2024. február 4., vasárnap

Sepsibodok környéke, feb 3

Viszonylag enyhe idő jellemezte 2024 február 3-án szombat délelőttjét, amikor a Bodoki havasra készültünk. Az elmúlt napok fagyos időszakának köszönhetően, még a mostani enyhülés miatt egyelőre maradt a télies tájkép Háromszék ezen vidékén. Már 10 óra is el volt múlva az indulásunk időpontja idejében. Sepsibodok északkeleti részén hagytuk az autót, majd a borvíztöltőde felé vettük az irányt. A völgyön felfele gyalogolva szemügyre vettük a hegyoldalak közötti különbséget. Éspedig a déli kitettségű oldalakon teljesen száraz volt, míg az északi oldalakat hó borította. A völgy menti utat pedig jég és vékony hóréteg borította, Csongi nagy örömére.

A töltőde előtt sárga pont turistajelzésünk átvezetett a patakon, néhány kedves lovacska közvetlen közelében. Bemegyünk az erdőbe, egy ideig követjük a patak medrét, majd a meredek oldalban kezdünk felkapaszkodni. Egyelőre harántozzuk a hegyoldalt, majd hirtelen felkapaszkodunk egy mellékgerincre. A táj egyre téliesebbé változik, a hó vastagsága is egyre nő, habár messze elmarad a február elejei szokásostól. A lombhullató erdőben megjelenik néhány fenyőfa, amely zöldjével szépíti a ködös tájat. Egy vadászles mellett haladunk el, majd egy jó meredek kapaszkodót magunk után hagyva, megérkezünk a Kincsás alatti menedékhelyhez, bő 3 óra gyaloglás után. Itt 1000 méter magasságban egyre sűrűsödő köd fogadott és vastag hótakaró. Habár közel voltunk a Bodoki tetőtől, már otthonról úgy terveztük, hogy kihagyjuk a csúcsot. És jól is tettük, hiszen a sűrű ködben nulla kilátásunk lett volna odafentről. Ellenben fel voltunk készülve a szalonnasütésre és miután beszereztük a tüzifát, előszőr felhasználtuk a Csongi által két és fél kilométerről cipelt szárazágait tűzgyújtónak. Tábortűzünk amíg égett, betekintettünk a menedékhelyre, ahol tisztaság fogadott. A két priccsen matracok vannak, az asztalon emlékkönyv, a polcon néhány alkalmatosság az éjszakai ottléthez, illetve a földön még egy kis szőnyeg is hevert.

Bő másfél órát töltöttünk a tűz melegének köszönhetően kényelmesen. Két túrázó sétált el mellettünk, akikkel röviden elbeszélgettünk. Miután jóllaktunk sült szalonnával és forró teával, elindultunk lefele a piros háromszögt követve, amely együtt haladt egy darabon a kék ponttal. Ha a Kincsás alatti tisztáson szélcsend volt, a lefele út első szakaszán igen erős szél nehezítette meg előrehaladásunkat. Na de lefele mégis nagyon jól meneteltünk, főleg energiafeltöltés után. Egy útkereszteződésben balra térünk, követve a piros jelzést a Sütei-borvíz felé. Meredek ereszkedőben van részünk, hirtelen a ködből is kiértünk. A távolban rögtön két vaddisznót vettünk szemügyre, ahogyan szaladtak el. Ezen a szakaszon és nemcsak – rengeteg vadállat nyomait láttunk, bizonyítván tehát mégis van élet a Bodoki havasokban.

Meredek ereszkedőnket követően megérkezünk a Sütei borvízhez. A 2012-ben népi kalákával kialakított borvízforrás környéke, ma már elhanyagolt állapotban található. Ami jó állapotban még megmaradt az a borvízforrás és a kemencével ellátott lefödött pihenőhely. A forrás fölötti faszerkezet korhadó állapotban van, a borvízmedence teljesen beomlott és a játszótérnek már híre-hamva sincs. Pedig emlékszünk még néhány éve, amikor jókat lehetett fürödni a nyári melegben, illetve a gyerekek előszeretettel használták az erdei játszóteret.

Ilyen emlékekkel hagytuk magunk mögött a borvízforrás környékét, leereszkedünk a patakvölgyön és a vasút közelébe érünk az Olt folyása mellé. Balra fordulunk és Bodok felé menetelünk az egyre szürkölödő tájban. Unaloműzésképpen Csongi néhány kavicsot dobál az Oltba, majd még sötétség előtt szerencsésen visszaérkezünk a kiindulópontunkba, az autóhoz.

