2016. április 12., kedd

Mátrabérc Teljesítménytúra, ápr 9



2016 április 8-án, pénteken este 20 óra körül érkeztünk meg a magyarországi Sirokra, hogy résztvegyünk az egyik legrangosabb teljesítménytúrán a Mátra hegységben. Három távolság közül lehetett választani. Puskás Melinda és Barna Lehel a 35 km-es szakasszal próbálkoztak, én az 55 km-el. Érkezésünk után már este regisztráltunk és kényelmes fekhelyet készítettünk magunknak a helyi sportcsarnokban. Egy erdélyi vendéglőből felpakolt miccset és szalmakrumplit nagy előszeretettel tömtük magunkba kint a sportcsarnok előtti kispadon. 23 órára elaludtunk, elméletileg is felkészülve a másnapra.

Április 9 – szombat reggel 4,30 óra. Én már ezelőtt egy félórával törölgettem a csipáimat, alig vártam az indulás pillanatát. Felébred mindenki, már jóval az 5 órai ébresztő előtt, pakolunk és kimentünk a sportcsarnok elé, ahonnan indult az autóbusz Sirok-Kőkútpusztára, a rajt színhelyére. Elbúcsúztam Melindától és Leheltől, mivel ők egy másik busszal a Kékes-tetőig mentek. A 6 km-es buszozás hamar eltelt, aminek már nagyon örvendtünk. Bejelentkeztem a rajtnál, felírták az időt és jó utat kívántak (6,00 h / 158 m / 0 km).

Erre a napra esőt jósoltak a meteósok, ami be is vált. Szerencsére az útvonalam első szakaszát a Kékesig megúsztam szárazon, de onnan végig esett. Lett is sár jócskán ami nagyon megnehezítette az előrehaladást. Célom az volt, hogy befejezzem az 55 km-es távot problémák nélkül, nem számított a teljesített idő. Mivel elég régóta nem gyalogoltam egy nap ennyit és edzést sem csináltam, ezért nem is lehetett nagyobb kívánságom. Elindulok egy nagy csapat emberrel, ki gyorsabban, ki lassabban haladva. Én jól éreztem magam, igyekeztem is a lehető leggyorsabban talpalni felfele az erdőben. A terep nem volt nehéz, mint ahogyan számítottam erre. Persze voltak nagyobb ereszkedők-emelkedők, de nem okoztak semmilyen gondot. Szép erdőben haladtam, helyenként viszonylag jó kilátásokkal. Sajnos az idő egyre romlott és ködössé vált, így a tájképekben nem lelhettem örömöket. Na de a rossz időnek is megvolt az előnye, az hogy a lehető leggyorsabban mehettem. Elhaladok egy frissitő pont mellett, majd pecsételek az első ellenőrző pontban és folytatom utamat a Kékes felé. Ugyanaz a ritmusom, nem is gyorsulok, nem is lassulok. Néhány nagyobb emelkedő után, amely igen megosztja a nagy társaságot felérkezek Magyarország legmagasabb pontjára a Kékes-tetőre (9,35 – 9,50 h / 1014 m / 19,4 km).

Finom meleg teát iszok és kekszet majszolok a frissítő pontban, készítek néhány szürkehomályos fotót és indulok tovább. Jól érzem magam, kezdek bizakodóvá válni, hogy teljesíthető lesz a kiszemelt táv. Egyre jobban és gyakrabban kezd szemerkélni az eső, de rá sem hederítek, inkább a meneteléssel foglalkozom. Még nem kellett elővennem az esőköppenyt sem. Egy erős ereszkedő után aszfaltos útra érkeztem, majd eltértem a Galyatető irányába. Elhaladok ismét egy ellenőrző pont mellett, majd egy frissítő pont mellett, de itt már annyira szakad az eső, hogy muszáj volt felvennem az esőkabátot, ha nem akartam bőrig ázni. Ez aztán ki is tartott szinte a túra végéig. Hamarosan a Galyatetőn vagyok, a negyedik pecsételő pontnál (11,50 h / 925 m / 29,4 km).

