Karácsonyi túra, dec 26

Összesen 39-en indultunk a sepsibükszádi vasútállomásról a Fenyőfarki borvíz irányába. Végre télnek megfelelő időjárásban túráztunk, fagyos talajon, lenge, de csípős szélben. Azonban a hó most is hiányzott, csak néhol volt meghintve a talaj, mint porcukorral a sütemény. Nagyon szép látványban volt részünk körös-körül. Beazonosítottuk a Nagy Murgót, a Nagy Piliskét, a Csomád hegységet és a Bodoki-havasok északi részét. Útközben egy farmon, gyönyörű lovakat csodálhattunk meg, majd a Fenyőfarki borvíznél tartottuk az első hosszabb pihenőnket, finom falatokat fogyasztva és koccintva az ünnepekre. A Dobrica felé tartó “indián ösvényen” hatalmas medvének friss nyomát fedeztük fel a vékony hóval borított avaron. Megérkeztünk a Dobrica vendégház udvarára, ahol néhány barátunk várt ránk tűzzel és minden jóval. Újboli pihenő után elsétáltunk az Alsó Sólyomkő tövében található egyetlen fenyőfához, amelyet feldíszítettünk, karácsonyi dalok kíséretében. Ezután felkapaszkodtunk az Alsó Sólyomkőre, ahonnan csodás kilátásban gyönyörködtünk a lábunk alatt elterülő Olt völgyére. Innen leereszkedtünk a völgyben található szabad termálhoz és pihenőt tartottunk annak környékén. A túra utolsó szakaszán óriási befagyott tócsákon próbáltunk csúszkálni. Nagyon jó hangulatban értünk vissza az autókhoz és kellemes ünnepeket kívánva egymásnak, feltöltődve értünk haza.

Fotók itt

Görögbérc diákokkal, dec 20

A Kovászna Megyei Kiválósági Központ keretén belül szervezett kirándulásunk elérkezett az utolsó állomásához, ami az idei évet illeti. Ha már állomást emlegetünk, akkor összesen 11-en verődtünk össze erre a túrára a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson, ahonnan Busteni városáig vonattal utaztunk már hajnalosan, 2025 december 20-án szombaton. A csillagászati ősz utolsó előtti napja, egy-két “lépés” és beáll a tél. Amikor decemberre gondolunk, egyből havas táj jut eszünkbe, de ez még a csillagászati naptár szerint többnyire őszi hónap és a mai napon tényleg egy nagyon szép őszies időjárásban volt részünk. A köd beszorult a medencék legaljába, míg a hegyeken kellemes időben túrázhattunk és feltöltődhettünk pozitív energiával a gyaloglásunk során. Hálásak is voltunk a kimozdulásunknak, hiszen nem kellett bent rekednünk a ködben, hanem szárnyalhattunk mint a szabad madár a gyönyörűszép környezetben.

Nos, Busteniben leszálltunk a vonatról, majd a közel 5 km-es aszfaltos utat taxival jártuk le, egészen a Dihám torkolatánál található vendéglőig, amely határállomásként is működött annak idején (1000 m / 9,00 h). A Nap már ebben az órában gyönyörűen sütötte a Bucsecs-hegység magaslatainak felső részét, én igyekeztem bemutatni minden részletet az érdeklődőknek. Kék háromszög turistajelzésen indultunk egy meredek kapaszkodón felfele, majd egyre fennebb érve az útvonal nehézsége megenyhült. Kényelmes és már egyre jobban ismerős ösvényen jutottunk fel a mellékgerincre, az egykori határmenti útvonalra. Séta következett a Dihám menedékházig, ezalatt be tudtunk azonosítani jónéhány hegységet, főleg észak irányban. Láttuk, hogy az alattunk levő medencékben köd uralta a teret, sajnáltuk is azon embereket akik lent maradtak a szürkeségben, ugyanakkor örvendtünk a jó döntésnek, hogy kiemelkedhettünk a felhők fölé, ahol elméinket is kitisztíthattuk.

Megérkeztünk a Dihám menedékházhoz, ahol betértünk a jó meleg ebédlőbe (1350 m / 11,00 – 12,00 h). Ebben az órában még kevés turista lépte át a menedékház küszöbét, de hamarosan egéész nagy csoportok érkeztek, úgyhogy az ebédlő tere kezdett megtelni turisták zsibongásával. Részünkről volt aki flékent, volt aki menedékházas levest, volt aki túrós puliszkát fogyasztott, de itt kijelenthetem, hogy az itteni kávénak és teának egy olyan íze van, amit évtizedek után is fel fogunk ismerni ha visszatérünk.Pihenés és feltöltődés után kimegyünk a napsütötte udvarra, ahol órákat lehetett volna eltölteni D-vitamin felvétellel. De mivel erőnk maximális töltődésében voltunk, így menni kellett. Kimegyünk a menedékház udvaráról, útközben kisfenyőfák sokaságai fel vannak diszítve mindenféle szépségekkel és finomságokkal a közelgő Karácsony ünnepe miatt. A Görögbérc felé vettük az irányt, kényelmes túraösvényen. A katonaság épületei mellett haladtunk el, enyhe emelkedőben volt részünk fel egészen a Görögbérc tetejéig (1442 m / 13,10 h). Csodálatos a kilátás a Bucsecs irányába, habár a fenyőfák kezedenek felnőni és takarják tökéletes rálátásunkat a karnyújtásnyira levő hegyekre. Beazonosítottunk minden hegyet-völgyet, majd megkezdtük meredek ereszkedésünket Azuga irányába. Kinéztük a vonatunkat is, ezért most már rákapcsoltunk nagyobb sebességre, hogy a késő délutáni szerelvénnyel hazaérjünk. A nagy meredeken nem is lehetett volna lassan sétálni, inkább engedtünk a gravitáció adta lehetőségnek, így nagyon hamar elértük az azugai vasútállomást (900 m / 14,30 h). Az első vonatra felülve robogtunk vissza elsősorban Brassóba, majd a későbbiekben Sepsiszentgyörgyre, ahová természetes módon a köd beült, de lelkünkbe tiszta égbolt maradt....legalábbis az elkövetkező kirándulásig.

Fotók itt

Kisbakancsos Mikulás-túra a Likas pusztán, dec 6

Kirándulásunk pontosan Szent Miklós napjára esett, ezért különlegesebbnek is nevezhető túra volt a kisbakancsosok körében. Autós utazásunk során jól megfigyelhettük főleg a Nagyhagymás hegységet, megfelelő látási viszonyok közepette. Reménykedtünk, hogy a túránk során is hasonlóan szép kilátásban gyönyörködhetünk. Nos a Pongrác tetőre felérve teljesen mások voltak az időjárási viszonyok, sűrű köd és hideg szellő fogadott. Személy szerint örvendtem a szélnek, mert reménykedtem, hogy hamarosan szétoszlatja a fellegeket. Összesen 39-en indultunk a hágóról a Kárpátok főgerincén, a Likas irányába (1252 m / 10,15 h).

Kényelmes és széles útvonalat követtünk észak felé. Ahogyan közeledtünk a Nyerges-nyak felé, egy forrás szomszédságában hirtelen eloszlottak a fellegek, kisütött a Nap és máris gyönyörű kilátás tárult elénk. Előttünk a Gyergyói-havasok, majd hátrébb nyugatra a Görgényi-havasok emelkedtek az égbolt felé. Nagy örömmel folytattuk utunkat, a napsütés egy hirtelen jókedvet adott csapatunk számára. A Nyerges-nyak térségében a Likas-hegy emelkedett elénk és mellette a Kishavas társult. Kettő közötti Likas nyeregben felhők vonultak, így máris elkönyvelhettük, hogy visszatérünk a ködbe. Egy merészebb emelkedőt követően az erdőben ismét ködös, sejtelmes tájban folytattuk utunkat. A nyeregben éreztük a szél hatását és megfigyelhettük a folyamatos felhőszállítást a szél segítségével. A fenyőfák itt fehérbe öltöztek, felöltve a téli ruhájukat. Alig tettünk néhány lépést az egyre közeledő menedékhely felé, ismét elillantak a fellegek és örvendhettünk a napsütésnek. A táj egyre szebb lett és mire kiértünk a menedékhely mellé, arra már jól megfigyelhetővé vált a Nagyhagymás és a Fekete Hagymás is. A Likas pusztai menedékhely szomszédságában vártuk a Mikulást (1470 m / 12,15 – 13,50 h).

A Mikulás eljövetele előtt fát gyűjtöttünk, sajnos egytől-egyig nedvesek voltak és nagyon nehezen gyúlt meg a tűzünk. Szinte egy doboz tűzgyújtópasztillát is elhasználtunk és folyamatosan felváltva kellett legyezni a tüzet, hogy ne aludjon ki. Így nagy nehézség árán lehetett sütögetni, de legalább jó élmény maradt. A gyerekek a menedékhelyet birtokukba vették, a vidék zengett a ricsajtól. A Mikulás eljövetelekor azonban mindenki lecsendesedett és miután mindenki megtudhatta Szent Miklós történetét, megkapták ajándékukat. Visszaindulásunk előtt kimentünk a menedék feletti gerincre, ahonnan átláttunk észak felé, a Csalhó, Vithavas irányába. Fantasztikus felhőtenger látványban volt részünk, a hegyeket mintegy hatalmas sál fedte volna. Itt készítettük el a csoportképünket, majd indultunk vissza ugyanazon az úton, amelyen feljöttünk. Sokkal hamarabb haladtunk, hiszen a szintkülönbség nagyrésze lefele volt. Útközben nagyon jó rálátásunk volt a Kelemen havasokra is, tehát teljes mértékben elégedettek voltunk a mai nappal. Vidáman tértünk vissza a Pongrác tetőre, ahol elbúcsúztunk egymástól, kellemes ünnepeket kívánva (1252 m / 15,40 h). Gyönyörű napnak tettünk pontot a végére, ugyanakkor az év utolsó kisbakancs túráját élveztük. Köszönöm mindenkinek a részvételt!

Fotók itt

Kisbakancs-túra Sirnea környékére, nov 22

Nemhiába szerveztünk túrát novemberben Sirnea környékére. Ha kellemetlen is az időjárás ebben a hónapban, legalább a táj elvarázsolja a kisbakancsos csapatot bármilyen időjárással is nézünk szembe. Hiszen egy nagyon szép vidékre készültünk, bátran kimondható, hogy Románia egyik legszebb kiránduló helyére.

Az előrejelzések megfelelő időt jósoltak, azonban amikor Sirneára érkeztünk egy kiadós esővel álltunk szembe. Tudtuk azonban, hogy ez nem lesz hosszú életű, hiszen a szél nagyon gyorsan szállította a felhőket. Mindenki megérkezett a kihírdetett időpontra, ezért idejében el is tudtunk indulni (1180 m / 10,20 h). Összesen 38-an indultunk el a kirándulásra, piros háromszög jelzést követve. Kényelmes útvonal állt rendelkezésünkre, a Groapele-nyereg irányába. Útközben megfigyelhettük a hagyományos házakat, de a modern építkezéseket is. Kényelmes és széles szekérúton jutottunk fel a Groapele nyeregbe, ahol keresve egy szélmentes övezetet, elfogyasztottuk elemózsiánkat (1394 m / 11,10 – 12,00 h). Evés közben élvezhettük a kilátást Magura felé és a Zernyesti-szoros irányába, de a felhők minden alkalommal nemigazán engedtek tökéletes rálátást a vidékre.

Ebéd után elindultunk immár a Kárpátok főgerincén és egy rövid idő után egyre jobb időjárásban van részünk. A köd felszáll és amikor tisztásra érünk egyből elénk tárul a Bucsecs és a Királykő magaslata. Végre beigazolódik a meteorológusok jóslata és szép idő lesz. Tiszta öröm végigmenni az útvonalunkon, nagyon lezser iramban, végig szemügyre véve a legszebb tájakat. Nagyon jó kedvűen érkezünk le a főúthoz, majd egy kis kitérőt téve haladunk a végcélunk felé, vagyis az autókhoz. Mindvégig velünk van a Bucsecs és Királykő látványa, amelyben végig gyönyörködtünk. Az utunk utolsó szakaszán azonban egy heves eső gyorsította lépésünket vissza az autóinkhoz, ahová hamarosan megérkeztünk szerencsésen (1180 m / 15,15 h). A helyi kisbolt forgalmát kissé felbojgattuk a jó értelembe véve.