Fotók itt

2024. január 22., hétfő

Sepsibükszád környéke, jan 21

Kellemes séta, csúszkálás a befagyott állóvizek jegén, termálvíz feltörésének megfigyelése, finom borvizek kóstolása....nagyjából így lehetne jellemezni egy röpke Sepsibükszád környéki kirándulás “receptjét”.

2024 január 21-én vasárnap a fent említett település vasútállomásának közeléből indultunk a Fenyőfarki-borvíz irányába. Ahogyan kiemelkedtünk az Olt-folyó mély medréből, kitárult mindenfelé a táj. Menetirányunkban a Hargita-hegység utolsó kiemelkedéseit figyeltük, a látványos Nagy Murgó zárta a látóhatárt. Ha megfordultunk, akkor a Bodoki-havasok északi gerince és az alatta elterülő Sepsibükszád látványa fogadott. Az északi gerinc leglátványosabb részét a Torjai-hágó, tőle jobbra a Burdé-tető és balra a Kőmöge jelentette. Ugyanakkor menetközben karnyújtásnyira volt a Csomád tömbje, amely sejtelmesen emelkedett ki a délelőtti ködből és természetesen nem hagyható ki az Alsó Sólyomkő hegyes sziklája sem.

A borvízhez tartó utunkon befagyott állóvizeket találtunk, amelyek jegén csúszkálni lehetett. Későbbiekben egy esztena közelében jártunk, ahol a sok kutya épp csak üdvözölt, nem a veszedelmes oldalaikat mutatták. Rövid időn belül a Fenyőfarki borvízből ittunk és a napsütésben elfogyasztottuk elemózsiánkat.

Egy nehezen megtalált ösvényen, erdőn keresztül jutottunk el a Mikes család tulajdonában levő Dobricai vadászházhoz, ahol egy kis pihenőt tartottunk a kellemes időben. Továbbá lejöttünk az Alsó Sólyomkő tövéhez, itt egy jókora jégen élveztük csúszkálással az élet apró örömeit. Balról kerültük meg a hegyes sziklát, leereszkedtünk az Olt medrébe és a szabad termálvizet kerestük fel. Kezdtem is bánni a fürdőruha hiányát. Útvonalunk utolsó szakasza az Alsó Sólyomkő alatt vezetett el, nagyon sok befagyott állóvizek jegén keresztül értünk vissza kiindulópontunkhoz.

Fotók itt

2024. január 15., hétfő

Hargita-hegység északi része, jan 13-14

Jóformán felfedező túrának is számíthatom az elmúlt hétvégi kiruccanást, amely 2024 január 13-14 között zajlott le. Célunk két nap alatt lejárni Marosfőről az Osztoros kráterig, majd tovább a főgerincen a Fertő nyeregig és lejutni Csíkmadarasra. Az időjárás normálisan téliesnek ígérkezett az előrejelzések szerint, ezért elindultunk a kétnapos kalandra.

Vonattal jutottunk el Csíkszentdomokosig, ahonnan Zozó barátom autójával elvitt a marosfői kiindulópontunkig, éspedig a Fészek panzió kapujáig. Ezúttal is köszönöm az autós szállítást, nagyon sokat segített a túránk véghezviteléhez. Havas táj fogadott az indulásnál, habár a hó vastagsága nem a január közepén megszokott hangulatot tükrözte (820 m / 10,45 h). Egy kétarasznyi széles csermelyen léptünk át, ez nem volt más mint az a Maros, amely jóval később Szegednél a Tiszába ömlik. Zsókok patakán mendegélünk felfele, majd egy kis kunyhónál jobbra térünk. Itt jóformán a szintet tartjuk, tehát menés közben is úgymond megpihenhetünk. A kék kereszt turistajelzést hiába keressük, hiszen az nagy ritkán bukkant fel. A hagyományos- és digitális térképeket követtük, ezek nélkül még véletlenül sem jutottunk volna el aznapi célunkba. Egy rövid ereszkedő után, egy óriási tisztáson a Jenőfalvi nyeregbe érünk, ahol kereszteztük a Mária utat (945 m / 12,45 h).

Kutatjuk utunk további szakaszát az Osztoros felé. A Borkút- és az Osztoros patakok közötti mellékgericen gyalogolunk felfele, immár jelentősebb mennyiségű hóban. Semmi nyom előttünk, csak egy szekérútnyi széles ösvény amelyet követünk. Lazán emelkedünk egyre magasabbra, egyáltalán nem megerőltető módon. Igaz a hátizsákok súlya jóval megnehezítette a túránk kimenetelét. Kényelmes útszakaszunkat megtörte jónéhány kidőlt fenyőfa, amelyeket ki kellett kerülnünk, vagy át kellett másznunk. Emiatt a helyes utunkból is kitértünk, jelzés hiányában néhányszor rossz ösvényt választottunk a továbbhaladásra. Szerencsére mindvégig résen voltunk, a térképek segítségével tévelygéseink nem tartottak sokáig. Egyszerűen semmi esélyünk nem lettek volna ezek segítsége nélkül.

