Csomád-hegység diákokkal, jún 21

Igazán kellemes napot töltöttünk a tanév utolsó kirándulásán, diákcsapatunkkal. Fenyveserdő és lenge szél védett bennünket a túlzott izzadástól, ezért mindvégig tökéletesen éreztük magunkat utunk során. Kilencen ugrottunk le a vonatról Tusnádfürdő vasútállomásán, 2025 június 21-én szombaton (650 m / 9,10 h). A csapat köszöntése után elindultunk a még ébredező kisvároson keresztül, amelynek lakói városnapokra készültek. Frissítőként ittunk az Apor- és Mikes borvízforrások vizeiből és betértünk az erdőbe. Piros kereszt jelzést követünk kényelmes ösvényen, habár a növények helyenként benőtték az ösvényt. Látszik, hogy kevesen használják manapság ezt a fajta megközelítést a Csomád kráterei felé. Elérjük a híres szerpentineket és boldogan vettük tudomásul, hogy az ösvényre kidőlt-bedőlt fáktól felszabadították az utat. Jópárszor már lejártam ezt az utat, soha nem számoltam a szerpentineket, de most a térképen utánanézve, összesen 24 kanyart számoltam meg, egészen a nyeregig. Lazán menegettünk felfele, szüneteket beiktatva. Néhány piruló galócát (borsgombát) is szedtünk az ösvény mellett.

Kiértünk a Nagy- és Kis Csomád közötti nyeregbe, ahonnan beereszkedtünk a Szent Anna-tó fölött épülő menedékház szomszédságába (1070 m / 12,15 – 13,15). Mivel meg akartuk látogatni a Mohost, épp megtudtuk, hogy egy óra múlva mehetünk be a vezetővel. Kiszámítottuk időnket a vonatig, majd letelepedtünk a kecskék karámja melletti padokra és megebédeltünk. A hasznos időtöltést követően bementünk a Mohosba András vezetőnkkel, aki figyelmet lekötő módon mutatta be az egész környék érdekességeit. Megtudtuk a kiszáradt fenyőfák miért jutottak ebbe az állapotba, megfigyeltük ahogyan a harmatfű rabságába került egy légy, betekintést nyertünk két kis tó környékének világába. A szakszerű magyarázat mellett kaptunk humoros mondatokat is, amely kifejezetten megmosolyogtatta csapatunkat. A bemutató végeztével kijöttünk a Mohosból, elbúcsúztunk Andrástól és szaporára kellett vegyük lépteinket, hiszen el kellett érni a vonatot Sepsibükszádon. Lementünk a Szent Anna-tó partjára, ahol villámlátogatást tettünk, ezúttal nem volt időnk letelepedni és élvezni a csendet. Kék kereszt jelzést követtünk fel a kráter széléig, majd kék sávot a falu felé Lombhullató erdőben lefele igazán gyorsan haladtunk, időt nyerve menta szedésére is. A Bugyogó-borvíz finom forrásából oltottuk szomjunkat, majd betértünk Sepsibükszádra. Az ismert rövidebb utat, most nem tudtuk követni a temető irányába, mert kaszáló területekre nem gázolhattunk be. Ezért szépen a falun kellett végigmasíroznunk, majd le az Olt partjára, jóformán végig aszfalton. Itt még egy szép kilátás nyílt az Alsó Sólyomkőre, amelyet lencsevégre kaptunk. Innen már csak egy kőhajításnyira volt a vasútállomás és percekkel a vonat érkezése előtt szerencsésen megérkeztünk (600 m / 16,50 h).

Köszönöm a mindenkinek a részvételt és reméljük a következő tanévi találkozást!

Fotók itt

Szellő tető, jún 7-8

Csíki-havasok. Ismét? Hiszen nemrég jártunk arrafelé diákokkal. Nagyon hosszú gerince azonban lehetőséget ad a túrázónak, hogy nagyon sokszor ellátogasson a vidékére és nem ugyanazt a tájat vegye szemügyre. Nos, így volt most is. Nemrég a Naskalaton jártunk, most a Szellő-tető környékét vettük célba.

2025 június 7, Pünkösd szombatja, a nagy csíksomlyói búcsú időszaka. Későn indulunk Sepsiszentgyörgyről, hogy elkerüljük a tömeget és ezt sikeresen meg is valósítottuk. Csíkszereda határában megfigyeltük a nyeregben összegyűlt zarándokokat, akik fegylemmel hallgatták a szentmisét. Problémák nélkül érkezünk fel a Fügés tetőre (Gyímesi-hágó), ahonnan gyalogtúránk indult. Mielőtt elindulunk, ezt-azt kellett pakolnunk hátizsákjainkba, rendezni kellett batyujainkat, ahogyan szokás mondani (1155 m / 13,00 h).

Egész hétvégére tökéletes túraidőt jósoltak a a Csíki havasokra, aminek nagyon örvendtünk. Nem is pakoltunk meleg ruhákat, hiszen bőven 20 fok felett jelentettek hőmérsékletet. Kényelmes és széles úton haladunk a Fügés tetőről a Szellő felé. Elérjük a mobiltelefon erősítő állomásának tornyait, onnan megpillantjuk célunkat. Gyönyörűnél gyönyörűbb virágok késztetnek megállásra és fényképezésre, ezért megnyúlik a gyaloglásunk ideje. Szerencsére időben voltunk, sietségre semmi okunk. Hosszú gerincet követünk a Motorsirülőig, ahol autósok sokaságát véltük felfedezni. Gondoltam is erre, hiszen a lejárt búcsút követően sokan kemény autókkal térnek haza, fittyet hányva a Természet élővilágára, amelyeket felzavarnak a motorok zajával. Találkoztunk a háromszéki EKE tagjaival és Vasile Paun (Palika) túravezetővel, aki 10 fős csapatával egy hosszabb vándorlásra vállalkoztak a Gyímesek irányába. Egy kényelmes emelkedőt követően érkezünk a menedékhelyre, amelyet a Hargita megyei hegyimentők állítottak (1450 m / 18,00 h). Lepakoltunk és egy rövid szusszanás után felmegyünk a Szellő csúcsára. Csend volt és fegyelem. Egy kutya félelmében szaladott előlünk, később lejött a házikónk mellé, hűségesen őrizve nyugalmunkat. Jelentős mennyiségű száraz fenyőfát gyűjtöttünk és ezt késő estig tüzeltük, élvezve melegét. Csodálatos naplementében volt részünk, talán egyik legszebben amit a Természet nyújtott eddig számomra.

Másnap annyira párás reggelre ébredtünk, hogy a kilátás nem vetekezhetett az estivel. A kutya vigyázott egész éjjel ránk, ezért bőséges jutalmat kapott tőlünk. Miután ellustáztuk a reggelt, elindultunk az utunkra (1450 m / 10,30 h). Visszatérünk a Motorsirülőhöz, majd egy ismeretlen utat követünk a Tatros forrás vidékén. Digitális térképünk egy járatlan útra vezetett be, egészen a Bükkloka patakáig, ösvényt sem ismerve. Közeben gyönyörű kilátásban volt részünk a Nagyhagymás és Csalhó irányába. Leérve a patak medrébe, a Piposz tanya előtt köszöntünk valakit, aki megjegyezte, hogy szerencsésen túléltük túránkat a nyolc agresszív kutya fenyegetése közepette, Mi nem láttunk semmifeéle agresszív kutyát, de ennek a “reklámnak” köszönhetően végérvényesen elkerüljük a vidékét és reklámot se várjon tőlünk.

Hosszú és poros útszakaszt követünk a Bükkloka patakán lefele, igaz kényelmes úton. Kitartóan menetelünk a hőségben, végre kiérve a főútra. Zarándokokat figyelünk meg, akik ereszkednek a Gyímesek felé egy ösvényen. Nos azt mi felfele használtuk kitartóan. A hőség megtette dolgát, de erősebbek voltunk nála és szerencsésen pontot tehettünk túránk végére, a Fügés tetőn (1155 m / 14,45 h). Fagyi, kürtőskalács, hüsítő, minden nagyon jólesett amit kaphattunk az útszéli fogadóban és boldogok voltunk, hogy mindezt egy jó kalandnak elkönyvelhettük.