Köszönöm mindenkinek a részvételt, örvendek, hogy együtt tölthettük ezt a novemberi szép napot. Csodálatos emberek vagytok és megérdemlitek a következő fotókat itt

Bucsecs-hegység déli része diákokkal, nov 15

Igazán szép őszi napot fogtunk ki 2025 november 15-én szombaton, amikor a tervezett túránknak kezdtünk a Bucsecs-hegység déli részén. A Kovászna Megyei Kiválóságközpont és az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki osztályának keretén belül szervezett kiránduláson összesen 20-an jelentünk meg. A sepsiszentgyörgyi vasútállomáson már hajnalosan gyülekeztünk és a brassói átszállást követően Szinajára érkeztünk (800 m / 8,50 h). Még dideregtünk, amikor a Prahova-völgyi állomáson elmondtam a tudnivalókat, de indulás után hamar bemelegedtünk ahogyan a sok-sok lépcsőt magunk után hagytuk az üdülőtelepen. A csúcsokat már a Nap sugarai simogatták, vágyakoztunk mihamarabb kijutni oda. Egész nap a rendelkezésünkre állt, azonban figyelembe kellett venni a korai sötétedést, tehát jól ki kellett számítani a leérkezésünket. Hosszú emelkedő és számtalan lépcsőzés után kiértünk a városból és folytattuk utunkat a lombhullató erdőben. A fák nagyrészben elhullatták a színes lombokat, jó vastag avart rugdostunk a felfele való menetelésünk során. Néhányszor kereszteztük a Cota 1400 elnevezésű helyig, ahol a felvonók köztes állomása található. A turistaút mellett található a hegyikerékpár út, amely színes szalaggal van elhatárolva, hogy a gyalogos és a kerékpározó is saját útvonalát használja. Feljutunk a felujítás alatt található Alpin szállóhoz, majd a felvonók állomásához (1430 m / 10,50 – 11,20 h).

Kijutottunk az erdőből, innen a nyári turistaúton szándékoztunk felmenni a továbbiakban. A Nap sugarai rendesen melegítettek, talán november közepét meghazudtoló hőmérsékletben volt részünk. Na de ennek kifejezetten örvendtünk. Kényelmes, széles utat követtünk a továbbiakban. Egyre fennebb jutva, pihenések alkalmával visszapillantottunk az alattunk elnyúló Prahova völgyére és mögötte emelkedő Báj-havas gerincére. Nem siettünk, gyakori és rövid pihenőket alkalmaztunk és közben lehetett csodálni a tájat. Egy róka is mellénk szegődött és engedte magát fényképezni. Felértünk a felvonók felső állomásához, majd a Furnica-csúcs közelébe, ahonnan fantasztikus panoráma tárult elénk (2070 m / 14,10 – 14,40 h). A Bucsecs teljes platóját szemügyre vehettük, ezekből kiemelkedtek a havas Omu-, Kostila- és Caraiman csúcsok. Keletre a Csukás és a Grohotis emelkedett ki, északra egészen a Tusnádi szorosig láttunk. Nyugatra pedig a Jézer-Papusa és a Királykő gerincének részlete is kirajzolódott.

Idefent nem erős, de hideg szél fújt, így sokat nem is időzhettünk, na meg sötétedés előtt le szerettünk volna érni. El is indultunk lefele, most már gyorsabb iramban. Most a téli turistaútvonalat választottuk ki, hogy a csapat ezt a szakaszt is ismerje meg. A gyorsabb menésnek köszönhetően hamar leértünk a felvonók köztes állomásához (1430 m / 15,50 – 16,10 h). A Nap már lemenőben volt, nem sütött ránk ezen a keleti oldalon, úgyhogy sokat nem időzhettünk. Mikor kezdtünk vacogni, indulásra készen álltunk. Az erdőben már kezdett szürkölödni és amire elértük Szinaja felső részét, már a város lámpái is kezdtek felgyulladni. A sötétség beállta előtt érkeztünk vissza a vasútállomásra és pontot tettünk erre a gyönyörű és kiadós kirándulásra (800 m / 17,45 h).

Fotók itt

Kisbakancs-túra a Kozia hegységben, okt 25-26

Az idei ősz eddig csapadékos és hideg időjárása nem kedvezett főleg hétvégeken a kellemes kirándulásokhoz. Most azonban szerencsénkre az előző nap egy erős szél kifújta a Kárpátok ezen részén a fellegeket, így csodálatos és kellemes időben kirándulhattunk. A Kozia amúgy nem számít magashegységnek, hiszen még az 1700 m magasságot sem éri el, azonban meredek ösvényei nemigazán kezdő túrázóknak való, főleg a nagy szintkülönbség miatt. Ez annak tudható be, hogy nagyon lentről, nagyjából 300 m tengerszint feletti magasságból indulnak a túraútvonalak, így az 1400 m felfele való szint egy Bucsecs túrával is megegyezik. Na de tapasztalt kisbakancs csapatunknak ez már nem jelentett gondot, ezért bevállaltuk a hegység szépségeinek megismerését.

Csodaszép időben érkeztünk meg 2025 október 25-én a Kozia lábánál található Turnu kolostorhoz (340 m / 10,20 h). Nagyon sok más turista érkezett ide, főleg a déli megyékből, ezért nagy forgalomra lehetett számítani. Túraismertető után, felköszöntöttük Fekete György apukát születésnapja alkalmából és útnak indultunk. Átmentünk a kolostor udvarán és rátaláltunk a piros háromszög jelzésre, amelyet követnünk kellett. Egyből meredek kaptatóban volt részünk és ez így is ment szinte az egész útvonalon felfele. Igazán nem kellett sietnünk, hiszen egész nap állt a rendelkezésünkre a menedékházig. Az alig 8 km-es útvonalon óránként alig tettünk meg egy másfél km-t, a meredek emelkedő miatt. Sziklakiemelkedésekről egyre szebb kilátásban volt részünk ahogyan felfele haladtunk. Főleg a szélesen kanyargó Olt nyújtott különleges látványt, de a minket körülvevő lombhullató erdő is fantasztikus színekben pompázott. A menedékházhoz közeledve egy nagyon szép fenyőerdőn mentünk keresztül, ahol jóval hűvösebb levegő csapott meg. Itt az útvonal egyre könnyebbé vált, sőt az utolsó párszáz métert szintet tartva jártuk végig. Ilyen körülmények között értünk fel a menedékházhoz, amikor a Nap még magasan járt (1580 m / 16,30 h).

A menedékház melléképületében kaptunk helyet, 6-4-2 ágyas szobákban. Odabent hideg fogadott, de gyorsan hoztunk fát a fészerből, előkészíteni a tüzet miután a csúcsot megjárjuk. Lepkoltuk csomagjainkat és összegyűltünk a menedékház előtt. Egy 100 m szint emelkedőn érkeztünk fel a Ciuha Mare csúcsra, amely Kozia legmagasabbja (1668 m). A csúcsról inkább délre és nyugatra van kilátás, gyönyörűen láthattuk a Buila Vanturarita és Lotru hegységeket, de még a Páreng teteje is kiemelkedett a határban. Északra, a Fogarasi havasok felé azonban nem láthattunk az erdő miatt. A csúcson rengeteg vasszerkezet található, ahol erősítő antennák vannak felszerelve, ez rondítja a helyet. Csúcsfotó után, nagyjából egy óra alatt a menedékháztól való indulástól értünk vissza a házhoz. Innen jól meg lehetett figyelni a távoli Fogarasi havasok gerincét és ugyanakkor egy nagyon szép naplementében volt részünk. Sötétedéskor bevonultunk a menedékház éttermébe, ahol jókedvű beszélgetésbe vegyült a csapat.

Vasárnapra ködös reggelre ébredtünk. Reggelizés és összepakolás után elbúcsúztunk a szállásadóinktól és elindultunk a Stanisoara kolostor irányába (1580 m / 9,10 h). A menedékház mögötti kis csúcsot megkerülve kezdtük a meredek ereszkedést. Itt azonban jóval kényelmesebb és szerpentinesebb volt az útvonal, mint felfele jövet. Egy sziklánál két zergét is észrevettek a gyerekek, amelyet igyekeztünk lefényképezni. Itt kijöttünk a felhőplafon alá és ismét gyönyörű látványban volt részünk dél irányban, a kanyargós Olt felé. Néhány láncos részen elővigyázatosan haladtunk, hiszen a sziklák elég nyirkosak voltak. Egyre lennebb érve az ösvényünk jóval kényelmesebbé vált és ritmusunk is felgyorsult. Kiértünk egy nagy tisztásra, közvetlenül a Stanisoara kolostor fölé, ahol megpihentünk és ettünk (750 m / 12,00 – 13,00 h). Közben gyönyörködtünk a tájban, a gyönyörű színekben és a magasodó Kozia hegységben. Egy szamár ott ólálkodott közöttünk és ételért könyörgött. A gyerekek be is etették zöldség és gyümölcs maradékokkal.

Hosszan tartó pihenő után átmentünk a Stanisoara kolostor udvarán, és piros kereszt jelzést követtünk lefele. Szép színes erdőben sétáltunk lefele, egy kis barlangnál Szent György képét fedeztük fel, amelynek üvegje össze volt törve. Egy kis emelkedő következett, hogy átkerüljünk a gerinc túloldalára, aztán egy utolsó ereszkedővel érkeztünk vissza a Turnu kolostor parkolójába az autóinkhoz (340 m / 14,45 h). Mindenkit bevárva egymástól elbúcsúztunk és pontot tettünk a túra végére.

Köszönöm mindenkinek a részvételt, nagyon jól éreztük magunkat és szeretettel várlak az elkövetkezőkben is!

Fotók itt

Kisbakancs-túra a Csókás-Veczer területen, okt 19

Jó nagy csapat verődött össze Erősd központjában, ezen a hideg októberi vasárnapon. Összesen 37-en jelentünk meg ebben a kis, eldugott falucskában, ahol alig lehetett látni helybelieket. Az elég gyengén ellátott és kellemetlen szagú boltocska forgalmá hirtelen felpezsdítettük néhány édesség vásárlásával. Miután köszöntöttem a társaságot, elindultunk a faluban hosszan lefele (500 m / 10,15 h).

Hamarosan kiérünk a faluból és az Olt mellett sétáltunk a kényelmes szekérúton. Ezen hosszabb szakasz után elhagyjuk a völgyet és szintén kényelmes emelkedőt követtünk a Baróti-hegység gerincének déli csücske felé. Mikor kiértünk a tetőre, a gyerekek nekiálltak enni, így kis pihenőt tartottunk. Utána felsétáltunk a közeli Veczer tetőre, ahol bemutattam a környék látnivalóit. A magas hegyek csúcsai felhőbe voltak burkolózva, de az alacsonyabb vidékek nagyon szépen látszottak. Sokat nem időzhettünk, mert elég hideg szél fújt, amely nemigazán tette kellemessé az ücsörgést. Kék sáv jelzésen – amely a Baróti hegység főgerincének az iránymutatója – folytattuk utunkat északnak. Érdekes gyaloglásban volt részünk, mivel egy-két dombot fel-le kellett magunk mögött hagynunk, majd egy meredekebb kapaszkodó után értkeztünk fel a Strázsa tetőre. Utána egy hasonló szakasz után máris a Barabás tető keresztje mellett pihenhettünk, ahonnan már megpillanthattuk a Bodoki-havasok gerincét és még Sepsiszentgyörgyöt is. Itt ebédszünetet tartottunk, sokan nem is ültek le, hiszen hideg idő volt (663 m / 12,45 – 13,15 h).

Ebédszünet után fel kellett kerekednünk, hiszen a szél is egyre jobban fújt. Csoportkép készítése után megkezdtük a leereszkedést Erősd felé. Kényelmes útszakaszon jövögettünk lefele, útközben nagyon hideg nyugati széllel néztünk szembe. Sok-sok galagonya volt az út mentén, amelyből lehetett lakmározni. Jónéhányan feltankoltak gombából, volt is őzláb, csiperke elég szép számban. Mielőtt beértünk volna a faluba, a felhők is kezdtek szétoszlani és a Fogarasi-havasok egy részében, majd a Jézer-Papusa hegységben lehetett gyönyörködni, ahogyan a Nap megsütötte őket. Hamarosan visszatértünk a falu szélére és egy rövid séta után máris az autóinknál álltunk (500 m / 14,00 h). Búcsúzkodás következett és mindenki elindult hazafelé e szép séta után.