A takaros turistacentrumtól egy obszervatórium irányába megyek felfele kiépített kavicsos úton. Természetesen nem lett volna semmi értelme felmenni a magas építményre, mert kilátás úgysem volt. Egy hosszabb szakaszon lejtő következett, itt nyújtott lépésekkel haladhattam, ami kifejezetten jólesett. Egyetlen problémát az egyre nagyobb sár jelentette, nagyon csúszott, fokozottan oda kellett figyelni. Ez csakhamar meglátszott mások hátsó felén, akik nem voltak annyira figyelmesek. Ismét ellenőrző pontot és frissítő állomást hagyok magam után, majd érkezek a gyorsított tempómmal az Ágasvár-csúcs alá, amelyet megmászok. Közvetlenül a csúcs alatt, úgy 38 km után utolérem kedves barátaimat – Melindát és Lehelt – akik a Kékesről indultak a Hanák Kolos TT-n, a 35 km-es távon. Itt úgy döntöttem, hogy a túra hátralevő részét nem a gyorsított tempóval teszem meg, hanem együtt folytatjuk utunkat tovább. Habár Lehel kitartóan nyaggatott, hogy az én ütememben haladjak, de nekem úgysem az volt a célom. Aztán néhány kilométer után valahogy beletörődött. Az Ágasvár keskeny csúcsán pecsételünk, nagyon szakad az eső, nem irigyeljük a kuporogó pecsételőket, akik egész nap az esőben egy helyben ültek. Aztán a csúcsról egy ismét hosszabb ereszkedő kínálkozott egészen Mátrakeresztesig, ahol frissítő pont és a hetedik ellenőrző állomás volt (15,00 – 15,30 h / 392 m / 42 km).

A szakadó esőnek köszönhetően rengetegen kiszálltak a TT-ből, nem volt kedvük a folytatásra. Nekünk ez meg sem fordult a fejünkben. Én meglepő módon jól éreztem magam, nem fájt semmi, így nem is panaszkodhattam. A barátaim is így voltak. Benyomtunk néhány zsemlét bocisajttal és már kapaszkodtunk a Muzslának. Még 6 km emelkedő és 7 km ereszkedő volt hátra. Tehát összesen 13 km. Lassan de kitartóan egyre közeledünk a csúcshoz, ahol az utolsó ellenőrző állomás van. Még mindig esik eső, elérjük a pecsételő pontot, majd egyet szusszanunk és kezdődik az utolsó ereszkedő (17,10 h / 805 m / 48 km).

A hosszadalmas ereszkedő sáros ösvényének köszönhetően nagy elővigyázatosságot követelt. Ennek a nagy figyelmességnek meg is volt a látszatja, hiszen csak a túracipőnk volt rettenetesen sáros, más nem. Jónéhány résztvevőn azonban teljes mértékben látszottak különböző esések nyomai. A túra végéhez közeledve bemegyünk egy bozótos ereszkedőn egy völgybe, majd kimászunk a nagyon csúszós emelekedőn. Elérünk egy földútat, amelyet „Nagy Sáros Pályának” nevezném. Ez bevezetett Szurdokpüspökibe, pontosan az iskolához, ahol befejeztük a kirándulásunkat (19,12 h / 143 m / 55 km).

Természetesen erre az eső is elállt. Megkapjuk az oklevelet és a kitűzőt. Hátul az udvarban a világ legjobb töltöttkáposztáját fogyasztottuk el. Aztán én kellett siessek, mert indult a busz vissza Sirokra, ahol az autónkat hagytuk. Lehelék maradtak az iskolánál hiszen az esti szállásunk itt volt. Én felülök a percre pontosan érkező buszra és már megyünk is Gyöngyösön keresztül vissza Sirokra. Azaz Sirok-Kőkútpusztára, ahonnan rajtoltunk a reggel. Na ez nem volt a legkellemesebb meglepetés, hiszen megtudtam, hogy a busz csak a reggeli rajthoz megy vissza. Én még az 55 km után búnuszban legyalogoltam 6 km-t az autóig. Szerencsére a buszban benyomtam három sportszeletet, így a töltöttkáposztával keverve igen jó energiabombát képezett a testemben. Sok helyen szaladva és boldogan érkeztem vissza az autóhoz. Visszavittem az autót Szurdokpüspökibe a sulihoz, találkozván ismét barátaimmal. Egy kellemes éjszaka után vasárnap reggel 6 órakor keltünk és egy kis reggeli után pakoltunk és várt ránk a 750 km-es autóút.

