Túra a Madarasi Hargitán, feb 1-2

Egy új útvonalon közelítettük meg a Hargita-hegység legmagasabb pontját. A túrát nyári időszakban egy nap alatt is teljesíthetjük, de téli időben érdemes két napra felosztani. Habár a mostani telek eléggé enyhék, ez alkalommal is 1200 m fölött léptünk igazi téli tájba. A Hargita-hegység elvarázsolja az arrajárót, ösvényei kifürkészhetetlenek, mindig tartogat számunkra kisebb-nagyobb meglepetéseket. Igazi túrázó terep mindenki számára, aki felkészülve lép be az örökzöld szentélybe.

2025 február elsején, szombaton indultunk mi is e szentély irányába. Kényelmes autóbusszal érkeztünk Kápolnásfaluba, ahol szürke, ködös reggelen szálltunk le. A sofőr is jó utat kívánt, illetve “vigyázzunk a medvékkel” tanáccsal a fejünkben kezdődött a kalandunk (850 m / 7,40 h). Egy rendkívülien jól gondozott, szép településen mentünk keresztül. A nagy, szürke ködben is meg tudtuk csodálni a jól karbantartott portákat, házakat. Látszik, hogy felelősségteljes gazdák lakják e vidéket. Kiértünk a faluból, majd sáros szekérutat követünk, kék kereszt turistajelzéssel. A falu patakán, a Kis Homoródon keresztül megyünk és enyhe emelkedőben van részünk, nagy tisztásokon keresztül. A sáros szekérút mellett megyünk a fűben, kímélve ezáltal bakancsainkat, nadrágjainkat. Senki sem jár errefelé, nagy a csend. Egy kis kaszáló ház mellett pihenünk egy padon, megigazítva bakancsainkat, majd hamarosan továbbállunk. Beérünk az erdőbe, követve a turistajelzést, amely elég elszórtan található. Térképünk egy bokros helyre vezetett be, látszott egy régi ösvény, de ez már évtizedek óta nem használatos. Egy idő után rátalálunk a helyes utunkra, tehát rájöttünk, hogy van egy hiba a Mapy téképpel. Ez nem az első eset. Természetesen nagyobb eltévedés veszélye nem állt fenn. Vegyes erdőben, majd fenyőerdőben menegetünk egyre fennebb, most már egyre több hóban. Megérkeztünk a Csihányos kúthoz és a mellette található menedékhelyhez, amelyről őszintén szólva nem is tudtam. Térképünkön sem volt feltüntetve. Na de ennek nagyon örvendtünk, beültünk pihenni és tízóraizni (1200 m / 9,50 – 10,10 h). A menedékhely előtti forrás tiszta, használható, igaz most jókora hó vette körül. Beírtunk a házikó füzetébe, ugyanakkor felfedeztünk barátaink bejegyzéseit is.

Pihenő után továbbindultunk az Oltárkő felé. Kiréünk az erdőből egy nagy tisztásra. A köd elég makacs, nem akart felszállni. Látótávolságunk azonban elégséges volt, a környéket meg lehetett figyelni. Motorosszánok nyomában haladtunk előre és felfele. Ennek köszönhetően jelentősen könnyebben meneteltünk, másképp nagyon nehéz lett volna a vizes-fagyos hóban nyomokat törni. Kitartóan menegetünk, elhaladunk az Oltárkő felé tartó útkereszteződés mellett. Most nem mentünk ki oda, mivel a ködöt itt is láttuk, nem volt értelme kitérőt tegyünk e nemes-ködös látványért. Sok-sok medvenyomot láttunk, sajnos egyikük sem volt friss. Vörösfenyő erdő mellett is elhaladtunk, érdekes látványban volt részünk, ahogyan a lehullot tűlevelek fedték a havat. Menetelésünknek meg volt a látszata, hiszen ily módon érkeztünk fel a síterepekhez, a Madarasi menedékház környékére. Elfoglaljuk helyünket a Vitus panzió kis és tiszta szobájában és vártuk az időjáráselőrejelzés által beígért jó időt (1610 m / 13,00 h).