Köszönöm mindenkinek, hogy együtt tölthettük ezt az októberi vasárnap egy részét és szeretettel várlak továbbra is kirándulni!

Fotók itt

VIII. Páll Endre emléktúra a Csukásban, okt 18

Sok éve járok túrázni, de nem emlékszem ilyen hideg októberre, mint amilyen most van ebben az évben. A Csukás ebben az időszakban a színes “arcát” kellene mutassa, hiszen most igazán sárgulnak a falevelek és pompás színekben tündökölnek az erdők. Hát az alsó régiókban ezt a szép színkavalkádot tapasztaltuk is, de a magasabb övezetben télies idő fogadott, bő fél méteres hóval. Nos erre fel is voltunk készülve, hiszen a Háromszéki medencéből nagyon jól látszott a hófödte Csukás.

Egykori drága barátunk emléktúráján hatan gyűltünk össze a Bratocsa hágón, amelyből fele-fele arányban voltak felnőttek és gyerekek (1273 m / 9,00 h). A gerinc irányába indultunk, kiértünk a nagy tisztásra, ahonnan örvendezhettünk az őszi tájképnek. Egy jókora kaptató után, sétaútvonal következett a Bratocsa gerincen hosszadalmasan. Útközben áfonyát és borókabogyót ettünk, amelyek teljes mértékben meg voltak érve. A táj néha-néha kitisztult előttünk, csodálatos látványt nyújtva nekünk. A hó a Tigáj-nyeregtől felfele jelent meg, kb 1750 m magasságban. Egyre fennebb kapaszkodva, már folyamatosan hóban haladtunk. A jelentős havazás eredményeképpen egy lavina útját kereszteztük, majd a csúcsra egy harántozás közepette jutottunk ki. A hó vastagsága bőségesen fél méter felett volt és ez a déli oldalon. Az északin bizonyára jóval több. Ilyen mennyiségű havat nem emlékszem, hogy láttam volna október közepén ebben a magasságban, több mint 30 év túrázás során.

A csúcsra folyamatosan érkeztek a turisták, főleg a menedékház irányából. Mi megpihentünk, elfogyasztottuk ételünket és vártunk a sorunkra, a csúcsfotóra (1954 m / 12,40 – 13,15 h). Miután végre ez is megtörtént, megkezdtük ereszkedésünket ugyanazon úton, amelyen feljöttünk. A gyerekek nagyon élvezték a havas tájat, jólesett az idei első “szánkózás”. Többször is nekimentek a hegyoldalnak, csakhogy egyet csússzanak lefele. A havas terep után kezdett szemerkélni az eső, de jó bőven, ami sikerült bennünket megáztatnia rendesen. Lefele való utunk sokkal gyorsabban sikerült, igaz a kilátás már nem volt hasonló a reggelihez. Egyszerűen ködben jutottunk le az autókhoz és örvendtünk, hogy felfele menet kihasználtuk a fotózáshoz való sokkal jobb időjárást. Szerencsésen érkeztünk vissza a Bratocsa hágóba, kissé elázva, de annál boldogabban (1273 m / 16,00 h).

Fotók itt

Keresztényhavas diákokkal, okt 5

Ebben a tanévben is újrakezdtük a Kovászna megyei Kiválósági Központ és az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki osztályának közös szervezésében a túrasorozatot, ahol diákokat viszünk túrázni. Az előző napok esős, havazós időjárásnak köszönhetően kissé kevesen jelentünk meg a túrán, de annál nagyobb elszántsággal. 2025 október 5-én vasárnap a Keresztényhavasra kirándultunk, Brassó Pojanából a Vörös úton fel a csúcsra.

Hideg, borús idő fogadott Brassó Pojána, ahová vonattal és busszal jutottunk fel Sepsiszentgyörgyről (1000 m / 8,00 h). Az előző napokon kiadósan havazott ezen tájakon, a felhők alatt húzódó sípályák fehérlettek. Az előrejelzések jelentős javulást mutattak déltől, ezért bizakodóan vágtunk neki utunknak. Piros keresztet követtük felfele, már az elejétől néhány centis vizes hóban igyekeztünk felfele. Elhagytuk a Farkasok szakadékát, majd a forrást és egyre fehérebb táj fogadott. A Ruja tisztáson már jóformán télies arcát mutatta a hegység. Kimegyünk egy meredek sípályán már összefüggő hóban, sílécek nyomait is felfedeztük, tehát a sísport szerelmesei kipróbálták az első hó nyújtotta lehetőségeket. Egy utolsó kapaszkodó után kiértünk a csúcs alá, majd a sziklás szakaszt hamarosan kimászva a csúcsra érünk (1799 m / 10,30 h).

Főleg észak és nyugat irányban volt kilátásunk, alattunk a Barcasági medencét jól megfigyelhettük és a Királykő egy részét, amikor ki-kijött a felhőkből. Sokat nem tudtunk időzni, mert nagyon csípős hideg szél fújt, ezért néhány fotó és csoportkép után megkezdtük a leereszkedést. Lemegyünk a közeli menedékházhoz felmelegedni. (1605 m / 11,00 – 12,10 h). Nagyon kevesen voltak ebben a még délelőtti órában, aztán ahogy telt-múlt az idő, kezdtek gyűlni a turisták. Az időjárás is jelentős javulásba kezdett, ottlétünk alatt kitisztult és csodálatos látványban volt részünk a Bucsecs északi részére.

Elindultunk lefele a vizes hóban, néhol 25 cm is volt ennek vastagsága. Nagyon csúszott, oda kellett figyelni minden lépésre. Lennebb már könnyebb dolgunk volt, főleg a sípályán, ahol egyszerűbben és bátrabban lehetett haladni. Letértünk a Fenyő sípálya irányába, kikerülve így Brassó Pojanát, majd a Kis Pojána érintésével a régi úton a Salamonkőhöz igyekeztünk. Ezen a szakaszon elég gyors tempóban haladtunk, de szükséges is volt, hiszen nem szerettünk volna az esti vonattal hazaérkezni. Szerencsésen leértünk a Salamonkő melletti buszállomásba, ahol pontot tettünk e nagyon vagány túra végére (600 m / 14,30 h).

Köszönöm mindenkinek a részvételt és legyünk minél többen az elkövetkező kirándulásunkon!

Fotók itt

Kisbakancs-túra a csíkszentdomokosi Várbükkre, szept 20

Pontosan két évvel ezelőtt jártam először ezen a vidéken egy vártúra alkalmával és nagyon lenyűgözött a Nagyhagymás látványa a Várbükkről. Ekkor elhatároztam, hogy többször meg szeretném még látogatni e helyet, mivel talán legszebb a kilátás az imént említett hegységre. 2025 szeptember 20-án szombaton 19-en össze is gyűltünk Csíkszentdomokos katolikus temploma mellett, igazi hűvös reggelen. Túra előtt a Márton Áron múzeumot látogattuk meg, ahol a kedves önkéntes vezetőnk a püspök rendkívülien nehéz életútját mutatta be. Ezután még elautóztunk a Vársarka alá, ahonnan a gyalogtúra indult (830 m / 11,15 h).

Rövid sétával értünk fel az egykori vár dombjára, ahol Jártó Gábor vártúra szakértő avatott bele a történelmébe. Elindultunk a gerinc felé egy széles erdei úton, mogyoróbokrok és más lombhullatók árnyékában. Később fenyveserdő kellemes övezetében sétáltunk, emelkedtünk folytonosan felfele. Nagyon sok gombát szedtünk, pöfetegek, csiperkék, őzlábak sokasága került bele tarsolyainkba. Felértünk a gerincre és csodálatosan tárult elénk a Nagyhagymás, az Egyeskő és az Öcsém fehér sziklái. Mintha kezünkkel simogathatnánk Székelyföld eme csodáját, annyira közel voltak. Kimentünk a Várbükk tetejének szomszédságába, letelepedtünk a nagy tisztásra, előttünk mint egy óriási poszter a Nagyhagymás. Ennél szebb pihenőhelyet nem is választhattunk volna (1150 m / 14,00 – 15,10 h).

Evés után kényeztettük magunkat a napsugarakkal, a gyerekek játszottak. Voltak akik egy igazi bunkert építettek fenyőágakból. Csoportkép készítése után elindultunk lefele. Könnyedén haladtunk a gyönyörű vidéken, balról a Naskalat gerince, jobbról az Olt és Maros forrásvidéke mutatott szépséges látványt. Különböző magángazdaságok mellett is elhaladtunk, ahol kutyák vicsorogtatták fogaikat és ugattak bennünket. Beereszkedtünk egy völgybe és ezen igyekeztünk lefele a Vársarka alá, ahol körutunkat befejeztük. Még egy rövid séta választott el az autónkig, amelyek közelében egy friss medveürüléket is találtunk, jelezve, hogy nemrég járt erre a tenyeres-talpas (830 m / 17,15 h).

Autóval még egy kicsit felkerültünk a gerincre, ahonnan gyönyörűen be lehetett látni a vidéket, majd egymástól elbúcsúzva hazatértünk. Köszönöm mindenkinek a részvételt, nagyon szép napnak tettünk pontot a végére.

Fotók itt

Kisbakancs-túra a Lakócán, aug 30

Csak a kisbakancs csapatunkkal már harmadik alkalommal jutottunk fel Háromszék legmagasabb pontjára a Lakócára, 2025 augusztus 30-án, szombaton. Gyönyörű nyárvégi időjárásban volt részünk egész nap, kellemes hőmérséklettel. A megfelelő kondíciók miatt is összesen 41-en gyűltünk össze az Ölyves vadászház szomszédságában, ahonnan gyalogtúránk indult (1150 m / 8,50 h).

Ez alkalommal körtúra formájában terveztük a Lakóca bejárását, tehát most a Máté Pál felé vettük az irányt. Nagyjából 3 km-t gyalogoltunk a kényelmes erdei úton, majd jobbra tértünk és egy erdészlak után következett útvonalunk nehezebb szakasza. A rengeteg málnának és áfonyának köszönhetően csapatunk jóllakott a zamatos erdei gyümölcsökből. Sietnünk nem kellett, hiszen ezt az időt is beleszámítottuk a túra útvonalába.

Egy meredek szakaszon kellett kimásznunk az elkövetkezőkben, piros pont jelzésen. Mivel jóformán jelen volt a málna az útvonalunk során, ezért még ezek a nehezebb szakaszok sem jelentettek fáradtságot. Laza iramban és sűrű pihenőkkel jutottunk fel a Kárpátok főgerincére. Elhaladtunk a menedékhely mellett és egy kerülő után már a Lakóca tetején álltunk (1777 m / 13,15 – 14,50 h). Itt még be lehetett lakmározni vörös áfonyából is, mielőtt lepihentünk volna. Volt aki árnyékot keresett, de jónéhányan a Nap sugaraival kényeztették magukat. A gyerekek nagyrészének az aktív pihenés jelentette a kikapcsolódást, hiszen ide-oda futkorásztak, erdőben építkeztek. Jóformán a másfél órai ottlétünk alatt meg sem álltak.

Indulás előtt csoportképet készítettünk és beazonosítottuk körbe-körbe a hegyeket, medencéket, de még halványan Sepsiszentgyörgy városát is. Lefele jövet a klasszikus útvonalon ereszkedtünk, kék pont jelzésen. Benéztünk a csúcs alatti menedékhelyre, amelynek fekhelyein ismét matracokat találunk sajnálatos módon. Ezek egyáltalán nem higiénikusak, hiszen hamar koszolódnak és nincs helye a hegyi menedékekben. Jó volna elszállítani őket, míg az erdők megtelnek koszos matracokkal. A Köves gerincen ereszkedtünk lefele, itt is a málna evése volt a fő sláger. Egy vékony forrás pici vizéből oltotta szomját akinek kimerült a készlete. Mindezekután kiérünk egy nagy tisztásra és ennek széléből már párszáz méter választott el az Ölyvestől, vagyis körtúránk végétől. Az itteni csordogáló forrás igen népszerű volt csapatunk körében, majd egymástól elbúcsúztunk a mihamarabbi viszontlátás reményében (1150 m / 17,30 h).

Köszönöm mindannyiatoknak részvételt, örvendek, hogy együtt tölthettük e szép napot!