Fotók itt

Kisbakancs-túra az Istenkasban, jún 1

Végre kisütött a Nap tájainkon. Sok-sok esős időt követően, igazán jólesett felnézni a kék égre és napsugarak által simogatva túrázni. Így volt ez 2025 Gyermeknapján, amikor 36-an úgy döntöttünk, hogy a Természetben töltjük ezt a napot, hiszen akiknek van gyerekük azok tudják, hogy minden nap gyereknap kell legyen.

Felautóztunk az egyre romló állapotú aszfaltos úton egészen a Bodvaji vashámorig. Csapatunkat sepsiszentgyörgyiek, brassóiak és székelyudvarhelyiek alkották. Egy kis köszöntőt tartottam, majd a hely történetéről olvastam egy rövid cikket. Ezek után elindultunk rövidke, de annál izgalmasabb túránkra (770 m / 10,40 h). Átmegyünk a patakon és egy zöld pont jelzést követünk az Istenkas felé. A zöld pont nem hivatalos turistajelzés, hiszen minálunk nem szokványos ilyen színnel festeni a túrautakat. Az erdőben magas páratartalom volt, oda kellett figyelni a lépésekre a sár miatt. Kiérünk egy lapályra, ahol összesen négyszer is átkellett mennünk a patakon. Itt nagy volt a móka, hiszen nem mindenki jutott át szárazon, a kisebb gyerekeket át kellett pakolni egyik partról a másikra, kézből-kézbe. Nagyon sokat kacagtunk a mókás jeleneteken. Aztán kinéztünk egy domboldalt, ahol még nedves volt a fű és a talaj, de mégsem cuppogott a mocsár, mint ahogy eddigi utunk során. Letelepedtünk és hosszasan pihenőt tartottunk. Evés, jó nagy beszélgetések a felnőttek között. A gyerekek az erdő szélén vagy odabent kijátszották magukat a természetes játékszerekkel (820 m / 11,30 – 13,00 h).

Indulás előtt csoportképet készítettünk és elindultunk a különleges borvízforrások felé. Bementünk az erdőbe és egy rövid séta után elértük a hármas Érces-borvíz forrásait. Nos itt bőségesen töltöttünk el időt, hiszen szinte mindenki közeli szemügyre vette ezeket és ezért biza csúszós meredek talajon – sárban – le kellett hozzájuk evickélni. Néhány gyerek a patakban gátat épített, elterelve sikeresen a vizet. Nehéz volt kiszedni őket a víz mellől, de míg eláztak volna teljesen, muszáj volt kicsalogatni. Az erdőben még elsétáltunk a Mohás borvízhez, amelyet ki kellett takarítsunk, annyira belepték a lehullott falevelek. Végül megérkeztünk az aszfaltos útba, bevárva mindenkit és az utolsó kilométert kényelmesen gyalogoltuk le az autókig (770 m / 15,00 h). Rövid, de jó kikapcsolódás volt a csapatunkkal, köszönöm szépen mindannyiatoknak, hogy rá szántátok időtöket.

Fotók itt

Kisbakancs vándorlás Nagybacon és Sepsibükszád között, máj 24

Jó kövér májusi hónapban sikerült egy olyan napot kifogni, amely tökéletes volt a túrázáshoz. Egyértelműen örvendünk a csapadéknak, csak kirándulás közben nem valami kellemes érzés az elázás. Nos a mai nap, 2025 május 24-én egy nagyon kellemes kirándulásban volt részünk, vagyis a Kisbakancs csapatunkkal átvándoroltunk Nagybaconból Sepsibükszádra, tehát Erdővidékről az Olt völgyébe, Sepsiszékre.

Reggel 7 órakor indultunk a hatalmas bérelt autóbuszunkkal Sepsiszentgyörgyről. 19-en foglaltunk helyet és kényelmes utazásunkat követően Nagybaconban szálltunk le a járműről. Innen indult egynapos vándorlásunk kelet irányban (510 m / 7,50 h). A köszöntő után aszfaltos úton gyalogoltunk át a szomszédos Kisbaconba, amelynek központjába megtaláltuk Benedek Elek ülőszobrát és mellette megpihentünk, reggeliztünk, csoportképet készítettünk (520 m / 8,25 – 8,50 h). Gyerekek találták ki, hogy látogassunk el a közeli vízimalomhoz, így tehát indulásunk után arra kanyarodtunk. Tiszta véletlenül ott termett a malom gondozója, aki kinyította nekünk a kaput és betekintést nyerhettünk a benti világba. A közel 200 éves építmény még a mai napon is őröl, ez lenne az egyetlen működő vízimalom egész Erdővidéken. Sőt egyik kisbakancsos családunk is folyamatosan itt őrölteti a kenyérnek való lisztet időközönként.

Megköszönve a szíves vendéglátást, továbbálltunk. Kiérve Kisbaconból, egyből a sáré volt a főszerep. Sáros úton mendegéltünk felfele a piros kereszttel jelzett útvonalon. Aztán időközönként inkább a füves utak jelentek meg, lepucolva bakancsainkról a sarat. Távolban megpillantjuk a Nagy Murgót, irányjelzőként igen megfelelő volt számunkra. Keresztülmegyünk egy tehéncsordán, majd egy esztena közelében fogvicsorgató kutyák kísérnek egy darabon. Egy megduzzadt patakon néhányan mezítláb keltünk át, de volt aki mérnöki pontossággal készített hídon úszta meg szárazon az átkelést. Utunk hol fel, hol lefele vezetett, gyönyörű tájakon. Mivel többnyire tisztásokon gyalogoltunk, ezért fantasztikus kilátásunk volt a Dél Hargita gerincére, a Persány hegységre és persze a Nagy Murgóra, amely egyre csak közeledett. Egy ereszkedőt követően érkeztünk be a Pisztrángos patak mentén Uzonkafürdőre, majd későbbiekben annak központjába, ahol a borvízforrás fakad. Itt letelepedtünk a napsütéses, füves térre, a borvizes medence mellé és megpihentünk, ebédeltünk (660 m / 13,20 – 14,15 h). Volt aki egyszerűen élvezte a napsütést, mások lábukat áztatták a medencében. Indulásunkat követően a közeli vegyesboltban dézsmáltuk meg a fagyi-, hűsítő-, sör- és csipsz készleteket.

Kék pont turistajelzést követve értünk fel a közeli Uzonka nyeregbe. Itt ismét egy esztenát kereszteztünk, de a haragos kutyákat gazdái csillapították. A nyeregből gyönyörűen látszott Bodoki-havas északi gerince, a Kőmöge csúcsával és a Torjai hágóval. Hullámzó útvonalat követtünk, hol fel, hol lefele, aztán jobbra térve, a Vápa várának emelkedőjét másztuk meg. Rövid szusszanás után beereszkedünk a vasúti sín mellé, majd derékig érő csihányban és egyébb zöld növények között közeledtünk a sepsibükszádi vasútállomáshoz. Mivel még volt időnk, a vasútállomáshoz közeli halastavak vendéglőjénél megszusszantunk egy-egy hűsítő mellett.

Csodálatos gyerekekkel és felnőttekkel, szuperjó hangulatban tettünk pontot a túra végére Sepsibükszád vasútállomásán (630 m / 16,50 h). A rövid vonatúton néhány gyerek kártyapartit rendezett, mások futkorásztak a vonat egyik feléből a másikba. Mi felnőttek elégedetten dőlhettünk hátra egy sikeres túranap után. Hála és köszönet nektek kedves túratársaim, barátaim, hogy ilyen szép napot tölthettünk együtt!