Felérünk az Osztoros-kráter szélére, igazi téli körülmények között (1340 m / 15,10 h). Kisebb tisztásokat hosszában szeltünk át, itt térdig érő havat is kellett taposnunk. Nagyon lelassult az előrehaladásunk emiatt, de legalább jó úton voltunk. A kráter szélén törtük a havat, elhaladunk az Osztoros fenyőfával borított teteje alatt, majd két útkereszteződést is magunk mögött hagyunk. Ezek csak a digitális térképen voltak feltüntetve, a hagyományosan nem. Izgalmas útvonalnak néztünk elébe, főleg a sötétség is rohamosan közeledett.

Egy ereszkedő után elérjük a kék sávval jelzett főgerinc útvonalat. Kissé fellélegeztünk, hiszen a jobb minőségű turistajelzésekben reménykedtünk. Hála Istennek így is történt, a szombati útvonalunk utolsó szakaszán nagyon jól tudtuk követni a kék sáv jelzést. Ez némileg felgyorsította az előrehaladásunkat, de már így is nagyon szürkülödött.

Megérkezünk az Ördög-tó lápvidékéhez, ahol picit megpihentünk. Idő szűkében meg sem látogattuk a közelben levő borvizet, inkább igyekeztünk tovább megkeresni az éjszakai szállásunkat. Egy nagy tisztáson ért utol a sötétség, ahonnan már fejlámpa fényénél haladtunk tovább. A széles ösvényt jól tudtuk követni, azonban a nagy hó igen lelassította az előrehaladást. Lassan de biztosan kiérünk a Hídlás pusztára. Az erdőből kiérve erős szél fogadott, a lámpánk erős fényénél kutattunk a kis menedékhely után. Nagy megkönnyebbülés ért bennünket a menedékhely látványa során, gyorsan beléptünk a hegyimentők által épített kis faházikóba. Ezzel véget ért szerencsésen a szombati útvonalunk bejárása, amely 18 km-t foglalt magába (1270 m / 18,10 h).

Jókedvűen telt az esténk, habár a benti hőmérséklet sem igazán merészkedett a fagypont fölé, ezért egy fagyasztóláda egyes fokozataként jellemztük a körülményeket. Igaz ez jóval kellemesebb volt, mint a kinti mínusz tizenvalahány fok, erős széllel körítésként. Gázégővel meleg vacsorát fogyasztottunk, majd hálózsákos alvás következett.

Vasárnap reggel fél 6-kor ébredtünk, még világosság előtt nekiálltunk melegételt és teát készíteni. Amire kivirradt, teljesen elkészültünk az indulásra. Borongós időjárásban volt részünk, de a szél mintha nem volt annyira erős mint az előző este. Gondosan becsuktuk a házikó ajtaját és elindultunk dél irányba a Fertő-tető felé (1270 m / 8,00 h). Széles szekérutat követtünk kitartóan felfele. A kék sáv jelzés ezen a szakaszon elég hiányos volt, habár az eltévedés veszélye nem állt fenn. Nagyon lassan tudtunk felfele haladni, többnyire térdig érő-, vagy annál is mélyebb hóban. Óránként alig egy kilométer volt a teljesítényünk, szerencsére a csúcsig a távolság alig 3 km-t jelentett. Lépésről lépésre, szép lassan, de elértük a Fertő-tető alatti nyerget (1570 m / 10,45 h). A csúcsra nem vezet fel a jelzés, gondolom a sűrű fákkal benőtt tető miatt. A szél elég erősen fújt, a fellegeket szállította nagy sebességgel. Közben volt némi kilátás a Madarasi Hargita irányába, de annak tetejét nem láthattuk. Jókora ereszkedő következett a Fertő nyeregig. Hamarosan egy négykerekű nyomát fedeztük fel, ennek köszönhetően felszusszantunk, hiszen a nagy hó törésének munkája befejeződött. Kényelmesen jutottunk le a nyeregbe, ahol megérdemelt teánkat elfogyasztottuk és némi pihenőt is megengedtünk magunknak (1310 m / 11,20 – 11,30 h).

