2023. szeptember 3., vasárnap

Kisbakancs-túra a Nagy Mező havasra, szept 2

Gyönyörű szeptemberi szombaton gyülekeztünk a Bucsin tetőn. Az égbolt tisztán mélykék volt, akár fejest lehetett volna ugrani az univerzumba, innen a Földről a végtelenbe. Kedvesebbnél kedvesebb ismerősök, barátok, lelki kötődéssel rendelkező személyek kezdtek megjelenni a találkozó helyünkön, ahová igazi turistaként, kiváló pontossággal érkeztek. Gondolom – és hiszem - , hogy minden résztvevőnek a lelke mélyén, a gyerekkori emlékek még mindig nagyon tükröződnek viszza. Természetesen itt a 34 felnőtt személyre gondolok, hiszen e csapat mellett 3 résztvevő az igazi gyerekkorát élik a jelenben. Csíkszéki, barcasági és háromszéki turistákból alkotott csapat állt készen a Görgényi-havasok legmagasabb pontjára való feljutásához.

Koránkelés és hosszú utazás után indultunk a Bucsin tetőről (1280 m / 8,40 h). Rövid séta után elhagyjuk a műutat és köszöntöttem a jelenlevőket. Jó állapotban levő irányjelző táblák mutatják helyenként utunkat a Nagy Mező-havas felé. A Ferenci-láza felé – amely egyben a hatalmas kráter szélének egyik kiemelkedése – folytonosan emelkedtünk és mindvégig csemegézni lehetett a rengeteg áfonyából, amiért sokszor le sem kellett hajolni. Az áfonya mellett málnával lehetett az erdei ízvilágskálát fokozni. A gyerekek már itt az elején rendesen meglilultak, kezük-szájuk sötét színben pompáztak.

Felértünk a kráter szélére, onnan nagyon kényelmes útszakasz következett enyhén lefele, majd felfele. Balra (nyugatra) Szováta irányába lehetett volna eljutni, talán egy következő alkalommal az lesz a célpontunk. Addig is folytattuk utunkat a Nagy Mező-havas felé, jókora pocsolyákat kerülgetve. Ahhoz, hogy belássunk a kráter aljába, ezért el kellett hagynunk kényelmes “életünket”. Egy már korábban bejárt útvonalról volt szó, áfonyás és borókabokrok között evickélve. Egy nagyon vékony ösvényt lehetett követni és alkalomadtán nagyon szép kilátás nyílt a jobb oldalunkon lefele a mélybe. Ennek a látványnak ára volt, hiszen ahhoz, hogy a csúcsra érjünk, jóformán toronyiránt küzdöttünk át az említett bokrokon. A gyerekek haladtak a legnehezebben, hiszen az erős bokrok komoly akadályt jelentettek nekik. Mindenki ügyesen – szerencsére széles mosollyal a száján – harcolta felfele magát és nagy megkönnyebbüléssel értékeltük a csúcsra való érkezés pillanatát (1776 m / 12,40 – 14,15 h).

A kellemes időben kifeküdtünk pihenni, falatozni, akár kissé szundikálni is. Volt időnk bőven, kihasználtuk teljes mértékben. Csoportfotó készítése után, a közelebbi és távolabbi hegységeket, medencéket azonosítottuk, majd szedelőzködtünk és elindultunk visszafele. Természetesen a bokros feljövetelünket kikerültük a kényelmes és széles erdei úton. Áfonyaszedőkkel is találkoztunk, akik fésűkkel szedték eladásra a gyümölcsöt. Kis körutunkat bezártuk azon a tisztáson, ahol felfele menet a bokros útvonalunk kezdődött. Innen ugyanazt az utat követtük, mint felfele menet. Ezért a kis Csongi kapta a megbízást a túra további vezetésére. Én inkább hátul – többnyire a sereghajtó társaságában – jártam le a túra hátralevő részét. Szerencsésen megérkeztünk az autóinkhoz (1280 m / 17,00 h), de a társaság nagy részétől még nem búcsúztunk, hiszen Borzont szélében található Basa fogadóban voltunk hivatalosak, ahol ki-ki a maga módján ünnepelhette meg a túra sikerét.

Nagyon köszönöm mindenkinek a túrán való részvételt, kiváló csapattal jutottunk fel a Görgényi-havasok legmagasabbjára. Máskor is szeretettel várlak!

