2013. június 25., kedd
Babatúra a Lakócára, jún 23
Gyönyörűszép vasárnap reggelen indultunk útnak az Ölyves vadászháztól (1150
m / 10,00 h). Az igazi nyári napnak, na meg az izgalmasnak érkező kirándulásnak
köszönhetően 45-en tiszteltek meg jelenlétükkel, amelyből 17 gyerek volt.
Szinte megdőlt a tavalyi népességrekord a Rétyi Nyír kiránduláson, ahol 3
személlyel több jelentkezett. Mint már megszoktuk a legfiatalabbtól a
legidősebb korosztályig, mindenki részt vett.
A Kövesorr gerincen haladtunk felfele a kék pont turistajelzésen. A széles
út folyamatosan emelkedik, kisebb-nagyobb kapaszkodókkal. Eleinte amíg
bementünk az erdőbe kissé meleg volt, majd a fák árnyékában jóval kellemesebben
telt a gyaloglás. Félúton megálltunk egy hosszabb pihenőre, ahol lehetett
falatozni. Innen már megpillanthattuk a Lakóca csúcsát (1450 m / 11,20 – 11,45
h).
A pihenés után friss erővel nagyon jó iramban haladtunk. A gyerekek
nagyrésze virgonckodott, szaladtak fel és alá, egyesek biztosan ennek
köszönhetően a túratáv többszörösét is megtették. Jókedvúen, gyerekzsivajban,
beszélgetésekkel tarkítva máris Háromszék legmagasabb pontján álltunk. Itt
beiktattunk egy hosszabb pihenőt, lehetett gyönyörködni a tájban, illetve a
gyerekek kedvükre kiszaladhatták magukat. (1777 m / 12,45 – 14,00 h). Szépen
látszott a Vráncsa-hegység vonulata, a Pintillő hegyes csúcsa, a távolban pedig
egészen a Hargitát is megpillanthattuk. A Lakóca megközelíthető terepjárókkal
is. Ezért is több autó megfordult az ottlétünk alatt. Az utasai csodálkoztak a
gyerekeken akik gyalog feljöttek, kérdezvén hogyan bírták. Tehát ezen a túrán a
gyerekek egy jó leckét adtak kirándulásból.
Visszafele indulás előtt a kötelező csoportképet készítettük és jó tempóban
dübörögtünk lefele. Persze lennebb érve felfedeződött néhány bokor áfonya,
amelyet előszeretettel fogyaszthattunk. Hamarosan visszaértünk az autókhoz,
ahol még a kellemes hegyi patakban beleiktathatott egy-egy lábáztatást, fürdést
aki akart (1150 m / 16,00 h).
Nagyon szép kirándulásban volt részünk, az időjárás végig velünk tartott,
pont jó volt elmenekülni az otthoni hőség elől. Köszönettel tartozom minden
Szülőnek és Gyereknek akik eljöttek, nagyon jól esik, hogy ilyen szép számban
veszünk részt. Szeretettel váunk mindenkit a következő eseményen.
Fotók:
2013. június 7., péntek
Családunkkal Dobrudzsában
Üdvözlünk mindenkit!
E szabadságom alkalmával, családommal úgy döntöttünk, hogy leutazunk Dobrudzsába. Több ok is van erre, az egyik az volna, hogy élnek ott régnemlátott barátaink, akiket most szeretnénk felkeresni. Bónuszként megmutatnánk Uzonkának a tengert, illetve a Duna Delta szélébe is belekóstolhatna. Egy másik ok az volna, hogy kipróbáljuk Uzonka tűrőképességét a hosszabb utakra, hiszen szeretnénk majd még ennél hosszabb útra is vállalkozni.
Autóval utazunk egy körtúra formájában. Indulás Sepsiszentgyörgyről, június 7-én délelőtt. Vagyis ma:). Bukarest érintésével Navodari-ra megyünk, ahol várnak a kedves barátaink. a háromnapos ottlét alatt szeretnénk meglátogatni a Dobrudzsa-szorost is és egy másik nap a tenger partját pásztázni.