A nyeregből erdőkitermelő út vezetett le a Nagymadaras patakán keresztül egészen Csíkmadarasra. Még 16 km választott el a vasútállomástól, azonban dolgunk jóval könnyebb lett a kényelmes lejtős út miatt. Autók nyomában lépkedtünk, ez jelentősen felgyorsította eddigi gyaloglási sebességünket. Egyre lennebb érve a hó is kezdett vékonyodni, inkább jeges utat kellett elővigyázatossággal taposnunk. Az idő elteltével a hátizsákok is egyre jobban húzták vállainkat, pont jókor érkeztünk a Szederjes-borvíz pihenőhelyéhez, ahol 10 percet megengedtünk magunknak lazulni (950 m / 13,20 – 13,30 h). Finom és nem túl hideg borvizet ittunk.

Folytattuk gyaloglásunkat Csíkmadaras felé, elhagyunk egy kőbányát, majd kiérünk a keskeny völgyből a napsütötte oldalon. Ekkor a hátunk mögött megállt egy bácsi a kisfiával, aki felajánlotta, hogy bevisz a vasútállomásig. Kis autójába bepréselődtünk, így az utolsó 7 km-t alig néhány perc alatt tettük meg. Ennek köszönhetően pontosan a korábbi vonatot is elértük. Véget ért kétnapos kalandozásunk a Hargita-hegység északi részének vadonjában, szép téli körülmények között és igazi élményekkel dúsítva (700 m / 14,05 h).

Fotók itt

2024. január 7., vasárnap

Nagykőhavas-túra, jan 6

Jóformán minden év elején ellátogatok e számomra oly kedves hegységbe, ez évben sem tettem másként. Négyen indultunk, január elejéhez képest túlzottan kellemes időben a Malomdomboktól (700 m / 9,15 h). Inkább késő őszi tájkép vetítődött elénkbe, csak az előttünk álló magashegy teteje fehérlett, de az sem meggyőzően.

Sárga sáv útvonalat követtük a Sipoly-völgy mentén, majd a lezárt Hétlétrás szakadékot piros ponton kikerülve, fennebb ismét visszakerültünk az eredeti sárga jelzésbe. A meredek köves szakaszon nem siettünk, inkább élveztük a gyakori pihenőket. Egyre fennebb az ösvény kezdett jegessé válni és biza aki nem rendelkezett ezekkel a bizonyos “körmökkel”, annak fura módon – akár mókásan – sikerült feljutnia a menedékház előtti tisztásra. Viszonylag lezser forgalom volt az EKE-menedékház előtti téren, mi épp bementünk a kellemes hangulatú ebédlőbe, ahol csendes környezet fogadott. Néhány turista fogyasztotta elemózsiájukat, mi is ezzel a foglalkozással ütöttük el elkövetkező óránkat (1630 m / 12,40 – 13,45 h).

A menedékház melletti szamarakat meglátogatva indultunk neki a Nagykőhavas csúcsa felé. Itt a táj már télieshez hasonlított, a hó vastagsága is jelentős volt a kialakított ösvény mellett. Kimentünk a hegy gerincére, majd egy könnyű séta után elértük a legmagasabb pontot (1843 m / 15,00 – 15,30 h). Fantasztikus kilátásban volt részünk a magas felhőplafonnak köszönhetően. Északra a központi Hargita, a Csíki-havasok és a Nemere is látszott. Nyugatra a Fogarasi-havasok részlete zárta a panorámát. Keletre a Háromszéki havasokig és a Pintillőig szemléltük a tájat. Délre a Bucsecs hatalmas sziklatömbje és a Báj-havas látványa kényeztetett bennünket.

Jól megültük magunkat a csúcson, azon vettük észre magunkat, hogy igyekeznünk kell lefele mivel rohamosan érkezik a sötétedés. Lefele való utunk nagyon mókásan telt, mivel jóformán csúszkálva értünk vissza a menedékházhoz. Rövid szusszanás után a családi úton indultunk, amelyen szintén folytattuk a jóhangulatú és ugyanakkor gyors ereszkedést. A tisztás alatti forrásnál teljesen eltűnt a hó, így maradtunk a szapora lépéseknél. Az utunk utolsó szakaszán már nagyon beszürkült, de így is jól tudtuk követni a széles utat. A természetes fényt utolsó pillanatáig használtuk és ezzel meg is érkeztünk a túránk végcéljához, a Malomdombokhoz (700 m / 17,45 h).

Fotók itt

2023. november 28., kedd

Téli vándorlás Predeál és Busteni között, nov 26

Igazán autentikus télben ugrottunk le vonatunkról 2023 november 26-án vasárnap, a predeáli vasútállomáson. Öten – éspedig három gyerek és két felnőtt – próbáltuk teljesíteni a kitervezett útvonalunkat. A városból kifelé menet az erős szél kavarta szemeinkbe a havat, még a viszonylag eltakarított úton is nehézkesen haladtunk. Ez már előrevetítette, hogyan is fog kinézni a napunk hátralevő része.