Fotók itt

Kisbakancs-túra a Szentkertbe, júl 26

Igazi forró nyári napon kirándultunk a Bodoki-havasok lábánál, éspedig Csernáton vonzáskörében. 2025 július 26-án szombaton az Ika várának tövében parkoltuk le autóinkat és készülődtünk a túrára (610 m / 9,00 h). Összesen 17-en gyűltünk össze és a túraismertető után elindultunk fel a várhoz. Jó kapaszkodó után meg is érkeztünk és be is tudtunk menni a felujított toronyba, ahonnan gyönyörű szép kilátás volt a környékre. Visszajöttünk a völgybe és széles erdei úton sétáltunk tovább. Mivel ezelőtt 3 évvel jártam a Szentkertnél, ezért a digitális térkép nagyon jó segítséget szolgált. Az erdőbe beérve, az árnyékban fellélegezhettünk. A hőség egyre nagyobb volt, a fák között könnyedén elviseltük gyaloglás közben. Egy szép tisztásra kiérve jutottunk el a Szentkertbe, ahol egy nagy kereszt jelzi az egykori búcsúhelyet. A kereszt háta mögötti erdőben rátaláltunk a pálos rendi kolostor romjaira, ahol letelepedtünk és elfogyasztottuk az elemózsiánkat (800 m / 10,40 – 11,50 h). Jól elhúztuk az ebédünket, hiszen árnyékban voltunk. Ezalatt a gyerekek fából, kövekből építettek, teljesen elfoglalták magukat.

A Szentkerttől egy kis kerülőt tettünk az erdőben, majd a Csókás feredő felé vettük az irányt. Kis ereszkedő következett, majd egy enyhe emelkedő. A tisztásokon tűző Nap sugarai követtek, alig vártuk az erdő árnyékát. Hamarosan megérkeztünk a volt feredőhöz, amely lesújtó látvánnyal fogadott. A tetőzet teljesen beomolva, használhatatlan állapotban van a Csókás. Egykor még jól megmártóztunk a hideg, kénes vízben, most szomorúan le kellett mondanunk róla (790 m / 12,40 h).

Na de tudtuk, hogy a visszatérő úton a Malom feredő jó állapotban van, úgyhogy igyekeztünk oda. Leértünk a Nagy-patak völgyébe és az úton masíroztunk visszafelé. Nagy hőségben, még a szél sem rebbent. A feredő előtt betértünk a Malomkertbe, amely nem volt hivatalosan nyitva, de így is szívesen fogadtak. Bemutatták az egész épületegyüttest a csodás szobáival és természetesen a malmot is. Megkínáltak hűsítővel, vízzel, kávéval, kürtőskaláccsal, ezeket bent fogyasztottuk a felújított hűvös csűrben. A gyerekek kint játszottak a vízben, alig lehetett elhozni őket, pedig egy órát is eltöltöttünk. Megköszönve a szíves vendéglátást, elmentünk a Malom feredőhöz, ahol gyalogtúránkat zártuk, hiszen innen egy pár lépésre voltak az autóink (610 m / 15,00 h). Hát mondanom sem kell, hogy kihasználtuk a hideg vizes medence által nyújtott élvezetet és kedvünkre fürödtünk. Miután kipihentük az út fáradalmait, mindannyian hazatértünk.

Köszönöm szépen, hogy eljöttetek a kirándulásra és együtt lehettünk ezen a nyári napon. Nagyon jól éreztem magam veletek, a gyerekek is szemmelláthatóan jól szórakoztak. Kívánok szép nyarat továbbra is!

Fotók itt

Légpárkány, júl 19

Egy nagyon szép, ugyanakkor nehéz útvonalat jártunk le 2025 július 19-én szombaton a Bucsecs hegységben. Én már sokszor bejártam a Légpárkányt a Kostila menedékhelytől indulva, ezért bevállaltam bemutatni ezt a szépséget túrázásban gyakorlott fiataloknak. Az időjárás előrejelzések nem mutattak tökéletesen szép időt, de az előző nap beérkezett hidegfront minimálisra csökkentette a villámlások veszélyét, ezért belevágtunk. A fiatalok több magashegyi túrán is részt vettek, köztük Csongi fiam is, tehát az akaratuknak megfelelően cselekedtünk.

Kora reggel autóztunk Bustenibe és az Alpin-turistaház (Căminul Alpin) mögött parkoltunk (900 m / 6,00 h). Piros háromszög jelzést követtük az erdőben, egy átlagos iramot diktálva. Később letértünk a jelzett útról a Kostila menedékhely felé, ahol útközben megnéztük a világ különböző hegyein elhunytak emlékplaketteit. Egyre meredekebb ösvényt követtünk. Induláskor még szépen mutatkozott a hegység, kék égbolttal, de később kövér felhők érkeztek fölénk. Nagy esőzéseket nem jeleztek előre, ebben nagyon is reménykedtünk. A Kostila menedékhelyhez nem mentünk, mivel vissza kellett volna térnünk a Légpárkány felé vezető úthoz. Inkább itt pihentünk az erdőben. Jól követhető és helyenként nagyon meredek ösvényt hagytunk magunk mögött. Keresztezve két kis sziklavölgyet, elértük a Sziklás völgyet (Vâlcelul Stâncos), amelynek szélén kimásztunk egészen a Leshelyig (La Pândă – 1900 m / 8,40 – 9,00 h). Itt falatoztunk és felkészültünk a nehezebb szakaszokra.

Sisakkal a fejünkön egy hosszú láncos sziklafalon kellett kimásznunk. A lánc csak a kimászandó szakasz harmadától volt elérhető, addig szabadon kellett kapaszkodnunk a vizes sziklákon. Pontosan itt kezdett eleredni az eső is, ami szerencsére hamar elállt. De ez elég volt síkosabbá tenni, az amúgy nyirkos sziklákat. Kellő odafigyeléssel azonban, problémák nélkül jutottunk fel a két gyergyói sziklamászó emlékplakettjéhez. Innen áttraverzálunk a Policandru sziklavölgybe, amelyben hol a közepében, hol a szélén kapaszkodtunk fel. Újabb hosszú láncos szakasz következett, de ezen jóval könnyebb volt felkapaszkodni, mint az előzőn. Szerencsére több eső nem esett és a fellegek is kezdtek felszakadozni, néha csodálatos kilátást képezve. Vastag törpefenyők között harcolva érünk fel a Légpárkány elejéhez, a pihenőhelyhez. Ismét köd borított be minket, de amíg előszereltük a felszerelésünket, arra feloszlottak a felhők és lélegzetelállító látványt nyújtott a Fehér-völgy és annak fala, illetve a Caraiman tömbje (2050 m / 10,25 h).

Mindenki hámmal és bekötővel biztosítva jutott át a párkányon, óriási élményt nyújtva a fiataloknak. A Fehér-völgy gerincére érkeztünk, mellettünk a Kostila völgye széles nyílása tátongott. Eleinte meredeken kapaszkodtunk a gerincen, közben megálltunk és megfigyeltünk néhány zergét, igaz távol tőlünk. Elérjük a Kostila övet, ahol megengedtünk magunknak egy kénylemes pihenőt a kényelmes füves terepen. Innen a Gelepeanu kéményen jutottunk fel a Kostila csúcsa mellé, befejezve útvonalunk legnehezebb szakaszát (2450 m / 12,00 h).

Napsütésben folytattuk utunkat a Kostila csúcsa alatt, kikerülve azt. A platón sétaúton jutottunk fel a Caraiman csúcsára, majd leereszkedtünk a Kereszt mellé, ahol pihentünk, ebédeltünk (2284 m / 13,00 – 13,30 h) és közben csodálhattuk az előttünk elterülő Fehér-völgy falát és gerincét, amelyen feljöttünk. Pihenésünknek pontot tett egy jó nagy felhő, jelentősen lehűtve a levegőt. Így aztán elsétáltunk a nagy kereszt tövébe, be is mentünk a talapzatában található világháborús kiállításhoz. A Caraiman övön gyalogoltunk le a Caraiman menedékházhoz (2025 m / 14,30 – 14,50 h). Mivel ismét meleg lett, lepihentünk a ház tövében, ahol elég sok turista volt. A házba nem mentünk be, mert le kell húzni a bakancsot és erre most nem volt kedvünk.

Elindultunk lefele a Kis Jepi (Jepii Mici) völgyön. E köztudottan nehezen járható turistaúton rengeteg olyan turistákkal találkoztunk, akiknek fogalmuk sem volt a magashegyi túrázásról. Sokan egyszerű sportcipőben vágtak neki a köves völgynek, természetesen elakadva olyan helyeken, amely egy tapasztalt túrázónak banális. Mi elég gyorsan tudtunk haladni lefele, igyekeztünk kikerülni azon csoportokat akik elakadtak. Nehezebb helyeken kellő odafigyelést követelt gyaloglásunk, majd az erdőben ismét felgyorsulhatott az iramunk. Egy hosszabb menetelést követően elértük Busteni városának szélét, kellemes napsütés simogatva bennünket. Farkaslaki kürtőskalácsot szereztünk be, majd az első vegyesboltban hűsítővel ünnepeltük a napot. Következett a városon keresztüli gyaloglás a sok-sok ember között, majd az autóhoz fel kellett mennünk az Alpin turistaházhoz, ahol pontot tettünk az egész túra végére (900 m / 17,50 h).

Tiszta szívből gratulálok e nemmindenapi teljesítményhez a fiataloknak. Igazi magashegyi élményekben volt részük és a végén boldogan utazhattunk haza. Köszönöm a részvételt!

Fotók itt

XI.Kovács István-emléktúra, júl 12

Tizenegyedik éve emlékezünk egy-egy túrával Kovács Pityu egykori barátunkra, túratársunkra, aki oszlopos tagja volt egyesületünknek. Nagyon sok túrát vezetett a környékünkön, inkább a magashegyekben, ahol nemcsak egyszerűen megszervezte és megmutatta nekünk a szép tájakat, hanem oktatta a természetjárással járó tudnivalókat. A Királykőn is számtalanszor jártunk vele, minden évszakban. Megtanultuk télen hogyan kell használni a jégcsákányt és hágóvasat, nyári időszakban hogyan kell kőfolyásokon, éles gerinceken járkálni. Nos, most is a Királykőn emlékeztünk meg róla, pontosabban a Cioranga Mare öv lejárása alkalmával.

25-en gyűltünk össze erre a nehéz túrára a Plaiul Foii előtti parkolóban (849 m / 7,10 h). A csapat nagyrészét csíkszeredaiak alkották – köszönet ezúton is az érdeklődésért – de voltunk Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról és Sepsiszentgyörgyről. Hűvös, de napos reggelen indultunk az aszfaltos úton, majd hamarosan a piros háromszög jelzést követtük a nagy füves tisztáson. Előttünk a Királykő, mint egy nagy fal, úgy emelkedett a magasba. Az útvonalunk mai szakaszát is be tudtuk azonosítani, főleg a bejárandó öv volt látványos. Hamarosan beértünk az erdőbe és enyhe emelkedővel érkeztünk az Orlowski forráshoz, amely épp csordogál kifele a csövön. A jelzett ösvényt itt magunk mögött hagytuk, inkább a Sárga Fal felé vettük az irányt, mivel ez jóval látványosabb és érdekesebb szakasz a túra szempontjából. Kőfolyásos ösvényen kapaszkodtunk fel a Sárga Fal árnyékában, majd egy szöktetőt jobbra mászunk ki szabadon. Ez nagyon érdekes és lélekfelemelő volt mindenki számára. Egy kis nyeregben visszatérünk a jelzett útba, ahol megpihentünk. Innen egy jó meredek szakaszt mászunk ki sziklák és fák között és máris a Reménység-menedékhely mellett állunk, ahol tízóraiztunk (1650 m / 9,50 – 10,30 h). Az árnyékban hűvös volt, de előttünk egy kis sziklára épp odasütött a Nap. Ki is használta a csapatunk nagy része a pihenő kellemesebb helyét.

Folytattuk utunkat az öv irányába, néhány sziklavölgyet keresztezve, mint például az Ablakos- és a Cioranga-kanyon sziklavölgye. Elértük az övet, amelyen hosszasan felfele kapaszkodtunk, néhol sziklás, néhol füves terepen. Közben fellegek tarkították az eget, de eső miatt egyelőre nem kellett aggódnunk. Sok szép virág szépítette az ösvényünk környékét, többek között a királykői szegfű szép számban fellelhető volt. Több helyen megpihentünk, élveztük a táj nyújtotta szépségeket. Az övet magunk után hagyva egy jobbra kanyar után, néhány sziklalépcsőt kimászva feljutottunk a Hegyes csúcsra (2150 m / 12,45 – 13,50 h). A felhők takarták a hegység nyugati oldalát, de kelet felé remek kilátásunk volt. Lepihentünk puha füves földre, közben annyira köd lett, hogy vágni lehetett volna. Ez nem tartott soká, a lenge szellő tette a dolgát és ismét élvezhettük a tájat. Nagyon sok turista volt a gerincen, nyári és hétvégi időszakban ez megszokott. Csoportkép készítése után elindultunk a gerincen észak irányban.

