekedtünk és nekivágtunk dél irányban a hatalmas erdőnek. Egyre nagyobb emelkedőket hagytunk magunk után, bőségesen nyerve ezáltal szintkülönbségünket. Ezen a szakaszon a gerinc erdős-köves talaja és keskenyebb szélessége jelentősen megnöveli az előrehaladás nehézségét. A sárga sáv jelzés is alapos felujítást kíván főleg itt a hegység északi részén. Mivel nagyon gyéren járt részről beszélünk, ezért az ösvényt is felvette a gaz, illetve kidőlt fák is keresztezik a turista útját. Ilyen körülmények között értük el a köves Hosszú Sarkat, majd később a Kőmöge csúcsát, ahol pihenőt tartottunk (1241 m / 10,15 – 10,45 h).

A Kőmöge, a Bodoki-hegység legmagasabb csúcsa, amelynek teljesen erdő borítja a tetejét. Messze esik a településektől, ezért nemigazán tartozik a turisták kedvenc helyeihez. Inkább a Bodoki tetőre kirándul mindenki, hiszen jó idő esetén lélegzetelállító kilátást nyújt a Kárpátkanyar hegységei felé.

Csoportkép készítése után elindultunk lefelé. Még egy jó nagy domb választott el attól a pillanattól, ahonnan a hegység gerince jóval „megszelidül” és könnyedén járható. Jelentős szintkülönbséget ereszkedtünk le a Kőmögéről, majd egy ugyanakkora (kb 200 m) szintet vissza kellett kapaszkodnunk a Burdé tetőre. Az eső is el kezdett szemerkélni, úgyhogy az esőköppenyek jó szolgálatot tettek. A Burdé tetőn jól kifújtuk magunkat és elkönyveltük magunk megnyugvására, hogy innen már egy jóval könnyebb útvonal következik egészen a túránk végéig, Angyalosig.

Kiértünk az erdőből és a szél is egyre jobban kezdett fújni. Kilátásunk természetesen nem volt, kövér felhők lepték be az eget. Kényelmes szekérúton gyalogoltunk, jó iramban. Elértük a Bojtorjános tetőt, ahol a főgerincbe belefut a piros kereszt jelzés, amely Málnásfürdőről jön (1050 m / 14,10 h). Menetelünk tovább a ködben, felhőkben járva. Szerencsére az eső elállt, így valamelyest kellemesebbé vált a kirándulásunk. A Henter mezejének sarkát elhagyva ebédszünetet tartottunk (1070 m / 14,45 – 15,15 h).

Evés közben a felhőplafon kissé felemelkedett és belátást nyerhettünk a Felső háromszéki medencére. Picit irigykedtünk a lenti napsütésnek, mi is örvendtünk volna neki legalább falatozásunk alatt. Indulásunkat követően hamarosan a Bodoki-tető alatt voltunk. Most úgy döntöttünk, hogy kikerüljük azt, mivel a felhők miatt úgysem lett volna kilátásunk. Így tehát kelet irányban egy kényelmes szekérúton megejtettük a kerülést, közben egyre jobban kezdtek megtelni őzlábgombákkal a táskaink. Különben egész nap rengeteg gombát találtunk, szedtünk is amennyit tudtunk és elcipelhettünk.

Ahogyan egyre lennebb ereszkedtünk, az időjárás mintha javult volna. Egészen szép képeket lehetett készíteni, aminek örvendtünk. Gerincutunk kényelmesen, de hosszadalmasan vezetett egyre délebbre. Próbáltunk egy folytonos iramot tartani, de a temérdek gombatermés csalogatott bennünket és ezek leszedése jelentős időveszteséggel is járt. Egyre jobban közeledett a szürkület és a borús időjárásnak köszönhetően hamarabb is besötétedett. Előkerültek ismét a fejlámpák. Az utolsó 10 km-t teljesen töksötétben kellett lejárnunk, a vonat elérése is egyre bizonytalanabbá vált. De még ekkor is a lámpák fényénél kikandikáló gyönyörű gombapéldányokat le kellett szednünk.

Még Angyalos előtt ismét eleredt az eső, de ez volt a legkisebb gondunk. A faluba érve hallottunk egy vonatsípolást, amely egyértelművé tette, hogy lekéstük azt (550 m / 21,25 h). Volt akinek sikerült itthonról autót hívnia, mi néhányan még elgyalogoltunk az állomásig. Itt csodák csodájára épp a mi vonatunk megérkezett egy negyedórás késéssel. Egy kutyus kísért el a Bálványosi hágótól mindvégig, őt is felpakoltuk a vonatra, hogy majd ismét visszakerüljön az elkövetkező napokban ahonnan elindult. Így mindenki szerencsésen hazaért, pontosan idejében, egy késői vacsora reményében.