Fotók itt

Háromszéki EKE napok Zabola, máj 16-18

 

Május 16-18 között Zabolán tartottuk a Háromszéki EKE-napot. Ez alkalommal az egyesületünk 133.születésnapját ünnepelte tagságunk és szimpatizánsok. György Sándor jóvoltából a szülői házához hívta a közel 40 fős csapatot, ahol nagyon jó hangulatban mulatott a társaság. Az esős idő sem szegte senkinek kedvét, ellenkezőleg, jó időben sem lehetett volna felülmúlni a hangulatot. Szombaton túrázni mentünk a Pálfeje tisztásra. 15 km alatt szinte végig szemerkélt az eső, de problémák nélkül lejártuk az útvonalat. A túra végére még napsütést is kaptunk, alig hittünk a szemünknek. Ezek után Kovács Gábor finom estebéddel várta az éhes túrázókat, György Sándor pedig hét óriási házikenyeret sütött a résztvevőknek kora reggel óta. Evés után táncolt a társaság jófajta zenére, fergeteges bulit csapva. Néhányan vasárnap tértek haza az eseményről.

Köszönjük György Sándornak, Kovács Gábornak és segédeinek a szervezést és a sütés-főzésbe belefektetett munkát! Köszönjük mindenkinek a részvételt, hogy együtt lehettünk, most is bebizonyosodott, hogy nagyon jól tudjuk érezni magunkat!

 Fotók  itt

Málnásfürdőtől Ágostonfalváig, máj 1

A Baróti hegységben egyértelműen sokszor megfordultunk az évek során. Többnyire Sepsiszentgyörgy városunk környékét jártuk, de egyesületünk keretén belül a főgerincet is többször legyalogoltuk. Azonban még nemigazán keltünk át a hegységen átlósan, vagyis kelet-nyugat irányban. Nos most eljött az alkalom, hogy ezt megtegyük 2025 május első napján. Málnásfürdőről indulva Szárazajtát és Köpecet érintettük, majd Ágostonfalván tettünk pontot a túra végére.

Kora reggel indultunk vonattal Sepsiszentgyörgyről, 14-en ugrottunk le róla Málnásfürdőn (580 m / 5,40 h). A vasútállomás mellett már az irányjelző táblán olvashatjuk célunkat, piros háromszög jelzést követjük, amely nagyon jó állapotban van az utunk során.Végigmegyünk Málnásfürdőn, röviden említést teszünk az egykoron – 1996-ban – egyesületünk által szervezett vándortáborról. Ekkor már ki is kanyarodtunk a faluból és egy csendes tisztáson őzeket zavarunk fel nyugalmukból. A Zalánpatak felé vezető, jó állapotú makadámúton meredeken menetelünk fel a főgerincre, ahol a kék sáv turistajelzést keresztezzük (810 m / 6,30 h). Erre már a Nap is felkelt, gyönyörűen megvilágítva az égboltot.

Mi határozottan folytatjuk nyugat felé az irányt. Többnyire tisztásokon gyalogolunk, ennek köszönhetően alkalom adódott gyönyörködni a Hargita-hegység déli részében, a Csomádban és a Bodoki havasokban. Jó iramban megyünk, hiszen hosszú út állt előttünk. Épp reggeliző helyet kerestünk, amikor egy esztena mellett haladtunk el. Több kutya rontott ránk mint ahányan mi voltunk, de ők is tartották a tisztes távolságot fogukat vicsorgatva. Mindenféleképpen itt nem ajánlatos egyedül túrázni, legalább 4-5 fős csapatban legyünk. Az esztenától arrébb letelepedtünk reggelizni, majd újból felkerekedtünk az indulásra. Egy erdős vidéken megyünk keresztül, majd megpillantottuk a távolban Szárazajtát. Habár távolnak tűnt, de a lefele tartó nagy tisztáson gyorsan haladva hamar elértük a falu szélét. Besétálunk a központjába, ahol a vegyesbolt kocsmáját rögtön ki is nyitották nekünk. Jólesett leülni és elfogyasztani egy hüsítőt, nagyjából 10 km gyaloglás után (620 m / 9,10 – 9,40 h).

Pihenő után mielőtt útnak indultunk volna, csoportképet készítettünk az emlékműnél. Kényelmes mezei úton gyalogolunk felfele. A Nap immár jól melegített, ezért rövidújjúban is kényelmes volt járni. A Bükkfej felé gyalogolunk enyhe emelkedővel. Közben érdemes volt hátranézni, hiszen a Hargita déli része nagyon szépen mutatta magát. A tető környékén végigmegyünk egy fiatal erdőn, majd hamarosan a háromszéki hegyimentők által épített menedékhely mellett pihentünk le ebédelni (820 m / 11,15 – 12,30 h). Evés után kifeküdtünk a napsütötte fűre és megadtuk a módját pihenésünknek. A menedékhely jó állapotban van, csak a priccseken levő matracok nem kellene ott legyenek, hiszen koszosak és egyáltalán nem oda való. Ezt már tapasztaltuk néhány háromszéki menedékhelyen.

Annyira kipihentük magunkat, hogy kissé nehezünkre vált az elindulás. Innen lefele út következett Köpecig. Egy csodálatos bükkös szélén ereszkedünk, majd ismét egy nagy tisztásra érkezünk, ahonnan látszik Köpec. Esőfelhők kezdtek gyülekezni és néhány helyen lehetett látni a zuhatagot, szerencsénkre minket mindvégig kikerült. A falu felé ereszkedve Varga Sándor Zsolt barátunk, köpeci létére mesélt a gyerekkori emlékeiről, amelyet nagyonis élveztünk. Közben gyönyörűen terült el előttünk a Persány-hegység gerince. A faluban ismét egy kocsma udvarán landoltunk, hogy lehűsítsük magunkat (480 m / 14,00 – 14,30 h).

Pihenő után már egy kevéske maradt az ágostonfalvi vasútállomásig. Először megtekintettük a híres köpeci szilt, amely 3 évszázada rendíthetetlenül őrködi a tájat. Aztán keresztülmegyünk az Olt folyón és egy rövid gyaloglás után megérkezünk a vasútállomásra (480 m / 15,40 h). Itt pontot is tettünk gyalogtúránk végére 27 km megtétele után.

Fotók itt

Gyergyói-havasok: Likas körútja, ápr 26-27

Mivel elég régen jártam e vidéken, már nagyon kívánkoztam eljutni a Gyergyói havasokba. Habár nincs messze Háromszéktől, mégis egy kicsit úgy érzem elhanyagoltam ezt a festői tájat. Nos, most egy alkalom adódott Gyergyószentmiklósra utazni, így összekapcsolva a “kellemest a hasznossal” címen egy kicsit belekóstoltunk a hegység által nyújtott természeti szépségekbe. Tehát egy egész napos gyergyószentmiklósi tartózkodás után, felautóztunk a Pongrác tetőre, ahonnan 2025 április 26-án este indultunk gyalogosan (1252 m / 19,15 h). Vastag felhőket mozgatott a szél, esőre nem volt kilátás és másnapra jó időt jósoltak. Ez szerencsénkre mind bejött. A Pongrác-tető nagyon kiépült az utóbbi időben. Sípálya és bobpálya található, illetve egy jó nagy épület is készülődőben van, gondolom szálloda lesz. Hát nagyon gyorsan kellett induljunk a Kárpátok főgerincén, mivel igen közeledett a sötétség és még azelőtt el szerettük volna érni az 5 és fél km-re található Likas pusztai menedékhelyet. Enyhe emelkedővel, nagyon kényelmes és széles erdei úton mentünk fel a Nyerges pusztára, útközben néhány bővízű forrás mellett. Itt megpillantottuk a Likas hegyet és a mellette levő Kishavast, ezek közötti nyeregben kellett áthaladnunk az éjszakai szállásunkhoz. Elhagyva a főgerincet, kék pont turistajelzést követtünk, eleinte szintgörbén, majd egy jó kaptatóval folytatva. Az úton szép nagy medvenyomokat láttunk, de hát ez nem lepett meg ezen a tájon egyáltalán. Egy szép erdei útvonal után kiérünk a Likas nyeregbe, majd egy meredek oldal harántozása következtében már meg is pillantottuk a menedékhelyet. A házikó nem ezen ösvény mellett van, hanem a Likas-csúcs felé vezető út mellett, a hegy oldalában, szélvédettebb helyen. Épp sötétedés előtt megérkezünk, lepakolunk, odakint tüzet gyújtunk, falatozunk (1460 m / 20,30 h).

