2024. szeptember 2., hétfő

Báj-havas gerincén, szept 1

A Prahova völgye választja el egymástól a két különböző hegységet: Bucsecs és Báj-havas. Az előbbiben már megszámlálhatatlanul sokszor jártam, az utóbbiban csak alig néhányszor. Pedig ugyanúgy elérhető, sőt, a terep jóval könnyebb mint a sziklás oldalú szomszédjánál. És igen, a kilátás, a panoráma sokkal szebb mint a Bucsecsről fényképezett táj. Eljött az ideje tehát, hogy végigballagjunk a Báj-havas gerincének egy nagyobb részén és rácsodáljunk a szomszédos Bucsecs-hegység sziklás falaira.

2024 szeptember első napján vonattal utaztunk Azugára. A vasútállomástól bő háromnegyed órát gyalogoltunk a libegő alsó állomásáig, majd azzal “repültünk” fel a hegység egyik északnyugati mellékgerincére, megspórolva 600 m szintemelkedést. Így aztán friss erővel vághattunk neki túraútvonalunknak dél irányban (1520 m / 9,00 h). Szép időre vol kilátás, azonban helyenként igen erős szelet fogtunk ki. Gyephavason meneteltünk már indulástól, folyamatosan – de enyhén – emelkedtünk egyre magasabbra. Elég hamar, de tőlünk nagyon távol látszódott a Báj-havas legmagasabb csúcsa, ahová eljutni szándékoztunk. Gyaloglásunk izgalommentes volt, hiszen széles és jól kijárt utat követtünk, jó minőségű turistajelzéssel. A kilátás pazar volt, fejünket többnyire jobbra fordítottuk és még menés közben figyeltük a napsütötte Bucsecs oldalát. Természetesen igyekeztünk a legjobb fotókat készíteni távolról és közelítve is. A kilátás mellett finomra érett áfonyákkal kényeztettük magunkat, ez néha lelassította előrehaladásunkat, habár sietségre nem volt okunk. A szél néha jó keményen odatekert nekünk, sokszor megtántorított az erejével, de ezt inkább jó mókának vettük. Ilyen csodálatos körülmények között értünk fel a Báj-havas csúcsára, ahol csúcsfotó után megpihentünk ebédelni (1895 m / 11,50 – 12,45 h)

Egy szélvédett helyen töltöttük pihenőnket közvetlenül a csúcs alatt. A közeli juhnyáj egyik kutyája közelünkbe telepedett némi elemózsia reményében. Ezt két szelet kenyérrel beetettük, remélve, hogy az arrébb lustálkodó tíz társát valahogy lebeszéli a ránk való támadásról. Nos ezt nem tette meg, de a pásztor készségesen lecsitítorra kutyáit, úgyhogy gond nélkül átsétáltunk közöttük. Főgerincen folytattuk utunkat a szeles időben. Nyugatra maradt a Bucsecs panorámája, északra és keletre a Csukás, Nagykő- és Keresztényhavas, illetve a Grohotis és a Német-havas látványába gyönyörködhettünk. Itt már többnyire lefele meneteltünk, az áfonyák is elfogytak, úgyhogy gyorsabban haladtunk. A Piscul Cainelui csúcsa alatt hagytuk el a főgerincet és Szinaja felé vettük utunkat a kék pont jelzésen. Meredekebb ereszkedésnél gurulva is lehetett a szintet leküzdeni, ahogyan ezt bizonyították Csongi és Enikő. A gyephavast elhagyva betértünk az erdőbe és hamarosan a kényelmes út után egy roppant meredek ereszkedőben volt részünk a Piscul Cainelui volt menedékházáig. Most magánkézen van, nem megközelíthető. Semmilyen szerpentin nincs kialakítva, hanem egyenesen lefele vezetett utunk. Ennek köszönhetően hamar elértük a volt menedékház környékét. Innen már kényelmes, kavicsos úton pontosan Szinajára érkeztünk, a vasútállomás közelébe. Mivel nem siettünk ezért túránkat egy kis kitérővel zártuk a kedvenc cukrászdánkban, ahol mindenki jókedvvel fogyaszthatta saját jutifalatját a 20 km-es kirándulásunkat követően (800 m / 16,30 h). Köszönöm a túrán való részvételt!