Nagyon szép eseményen vehettünk részt, köszönöm Melindának és Lehelnek, hogy eljöttek velem.

Fotók:

2016. április 4., hétfő

Kisbakancs-túra a Cenkre, ápr 3



Kimondottan szerencsés választás volt elhalasztani kirándulásunkat a többnyire rossz időjárással bővelkedő márciusról, április 3-ra, vasárnapra. Ezen a napon olyan időjárás volt jellemző, ahogyan szokták mondani – „álmodni sem lehetett volna szebbet”. Ennek meg is termett a gyümölcse, hiszen délelőtt 10 óra környékén, amúgy özönlöttek a Kovászna megyei autók a Cenk sétányára. Ekkorra 113-an gyűltünk össze, majd egy család nagyobb késéssel érkezett, de utánunk jött, így a teljes létszám 116 személy volt, ebből 51 gyerek.

A felső sétányon indultunk, hosszú sorban a sárga háromszög jelzésen a Gabonyi-lépcsők felé. Meglepően jól haladtunk, igaz, amire a lépcsőkhöz értünk, a társaság egy kisebb része leszakadt. Sebaj, bevártunk mindenkit, majd a sziklalépcsők leküzdése következett, ahol a gyerekek nagyon jól teljesítettek. A lépcsők utáni kis tisztást szinte teljes mértékben elfoglalta csapatunk, egy megérdemelet hosszabb déli pihenőt iktattunk be. Szép rálátásunk volt az alattunk elterülő Rakodó- és Noa negyedre, Négyfalura, a Keresztény- és Nagykőhavasra, de még a Csukásra is. A pihenő alatt természetesen a gyerekek nagyrésze hancúrozást és a fára mászást választották.

Indultunk tovább már jóval könnyebb terepen, kellemes erdőben. Hamarosan a felvonó felső állomása mellett voltunk, innen kimentünk a „Brassó” felirathoz, majd a Cenk-csúcsára. Csodálatos kilátásban volt részünk az Óvárosra és nemcsak.

Miután beteltünk a látnivalóval leereszkedtünk a Cenk-nyeregbe, ahol ismét egy jó másfél órás pihenőt tartottunk, természetesen azért, hogy a gyerekek tudjanak játszadozni. Ki is használták rendesen ezt az időt. Indulás előtt csoportképet is sikerült készítenünk, pedig eredetileg le is mondtam erről, hiszen a nagy társaságot nehéz összeszedni. Köszönet érte Mesinek, hogy rávett a csoportkép elkészítésére, természetesen megígérte segítségét az emberek csoportba való összehívásában.

Vissza a kék sávval jelölt Lovagok-útján jöttünk. Problémák nélkül, egy-két kis esést begyűjtött néhány gyerek, de ez normális. Visszatérve a Cenk alatti sétányra elbúcsúztunk és véget vetettünk egy igazán szép napnak.

Köszönet minden gyereknek és szülőnek, hogy ilyen nagy számban együtt lehettünk. Ezen kívül köszönöm Melkuhn Andrea Gizellának, hogy elvállalta a leghátulsó ember szerepet. Köszönöm Máthé Emesének és a kis Bartha Rózának és szüleinek, hogy segítettek Uzonkával amikor én a csoport irányításával voltam elfoglalva. Méder Mesi neked már megköszöntem fennebb... :)

Fotók:

2016. február 29., hétfő

Királykő északi gerinc, feb 28



Február 28-án vasárnap négyen indultunk a Zernyest szomszédságában levő Botorog forrástól (820 m / 5,50 h). Fejlámpák fényénél a turistautat követtük, megszokott reggeli iramunkban. A szerpentinek után kiértünk az erdőből a Zanoaga tisztáson, ahol már kivirradt. Elénk tárult a Királykő gerincének északi része vagyis a lejárandó útvonalunk. A tisztásról a Curmatura menedékházig gyors léptekkel haladhattunk, köszönhetően a könnyű terepnek. A menedékháznál egy jó nagy kutya köszöntött bennünket (1470 m / 7,10 h). Be sem mentünk, folytattuk utunkat a Torony-csúcs irányába. Az eddigi száraz ösvényt jeges váltotta fel, nagyon oda kellett figyelni lépéseinkre. Felértünk a Crapatura-nyereg kilátójához, ahonnan máris indultunk a sziklák alá. A kábelekkel ellátott útszakaszon nyoma sem volt a hónak, néhol inkább jeges részekkel találkoztunk. De ez sem okozott semmi gondot, hiszen még csak hágóvasat sem húztunk. Jó nagy kaptató után fényes napsütésben felérünk az északi gerinc első csúcsára a Toronyba (1923 m /  9,00 h).

