2023. október 8., vasárnap

Maros és Olt forrása, okt 7

Habár jócskán benne vagyunk az októberben, mégis inkább szeptember közepe környéki tájképek kerültek elénkbe. Jóllehet, hogy a felcsíki medencében megjelent a hóharmat, de a lombhullató erdők valahogy még nem öltötték fel különleges sárguló-aranyló ruháikat. Hárman indulunk a marosfői vasútállomás szomszédságából, hogy a Gyergyói-havasok mentén betekintést nyerjünk két emblematikus folyónk forrásainak térségébe. Már a reggeli hóharmatos indulásnál, ki sem érünk a településről, máris kedves ismerősünk kanyarodik ki autójával – őszintén szólva szégyenszemre habár rám ismert, nekem fogalmam sem volt kivel állok szóba – és felajánlotta, hogy a kutyákkal tele terepen végigszállít. Tényleg fogvicsorgató kutyák között autózunk az első kilométeren, majd az erdő szélén búcsúzunk a kedves jótevőtől, remélem újra felfedezem meglepő társaságát.

Eléggé elhanyagolt piros kereszt jelzésen sétálgatunk egyre fennebb a Fekete Rez teteje felé. Minél magasabbra érünk, annál szebb kilátás nyílt főleg déli és nyugati rányban. Visszatekintünk a csíki köd főlé, rögtön emlékszünk az autóval eddigi utunk során tapasztalt “tejfölre”. Most kint vagyunk a napos oldalon, menés és pihenés közben kényeztetve magunkat az őszi napsugarakkal. A Fekete Rez tetejére érve, láncfűrész hangját halljuk a közelben. Személyem szerint nagyon elkeserített ez, hiszen tudtam, hogy lőttek egy nyugodt ottlétnek a Maros forrásánál. Arrafelé haladva találkozunk a favágókkal, szerencsére nem éppen a forrás mellett dolgoznak. A közeli menedékhely mellett nekiállunk enni, de a hideg erős szél nem teszi kellemessé pihenésünket. A hely rövid idő alatt kitett helynek számít, hiszen egy egész oldal erdeje eltűnt, amely szabad utat nyitott a szélnek. Habár a Nap sugarai próbáltak melengetni, a hideg szél ereje erősebbnek bizonyult, rendesen remegtünk evés közben. Ahogyan végeztünk, szaporán lementünk a Maros forrásához, ahol előszeretettel fényképeztettük magunkat, a híres folyó eredeténél.

Visszamegyünk a Fekete Rez tetejére, majd drága szintkülönbségünket elveszítjük észak irányban, hogy majd újból kimásszuk ugyanazt plusz még egy keveset a Sípos-kő tetejéig. Természetesen lefele könnyedén lépkedünk, utána felfelé, pihenőkkel tarkított gyaloglással érjük el a legmagasabb pontot. Útközben gyönyörű a kilátás, mintha nem akar tőlünk megszabadulni a Nagy Hagymás gerince, illetve a Hargita és a Görgényi-havasok nyúlványa. A szél most sem hagy békén, habár az idő kissé felmelegedett, így főleg felfele még jól is esett hűsítő hatása.

A tetőről már csak lefele vezetett utunk. Ideje is volt, mert épp átléptük a teljes gyalogútvonalunk felét és a délidő már rég lejárt. Lefele menet jóval szaporábban lépkedtünk, a gravitáció most már előnyünkre vált. Így könnyedén elérjük a vidékünk másik emblematikus forrását, az Olt folyó eredetét, amelyet különben rossz úton is, de autóval megközelíthető. Nos itt is letelepedünk, feltöltjük energiánkat, fényképezünk a forrással, majd ismét az egyre hidegebb szél menésre késztet. Igaza is volt a szélnek, hiszen mennünk kellett.

A Kovács Péter nyeregből a Magasbükk patakán kanyargózó erdőkitermelő úton járjuk le az utolsó 6 km-t. A köves út fokozott előrehaladásra intett, de “faltuk” a kilométereket rendesen. Természetesen időközben beiktattunk egy-egy szusszanást, de így is idejében befejeztük gyalogutunkat a Négyes kemping előtt, pontosan a Gyergyószentmiklós – Gyilkos-tó műút szélére érve.

Taxival és vonattal jutottunk vissza Marosfőre, ahonnan jókedvvel feltelve autóztunk haza immár az esti sötétségben.

Fotók itt

2023. október 5., csütörtök

Mălin-völgy – Légpárkány – Policandru-völgy (1A), okt 3

Nagyon későn sikerült elindulnom Busteniből, 2023 október 3-án kedden (900 m / 15,00 h). Tudatában voltam, hogy az utam lefele tartó egy szakaszán rám is sötétedik, ezért kétszer is megnéztem a fejlámpámat. Gyönyörű szép, napsütéses időt fogtam ki, tiszta égbolttal. Nyújtott lépésekkel meneteltem a piros háromszöggel jelzett túraútvonalon. Egész túra alatt több zergével találkoztam mint emberrel, az egyedüli ember épp lefele készült a hegyről. A gyors lépéseknek köszönhetően hamar elértem a Kostila tisztást, ahol a turistajelzésről le kellett térnem.