Fotók  itt

2024. augusztus 27., kedd

Túra a Piatra Arsă törpefenyveséhez, aug 25

2024 augusztus 25-én vasárnap a Bucsecs hegység délkeleti oldalához kirándultunk. Célunk volt feljutni a Piatra Arsă környékén található törpefenyveshez. Vonatos utazásunkat követően Busteniből indultunk (800 m / 8,30 h). Végigtapostunk a városon, elhaladtunk a felvonó háza mellett, közben tekintetünket az előttünk hatalmasodó sziklatömbökre emeltük. A kék háromszög jelzésű Jepii Mari útvonalat választottuk a felmenetelhez, azonban előtte egy kis kitérőt tettünk az Üvöltő-vízesés (Urlătoarea) meglátogatása miatt a piros pont turistajelzésen. Kicsit felfrissültünk a vízesés zuhataga mellett, hideg vízpárát ontva ránk. Ezek után egy összekötő ösvényen jutottunk fel az eredeti ösvényünkbe, amely a Bucsecs platójára vezet fel.

Szerpentines ösvényt követtünk a hatalmas erdőben, emiatt szinte észrevétlenül kerültünk egyre magasabbra, különleges erőkifejtés nélkül. Néha az erdőből gyönyörű rálátásunk volt a Claia Mare sziklafal déli oldalára, illetve Busteni városára és háttérben a Báj-havas, Nagykőhavas és a Csukás ormaira. Minél fennebb érve a szerpentinek kezdtek gyakrabbak lenni, a vegyes erdőt többnyire vörösfenyő váltotta fel. Kiértünk aztán az erdős részből, a törpefenyők hazájába, eleinte sziklás terepen folytattuk utunkat. Itt kábelek segítik az előrehaladást, habár szerintem semmi szükség nincs rájuk az ösvény szélessége miatt is. A sziklás szakasz után ösvényünk teljes mértékben a törpefenyők között kanyarodott egészen a Kutatók házáig (Casa Naturaliștilor), amely szebb időket élt meg fél évszázaddal ezelőtt a Bukaresti Egyetem biológusaival, kutatóival együtt. Itt letelepedtünk egy törpefenyő árnyékába, hogy megpihenjünk és falatozzunk (1970 m / 12,50 – 13,30 h).

Pihenés után jóval könnyebb útvonal következett – jóformán sétaút – a Piatra Arsă sportkomplexumig. Hatalmas törpefenyőerdőben követtük ösvényünket, különben ez lenne Európa legnagyobb törpefenyő rezervátuma. A szálloda vendéglőjénél betértünk egy hűsítőre, majd folytattuk utunkat Szinaja felé, immár kék sáv jelzésen. A szállodánál megfigyeltük a rengeteg autót amelyeket leparkoltak a hegység platóján, ez az aszfaltos útnak köszönhető.

Ha eddig folyamatosan felfele jöttünk, most kitartóan lefele vezetett utunk a végcélig. Eleinte gyephavason haladtunk, közben megjelent lábunk alatt Szinaja városa, ahová igyekeztünk. A gyephavast erdei ösvény váltotta fel, vörösfenyő, lucfenyő majd vegyes erdőben ereszkedtünk széles szerpentineken. A meleg ellen nagyon kellemes volt erdőben gyalogolni, kifejezetten jól esett nekünk. Sok-sok szerpentint követően a Királyi Esztena tisztására érkeztünk (Poiana Stânii), ahová előszeretettel járt annak idején a megkoronázott személyiség társaságával. Kikövezett keskeny ösvény vezet fel a városból ide, most mi ezen ereszkedtünk le. Többször jártunk ezen az útszakaszon, de mindig érdekesnek tartom ennek bejárását.

Beérünk Szinaja szélére és katonás módon trappoltunk végig a városon, aszfaltos úton és sok lépcsőn való ereszkedés után szerencsésen megérkeztünk a vasútállomásra (750 m / 18,00 h). Külön gratuláció a 8 éves Csonginak, aki kezd a magashegyek világával megismerkedni.