Élménydús napunk volt. 52 km sikeres gyaloglás következtében egy tartalmas napnak tettünk pontot a végére. Ugyanakkor eredményesnek is nevezhető, hiszen mindannyian annyi gombát vittünk haza, amennyit csak elbírtunk. Köszönjük Vasile Paun – Palikának – a túravezetést és a reményt, hogy elérjük a vonatot. A túravezető nevében is köszönjük mindenkinek a részvételt, a bátor hozzáállást e különleges és sikeres teljesítmény alkalmából.

Fotók itt


2020. szeptember 20., vasárnap

Felfedező-túra a Vigyázó hegységben, szept 19

2020 szeptember 19-én szombaton öten vágtunk neki e számunkra ismeretlen útvonalnak a Vigyázó hegységben. Sepsiszentgyörgyről kora hajnalban indultunk, ennek eredményeképp a virradás pontosan az érkezésünkkor történt. A havasrekettyei vízeséstől picit lennebb hagytuk az autónkat és indultunk a felfedezésre (900 m / 7,00 h). Négyen jöttünk Sepsiszentgyörgyről, illetve velünk tartott egy igen jó életkedvű vidám ember a tordai EKÉ-től is.

Eléggé csípős hidegben indultunk egy erdőkitermelő úton. Percek alatt a havasrekettyei-vízesés alatt találtuk magunkat, amely látványa lenyűgözött bennünket. A korai odaérkezésünk miatt más turisták nem voltak a helyszínen, a különben nagyon gyakran látogatott természeti csodánál. Fotózás után folytattuk utunkat szintén az erdőkitermelő úton, kék pont jelzésen. A mély völgyben kényelmesen haladtunk, igaz gyorsabb iramban. Nemsokára elágazáshoz értünk, a Fehér kősziklák felé. A kősziklákat körút formájában is le lehet járni, mi most az alsó utat választottuk a felmenetelhez, hogy legyen teljes rálátásunk. Nem csalódtunk, gyönyörű látvány fogadott ahogyan elhaladtunk a sziklák alatt, az egyre jobban emelkedő ösvényről. A tordai EKÉ-s Ferenc barátunk megmutatta hogyan kell megenni a bábakalácsot, amelyet soha nem kóstoltunk eddig és meglepően finom volt. A karalábé ízéhez hasonlítható.

Ösvényünk egyre meredekebbé vált, majd kiértünk pontosan a Vigyázó alatti kapaszkodóhoz. A turistaút egy enyhébb változaton vezet, de a térképen egy direkt utat véltünk felfedezni, amely a csúcs közelébe érkezik. Láttuk a nagyon meredek kapaszkodót, de nekivágtunk. Kb 300 méter szintkülönbséget kellett legyúrni a nagyon meredek szakaszon. Azonban a választott útvonal meghozta gyümölcsét, hiszen fel végig telis-tele volt piros és lila áfonyával és a terep meredeksége miatt nem is kellett nagyot hajolni értük. Markoslag majszoltuk a finom gyümölcsöt, úgy menet közben. Hű de jólesett!

Felértünk a Vigyázó platójára, onnan már egy kis séta volt a csúcs (1836 m / 10,20 – 11,10 h). Gyönyörű idő lévén a szélrózsa minden irányába el lehetett látni. A közvetlen közeli csúcsokat a térkép segítségével pontosítottuk, illetve a Nagy Bihar csúcsát ismertük fel. Az áfonyalakmározás igen meghozta az étvágyunkat, így letelepedtünk reggelizni.

Pihenés után csoportképet készítettünk és indultunk a piros pont jelzésen a menedékház felé. A platón vezetett eleinte utunk, elhaladtunk egy meteoállomás mellett, majd fokozatosan kezdtünk ereszkedni. Egyre több turistával találkoztunk, sőt néhány kolozsvári EKÉ-s taggal is, akiket Tünde és Ferenc társaink is ismertek. Rövid beszélgetés után tovább ereszkedve leértünk a menedékház elé (1400 m / 12,20 – 12,50 h). Letelepedtünk a menedékház elé, előbb azonban jó hideg itallal és fagyival oltottuk szomjunkat. Odabent elbeszélgettünk a menedékházas nénivel, kifaggattuk a lehetőségekről. A viszonylag kis menedékházban 30 szálláshely van, a konyhából épp finom lucskoskáposzta illatt nyaldosta az orrunkat. A szállásfoglalást nagyjából egy hónappal előre kell intézni, hiszen forgalmas a hely. Személyenként 30 lejbe kerül az ottalvás.