A Poieniței-sziklavölgy keskeny és meredek ösvénye után kutattam. Egy derékig érő csihánymezőt szerencsésen kikerültem, majd bent az erdőben kutakodtam az ösvény után. Elkeseredésemre egyelőre nem kaptam meg, de tudtam, hogy valahol a közelben kell lennie.A völgy bal oldalán kapaszkodok nagyon meredeken felfele. Jóformán ahogyan kapaszkodtam, a föld jött velem szembe. Sokszor csúsztam vissza, de nem hagytam magam, tudtam, hogy szebb perceknek kell eljönnie. Egy bizonyos idő után a völgy jobb oldalán megláttam egy sziklát és akkor elmémben előjöttek az emlékek. Ott kell lennie az ösvénynek. Tehát át kellett vágnom a völgy alját, egy hatalmas szöktető került elémbe, amely előtt kimásztam a völgy jobb oldalára, az említett szikla alá. Hű, nagy megkönnyebbülés volt, amikor rátaláltam az ösvényemre! Végre a kínos kapaszkodónak, lepucolom magam a földtől, cipőmből is kiürítek mindent és hasonlóan meredeken, de most ösvényen folytatom utamat. Kiérek a nyeregbe, ahonnan megpillantom a Mălin völgyet, amely épp alattam volt. A Hornul Pământos (Földes) szűk kéményén ereszkedtem be a Mălin völgybe. Végre jöhetett a sziklákon és a szöktetőkön való mászkálás, amelyet kifejezetten élvezek (1600 m / 16,30 h).

Kőről-kőre ugrottam, kisebb-nagyobb szöktetőket másztam ki. Egyik nehezebb szöktető jobb szélén, lelengetett kötél segítségével mentem fel. Balról elhagyom a Colților sziklavölgyet (1B), az én völgyem is összeszűkül. Zergék jelzik a jelenlétemet a társaiknak, közben köveket potyogtatva fentről. Figyelmesen mászkálok felfele, majd észreveszek egy hónyelvet, amely egyből aggodalommal töltött el, pont úgy mint a múltkor a Fehér völgyben, ahol visszafordultam. Most sem volt nálam hágóvas és jégcsákány. Amikor a hónyelv mellé érkeztem, láttam a kb 100 méteres hosszúságát. Tetején bemélyedések voltak, ezért meggyőződtem, hogy tudok rajta menni. Egy szikláról léptem át a hó tetejére és könnyedén szedtem a lábamat. Hamar a végére értem és kissé megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy továbbra nincs hasonló szakasz. Legalábbis amíg felláttam. Még vagy 4-5 szöktetőt mászok ki, a legnehezebbek rendesen megdolgoztattak. Olyan is volt, hogy két próbálkozás után a harmadikra sikerült kimásznom. Vagy épp sziklák szorítójában hason csúszva nyomtam felfele magam. De nagyon élveztem! Itthon voltam!

Közben fennebb érve kitárult a világ. Gyönyörű füves réten lépkedtem, hatalmas sziklafalakkal a háttérben. Itt hoszú időt is el lehetett volna tölteni, de számomra jelenleg nem lehetett. Balról a Scorușilor sziklavölgyet (1A) hagyom magam mögött és rendíthetetlenül folytatom a kapaszkodást. Újból következtek a szöktetők sokasága, de ezek mintha könnyebbek voltak, mint az alsó régió társai. Hamarosan el is értem a Kostila-öv (1A) ösvényét, amely kivezetett a Mălin völgyből. Útvonalam könnyebbé változott, sziklaösvényen lépkedtem sok-sok zerge társaságában. Átharántozom a Scorușilor- és Kostila (1B) völgyek felső szakaszait és máris a Fehér-völgy gerincén álltam, pontosan a Gelepeanu-kémény alatt, ahol ki lehet menni a Bucsecs platójára, a Kostila-csúcs mellé. A Nap már rég a hegy tulsó oldalát sütötte, lemenőre készült. Ezért jóformán megállás nélkül szedtem a lábamat, most már lefele (2350 m / 18,10 h).

Egyszerűen leszaladtam a Fehér-völgy gerincén (1A) egészen a Légpárkányig (1A). Ezen is percek alatt végigmentem, majd a Policandru-sziklavölgy (1A) meredek szakaszán ereszkedtem le láncok és törpefenyők erős karjaiba kapaszkodva. Elérem a bozótos részt, eszembe jutott a 40 évvel ezelőtti két gyergyói mászó halála pontosan ezen a helyen. Egy traverz után ismét találkozok az emléktáblájukkal, ahol békés nyugalmat kívántam. Egy újabb hosszú láncos ereszkedő következett a Leshelyig (La Pândă), majd tovább vörösfenyők között a Sziklás völgyön (Vâlcelul Stâncos). A sziklavölgy után fenyőerdőben folytattam utamat, nagyon gyorsan haladva. Elérem a Kostila-menedékhely felé vezető ösvényt, amelyet továbbra kellett használnom. Itt is nagyon gyorsan, sokszor futólépésben haladtam, de a terep viszonya is megengedte ezt a fajta előrehaladást. Előszedtem a fejlámpámat, bekapcsoltam a hangfalat a medvék riasztására. Most már az erdőben besötétedett, még a tisztásokon volt némi fény. Na de gond nélkül lehetett szaladgálni lefele a lámpafénynél és természetesen az AC DC is besegített a ritmusba. Ennek köszönhetően néhány perc alatt Bustenibe érkeztem, szerencsésen és boldogan az Alpin-menedékház mellé (900 m / 19,30 h). 