Hétfőtől csütörtökig a Duna Delta szélére utaznánk Tulceatól kb 30 km-re, Baltenii de Sus nevezetű faluba, ahol egy szállodában van foglalva helyünk. Mivel a Duna arra több mint valószínű meg lesz dagadva, így szárazföldi aktivitásunk lesz. De meglátogatjuk Tulceán a szép múzeumot is a Duna Deltáról.
Csütörtöktől vasárnapig Isacceán szándékozunk tartózkodni, ahol szintén várnak ránk barátok. Ezalatt a Macin-hegység legmagasabb pontjára, a 467 m-es Greci (Tutuiatu)-csúcsra mennénk fel. Ez már nekem ismerős, de annyira szép, hogy meg kell mutassam a családnak is.
Vasárnap indulnánk hazafele.
Tehát a kirándulásunk alatt igyekszek rövid beszámolókkal jelentkezni, különböző helységekből. Persze már ahol lesz internet lehetőségem. így friss infókkal szolgálhatok a környékről, illetve arról is, hogyan viselkedik e hosszabb út alatt az 1 éves 8 hónapos Uzonka. Leírásom alapján lehet meríteni ötleteket kisgyerekkel való utazáshoz.
Üdv Laci
E szabadságom alkalmával, családommal úgy döntöttünk, hogy leutazunk Dobrudzsába. Több ok is van erre, az egyik az volna, hogy élnek ott régnemlátott barátaink, akiket most szeretnénk felkeresni. Bónuszként megmutatnánk Uzonkának a tengert, illetve a Duna Delta szélébe is belekóstolhatna. Egy másik ok az volna, hogy kipróbáljuk Uzonka tűrőképességét a hosszabb utakra, hiszen szeretnénk majd még ennél hosszabb útra is vállalkozni.
Autóval utazunk egy körtúra formájában. Indulás Sepsiszentgyörgyről, június 7-én délelőtt. Vagyis ma:). Bukarest érintésével Navodari-ra megyünk, ahol várnak a kedves barátaink. a háromnapos ottlét alatt szeretnénk meglátogatni a Dobrudzsa-szorost is és egy másik nap a tenger partját pásztázni.
Hétfőtől csütörtökig a Duna Delta szélére utaznánk Tulceatól kb 30 km-re, Baltenii de Sus nevezetű faluba, ahol egy szállodában van foglalva helyünk. Mivel a Duna arra több mint valószínű meg lesz dagadva, így szárazföldi aktivitásunk lesz. De meglátogatjuk Tulceán a szép múzeumot is a Duna Deltáról.
Csütörtöktől vasárnapig Isacceán szándékozunk tartózkodni, ahol szintén várnak ránk barátok. Ezalatt a Macin-hegység legmagasabb pontjára, a 467 m-es Greci (Tutuiatu)-csúcsra mennénk fel. Ez már nekem ismerős, de annyira szép, hogy meg kell mutassam a családnak is.
Vasárnap indulnánk hazafele.
Tehát a kirándulásunk alatt igyekszek rövid beszámolókkal jelentkezni, különböző helységekből. Persze már ahol lesz internet lehetőségem. így friss infókkal szolgálhatok a környékről, illetve arról is, hogyan viselkedik e hosszabb út alatt az 1 éves 8 hónapos Uzonka. Leírásom alapján lehet meríteni ötleteket kisgyerekkel való utazáshoz.
Üdv Laci
2013. június 5., szerda
Babatúra a Lakócára - meghívó
Az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki
osztálya által szervezett babakirándulás következő állomása – Háromszék legmagasabb
csúcsa – a Lakóca lesz.
Időpont: 2013 június 23 (vasárnap).
Útvonal: Ölyves patak erdészház (1150 m) – Kövesorr gerinc – Lakóca csúcs (1777 m) és vissza.
Időpont: 2013 június 23 (vasárnap).
Útvonal: Ölyves patak erdészház (1150 m) – Kövesorr gerinc – Lakóca csúcs (1777 m) és vissza.
Szintkülönbség: +/- 630 m. Túrahossz: 14 km. Nehéz kategóriájú babatúra (de
jóval könnyebben járható mint a múlthavi útvonal).
Felszerelés: meleg öltözék, egy napra élelem, esőköppeny, bakancs. Kisbabával rendelkező szülők hátihordozóval, hordozókendővel hozhatják kicsinyüket. Babakocsival nem járható az út.
Felszerelés: meleg öltözék, egy napra élelem, esőköppeny, bakancs. Kisbabával rendelkező szülők hátihordozóval, hordozókendővel hozhatják kicsinyüket. Babakocsival nem járható az út.
Találkozó a kovásznai szívkórház előtti parkolóban reggel 8,30 órakor.
Onnan együtt megyünk fel az autókkal Kommandóra (15 km – jól járható erdei autóút),
illetve az Ölyves erdészházig (7 km – jól járható erdőkitermelő út). Akik
szeretnének jönni, de nincs autójuk, kérem időben jelentkezzenek nálam.
Hazaérkezés Sepsiszentgyörgyre 18 – 19 óra körül.
Rossz idő esetén a túra elhalasztódik.
Érdeklődni, jelentkezni a következő címen:
tel. 0745-058179 – Gáspár László Zsolt
Megjegyzés: a túra lassú ütemben zajlik le, pihenésekkel, fotózásokkal. Jöhet bárki gyerekkel vagy gyerek nélkül.
Mindenkit szeretettel várunk !
2013. június 4., kedd
Ebéd a Lakócán
Június másodikán, vasárnap, a Lakócára sétáltunk fel Lehel barátommal.
Immár kezdett szokássá válni, hogy évente egyszer felmegyünk a Lakócára és ott
elfogyasztjuk ebédünket. Ezután igyekezni fogok, hogy hagyományos kirándulás
legyen.
Autóval a Nagy Bászka-völgyön felmentünk egészen az Ölyves erdészházig,
ahonnan kezdődött a gyalogtúránk (1150 m / 8,40 h). Kék pont jelzésen haladtunk
egy széles szekérúton. Különben ezt az utat használják terepjáró autókkal is,
akik ezt az alkalmatosságot választják Háromszék legmagasabb csúcsának
meghódítására. A Kövesorr gerincen mentünk fel, egy tehéncsorda tarkította az amúgy is szép kilátást. E gerinc válsztja
el a Hagymás patakot a Nagy Bászka völgytől. Kényelmesen és folyamatosan
emelkedtünk, balra kezdett kilátszani a Háromszéki havasok egyik jellegzetes
csúcsa, a Zernye-havas. Egy idő után a fenyvesben kalauzolt az utunk, kisebb
tisztásokkal tarkítva. Egyikről meg is pillantottuk a mai célpontot, a Lakócát.
Egy rövid pihenő után továbbálltunk, folytattuk a kényelmes kirándulást. Pillanatokon
belül el kezdett szemerkélni az eső, de láttuk, hogy nem lesz hosszú életű, így
megvártuk amíg eláll, egy fa alatt. Ezek után kiértünk a piros sávval jelzett
Kárpátok főgerincére (1690 m / 10,15 h), ahonnan észak felé vettük az irányt. Kisebb-nagyobb
tisztások rálátást engedtek az egyre közeledő Lakócára. Mi több, minél fennebb
érve, egyre jobban látszottak a távolabbi hegységek is.