Fotók itt

2024. július 24., szerda

Két nap a Vargyasi szorosban, júl 20-21

2024 július 20-21 közötti hétvégét töltöttük a csodálatos Vargyasi szorosban. Autóval Homoródalmás felől közelítettük meg a Vargyas patakát, majd egy parkolóban hagytuk a járművet. Sárga sáv jelzésen jutottunk el a közelben levő Kőmezőre, ahol a kialakított menedékhelyen szándékoztunk eltölteni az éjszakát. Kellemes idő volt, de késő délutánra esőt jeleztek, ezért jónak láttuk mihamarabb felmenni a Felső Mál tetejére. Csomagjainkat a házikóban hagytuk, így lezseren vágtunk neki a domboldalnak. Először a felettünk levő kilátóhoz mentünk, a táj megfigyelése közben egy jókora zöld gyíkot is fényképeztünk. Innen magas fűben a Tatárkápolnához mentünk, ahol a fák alatt kissé megpihentünk. Tovább folytattuk a magas fűben utunkat, majd jobbra kanyarodva megtaláltuk a piros háromszög jelzést, amely a csúcsra vezetett. Meredek kapaszkodót követtünk az erdőben, majd a tetőn előjöttünk a csúcs szélére, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt Vargyas irányába.

Ugyanazt az utat követtük visszafele a menedékhelyig, ahol gyorsan gyűjtöttünk némi fát elemózsiánk megsütéséhez. Szó szerint kellett sietnünk a tűzrakással is, mert gyülekeztek a felhők a fejünk felett. Mire megsütöttünk mindent, erős szél kezdett fújni, kövér fellegeket hozva. Épp elfogyasztottuk az ételünket, arra be is menekültünk a házba, mivel jókora eső lett. Soká azonban nem tartott, a párás időnek köszönhetően érdekes módon vonultak a fellegek a szoros felett, amit természetesen megörökítettünk. Estére bevonultunk a házba, elaludtunk, közben egész éjjel kitartóan esett.

Reggelre kellemes idő fogadott, megreggeliztünk a ház melletti nagy asztalnál és indultunk tovább. A Farkasok ösvényén jöttünk le a szorosba, majd a patak mellett felfele vettük az irányt. Mivel esős időt jeleztek, ezért nem volt sok látogató a szorosban, amelynek szerfelett örvendtünk. Felmentünk az Orbán Balázs-barlang szájáig, majd a Lócsűrbe is belátogattunk egy fejlámpa fényénél. Denevéreket is sikerült megfigyelnünk kis barlangászásunk során. Ezekután teljesen végigmentünk a szoroson, sok-sok hídon átkelve. A Vörös szikláknál kis pihenőt tartottunk a patak mellett, ahol lábat is lehetett áztatni. Szerencsésen értünk vissza az autóhoz, megúsztuk csepp eső nélkül.

Hazafele felkanyarodtunk Lövéte felé, ahol az Asszonybosszantó csárdában fogyasztottuk el hűsítőnket.

Fotók itt

2024. július 17., szerda

X. Kovács István-emléktúra a Fogarasi havasokban, júl 14

Kora reggel autóztunk Felek (Avrig) irányába, majd onnan tovább a Német tisztásig folytattuk, ahol leparkoltuk járgányainkat (740 m / 7,00 h). 2024 július 14-én vasárnap, összesen 17-en jelentünk meg a túra kiindulópontján, ahol a sepsiszentgyörgyieken kívül voltak Csíkból és Gyergyóból is. Az elmúlt napokban jegyzett hőség a magashegyeket sem kímélte, ez be is bizonyosodott a kirándulás során.

Miután megvolt a csapat köszöntése, elhangzott néhány mondatban a néhai Kovács Pityu barátunk bemutatása. A Háromszéki EKE oszlopos tagja volt egészen a 2014-ben bekövetkezett haláláig. A nagy tapasztalattal rendelkező túratársat, túravezetőt, barátot egy súlyos betegség következtében veszítettük el. Sokat köszönhetünk mindannyian Neki, hiszen tudását átadta az Őt követő generációnak, így jóval könnyebb volt elsajátítani a magas hegyek – és nemcsak – bejárásának fortélyait, téli és nyári körülmények között.