Kiérve a városból, bemegyünk az erdő védelmébe a szél ellen. Igazi téli táj uralta a környéket, nagyon boldogok voltunk, hogy ilyen körülmények között túrázhatunk, habár nem volt könnyű dolgunk az egyre mélyebb hóval. A Fetifoiu tetejére való felkapaszkodásnál még nem jelentett problémát a hó vastagsága, de az utunk további részét térdig érig hóban kellett kitörnünk. A térdig érő havat a felnőttekre értem, akkor el lehet képzelni, hogy a kisgyerekek milyen energiát kellett beleadjanak az előrejutáshoz. Ehhez hozzájárult a hóviharos időjárás is.

Mély hóban ereszkedünk le a Fetifoiu tetejéről, az egykori határ vonalán. Még ereszkedni sem volt leányálom, de a gyerekek nagyon kihasználták a helyzetet és hatalmasakat ugráltak, fetrengtek a havas terepen. Kiérünk a Rozsnyó felé vezető műútra, itt egy rövid szakaszon letakarított úton folytattuk tovább menetelésünket. Ezalatt kissé úgymond “megpihentünk” menés közben. Letérünk a Dihám-menedékház felé vezető erdei útra, itt is könnyű dolgunk volt, hiszen nyomokban haladhattunk. Nagyon reménykedtem, hogy a menedékház felé tartó ösvény is ki lesz törve, de a helyszínre érve az ellenkezőjét tapasztaltuk. Belevetettük magunkat a mély hóba és kitartóan haladtunk előre. A gyerekek hősiesen kiállták a próbát, egyre jobban közeledtünk a menedékházhoz. Az útszakasz legnehezebb részét a Frăsinet-tisztás átszelése jelentette. Kiértünk az erdő védelméből, igazi hóviharba kerültünk, amely szerencsénkre többnyire hátból ért. A hatalmas tisztást pontosan hosszába kellett átvágnunk. Voltak rövid szakaszok amikor a szél által letakarított ösvényen mentünk, de a menetelésünk nagy részét mély hóban és erős szélben kellett teljesítenünk. Őszintén szólva soha nem örvendtem annyira a Dihám menedékházhoz való érkezéshez, mint most. Predeálról kemény 6 óra alatt érkeztünk meg, máskor egy banálisnak tekinthető útvonalon. Mintha valami téli expedíció szakaszát teljesítettük volna, tetőtől-talpig behavazva.

A menedékház melegét kihasználva megpihentünk, meleg leveset és általunk hozott ételt fogyasztottunk. Túl sokat nem időzhettünk, mivel az utunk felénél tartottunk és hamarosan a sötétség kopogott. Egy rövid emelkedő után egyenes útszakaszon folytattuk utunkat, majd jobbra fordultunk egy nyeregben Busteni felé. Imádkoztam, hogy utunk lefele tartó szakasza legyen kitörve. Itt az Isten meghallgatta imámat és egy előttünk levő hatfős csapat ugyanarra vette az irányt mint mi. Hű de boldog voltam! A nyeregben óriási hóvihar csapott le ránk, de ez már annyira nem is érdekelt. Hamarosan beértünk az erdő védelmébe és a kitört ösvényen nagyon jókedvűen ereszkedtünk le a Gura Diham menedékhát mellé. A sötétség már nagyon közeledett, de innen problémák nélkül, autóúton folytathattuk utunkat. A jeges utat kihasználva jókorákat csúszkáltunk Busteni irányába. Mintha nem is gyalogoltunk volna eddig 17 km-t mély hóban, nagyon visszatért az erőnk. Az utolsó 3 kilométeren sikerült taxit fogni, amyellyel a busteni-i vasútállomásra jöttünk. A porozó hóban elkaptunk egy 105 percet késett vonatot és ezzel utaztunk boldogan hazafele.

Fotók itt

2023. október 28., szombat

Királykő: rejtett menedékek és Közép-öv, okt 28

2023 október 28-án szombaton Attilával ketten – akár “Team 2”-nek nevezett csapatban – vágtunk neki a Királykő különleges és ámulatba ejtő vidékének. Leparkoltuk autónkat a Plaiul Foii-nál, megvásároltuk az automata által kínált belépőjegyet a hegység “univerzumába” és indultunk is (849 m / 7,30 h).