Felértünk Háromszék legmagasabb csúcsára (1777 m / 11,00 h). A felhősödés
ellenére szép kilátásban volt részünk. Délre egészen a Pintillőn keresztül a
Csukásig lehetett ellátni. Sajnos a Bucsecs, Királykő, Fogaras felhőfüggönnyel
volt borítva. Keletre a Vráncsai-hegység kiemelkedő csúcsai látszottak a
Gór-havassal együtt. Keletre egész Háromszéket szemügyre lehetett venni, míg
északra a Nemere, de még a Hargita is jól kivehető volt. A csúcson találkoztunk
egy kézdivásárhelyi csapattal, akik terepjárókkal rótták a környéket. Lassan megebédeltünk
odafent, hála Istennek ez idő alatt megkímélt az eső.
Ebéd után jobbnak találtuk gyorsan továbbállni, hiszen tisztán látszott az
eső közeledte (1777 m / 12,10 h). Ugyanazon az úton ereszkedtünk vissza,
amelyen feljöttünk. Hamarosan ömlött is nyakunkba az eső, de ez nem érdekelt
különösképpen, hiszen ezért volt az esőköppeny. A gyors tempónak köszönhetően,
hamar visszatértünk az autóhoz (1150 m / 13,20 h) és Sepsiszentgyörgyre való
hazatérés alkalmával e nap második ebédjét is elfogyaszthattuk.
Fotók:
2013. május 8., szerda
Extrém babatúra a Dél-Hargitai NagyPiliskén
Május 5-én, vasárnap, 35 személy gyűlt össze a tusnádfürdői vasútállomás
mellett, indulásra készen. A fent említett személyek közül 16 gyerek volt. A
közepesen nehéz kategóriájú túra azonban jóval nehezebbnek bizonyult, főleg az
útszakasz utolsó része miatt. A Piliske vadászház – Torony-kövek jelzetlen
szakasza az utóbbi két évben (amikor utoljára ott jártam) nagyon tönkrement, az
akkor még járható ösvényt tönkretették az erdőkitermeléssel, ennek köszönhetően
az otthagyott faágak és gaz is annyira felvette, hogy csak megrögzött-, jól
betanult turisták mehetnek végig rajta. A Torony-kövek környékén található kék
háromszög jelzés sincs jobb helyzetben, hatalmas kidőlt fák zárják az ösvényt,
szinte lehetetlenné téve ezek átmászását. Erre a beszámoló végén még kitérek. Úgyhogy
aki a közeljövőben a Piliskére készül,
inkább a völgyön felvezető út ajánlott.
Kellemes vasárnapi reggelen indultunk tehát a vasútállomástól egy kényelmes
erdőkitermelő úton a Nagy Sólyomkő irányába (650 m / 9,40 h). Lezser fél órás
séta után megtaláltuk a piros háromszög jelzést, amely felvezet a szikla
tetejére. A nagyon meredek oldalt könnyítette a viszonlyag jó állapotú
szerpentines ösvény. Hosszú kígyózó sor alakult ki az erdőben, nagyon jól
haladtunk, főleg a gyerekek tele voltak energiával. Főleg elől sokszor kellett
figyelmeztetni, hogy ne menjenek messzire. Sok idő nem is kellett a 200 m-es
szint leküzdéséhez, hamarosan a Nagy Sólyomkő tetején állhattunk. Itt
fényképezésre is sor került, majd a reggeli elfogyasztása volt a fő téma (850 m
/ 10,45-11,15 h).
A pihenés és energiafeltöltés után a Dél-Hargita főgerince felé vettük az
irányt egy jelzetlen gerincösvényen. Meredek szakaszok tarkították utunkat, de
tiszta-, jól követhető ösvény állt rendelkezésünkre. Az elől velem együtt
haladó gyerekek meglepően jó formában voltak, egy-egy szakaszt ki is szaladtak.
Többször elhangzott „ezt is kimásszuk”, „ezt is leküzdjük” kijelentések, ami
egy vasakaratú gyerekre utal.
Minél fennebb jártunk, az emelkedők is kezdtek enyhülni, majd átalakult egy
kellemes sétává. El is értük a Dél-Hargita gerincét, a kék sáv jelzést. A
gerincúton északra vettük az irányt és az útmelletti forrásból vizet vettünk. Alig
10 percre innen elértük a Piliske vadászházat, amelynek mindenki szemmel láthatóan
örült (1250 m / 14,00 – 15,45 h). A szépen helyrehozott, takaros, tiszta házikó
mellett letelepedtünk és készítettük az ebédünket. A felnőttek a
szalonna-kolbász és egyebek sütésével voltak elfoglalva, a gyerekek főleg a ház
körül különböző játékokat találtak ki és azokat űzték nagy lelkendezéssel.
Mintha az erdészház erre a kis időre átváltozott volna a kisiskolások
intézményévé, olyan volt a hangulat. Evés után mindenki a számára
legkellemesebb pihenőformát választotta, majd eljött az idő a csoportkép
készítésére és az indulásra. Szinte fájt otthagyni azt a kellemes környezetet,
nem volt a legjobb megszakítani a gyerekeket a játszódásukból, de indulni
kellett.
A házikótól ismét jelzetlen ösvényen indultunk a Torony-kövek felé. Nagy
vulkanikus köveken egyelőre felfele mentünk a mellékgerincen. Még ez lett volna
a kisebb probléma. Két-három csúcs után következett az ereszkedő, de itt
kezdődött a kálvária. Főleg a menetirányunk balodalán erdőkitermelések voltak. Itt
kellett volna legyen az ösvényünk is, persze ezt már tönkretették. Sok kidőlt
fát (biztosan gyengébb minőségüt) nem szállítottak el, ezeken nagyon nehéz volt
az átkelés. A levágott ágakat is otthagyták, semmit nem pucoltak el. Ezeket a
gaz felvette és keményen utat kellett törjünk magunknak. Szerencsére az irányt
jól ismertem, mivel többször jártam ott, így az eltévedés veszélye nem állt
fenn. Minél lennebb érve egyre meredekebbé vált az utunk. Az általam ismert
ösvény nagyon elciheresedett, így követtük a gerincélt, de itt sem volt
leányálom haladni. A velem elől haladó gyerekek azonban felülmúltak minden
képzeletet. Semmilyen zokszó nem volt, sőt egy hatalmas kalandnak vették az
egészet.
Megérkeztünk a Torony-kövek melletti kék háromszög jelzett ösvényre.
Gondoltam, hogy jelzett ösvény lévén, nem lesznek ilyen problémák. Tévedtem,
hiszen itt ugyanúgy szinte azokkal a gondokkal küzködtünk. Főleg az útszakasz
középső és alsó szakaszán. A gyerekek azonban hősök voltak, hiszen most is ismételték
az „ezt is leküzdjük”, „ezt is átmásszuk” jelszavakat és megszületett egy újabb
kijelentés is „mi vagyunk a túlélők”. Mondanom sem kell, hogy megérdemelnének
minden kitüntetést, ahogyan bizonyították az állóképességüket.
Végre valahára leértünk a völgybe és egyben az autópályához hasonlítható erdőkitermelő
útra. Innen már besétálhattunk a közelben levő Tusnádfürdőre és annak
vasútállomására (650 m / 20,15h).
Hála Istennek a túrán nem történt különösebb baj, mindenki a ciherben való
küzdésének köszönhetően kisebb-nagyobb karcolásokat vihetett haza „emlékül”.
Inkább a szülők mintsem a gyerekek voltak elfáradva, ez érthető is, hiszen ők
voltak azok akik nagyon oda kellett figyeljenek kicsinyeikre.
Ezúton is szeretnék elnézést kérni mindenkitől e kellemetlenségekért és a
közeljövőben jobban odafigyelek az útvonal előállításakor. Még most is a
fülemben cseng a „MI VAGYUNK A TÚLÉLŐK !” jelszó és ez igaz is. E túrán
mindenki egy-egy túlélő és hős címmel gazdagodott.
Fotók:
2013. április 30., kedd
Fogarasban a Hazajárókkal
Április 17-18-19, szerda-péntek sok ember számára egyszerű hétköznapok
voltak. Nekem azonban nem, sőt ünnepnapoknak is tekinthetem, hiszen részt
vehettem egy gyönyörű Fogaras-túrán a Hazajáró csapatával.
Szerda délelőtt találkoztunk Viktóriavárosban, pontosan egy forgatásról
jöttek Kis- és Nagy Sinkről. Aztán amíg kimentünk az indulási pontunkhoz és
amíg készen voltunk az indulásra pontosan dél lett. A Nap magasan az égen állt,
kellemes időben volt részünk. Az időjárás a legszebb oldalát mutatta nekünk
mindhárom nap, nagyon meglehettünk elégedve.
Az első nap a piros háromszög jelzésen indultunk fel a Torony menedékház
irányába. Az erdőkitermelő út eleje katasztrófális volt az erdőkitermelések
miatt. Bokáig érő sárban caplattunk előre, szerencsénkre már indulásnál
felvettük a műanyagbakancsainkat, így aztán nem adtunk nagy jelentőséget a
dagasztásnak. Az erdőkitermelő utat elhagyva az ösvényen már sokkal
kényelmesebb volt a haladás, igazi tavaszi időben volt részünk madárdalokkal
fűszerezve. A szerpentines ösvény enyhítette az előrehaladás nehézségeit, majd
a Podragu-völgybe érve jelzésünk már határozottabban vezetett a Torony
menedékház felé. Folyamatos, de nem gyors iramban értük el az 1520 m-en
található menedékházat, délután fél 4 táján. A napsugarakat kihasználva gyorsan
bekajáltam, közben lassan mindenki megérkezett. A forgatócsoport minden kis
„ablakot” kihasznált a fák között és filmre vették.
Az igazi filmezés aztán innen kezdődött, hiszen kijöttünk az erdőhatár
fölé. Zavartalanul mutogatta a hegység magát, mi csak ámulhattunk-bámulhattunk,
ahogyan a nőket szokták bámulni a kifutón.
Pihenő és ismerkedések után kellett útnak indulni, hiszen már délután 5 óra
is elmúlt és a mai célunk felérkezni a Podragu menedékház melletti
menedékhelyre. A Hazajáró csapatán kívül ketten voltak Nagyváradról, ketten
Székelyudvarhelyről és ketten Háromszékről. A téli úton mentünk fel, eleinte
kevés volt a hó, majd ahogyan haladtunk felfele, egyenes arányban nőtt ennek
vastagsága. Szerencsére csak helyenként süppedtünk bele jobban, úgyhogy az első
nap nem tartogatott számunkra nagy meglepetést ami a havat illeti. Az
előrehaladás lassú volt, hiszen a stáb minden pillanatot kihasznált amikor úgy
látta, hogy ezt lencsevégre kell kapni. Na de ezt nem is búsultuk, legalább
addig is pihentünk.
A Podragu-katlanban igazi téli tájkép fogadott. Körös-körül a hegyek
csúcsai is hófehérek voltak, cukorsüveg-hegyekhez lehetett hasonlítani.
Közeledett a sötétség, de mi is minden pillanatot kihasználtuk, hogy e tájat
fotózhassuk. Hiszen ezen a télen ez volt az első alkalom, amikor hosszan tartó
jó időjárást lehetett kifogni a magashegyen. Este 8 órára érkeztünk a 2135 m
magasan található Podragu menedékhelyre. Itt a pihenés azzal kezdődött, hogy
két szobából a havat ki kellett hányni, szerencse Szabi hólapátjával. A
hóhányás befejeztével be is sötétedett, elfoglalta mindenki a maga helyét és
nyugovóra tértünk. Éjszaka nem volt hideg, kb minusz 5 fok, így már az sem
zavart, hogy az ajtó nem csukódik a menedékhelyen. Nyugodalmas éjszakában volt
részünk.
Másnap magashegyi túrázáshoz megfelelő reggelre ébredtünk. Fél 7 környékén
volt az ébresztő, majd következett a reggelizés és utoljára a hálózsákból való
kikecmeredés. Gyorsan összepakoltunk és már 8 óra magasságában el is hagytuk a
Podragu menedéket. A viszonylag kemény hóban jól haladtunk, főleg a gerincre
való kimászáskor jól haraptak a hágóvasak. Közvetlen a gerincre való kilépés
előtt egy kisebb hópárkány zárta utunkat. Itt Gyuri túravezetőnk mászott ki
először, majd segített mindenkinek a továbbiakban. Szerencsésen felértünk a
Podragu nyeregbe, 2310 m-re. Már megpillanthattuk a mai nap célpontját is a
Moldoveanu csúcsot.
Egy-egy rövid interjú után tovább is álltunk, folytatva utunkat kelet felé
a gerincen. Mivel a Nap kezdett egyre magasabbra hágni, jobbnak láttuk nem
követni a nyári ösvényen levő túrajeleket, inkább a téli útvonalat – a
többnyire matematikai gerincen való előrehaladást – választva. Ez persze több
erőnlétet követelt, hiszen jópár 2400 m fölötti csúcsra kellett felmászni. Na
de időnk volt bőven, az időjárás velünk tartott, a napi útvonal sem volt
hosszú, úgyhogy aggodalomra nem volt ok.
Először is a Tărîţa csúcsra másztunk fel. Ahogyan
emelkedtünk, egyre jobban terült elénk a Fogaras gerincének csodálatos
látványa. Nyugatra az impozáns Mircii és Nagy Árpás csúcsok magasodtak. Fentről
már elénk tárult kelet irányban a híres „háztető”, a Vistea-Moldoveanu gerinc.
Ez egész nap mutogatta magát, gyakran került is lencsevégre. Ezután a
Corabia-csúcs kimászása következett. Problémák nem adódtak a kimászáskor, mivel
nyugati oldalon még a Nap nem ért erőteljesen. Azonban ereszkedéskor és csúcsok
közötti gerincrészletek átmászásakor már rossz minőségű hóban haladhattunk. A
Nap jól átsütötte a hóréteget, így aztán a lépéseinknél nagyon oda kellett
figyelni, mikor is szakad be alattunk. Főleg Gyurinak kellett nagyon
elővigyázatosnak lennie, ő ment elől. De az utána következők sem szabadultak,
hiszen a már meglevő nyom sem volt biztonságos. Sokszor egyik-másik lábunk
teljesen eltűnt egy nagy lyukba. Ilyen volt a Nagy Ucsa-csúcs és gerincrészlet
térsége. A gerinc összeszűkül, több helyen kitett. A lavinaveszélyt
minimalizáltuk, igyekeztünk minél jobban a gerinc közelében lenni. Igaz arra is
kellett ügyelnünk, hogy a túlsó északi oldalon hatalmas hópárkányok csüngtek.
Ezekre sem szabadott rálépni. Ezen a részen nekem is volt egy szerencsétlen
lépésem, egy szikláról léptem le és pontosan derékig tűntem el a hóban. Ezzel
nem is lett volna semmi baj, csak utána éreztem, hogy a bal térdemmel valami
nincs rendben. A nap hátralevő részén nem is zavart, mentem rendesen, csak este
fájt jobban.