Nagyon rövid pihenő után indulunk is a gerincen a Hegyes-csúcs felé. Eleinte az erdős-sziklás szakaszon menetelünk kemény hó tetején. Nagyon jól haladunk, szinte nem is fáradunk. Elhagyjuk a Padina Popii havas nyergét és kaptatunk felfele a szintén ugyanazzal a névvel rendelkező csúcsra. Innen már gyönyörű kilátás bontakozik ki az előttünk álló északi gerincre. A csodálatos időben messze el lehetett látni. Beláttuk az egész Barcasági medencét, szépen fehérlett a Fogarasi havasok, a Jézer-Papusa és a Bucsecs is. De jól lehetett látni a távoli Nagyhagymást de még a Kelemen havasokat is.

Jó iramban megyünk, ennek köszönhetően hamarosan meg is érkezünk a Hegyes-csúcs melletti menedékhelyre (2150 m / 10,00 – 10,20 h). Megreggelizünk és pihenünk. Látjuk, hogy az időjárás velünk van, a hóviszonyok kitűnőek. Folytatjuk tehát utunkat a gerincen a Pásztor-csúcs irányába. Még most sem húzunk hágóvasat, hiszen könnyedén lehetett haladni a nem túl csúszós sziklákon. Erre majd sor kerül a Cimbalmok középső csúcsán. Tiszta élvezet volt végiggyalogolni a jólismert gerincen , a sziklákon való mászkálás is élményben részesített. Magunk mögött hagytuk a Cimbalmok mindhárom csúcsát, illetve a Sbirii-csúcsot és következett a végcélunk a Királykő legmagasabb pontja, a Pásztor-csúcs. Ahogyan közeledtünk hozzá egyre erősebben fújt a szél. Fent a csúcson sokat nem is tudtunk időzni, hiszen az erős széllökésekben nem lett volna kellemes ücsörögni (2238 m / 12,40 h).

Meg is kezdtük az ereszkedést hamarosan az alsó Grind menedékhely irányába. Lavinaveszély nem volt, nyugodtan mendegéltünk lefele. A meredek ereszkedőnek köszönhetően hamar leérünk a menedékhelyhez, ahol már a szél sem zavart. Beiktattunk egy pihenőt (1620 m / 13,30 – 13,50 h).

A jólmegérdemelt pihenő után folyattuk az ereszkedést immár az erdőben a Vladusca-forráshoz, amely finom vizéből ihattunk. Majd egy hosszú erdőkitermelő út következett egészen vissza az autóig, a Macska-, illetve a Zernyesti szoroson keresztül. Megelégedéssel zártuk a napot a Botorog forrásnál (820 m / 16,30 h).

Fotók:

2016. február 15., hétfő

Bucsecs: Malin-völgy haragos arca, feb 14





-szerencsés kimenetelű lavinabaleset-



 Február 14-én vasárnap reggel 6 órakor indultunk Busteniből, az Alpin menedékháztól. A csillagos égbolt és a kedvező időjárási előrejelzések bizakodóan hatottak ránk. 4-en voltunk: Zsuzsa és Béla Csíkból, Szeró és én Sepsiszentgyörgyről.

Fejlámpák fényénél nem túl gyorsan, de egyenletes iramban haladtunk a piros háromszög turistajelzésen. Nem is akartuk kifullasztani magunkat hiszen a hegység egyik leghosszabb sziklavölgyét vettük számításba kimászni. Természetesen nem először jártam le a völgyet mindenféle időszakban, tehát tudtam mivel jár. Kicsit aggodalomra adott okot az előző napok rendkívülien enyhe időjárás és az azelőtt való esti kb 20 centis havazás a felső régiókban. Itt lent jóformán hó sem volt, könyedén mentünk. A Kostila-tisztáson már kivirradt. Itt elhagyjuk a turistajelzést és nekiállunk egy meredek az erdőben. Egy mellékgerincre vezet ki ahonnan egy szűk kéményen keresztül ereszkedhetünk be a Malin-völgybe. Kikerülve ezáltal a völgy alsó és nagyon nehéz szakaszát. Egyre több hó volt, de kitörése nem okozott egyáltalán gondot. Már 8 órakor a mellékgerinc nyergében voltunk, előttünk a Malin-völgy. Itt Szeró kijelenti, hogy nem jön tovább, bokafájásra panaszkodva.