A Német tisztáson található panzió mellől indultunk. Mivel a patak közvetlen közelében gyalogoltunk, itt még élvezhettük a hűvös levegőt. Hamarosan azonban elhagytuk a patakvölgyte és meredeken kezdtünk felfele kapszkodni az erdőben. Tikkasztó meleg volt már ebben a korai órában is, márcsak néhány felhőben reménykedtünk, amely egyelőre még nem mutatkozott. A meleg időjárás ellenére nagyon jól mozogtunk. Az erdei ösvény után, a menedékház alatt szerpentineken emelkedünk felfele. Most már a fák sem nyújtottak árnyékot, így egyre jobban éreztük a Nap melegét. Meglepetésünkre a keskeny ösvény teljes hosszában le volt kaszálva, így lényegesen könnyebben tájékozódtunk és haladtunk. A turistajelzések is mostanában voltak lefestve, úgyhogy látszik a környéken való munkálkodás.

Megérkezünk a Barkács (Bârcaciu) menedékházhoz (1550 m / 9,00 – 9,45 h). Kiülünk a menedékház előtti padokra, reggeliztünk, pihentünk. Nagy bögrében lehet fogyasztani kávét és sörös korsóban árulják a finom teát. Megérdemelt pihenő után elindultunk a kék pont jelzésen a Feleki-tó felé. Ismét erdőben haladunk, amely megkímélt a napsugaraktól. Egy emelkedő után azonban jókora szintet ereszkedünk a patak medréig. Ezt az úgymond elvesztett szintet kellett visszapótolni két glaciális lépcső alatt a Feleki tóig. Egyre lassabban haladtunk a tűző Nap melegében. Szerencsénkre néhány felhő is megérkezett és közben árnyékot vetett fejünk főlé. Ez kimondottan jól esett. A szél azonban nagyon lusta volt, nem akart meglebbenni sem.

Felértünk a Feleki-tó partjára, ahol megpihentünk a víz tükre mellett (2007 m / 12,50 – 13,30 h). Itt már érződött a hűvösebb levegő, ki is használtuk ezt pihenéssel, fotózással. A főgerincjelzésen folytattuk utunkat a piros sávon, keleti irányban. Enyhe emelkedőben volt részünk, néhány kitettebb szakaszokkal a Gârbova nyugati nyergéig. Innen kikerültük az ugyanazon nevű csúcsot és megérkeztünk a keleti nyeregbe. Egy utolsó kapaszkodó választott el a Létrás (Scara) csúcstól, amelyet problémák nélkül értünk el (2306 m / 14,30 – 15,30). A túránk legmagasabb pontján kifeküdtünk pihenni, falatozni. Déli irányban esőfelhők vonultak, dörgések hallatszottak, de a mi helyzetünket nem fenyegették.

Márcsak lefele kellett haladnunk a hegy tetejéről egészen a túra végéig. Első fázisban a Scărișoara mellékgerincén erszkedtünk le, majd egy áfonyáson keresztül érkeztünk vissza a Barkács menedékházhoz, útközben rengeteg áfonyát zabálva be (1550 m / 16,45 – 17,50 h). Nem siettünk, kihasználtuk pihenéssel a menedékház előtti téren található pihenőpadokon, közben finom teát szürcsölve. Az utunk utolsó szakasza ugyanaz volt mint felfele, szerencsésen visszaérkeztünk az autókhoz, feltöltődve szebbnél szebb élményekkel. A patakban való mosakodás nagyon jól esett, teljesen elfeledtette velünk az út fáradalmait (740 m / 19,10 h).

Köszönöm a nagyon jó társaságot, örvendek, hogy együtt lehettünk ezen az emléktúrán.

Fotók itt


2024. július 8., hétfő

Leaota-hegység: Szent Illés-csúcs, júl 7

Eddig ismeretlen volt számomra a Leaota-hegység északi részének tájai, de ez alkalommal sikerült véghez vinni a tervezett útvonalat teljes mértékben. Kalandos körtúránkon hárman vettünk részt gyönyörűszép nyári időben. Úgy is lehet mondani, hogy a nagy meleg elől elmenekültünk a hűvösebb magaslatokba és mély sziklavölgyekbe.

Kis Fundátáról indultunk piros sáv jelzésen (1190 m / 8,50 h). Gyönyörű fenyőerdőben kapaszkodtunk felfele, a táj hasonlított Felső Moécsból a Buksa felé vezető útra, de ez mintha enyhébb dőlésszöggel rendelkezett volna. Szamócát és áfonyát is találtunk útközben, majd csodálatos mohával fedett erdei talaj vett körül bennünket. Az erdőből kiérve, megpillantottuk a mai túránk legmagasabb pontját, vagyis a Szent Illés csúcsot, amely karnyújtásnyira volt tőlünk. Egy rövid pihenőt követően nekiálltunk a kapaszkodónak, amely az egész felfele útszakaszunk legmeredekebb részét képezte. A szél eléggé fújt, de igazán jólesett a Nap melege mellett. A csúcsról mindenféle irányba körülnéztünk: keletre a Bucsecs nyugati oldala teljesen mutatta magát, de a hegység legmagasabb pontjait is könnyedén felismertük; északra a Feketehalom emelkedett ki a Barcasági medencéből, de a távolban a párás levegőben a Hargita vonulatát is felismertük; nyugatra a Királykő és távolabb a Jézer-Papusa teljes mértékben látható volt; végül délre a Leaota-hegység legmagasabb régióját pásztáztuk szemeinkkel.

Idefent megettük az ételeinket és pihentünk (1887 m / 12,10 – 13,10 h). Bőséges pihenő után elindultunk lefele egyelőre azon úton amelyen feljöttünk, de hamarosan a kék sávot követtük, vagyis balra tértünk. A Crovului szoroson keresztül terveztük leereszkedni a hegyről, majd az Uluce-barlang érintésével óhajtottuk visszatérésünket a járműhöz. Az ereszkedés első része nagyon jól ment, majd a térképünk balra irányított. Mi követtük is az irányt, de nemhogy út, még egy gyenge ösvény sem volt előttünk. És turistajelzés sem. Gondoltuk hiba van a térképen és egy előbb észrevett erdőkitermelő utat próbáltunk ki, amely hamarosan véget is ért, nem vezetetett le a völgybe. Ezért térképpel a kezünkben, sűrű erdőben harántozva próbáltuk rákeresni a jelzésre, ezt szerencsére meg is találtuk. Itt arra következtettünk, hogy nemigazán járják turisták ezt az útszakaszt, hiszen ösvény nem volt taposva. A megtalált turistajelzésen leereszkedtünk a Crovului szorosba, amely vadságával lenyűgözött. 3 km-en keresztül bukdácsoltunk a köveken lefele, kétfelől sziklák emelkedtek a magasba, habár ezeket nem tudtuk jól szemügyre venni a magas fák miatt.

Ahogyan kiértünk a szorosból, egy kényelmes makadámutat találtunk, amelynek szerfelett örültünk a sok-sok bukdácsolás, kidőlt fákon való mászkálás után (920 m / 16,30 – 16,45 h). Itt lemosdottunk a hideg patakban, kifejezetten jólesett a rengeteg csihánycsípés után, már-már bizseregtek a lábaink tőle. Pihenő után elindultunk az utolsó 6 km megtételéhez. Jóval gyorsabban haladtunk a könnyű útvonal miatt. Hamarosan az Uluce-barlang bejáratához érkeztünk, ahová be is mentünk egy fejlámpával kb 50 métert a patak mentén. Egészen egy szifonig mentünk, ahol már csak búvárfelszereléssel lehet tovább haladni, illetve felefele láttunk továbbjutási lehetőséget, de most be kellett érnünk ennyivel. De ez a látvány is fantasztikusan hatott ránk, elégedetten távoztunk egy jókora adag hűvös levegő bevétele után.

A makadám úton folyamatosan mentünk enyhén felfele, keskeny völgyben, sziklákkal tarkított helyeken. 21 km gyaloglás után és majdnem 1200 méter szintet legyűrve, szerencsésen visszaérkeztünk az autóhoz (1190 m / 19,10 h). Nagyon szép napot töltöttünk csodálatos tájakon, kalandokkal teli élményekkel.