A beígért jó idő meg is érkezett. A szél elfújta a fellegeket és boldogan mentünk ki a házból, végre egy kis napsütésben. Sok síző volt jelen a síterepeken, de nem volt tömegnyomor. Eleinte felmentünk a Nagy Mihályhavas tetejére, amelyet nagyjából egy óra alatt lejártunk laza iramban. Utána a Madarasi Hargita tetejére mentünk fel, fagyos hóban. Odafent erős szél fogadott, hozta-vitte a fellegeket. Terveztünk naplementét nézni, de közben ismét fellegek borították be a hegyeket. De így is a lemenő Nap fénye szépen áttetszett a vékony felhőrétegen, érdekes fényeket képezve.

Kiváló napnak tettünk pontot a végére a Madarasi Hargita bejárása után. Másnap kényelmesen ébredtünk, felhők borították az eget, azonban a felhőplafon magasan volt, így kilátásunkat nem zavarta. Reggeli után elindultunk Hargitafürdő felé a szép havas téli tájban (1610 m / 10,00 h). Egy rövid kapaszkodó után – amely egy jó bemelegítőnek is megfelelt – jobbra fordulunk és követjük a kék sáv főgerincjelzést. Nagyon kényelmesen haladtunk a kemény hó tetején, a Rákosi Sáté szélében. Jóformán szintet követünk egyelőre a Rákosi Hargita oldalában, majd egy menedékhelyhez érkezünk. Itt megállunk pihenni, falatozni. Reggel óta egy kutyus követett és hálából ennivalót is kapott tőlünk. Innen a Madéfalvi Hargita oldalában gyalogoltunk, elmentünk a Csompoly alatt, majd a Csicsói Hargita alatti nyeregbe érünk. Nagyon kényelmes útvonalban volt részünk, kellemes időben, nagyon kevés szintkülönbséggel úgy fel, mint lefele. Közben a fellegek havat is kezdtek szórni a tájra, varázslatossá téve azt. Gyaloglásunk utolsó szakaszán aztán meredeken ereszkedtünk be Hargitafürdőre, ahol túraútvonalunk véget ért (1350 m / 13,40 h). Az üdülőtelepről síbusszal mentünk le Csíkszeredába, ahol autónk várt.

Fotók itt

A Dihám menedékház különleges vidékén, jan 18

Mindig elbűvölő Predeál környéke, bármilyen évszakban megyünk oda. Lehet napsütés, havazás, eső, ezek az erdős dombok kiváló túralehetőséget biztosítanak az arrajárók számára. Nem utolsó sorban, jó idő esetén egyik legcsodálatosabb kilátásban van részünk a Bucsecs északi részére.

2025 január 18-án szombaton újból erre a vidékre indultunk, ezúttal diákok társaságában. Ködös, szürke időben ugrottunk le a vonatról Predeálon, az ország legmagasabban fekvő vasútállomásán (1040 m / 8,20 h). Köd volt, de tudtuk, hogy egy picivel fennebb napsütés kell kényeztessen bennünket, ezért bizakodóan vágtunk neki az útnak. Egyre jobban emelkedünk Predeál havas utcáin, mígnem kiérünk a kis városból. Az erdőben széles kitaposott ösvény van, tehát nem kellett tartanunk a hó kitörésétől.Kék kereszt jelzést követjük a Leányka-havas gerincén, az egykori ezeréves határon, amely Magyarország és Románia között vonult. A nem túl vastag hótakaró alatt felfedeztünk két határkövet is, az egyik jobb állapotban volt. A Leányka-havas tetejére felérve, a fák között napsütötte kilátásunk volt a Királykőre és a Jézer-, illetve Rosu csúcsokra (1292 m / 9,40 h).

A Leányka-havas még a Keresztény-havas része, az utóbbinak a legdélebbi pontja. A tetejéről hosszan tartó ereszkedőben volt részünk a jókora fenyvesben egészen a Csurgók elnevezésű helyig, amely Predeál és Barcarozsnyó közötti műúton fekszik, Szép, havas téli tájban volt részünk, bebizonyosodott, hogy érdemes kilátogatni erre a mesebeli tájra. Egy picit gyalogolunk a műúton Barcarozsnyó felé, majd balra térünk a Dihám menedékház irányába. Eleinte széles erdei utat követünk, majd piros pont jelzésen erdei ösvényre váltunk át. Télvíz idején a fagyos terepen könnyedén haladunk, máskor biza – főleg esős időben – jelentősen nagy a sár. Egy jeges patakvölgyön másztunk át, majd újból egy széles erdei útra érkezünk. Ezután egy jeges-havas oldalon valahogy sikerült felkapaszkodni és hamarosan kiértünk a Kőris tisztásra (Poiana Frăsinet). Nevét nem tudom honnan kaphatta, de nemigazán láttam kőrisfákat a tisztás környékén. Végig gyalogolunk enyhe emelkedővel a hosszú tisztáson, közben a Nap erőteljesen szembe sütött. Hunyorítva jutottunk fel a Dihám menedékházhoz, ahol turisták nagy csapatával találkoztunk (1320 m / 12,15 – 13,45 h). Időben voltunk, tehát a sietséget kizártuk. Megengedtünk magunknak egy jó nagy lazulást, először a menedékház ebédlőjében, majd kint a napsütésben. Csodálatos kilátásban gyönyörködtünk a Bucsecs északi részében. Főleg a Nagy Buksoj és a Molnár-gerinc tűfogai jelentek meg előttünk. Habár már számtalanszor láttam ezt a panorámát, sohasem tudom megunni, mindig lenyűgöz.

A kényeztető pihenés után csoportképet készítettünk és elindultunk Busteni felé. Kék háromszög jelzést követtünk, egy kényelmes széles erdei úton. A felhőtenger fölött messze el lehetett látni, még a Madarasi Hargitát is felfedeztük a látóhatárban. A jelerősítő tornyoknál jobbra fordultunk és megkezdtük az ereszkedőt a Dihám torkolatához. Előkerültek a popsi-tepsik, ezekkel a fiatalok hatalmas jókedvvel dübörögtek le közel 400 méter szintkülönbséget. Zengett az erdő a fiatalos jókedvtől. Leérve a Dihám torkolatánál található vendéglőhöz, a néhai turistaházhoz, aszfaltos útra tértünk, amelyen közel 5 km-t kellett legyalogolnunk a Busteniben található vasútállomásig. Útközben tudtuk csodálni a Kostila és Caraiman hatalmas sziklatömbjeit és a havas-jeges sziklavölgyeit, ahol már jónéhányszor megjártam magam és még remélem lesz alkalmam eljutni a „kihívások országába”.

Szerencsésen megérkeztünk a vasútállomásra közel 19 km gyaloglás után, egy szép téli vándortúrán (900 m / 16,45 h). Örvendek, hogy ezzel a vagány csapattal tölthettem e szép januári napot és van lehetőségünk a további találkozókban is!

Fotók  itt

Kisbakancs-túra a Nagy Piliskén, jan 11

Hát....egyszerűen csodálatos volt találkozni kisbakancsos csapatunkkal közel 15 hónap távollét után. A felnőtteken nem látni változást, de a gyerekeken......az valami fenomenális! Nagyon megnőttek, megemberesedtek, egyre okosabbá váltak e viszonylag rövid idő során. Azonban, szerencsére nem változott meg bennük a természet iránti szeretet és tisztelet, jó volt látni, hogy nem kényszerből keltek fel jóval hajnalhasadás előtt és bevállalták ezt a nemmindennapos túrát, téli viszyonyok között. Egy kisfiú szájából hangzott el a következő megjegyzés, rögtön az indulást követően: “Jaj de milyen jólesik ismét túrázni!” Már rögtön tudtam, hogy nem hiába indítottuk újra a kisbakancs kirándulásokat.

Hajnalhasadás előtt talákoztunk a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson. A vonat indulása előtt mindannyian találkoztunk és üdvözöltük egymást....hát jólesően. Tusnádfürdőn szálltunk le a vonatról és gyülekeztünk a vasútállomás előtt. Összesen 34-en voltunk érdekeltek e túra iránt. Köszöntöttem a résztvevőket és indulásra készen voltunk a borongós téli reggelen. 2025 január 11 szombatot írtunk. Az előző enyhe napokat követően, pontosan a túra előtt egy hidegfront tört be vidékünkre, amely némi havazást is hozott. Tehát Tusnádfürdőről hófehér tájban indultunk a Nagy Piliske felé (650 m / 7,50 h).

A Bánya-patak völgyén indultunk felfele. Erdőkitermelő utunk kényelmesen vezetett egyre fenebb. Két szarvastehén ugrott át előttünk az úton, majd siettek felfele meredeken a Torony-kövek felé. Ezek megcsodálása után folytattuk utunkat a hatalmas erdőben, egyre meredekebb ösvényen. Igen, az erdőkitermelő után, szélesebb erdei ösvényt követtünk, szakaszokban nagyon nagy emelkedővel. Ennek köszönhetően hamar kiértünk a Piliske tövébe, a Hargita-hegység főgerincére. Mindeddig tartottunk rövid szüneteket, de itt becsületesebben megpihentünk és energiatartalékunkat is próbáltuk feltölteni. A nyeregben gyenge – de nagyon hideg szél fújt, emiatt a pihenő végére megfagytunk. Kivételt képeztek a gyerekek, hiszen a nehéz út után is mindvégig tevékenykedtek a természet által biztosított “játékszerekkel” (1250 m / 10,45 – 11,15 h).

Sejtelmes, ködös táj borította be a hatalmas erdőt és bennünket. A Természet úgy akarta, hogy a rengetegben csak mi legyünk, ne vegyen észre más senki. Délről kerüljük meg a Nagy Piliske csúcsát, majd fokozott ereszkedésben kezdünk a Nagy Mező felé. A gyerekek elől nagy jókedvvel szaladtak a hóban, jó nagyokat esve. Kacagástól csengett az erdő, ennek lakói bizonyára felfigyeltek ránk. A Nagy Mező ködös tájában hatalmas és friss medvenyomokat találunk, ezeket jóformán végig követtük az Uzonka nyeregig. Még mindig a köd uradalmában vagyunk. Csak sejtjük merre kell menni, de nem volt nehéz követni dél felé az irányt a havas mezőben. A gyenge szél a hideggel párosulva jól kipírosította orcáinkat, de jókedvünket nem szegte. Elérjük az erdő szélét, mintha a látótávolság is kinyílt volna, rövid pihenőre adtuk magunkat. A medvenyomok mindig mellettünk, érdekes volt követni őket. Hosszan gyalogolunk lefele a Dél Hargita gerincén, elhagytuk a Jakab János pusztáját és végre az utolsó ereszkedő előtt egy tisztáson megjelent előttünk a Nagy Murgó. Beereszkedünk az Uzonka nyeregbe, sokat nem időzhetünk a hideg szél miatt (700 m / 13,50 h).

Sepsibükszád felé fordulunk, kelet irányban. Egy széles utat követünk hol fel, hol lefele. Egy hóval fedett szántóföld szélén gyalogoltunk el a Vápa várának romjaihoz. A kilátóhely mellett megpihentünk, ettünk. Ezek után leereszkedtünk a sepsibükszádi vasútállomás felé, de utunkba ejtettük a halastavak melletti vendéglőt. Nagy meleg nem volt bent, de szuper jól esett székekre leülni és elfogyasztani valami itókát a hosszú nap után. A vendégló közepén egy nagy tűzhely ontotta a meleget, pontosan megfelelő volt számunkra a helyiség. Innen látótávolságra volt a vasútállomás, ahonnan vonattal hazajöttünk szerencsésen (600 m / 16,30 h).

Köszönöm mindannyiatoknak, hogy eljöttetek, együtt lehettünk és végigjártuk a Dél Hargita gerincének ezt a szakaszát.

Fotók itt