A hosszas pihenő után kicsit nehezen indultunk, de egy-két sziklás csúcsocska után bemelegedtünk. Több kisebb-nagyobb ereszkedőt és emelkedőt hagytunk magunk mögött, nehezebb helyeken sodrony biztosította az előrehaladást. Elérjük a Padina Popii csúcsot, ahol búcsút intünk a gerincnek és megkezdjük az ereszkedést a Zergepárkány irányába. Vastag törpefenyőerdőn megyünk keresztül, majd meredek ereszkedő következett a kőfolyáson. Szemügyre vettük a Gavan csodaforrást, amely sziklafalban kínálja hideg vizét az arrajárónak. Nagy odafigyeléssel kellett ereszkedni a kőfolyáson, hiszen nagyobb kövek is indultak el lábunk alatt. Igyekeztünk minél jobban a szélén menni, így annyira nem voltunk kitéve a kövek gurulása által okozott veszélyeknek. Azonban így is egy hölgy túratársunkat pontosan a sarkát találta el egy zuhanó kő, szerencsére a bakancsa nagyjából megvédte egy nagyon súlyos balesettől. Természetesen az ütés miatt, innen nagyon fájdalmasak voltak a lépések a továbbiak során. Az eső is eleredt, de szerencsére hamar el is állt. Lassan, de biztonságosan jöttünk le a Diána menedékhelyhez (1480 m / 17,30 h). Kis pihenő után a sárga háromszög jelzést követtük a Plaiul Foii irányába. Eleinte meredek sziklás, erdei ösvényen kellett minden lépést megfontolni, majd lennebb már könnyebben jutottunk ki az erdőből a Plaiul Foii feletti tisztásra. Innen visszapillantottunk a bejárt övre és gerincszakaszra. A napfényben csodálatosan fehér volt a hegység, káprázatos látványt nyújtott. Szerencsésen leértünk az autókhoz és itt pontot tettünk a túra végére (849 m / 19,30 h).

Köszönöm szépen mindenkinek a részvételt és főleg az összetartozást amit a csapat mutatott a nehezebb helyzetekben. Kívánunk a sérültnek mihamarabbi gyógyulást és találkozzunk valamelyik túrán ismét! Máskülönben nagyon vidám és vagány embereket ismerhettem meg, köszönöm, hogy együtt túrázhattunk!

Fotók itt

XI.Kisbakancs-minitábor Délvidéken, jún 27-29

Kisbakancs történelmünkben ez volt az első alkalom, hogy átléptük Románia határát. Igaz, be kell valljuk, hogy csapatunk megérett erre, vagyis ideje volt távolabbi célpontot felkeresni. Délvidékre esett a választás, sok-sok levelezés után sikerült megszervezni utunkat és a délvidéki állomásokat, amelyeket érdemes volt megnézni egy nap alatt. Hát igen, egy nap volt rendelkezésünkre az ottlétre, úgyhogy jól meg kellett válogatnunk céljainkat. Ebben nagy segítségünkre volt a tóthfalusi Faragó Zoltán, aki bekonferált minket minden objektumba, vagyis tudtak mindenhol érkezésünkről.

Eljött tehát 2025 június 27 péntek napja, amikor elindultunk. Összesen 19-en vettünk részt a kiránduláson, ebből 7 gyerek volt. Nem maradhat ki Pihe kiskutya sem a csapatunkból. Nem egyszerre utaztunk, volt aki reggel már elindult és beiktatott egy vajdahunyadi, vagy temesvári megállót és volt aki délután indult és az éjszaka kellős közepén érkezett Tóthfaluba. A lényeg, hogy mindenki probléma nélkül megérkezett és megpihenhettünk kényelmes emeletes ágyainkban. Szállásunk Tóthfaluban volt, Faragó Zoltán tulajdonában levő Pánczél panzióhoz tartozó házakban. Egyszerű falusi porták, amelyekben több napot is kényelmesen el lehet tölteni.

Szombaton reggel alig néhány óra alvás után kellett kelni, hiszen egy jókora lista volt leírva számunkra feladatként. Megreggeliztünk a helyi kollégium épületében és készen álltunk az útra. Zentai, szabadkai és magyarkanizsai célpontok voltak felsorakoztatva, mindegyik el volt látva térképpel, csak egy problémánk volt....nem volt internetünk, hiszen egy napra nem akartunk ilyen költséget is a fejünkre róni. Nos a Google térkép le volt töltve, úgyhogy ezzel az offline-os változattal hadakoztunk. Elsőként Zentára autóztunk, ahol a központban rátaláltunk a múzeumra. Kis izgalommal toppanva be, pontosan a díszteremben találtunk rá Ágotára, aki a teljes épületet bemutatta és természetesen nem maradhatott ki a zentai csatáról való beszámoló sem. Képekkel, videókkal, korabeli emléktárgyak megcsodálásával csöppentünk bele ebbe a világba. A toronyból körbe-körbe pásztáztuk szemeinkkel a várost és környékét. Közel két órás előadás után elbúcsúztunk a hölgytől és elautóztunk Szabadkára.

Itt a város központjában levő kultúrpalotához igyekeztünk, ahová pár perc késéssel érkeztünk déli 12 óra után. Egy nagyon impozáns épület előtt álltunk, csak amúgy bámultuk ezt a monumentális remekművet, amelyet több mint egy évszázada építettek. Itteni vezetőnk Szása volt, akiben egy nagyon karizmatikus személyiséget ismerhettünk meg. Hát nagyon élveztük a mondókáját. Bevezetett bennünket a díszterembe, ahol leírhatatlan amit láttunk. Eredeti állapotban voltak a berendezések nagyrésze és természetesen mai napig is használják mint az autonóm terület parlamentjeként. Épp most is polgári esküvőre készültek, minden hétvégén akár 30-szor is kimondják a boldogító igent. Nagyon élveztük, ahogyan Szása számítás elé állított bennünket, hogy az épület fennállása óta vajon hányszor is hangzott el ez a varázsszó. Itt is felmentünk a toronyba, 50 m magasságból nézhettük körbe kereken a várost és környékét. Szándékosan nem részletezem leírásomban a látottakat, tiszta szívvel ajánlom, mindenki menjen el és nézze meg. Egy hétvége alatt is meg lehet látogatni, nagyon érdemes. A kultúrpalota után a városközpontban még feladatként fel kellett fedeznünk néhány szobrot vagy házat, amelyet térkép szerint meg kellett találnunk: kaptáros ház, mézeskalács ház, biciklis hölgy, négy bagoly, Mátyás király szobra. Nagyon élvezetes volt megkeresni ezeket, de mind megtaláltuk.

Autós utunk következett Magyarkanizsára, ahol egy hajós kiránduláson kellett részt vennünk a Tiszán. 17,30 órára ott voltunk a megbeszélt időben, ezúttal a hajós egy picit késve is, de megérkezett. Be is léptünk a tágas motorcsónakjába és jó másfél órás hajózásban volt részünk a folyón. Sok érdekességet megtudtunk a tiszavirágról amely különben egy rovar és az általunk megkerült kis sziget létrejöttéről.

Sok-sok látnivaló és élmény után kissé szédülve szálltunk ki a csónakból és elindultuk vissza Tóthfaluba. Vacsoráztunk szintén a helyi kollégium ebédlőjében, ahol 3 fogásos igazi házi menüvel fogadtak. Miután jóllaktunk még nem volt vége a programnak. Este 9 órakor várt a fogatos, aki jó nagy lovasszekeres körútra vitt a falu határában, közben igen jó és felszabadult hangulatban kacagtunk a naplementének. Késő este a gyerekek kosárlabdáztak, mi felnőttek pedig elbeszélgettünk sörözés közben.

Vasárnap reggel sem lazsáltunk, hiszen 8 órakor reggelizésre voltunk hivatalosak, majd a katolikus templomban részt vettünk a szentmisén. Ezután a házigazdánk elvitt a panziójában levő szuvenír boltjába, ahol különböző szörpöket, pálinkát, könyvet és térképeket Délvidékről, hűtőmágneseket és miegymást lehetett vásárolni. A gyerekeink összebarátkoztak már az előző este az ottani gyerekekkel, úgyhogy nagyon vagány élményekkel térhettek haza. Búcsúzáskor közös képet csináltunk a turulmadaras szobor előtt és még bármikor szívesen meghívtak hozzájuk. Ajánlom mindenkinek Tóthfaluban ezt a kedves családot!

Köszönöm mindenkinek a részvételt! Nagyon vagány hétvégét töltöttünk együtt, rengeteget kacagtunk és ez a lelkünknek is fontos. Legyetek szeretve!

Fotók itt

Csomád-hegység diákokkal, jún 21

Igazán kellemes napot töltöttünk a tanév utolsó kirándulásán, diákcsapatunkkal. Fenyveserdő és lenge szél védett bennünket a túlzott izzadástól, ezért mindvégig tökéletesen éreztük magunkat utunk során. Kilencen ugrottunk le a vonatról Tusnádfürdő vasútállomásán, 2025 június 21-én szombaton (650 m / 9,10 h). A csapat köszöntése után elindultunk a még ébredező kisvároson keresztül, amelynek lakói városnapokra készültek. Frissítőként ittunk az Apor- és Mikes borvízforrások vizeiből és betértünk az erdőbe. Piros kereszt jelzést követünk kényelmes ösvényen, habár a növények helyenként benőtték az ösvényt. Látszik, hogy kevesen használják manapság ezt a fajta megközelítést a Csomád kráterei felé. Elérjük a híres szerpentineket és boldogan vettük tudomásul, hogy az ösvényre kidőlt-bedőlt fáktól felszabadították az utat. Jópárszor már lejártam ezt az utat, soha nem számoltam a szerpentineket, de most a térképen utánanézve, összesen 24 kanyart számoltam meg, egészen a nyeregig. Lazán menegettünk felfele, szüneteket beiktatva. Néhány piruló galócát (borsgombát) is szedtünk az ösvény mellett.

Kiértünk a Nagy- és Kis Csomád közötti nyeregbe, ahonnan beereszkedtünk a Szent Anna-tó fölött épülő menedékház szomszédságába (1070 m / 12,15 – 13,15). Mivel meg akartuk látogatni a Mohost, épp megtudtuk, hogy egy óra múlva mehetünk be a vezetővel. Kiszámítottuk időnket a vonatig, majd letelepedtünk a kecskék karámja melletti padokra és megebédeltünk. A hasznos időtöltést követően bementünk a Mohosba András vezetőnkkel, aki figyelmet lekötő módon mutatta be az egész környék érdekességeit. Megtudtuk a kiszáradt fenyőfák miért jutottak ebbe az állapotba, megfigyeltük ahogyan a harmatfű rabságába került egy légy, betekintést nyertünk két kis tó környékének világába. A szakszerű magyarázat mellett kaptunk humoros mondatokat is, amely kifejezetten megmosolyogtatta csapatunkat. A bemutató végeztével kijöttünk a Mohosból, elbúcsúztunk Andrástól és szaporára kellett vegyük lépteinket, hiszen el kellett érni a vonatot Sepsibükszádon. Lementünk a Szent Anna-tó partjára, ahol villámlátogatást tettünk, ezúttal nem volt időnk letelepedni és élvezni a csendet. Kék kereszt jelzést követtünk fel a kráter széléig, majd kék sávot a falu felé Lombhullató erdőben lefele igazán gyorsan haladtunk, időt nyerve menta szedésére is. A Bugyogó-borvíz finom forrásából oltottuk szomjunkat, majd betértünk Sepsibükszádra. Az ismert rövidebb utat, most nem tudtuk követni a temető irányába, mert kaszáló területekre nem gázolhattunk be. Ezért szépen a falun kellett végigmasíroznunk, majd le az Olt partjára, jóformán végig aszfalton. Itt még egy szép kilátás nyílt az Alsó Sólyomkőre, amelyet lencsevégre kaptunk. Innen már csak egy kőhajításnyira volt a vasútállomás és percekkel a vonat érkezése előtt szerencsésen megérkeztünk (600 m / 16,50 h).

Köszönöm a mindenkinek a részvételt és reméljük a következő tanévi találkozást!

Fotók itt

Szellő tető, jún 7-8

Csíki-havasok. Ismét? Hiszen nemrég jártunk arrafelé diákokkal. Nagyon hosszú gerince azonban lehetőséget ad a túrázónak, hogy nagyon sokszor ellátogasson a vidékére és nem ugyanazt a tájat vegye szemügyre. Nos, így volt most is. Nemrég a Naskalaton jártunk, most a Szellő-tető környékét vettük célba.

2025 június 7, Pünkösd szombatja, a nagy csíksomlyói búcsú időszaka. Későn indulunk Sepsiszentgyörgyről, hogy elkerüljük a tömeget és ezt sikeresen meg is valósítottuk. Csíkszereda határában megfigyeltük a nyeregben összegyűlt zarándokokat, akik fegylemmel hallgatták a szentmisét. Problémák nélkül érkezünk fel a Fügés tetőre (Gyímesi-hágó), ahonnan gyalogtúránk indult. Mielőtt elindulunk, ezt-azt kellett pakolnunk hátizsákjainkba, rendezni kellett batyujainkat, ahogyan szokás mondani (1155 m / 13,00 h).

Egész hétvégére tökéletes túraidőt jósoltak a a Csíki havasokra, aminek nagyon örvendtünk. Nem is pakoltunk meleg ruhákat, hiszen bőven 20 fok felett jelentettek hőmérsékletet. Kényelmes és széles úton haladunk a Fügés tetőről a Szellő felé. Elérjük a mobiltelefon erősítő állomásának tornyait, onnan megpillantjuk célunkat. Gyönyörűnél gyönyörűbb virágok késztetnek megállásra és fényképezésre, ezért megnyúlik a gyaloglásunk ideje. Szerencsére időben voltunk, sietségre semmi okunk. Hosszú gerincet követünk a Motorsirülőig, ahol autósok sokaságát véltük felfedezni. Gondoltam is erre, hiszen a lejárt búcsút követően sokan kemény autókkal térnek haza, fittyet hányva a Természet élővilágára, amelyeket felzavarnak a motorok zajával. Találkoztunk a háromszéki EKE tagjaival és Vasile Paun (Palika) túravezetővel, aki 10 fős csapatával egy hosszabb vándorlásra vállalkoztak a Gyímesek irányába. Egy kényelmes emelkedőt követően érkezünk a menedékhelyre, amelyet a Hargita megyei hegyimentők állítottak (1450 m / 18,00 h). Lepakoltunk és egy rövid szusszanás után felmegyünk a Szellő csúcsára. Csend volt és fegyelem. Egy kutya félelmében szaladott előlünk, később lejött a házikónk mellé, hűségesen őrizve nyugalmunkat. Jelentős mennyiségű száraz fenyőfát gyűjtöttünk és ezt késő estig tüzeltük, élvezve melegét. Csodálatos naplementében volt részünk, talán egyik legszebben amit a Természet nyújtott eddig számomra.

Másnap annyira párás reggelre ébredtünk, hogy a kilátás nem vetekezhetett az estivel. A kutya vigyázott egész éjjel ránk, ezért bőséges jutalmat kapott tőlünk. Miután ellustáztuk a reggelt, elindultunk az utunkra (1450 m / 10,30 h). Visszatérünk a Motorsirülőhöz, majd egy ismeretlen utat követünk a Tatros forrás vidékén. Digitális térképünk egy járatlan útra vezetett be, egészen a Bükkloka patakáig, ösvényt sem ismerve. Közeben gyönyörű kilátásban volt részünk a Nagyhagymás és Csalhó irányába. Leérve a patak medrébe, a Piposz tanya előtt köszöntünk valakit, aki megjegyezte, hogy szerencsésen túléltük túránkat a nyolc agresszív kutya fenyegetése közepette, Mi nem láttunk semmifeéle agresszív kutyát, de ennek a “reklámnak” köszönhetően végérvényesen elkerüljük a vidékét és reklámot se várjon tőlünk.

Hosszú és poros útszakaszt követünk a Bükkloka patakán lefele, igaz kényelmes úton. Kitartóan menetelünk a hőségben, végre kiérve a főútra. Zarándokokat figyelünk meg, akik ereszkednek a Gyímesek felé egy ösvényen. Nos azt mi felfele használtuk kitartóan. A hőség megtette dolgát, de erősebbek voltunk nála és szerencsésen pontot tehettünk túránk végére, a Fügés tetőn (1155 m / 14,45 h). Fagyi, kürtőskalács, hüsítő, minden nagyon jólesett amit kaphattunk az útszéli fogadóban és boldogok voltunk, hogy mindezt egy jó kalandnak elkönyvelhettük.

Fotók itt

Kisbakancs-túra az Istenkasban, jún 1

Végre kisütött a Nap tájainkon. Sok-sok esős időt követően, igazán jólesett felnézni a kék égre és napsugarak által simogatva túrázni. Így volt ez 2025 Gyermeknapján, amikor 36-an úgy döntöttünk, hogy a Természetben töltjük ezt a napot, hiszen akiknek van gyerekük azok tudják, hogy minden nap gyereknap kell legyen.

Felautóztunk az egyre romló állapotú aszfaltos úton egészen a Bodvaji vashámorig. Csapatunkat sepsiszentgyörgyiek, brassóiak és székelyudvarhelyiek alkották. Egy kis köszöntőt tartottam, majd a hely történetéről olvastam egy rövid cikket. Ezek után elindultunk rövidke, de annál izgalmasabb túránkra (770 m / 10,40 h). Átmegyünk a patakon és egy zöld pont jelzést követünk az Istenkas felé. A zöld pont nem hivatalos turistajelzés, hiszen minálunk nem szokványos ilyen színnel festeni a túrautakat. Az erdőben magas páratartalom volt, oda kellett figyelni a lépésekre a sár miatt. Kiérünk egy lapályra, ahol összesen négyszer is átkellett mennünk a patakon. Itt nagy volt a móka, hiszen nem mindenki jutott át szárazon, a kisebb gyerekeket át kellett pakolni egyik partról a másikra, kézből-kézbe. Nagyon sokat kacagtunk a mókás jeleneteken. Aztán kinéztünk egy domboldalt, ahol még nedves volt a fű és a talaj, de mégsem cuppogott a mocsár, mint ahogy eddigi utunk során. Letelepedtünk és hosszasan pihenőt tartottunk. Evés, jó nagy beszélgetések a felnőttek között. A gyerekek az erdő szélén vagy odabent kijátszották magukat a természetes játékszerekkel (820 m / 11,30 – 13,00 h).

Indulás előtt csoportképet készítettünk és elindultunk a különleges borvízforrások felé. Bementünk az erdőbe és egy rövid séta után elértük a hármas Érces-borvíz forrásait. Nos itt bőségesen töltöttünk el időt, hiszen szinte mindenki közeli szemügyre vette ezeket és ezért biza csúszós meredek talajon – sárban – le kellett hozzájuk evickélni. Néhány gyerek a patakban gátat épített, elterelve sikeresen a vizet. Nehéz volt kiszedni őket a víz mellől, de míg eláztak volna teljesen, muszáj volt kicsalogatni. Az erdőben még elsétáltunk a Mohás borvízhez, amelyet ki kellett takarítsunk, annyira belepték a lehullott falevelek. Végül megérkeztünk az aszfaltos útba, bevárva mindenkit és az utolsó kilométert kényelmesen gyalogoltuk le az autókig (770 m / 15,00 h). Rövid, de jó kikapcsolódás volt a csapatunkkal, köszönöm szépen mindannyiatoknak, hogy rá szántátok időtöket.

Fotók itt

Kisbakancs vándorlás Nagybacon és Sepsibükszád között, máj 24

Jó kövér májusi hónapban sikerült egy olyan napot kifogni, amely tökéletes volt a túrázáshoz. Egyértelműen örvendünk a csapadéknak, csak kirándulás közben nem valami kellemes érzés az elázás. Nos a mai nap, 2025 május 24-én egy nagyon kellemes kirándulásban volt részünk, vagyis a Kisbakancs csapatunkkal átvándoroltunk Nagybaconból Sepsibükszádra, tehát Erdővidékről az Olt völgyébe, Sepsiszékre.

Reggel 7 órakor indultunk a hatalmas bérelt autóbuszunkkal Sepsiszentgyörgyről. 19-en foglaltunk helyet és kényelmes utazásunkat követően Nagybaconban szálltunk le a járműről. Innen indult egynapos vándorlásunk kelet irányban (510 m / 7,50 h). A köszöntő után aszfaltos úton gyalogoltunk át a szomszédos Kisbaconba, amelynek központjába megtaláltuk Benedek Elek ülőszobrát és mellette megpihentünk, reggeliztünk, csoportképet készítettünk (520 m / 8,25 – 8,50 h). Gyerekek találták ki, hogy látogassunk el a közeli vízimalomhoz, így tehát indulásunk után arra kanyarodtunk. Tiszta véletlenül ott termett a malom gondozója, aki kinyította nekünk a kaput és betekintést nyerhettünk a benti világba. A közel 200 éves építmény még a mai napon is őröl, ez lenne az egyetlen működő vízimalom egész Erdővidéken. Sőt egyik kisbakancsos családunk is folyamatosan itt őrölteti a kenyérnek való lisztet időközönként.

Megköszönve a szíves vendéglátást, továbbálltunk. Kiérve Kisbaconból, egyből a sáré volt a főszerep. Sáros úton mendegéltünk felfele a piros kereszttel jelzett útvonalon. Aztán időközönként inkább a füves utak jelentek meg, lepucolva bakancsainkról a sarat. Távolban megpillantjuk a Nagy Murgót, irányjelzőként igen megfelelő volt számunkra. Keresztülmegyünk egy tehéncsordán, majd egy esztena közelében fogvicsorgató kutyák kísérnek egy darabon. Egy megduzzadt patakon néhányan mezítláb keltünk át, de volt aki mérnöki pontossággal készített hídon úszta meg szárazon az átkelést. Utunk hol fel, hol lefele vezetett, gyönyörű tájakon. Mivel többnyire tisztásokon gyalogoltunk, ezért fantasztikus kilátásunk volt a Dél Hargita gerincére, a Persány hegységre és persze a Nagy Murgóra, amely egyre csak közeledett. Egy ereszkedőt követően érkeztünk be a Pisztrángos patak mentén Uzonkafürdőre, majd későbbiekben annak központjába, ahol a borvízforrás fakad. Itt letelepedtünk a napsütéses, füves térre, a borvizes medence mellé és megpihentünk, ebédeltünk (660 m / 13,20 – 14,15 h). Volt aki egyszerűen élvezte a napsütést, mások lábukat áztatták a medencében. Indulásunkat követően a közeli vegyesboltban dézsmáltuk meg a fagyi-, hűsítő-, sör- és csipsz készleteket.

Kék pont turistajelzést követve értünk fel a közeli Uzonka nyeregbe. Itt ismét egy esztenát kereszteztünk, de a haragos kutyákat gazdái csillapították. A nyeregből gyönyörűen látszott Bodoki-havas északi gerince, a Kőmöge csúcsával és a Torjai hágóval. Hullámzó útvonalat követtünk, hol fel, hol lefele, aztán jobbra térve, a Vápa várának emelkedőjét másztuk meg. Rövid szusszanás után beereszkedünk a vasúti sín mellé, majd derékig érő csihányban és egyébb zöld növények között közeledtünk a sepsibükszádi vasútállomáshoz. Mivel még volt időnk, a vasútállomáshoz közeli halastavak vendéglőjénél megszusszantunk egy-egy hűsítő mellett.

Csodálatos gyerekekkel és felnőttekkel, szuperjó hangulatban tettünk pontot a túra végére Sepsibükszád vasútállomásán (630 m / 16,50 h). A rövid vonatúton néhány gyerek kártyapartit rendezett, mások futkorásztak a vonat egyik feléből a másikba. Mi felnőttek elégedetten dőlhettünk hátra egy sikeres túranap után. Hála és köszönet nektek kedves túratársaim, barátaim, hogy ilyen szép napot tölthettünk együtt!