Másnap reggelre a szél megtette hatását és napsütésre ébredtünk. A hajnal hűvös volt, a vizes fűszálak megfagytak. Csodálatos a kilátás a Nagyhagymás irányába, de még a Csalhó teteje is szépen látszott. Lent a völgyben pedig a Gyilkos-tó és a Békási-szoros környékét lehetett megfigyelni. Csomag nélkül iindultunk felfele (1460 m / 7,10 h), meredek emelkedőn. Így nem volt nehéz elérni a Likas tetejét, amelyet erdő borít. Kicsit továbbmenve rátalálunk az 52 m mély Likas zsombolyra, amelyet lefényképezünk. Visszatérünk a menedékhelyhez, ahová pontosan egy óra múlva érkeztünk az indulásunk óta. Reggelizünk, összepakolunk, kiseperjük a házikót és útnak indulunk (1460 m / 9,40 h). A Likas hegyet próbáljuk megkerülni és visszatérni a Pongrác tetőre. Kék pont turistajelzés elég halvány állpotban volt, ez vezetett a Kupás-völgy felső felében, a Vithavasra vezető út irányába. A keskeny ösvény, egy nagyon meredek oldalt harántozik az út során. Sűrű az erdő, nagyon sok a kidőlt fa, ezeken kisebb-nagyobb nehézségek árán átkeltünk. Amúgy nagyon szép az ösvény, vad tájjal, jó volna kitakarítani az útvonalat, megérdemelné az arra járó turista. Szerencsésen megérkeztünk a Vithavas felé vezető útra, ahol már kényelmes út várt ránk. Megpihentünk és gyönyörködtünk a látványban, hiszen a Kelemen havasok zárták a látóhatárt (1370 m / 10,50 – 11,10 h).

Kék sávval jelzett kényelmes úton meneteltünk tovább, vissza a Pongrác-tető irányába. A Likas másik oldalán kényelmesen vezetett az út, ezt kihasználják a motorizált járművel arrahaladó turisták is, akik zavarják a természet csendjét. Nagyjából 4 km után bezárjuk körtúránkat a Nyerges pusztán, itt kinéztük az esztenát, ahová bepakoltuk csomagjainkat. A Kishavas tetején levő sziklákra akartunk feljutni, mégpedig a nagy csomagjaink nélkül. Az esztenánál nem volt senki, az ajtó nyitva volt és leraktuk hátizsákjainkat odabent az amúgy tiszta szobában. Elindultunk egy meredek emelkedőn felfele (1360 m / 12,10 h). Térkép szerint kék háromszög jelzés kellene felvezessen a sziklákhoz, azonban ezekből a jelzésekből nagyon halványan és nagyon foghíjasan találtunk az erdős részen. Irányjelző tábla sem mutatta utunkat felfele, de térképpel jól lehetett tájékozódni. Egy tarvágás szélén mentünk fel, széles erdőkitermelő úton, majd beértünk az erdőbe. Innen egy alig látható ösvényt kellett követni toronyiránt, kidőlt fák között. A Kishavas csúcsára roppant meredek kapaszkodót kellett legyűrni, nagy hátizsákkal értelmetlen is lett volna kínlódni. Na de szerencsésen feljutunk az erdővel borított csúcsra, majd egy szusszanás után a gerincen elmegyünk a sziklákhoz, amelynek tetejéről bámulatos kilátás nyílt a Nagyhagymás irányába. Mindenféle kínlódást elfeledtünk és a napsütést kihasználva, több időt töltöttünk (13,00 – 13,30 h). Lefele már könnyebben haladtunk, a meredek oldalon jóformán meg sem lehetett állni, így hamar visszatértünk a Nyerges pusztai esztenához (1360 m / 14,10 h). Megpihenünk, elvesszük a csomagjainkat és kényelmes sétaút vár ránk vissza a Pongrác tetőre. Szerencsésen visszatértünk az autóhoz, most már jóval nagyobb turistaforgalom közepette, mint az elmúlt esti indulásnál (1252 m / 15,00 h).

Fotók itt

Szilon-havas túra, ápr 19

Nincs messze tőlünk, de mégis ritkábban járunk a Szilon-havas felé, sőt sokan még nem is fordultak meg ezen szép tájon, amelyet e hegység nyújt. Gyalogos turisták tehát kevesebben mennek, ellenben motorizált járművel annál inkább, annak ellenére, hogy hivatalos – igaz kopott – tábla jelöli az effajta jármű használatát.

Bodzakrasznától még 5 km-t mentünk a Kraszna-patak völgyében található erdőkitermelő úton, 2025 árpilis 19-én, szombaton. Egy rozoga betonhíd mellett parkoltuk autónkat és elindultunk a Szilon-havas irányába (850 m / 9,15 h). Autós utunk alatt kövér felhők borították az eget, de a Bodzafordulói medencében sokkal jobb idő fogadott. Igaz még felhős volt itt is az égbolt, de bíztunk az előrejelzésekben, amelyek javulást jósoltak, ami szerencsénkre be is következett. Rögtön az indulásnál elhagyjuk a Kraszna-patak völgyét és elég kopott kék háromszög jelzést követünk az Üvöltő (Urlatoarea) völgyön felfele. Itt is erdőkitermelő úton haladunk, mellettünk bővízű patak folyik a mély völgyben. Kiérünk egy tisztásra, majd egy éles meredek kanyar következtében egy idő után mellékgerincen találjuk magunkat. Nagyon érdekes helyen vagyunk, hiszen menetirányunkban jobb kéz felől nagyon meredek és mély hegyoldalról nézhettünk le a Kraszna-völgy irányába, de mivel erdő borítja, ezért kilátásunk egyelőre nagyon korlátozott volt. Közben meredek szakaszokat hagyunk magunk mögött és egyre fennebb jutva, kezdünk kikerülni az erdőből. Itt a felhők is kezdtek szétoszlani és megpillantottuk a Szilon-havas alacsonyabb csúcsát. Hamarosan a Kárpátok főgerincére érünk, de egyelőre egy esztena közelségében bővízű forrást fedezünk fel. A főgerincen találjuk a piros sáv jelzést, a napsütés azonban pihenésre késztet és egy kis tavacska mellett leülünk falatozni (1470 m/ 10,40 – 11,00 h).

A Szilon csúcsa szépen látszódott, de mi a Mălaia-t vettük célba, mivel néhány méterrel magasabb. Egy rendkívülien meredek kapaszkodóval kezdtük a felfele utunkat. Sajnos itt már terepjárókkal járják a hegyet és nagyon tönkre tették a turistautat. Ottlétünkkor is 5-6 ilyen autó jött fel szinte a csúcsig, tönkretéve az ösvényeket és zajszennyezettséget is okozva. A meredek kapaszkodó után jóval könnyebb dolgunk van a Mălaia gerincén, jóformán szinten haladunk egészen a csúcsig (1662 m / 12,30 – 12,50 h). A csúcsról gyönyörű kilátásban volt részünk minden irányban. Északra láttuk a Pintillőt, Lakócát, de még a Nemere is mutatta magát halványan. Délnyugatra a Csukás volt a fő látványosság, nyugatra pedig a Bodzai-hegység a maga Piliskéjével, de még Sepsiszentgyörgy egy része is kikandikált a hegyek közül.