Lehűsülésünk után szedtük a sátorfánkat és indultunk szaporán, hiszen még az út felénél sem jártunk. Gyorsabb tempót vettünk fel, természetesen ebbe besegített az egyre folyamatosan ereszkedő könnyű útvonal. Kék pont turistajelzést követtünk. Kellett figyelnünk a térképet is, hiszen a hirtelen eltérőket nem mindig jelezték táblával. Nagyon oda kellett figyelnünk. Karintia-szépségű helyeken jártunk. Lenyűgözött bennünket a takaros kis elszórt lakóházak kint a településektől messze, teljes nyugalomban. Útvonalunk során három komoly (200-400 m) emelkedőt is hagytunk magunk mögött, ezeket ereszkedők követték. Ennek köszönhetően jelentősen begyűjtöttünk egy jelentős szintkülönbséget.

Utunk utolsó szakasza egy rövid kapaszkodót jelentett a Lespezi csúcsára (1222 m / 17,10 – 17,30 h). fentről csodálatos rálátásunk volt az alattunk 350 méterrel lennebb zubogó havasrekettyei vízesésre, vagyis a reggeli kiindulópontunkra. A csúcson megpihentünk, tudtuk, hogy kemény ereszkedőben lesz részünk hamarosan. Piros kereszt jelzést követve indultunk a Lespezi rövid gerincén, majd keskeny sziklás ösvényen a szakadék szélén kezdtük az ereszkedést. Problémák nélkül, maximális odafigyeléssel kezeltük a helyzetet, így könnyedén elértük az erdei ösvényt és egyben az erdőkitermelő utat. Innen egy rövid séta után máris az autónknál vetettünk véget ennek a fantasztikus körtúrának.

Köszönöm a kedves túratársaimnak, barátaimnak – Tünde, Emese, István és Ferenc – hogy együtt felfedezhettük a Vigyázó szépségét. Köszönöm, hogy vállalták a korai indulást, a késői lefekvést, a sok-sok kilométert és szintkülönbséget. Összvisz több mint 700 km-t utaztunk, 33 km-t gyalogoltunk, 1600 m szintet hagytunk magunk után úgy fel mint le. Mindezt 22 óra alatt. Csodálatosak voltatok! Ugyanakkor megjegyezendő Ferenc rengeteg viccei és élettörténetei, amellyel folyamatosan derített bennünket az útvonal teljes hosszán. Köszönjük Ferenc!

Fotók itt


2020. szeptember 13., vasárnap

Kisbakancs-túra a zernyesti Magura környékén, szept 13

Az idei nyár utolsó komolyabb melegének örvendezhettünk a kirándulásunk során. Nemsokára e felsőbb régiók nem fognak kecsegtetni a maihoz hasonló meleggel, hiszen szeptember közepén járunk. Fél éves kényszerszünet után ismét életre keltettük a kisbakancs túrákat, igaz előre óvatos módban. Ez a kihagyás rendesen éreztette velem is a hatását, a szervezőképességemet újra be kell „olajoznom”. A túrafelhívásra rajtunk kívül öt családnak engedélyezhettem a részvételt a mostani helyzet miatt, akár teszttúrának is nevezhetem e vasárnapi kirándulásunkat.

Mindenki pontosan megérkezett a Zernyest melletti Botorog forráshoz (820 m / 8,30 h). Ebben a mély völgyben a reggel kissé hűvösnek bizonyult, de ebben az időszakban nem számít csodának. A társaság köszöntése után indultunk a piros sáv jelzésen Magura irányába. Összesen 24-en vettünk részt, amelyből pontosan fele gyerek volt. Rajtunk kívül két szép vadászkutyus is velünk tartott – Füge és Dió.