Fotók itt

Háromszéki EKE napok Zabola, máj 16-18

 

Május 16-18 között Zabolán tartottuk a Háromszéki EKE-napot. Ez alkalommal az egyesületünk 133.születésnapját ünnepelte tagságunk és szimpatizánsok. György Sándor jóvoltából a szülői házához hívta a közel 40 fős csapatot, ahol nagyon jó hangulatban mulatott a társaság. Az esős idő sem szegte senkinek kedvét, ellenkezőleg, jó időben sem lehetett volna felülmúlni a hangulatot. Szombaton túrázni mentünk a Pálfeje tisztásra. 15 km alatt szinte végig szemerkélt az eső, de problémák nélkül lejártuk az útvonalat. A túra végére még napsütést is kaptunk, alig hittünk a szemünknek. Ezek után Kovács Gábor finom estebéddel várta az éhes túrázókat, György Sándor pedig hét óriási házikenyeret sütött a résztvevőknek kora reggel óta. Evés után táncolt a társaság jófajta zenére, fergeteges bulit csapva. Néhányan vasárnap tértek haza az eseményről.

Köszönjük György Sándornak, Kovács Gábornak és segédeinek a szervezést és a sütés-főzésbe belefektetett munkát! Köszönjük mindenkinek a részvételt, hogy együtt lehettünk, most is bebizonyosodott, hogy nagyon jól tudjuk érezni magunkat!

 Fotók  itt

Málnásfürdőtől Ágostonfalváig, máj 1

A Baróti hegységben egyértelműen sokszor megfordultunk az évek során. Többnyire Sepsiszentgyörgy városunk környékét jártuk, de egyesületünk keretén belül a főgerincet is többször legyalogoltuk. Azonban még nemigazán keltünk át a hegységen átlósan, vagyis kelet-nyugat irányban. Nos most eljött az alkalom, hogy ezt megtegyük 2025 május első napján. Málnásfürdőről indulva Szárazajtát és Köpecet érintettük, majd Ágostonfalván tettünk pontot a túra végére.

Kora reggel indultunk vonattal Sepsiszentgyörgyről, 14-en ugrottunk le róla Málnásfürdőn (580 m / 5,40 h). A vasútállomás mellett már az irányjelző táblán olvashatjuk célunkat, piros háromszög jelzést követjük, amely nagyon jó állapotban van az utunk során.Végigmegyünk Málnásfürdőn, röviden említést teszünk az egykoron – 1996-ban – egyesületünk által szervezett vándortáborról. Ekkor már ki is kanyarodtunk a faluból és egy csendes tisztáson őzeket zavarunk fel nyugalmukból. A Zalánpatak felé vezető, jó állapotú makadámúton meredeken menetelünk fel a főgerincre, ahol a kék sáv turistajelzést keresztezzük (810 m / 6,30 h). Erre már a Nap is felkelt, gyönyörűen megvilágítva az égboltot.

Mi határozottan folytatjuk nyugat felé az irányt. Többnyire tisztásokon gyalogolunk, ennek köszönhetően alkalom adódott gyönyörködni a Hargita-hegység déli részében, a Csomádban és a Bodoki havasokban. Jó iramban megyünk, hiszen hosszú út állt előttünk. Épp reggeliző helyet kerestünk, amikor egy esztena mellett haladtunk el. Több kutya rontott ránk mint ahányan mi voltunk, de ők is tartották a tisztes távolságot fogukat vicsorgatva. Mindenféleképpen itt nem ajánlatos egyedül túrázni, legalább 4-5 fős csapatban legyünk. Az esztenától arrébb letelepedtünk reggelizni, majd újból felkerekedtünk az indulásra. Egy erdős vidéken megyünk keresztül, majd megpillantottuk a távolban Szárazajtát. Habár távolnak tűnt, de a lefele tartó nagy tisztáson gyorsan haladva hamar elértük a falu szélét. Besétálunk a központjába, ahol a vegyesbolt kocsmáját rögtön ki is nyitották nekünk. Jólesett leülni és elfogyasztani egy hüsítőt, nagyjából 10 km gyaloglás után (620 m / 9,10 – 9,40 h).

Pihenő után mielőtt útnak indultunk volna, csoportképet készítettünk az emlékműnél. Kényelmes mezei úton gyalogolunk felfele. A Nap immár jól melegített, ezért rövidújjúban is kényelmes volt járni. A Bükkfej felé gyalogolunk enyhe emelkedővel. Közben érdemes volt hátranézni, hiszen a Hargita déli része nagyon szépen mutatta magát. A tető környékén végigmegyünk egy fiatal erdőn, majd hamarosan a háromszéki hegyimentők által épített menedékhely mellett pihentünk le ebédelni (820 m / 11,15 – 12,30 h). Evés után kifeküdtünk a napsütötte fűre és megadtuk a módját pihenésünknek. A menedékhely jó állapotban van, csak a priccseken levő matracok nem kellene ott legyenek, hiszen koszosak és egyáltalán nem oda való. Ezt már tapasztaltuk néhány háromszéki menedékhelyen.

Annyira kipihentük magunkat, hogy kissé nehezünkre vált az elindulás. Innen lefele út következett Köpecig. Egy csodálatos bükkös szélén ereszkedünk, majd ismét egy nagy tisztásra érkezünk, ahonnan látszik Köpec. Esőfelhők kezdtek gyülekezni és néhány helyen lehetett látni a zuhatagot, szerencsénkre minket mindvégig kikerült. A falu felé ereszkedve Varga Sándor Zsolt barátunk, köpeci létére mesélt a gyerekkori emlékeiről, amelyet nagyonis élveztünk. Közben gyönyörűen terült el előttünk a Persány-hegység gerince. A faluban ismét egy kocsma udvarán landoltunk, hogy lehűsítsük magunkat (480 m / 14,00 – 14,30 h).

Pihenő után már egy kevéske maradt az ágostonfalvi vasútállomásig. Először megtekintettük a híres köpeci szilt, amely 3 évszázada rendíthetetlenül őrködi a tájat. Aztán keresztülmegyünk az Olt folyón és egy rövid gyaloglás után megérkezünk a vasútállomásra (480 m / 15,40 h). Itt pontot is tettünk gyalogtúránk végére 27 km megtétele után.

Fotók itt

Gyergyói-havasok: Likas körútja, ápr 26-27

Mivel elég régen jártam e vidéken, már nagyon kívánkoztam eljutni a Gyergyói havasokba. Habár nincs messze Háromszéktől, mégis egy kicsit úgy érzem elhanyagoltam ezt a festői tájat. Nos, most egy alkalom adódott Gyergyószentmiklósra utazni, így összekapcsolva a “kellemest a hasznossal” címen egy kicsit belekóstoltunk a hegység által nyújtott természeti szépségekbe. Tehát egy egész napos gyergyószentmiklósi tartózkodás után, felautóztunk a Pongrác tetőre, ahonnan 2025 április 26-án este indultunk gyalogosan (1252 m / 19,15 h). Vastag felhőket mozgatott a szél, esőre nem volt kilátás és másnapra jó időt jósoltak. Ez szerencsénkre mind bejött. A Pongrác-tető nagyon kiépült az utóbbi időben. Sípálya és bobpálya található, illetve egy jó nagy épület is készülődőben van, gondolom szálloda lesz. Hát nagyon gyorsan kellett induljunk a Kárpátok főgerincén, mivel igen közeledett a sötétség és még azelőtt el szerettük volna érni az 5 és fél km-re található Likas pusztai menedékhelyet. Enyhe emelkedővel, nagyon kényelmes és széles erdei úton mentünk fel a Nyerges pusztára, útközben néhány bővízű forrás mellett. Itt megpillantottuk a Likas hegyet és a mellette levő Kishavast, ezek közötti nyeregben kellett áthaladnunk az éjszakai szállásunkhoz. Elhagyva a főgerincet, kék pont turistajelzést követtünk, eleinte szintgörbén, majd egy jó kaptatóval folytatva. Az úton szép nagy medvenyomokat láttunk, de hát ez nem lepett meg ezen a tájon egyáltalán. Egy szép erdei útvonal után kiérünk a Likas nyeregbe, majd egy meredek oldal harántozása következtében már meg is pillantottuk a menedékhelyet. A házikó nem ezen ösvény mellett van, hanem a Likas-csúcs felé vezető út mellett, a hegy oldalában, szélvédettebb helyen. Épp sötétedés előtt megérkezünk, lepakolunk, odakint tüzet gyújtunk, falatozunk (1460 m / 20,30 h).

Másnap reggelre a szél megtette hatását és napsütésre ébredtünk. A hajnal hűvös volt, a vizes fűszálak megfagytak. Csodálatos a kilátás a Nagyhagymás irányába, de még a Csalhó teteje is szépen látszott. Lent a völgyben pedig a Gyilkos-tó és a Békási-szoros környékét lehetett megfigyelni. Csomag nélkül iindultunk felfele (1460 m / 7,10 h), meredek emelkedőn. Így nem volt nehéz elérni a Likas tetejét, amelyet erdő borít. Kicsit továbbmenve rátalálunk az 52 m mély Likas zsombolyra, amelyet lefényképezünk. Visszatérünk a menedékhelyhez, ahová pontosan egy óra múlva érkeztünk az indulásunk óta. Reggelizünk, összepakolunk, kiseperjük a házikót és útnak indulunk (1460 m / 9,40 h). A Likas hegyet próbáljuk megkerülni és visszatérni a Pongrác tetőre. Kék pont turistajelzés elég halvány állpotban volt, ez vezetett a Kupás-völgy felső felében, a Vithavasra vezető út irányába. A keskeny ösvény, egy nagyon meredek oldalt harántozik az út során. Sűrű az erdő, nagyon sok a kidőlt fa, ezeken kisebb-nagyobb nehézségek árán átkeltünk. Amúgy nagyon szép az ösvény, vad tájjal, jó volna kitakarítani az útvonalat, megérdemelné az arra járó turista. Szerencsésen megérkeztünk a Vithavas felé vezető útra, ahol már kényelmes út várt ránk. Megpihentünk és gyönyörködtünk a látványban, hiszen a Kelemen havasok zárták a látóhatárt (1370 m / 10,50 – 11,10 h).

Kék sávval jelzett kényelmes úton meneteltünk tovább, vissza a Pongrác-tető irányába. A Likas másik oldalán kényelmesen vezetett az út, ezt kihasználják a motorizált járművel arrahaladó turisták is, akik zavarják a természet csendjét. Nagyjából 4 km után bezárjuk körtúránkat a Nyerges pusztán, itt kinéztük az esztenát, ahová bepakoltuk csomagjainkat. A Kishavas tetején levő sziklákra akartunk feljutni, mégpedig a nagy csomagjaink nélkül. Az esztenánál nem volt senki, az ajtó nyitva volt és leraktuk hátizsákjainkat odabent az amúgy tiszta szobában. Elindultunk egy meredek emelkedőn felfele (1360 m / 12,10 h). Térkép szerint kék háromszög jelzés kellene felvezessen a sziklákhoz, azonban ezekből a jelzésekből nagyon halványan és nagyon foghíjasan találtunk az erdős részen. Irányjelző tábla sem mutatta utunkat felfele, de térképpel jól lehetett tájékozódni. Egy tarvágás szélén mentünk fel, széles erdőkitermelő úton, majd beértünk az erdőbe. Innen egy alig látható ösvényt kellett követni toronyiránt, kidőlt fák között. A Kishavas csúcsára roppant meredek kapaszkodót kellett legyűrni, nagy hátizsákkal értelmetlen is lett volna kínlódni. Na de szerencsésen feljutunk az erdővel borított csúcsra, majd egy szusszanás után a gerincen elmegyünk a sziklákhoz, amelynek tetejéről bámulatos kilátás nyílt a Nagyhagymás irányába. Mindenféle kínlódást elfeledtünk és a napsütést kihasználva, több időt töltöttünk (13,00 – 13,30 h). Lefele már könnyebben haladtunk, a meredek oldalon jóformán meg sem lehetett állni, így hamar visszatértünk a Nyerges pusztai esztenához (1360 m / 14,10 h). Megpihenünk, elvesszük a csomagjainkat és kényelmes sétaút vár ránk vissza a Pongrác tetőre. Szerencsésen visszatértünk az autóhoz, most már jóval nagyobb turistaforgalom közepette, mint az elmúlt esti indulásnál (1252 m / 15,00 h).

Fotók itt

Szilon-havas túra, ápr 19

Nincs messze tőlünk, de mégis ritkábban járunk a Szilon-havas felé, sőt sokan még nem is fordultak meg ezen szép tájon, amelyet e hegység nyújt. Gyalogos turisták tehát kevesebben mennek, ellenben motorizált járművel annál inkább, annak ellenére, hogy hivatalos – igaz kopott – tábla jelöli az effajta jármű használatát.