A napsütés miatt kissé eluralkodott a lustaság, de indulni kellett. Visszajöttünk a gerincen, majd leereszkedtünk a meredeken és utána könnyed séta vezetett a Sasok tava felé. Először a Szélkapun keresztül gyalogoltunk, ez a nyereg választja el a Szilon- és Mălâia csúcsokat. Jóformán szintgörbén haladunk és egy egykori tó mellett találjuk magunkat. Ma már csak mocsaras vidék, nyáron bizonyára jobban kiszárad. Egy rövid, de meredek ereszkedő után máris a Sasok tavának partján pihenhetünk és falatozhatunk (1430 m / 14,20 – 15,10 h). A legenda szerint a tó feneketlen mélységű, de a mérések szerint alig 2,5 méter mély. Lefolyása nincs, talán ez mentette egyelőre meg a kiszáradástól. Az élővilága gazdag, hiszen rengeteg békát és halat is láthattunk közelről a partról. A tó neve a közeli sziklákon tanyászó sasokról kapta nevét egykoron.

Időtöltés után elindulunk visszafele. Felmegyünk a Szélkapuig, majd ugyanazon az úton ereszkedtünk vissza, amelyen feljöttünk. Az esztena közelében levő forrásból jó nagyot ittunk. Az égbolt lényegesen kitisztult, sokkal jobb kilátásban részesültünk lefele utunk során. Problémák nélkül érkeztünk vissza az autóhoz, Csongi elmondása szerint egyáltalán nem fáradt el, pedig 20 km-t gyalogoltunk és +/- 850 m szintkülönbségben volt részünk (850 m / 17,30 h).

Fotók itt

Feketehalom diákokkal, április 6

Bolondos időben volt részünk 2025 április 6-án vasárnap, amikor a Kovászna megyei Kiválóságközpont és az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki osztályával karöltve túrát szervezett a Feketehalomra, diákok számára. Már ismerős csapattal vágtunk neki a hegynek, hiszen már jónéhány túrán részt vettünk együtt. Az időjárás előrejelzések drasztikus hidegfrontot jósoltak, ezt figyelembe vettük és készültünk....lelkileg, mivel fizikailag az már megvan. Sepsiszentgyörgyön gyülekeztünk kora reggel és fiús csapattal vágtunk neki az egynapos kalandnak.

Autós utazásunkat követően hamar megérkezünk a Kotla alatti városka szélébe. A “kotla” szláv eredetű szó, üstöt jelent. Ha távolról szemléljük a hegyet, úgy néz ki mintha egy felfordított üstöt “dobtak” volna a Barcasági medence közepére. Kiszállunk az autóinkból, erős szél fogad a város szélén (600 m / 8,15 h). Kövér fellegek masíroznak gyorsan a szél hatására, közben szó szerint hóvihar közepén találjuk magunkat. Végigmegyünk egy majálisozó részen, ahol tűzhelyek és pihenőhelyek vannak kialakítva, majd a Három forrás völgyében emelkedünk egyre fennebb. Egyelőre kényelmes az emelkedő, de nemsokára egyre meredekebbé válik. A Fehér kőszikla alatt már jelentős kapaszkodásba kezdünk, amelyet egy harántozás követ. Keskeny ösvényen megyünk egészen a Fehér kőszikla tetejéig, ahol szétnézünk. Keresztényhavas, Nagykőhavas, Bucsecs hegységeinek csak az alsó régióját látjuk, csúcsait vastag felhők borítják. A szél a hegység ezen oldalán megkímélt, de sejtettük mi lesz a gerincen. Ismét egy jókora kapaszkodó után, rögtön a csúcs alatt egy barlanghoz hasonló sziklaodúban pihentünk, majd kimentünk a legmagasabb pontra (1294 m / 11,00 h). Itt már rögtön szelesebbé vált az idő, sokat nem “koptattuk” a hegy csúcsát. Csoportkép után elindultunk lefele.

Egyértelműen gyorsabban haladtunk, habár felfele sem volt panasz. Most már igazán éreztük a hidegfront hatását, annak ellenére, hogy erdőben voltunk, a szél teljes erejével ért bennünket. A hőérzet mínusz 10 fok körül volt, a melegre előbújt számos virág, fagyosan meredtek a talaj fölött. Kilátóhelyeken azonban időt töltöttünk, hiszen a Királykő északi része már kezdte megmutatni magát, de a Jézer-Papusa havas oldalait is felfedezhettük. A felhőplafon alatt rendkívülien tiszta volt a látóhatár.

Keskeny és köves gerincen megyünk át a Fekete-vár romjaihoz, ahol egy tábla segítségével belemerülhettünk a környék történelmébe. A fiúk közben egy sziklafalat próbálnak kimászni, több-kevesebb sikerrel. Innen egy kényelmes ösvényen lemegyünk a Sulica tisztásra, amelynek szélén medvehagymák milliói virítanak, zöldellnek a héthatárban. Életemben második alkalommal fagyott rá kezem ugyanitt a medvehagyma szedése közben. Nem tudom a fiúk hogyan csinálták, hiszen jókora jókedv alakult ki mialatt szedték a fokhagymaízű növényt. Szerencsére a fenti szélnek köszönhetően, napsugarak törtek be a medvehagyma lelőhelyre, így sikerült feltankolni a csodanövényből.

Miután elvégeztük kötelező foglalkozásunkat, elindultunk lefelé, immár kényelmes útszakaszon. Néhányszor visszanéztünk a Kotlára, felidéztük a felfele való menet pillanatait. Észrevétlenül és néha napsütéses időben érkezünk a város felé. Útközben erdőkitermeléses szakaszon haladunk keresztül, szerencsére nincs sár, ezért könnyedén sétálunk immár a város széléig. Az utolsó tisztáson megfigyelhetjük a központot az evangélikus templommal, majd aszfaltos úton térünk vissza autóinkhoz, ahol hamarosan majálisoznak a helybéliek (600 m / 15,50 h).

Telejes szívből gratulálok mindenkinek a teljesítményért, hiszen egy nemmindenapi túrát nehéz időjárási viszonyok között jártuk le. Kitartásért és állóképességért itt a maximumot teljesítettétek! Köszönöm mindenkinek a részvételt!

Fotók itt

Bodzai-hegység Piliskéje, márc 29

Kövér felhők masíroztak az égen 2025 március 29-én reggel. Vonatos utazásunkat követően 26-an gyűltünk össze Keresztvár felső végében, a virágosréti vasútállomáson (680 m / 9,00 h). Mester Nagy Ildikó túravezető köszöntötte az egybegyűlteket, túráját szokásos módon egy kis bemelegítővel kezdte, karjainkat, lábainkat megmozgatva. A Piliskét már jóformán minden oldaláról megismertük, de ez a rész eddig kimaradt. Felfedező utunkat a vasút mentén kezdtük Keresztvár irányába, majd hamarosan jobbra tértünk egy keskeny erdei ösvényen. Turistajelzések nincsenek errefelé, ezért teljes mértékben a térképre kellett hivatkoznunk. Egy rövid emelkedő után szélesebb erdőkitermelő útra térünk jobbra, azon haladunk felfele. Az előző napok esői jól megáztatták a terepet, sárban nem volt hiány, amelynek nagyon örvendett a két kisgyerek.

Az idő egyelőre kellemes volt, de a fellegekből néha eleredt az eső, igaz nem áztatott nagyon különösen el. Közben meredekebb szakaszokon kellett gyalogolnunk, a sár jelentősen megnehezítette az előrehaladást. Tisztásokról visszanézve a Keresztvár patakának völgyébe tudtunk visszapillantani, sőt a kiindulópontunkat is szemlélhettük a ködös tájban, illetve a Nyéni-hágó mutatta magát épp a felhőplafon alatt.