Eleinte a makadám utat tapostuk, de szerencsénkre hamarosan elhagytuk azt és erdei ösvényen kapaszkodhattunk felfele. Már reggeliben elindult az autósforgalom, így kellemetlen lett volna az út mellett gyalogolni a gyerekekkel. Nos az ösvényünk elég meredeken kapaszkodott felfele, de friss erőben főleg a gyerekek mindvégig elől jártak. Egy jelentős szintemelkedés után jóval megenyhült a terep, így rövid de gyakori pihenőket tartottunk. Néhány gyönyörű tisztást kereszteztünk, ahol óriási őzlábgombákat találtunk. A legnagyobb egy jókora serpenyő átmérőjéhez hasonlított. A vastagon harmatos fű között friss vaddisznótúrásokat szemléltünk. Két erdős-sziklás csúcs kikerülése után pontosan a Nagy Magura előtti tisztáson tartottuk az ebédszünetünket (1250 m / 11,15 – 12,30 h).

A megérdemelt pihenő alatt jólesett elbeszélgetni a szólőtársakkal, barátainkkal, közben a gyerekek és a két kutya hozták a formáikat.

Utunk következő szakaszát a Nagy Magurára való felkapaszkodás jelentette. A tisztásról egy meredek, keskeny ösvényt követtünk toronyiránt, majd a végén egy kis sziklamászás után a csúcs melletti kilátóhelyhez értünk. Maga a csúcs erdővel borított, oda nem láttuk értelmét menni. (1374 m / 13,00 h). Gyönyörű, panoramikus kilátásnak lettünk szemtanúi. A Királykő teljes gerince mintha csak karnyújtásnyira lett volna. Alattunk bő 600 méterrel Zernyest városa, majd az egész barcasági medence belátható volt. A sziklás toronyról egy picit lennebb készítettük a csoportképünket e mesebeli tájon.

Utunk hátralevő része lefele vezetett, könnyebb terepen. Egy kék háromszög jelzés kísért bennünket Magura falujába. A településre beérve, ösvényünket makadám út váltotta, szerencsére még az elején kis autósforgalommal. A nyár végi melegben, a poros úton menetelve egyre jobban kívántuk a különböző frissítőket. Hamarosan a vágyainkat kielégítettük egy nagyon jól ellátott, takaros kis vegyes boltban. A „La Ciocolata” nevű mini-abc teraszát és a mellette levő füves terepet elfoglaltuk fagyievés közben, illetve szürcsöltük kedvenc italunkat (1000 m / 15,00 – 15,30 h).

Felfrissülve vágtunk neki az utolsó kilométereknek. Itt már egyre nagyobb volt az autósforgalom de ismét elkaptuk a reggeli erdei ösvényünket, amelyen most lemehettünk nyugodtan. Visszatérve a Botorog forráshoz a búcsúzkodás maradt hátra (820 m / 16,30 h). Reméljük mihamarabb újra együtt kirándulhatunk.

Köszönöm mindannyiatoknak ezt a gyönyörű és tartalmas napot!

Fotók itt

2020. augusztus 9., vasárnap

Fogarasi-havasok: Serbota és Scara csúcsok

Gyönyörű szép nyári reggelen indultunk ketten útnak a Fogarasi havasokbeli Serbota völgyéből (1000 m / 6,30 h). Gyaloglásunk előtt elég rossz minőségű erdei úton felautóztunk egy kőbányáig, ahol leparkoltunk. A parkolótól számítva 1-2 km-en belül az erdőkitermelő utat meredek ösvényre váltottuk a Negoiu-menedékház irányába. A meredek, de szerpentines ösvénynek hála hamar elértük a menedékházat, ahol az ott alvó turisták épp ébredeztek és szürcsölgették a reggeli itókájukat (1540 m / 7,50 – 8,10 h).

Egy hüsítő elfogyasztása után úgymond nyakunkba vettük a hegyet és a kék sáv jelzést követve megkezdtük a kapaszkodót a Serbota gerincén. Azaz eleinte egy meredek keskeny ösvény vezetett fel a hegy oldalában, amelynek következtében a mellékgerincen találtuk magunkat. Nagyon sok áfonya található ezen a szakaszon a menedékháztól felfele. Az egyre nagyobb meleg megtatte a hatását, rendesen folyt a víz rólunk. Menetelésünket lazábbra fogtuk, nem akartunk kifulladni a meredeken és a hőségben. Ennek ellenére nagyon jól haladtunk és ahogy fennebb értünk gyakrabban megálltunk rövid időre csodálni a tájat. Nyugatra előbukkant a Scara- és a Ciortea sziklás csúcsai, keletre pedig a Negoiu sziklavára tornyosult az ég felé. Alattunk egyre nagyobb űr tátongott a katlan irányába. A mellékgerinc vége egyre sziklásabb lett, de könnyedén túljutottunk rajta és máris a Serbota csúcsán álltunk (2331 m / 9,50 – 10,30 h).