Fotók itt 

 

2023. október 1., vasárnap

Felfedező-túra a Kelemen havasokban, szept 30

Maroknyi kis székely csapattal sikerült egy gyönyörű szép napot túrázással lebonyolítani a Kelemen havasokban. Öten fértünk be a személygépkocsiba, így ezzel a létszámmal indultunk neki a kalandunknak. Újabb felfedező túrán vettünk részt, hiszen eddig egyikünk sem járt a hegység ezen útvonalán.

2023 szeptember utolsó napján szombaton, pontban 2 órakor indultunk Sepsiszentgyörgyről. Problémák nélkül utaztunk 300 km-t, a hegység lábáig. Kicsivel a virradat után megérkeztünk Gura Haitii településre, majd annak felső végébe, ahol leparkoltuk a járgányunkat. Az autóból kiszállva nagyon gyorsan szedtük a hátizsákjainkat és köszönhetően a nulla Celsius foknak úgy indultunk, mintha puskából lőttek volna ki (1100 m / 7,30 h). Egy széles erdőkitermelő utat követve, katonásan meneteltünk észrevehetetlenül felfele. Alig 1 km után jobbra észre vesszük a 12 Apostol sziklaformációk felé vezető tanösvény beindulását, amelyet egy szép kapu jelez. Picit tanulmányoztuk az ott elhelyezett térképet is, majd a hideg egy-kettőre késztetett az indulásra. Égboltunk patyolattiszta, mélykék volt, alig vártuk, hogy a már felkelő Nap sugarai leérjenek hozzánk, vagy mi érjünk olyan magasságba, hogy melegítsen áldott fényével.

Nos, útvonalunk további szakasza nem akart egyáltalán megdolgoztatni bennünket. A kaputól lefele indultunk, mint egy kényelmes parkban, ahol hatalmas új plakátok voltak elhelyezve a tanösvény mentén. Őszintén szólva, fázós tekintetünket nem akartuk rászegezni a plakáton hírdetett növény- és állatvilágra, inkább folytattuk utunkat egy-egy fotó elkészítése után. Fényképezés közben mutatóujjamat rendesen csípte a hideg, látszik még nem vagyok előkészülve az újabb téli időszakra. A patakba beérve végre emelkedő kezdődött, de az is nagyon laza dőlési szöggel. Szedtük a lábunkat ahogyan csak tudtuk, ennek köszönhetően valahogy bemelegedtünk. Végre elértek a napsugarak, innen a fázós “időszaknak” vége volt.

Kék ponttal jelölt utunk egyre merészebben kezdett kapaszkodni felfele. Közben megláttuk utunk fő célpontját – a Pietrosz csúcsot – amely pontosan a hátunk mögé került. Hű, de messzire volt és pontosan az ellenkező irányba mentünk, vagyis egy darabig távolodtunk tőle. A 12 Apostolok sziklái északra vezettek, a Pietrosz pedig dél irányba emelgette büszke tömbjét. Nagyon bíztam a nálam levő digitális térképben, reméltem nagyon, hogy a tervezett 35 km nem lesz jelentősen több.

Gyímesi tájakhoz hasonló vidéken menetelünk felfele. Igaz a táj kissé mélyebb völgyeket rajzolt és magasabb hegyekkel kecsegtetett. De nagyon hasonlított a csángók vidékéhez. Nagyon jó iramban haladtunk egyre meredekebben felfele, sőt az erdős területeken ahol nem volt kilátás, a lehető leggyorsabbra kapcsoltuk gyaloglásunk ütemét. Mélyen szívtuk a friss üde őszi levegőt, nagyon jól esett a mozgás a sok autóút után. Egy mellékgerincre érkezünk, ahonnan egy tényleges sétaút választott el az Apostolok sziklaformációitól. Jóformán minden vulkanikus követ megkerülünk, felmászunk rájuk, élvezzük a pillanatokat, majd a két legmagasabb pontra is feljutunk, némi elementáris sziklamászással. Reggelinket (tízórainkat) egy sziklaudvarban fogyasztjuk el, kényelmes módon (1770 m / 9,45 – 10,45 h).

Evés után végre a Pietrosz felé vesszük az irányt, vagyis délre. Tehát kezdtünk közeledni a hegység legmagasabb pontja felé, de jujj milyen távol volt. Szerencsénkre egy nagyon laza 14 km-es mellékgerinc útvonala következett, amely nagyjából 1700-1800 m között vezetett bennünket a szintgörbén. Ennek köszönhetően nagyon jól haladtunk, eléggé gyors iramban. Ezen a szakaszon figyelmünket lekötötte a szarvasbőgés, amely nagyon szokatlanul érintett bennünket, hiszen délidő környékén nemigazán szokásos az effajta viselkedés a szarvasoktól. Nagy figyelemmel és csendben ülve, közben menetelve hallgattuk az egyre közeledő hangokat. Sajnos az állatokat nem tudtuk szemügyre venni a sűrű erdő miatt. De nekünk ez máris a habot jelentette túratortánkon! Nagyon boldogok voltunk!