Megérkeztünk közvetlen a Piliske csúcsa alá, ahol 1040 m magasságban rátaláltunk a medvehagymás helyre. Úgy döntöttünk, hogy egyszer megjárjuk a csúcsot, majd visszafelé szedünk ebből a finom és egészséges növényből. Egy nagyon meredek szakaszon kapaszkodtunk fel a gerincre, közben a ködbe is belementünk. Az erdő nagyon sejtelmes volt a ködös tájban. A gerincen már sokkal könnyebb dolgunk volt, a sártól is megszabadultunk a fenyőerdőben. Néhány hóvirágot lefényképeztünk a vizes erdőben. Egy kissé köves gerincen jutottunk fel a Piliske csúcsára, ahol elfogyasztottuk elemózsiánkat (1294 m / 11,00 – 11,40 h). Nagybányáról érkezett András, piros rózsákkal köszöntötte a nőket, illetve meglocsolta a közelgő ünnepek alkalmából. Csoportkép készítése után elindultunk lefelé, hiszen már kezdtünk fázni a hideg és szeles időben.

Visszatértünk a medvehagymák vidékére, itt már ismét kellemesebb időt kellett elviselnünk a szélcsend miatt. Több mint egy fél órát eltöltöttünk a zöld “szigeten”, ezalatt mindenki feltankolhatott bőségesen a növényből. Lefele egy másik úton jöttünk, valami mellékgerincen. Itt is jelen volt a sár, de mégsem annyi mint felfele jövet. Az időjárás is kellemesebbé vált, illetve a felhőplafon is felemelkedett, így kilátásunk is tisztább volt. Jóval gyorsabban haladtunk, hamarosan leértünk a viadukt mellé és mivel bőven volt idő, betértünk egy útszéli kocsmába (680 m / 13,30 – 14,15 h). Innen már egy kis séta választott el a vasút mentén a vasútállomáshoz, ahol jólesett felülni a fűtött vonatba (680 m / 14,30 h).

Köszönjük a vagány társaságot és a szervezést Mester Nagy Ildikónak!

Fotók  itt

Kisbakancs-túra Bodzaforduló környékére, márc 22

Könnyed, sétakirándulásra hívtuk a kisbakancsos társaságot, ezúttal Bodzaforduló környékére. Nemigazán járunk erre a vidékre és ez természetjáró szempontból kissé hanyagságnak is nevezhető, hiszen a tájak bármikor összehasonlíthatóak például egy gyímesi látképpel. Már az utazást is úgy terveztük, hogy együtt utazzunk Bodzafordulóig, kissé izgalmas módon, elkerülve az autónk kényelmét. Hát izgalomban volt részünk – vagyis részem mint szervező – hiszen a két perces szászhermányi átszállást régen lekéstük. A vonaton nagyon nyugodt és mosolygós arckifejezéssel közölte a jegyvizsgáló hölgy, hogy értesítette a másik vonat vezetőjét a csapatunk érkezésére. Tökéletes harmóniában érkeztünk Szászhermányba és a mellettünk “parkoló” bodzafordulói vonat szomszédságába. Átszállásunkat követően, gyönyörű tájakon átsuhanva és egyelőre az ország leghosszabb alagútján átmenve (4,4 km) érkeztünk Bodzafordulóra. Innen indult gyalogtúránk, nagyjából 20 perc késéssel (710 m / 9,20 h).

Keskeny és nyugodt sétálóúton megyünk a városka központja felé, majd egy-két kanyar után a tanösvényünk kiindulópontjához érünk. Itt haladtunk át a Bodza folyó hídján, ahol 126 személyt számláltam. A gyönyörű idő és a kényelmes kirándulás hírdetése megtette hatását. A csapat köszöntése után eleinte egy bicikliúton folytattuk utunkat, majd enyhe emelkedővel jutottunk egyre magasabban a városka fölé. Kaszálók szélén járkáltunk, kisgyerekek futkorásztak előre, mintha síkterepen kirándultunk volna. Egyre fennebb jártunk, erdős és kaszálós övezetekben, majd kiértünk a Székely domb, vagyis Piramis tetejére (856 m / 11,00 – 12,30 h). Mivel gyönyörű kilátóponton álltunk, ezért itt tartottuk a hosszabb pihenőt. A kellemes napsütés bónuszként hatott ránk, a gyerekek zöme nagyon aktívak voltak, néhány felnőtt inkább a Nap melegét választotta pihenésképpen. Bucsecs tetejétől a Csukásig, majd a Szilon havasig minden látszott, főleg a kialakított kilátóról. Kellemes idő miatt jóval több időt tölthettünk volna ezen helyen.

Elérkezett az indulás ideje. Csoportkép készítése után, kaszálók és erdei ösvények érdekes útjain jöttünk le a büdös vízű (kénes) csorgóhoz, majd fegyelmezetten a városon belül masíroztunk a vasútállomásig (710 m / 13,50 h).

A vasútállomáson nagyon jó beszélgetések szövődtek a csapat keretén belül, jó volt találkozni nagyon régi ismerősökkel és újdonsült kirándulókkal. Utazásunk probléma nélkül zajlott szeretett városunk Sepsiszentgyörgyig, igen jó hangulatban.

Köszönöm a kedves gyerekeknek és felnőtteknek a részvételt! Nagyon vagányak vagytok! Külön köszönet a Kovászna Megyei  Kiválóságközpont diákjainak a részvételt, akik tanúbizonyságot tettek érettségükről ezen közösség iránt!

Fotók itt

Béli-hegység túra, márc 15-16

Számunkra különleges kirándulást néztünk ki 2025 március 15-16 közötti hétvégére. A békéscsabai székhelyű Bihari Túrák Egyesületének szervezésében, a Béli-hegység (Codru Moma) déli részét céloztuk meg, ezen belül a Moma csúcsra kívánkoztunk felmenni. Pontosan egy esős időszak közepére érkeztünk, az előrejelzések egyáltalán nem voltak kecsegtetőek. Szerencsénkre azonban az eső “megvárta” a túránk végét, így csupán borús égbolttal és némi széllel megúsztuk.

Hajnali 3 órakor indultunk Sepsiszentgyörgyről az Arad megyei Zomborra (Zimbru). Elhagytuk a települést és a megbeszélt helyen várakoztunk a magyarországi turistákra. Borús volt az ég, fújdogált a szél, épp csak reménykedtünk, hogy legalább az induláskor ne essen az eső. Négy kisbusszal érkező csapat érkezett, majd szedelőzködés után készen álltunk az indulásra. A túravezető kijelentette, hogy ez egy felfedező túra, tehát kimondottan a térképre voltunk utalva túránk során. Ezt egyáltalán nem bántuk, legalább izgalmasabbnak nézett ki a nap.

Összesen 37-en indultunk tehát a Patak-völgye elnevezésű erdőkitermelő úton (300 m / 10,15 h). A nyirkos idő ellenére egyáltalán nem volt hideg, kellemes időben gyalogoltunk. Utunk során teljében virágzó növényeket figyeltünk meg és fotóztuk őket. Ez is bizonyítékul szolgált, hogy errefelé jóval enyhébb az éghajlat mint nálunk Háromszéken. Közel 5 km-t gyalogoltunk jó iramban ezen a kényelmes erdőkitermelő úton. Aztán hirtelen kelet felé fordultunk a Moma-csúcs irányába. Egy szűk patakvölgyben indultunk neki, ahol valamikor régen erdőkitermelés volt. Mivel egyáltalán nem jár errefelé senki, ezért nagyon bebokrosodott a vidék. Úttalan utakon próbáltunk valami normális ösvényre rátalálni, de mindhiába. Aztán a bokrok sem jelentettek legnagyobb akadályt, hanem inkább az egész hegyet ellepő szeder indák, amelyekbe folytonosan botlottunk bele. Meredek szakaszokat is küzdöttünk le és ezen a terepen egyáltalán nem volt könnyű az előrehaladás. Térkép szerint egy nagy tisztás szélét is kellett volna érintsünk, de amikor ott jártunk csak tapasztalni tudtuk ennek a bebokrosodását. A fák közül azonban volt kilátásunk a környező vidékre, habár panorámafotó készítéséről szó sem lehetett. Kiérve a gerincre, piros sáv jelzésre bukkantunk, amely feltehetően a Béli-hegység gerincét követi. Gondoltuk legalább itt könnyebb dolgunk lesz, de a szeder indák itt is nehezítették előrehaladásunkat. Szó sincs kitaposott ösvényről, gyéren járt vidéken tartózkodtunk.