Felértünk a Fogarasi-havasok és egyben a Kárpátok főgerincére. A szél elég zavaróan kezdett fújni, úgyhogy a tízóraizásunkhoz egy védettebb helyet kerestünk. Az energiánk feltöltése után körbefényképeztük a tájat és indultunk nyugat irányba a piros sáv jelzésen. Eleinte egy komoly ereszkedőt hagytunk magunk mögött majd a Musceaua Scarii háztető alakú gerincére másztunk ki. A gyephavas után sziklásabb terepet tapostunk, közben folyton szemünk előtt voltak a Ciortea impozáns csúcsai és a katlanban csillogó Feleki-tó. Az ösvényünk kisebb csúcsokat került meg, majd a Scara nyeregből megállás nélkül a Scara csúcsáig küzdöttünk le újabb 150 méter szintkülönbséget. A Scara nyeregben (2150 m) a régi menedékhely nyújt továbbra is 10 személynek alvóhelyet, az új létesítményt a szél szétszedte, gondolom egy nyitva hagyott ajtó miatt. A Scara csúcsán magyar fiatalok csoportjával találkoztunk Erdély több részéből jöttek. Fent a csúcson pihenőt tartottunk és szemléltük a csodálatos tájat (2306 m / 11,50 – 12,10 h).

Közben a napos időt egyre nagyobb felhők gyülekezése váltotta fel. Esőtől azonban nem kellett tartani, így nem aggódtunk. Piros kereszt jelzésen hagytuk el a főgerincet és észak irányban ereszkedtünk a Barkács-menedékház felé. A Scara csúcsról való ereszkedés során több turistával is találkoztunk akik felfele tartottak. Meglepő módon több tíz év körüli gyerekeket láttunk, akik saját csomagukat cipelve mentek a szüleikkel a magaslatok felé. Mi lefele elértük a mellékgerincet, amely hosszan nyúlt észak irányban, egy ideig jóformán egyenesen haladhattunk. Ki is használtuk a terep könnyedségét, gyorsabb tempót diktáltunk. Emiatt kissé figyelmetlenek lettünk és a menedékház felé vezető ösvényről letértünk. Úgymond egy másik jelzést követtünk, amely a Barkács- és a Negoiu menedékházak közötti ösvényre vezetett. Tehát egy picivel lerövidítettük a tervezett utunkat. A Barkács menedékház meglátogatását már nem láttuk értelmes dolognak.

Ígyhát a piros pont jelzést követve nagyjából az 1500 méteres szintet tartva gyalogoltunk a Negoiu-menedékház irányába. Az ösvény többnyire keskeny és benőtte mindenféle zöldség, ami arra utalt, hogy nem sokan használják e útvonalat. Egy völgybe ereszkedtünk be, majd egy mellékgerincre kapaszkodtunk fel és a célpontunk máris a szemünk elé került. Egy huzamosabb gyaloglás után a Serbota-vízesés fölé vezetett utunk, jókorát ittunk a finom édesvízből. A menedékházig egy újabb jókora kapaszkodót hagytunk magunk után, szerencsére immár erdőben, ahol a nagy meleg nem zavart. Bementünk a menedékházba picit körülnézni és lehűsölni (1540 m / 14,45 – 15,15 h).

Az előszobában le kell húzni a bakancsokat és mezítláb vagy papucsban lehet bemenni. Az ebédlő tágas és tiszta, rögtön egy hüsítővel oltottuk szomjunkat. Az árak elég magasak, más menedékházakhoz képest feltűnt nekem elég hamar. Igaz, nemrég renováltak és kényelmes tiszta szobák várnak a pihenni vágyókra. Az új tulajdonosok – fiatal pár – híresek a kedvességükről, úgyhogy mindeféleképpen ajánlatos meglátogatni őket.

Rövid pihenőnk után elindultunk lefele a szerpentines széles ösvényen. Fáradtságot nem érezve gyorsan szedtük a lábunkat, persze a gravitáció is jelentősen besegített. Leérve az erdőkitermelő útra egyre több autót láttunk leparkolva, úgyhogy ez a vidék nagyon forgalmas főleg hétvégeken ebben az időszakban. Autónkhoz visszatérve megszabadultunk a bakancsainktól és a jéghideg patakvízbe mártottuk lábainkat (1000 m / 16,10 h).

Csodálatos túranapnak tettünk pontot a végére. Köszönöm István barátomnak, hogy velem tartott és újra felfedezhettük a Fogarasi havasok különleges táját.

Fotók itt