Tudtuk, hogy a mai nap során nehezebb szakaszoknak nézünk elébe, ezért a még jelzett útvonalon nagyon gyorsan szedtük a lábunkat. Elhagyjuk a jelzett utat, a Vladusca-vögy jelzetlen ösvényét követtük. Sokat beszélgetünk, jó a kedvünk, hiszen a Hegy irányába megyünk. A sok beszélgetésnek megvan az ára, mivel ki is térünk a helyes útvonalról egy szűk völgybe. Akkor vesszük észre magunkat, amikor már a patakvíz folyik szembe velünk, túl összezárult völgyben. Ez nem jó. Ránézünk a térképre és visszafele tanácsolt néhány száz métert a helyes útvonalra. Boldogak voltunk, amikor a helyes útvonalat megláttuk és ráismertünk ösvényünkre. Szedtük a lábunkat a sziklafalak lábáig, majd jobbra kitérve meg sem álltunk a Királylány (Crăița) menedékhelyig. Felélednek régi emlékek, habár a mostani menedékhely fel van újítva, sőt ki van cserélve. De most is őrzi a hely varázsát! (1615 m / 9,10 – 9,45 h)

Megreggelizünk és indulunk a Királykő sziklafalainak világa felé. Már kezdetének kezdetén, rögtön egy kb 15-20 m magas szöktetőt mászunk ki, teljesen szabadon. Jaj Istenem!.. a hűvös reggelen ujjaink teljesen meggémberedtek amire felértünk a szöktető tetejére. Ekkor arra gondoltam, hogy mi lesz a tövábbiakban, hiszen a kesztyű jó helyen van...otthon. Szerencsére annyira élveztük a további helyzeteket, hogy teljesen bemelegedtünk, és a következő kisebb szöktetők nem okoztak semmi gondot. Egy érdekes mászás után – ahonnan pottyanni is lehetett volna – megtaláljuk az Aninata felé vezető sziklaösvényt. Izgatottan és sebességbe kapcsolva rohantunk abba az irányba, sikeresen megtalálva a kis létesítményt (1700 m / 10,00 – 10,20 h). Ezalatt a régi füzetben megtalálom a 10 évvel ezelőtti bejegyzésemet, amiért nagyon boldog voltam.

Megyünk a Közép-öv felé. Egy kíváncsi zerge sétál előttünk, de shogy nem tudom lencsevégre venni. Végül kiállt egy sziklára és kíváncsi alakját lefotóztam. Kéményhez hasonlító szöktetőt tudunk magunk mögött, ahová egy jókora kő van beszorulva. Érdekes módon alatta bújunk át, majd nagyon jó fogásokat találva magunk mögött hagyjuk az akadályt. Egy jó kapaszkodó után elérjük a Közép övet, amelyen dél irányba folytatjuk utunkat (1950 m / 11,05 h). Közben egy kíváncsi zergét fényképezünk, aki nagyon közel engedett magához!

A Közép-öv fantasztikus ösvényét járjuk be a következőkben. Fel-le haladunk csodálatos sziklavilágban. Egy nagyon különleges és kényes átlépést kellett végrehajtanunk egy izgalamas szakaszon, hiszen háttal kellett végrehajtanunk egy pici ereszkedést, ahonnan jó nagyot lehetett volna bukni az alattunk levő mélységbe. Szerencsésen magunk mögött hagytunk minden akadályt és beértünk a Láncos-út (Deubel) felső szakaszába, ahonnan egy jó kapaszkodó után felérünk a Királykő főgerincére. Nyugati hideg szél borzolja kedélyünket, mindaddig amíg felérünk a csúcsra (2238 m / 12,20 h). Mivel sokan voltak ott, gyorsan fotótkat készítettünk és visszatérünk a Grind 2 menedékhely szomszédságába, ahol megpihentünk, ettünk, beszélgettünk és elmélkedtünk. Eleinte a hideg szél miatt hamarosan le akartunk lépni innen, de későbbiekben elvonultak a felhők, kisütött a Nap és már nem is akartunk levonulni a hegyről. Jól megültük magunkat! (2200 m / 12,45 – 14,15 h)

Kissé keserű szájízzel hagyjuk el a Grind 2 menedékhely melletti kénylemünket, megkezdtük ereszkedésünket a Láncos (Deubel) úton. Vígan ugrándozunk szikláról-sziklára, kedvenc terepünkön. Előttünk levő túrázókat lazán hagyjuk magunk mögött, néhánnyal szóba is elegyedünk. A Nap kezdi megsütni a hegység nyugati oldalát, emiatt gyönyörűen fehér sziklák mutatkoznak elénk, amelyeket nagy előszeretettel fényképezünk. A Láncos-út lefele tartó szakaszán számos szöktetőt küzdünk le kábelek segítségével, vagy csak puszta kézzel és lábbal. Igyekeztünk mindenhol tisztán mászni, nem akartuk igénybe venni a segítő kábeleket, így izgalmasabbnak tűnt az ereszkedés. Nagyon gyorsan haladunk, habár nem is sietünk, még fotókat is készítünk. Zaplaz sziklavilágát megtekintjük, egy ökölnyi követ szinte valaki nyakába eresztek, de hangosan kiáltva a „piatra” szavat, ezáltal megmenekült az alattam levő. Kissé szomorúan elhagyjuk a Királykő sziklavilágát, viccesen egyet sírunk érte és máris viharzunk le a Spirlea-menedék felé az erdőben. Egy-két cuccot leveszünk magunkról, hiszen melegedett a legkör és percek alatt bevettük magunkat a további ereszkedés élvezetébe (1420 m / 15,40 h).