Felérve a Moma erdővel borított csúcsára, csoportképet készítettünk (854 m / 14,00 – 14,30 h). Kicsit megpihentünk, aztán indultunk is visszafele ugyanazon az úton. Néhány csepp eső is jelezte, hogy később jönnek a társai is. Az ereszkedés sem ment nagyon könnyen, hiszen még jobban oda kellett figyelni a szederbokor indáira. Jó magasakat kellett lépni, ha nem akartunk orra esni. Természetesen valamiképp gyorsabban haladtunk és ennek köszönhetően hamarabb leértünk a kényelmes erdőkitermelő útra, amelyet szerintem mindegyikünk nagyon várt. Elindultunk az autóink irányába, aztán az utolsó fél órában megérkeztek a fenti esőcseppek társai is. Nagyon örvendtünk, hogy megkímélt az időjárás és nem ott valahol fent öntötte nyakunkba az esőt, a szederbokrok között. Mindenki szerencsésen érkezett vissza az autókhoz és elbúcsúztunk túravezetőnktől, megköszönve az amúgy érdekes kirándulást (300 m / 17,30 h).

A magyarországiak hazautaztak, mi pedig Menyházán töltöttük az éjszakát, hogy csöppenjünk bele egy kicsit Czárán Gyula világába is. Másnap reggeliben meglátogattuk az egykori fürdő épületét, amelynek már csak romja maradt, ugyanakkor Czárán Gyula emlékkövénél is voltunk és a sírjánál is leróttuk kegyeletünket. Mindezt zuhogó esőben, de kitűzött célunkat teljesítettük.

Fotók itt

Lakóca diákokkal, feb 16

Háromszék legmagasabb csúcsára készülődtünk, ezúttal a Székely Mikó Kollégium diákjaival, a Kiválósági Központ keretén belül szervezett kirándulásra. Vártuk a túrát, mivel a hegyek jelentős mennyiségű hóval rendelkeztek, ugyanakkor az előző napi kiadós havazás, igazi téli tájképpé varázsolta a tájat. Borús, ködös idő lévén nem készíthettünk remek panorámaképeket a csúcsról, de a téli táj ezt sikeresen kárpótolta.

Autókkal és mikrobusszal indultunk még pirkadatkor Sepsiszentgyörgy központjából Komandóig. Orbaiszék mezőségét vékony hóréteg borította, már a járművekből megfigyeltünk rókát és vadnyulat, amelyek vágtattak a síkságon. A kovásznai Siklótól felfele már az út is havas volt, Komandón télnek megfelelő havat találtunk. Innen a település iskolabuszával és a saját autóinkkal tovább gurultunk az Ölyvesig, a letakarított, de havas erdőkitermelő úton.

Egy rövid készülődés és a túra bemutatása után elindultunk a kék pont jelzésen (1150 m / 9,00 h). Közismert, hogy ez a túraútvonal télen igen népszerű a motorosszánosok körében, tehát hótöréssel nem kellett számolnunk. Szép lassan haladtunk felfele a Kövesorr gerincen, vastag ködfelhőben, ahol csak egymást láttuk. Az erdőbe érve mintha egy kicsit emelkedtek volna a felhők, most már szemünknek kedvesebb látkép alakult ki, nemcsak a nagy fehérséget érzékeltük, hanem a zöld fenyőerdő által nyújtott látványt élveztük. Több helyen rövid pihenőket tartottunk, nyugodtan haladtunk felfele, kisebb-nagyobb emelkedőket magunk mögött hagyva. Egy adott pillanatban tisztás szélére értünk, de most nem figyelhettük meg a Zernye-havast, amely északra helyezkedett el. A Kárpátok főgerincére felérve, pihenés közben utat engedtünk a motorosszánosoknak, majd követtük a Lakóca irányába. A menedékhely mellett haladtunk el, majd egy rövid, de meredek kapaszkodó után értünk fel a Háromszéki-havasok legmagasabb csúcsára, a Lakócára (1777 m / 12,30 – 13,20 h). Hideg szél fogadott és köd. Kilátásról szó sem lehetett, ezért nem volt kint értelme időzni. Bekérezkedtünk a meteoházba, amelynek ebédlőjébe mindannyian befértünk. A benti kellemes időben való pihenés és falatozás igen nagy értékkel bírt, a kinti cudar idővel ellentétben. Nagyon jó hangulatban telt az együttlét, még a meteorológussal is el lehetett beszélgetni.

Pihenés után összeszedtük magunkat, kimentünk a télbe, de már mintha jobban bírtuk volna hideget. Csoportfotó után megkezdtük az ereszkedést, ugyanazon úton, mint felfele jövet. A meredek szakaszt egyértelműen jobban kihasználták akiknek valami csúszóalkalmatosságuk volt. De mindenkinek kész élvezet volt a lejövetel, immár az erőtartalékaink feltöltése után. Lefele sem siettünk, de természetesen gyorsabban haladtunk. Az utolsó szakaszon való nagy tisztáson valamennyire felemelkedett a felhőplafon és megfigyelhettük a körülöttünk levő hegyeket. Ezt néhányan meg is jegyezték, hogy ezen a ponton reggel semmit nem láttunk, most pedig kinyílt a táj. Szerencsésen érkeztünk vissza az Ölyveshez, ahol autóink voltak (1250 m / 15,40 h). Innen két fordulóval mindenkit leszállítottunk Komandóra, ahol várt a mikrobusz.

Köszönjük a túrán való részvételt, jó volt együtt lenni e csodálatos téli időben. Folytatjuk!

Fotók itt

Kisbakancs-túra a Keresztényhavason, feb 8

A brassóiak “házi hegyére” kirándultunk szombaton, 2025 február 8-án. A Keresztényhavason már a kisbakancsosokkal is jártunk néhányszor, főleg a forgalmasabb Brassó Pojána, a csúcs környékét céloztuk meg, de voltunk kétnapos vándorláson is Predeál és Brassó között. Most egy számunkra kevésbé ismert vidékre mentünk éspedig a Rakodó környékére.

Gyönyörű téli időben volt részünk a túra alatt. Minden tökéletes volt: hideg, tiszta égbolt, napsütés. Épp a hó hiányzott, csak a magasabb részen volt részünk belőle, ahol vékonyan szórta be a tájat. Mint egy sütemény, amelyet porcukorral szórunk be. Reggel vonattal utaztunk Brassóba, az ablakból több őzet és rókát is meg lehetett tekinteni, ahogyan a mezőn sétáltak. Brassói állatkerthez autóbusszal mentünk, onnan kezdődött gyalogtúránk (650 m / 9,30 h). Összesen 22-en indultunk útnak az állatkert parkolójából, jó volt találkozni régi arcokkal akik ismét eljöttek kirándulni. Már indulásunkat követően a piros sáv jelzés egy meredek kapaszkodóval vezetett felfele, majd egy jó ideig ebben a stílusban haladtunk. A piros sávot kék sáv, majd sárga kereszt váltotta fel, meredeken kapaszkodtunk,majd könnyed ösvényen sétáltunk. Közben a csupasz faágak között kiláttunk a Keresztényhavas csúcsára, a Nagykőhavasra, de még a Báj havast és a Bucsecs sarkát is megpillantottuk. Ezen az emelkedős részen többször megálltunk pihenni, falatozni. Időnk volt bőven és a napsugarak is jól besütöttek a lombtalan fák közé, amit nagyon élveztünk. Egyre fennebb a fagyos talajon megjelent a hó is, de csak nagyon vékony réteg borította az erdő avarját. Na de ennek is szerfelett örvendtünk, legalább valamelyest hasonlított egy februári képhez. Ilyen módon és körülmények között értünk fel a Rakodó tetejére, ahol csúcsfotót készítettünk (1269 m / 12,30 – 13,15 h).