Fotók itt

2023. augusztus 28., hétfő

Fogarasi-havasok: Moldoveanu-csúcs, aug 26

Túrázó karrierem kezdete óta – gyakorlatilag 33 éve – szeretek járni a Fogarasi havasokba. Lenyűgöznek a magas sziklaszirtek, a vad északi mellékgerincek, a hosszú déli lankásabb hegyhátak, a glaciális völgyekben megbújó tavak és nem utolsó sorban a híres főgerinc útvonala, amely minden túrázónak kihívást jelent. Ezalatt az idő alatt minden évszakban többször is megfordultam e vidéken és tapasztaltam a nyári – főleg augusztusi – úgymond csúcsforgalmat. Menő igaz, hogy ilyenkor lehet a legkönnyebben “meghódítani álmaink szerelmét”, hiszen szeptembertől júniusig csak azon túrázóknak engedi megtekinteni szépséges formáit, akik nemcsak felszereléssel-, nemcsak tapasztalattal rendelkeznek, hanem a magashegyi túrázást szívügyüknek tekintik. A hosszú távolságok és nagy szintkülönbségek miatt nehéz egy napra túrát szervezni, vagyis csakis azoknak ajánlott, akik jó fizikai képességgel rendelkeznek. Az ország legmagasabb csúcsát északi részről inkább két napra illik beprogramozni, hiszen sokkal több időt tölthetünk e csodálatos tájban. Akik egy napot áldoznak a hegység ezen részének bejárására, azok jelentős távolságra és szintre kell számítsanak, plusz ide kell számítanunk a vele járó fáradtságot és a túratársainkkal való esti beszélgetések, ismerkedések hiányát. Manapság azonban nagyon divatos a Moldoveanu-csúcs egy nap alatti megmászása a déli oldalról, hiszen autóval rengetegen kihasználják az erdőkitermelő út nyújtotta megközelítési lehetőséget. Ennek az a hátránya, hogy nagyon sok olyan személy jut fel a magasságokba, akik teljesen párhuzamos életet élnek a turistáskodással. Most is láttunk rengeteg hazánk fiát, akik városi öltözékben, lábbelikben, négykézláb kapaszkodtak az amúgy egyáltalán nem nehéz szakaszokon. És itt nem nagyon idős emberekről beszélek, hanem életerős huszonéves srácokról. Ha nem lenne ez a déli részről való autós megközelítési lehetőség, akkor az ország legmagasabb csúcsán a legforgalmasabb időszakban is maximum a két kezünkön és két lábunkon található ujjaink számával megegyező turistát látnánk és nem többszáz aspiránst, akiknek a hegy nem jelent abszolút semmit. Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a déli autós megközelítés háromszor kevesebb távot és szintkülönbséget jelent az északihoz képest.

Nos, székelyföldiként egyértelműen az igazi kihívást jelentő északi megközelítésen terveztem útvonalunkat, amelyet 2023 augusztus 26-án szombaton tudtuk életbe léptetni. Összesen 17-en vettünk részt a túrán, gyergyószéki-, csíkszéki- és háromszéki túrázókkal. Még alig pirkadt, amikor megjelentünk a Szombat-völgyi turistaközpontnál (700 m / 5,50 h). Autóinkkal elsősorban megoldottuk a logisztikai kérdést, hiszen nem kívántuk legyalogolni aszfalton az utolsó 7 km-t, ezért az egyiket a túraútvonal végén hagytuk. Ezalatt a csapat nagyrésze felsétált a Szombat-völgyi menedékházhoz, majd később mi sofőrök és a csíki csoport a helyszínen csatlakoztunk. Innen egyesült erővel vágtunk neki az előttünk álló feladatoknak (1401 m / 8,00 – 8,20 h).

A menedékháztól kényelmes ösvényen közelítettük meg a völgykatlan eredetét, majd egy meredek kapaszkodó után áfonyás bokrok között pihenhettünk meg, ahol a Nap sugarai is kezdtek elérni bennünket. A völgy felső fele ismét egy lankásabb emelkedővel folytatódott, majd a Nagy Ablak előtt újabb nagyon meredek szakaszt kellett kapaszkodjunk. Nyugodt, de folyamatos iramban haladtunk, máris a Nagy Ablakban, a főgerincen álltunk, ahol megérdemelt tízórainkat elfogyasztottuk (2180 m / 10,15 – 11,00 h).

Megújult erővel folytattuk utunkat a főgerincen. Már az első csúcsról – Szalonna – megpillanthattuk a Vistea – Moldoveanu “háztetőt”, amely túránk egyik célpontja volt. A főgerinc útvonala fel-le vezetett, jelentős szintkülönbségeket jártunk le gyaloglásunk során. Ugyan minden csúcsra nem kellett felmásznunk, de két társunk ragaszkodott a teljesítményhez és amíg mi pihentünk, addig ők azokat is bevállalták. Útvonalunk a Kis- és Nagy Gălășescu-, Gălbenele- és Hârtopu Ursului csúcsok közelségében vezetett el, majd beereszkedve a Vistea nyeregbe, az utolsó komoly emelkedő következett. A nyeregből társultunk a déli oldalról érkezőkkel, így a Nagy Vist csúcsára vezető szakaszon, ember-embert érő sorban voltunk kénytelenek haladni. Természetesen a hegyre alkalmatlanokat gyorsan tudtuk kerülni, de így is jelentős időveszteséggel kellett számolnunk. Felértünk a Nagy Vist csúcsára, vagyis pár méterrel alája, ahol kialakítottuk a mini Székelyföldet és letelepedtünk (2527 m / 14,15 – 15,00 h).