Lassan, de biztosan közeledett a Pietrosz tömbje, pedig menetelésünk nem hagyott egyáltalán alább. A tömb előtt veszítettünk kb 150 m szintet, amelyet természetesen vissza kellett másznunk a Pietrosz felé. Véget ért a kényelmes “álmodozásunk” és a tömbre felfele meredek – de kibírható – kapaszkodó várt ránk. Csakazértis akartuk kitűzött időpontunkat elérni, ezért keményen, de élvezettel szedtük lábainkat. Széles és lapos köveken lépkedtünk egyre fennebb és két kis köves domb után, máris a hegység legmagasabb pontján álltunk, a Pietroszon (2100 m / 15,00 – 16,15 h). Kitűzött időpontunkat a 15,00 órát percnyi pontossággal értük el, mint a svájci óra! Hű, milyen vagány érzés volt! Körbefotózva a tájat, csodálatos tájképeket fedeztünk fel szemeinkkel. Közben felhők kerültek a magasba, de kilátásunkat egyáltalán nem zavarták. A szélrózsa minden irányába nézhettünk és próbáltuk beazonosítani az ismert vidékeket. Felismertük a Ciblest, a Radnai havasokat, a Csalhót, a Nagyhagymást, a Görgényi havasokat és a Hargita egy részét. Kelemen-havasok tetejéről láttuk a Rekettyést a meteo állomással, a magyar Negojt, a Kis Beszterce tömbjét. Nem utolsó sorban megpillantottuk az Istenszékét, amely különleges értéket jelent egyesületünk tagjainak számára. Székelyföld irányába különleges módon a Nap sugarai betörtek a felhők között, mintha a Mennyországot idézte volna elénkbe.

Megebédeltünk, az ottlevő kutyákat is jól beetettük, majd indultunk lefele. Leszökdécselve a Pietrosz-tömb szikláin, a Haita-völgy patakán, piros kereszt jelzésen mentünk le. Eleinte füves, keskeny ösvényen, majd széles erdőkitermelő úton. A szakasz könnyedsége miatt az utolsó 12 kilométeren fiatalos energiával szedtük lábainkat az autóig (1100 m / 18,45 h). Az autósút visszafele tartó 300 km-ét szintén problémák nélkül bonyolítottuk le és ejféltájt mindenki hazaérkezett szerencsésen.

Fotók https://www.facebook.com/media/set?vanity=100064677970688&set=a.708158284683431

 

2023. szeptember 25., hétfő

Báj-havas északi része és Nagykőhavas lábánál, szept 24

Csodálatos kilenc személy jelent meg Predeál felső részében található volt Csaplya-menedékház – most már szálloda – helyszínén. Nagyon boldogok voltunk és köszönhetően a felhőtlen égboltnak, türelmetlenek voltunk elindulni a kiválasztott útvonalon (1150 m / 8,00 h). Maroknyi csapatunkat Csíkszeredából, Sepsibükszádról, Sepsiszentgyörgyről és Brassóból alkottuk.

Mivel 27 kilométer állt talpaink előtt, ezért gyorsabb tempót diktáltunk már az indulásnál. Sajnos egy túratársunknak ez nem tetszett, így visszafordult. Lehet ami nekem könnyebb, másnak nehezebb, de menetelni kellett. Észre kellett vennem, hogy nem kivitelezhető egy gyorsabb ritmus túránk során, ezért ha nem akartam egyedül maradni, így egy lassúbb ütemtervet kellett az agyban kidolgozni. És sikerült, mert egy olyan fegyelmezett csapattal túráztunk, akik megértették mi a csapatszellem.

Tehát teljes nyugodtsággal menetelünk fel (sétálunk) a Susaihoz. Néhány kutya jelzi, hogy mégis magánterület környékén járkálunk, de ez nem okozott gondot, hiszen már n-szer jártam a vidéken. A volt menedékház – most vendéglő – udvarán telepedünk le reggelizni, nagyon zavar a sok fehér, modern építésezti alkotás, ami most jellemzi az építményt. Nagyon elveszítette a varázsát, amit egykor nyújtott a kedves túrázó vendégeknek.

Nos, reggelink elfogyasztása után örvendeztünk. Vajon miért? Hiszen lefele út várt ránk az Azuga völgye felé! Különben az egész útvonal hullámvasútra hasonlított, hiszen hol fel, hol le meneteltünk. Harmatos magas fűben megyünk lefele, követjük a piros háromszög jelzést kitartóan. Előttünk emelkednek egyre magasabb dombok, tudtam, hogy ezek megmászásra várnak, persze, nem említettem barátaimnak. Beérünk az Azuga völgyébe, majd kényelmes kapaszkodóval – de kitartóan – érjük el a Vörös-tó (amely zöld volt) helyszínét. Nagyon megható és elvarázsolt hely, minden ember megtalálhatja nyugalmát ezen helyen.