Ó de gyorsan száguldottunk lefele a völgyben! Mindenkit magunk mögött hagytunk! Most már próbáltuk élvezni a sebességet, amellyel meneteltünk – szinte szaladtunk -. Élveztük is nagyon, közben régi történeteket elevenítettünk fel az elmúlt idők során. Szerencsésen visszaérünk az autóhoz, még egy pillantást vetettünk a gyönyörű hegyre és boldogan indulunk haza! (849 m / 16,45 h).

Köszönöm Attilának a vagány társaságot, örvendek, hogy jót nyújtózkodhattunk egyik kedvenc játszóterünkön – a Királykőn!

Fotók itt

2023. október 23., hétfő

Kisbakancs-túra a Keresztényhavason, okt 21-22

Nyárias melegben volt részünk 2023 október 21-22 közötti hétvégén a Keresztényhavason. Az abnormális időjárás hatását már Brassóban éreztük, ahol még pirkadatkor már 20 fokos hőmérséklet csapott meg, meleg széllel társulva. Az ottani vasútállomás belterében találkoztunk mindannyian, összesen 76-an, amelyből 30 gyerek volt. Rövid vonatos utazás után érkeztünk Predeálra, ahol bár hűvösebb volt, de az átlagnál itt is magasabb hőmérsékletet tapasztaltunk.

Kimondottan a gyalogtúránk tehát itt kezdődött (1050 m / 8,30 h). Nagy csapatunk teljes mértékben elfoglalta a város azon utcáit, amelyen vonultunk. Laza, de kitartó emelkedő vezetett ki a városból, majd a sárga sáv turistaösvényünk az aszfaltos út szomszédságában kígyózott a “Három Fenyő” tisztása felé. Gyönyörű kilátásban volt részünk a Bucsecs-hegység északi részére, igyekeztem elmondani az érdeklődőknek mit is látni e hegycsoporton belül, szépen részletesen (1100 m / 9,30 – 9,45 h). Sokat nem időztünk, habár mindenki inkább heverészett volna a kellemes időben. Továbbálltunk és a közeli Székely-tisztás menedékházánál ütemeztünk be egy hosszabb szünetet (1070 m / 10,10 – 11,15 h). Letelepedtünk a hosszú padokra és tízóraizás után teljesen ellazultunk. Élveztük a nyári meleget október végén! A pihenő jó hosszúra sikeredett, ennek hatására a csapatunk el kezdett lustulni. Sokan abban reménykedtek, hogy itt lesz az éjszakai szállásunk. Ezt meghallván befejeztük a lustálkodást és indulni kellett tovább.

Továbbra is nagyon laza útvonalat követtünk, enyhe emelkedőkkel és ereszkedőkkel tarkítva. Szerencsére többnyire erdőben haladtunk, ezért a Nap melege nem zavart annyira. Furcsa kijelentés ez utóbbi, egy októberi napra vonatkozóan. Nos utunk kétharmada ilyen lazán telt, nagyjából egy parkbeli sétához hasonlítva. Az utolsó harmad azonban teljesen megváltoztatta a túra arculatát, hiszen meredek kapaszkodó következett a Lovak gerincének nyergétől (1020 m / 12,30 – 13,00 h).

Egy 600 méteres szintet kellett leküzdenünk nagyon rövid távon. Ezt három fázisban és két pihenővel tudtuk megvalósítani a Három Leányka tisztásig. Minden pihenőnél bevártunk mindenkit, hiszen nagyon szétszakadt volna a csapatunk. Így is jelentős idő telt el az első és az utolsó között. Az utolsó szakasz volt talán a legemberpróbálóbb, néhol kőfolyás mentén, sziklás és keskeny ösvényen kapaszkodtunk fel. Mindenképp a Keresztényhavas legnehezebb útvonalának bátran lehet nevezni. Odafent a tisztáson szintén mindenkit bevártunk és felszusszantunk, hogy – habár az emelkedőnek még nincs vége – innen jóval könnyebb dolgunk lesz a továbbiakban (1640 m / 15,30 – 16,30 h).