Fotók itt

2024. június 7., péntek

Csukásban pedagógusokkal, jún 5

Különleges módon szerdán sikerült kirándulni 2024 június 5-én. Az iskolai szünnapot kihasználva, többnyire mikós tanárokkal mentünk meglátogatni a havasszépe virágzását a Csukás hegységben. Az elhanyagolt állapotban levő Vörös-havas menedékház parkolójáig autóztunk, ahonnan indult gyalogtúránk (1270 m / 9,20 h). Gyönyörű táj fogadott bennünket, hatalmas felhők emelkedtek a magasba a Nap melegének hatására. Piros háromszög jelzésen indultunk a Vörös-havas irányába. Ahogyan elhagytuk az aszfaltos utat, meredek kapaszkodót kellett leküzdenünk egy időjárás előrejelző állomásig. Rövid pihenőt tartottunk, ezalatt sikerült falatozni is, majd folytattuk utunkat. Egyre fennebb haladva, lassan magunk mögött hagyjuk az erdőt és a havasszépe virágának természetes élőhelyén találtuk magunkat. A Vörös-hegy nem volt annyira vörös mint amennyire számítottam, láttam ennél bőségesebb virágzást is az elmúlt években. Lehetséges, hogy 1-2 hét még szükséges a virágzás elérje a csúcspontját. Fotókat készítettünk a virágokról és csoportunkról, majd egy pihenő után ismét továbbálltunk.

Felérve a gerincre a csapat nem ment fel a Gropsoarele csúcsra, hanem balra a menedékház felé vette az irányt. Mivel Csonginak beharangoztam már a túra előtt a csúcs megmászását, ezért ő ezt komolyan vette és ettől nem tágított. Úgyhogy hárman se szó se beszéd a Gropsoarele csúcsig meg sem álltunk, ahonnan csodálatos kilátás fogadott bennünket (1883 m / 12,35 – 12,50 h). A távoli felhők egyre magasabbra kezdtek emelkedni, ennek köszönhetően még a Nemere hegységig is el lehetett látni. A Lakóca, a Pintillő, a Szilon- és Tatár-havas azonban szépen mutatták magukat. Nyugat irányban jóval felhősebb volt, de a Báj-havas és Német-havas alsó régióit is megvizsgáltuk. Ezeken kívül szépen látszott a Háromszéki-medence egy része Sepsiszentgyörggyel együtt.

A csúcsról folytattuk utunkat a menedékház irányába a Piroska havason keresztül. Útvonalunk közben láthattunk egy lehajlított vas határjelző oszlopot, amely egykor a magyar-román határt jelentette. Beérkeztünk ismét az erdőbe, kényelmes ösvényen meneteltünk jó iramban. Reménykedtünk, hogy utolérjük a társainkat a menedékháznál. Ezt jól is sejtettük, hiszen pontosan akkor készülődtek indulásra. Mi egy pihenőt kénytelenek voltunk beiktatni, de a túra utolsó szakaszára ismét reménykedtünk a találkozásra (1580 m / 14,20 – 15,00 h).

Falatozás és pihenő után elindultunk lefele a nagyon meredek makadám úton. A kemény ereszkedő a forrásig tartott. Valamikori bővízű forrás vizét pompálják fel a házhoz, ezért az egyszerű turista csak a patak medrében fel-feltörő gübéből ihat vizet. Áradás esetén ez lehetetlen. A forrástól sárga sávval jelzett gyönyörű erdei ösvényen mentünk tovább, első fázisban néhány szakaszos emelkedőt hagytunk magunk után, majd a tetőn egy tisztást követően leereszkedtünk a parkolóban várakozó autóhoz. Útközben hatalmas fákat figyelhettünk meg. A parkolóban ismét találkoztunk a tanári csapattal, itt megtörtént az egymástól való elbúcsúzás is (1270 m / 17,00 h). Köszönjük a részvételi lehetőséget, nagyon jól éreztük magunkat!