Nyugalmi állapot után kissé elviharzunk rossz irányba, majd rátérve a helyes útra rövid ideig nyugalom értelmezi a csapatot. Beérve a patakba és az erdőkitermelő útba, azt hittük, hogy kényelmesen folytathatjuk utunkat. Hát nem éppen! Térképünk jelzett, hogy ideje bemenni a derékig érő málnásba...és csihányba!. Testünket meggyógyítva sok-sok betegségtől, vad helyeken menetelünk tovább, majd felérve egy mellégerincre, jelzésünk úttalan utakon vezet tovább felfele. Vastag fenyőfa ágakat ölelünk magunk köré, toljuk magunk elé, csak haladjunk. Valahogy kiérünk a szeretett fák öleléséből és magas fűben ki kellett kapaszkodnunk a gerincre. Mindez jelzett úton, jelzés nélkül. Jaaaj de boldogok voltunk, amikor kiértünk a gerincre, hát még a Tigai csúcsra! Itt rögtön megpihentünk, az 5 Hegy által biztosított panorámánál megebédeltünk, szinte el is aludtunk (1699 m / 13,50 – 14,35 h).

Jaj milyen jó a Természet által nyújtott pihenő, de menni kell. Félúton vagyunk, leszámítva a szintkülönbségeket. Tudom, gyorsabban haladunk lefele, habár két komolyabb emelkedő van előttünk. Nyugi van! Lefele néhány csúcsot még kimászunk jelentős szintkülönbség nélkül, majd a kedves András csúcson fotózkodunk. Aztán beérünk ismét a főgerincen található útba, pontosan a vízválasztóhoz. Garcsin- és Azuga-völgy vízválasztóján vagyunk.

Utolsó két emelkedő egyikénél kezdjük útvonalunk lejárását. Nem is találtuk komolyabb kihívásnak ezt az emelkedőt, esetleg a végén volt némi “köptető” de alig 50 méteren. Következett egy hosszadalmas, 500 méteres ereszkedő, mialatt találgattuk, hogy szarvas-, vagy medvebőgést hallottunk. Szerintem szarvas volt! Beérünk a nagy alagút melletti vasútvonalhoz, egy vonat mellett gyorsan elkapjuk ösvényünket és az utolsó 200 méter szintet kellett leküzdenünk....felfele. Persze, hogy megcsináltuk, hiszen nem írnám ezen sorokat :).

Hű, de mennyire felszabadult a csapat, habár még 1 km választott el az autókig. Felfele nem hangzott el sok szó, de fent....mindenki nagy boldogsággal és feltöltődéssel gyalogolt a kijelölt útvonalon.

Megérkezünk az autókhoz! Szuper! Mindenki boldog! Haza kell menni! Vajon jól éreztük magunkat? Igen! (1150 m / 19,15 h)

Fotók itt


2023. szeptember 3., vasárnap

Kisbakancs-túra a Nagy Mező havasra, szept 2

Gyönyörű szeptemberi szombaton gyülekeztünk a Bucsin tetőn. Az égbolt tisztán mélykék volt, akár fejest lehetett volna ugrani az univerzumba, innen a Földről a végtelenbe. Kedvesebbnél kedvesebb ismerősök, barátok, lelki kötődéssel rendelkező személyek kezdtek megjelenni a találkozó helyünkön, ahová igazi turistaként, kiváló pontossággal érkeztek. Gondolom – és hiszem - , hogy minden résztvevőnek a lelke mélyén, a gyerekkori emlékek még mindig nagyon tükröződnek viszza. Természetesen itt a 34 felnőtt személyre gondolok, hiszen e csapat mellett 3 résztvevő az igazi gyerekkorát élik a jelenben. Csíkszéki, barcasági és háromszéki turistákból alkotott csapat állt készen a Görgényi-havasok legmagasabb pontjára való feljutásához.

Koránkelés és hosszú utazás után indultunk a Bucsin tetőről (1280 m / 8,40 h). Rövid séta után elhagyjuk a műutat és köszöntöttem a jelenlevőket. Jó állapotban levő irányjelző táblák mutatják helyenként utunkat a Nagy Mező-havas felé. A Ferenci-láza felé – amely egyben a hatalmas kráter szélének egyik kiemelkedése – folytonosan emelkedtünk és mindvégig csemegézni lehetett a rengeteg áfonyából, amiért sokszor le sem kellett hajolni. Az áfonya mellett málnával lehetett az erdei ízvilágskálát fokozni. A gyerekek már itt az elején rendesen meglilultak, kezük-szájuk sötét színben pompáztak.

Felértünk a kráter szélére, onnan nagyon kényelmes útszakasz következett enyhén lefele, majd felfele. Balra (nyugatra) Szováta irányába lehetett volna eljutni, talán egy következő alkalommal az lesz a célpontunk. Addig is folytattuk utunkat a Nagy Mező-havas felé, jókora pocsolyákat kerülgetve. Ahhoz, hogy belássunk a kráter aljába, ezért el kellett hagynunk kényelmes “életünket”. Egy már korábban bejárt útvonalról volt szó, áfonyás és borókabokrok között evickélve. Egy nagyon vékony ösvényt lehetett követni és alkalomadtán nagyon szép kilátás nyílt a jobb oldalunkon lefele a mélybe. Ennek a látványnak ára volt, hiszen ahhoz, hogy a csúcsra érjünk, jóformán toronyiránt küzdöttünk át az említett bokrokon. A gyerekek haladtak a legnehezebben, hiszen az erős bokrok komoly akadályt jelentettek nekik. Mindenki ügyesen – szerencsére széles mosollyal a száján – harcolta felfele magát és nagy megkönnyebbüléssel értékeltük a csúcsra való érkezés pillanatát (1776 m / 12,40 – 14,15 h).