Rövid pihenőt tartottunk, majd leereszkedünk a jeges kéményen a Malin-völgybe. Hágóvasakkal problémák nélkül ment. A völgyben kb 1550 m magasan vagyunk és fél 9 az óra. Az idő még szép de a szél kezdi hozni a fellegeket. Igaz, ez még aggodalomra nem adott gondot. Ellenben a hó már itt sem tettszett nekem, hiszen jól bele lehetett süppedni.

Indulunk is felfele, az alsó szöktetőt jobbról kikerüljük egy hónyelven. Minél fennebb annál nagyobb a hó és az időjárás romlik. Felváltva kell törni a havat, nagyon kimerítő munka volt. Így haladunk másfél órán keresztül, amíg kiérünk kb 1900 m magasságban a Scorusilor-völgy kereszteződéséig. Itt már nagyon rossz az idő, rettenetesen fúj a szél,  a havat seperi az arcunkba, nem látni szinte semmit. Belátjuk, hogy nincs értelme kimenni a platóra, de még próbálkozunk picit fennebb hátha kedvezőbb hóviszonyokra találunk. Egy fenti sziklát nézünk ki célpontnak, addig megyünk, majd onnan visszajövünk. Itt már észrevesszük, hogy az alsó hórétegre kb 20 centis hó hullot az éjszaka. Nem volt jó jel.

Kb 2100 m magasan lehetünk, jó 300 m-el a plató alatt. 11 óra táján vagyunk. Zsuzsa megy elől, utána Béla, utoljára én. Lassan el is érjük a kinézett sziklát. Egymás után megyünk, majd fent Zsuzsa balra tér.  Alig tesz két-három lépést, el is szakadt a friss hó úgy10 m hosszan. Ez egyből le is vett minket a lábunkról és már csúsztunk is lefele. Szerencsére nem csúszunk nagy sebességgel így minden pillanatra emlékszünk. Kb 20-30 km per órás sebességgel haladhattunk. Kezem-lábam mozgatom, hogy minél jobban maradjak a hó felszínén. Ez sikerült is. Csúszás közben látom, hogy közeledek egy sziklához, reméltem az megállít. Hát nem állított meg csak inkább perdített rajtam és folytattam a csúszást. Szájam és az orrom kezdett megtelni hóval, sűrgösen kezdtem kiköpni. Levegő után kellett kapkodni, ami nem volt kellemes. A bal kezemet igyekeztem a szájam előtt tartani, hogy majd ha megállok, tudjak légüres teret kaparni. Végre megállok, de ekkor már mozdulni nem lehetett. Csak épp a balkezemet csuklóból, amivel ki tudtam kaparni a havat az arcom elől és levegőhöz jutottam. Sőt a külvilágot is megláttam, úgyhogy nyugodt voltam. A bal lábam látszott ki a hóból. Ekkor már meg is jelent Béla mellettem és kiszabadított a hóból. Hálás köszönet érte. Soha nem esett ilyen jól a levegő mint most. Látom Zsuzsa is rendben van, így nagyon megkönnyebbültünk. Rögtön, gondolkozás nélkül megkezdtük a visszafele ereszkedést.

Szerencsére egyikünk sem esett pánikba, nem is féltünk és ami fontos tudtuk mit kell csinálni ebben az esetben. Az eset nagyon feldobott minket egész végig igen nagy jókedvvel ereszkedtünk. Hamar vissza is térünk az erdőbe, majd Bustenibe.

Hibáztam amikor a Scorusilor-völgy eltérőjétől folytattuk felfele az utat. Itt már lehetett látni a fokozott lavinaveszélyes terepet. Ez tanulság számunkra, az elkövetkezőkben jóval hamarabb döntünk a visszafordulás mellett.

Fotók: