Leaota-túra, aug 19

2018 augusztus 19-én vasárnap, kilencen gyűltünk össze a Brătei völgyben található vadászmenedékháznál. A hegységet a keleti oldalról szándékoztuk kimászni, eddig egy számunkra ismeretlen útvonalon. Autókkal a Ialomița völgyön jöttünk fel, majd a Brătei völgyön egészen a fent említett házig. A főúttól még 14 km-t autóztunk, amelyből 4 km jó aszfalt, 8 km rossz állapotú makadám és újabb 2 km immár jó állapotú makadám.

Autóinkat leparkoltuk a vadászház előtt és kezdtük böngészni a térképet. A piros kereszt jelzés, amelyet kerestünk, sikeresen meg is találtuk, épp számunkra kedvezőtlen irányba mutatott. Éspedig a Bucsecs hegységbeli Bolboci-tó irányába.  A Leaota felé semmi. Térkép szerint a háztól rögtön lejjebb kellett volna legyen a beindulás, de nem találtunk erre utaló ösvényt. Későbbiekben felfedeztünk egy másik házat, kicsivel fennebb. Na ez volt a térképen szereplő erdészház és nem az új vadászház, amely a régi térképen nem is lehetett rajta. Nos megnyugodtunk és indulhattunk felfele az immár megtalált piros kereszt jelzésen (1250 m / 7,20 h). Egy kis kutyus is hozzánk szegült a háztól és velünk tartott a nap folyamán.

Reggeli tornának beillő 500 m szintkülönbség következett viszonylag rövid távon. A nagyon meredek szakaszt azonban problémamentesen küzdtük le nyugodt iramban, rövid pihenőkkel. Közben még áfonyát is találtunk, amely kóstolgatása kellemesebbé tette ezt az útszakaszt. Egy erdőirtásos rész következett, ahonnan már látszott az első kétezres csúcs a Leaota hegységből éspedig a Rătei gyephavas orma. A tisztás szélén letelepedtünk reggelizni (1700 m / 8,45 – 9,15 h).

Pihenő után ismét rövid ideig erdőben haladtunk, immár jóval enyhébb terepen. Elértük az erdőhatárt, és minél fennebb egyre szebb kilátásban volt részünk. Rögtön az erdőhatár fölött szinte embermagasságú fűben haladtunk. Először a Rătei csúcsának a megmászása következett. Meredek- és enyhébb emelkedők váltogatták egymást, rövid pihenőket iktatva be haladtunk egyre feljebb. Itt a jelzés jóformán eltűnik, csak egy-két kőre volt felfestve, az is régen. Jó kilátás esetén nincs is szükség jelzésre, azonban ködben feltétlenül kell használni az iránytűt. Nos nekünk a kilátással nem volt baj, csodálatos napsütést kaptunk délelőtt folyamán. A Rătei csúcsáról már megpillantottuk a hegység legmagasabb pontját, amelyet alig háromnegyed óra múlva el is értünk (2133 m / 11,30 – 12,30 h). A felhők kezdtek gyülekezni, de így is szépen láthattuk a Bucsecs nyugati oldalát és a Királykő teljes gerincét, illetve annak keleti oldalát. Falatoztunk, pihentünk és a végén csoportképet készítettünk.

Mivel délutánra eső volt beharangozva, így indultunk is lefele. Ugyanazt az utat követtük mint felfele. Elindulásunktól kevés időre el is kezdett esni az eső. Az erdőhatár fölött ez kellemetlenebb volt, de aztán beérve az erdő védelmébe, ez elviselhetőbbé vált. Egy időszakra el is állt az eső, kisütött a Nap és mire kezdtünk száradni, arra ismét következett az újabb felvonás. Leértünk az erdészházhoz, nagyon közel az autókhoz, de a ház előterében sikerült behúzodnunk az eső elől. Hamarosan el is állt és visszasétálhattunk a járműveinkhez. A kis kutyus visszakerült a gazdijához, így mindenki boldog volt (1250 m / 15,00 h).

Köszönöm szépen e szuper társaságnak, hogy eljöttetek e felfedező túrára és együtt sikeresen le is bonyolítottuk. Vidámság és jó hangulat jellemezte a napot, szép emlékekkel gazdagodva. Ennél rosszabb sose legyen!

Fotók itt

Kettesben a Stan völgyében, aug 11

8. házassági évfordulónk alkalmával a nagyon érdekes Stan völgyébe kirándultunk Melindával. Mivel egyikünk sem járt eddig arrafelé és sok szépet hallottunk róla, így könnyen ráesett a választás. Ez a völgy a Fogarasi-havasok gerincétől jóval délre esik, a Vidraru-gyűjtőtó közelében. Jóformán a Frunții hegységhez tartozik. Sepsiszentgyörgyről utazással együtt egy nap is elég a bejáráshoz, de ha két napra tervezünk, akkor érdemes összekötni egy Fogaras túrával is.

Menetirányként a Törcsvári szoros – Câmpulung Muscel – Curtea de Argeș – Stan-völgy bejárata útvonalat választottuk. A 187 km-es útszakasz gyönyörű helyeken vezet át, sajnos sofőrként nemigazán tudtam élvezni a tájat a gödrök miatt. Câmpulung környékén szilvától és almától roskadozó fák mellett mentünk el, természetesen meg is kóstoltuk a még nem teljesen érett gyümölcsöket. A transzfogarasi úton javult az aszfaltminőség, de így is 4 órába telt mire a célunkhoz elértünk. Egy kis tábla mutatja a völgy bejáratát, autónkat leparkoltuk a többi mellé az út szélére.

Délelőtt fél 11 körül indultunk a gyalogtúránkra. A sok autó jelenléte egyből arra mutatott, hogy sok emberrel fogunk találkozni utunk során. Kellemes meglepetésünkre azonban nem így volt. Hosszabb szakaszokon nem találkoztunk senkivel, élvezhettük a patak csobogását. Ez egy létrákkal, vaslépcsőkkel kiépített völgy, így jelentősen megkönnyebbül az előrehaladás. Különösen nyári melegekben ajánlott, hiszen árnyékos-patakos térségben túrázunk. Nekünk két és fél órába telt, amíg végigsétáltunk a völgyön és kimásztunk az Apáca tisztásra (Poiana Călugăriței). További másfél óra szükségeltetett lejönni a Vidraru gyűjtőtóhoz, eleinte erdei ösvényen, majd egy erdőkitermelő úton. Az utóbbin pontosan egy bicikliversenyt szerveztek, úgyhogy élvezhettük a mellettünk elsuhanó versenyzőket. Gyalogtúránk utolsó szakasza a Vidraru-gyűjtőtó mellett kanyargózott, csodálatos kilátásban volt részünk a hatalmas víztükörre és a környék hegyeire. Megérkeztünk a gáthoz, ahol nyári szombati naphoz illően viszonylag nagy tömeg volt. Észrevettük a sétahajókázás lehetőségét és ki is használtuk ezt a számunkra nem mindennapos tevékenységet. Latino zene kíséretében egy bő fél órát hajókáztunk a vizen, különleges élmény volt számunkra. Hiányoltunk egy helyismertetőt a sétahajó hangfalaiból, de meg kellett elégednünk a zenével. Ha még lett volna lehetőség egy koktélt is szürcsölgetni, igazi ibizai hangulatot varázsolt volna nekünk a kapitány. Mindezekután visszasétáltunk két kilométert azt autónkhoz és indultunk hazafele.

A Bâlea-tó irányába autóztunk. Viszonylag jó minőségű aszfalton jól lehetett haladni. De csak addig amíg utolértük a kígyózó sor végét. Itt aztán volt idő csodálni a Fogarasi-havasok meredek oldalait, égbe szökő csúcsait, hiszen a tó előtti 4 kilométert percre pontosan 2 óra alatt tettük meg. Fent a tónál hatalmas zsúfoltság, nekünk nem volt számításba megállni, úgyhogy ereszkedtünk is le a hegyről. Tovább problémák nélkül jöttünk és szerencsésen 6 óra hazaértünk a 212 km-es szakasz után.

A napi mérleg: 10 óra autózás, 4 óra túrázás, fél óra sétahajózás. Nagyon vagány volt!

Fotók itt

Kisbakancs-fürdés Zalánpatakon, aug 5

A mai nap tökéletes volt fürdőzés szempontjából. 24-en jöttünk el Zalánpatakra, ebből 12 gyerek. Pontosan Károly herceg bennvalója előtt kötöttünk ki és az ott csordogáló patakot vettük birtokunkba egészen estig. Csodálatos ötlettel rukkolt elő Smazenka András apuka, akinek esze gyorsan váltott egy gát építésére. Rövid idő alatt az alig bokáig érő patakban, egy kb 10-15 m hosszú medence alakult ki, jó fél méter mélységgel. Hát ez volt a gyerekek kedvence, rengeteget ugráltak a vízbe, ahogyan a képeken is kiderül. Jól esett a sült finomság is, ez pontosan jól jött a fürdőzés közben. Köszönöm szépen, hogy eljöttetek és ilyen szuper napot tölthettünk együtt. Nagyon jól éreztük magunkat!

Fotók  itt

Kilátás a Barcaságra, júl 31-aug 2

A 27. alkalommal megrendezendő EKE Vándortábor alatt szervezett kirándulások közül a 14-es számmal ellátott „Keresztény-havas – Kilátás a Barcaságra” nevű túrát vezettük Nagy Katalinnal ketten. E rangos esemény 2018 július végétől augusztus elejéig tartott, azonban a három túranap július 31- augusztus 2 közé volt beékelve. Tehát kedden, szerdán és csütörtökön. Komolyabb felkészülés részemről nem volt szükséges ami a túraútvonalat illeti, hiszen már nagyon sokszor lejártam különböző évszakokban, még az idén is. Egy 20 km-es útvonalról volt szó, amely bejárta a Keresztény-havas északi- és központi részét. Nehéz túrának volt értékelve, annak ellenére, hogy nem túl hosszú a táv, de a szintkülönbség jelentős a maga 1700 m kapaszkodójával. Ezért is kisbuszos csoportot vállaltunk, vagyis maximum 22 személyt.

A táborból való indulás reggel 6 órára volt időzítve, amelyet nemigazán lehetett betartani német pontossággal. Csütörtökön sikerült elindulni a kitűzött időponthoz a legközelebb úgy 10 perc várakozás után. Az előző napokon akár fél órás késéssel is számoltunk. Maga a buszozás rövid időt emésztett fel a brassói Cenk sétányáig, ahonnan gyalogtúránk kezdődött. Kedden 19, szerdán 11, csütörtökön 13 résztvevőnek sikerült velünk jönnie, tehát a 3 nap alatt 43 személynek mutattuk be a Keresztény-havas szépségeit az általunk vezetett túrán. Szokás szerint a turisták Magyarország és Erdély különböző városaiból voltak. Az időjárás inkább az utolsó nap volt velünk a legkegyesebbb, de nem panaszkodhatunk egyáltalán az első két napra sem, hiszen a heves esőzésektől megszabadultunk.

A Cenk sétányán még az indulás előtt ismertettük a napi útvonalunkat, bővebben kitérve a Cenk térségére. Kényelmes, aszfaltozott sétányon kezdtük túránkat, ezt hamarosan egy rövid szerpentines útszakasz váltott fel, amelyet a brassói Szépítő Egylet alakított ki az 1930-as évek elején. Hamarosan a Gábonyi-lépcsők alá érkeztünk, ahol felhívtuk a figyelmet a néhol csúszós mészkősziklákra. Elhaladva Oskar Alessius akkori városi tanácsos padja mellett, megkezdtük a lépcsőzést a meredek sziklákon felfele. Bő félóra sikeres bemelegítő után felértünk a Cenk gerincére, a tisztásra. Szerencsére mindhárom nap kilátásunk volt a város keleti részére, Négyfalura és a Nagykő-, illetve Keresztényhavasra. Az utolsó nap már  a Csukás látványába  is gyönyörködhettünk. Ezen kívül ismertettük a kukázó medvék történeteit, amelyek a Rakodó-negyed tömbházai között keresik az élelmet. Fontosnak tartottuk kiemelni, hogy az országban honos lepkefajok 35%-a itt él a térségben. Pihenő után jóval könnyebb útszakasz következett a Cenk gerincén. Elhaladtunk a felvonó felső állomása mellett és újabb látványosság közelébe kerültünk, ahol szintén több időt szántunk eltölteni. Ez volt a kilátóhely, ahonnan jóformán a lábunk alá kerültek Brassó óváros épületei. Be is azonosítottuk a legfontosabbakat, amelyekről néhány szó is elhangzott. Megkerestük a Szent Bertalan templomot, majd a Hosszú utcát végigkísérve szemünkkel máris a központot fürkésztük. Természetesen hamar szembeötlött a Tanács téren található városháza, mellette a Fekete templommal. De érdekes volt megkeresni a Katalin-kapu hegyes tornyait, a zsinagógát, különböző bástyákat és nem utolsó sorban a cérnavékony Cérna utcát. A Graft patakon is végigszemléztünk, amelynek végében megtaláltuk az Áprily Lajos Kollégiumot. A kilátónal eltöltött idő mindig jó hosszúra sikeredett, főleg a csütörtöki napon, amikor még a Barcasági medencéből több is látszódott és az azt körülvevő hegységekről észak irányban. Megemlítettük a néhai vendéglőt is, amely a kilátó melletti sziklaüregbe rendeztek be 1873-tól. Bethlen András földművelési miniszter 1891-es látogatása alkalmából róla nevezték el a barlang előtti épületeggyüttest, amelyet ma már nem láthattunk, hiszen 1977-ben leégett. Kimásztunk a közeli csúcsra is, itt 980 m magasan még látható a néhai Árpád-szobor talapzatának maradványa. A Millenium emlékére 1896-ban egy 20 méteres szobrot emeltek a Cenk csúcsára. Az oszlop tetején egy 3,5 méteres honfoglalás kori vitéz állt, amely jobbjával a Tömösi-szoros felé mutatott. Az oszlopot 1913-ban bombatámadás érte és még azon a télen egy hóviharban összedőlt. A csúcsról lefele jöttünk a nyereg irányába, közben a Brassovia vármaradványban lehetett gyönyörködni ahol a keresztény hitre tért magyarok Szent Lénárdról elnevezett kápolnát emeltek a várban. A 810 m magasan található Cenk nyeregben szavazattal döntöttük el a reggeli elfogyasztásának helyszínét. Vagy itt, vagy a közelben található Stehil tisztáson. Mindig az utóbbi győzött.

A nyeregtől tehát a Stehil tisztásig kényelmes, enyhén emelkedő útszakasz következett. A tisztáson desszertként málnát és szedret is lehetett fogyasztani. Első nap csoportképet is készítettünk a reggelizés után, ezt a szokást megtartottuk a másik két napon is.

Az 1030 méter magasan található Stehil tisztásról ismét egy kényelmes útszakasz következett a Rókapadig. Sokan promenádnak nevezték ennek az erdei útnak csodálatos szakaszát. Aztán majd ahogyan közeledtünk a Nagy Krukk alá, így az ösvényünk is megváltozott. Egyre meredekebb szakaszok követték egymást, jóval nagyobb erőkifejtésnek voltunk kitéve. Mindenki azonban nagyon ügyesen teljesítette ezeket és igen jól haladtunk. A Krukk előtti tisztáson  nagyon intenzív illatú borsmentát sodorhattunk a kezünkben, amelynek illatát szippantgattuk. Jóval kényelmesebb ösvényt követtünk innen, mire kiértünk a Nagy Krukk csúcsa mellé (1428 m). Volt aki ki is ment az alig 20-30 m-re található erdővel borított csúcsra. Rövid ereszkedő következett, majd ismét egy promenádhoz hasonló széles ösvényt követtünk. Ezen az útszakaszon nagyon érdekes gombakuriózumot figyelhettünk meg, éspedig egy másfél-kétméteres átmérőjű kört gombákból kialakítva, amelyet boszorkánykörnek is neveznek. Senki sem látott még ilyen nagy méretűt. Persze sűrűn fotózkodtunk körülötte, élvezve e természeti csodát. A kényelmes útnak köszönhetően hamar elértük az 1550 méter magasan található Ruja tisztást, a mesterséges tó mellett. Ez a tó táplálja télen a sípályákon található hóágyúkat.

A Ruja tisztásról a Sulinar-sípályát követtük felfele. Közben a meredek útszakaszon megszusszanva, lefele megpillanthattuk Brassó Pojanát, főleg az utolsó napon, amikor jóval engedékenyebb volt velünk a felhőplafon. A folyamatos emelkedőnek köszönhetően hamarosan a felvonók felső állomása mellé kerültünk, ahonnan már csak pár lépés volt a csúcs.  Az 1799 méter magas Keresztény-havas csúcsán, főleg kedden és szerdán felhős időben volt részünk, de legalább a Nagykő-havas megmutatta magát. Csütörtökön sokkal jobb volt a helyzet, habár a felérkezésünk pillanatában tökéletes köd volt, egy kis várakozás után ez elszállt és csodálatos kilátásban volt részünk. A Csukás és a Királykő  között jóformán minden hegység látszott, épp a Bucsecs teteje makacsolta meg magát és határozottan viselte a felhős „sapkáját”.

A csúcsfotózások után hamar elértük a Julius Römer menedékházat. Itt mindhárom nap elfogyasztottuk az ebédünket, kedves szász vendéglátóink házában. Első két nap bent ültünk, hiszen az időjárás is erre késztetett. Első nap hatalmas esőt nézhettünk végig szerencsére odabentről. Harmadik napon azonban kint ültünk a napsütötte teraszon, teljes kényelemben, ellazulva. A menedékháznál mind a három napon pontosan időre találkoztunk az 5-ös számú túra résztvevőivel és vezetőivel. Nagyon érdekes és kellemes találkozó volt, mindig elmesélve egymásnak eddigi történetünket az adott nap során.

A menedékháztól a piros kereszttel jelzett útvonalat követtük lefele. Első nap szemerkélő esőben, majd utána egyre jobb körülmények között. Aztán elérve a könnyű sípályát, ezen jöttünk le egészen Brassó Pojanáig. Kedden az esős délután és a busz késése miatt egészen a brassói Salamonkőig jöttünk. Így elkerültük a hosszú órákon való álldogálást vizes bakancsainkban. Még az útvonalunkra rátettünk 5 km-t, de legalább nagyjából egyszerre érkeztünk a busszal együtt a találkozóhelyre. Szerdán maradtunk a beígért túratervnél, vagyis a buszt Brassó Pojanában vártuk, de immár jó időben és száraz öltözékekben. Csütörtökön immár a busz várt bennünket a pályaudvaron.

Mindhárom este 8 óráig a táborban voltunk, személyesen elköszönve minden túratársunktól. Kivétel nélkül nagyon ügyesek, kedvesek voltak. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat mint túravezetők, hogy ennyi értékes emberrel találkozhattunk, ismerkedhettünk és hallgatthattuk a csodálatos élményeiket, érdekfeszítő kalandjaikat, jóizű vicceiket amelyek elhangzottak a három nap során. 

Köszönjük szépen!

Fotók itt