A kellemes időben kifeküdtünk pihenni, falatozni, akár kissé szundikálni is. Volt időnk bőven, kihasználtuk teljes mértékben. Csoportfotó készítése után, a közelebbi és távolabbi hegységeket, medencéket azonosítottuk, majd szedelőzködtünk és elindultunk visszafele. Természetesen a bokros feljövetelünket kikerültük a kényelmes és széles erdei úton. Áfonyaszedőkkel is találkoztunk, akik fésűkkel szedték eladásra a gyümölcsöt. Kis körutunkat bezártuk azon a tisztáson, ahol felfele menet a bokros útvonalunk kezdődött. Innen ugyanazt az utat követtük, mint felfele menet. Ezért a kis Csongi kapta a megbízást a túra további vezetésére. Én inkább hátul – többnyire a sereghajtó társaságában – jártam le a túra hátralevő részét. Szerencsésen megérkeztünk az autóinkhoz (1280 m / 17,00 h), de a társaság nagy részétől még nem búcsúztunk, hiszen Borzont szélében található Basa fogadóban voltunk hivatalosak, ahol ki-ki a maga módján ünnepelhette meg a túra sikerét.

Nagyon köszönöm mindenkinek a túrán való részvételt, kiváló csapattal jutottunk fel a Görgényi-havasok legmagasabbjára. Máskor is szeretettel várlak!

Fotók itt

2023. augusztus 28., hétfő

Fogarasi-havasok: Moldoveanu-csúcs, aug 26

Túrázó karrierem kezdete óta – gyakorlatilag 33 éve – szeretek járni a Fogarasi havasokba. Lenyűgöznek a magas sziklaszirtek, a vad északi mellékgerincek, a hosszú déli lankásabb hegyhátak, a glaciális völgyekben megbújó tavak és nem utolsó sorban a híres főgerinc útvonala, amely minden túrázónak kihívást jelent. Ezalatt az idő alatt minden évszakban többször is megfordultam e vidéken és tapasztaltam a nyári – főleg augusztusi – úgymond csúcsforgalmat. Menő igaz, hogy ilyenkor lehet a legkönnyebben “meghódítani álmaink szerelmét”, hiszen szeptembertől júniusig csak azon túrázóknak engedi megtekinteni szépséges formáit, akik nemcsak felszereléssel-, nemcsak tapasztalattal rendelkeznek, hanem a magashegyi túrázást szívügyüknek tekintik. A hosszú távolságok és nagy szintkülönbségek miatt nehéz egy napra túrát szervezni, vagyis csakis azoknak ajánlott, akik jó fizikai képességgel rendelkeznek. Az ország legmagasabb csúcsát északi részről inkább két napra illik beprogramozni, hiszen sokkal több időt tölthetünk e csodálatos tájban. Akik egy napot áldoznak a hegység ezen részének bejárására, azok jelentős távolságra és szintre kell számítsanak, plusz ide kell számítanunk a vele járó fáradtságot és a túratársainkkal való esti beszélgetések, ismerkedések hiányát. Manapság azonban nagyon divatos a Moldoveanu-csúcs egy nap alatti megmászása a déli oldalról, hiszen autóval rengetegen kihasználják az erdőkitermelő út nyújtotta megközelítési lehetőséget. Ennek az a hátránya, hogy nagyon sok olyan személy jut fel a magasságokba, akik teljesen párhuzamos életet élnek a turistáskodással. Most is láttunk rengeteg hazánk fiát, akik városi öltözékben, lábbelikben, négykézláb kapaszkodtak az amúgy egyáltalán nem nehéz szakaszokon. És itt nem nagyon idős emberekről beszélek, hanem életerős huszonéves srácokról. Ha nem lenne ez a déli részről való autós megközelítési lehetőség, akkor az ország legmagasabb csúcsán a legforgalmasabb időszakban is maximum a két kezünkön és két lábunkon található ujjaink számával megegyező turistát látnánk és nem többszáz aspiránst, akiknek a hegy nem jelent abszolút semmit. Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a déli autós megközelítés háromszor kevesebb távot és szintkülönbséget jelent az északihoz képest.

Nos, székelyföldiként egyértelműen az igazi kihívást jelentő északi megközelítésen terveztem útvonalunkat, amelyet 2023 augusztus 26-án szombaton tudtuk életbe léptetni. Összesen 17-en vettünk részt a túrán, gyergyószéki-, csíkszéki- és háromszéki túrázókkal. Még alig pirkadt, amikor megjelentünk a Szombat-völgyi turistaközpontnál (700 m / 5,50 h). Autóinkkal elsősorban megoldottuk a logisztikai kérdést, hiszen nem kívántuk legyalogolni aszfalton az utolsó 7 km-t, ezért az egyiket a túraútvonal végén hagytuk. Ezalatt a csapat nagyrésze felsétált a Szombat-völgyi menedékházhoz, majd később mi sofőrök és a csíki csoport a helyszínen csatlakoztunk. Innen egyesült erővel vágtunk neki az előttünk álló feladatoknak (1401 m / 8,00 – 8,20 h).

A menedékháztól kényelmes ösvényen közelítettük meg a völgykatlan eredetét, majd egy meredek kapaszkodó után áfonyás bokrok között pihenhettünk meg, ahol a Nap sugarai is kezdtek elérni bennünket. A völgy felső fele ismét egy lankásabb emelkedővel folytatódott, majd a Nagy Ablak előtt újabb nagyon meredek szakaszt kellett kapaszkodjunk. Nyugodt, de folyamatos iramban haladtunk, máris a Nagy Ablakban, a főgerincen álltunk, ahol megérdemelt tízórainkat elfogyasztottuk (2180 m / 10,15 – 11,00 h).

Megújult erővel folytattuk utunkat a főgerincen. Már az első csúcsról – Szalonna – megpillanthattuk a Vistea – Moldoveanu “háztetőt”, amely túránk egyik célpontja volt. A főgerinc útvonala fel-le vezetett, jelentős szintkülönbségeket jártunk le gyaloglásunk során. Ugyan minden csúcsra nem kellett felmásznunk, de két társunk ragaszkodott a teljesítményhez és amíg mi pihentünk, addig ők azokat is bevállalták. Útvonalunk a Kis- és Nagy Gălășescu-, Gălbenele- és Hârtopu Ursului csúcsok közelségében vezetett el, majd beereszkedve a Vistea nyeregbe, az utolsó komoly emelkedő következett. A nyeregből társultunk a déli oldalról érkezőkkel, így a Nagy Vist csúcsára vezető szakaszon, ember-embert érő sorban voltunk kénytelenek haladni. Természetesen a hegyre alkalmatlanokat gyorsan tudtuk kerülni, de így is jelentős időveszteséggel kellett számolnunk. Felértünk a Nagy Vist csúcsára, vagyis pár méterrel alája, ahol kialakítottuk a mini Székelyföldet és letelepedtünk (2527 m / 14,15 – 15,00 h).

Lelkileg is felkészültünk az emberáradattal való szembenállással, majd végigmentünk a Moldoveanu csúcsig problémák nélkül. Ahol tudtuk, sikerült kikerülnünk az ösvényben álldogálókat. Az ország csúcsán sorban álltak a csúcsfotóért. Mi zászlós képet úgysem akartunk, ezért „pofátlanul” kikerültünk kb 100 embert és letelepedtünk a csúcs tövébe. Itt is sikerült nagyon jó csoportképet készíteni és elmagyaráztuk azoknak akik ránk nehezteltek az előrenyomulásért, hogy nem kívánunk zászlós képet és nincs időnk órákat állni, mivel a leereszkedési útvonalunk nehézsége és hosszúsága nem egyezik meg az övékével. Mi csodálatos perceket töltöttünk a csúcson így is és hamarosan el is tűntünk onnan (2544 m / 15,20 – 15,40 h).

Visszatértünk a Nagy Vist csúcsára, még keveset tébláboltunk ott, aztán visszaereszkedtünk a Nagy Vist nyeregbe (2310 m / 16,20 – 16,40 h). Már sokkal kevesebben jöttek felfele ezen a szakaszon, így gondok nélkül teljesítettük a szakaszt. Kis pihenő és falatozás után északra fordultunk a Nagy Vist-völgy irányába, amelyen hirtelen 600 méter szintet kellett beereszkednünk. Kőfolyásos ösvényben nem siettünk, inkább a biztonságot helyeztük előtérben. Sikeresen lejövünk a régi menedékhely alapjához, majd a csörgedező patak hangjára lettünk figyelmesek, hiszen vízkészletünk vagy fogyóban volt, vagy elfogyott, vagy felmelegedett.

Felfrissülve a hideg víztől folytattuk lefele utunkat a völgyön. Már számoltuk a megmaradt kilométereket, amikor egyik hölgy túratársunk, egy rossz lépésnek köszönhetően kificamította bokáját. Gyorsan átgondoltuk a helyzetet, hogyan lehet megoldani, még két román fiatalember is besegített az ápolásban. Terveinket elkészítve mi sofőrök rohantunk lefele az autóhoz, amely közel 9 km távolságra volt tőlünk. Más mindenki igyekezett besegíteni a lefele jutásban, ugyanakkor a hölgy még saját lábán bicegve, de barátunk hátán is megtett jó 2 km-t. Ez az összefogásos munka példás eredménnyel zárult, hiszen alig sötétedés után mindenki szerencsésen leért biztonságosan az autókhoz (700 m / 21,00 h). Nagy megnyugvással értékeltük a magunk mögött hagyott eseményeket és hosszadalmas búcsúzkodást követően indultunk hazafelé.