Lelkileg is felkészültünk az emberáradattal való szembenállással, majd végigmentünk a Moldoveanu csúcsig problémák nélkül. Ahol tudtuk, sikerült kikerülnünk az ösvényben álldogálókat. Az ország csúcsán sorban álltak a csúcsfotóért. Mi zászlós képet úgysem akartunk, ezért „pofátlanul” kikerültünk kb 100 embert és letelepedtünk a csúcs tövébe. Itt is sikerült nagyon jó csoportképet készíteni és elmagyaráztuk azoknak akik ránk nehezteltek az előrenyomulásért, hogy nem kívánunk zászlós képet és nincs időnk órákat állni, mivel a leereszkedési útvonalunk nehézsége és hosszúsága nem egyezik meg az övékével. Mi csodálatos perceket töltöttünk a csúcson így is és hamarosan el is tűntünk onnan (2544 m / 15,20 – 15,40 h).

Visszatértünk a Nagy Vist csúcsára, még keveset tébláboltunk ott, aztán visszaereszkedtünk a Nagy Vist nyeregbe (2310 m / 16,20 – 16,40 h). Már sokkal kevesebben jöttek felfele ezen a szakaszon, így gondok nélkül teljesítettük a szakaszt. Kis pihenő és falatozás után északra fordultunk a Nagy Vist-völgy irányába, amelyen hirtelen 600 méter szintet kellett beereszkednünk. Kőfolyásos ösvényben nem siettünk, inkább a biztonságot helyeztük előtérben. Sikeresen lejövünk a régi menedékhely alapjához, majd a csörgedező patak hangjára lettünk figyelmesek, hiszen vízkészletünk vagy fogyóban volt, vagy elfogyott, vagy felmelegedett.

Felfrissülve a hideg víztől folytattuk lefele utunkat a völgyön. Már számoltuk a megmaradt kilométereket, amikor egyik hölgy túratársunk, egy rossz lépésnek köszönhetően kificamította bokáját. Gyorsan átgondoltuk a helyzetet, hogyan lehet megoldani, még két román fiatalember is besegített az ápolásban. Terveinket elkészítve mi sofőrök rohantunk lefele az autóhoz, amely közel 9 km távolságra volt tőlünk. Más mindenki igyekezett besegíteni a lefele jutásban, ugyanakkor a hölgy még saját lábán bicegve, de barátunk hátán is megtett jó 2 km-t. Ez az összefogásos munka példás eredménnyel zárult, hiszen alig sötétedés után mindenki szerencsésen leért biztonságosan az autókhoz (700 m / 21,00 h). Nagy megnyugvással értékeltük a magunk mögött hagyott eseményeket és hosszadalmas búcsúzkodást követően indultunk hazafelé.

Nagyon köszönöm mindenkinek a túrán való részvételt! Igazi csapatszellem uralkodott és ennek köszönhetően minden olajozottan működött. Szívből gratulálok Nektek a nemmindennapi teljesítményért és kívánom, hogy újra találkozzunk túráink során!

Fotók itt




2023. augusztus 20., vasárnap

Kisbakancs-túra a Királykőn, aug 19

2023 augusztus 19-én szombaton jött el a nagy nap, amikor kisbakancs-csapatunkkal először vettünk részt egy komoly kihívásokkal rendelkező magashegyi túrán. A létszámkorlátozott eseményen végül 37-en jelentünk meg, ebből 9 gyerek volt. A magashegyi túrának “ára” van, hiszen 5 órakor kelnünk kellett, de a kézdivásárhelyi és csíkszeredai társainknak ennél is korábban. A megbeszélt időben megérkezett mindenki a helyszínre és egy szónoklás után indult is a túra (849 m / 7,20 h).

A Plaiul Foii környékén még sokan aludtak, mi már a magaslatok felé vettük az irányt. Gyönyörű, napsütéses időben a sárga háromszög jelzést követtük egyelőre az aszfaltos úton, majd egy forrás után jobbra kanyarodtunk, a Medvék völgye irányába. Hosszú tisztásokon enyhén emelkedtünk, közben megfigyeltük a közeledő hegységet és a bejárandó útvonalunkat, majd beérve az erdőbe egyre meredekebb útszakasszal volt dolgunk. Friss erővel problémák nélkül jutottunk fel a Diana-menedékhely mellé, ahol reggeliztünk és alaposan megpihentünk a sziklás terep előtt (1480 m / 9,15 – 10,30 h).

A menedékhelytől kék háromszög jelzés követtünk továbbra a Pap-völgy felé. Egy meredek erdei ösvény után a sziklák lábánál találtuk magunkat, ahol az első komolyabb leküzdeni való feladat várt ránk. Egy 20 méteres sziklafalon taláható repedésen másztunk ki drótkötél mellett, majd egy rövid párkány után völgybe ereszkedtünk be, szintén kifeszített drótkötél segítségével. Mindenki ügyesen és bátran járta végig ezt a szakaszt, a gyerekek is nagyon profi módon, zokszó nélkül tették kezüket-lábukat a mészkősziklán. Ezután ismét egy meredek, de könnyen kimászható szakasz következett, majd törpefenyők között is szükséges volt utunkat követnünk. Elérjük a völgyet, amelyben kőfolyáson kellett felkapaszkodni a Diana-gerinc alatt. Egy egyenes és füves helyen megpihentünk, közben a Nap keresztüljött a Királykő gerincén, innen búcsút mondhattunk a hűvös délelőttnek. Újabb felfrissülés után, újabb adag kőfolyást tudtunk magunk mögött és a Diana-gerinc szűk nyergébe jutottunk. Innen már csak néhány lépés volt törpefenyők között az útvonalunk legmagasabb pontjáig, a Pap csúcsig, ahol megérdemelten megpihentünk és ebédeltünk (1970 m / 13,15 – 14,20 h).

Jó érzés volt kinyújtózkodni az amúgy keskeny helyen, de mindenki megtalálta helyét a gyepen. A Napot is vékony felhők borították, így nagyon kellemes időben volt részünk idefent. Pihenésünk végén csoportképeket készítettünk és elindultunk lefele. Leereszkedtünk a főgerincen a Forrás-völgyi nyeregbe, majd balra térve kék sáv jelzésen erős karú törpefenyők között kellett átvergődnünk a sziklaforrásig. Mindenki egy-egy pohárral fogyaszthatott a különleges helyen kialakult vízből, majd folytattuk ereszkedésünket a Zergepárkányon. Két komolyabb kőfolyáson kellett nagyon ügyelve lemennünk, így is néhány követ véletlenül legörgettünk, szerencsére senkit nem érve el. Elértük a párkány vízszintes szakaszát, ahol az utunk nehézségei véget értek. Itt kipróbáltuk a visszhangot, a szemben levő Orgonák falai ontották vissza kurjantásainkat. A párkányról közben gyönyörű kilátásunk volt az alattunk levő mély völgybe. Egy rövid erdei ösvényen való ereszkedés után visszatértünk a Diana menedékhelyhez, ahol körutunk bezárult (1480 m / 16,45 – 17,30 h).

Kiadós pihenő után ugyanazon a Medvék völgyén jöttünk le, mint a reggel felfele tartó utunkon. Egészen lent az erdőből kiérve juhnyájat zavartunk meg a legelésükből, a pásztornak azonban beszélgethetnékje volt velünk. Elértük az aszfaltos utat, hamarosan a hideg vízű forrásból oltottuk szomjunkat. Rövid séta után befejeztük ezt a csodálatos napot szép emberekkel (849 m / 19,20 h).

Nagyon jól éreztem magam Veletek, remélem tetszett ez a különleges túra. Köszönöm, hogy részt vettetek és gratulálok mindannyiatoknak az elért sikerért! Kiemelném itt az összes gyereket, akik hősiesen gyalogoltak végig, nehéz terepviszonyok között. Ügyesek voltatok!

Fotók itt

2023. augusztus 14., hétfő

IX. Kovács István-emléktúra a Csomád hegységben, aug 13

Hűvös vasárnap reggelen szálltunk le Tusnádfürdőn a vonatról, 2023 augusztus 13-án. Összesen 21-en gyűltünk össze a helyszínen Csíkszeredából, Kézdivásárhelyről és Sepsiszentgyörgyről. Ismertettem röviden a település történetét, a bejárandó útvonalat és természetesen a néhai Kovács István barátomról is szó esett. Az Ő emlékével indultunk útnak a Csomád hegységbe (610 m / 7,30 h).

Kék sáv jelzést követtük kifele a városból, majd a házak után egy nem túl meredek, de kitartó útszakasz következett a sötét fenyveserdőben a nyeregig. A Várvápa patakán jöttünk fel eddig, majd Vár-tető mellékgerincén haladtunk tovább. Kék pont jelzést követtünk és egy kis kört írtunk le a Vár-tető közelében. Közben megálltunk egy pihenőnél reggelizni (1050 m / 8,50 – 9,20 h).

Reggeli után egy tisztáson meneteltünk végig, helyenként derékig csihányban. Végre kikeveredtünk e kellemetlen szakaszból és visszatértünk a Várvápa-patak fejéhez. Kényelmes útszakasz következett a Csomád-nyereg irányába. Elvétve találtunk málnabokrokat és ízletes gyümölcsét fogyasztottuk. A Csomád nyeregben rövid időre megálltunk és ismertettem a hegység néhány érdekességét (1210 m / 10,20 – 10,40 h).

A kráter széléről hamar beereszkedtünk a Szent Anna-tó látogatóközpontjához, ahol a padokra kiülve hosszasan megpihentünk (1070 m / 11,00 – 12,40 h). Nagyon sok ember jött fel autóval, mi egy nyugodtabb helyet választottunk és ott töltöttük időnket. Ezekután a kialakított ösvényen lesétáltunk a tó partjára, ahol egy nagy fa árnyékában kifeküdtünk és élveztük a Természet által nyújtott nyugalmat (950 m / 13,00 – 14,20 h).

A hosszú pihenő után csoportképet készítettünk és elindultunk Sepsibükszád felé a kék kereszt jelzésen. Ha már bejöttünk a kráter aljába, ki is kellett jönni onnan. A Tóbércről azonban csak lefele kellett haladnunk a túránk végéig. Ahogyan kijöttünk az erdőből, kilátásunk nyílt a Kárpátkanyar hegyeire, azonban a szemből sütő Nap megakadályozta, hogy gyönyörködjünk a panorámában. A Bugyogó-borvíz forrásából jó nagyot ittunk, megtöltöttük palackjainkat, majd megérkeztünk a falu szélére. A falu határában, a mezőn és a temető mellett jöttünk el és a végén egy makadám úton értük el a túranapunk végpontját, a sepsibükszádi vasútállomást (600 m / 16,40 h).

Nagyon köszönöm a csodálatos társaságotokat és várlak máskor is Benneteket!

Fotók itt

 

2023. július 26., szerda

Királykő-gerinc, júl 25

Végül négyen vettünk részt a Királykő gerincének lejárásában, 2023 július 25-én kedden. A rögtönzött elképzelést megvalósítás követte és kora reggel elindultunk a Királykő tövében található Botorog-forrás parkolójából (820 m / 5,55 h). Álmosságunkat hamarosan kiverte felyünkből a felfele való szerpentines menetel, majd mire kiértünk a Zanoaga tisztásra, arra a Nap is kezdte simogatni a hegység gerincének szikláit. Jól megfigyeltük a hosszú, sziklás ékszert, amely számomra a Kárpátok gyöngyszemét jelenti. Beazonosítottunk néhány csúcsot érdekességképpen, majd a menedékházig meg sem álltunk, ahol az utolsó vízforrás volt a túra magashegyi része előtt (1470 m / 7,10 h).

A menedékháznál még csend volt, de nem is állt szándékunkban zavarni a nyugodtságot. Inkább gyorsan folytattuk utunkat a Hasadék nyeregbe. Innen még néhány lépés következett sűrű málnabokrok és kidőlt fák között, majd következett a várva-várt sziklás terepünk. Friss erővel könnyedén vettük a meredek sziklás akadályokat, kábelek segítségével problémák nélkül jutottunk fel a Torony csúcsára. Felmenetel közben jócskán melegedett az idő és ez kitartott egész nap. A Nagy Királykő legészakibb pontján található a Torony-csúcs, innen kezdtük a gerinc teljes bejárását (1923 m / 8,15 h).

Kis hidratálás után elindulunk dél felé a piros pont jelzésen, amely végigköveti az egész gerincet. A Papok csúcsáig többnyire törpefenyőbokrok között bújkálunk, “bújj-bújj zöld ág zöld levelecske” módszerrel. Onnan felszusszanunk, hiszen megszabadultunk a bokroktól és sokkal könnyebben folytattuk utunkat. Egy-két kiemelkedés után fent állunk a Hegyes csúcson, ahol letelepedtünk pihenni és tízóraizni (2150 m / 9,55 – 10,25 h). Evés közben, a melletünk levő menedékhelynél, zergecsalád jelent meg legelészni. Megszakítva evésünket, igyekeztünk minél több fotót készíteni róluk. Aztán mindaddig figyelhettük őket, míg elindultunk az utunk folytatására.

Az északi-gerinc nehezebb szakasza következett a Pásztor csúcsig. Több sziklacsúcsra ki kellett mászni, a legnagyobb szintet a Nagy-, Közép és Kis Cimbalmok esetében kellett teljesíteni. A táj szépsége lenyűgöző, habár már rengetegszer jártam errefelé, mindig valami újat fedezhetek fel. A sziklás ösvényeken és meredek kapaszkodókon keresztül értünk el a hegység legmagasabb pontjára a Pásztor csúcsra (2238 m / 12,10 h). Itt sokat nem időztünk, épp körbenéztünk, csoportfotót készítettünk és a közeli Grind 2 menedékhelyhez mentünk, ahol jóval kényelmesebb pihenőhelyet találtunk (2200 m / 12,20 – 12,50 h).