A Nagy Ucsa után megszabadultunk a rossz hótól. Áttraverzátuk a Kis
Ucsa-csúcs alatt. Nem láttuk értelmét a kimászásának, mivel a hó minősége
megengedte a traverzálást.. Innen aztán egy utolsó nagy emelkedő következett a
Nagy Vist 2527 m magas csúcsára. Szép lassan, filmezéssel egybekötve hamarosan
üdvözölhettük egymást odafent. Pihenő után csomag nélkül indultunk a „háztető”
egyik sarkából a másikba, vagyis a 2544 m magas Moldoveanu irányába. Az éles
gerinc nem tartogatott meglepetést számunkra, sőt egészen egyszerű volt a téli
útvonal. Éppen az egyensúlyunkat kellett megőrizni, más akadály nem gördült
elénkbe. A Moldoveanura való érkezés is filmezve volt, itt aztán több
csoportkép, interjú is készült. Jól elnyújtottuk a fent tartózkodást, sietségre
nem volt ok, mivel alattunk már láthattuk esti menedékünket a Vist nyeregben.
Visszatértünk a Nagy Vist-csúcsra, majd egy nagyon meredek ereszkedő után
megérkeztünk a 2310 m magasságban található menedékhelyhez. Késő délután volt,
tehát készülődtünk a pihenéshez. Evés közben előkerült egy kis szilvórium,
illetve Unikum is, amelyet nagy előszeretettel fogyaszthattunk. Az este
beszélgetésekkel telt, most már egy térségben aludhatott az egész csapat. Jó
poénok csattantak el, mint ahogy fiúk között szokás, illetve mesélhettünk az eddigi
kalandjainkról is.
Harmadnapra is szép reggelre ébredtünk. Nekem nem volt valami pihentető az
éjszaka, mivel fordulnom is nehéz volt a térdem miatt. Evés után pakoltunk is
irány lefele a Nagy Vist völgyön. A hóval feltelt völgy felső része volt a legmeredekebb.
Nekem elég kínos volt a fájós térdem miatt. Kitaláltam, ha háttal megyek akkor
nincs semmi probléma, csak egy kicsit lassabban ereszkedek. Na így is volt és a
600 m szintkülönbségű lejtő felét hátrafele tettem meg. De legalább nem kellett
sziszegjek a fájdalomtól. Amikor a lejtő enyhült mehettem rendesen, csak elég
lassan haladtam, ami bosszantott. A lejtő aljában aztán Cosmin barátom elővett
valami gyógyszereket, annak bevétele után elmúlt minden fájdalom és a völgyön
már szaladgálhattam. Na de örvendtem, hogy nem lehet nagy baj, úgyhogy
élvezhettem tovább a túrázást. A völgy alján, az erdőhatár szélén a hó is el
volt olvadva, már nyári kondíciók között menetelhettünk. Jól esett az első
forrásból inni a vizet, a társaság megelégelte a fent fogyasztott hólevet. Az
erdőben való ereszkedés problémamentes volt, el is értük az erdőkitermelő út
végét, ahol már várt ránk barátunk a mikrobusszal. Hát ez nagyon jó érzés volt,
tudtuk, hogy a meglevő hosszú kilométereket nem kell legyalogolnunk műanyagbakancsban.
Aztán amikor előkerültek a jó hideg sörök, az már csak a hab volt a tortán.
Itt még nem ért véget a Hazajárókkal való kirándulásunk, hiszen elautóztunk
Alsó Szombatfalvára, ahol lehetőség volt megnézni a lipicai ménest. Mindezek
után búcsúzott a csapat, mindenki ment a saját útjára. Én személy szerint
nagyon kedves emberekkel ismerkedhettem meg ami a Hazajáró csapatát illeti.
Örvendek, hogy Oszival is találkozhattam, már egy jó féléve ezt a túrát
tervezgettük, csak az időjárás nem volt megfelelő. De megérte várni, hiszen
majd mindenki végignézheti a Duna TV-ben a kalandunkat május 12-én.
Végezetül köszönöm Oszi barátságodat, köszönöm Hazajáró csapatának. És
hiszem, hogy ez csak a kezdet volt!
Fotók:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)