Nagyon köszönöm mindenkinek a túrán való részvételt! Igazi csapatszellem uralkodott és ennek köszönhetően minden olajozottan működött. Szívből gratulálok Nektek a nemmindennapi teljesítményért és kívánom, hogy újra találkozzunk túráink során!

Fotók itt




2023. augusztus 20., vasárnap

Kisbakancs-túra a Királykőn, aug 19

2023 augusztus 19-én szombaton jött el a nagy nap, amikor kisbakancs-csapatunkkal először vettünk részt egy komoly kihívásokkal rendelkező magashegyi túrán. A létszámkorlátozott eseményen végül 37-en jelentünk meg, ebből 9 gyerek volt. A magashegyi túrának “ára” van, hiszen 5 órakor kelnünk kellett, de a kézdivásárhelyi és csíkszeredai társainknak ennél is korábban. A megbeszélt időben megérkezett mindenki a helyszínre és egy szónoklás után indult is a túra (849 m / 7,20 h).

A Plaiul Foii környékén még sokan aludtak, mi már a magaslatok felé vettük az irányt. Gyönyörű, napsütéses időben a sárga háromszög jelzést követtük egyelőre az aszfaltos úton, majd egy forrás után jobbra kanyarodtunk, a Medvék völgye irányába. Hosszú tisztásokon enyhén emelkedtünk, közben megfigyeltük a közeledő hegységet és a bejárandó útvonalunkat, majd beérve az erdőbe egyre meredekebb útszakasszal volt dolgunk. Friss erővel problémák nélkül jutottunk fel a Diana-menedékhely mellé, ahol reggeliztünk és alaposan megpihentünk a sziklás terep előtt (1480 m / 9,15 – 10,30 h).

A menedékhelytől kék háromszög jelzés követtünk továbbra a Pap-völgy felé. Egy meredek erdei ösvény után a sziklák lábánál találtuk magunkat, ahol az első komolyabb leküzdeni való feladat várt ránk. Egy 20 méteres sziklafalon taláható repedésen másztunk ki drótkötél mellett, majd egy rövid párkány után völgybe ereszkedtünk be, szintén kifeszített drótkötél segítségével. Mindenki ügyesen és bátran járta végig ezt a szakaszt, a gyerekek is nagyon profi módon, zokszó nélkül tették kezüket-lábukat a mészkősziklán. Ezután ismét egy meredek, de könnyen kimászható szakasz következett, majd törpefenyők között is szükséges volt utunkat követnünk. Elérjük a völgyet, amelyben kőfolyáson kellett felkapaszkodni a Diana-gerinc alatt. Egy egyenes és füves helyen megpihentünk, közben a Nap keresztüljött a Királykő gerincén, innen búcsút mondhattunk a hűvös délelőttnek. Újabb felfrissülés után, újabb adag kőfolyást tudtunk magunk mögött és a Diana-gerinc szűk nyergébe jutottunk. Innen már csak néhány lépés volt törpefenyők között az útvonalunk legmagasabb pontjáig, a Pap csúcsig, ahol megérdemelten megpihentünk és ebédeltünk (1970 m / 13,15 – 14,20 h).

Jó érzés volt kinyújtózkodni az amúgy keskeny helyen, de mindenki megtalálta helyét a gyepen. A Napot is vékony felhők borították, így nagyon kellemes időben volt részünk idefent. Pihenésünk végén csoportképeket készítettünk és elindultunk lefele. Leereszkedtünk a főgerincen a Forrás-völgyi nyeregbe, majd balra térve kék sáv jelzésen erős karú törpefenyők között kellett átvergődnünk a sziklaforrásig. Mindenki egy-egy pohárral fogyaszthatott a különleges helyen kialakult vízből, majd folytattuk ereszkedésünket a Zergepárkányon. Két komolyabb kőfolyáson kellett nagyon ügyelve lemennünk, így is néhány követ véletlenül legörgettünk, szerencsére senkit nem érve el. Elértük a párkány vízszintes szakaszát, ahol az utunk nehézségei véget értek. Itt kipróbáltuk a visszhangot, a szemben levő Orgonák falai ontották vissza kurjantásainkat. A párkányról közben gyönyörű kilátásunk volt az alattunk levő mély völgybe. Egy rövid erdei ösvényen való ereszkedés után visszatértünk a Diana menedékhelyhez, ahol körutunk bezárult (1480 m / 16,45 – 17,30 h).

Kiadós pihenő után ugyanazon a Medvék völgyén jöttünk le, mint a reggel felfele tartó utunkon. Egészen lent az erdőből kiérve juhnyájat zavartunk meg a legelésükből, a pásztornak azonban beszélgethetnékje volt velünk. Elértük az aszfaltos utat, hamarosan a hideg vízű forrásból oltottuk szomjunkat. Rövid séta után befejeztük ezt a csodálatos napot szép emberekkel (849 m / 19,20 h).

Nagyon jól éreztem magam Veletek, remélem tetszett ez a különleges túra. Köszönöm, hogy részt vettetek és gratulálok mindannyiatoknak az elért sikerért! Kiemelném itt az összes gyereket, akik hősiesen gyalogoltak végig, nehéz terepviszonyok között. Ügyesek voltatok!

Fotók itt