Fotók  itt

2024. június 3., hétfő

Nagy Sándor-túra, jún 2

2024 június 2-án vasárnap a Háromszéki EKE túrát szervezett a Nemere-hegység egyik legmagasabb pontjára, éspedig a Nagy Sándor csúcsra (1640 m). A hegység gerincén még két fontosabb kiemelkedés található: a Kis- és Nagy Nemere, mindkettő északabbra a Nagy Sándortól. A vidéket kevés turista keresi fel, hiszen megközelítése nem könnyű, iletve menedékház sincs a környéken. Túraútvonal hálózata eléggé gyér, a jelzések minősége is felújítást kíván, igaz térképpel és a modern tehnológiával, az eltévedés veszélye nemigazán áll fenn. Ideális hely tehát azon turisták számára, akik szeretik a csendet és el szeretnék kerülni a forgalmas turistaösvényeket.

Erre a csodálatos helyre kalauzolt bennünket Nagy Katalin, aki e vasárnapi túra főszervezője volt. A sepsiszentgyörgyi Míves Ház előtt gyülekeztünk, ahol a szervező részéről mindenki nyomtatvánnyal gazdagodott a csodaszarvasról. Autóinkkal Kézdivásárhely felé haladtunk, ott még néhányan csatlakoztak a csapathoz. Felső Lemhény után végig aszfaltos úton mentünk fel a gerincre, a túraútvonalunk kezdetéhez. Itt 39 személyt számoltak meg a jól bevált “turistakapus” rendszerrel. Gyönyörű időben volt részünk, amely kitartott egész nap.

A túravezető köszöntése után elindultunk kelet irányban enyhe emelkedővel (1030 m / 8,40 h). Hosszú kígyózó sorban jutottunk fel a közeli Poszkár tetőre, ahol a Nemzeti Összetartozás jelképeként, gyönyörű faépítmény áll (1203 m / 9,15 h). Kívülről-belülről megtekintjük az építményt, körbefotóztuk a környék táját és csoportképet is készítettünk. Főleg nyugat irányban lehetett ellátni, a párás levegőben a Dél Hargita gerincét véltük felfedezni a maga Kakukk hegyével és a Nagy Piliskével. A Poszkár tetőről leereszkedtünk, folytattuk utunkat a Kárpátok főgerincének jelzésén, a piros sávon. Kisebb széldöntéseket könnyedén kikerültük, ezen kívül semmilyen nehézségbe nem ütköztünk az útvonalunk során. Kényelmes útszakaszokat jártunk be, igaz rövidebb és meredekebb emelkedőket is hagytunk magunk után. Jókora tócsákat kerültünk ki, a sárban több medvenyomot is tanulmányoztunk, főleg a gyerekek ámuldozása közben. A vadállatok területe ez, gyér emberforgalom miatt nyugodtabban élhetik életüket a vadonban. Elhagyjuk a Kárpátok főgerincének jelzését és két útkereszteződés után máris a túránk legmagasabb pontján álltunk, a Nagy Sándor csúcsán (1640 m / 12,40 – 13,20 h). Itt megebédeltünk és picit pihentünk a közben előtörő Nap sugarai melegének kényelmében. A csúcson felújított állapotban levő kis menedékhely található.

Lefele jövet a piros keresztettel jelzett mellékgerincet követtük. Eleinte nagyon meredek szakaszokat ereszkedtünk, majd beérve a patakvölgybe, egy erdőkitermelő útra jutottunk. Innen kényelmesen gyalogoltunk a Veresvíz lapos térsége irányába. Elérjük a burgonyakísérleti állomást, majd innen délre fordulva folytattuk utunkat. A patak medrében a gyerekek fáradhatatlanul tevékenykedtek, minden gyíkot-békát megfogdostak, tanulmányoztak. Emiatt jól lemaradtunk a csapattól, de az érdeklődő tekinteteknek nem lehetett ellent mondani. A Veresvíz völgyében található Füvenyes ponknál szemügyre vettük a gyapjúsást, majd az ott felállított padoknál néhány percre megpihentünk. Az autók felé gyalogolva még jót ittunk a Veresvízi forrás hideg vizéből, amely pontosan jól jött az utolsó kilométerek meleg időjárásában (1020 m / 17,30 h).

Köszönjük Nagy Katalinnak a szervezést és túravezetést és mindenkinek a társaságot!

Fotók  itt