És tényleg így volt. Emelkedővel folytattuk, de jóval gyorsabban haladtunk, hiszen szelídebb vala. Felérünk a felvonók felső állomásához, majd innen csak egy “ugrás” maradt, a hegység legmagasabb pontjáig. Szeles időben volt részünk, annyira nem zavart. Sokan fotózkodtak a csúcson, majd a csoportkép sem maradhatott el (1799 m / 17,10 – 17,30 h). Már a nap lassan-lassan lemenőben volt, ezért indulnunk kellett a menedékház felé. Jóformán mindenki lerohant a meredek sípályán és rövid időn belül máris üdvözölhettük a Julius Römer-menedékház gondnokát. Végre szerencsésen megérkeztünk szálláshelyünkre, épp vacsora előtti időben, naplementekor (1604 m / 18,10 h).

Turistához méltó adag ételeket fogyasztottunk, majd esti szabadprogram következett. Lehetett vidám társasággal beszélgetni, de lehetett sziporkázó csillagokat és a Holdat is megfigyelni, hiszen ezeknek a fénye a Bucsecs és a Királykő kontűrjét emelték ki. Mindezek alatt a gyerekek teljes mértékben birtokukba vették a menedékházat, le-fel szaladgáltak, mintha azon a napon nem is túráztak volna.

Vasárnap reggel picit felhős, de nagyon enyhe reggelre ébredtünk. A vékony felhőrétegnek köszönhetően a kontrasztos fényviszonyok annyira kedvezőek voltak, hogy a Bucsecs sziklavölgyei is tisztán látszottak, mintha épp kézzelfoghatóak lettek volna. Svédasztalos reggeli után, csoportképet készítettünk a menedékház előtt és elindultunk Brassó irányába (1604 m / 10,15 h).

Az e napra bejárandó útvonal is megegyezett az előző napival, csak a szintkülönbség nagyrésze lefele tartott. Egy fenyőerdős szakasz után, kiérünk a Ruja tisztásra, a mesterséges tó mellé, amelyből télen a hóágyúk táplálva vannak. Kék sáv turistajelzést követünk nagyon könnyű erdei ösvényen, a csapat is jól tudott haladni, minden komolyabb útkereszteződésnél bevártuk a legutolsókat is, lényegesen lecsökkent a várakozási idő az első és utolsó között. Elhaladunk a Nagy Krukk csúcsa mellett, majd a Rókapad és Vizes-völgy vidékén gyalogolunk. Szárazság miatt a Vizes-völgy forrása nagyon vékonyan csordogált. A közeli Stechil réten megálltunk pihenni, falatozni (1030 m / 12,50 – 13,40 h). Kellemes időben mindenki kifeküdt a rétre, mint egy nyári napon.

Feltöltve energiánkat hamar elérjük a Cenk nyerget, ahonnan egy rövid emelkedő után máris az egykori Árpád-szobor talapzatánál álltunk a Cenk csúcsán (955 m / 14,15 – 14,45 h). Miután készítettünk néhány fotót az alattunk elterülő Brassóról, megkezdtük ereszkedésünket a szerpentines úton. Összesen 24 kanyart számoltunk amíg leértünk az aljába. Érdekességképpen megjegyezendő, hogy amikor épp a felvonók alatt voltunk, bevártuk annak érkezését, amely nagyon közel vonult el a fejünk felett. A gyerekek nagyon élvezték. Kényelmes szerpentineknek köszönhetően elérjük a Cenk alatti sétányt, tehát a város szélét, ahol gyalogtúránk véget ért. Következtek a búcsúzkodások és a hazamenetel, volt aki korábban, volt aki későbben egy brassói városnézést beiktatva (580 m / 16,00 h).

Köszönöm, hogy ismét ilyen nagyon szép számban jötettek el a kétnapos túrára! Csodálatos emberek vagytok mindannyian! Köszönöm Kertész Enikőnek aki bevállalta mindkét nap a hátvéd szerepet! Külön gratulációt érdemel a 4 éves Viki, aki mindkét nap zokszó nélkül, mosollyal az arcán, életvidáman járta le a gyalogtúra távját. Minden gyereken hatalmas fejlődés látszik a túrázás terén, akik gyakran és hosszabb ideje velünk tartanak. Nekik is hatalmas gratuláció! Nemcsak a túrázás terén van fejlődés, hanem helyismeretből is volt aki jeleskedett. Ő nem más mint Mátyás! Kérlek ne haragudjatok, hogy minden gyerek nevét nem említettem, de mindenki büszke lehet magára! Itt kivétel nincs! A túra végén kapott tapsot köszönöm szépen, nagyon megható pillanat volt!

Fotók itt