Bodzakrasznától még 5 km-t mentünk a Kraszna-patak völgyében található erdőkitermelő úton, 2025 árpilis 19-én, szombaton. Egy rozoga betonhíd mellett parkoltuk autónkat és elindultunk a Szilon-havas irányába (850 m / 9,15 h). Autós utunk alatt kövér felhők borították az eget, de a Bodzafordulói medencében sokkal jobb idő fogadott. Igaz még felhős volt itt is az égbolt, de bíztunk az előrejelzésekben, amelyek javulást jósoltak, ami szerencsénkre be is következett. Rögtön az indulásnál elhagyjuk a Kraszna-patak völgyét és elég kopott kék háromszög jelzést követünk az Üvöltő (Urlatoarea) völgyön felfele. Itt is erdőkitermelő úton haladunk, mellettünk bővízű patak folyik a mély völgyben. Kiérünk egy tisztásra, majd egy éles meredek kanyar következtében egy idő után mellékgerincen találjuk magunkat. Nagyon érdekes helyen vagyunk, hiszen menetirányunkban jobb kéz felől nagyon meredek és mély hegyoldalról nézhettünk le a Kraszna-völgy irányába, de mivel erdő borítja, ezért kilátásunk egyelőre nagyon korlátozott volt. Közben meredek szakaszokat hagyunk magunk mögött és egyre fennebb jutva, kezdünk kikerülni az erdőből. Itt a felhők is kezdtek szétoszlani és megpillantottuk a Szilon-havas alacsonyabb csúcsát. Hamarosan a Kárpátok főgerincére érünk, de egyelőre egy esztena közelségében bővízű forrást fedezünk fel. A főgerincen találjuk a piros sáv jelzést, a napsütés azonban pihenésre késztet és egy kis tavacska mellett leülünk falatozni (1470 m/ 10,40 – 11,00 h).

A Szilon csúcsa szépen látszódott, de mi a Mălaia-t vettük célba, mivel néhány méterrel magasabb. Egy rendkívülien meredek kapaszkodóval kezdtük a felfele utunkat. Sajnos itt már terepjárókkal járják a hegyet és nagyon tönkre tették a turistautat. Ottlétünkkor is 5-6 ilyen autó jött fel szinte a csúcsig, tönkretéve az ösvényeket és zajszennyezettséget is okozva. A meredek kapaszkodó után jóval könnyebb dolgunk van a Mălaia gerincén, jóformán szinten haladunk egészen a csúcsig (1662 m / 12,30 – 12,50 h). A csúcsról gyönyörű kilátásban volt részünk minden irányban. Északra láttuk a Pintillőt, Lakócát, de még a Nemere is mutatta magát halványan. Délnyugatra a Csukás volt a fő látványosság, nyugatra pedig a Bodzai-hegység a maga Piliskéjével, de még Sepsiszentgyörgy egy része is kikandikált a hegyek közül.

A napsütés miatt kissé eluralkodott a lustaság, de indulni kellett. Visszajöttünk a gerincen, majd leereszkedtünk a meredeken és utána könnyed séta vezetett a Sasok tava felé. Először a Szélkapun keresztül gyalogoltunk, ez a nyereg választja el a Szilon- és Mălâia csúcsokat. Jóformán szintgörbén haladunk és egy egykori tó mellett találjuk magunkat. Ma már csak mocsaras vidék, nyáron bizonyára jobban kiszárad. Egy rövid, de meredek ereszkedő után máris a Sasok tavának partján pihenhetünk és falatozhatunk (1430 m / 14,20 – 15,10 h). A legenda szerint a tó feneketlen mélységű, de a mérések szerint alig 2,5 méter mély. Lefolyása nincs, talán ez mentette egyelőre meg a kiszáradástól. Az élővilága gazdag, hiszen rengeteg békát és halat is láthattunk közelről a partról. A tó neve a közeli sziklákon tanyászó sasokról kapta nevét egykoron.

Időtöltés után elindulunk visszafele. Felmegyünk a Szélkapuig, majd ugyanazon az úton ereszkedtünk vissza, amelyen feljöttünk. Az esztena közelében levő forrásból jó nagyot ittunk. Az égbolt lényegesen kitisztult, sokkal jobb kilátásban részesültünk lefele utunk során. Problémák nélkül érkeztünk vissza az autóhoz, Csongi elmondása szerint egyáltalán nem fáradt el, pedig 20 km-t gyalogoltunk és +/- 850 m szintkülönbségben volt részünk (850 m / 17,30 h).

Fotók itt

Feketehalom diákokkal, április 6

Bolondos időben volt részünk 2025 április 6-án vasárnap, amikor a Kovászna megyei Kiválóságközpont és az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki osztályával karöltve túrát szervezett a Feketehalomra, diákok számára. Már ismerős csapattal vágtunk neki a hegynek, hiszen már jónéhány túrán részt vettünk együtt. Az időjárás előrejelzések drasztikus hidegfrontot jósoltak, ezt figyelembe vettük és készültünk....lelkileg, mivel fizikailag az már megvan. Sepsiszentgyörgyön gyülekeztünk kora reggel és fiús csapattal vágtunk neki az egynapos kalandnak.

Autós utazásunkat követően hamar megérkezünk a Kotla alatti városka szélébe. A “kotla” szláv eredetű szó, üstöt jelent. Ha távolról szemléljük a hegyet, úgy néz ki mintha egy felfordított üstöt “dobtak” volna a Barcasági medence közepére. Kiszállunk az autóinkból, erős szél fogad a város szélén (600 m / 8,15 h). Kövér fellegek masíroznak gyorsan a szél hatására, közben szó szerint hóvihar közepén találjuk magunkat. Végigmegyünk egy majálisozó részen, ahol tűzhelyek és pihenőhelyek vannak kialakítva, majd a Három forrás völgyében emelkedünk egyre fennebb. Egyelőre kényelmes az emelkedő, de nemsokára egyre meredekebbé válik. A Fehér kőszikla alatt már jelentős kapaszkodásba kezdünk, amelyet egy harántozás követ. Keskeny ösvényen megyünk egészen a Fehér kőszikla tetejéig, ahol szétnézünk. Keresztényhavas, Nagykőhavas, Bucsecs hegységeinek csak az alsó régióját látjuk, csúcsait vastag felhők borítják. A szél a hegység ezen oldalán megkímélt, de sejtettük mi lesz a gerincen. Ismét egy jókora kapaszkodó után, rögtön a csúcs alatt egy barlanghoz hasonló sziklaodúban pihentünk, majd kimentünk a legmagasabb pontra (1294 m / 11,00 h). Itt már rögtön szelesebbé vált az idő, sokat nem “koptattuk” a hegy csúcsát. Csoportkép után elindultunk lefele.

Egyértelműen gyorsabban haladtunk, habár felfele sem volt panasz. Most már igazán éreztük a hidegfront hatását, annak ellenére, hogy erdőben voltunk, a szél teljes erejével ért bennünket. A hőérzet mínusz 10 fok körül volt, a melegre előbújt számos virág, fagyosan meredtek a talaj fölött. Kilátóhelyeken azonban időt töltöttünk, hiszen a Királykő északi része már kezdte megmutatni magát, de a Jézer-Papusa havas oldalait is felfedezhettük. A felhőplafon alatt rendkívülien tiszta volt a látóhatár.

Keskeny és köves gerincen megyünk át a Fekete-vár romjaihoz, ahol egy tábla segítségével belemerülhettünk a környék történelmébe. A fiúk közben egy sziklafalat próbálnak kimászni, több-kevesebb sikerrel. Innen egy kényelmes ösvényen lemegyünk a Sulica tisztásra, amelynek szélén medvehagymák milliói virítanak, zöldellnek a héthatárban. Életemben második alkalommal fagyott rá kezem ugyanitt a medvehagyma szedése közben. Nem tudom a fiúk hogyan csinálták, hiszen jókora jókedv alakult ki mialatt szedték a fokhagymaízű növényt. Szerencsére a fenti szélnek köszönhetően, napsugarak törtek be a medvehagyma lelőhelyre, így sikerült feltankolni a csodanövényből.

Miután elvégeztük kötelező foglalkozásunkat, elindultunk lefelé, immár kényelmes útszakaszon. Néhányszor visszanéztünk a Kotlára, felidéztük a felfele való menet pillanatait. Észrevétlenül és néha napsütéses időben érkezünk a város felé. Útközben erdőkitermeléses szakaszon haladunk keresztül, szerencsére nincs sár, ezért könnyedén sétálunk immár a város széléig. Az utolsó tisztáson megfigyelhetjük a központot az evangélikus templommal, majd aszfaltos úton térünk vissza autóinkhoz, ahol hamarosan majálisoznak a helybéliek (600 m / 15,50 h).

Telejes szívből gratulálok mindenkinek a teljesítményért, hiszen egy nemmindenapi túrát nehéz időjárási viszonyok között jártuk le. Kitartásért és állóképességért itt a maximumot teljesítettétek! Köszönöm mindenkinek a részvételt!

Fotók itt

Bodzai-hegység Piliskéje, márc 29

Kövér felhők masíroztak az égen 2025 március 29-én reggel. Vonatos utazásunkat követően 26-an gyűltünk össze Keresztvár felső végében, a virágosréti vasútállomáson (680 m / 9,00 h). Mester Nagy Ildikó túravezető köszöntötte az egybegyűlteket, túráját szokásos módon egy kis bemelegítővel kezdte, karjainkat, lábainkat megmozgatva. A Piliskét már jóformán minden oldaláról megismertük, de ez a rész eddig kimaradt. Felfedező utunkat a vasút mentén kezdtük Keresztvár irányába, majd hamarosan jobbra tértünk egy keskeny erdei ösvényen. Turistajelzések nincsenek errefelé, ezért teljes mértékben a térképre kellett hivatkoznunk. Egy rövid emelkedő után szélesebb erdőkitermelő útra térünk jobbra, azon haladunk felfele. Az előző napok esői jól megáztatták a terepet, sárban nem volt hiány, amelynek nagyon örvendett a két kisgyerek.

Az idő egyelőre kellemes volt, de a fellegekből néha eleredt az eső, igaz nem áztatott nagyon különösen el. Közben meredekebb szakaszokon kellett gyalogolnunk, a sár jelentősen megnehezítette az előrehaladást. Tisztásokról visszanézve a Keresztvár patakának völgyébe tudtunk visszapillantani, sőt a kiindulópontunkat is szemlélhettük a ködös tájban, illetve a Nyéni-hágó mutatta magát épp a felhőplafon alatt.

Megérkeztünk közvetlen a Piliske csúcsa alá, ahol 1040 m magasságban rátaláltunk a medvehagymás helyre. Úgy döntöttünk, hogy egyszer megjárjuk a csúcsot, majd visszafelé szedünk ebből a finom és egészséges növényből. Egy nagyon meredek szakaszon kapaszkodtunk fel a gerincre, közben a ködbe is belementünk. Az erdő nagyon sejtelmes volt a ködös tájban. A gerincen már sokkal könnyebb dolgunk volt, a sártól is megszabadultunk a fenyőerdőben. Néhány hóvirágot lefényképeztünk a vizes erdőben. Egy kissé köves gerincen jutottunk fel a Piliske csúcsára, ahol elfogyasztottuk elemózsiánkat (1294 m / 11,00 – 11,40 h). Nagybányáról érkezett András, piros rózsákkal köszöntötte a nőket, illetve meglocsolta a közelgő ünnepek alkalmából. Csoportkép készítése után elindultunk lefelé, hiszen már kezdtünk fázni a hideg és szeles időben.

Visszatértünk a medvehagymák vidékére, itt már ismét kellemesebb időt kellett elviselnünk a szélcsend miatt. Több mint egy fél órát eltöltöttünk a zöld “szigeten”, ezalatt mindenki feltankolhatott bőségesen a növényből. Lefele egy másik úton jöttünk, valami mellékgerincen. Itt is jelen volt a sár, de mégsem annyi mint felfele jövet. Az időjárás is kellemesebbé vált, illetve a felhőplafon is felemelkedett, így kilátásunk is tisztább volt. Jóval gyorsabban haladtunk, hamarosan leértünk a viadukt mellé és mivel bőven volt idő, betértünk egy útszéli kocsmába (680 m / 13,30 – 14,15 h). Innen már egy kis séta választott el a vasút mentén a vasútállomáshoz, ahol jólesett felülni a fűtött vonatba (680 m / 14,30 h).

Köszönjük a vagány társaságot és a szervezést Mester Nagy Ildikónak!

Fotók  itt