Pihenésünk után a déli gerinc szakaszának kezdtünk, immár elég nagy melegben. A sziklák valóságosan visszaverték a napsugarakat, nagyon melegünk volt helyenként. Főleg a gerinc keleti oldalán, ahol a szél sem rebbent. Ellenben amikor útvonalunk átvezetett a gerinc nyugati oldalára, néha erősebb szél csapott meg bennünket, de ez a légkondícionálás leírhatatlanul jól esett. Kezeinket kitárva a szélnek fordultunk és így hűtöttük magunkat. A Hosszú Bércig tartott a gerincút komolyabb nehézsége, ahol fel-alá kapaszkodtunk, majd továbbá az ösvényünk többnyire lefele tartott. A sziklás terepet ismét a törpefenyők területe váltotta fel, így jutottunk a gerincutunk végére, a Hátsó nyeregbe (1850 m / 15,20 – 15,30 h).

Bebújtunk egy árnyékos helyre kicsit pihenni, majd a kék háromszöggel ellátott túraútvonalon lejöttünk a gerincről. A sok sziklás kapaszkodó után, jólesett erdei ösvényen gyalogolni, emiatt rendesen megnyújtottuk lépéseinket lefelé, Gyönyörű tisztásokon haladtunk keresztül, rengeteg virággal, amelyek illata csapott meg gyaloglásunk alatt. A nagy melegben vizünk is elfogyott, alig vártuk a Vladuska-forrás itatóját, hogy megmosakodjunk benne. Leértünk a völgybe, majd egy esztena közelében elhaladva, hamarosan a forrás mellett álltunk (1450 m / 17,00 – 17,20 h). Hű de milyen jól esett a jéghideg bővízben megmosakodni. Teljesen felfrissültünk a csorgadozó víz mellett, valamit falatoztunk és újult erővel gyalogoltuk le az utunk utolsó szakaszát. Keresztülmenve egy esztenán, ahol a kutyák csak néztek, elértük az erdőkitermelő utat. Ezt követtük az autóig a Zernyesti szoroson keresztül. A körútunk végén kiértékeltük a nap teljesítményét, egy picit több mint 30 km-t gyalogoltunk és 2100 méter szintet emelkedtünk, ugyanannyit ereszkedtünk, pontosan 13 óra alatt. Itt a túra végén a jéghideg patak vizében próbáltuk lemosni magunkról az út porát (820 m / 19,00 h).

Köszönöm a fiúknak ezt a jó túrát és biztos vagyok benne, hogy még találkozunk hasonló kiruccanáson.

Fotók itt

2023. július 23., vasárnap

Egerszékről a Szellő tetőre, júl 22

28-an vállalkoztunk Zsigmond Éva felfedező túrájára a Csíki-havasok elbűvölő táján. Ezúttal a jólismert Szellő tetőt egy eddig ismeretlen irányból közelítettük meg sikeresen. 2023 július 22-én szombaton gyülekeztünk Csíkszentmárton központjában, ahová sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, gyergyói és kézdivásárhelyi kirándulók érkeztek. Autóinkkal továbbhaladtunk a kifogástalan állapotban levő aszfaltos úton az egerszéki elágazásig, majd jó minőségű makadámon megérkeztünk Jóska bácsi házához Egerszékre. Autóink leparkolása után Éva túravezetőnk köszöntötte az egybegyűlteket, majd közölte, hogy Jóska bácsi nyugdíjas erdész is velünk tart, a környék jó ismerője.

Borongós időben indultunk tehát a takaros háztól felfele a völgyön (1000 m / 8,20 h). A nap folyamán a felhők szertefoszlottak és egyre jobb időjárásban túrázhattunk. A Farkasok szere irányába mentünk, majd egy sáros-vizes szekérúton az Ágas-havas nyergébe jutottunk. Egy rövid pihenő után a Gyürke patakon keresztül ereszkedtünk be a Csobányos-patak jóval szélesebb völgyébe (1040 m / 10,20 h). Átkeltünk a patakon ki mezítláb, ki bakancsban szökdösve a köveken, majd elértük a jó minőségű makadám utat, amelyen a Menaságba lehet jutni.

Rövid pihenőt tartottunk míg összeverődött a csapatunk. Egy újabb kis patak mellett kapaszkodtunk felfele a Szellő mellékgerincéig. Hamarosan megérkeztünk és a tisztáson visszapillanthattunk az eddigi utunk nagy részére. Letelepedtünk a napsütötte nyeregben felfrissíteni erőnket, jólesett falatozni a még enyhén vizes fűben (1170 m / 10,50 – 11,20 h).

Evés után folytattuk utunkat immár a mellékgerincen, a megjelenő piros kereszt jelzést követve. Az erdőben folyamatosan bukkantunk rókagombatelepre, de volt szép számmal galambhátú és borsgomba (piruló galóca). Ez természetesen lelassította a csapatot, mivel szinte mindenki igyekezett beszerezni a tokánybavalót. A gombákon kívül szamócát és áfonyát is lehetett legelészni, a Természet nagyon bőkezű volt hozzánk ezen a kiránduláson. Egyre fennebb érve kijutottunk a gyephavasra és csodálatos kilátásban volt részünk, főleg a déli és keleti látószög irányába. Teljes mértékben szinte átölelhettük a Hargitát, a Csomádot és a beékelődő Tusnádi szorost. Ilyenképpen észrevétlenül telt az idő és hipp-hopp máris a Szellő tetőn álltunk (15 km / 1494 m / 13,25 – 13,55 h). A gyönyörű táj megfigyelése közepette megebédeltünk, majd elkészítettük az elmaradhatatlan csoportképet. Pontosan a csúcs mellett komoly menedékhely épül, hálózsákban lehet aludni a padlón akár nagy csapatnak is.

Elbúcsúztunk a Szellő tetőtől és egy meredek ereszkedőt követtünk az esztenáig. A kutyák annyira aludtak, hogy észre sem vették a 28 személy áthaladását, csak akkor ébredtek fel, amikor a hideg vízű forrásból feltankoltunk. Így már csak a búcsúugatásukat hallhattuk tisztes távolból. Közben a Kárpátok főgerincének a jelzésén gyalogoltunk a piros sávon. Rövidítés érdekében valamelyest lefaragtunk az útvonalból, elhagytuk a főgerincjelzést és a Felső Tomot gerincén ereszkedtünk be ismét a Csobányos patakába egy esztena közelébe, csak jóval fennebb voltunk mint a délelőtt amikor átkeltünk a patakon. Jónéhány kutya már messziről üdvözölt, sokkal éberebbek volt a Szellő alatti társaiknál. Itt ismét csatlakoztunk a főgerinc jelzésbe és folytattuk utunk további szakaszát. Egy folyamatos emelkedő után az erdőben, kijutottunk a Menaság felé vezető makadám útra. Ezúttal a Szolga-patak fejében jártunk és a melegben pihenőt tartottunk. Egy megfakult térkép állt az út szélén, de tanulmányozható volt (1180 m / 15,45 h).

Pihenő után az utunk utolsó szakasza következett. Felkapaszkodtunk a Gyürke tetőre, majd az Ágas- és az Endre-tető után elhagytuk a piros sáv főgerinc jelzést. Pontosan Egerszék fölött voltunk, így be kellett jutnunk a völgybe. Jóska bácsi szakértelme nem hibázott, hiszen pontosan betájolta az útvonalat és egy kevésbé járt ösvényen leereszkedtünk a völgybe. Körtúránk itt véget is ért, ahogyan ráléptünk a makadám útra Egerszék felé. Innen már egy töpés volt a házikó, ahol autóink vártak (31 km / 1000 m / 18,20 h).

A túrának tehát vége volt, elbúcsúztunk Évától a közeli viszontlátás reményében. Néhányan halvacsorára maradtak a helyszínen kifogott és elkészített pisztrángokból. Csodálatos túranapnak tettünk pontot a végére, köszönjük a részvételhez való lehetőséget!

Fotók itt

2023. július 16., vasárnap

Kisbakancs 100 - Remetei-sziklaszoros és Magyarigen, jún 30 - júl 2

Kisbakancs történelmünk századik kirándulását ünnepeltük a Fehér megyei Magyarigenben és a Remetei sziklaszorosban. 11 év szükségeltetett ahhoz, hogy ezzel a szép kerek számmal ünnepeljük eseményünket. Különleges helyszín számunkra székelyföldieknek, hiszen kiemelkedő fontosságú úgy túrázás-, mint kulturális szempontból. A Remetei-sziklaszoros vadvilága felejthetetlen kalandot nyújt, úgy a vizes részén mint a Zergepárkányon. Magyarigen szórványtelepülését pedig a felsőcsernátoni Bod Péter munkássága által köthetjük össze szeretett vidékünkkel. 56-an töltöttük be teljesen a szállásunk kapacitását, ebből 22 gyerek volt.

2023 június 30-án, pénteken estére kisebb-nagyobb izgalmakkal gyűlt össze idejében csapatunk. Vacsora után máris elfoglaltuk helyünket a református templom udvarán található Bethlen nyaralóban és álomra hajtottuk fejünket, hiszen korai ébresztő következett. Szombaton reggel gyönyörű időre ébredtünk és ez kitartott egész nap. Nagyon fontos volt az időjárás milyenléte, hiszen rossz időben a tervezett útvonalat nem tudtuk volna teljesíteni. Már 6 órakor fel volt tálalva a reggeli, majd autóba ültünk és a sziklaszoros előtt parkoltunk. A Nap is jócskán fent volt, amire kimondottan megkezdődött a túra, de legalább elkerültük a nagyobb tömegforgalmat és elsőként léphettünk be e varázslatos világba. Eleinte könnyű és széles ösvényt követtünk, majd egyre közelebb kerültünk a vízhez. Bakancsainkat túraszandállra cseréltük, hiszen nyilvánvaló volt, hogy az elkövetkezőkben nem úszhatjuk meg szárazon. Sziklába befúrt vasakon lehetett lépkedni a víz fölött, de volt aki már itt sem kínlódott, hanem a vízben egyensúlyozva tartott felfelé. A “Pokol kapuja” elnevezésű hely nagy népszerűségnek örvendett, hiszen sokan megörökítették családjukat fényképezőgépjükkel. Ezután a szoros legkeskenyebb részén kellett átmenni, ahol a magas sziklafalak között alig volt 4-5 méter. Itt még lehetett a sziklákon és a vaslépcsőkön lépkedni, de a patakon való átkelés elkerülhetetlen volt. Egy kifeszített kötélben lehetett kapaszkodni a sodrás ellen a térdig érő vízben. Innen volt aki a sziklán haladt tovább, amely nagyon izgalmasnak bizonyult, de néhányan egyenesen a vízben folytatták felfele. A csendes víz itt volt a legmélyebb, ahol egy felnőttnek közel derékig ért. Mindenki szerencsésen átjutott e legnehezebb szakaszon, innen már jóval kisebb akadályok gördültek elénk a vizes szakaszon. Még jópárszor át kellett kelni a patakon, de a csapat tapasztalatra tett szert és kezdte élvezni az átkeléseket. Végre elértük a sziklaszoros végét és egy kényelmes erdei ösvényen megérkeztünk Cheia falucskába, amelynek bejáratánál letelepedtünk a napos tisztásra. Pontosan délre érkeztünk oda, e csenddel és nyugalommal elvarázsolt helyre.

Bő egy órát kényeztettük magunkat a Nap sugaraival, majd elkezdődött a készülődés a sziklapárkány bejárására. Komolyabb talpú lábbelit húztunk, a gyerekekre hámot és önbiztosítót raktunk. Kígyózó sorban indultunk a sziklapárkány felé, eleinte visszafele ugyanazon az úton amelyen jöttünk. Egy kőfolyás jelezte a párkányra való bejáratot, amelyen felmentünk. Minél fennebb érve, annál szebb lett a táj, közbe megálltunk, hisz volt amit fényképezni. Lassan haladtunk, elővigyázatosan lépkedtünk és figyelmeztettük egymást az akadályokra. Megjelentek a kifeszített kábelek, ahol a gyerekek önbiztosítóval problémák nélkül mentek tovább. Nagyon izgalmas helyeken jártunk, keskeny sziklapárkányokat hagytunk magunk után, amelyeknek szélessége nem haladta meg az 1 métert. Minden hasonló hely után próbáltuk összeterelni a csapatot és kipihenni az adrenalin által okozott izgalmakat. A sziklapárkányról lejövet egy erdős részt követtünk, majd az utolsó akadályt kellett leküzdenünk. Egy közel 30 méteres sziklahasadékban kellett leereszkedni, természetesen nem egyben, hanem szakaszokban. A gyerekek egyenként ereszkedtek le kötélbiztosítással, nagyon ügyesen és fegyelmezetten vették az akadályt. Még a 4 éves Viki is mosolyogva haladt az anyukája mellett. Két órát is eltöltöttünk ezen a szakaszon, mire mindenki leért. És erre jóformán este lett. Az útvonal utolsó szakaszát némi vízben és száraz ösvényen jártuk le, ez már ismerős volt mindenki számára, hiszen itt kezdtük a napunkat. Mire visszaértünk a magyarigeni szállásunkra pont besötétedett. Mindenkin látszott az elégtétel és a megnyugvás ami e rendkívüli kaland végére előjött. Nagyon jó hangulatban vacsoráztunk és éjszakába nyúlóan beszélgettünk.

Vasárnap lazán ébredtünk, nyugodtan reggeliztünk. 10 órakor kezdődő istentiszteletre elmentünk, ahol Szász Csaba tiszteletes és házigazdánk elmesélte a település és környék történetét. A magyar- és székely himnuszok, illetve a Szózat eléneklése után megatódva jöttünk ki a templomból Bod Péter sírja felé. Itt búcsúztunk el egymástól ettől a remek társaságtól. Személy szerint könnyek szöktek a szemembe a búcsúzás pillanatában, annyira megható volt a kialakult légkör. Itt elismertük, hogy még néhányan hiányoztak e fantasztikus társaságból.

Családommal utolsóként hagytuk el e szent helyet, nehéz szívvel becsukva a kaput, amelyet csernátoni mesterek készítettek.

Hálásan köszönöm mindannyiatoknak e csodálatos hétvégét, öröm volt együtt lenni, mint mindenkor! Találkozzunk az elkövetkezőkben is, még ha kinövünk a kisbakancsos életből, de a szívünk örökre fiatal maradhat.

Fotók itt