A csúcsot is erdő fedi, tehát kilátással nem büszkélkedhettünk, de a beszűrődő napfény letelepedésre “kényszerített”. Pihenés és ellazulás közben a gyerekek inkább az aktív pihenést választották. Fúrták, faragták egy kiszáradt fatörzset, alig tudtuk félbeszakítani őket a munkából. A Vizes-völgy felé vettük utunkat, először egy kényelmes, havas ösvényt követtünk addig az ösvényig, amely a Cenk felől jön fel. Itt egy elrejtett geoládát is talált az ifjú Sándor, aki nagy előszeretettel kutatja ezeket kirándulásai során. Leereszkedünk egy forrás mellett, majd Brassó Pojána felé térünk és átszeljük a Vizes-völgy patakát (1050 m / 15,00 h). Enyhe emelkedő következett, majd szintgörbén haladtunk Pojána széléig. Útközben befagyott pocsolyákon csúszkáltak a gyerekek, de mi felnőttek is – már a gyerekesebbek.

Az üdülőtelepre most nem mentünk be, hanem Brassó felé vettük az irányt a sárga sávval jelzett úton. A lefele menetelésünk alatt gyorsan haladtunk. A gyerekek elől szó szerint szaladtak, mi utánuk – főleg akik elől voltunk – úgyszintén, aztán időközönként be kellett várnunk a csapat többi tagját. Balról megpillantottuk a régi utat, amely Brassó Pojanából ereszkedik alá a Salamonkő felé. Mi a völgy másik felén jöttünk le nagyon szép erdei utakon és örvényeken. Egyre lennebb érve már a Nap sugarai nem kényeztettek bennünket, így hideg volt. Egy jókora ereszkedő után leérünk a Salamonkőhöz. Megtekintjük mindkét hatalmas sziklát és a patak medrében óvatosan ereszkedünk be Brassó szélében, az autóbuszmegállóhoz (720 m / 17,10 h). Épp elértük az autóbuszt és egy átszállással szerencsésen visszatértünk a vasútállomásra. Ott elbúcsúztunk egymástól, mivel néhányan mikrobusszal utaztak haza. Néhányan megvártuk a Corona nemzetközi vonatot, amelynek egyik fülkéjében hazafelé utazásig fergeteges hangulatot teremtettek a gyerekek.

Köszönöm a kellemes hangulatú kirándulást, nagyon jó volt veletek lenni. Találkozzunk az elkövetkezőkben is!

Fotók itt

Túra a Madarasi Hargitán, feb 1-2

Egy új útvonalon közelítettük meg a Hargita-hegység legmagasabb pontját. A túrát nyári időszakban egy nap alatt is teljesíthetjük, de téli időben érdemes két napra felosztani. Habár a mostani telek eléggé enyhék, ez alkalommal is 1200 m fölött léptünk igazi téli tájba. A Hargita-hegység elvarázsolja az arrajárót, ösvényei kifürkészhetetlenek, mindig tartogat számunkra kisebb-nagyobb meglepetéseket. Igazi túrázó terep mindenki számára, aki felkészülve lép be az örökzöld szentélybe.

2025 február elsején, szombaton indultunk mi is e szentély irányába. Kényelmes autóbusszal érkeztünk Kápolnásfaluba, ahol szürke, ködös reggelen szálltunk le. A sofőr is jó utat kívánt, illetve “vigyázzunk a medvékkel” tanáccsal a fejünkben kezdődött a kalandunk (850 m / 7,40 h). Egy rendkívülien jól gondozott, szép településen mentünk keresztül. A nagy, szürke ködben is meg tudtuk csodálni a jól karbantartott portákat, házakat. Látszik, hogy felelősségteljes gazdák lakják e vidéket. Kiértünk a faluból, majd sáros szekérutat követünk, kék kereszt turistajelzéssel. A falu patakán, a Kis Homoródon keresztül megyünk és enyhe emelkedőben van részünk, nagy tisztásokon keresztül. A sáros szekérút mellett megyünk a fűben, kímélve ezáltal bakancsainkat, nadrágjainkat. Senki sem jár errefelé, nagy a csend. Egy kis kaszáló ház mellett pihenünk egy padon, megigazítva bakancsainkat, majd hamarosan továbbállunk. Beérünk az erdőbe, követve a turistajelzést, amely elég elszórtan található. Térképünk egy bokros helyre vezetett be, látszott egy régi ösvény, de ez már évtizedek óta nem használatos. Egy idő után rátalálunk a helyes utunkra, tehát rájöttünk, hogy van egy hiba a Mapy téképpel. Ez nem az első eset. Természetesen nagyobb eltévedés veszélye nem állt fenn. Vegyes erdőben, majd fenyőerdőben menegetünk egyre fennebb, most már egyre több hóban. Megérkeztünk a Csihányos kúthoz és a mellette található menedékhelyhez, amelyről őszintén szólva nem is tudtam. Térképünkön sem volt feltüntetve. Na de ennek nagyon örvendtünk, beültünk pihenni és tízóraizni (1200 m / 9,50 – 10,10 h). A menedékhely előtti forrás tiszta, használható, igaz most jókora hó vette körül. Beírtunk a házikó füzetébe, ugyanakkor felfedeztünk barátaink bejegyzéseit is.

Pihenő után továbbindultunk az Oltárkő felé. Kiréünk az erdőből egy nagy tisztásra. A köd elég makacs, nem akart felszállni. Látótávolságunk azonban elégséges volt, a környéket meg lehetett figyelni. Motorosszánok nyomában haladtunk előre és felfele. Ennek köszönhetően jelentősen könnyebben meneteltünk, másképp nagyon nehéz lett volna a vizes-fagyos hóban nyomokat törni. Kitartóan menegetünk, elhaladunk az Oltárkő felé tartó útkereszteződés mellett. Most nem mentünk ki oda, mivel a ködöt itt is láttuk, nem volt értelme kitérőt tegyünk e nemes-ködös látványért. Sok-sok medvenyomot láttunk, sajnos egyikük sem volt friss. Vörösfenyő erdő mellett is elhaladtunk, érdekes látványban volt részünk, ahogyan a lehullot tűlevelek fedték a havat. Menetelésünknek meg volt a látszata, hiszen ily módon érkeztünk fel a síterepekhez, a Madarasi menedékház környékére. Elfoglaljuk helyünket a Vitus panzió kis és tiszta szobájában és vártuk az időjáráselőrejelzés által beígért jó időt (1610 m / 13,00 h).

A beígért jó idő meg is érkezett. A szél elfújta a fellegeket és boldogan mentünk ki a házból, végre egy kis napsütésben. Sok síző volt jelen a síterepeken, de nem volt tömegnyomor. Eleinte felmentünk a Nagy Mihályhavas tetejére, amelyet nagyjából egy óra alatt lejártunk laza iramban. Utána a Madarasi Hargita tetejére mentünk fel, fagyos hóban. Odafent erős szél fogadott, hozta-vitte a fellegeket. Terveztünk naplementét nézni, de közben ismét fellegek borították be a hegyeket. De így is a lemenő Nap fénye szépen áttetszett a vékony felhőrétegen, érdekes fényeket képezve.

Kiváló napnak tettünk pontot a végére a Madarasi Hargita bejárása után. Másnap kényelmesen ébredtünk, felhők borították az eget, azonban a felhőplafon magasan volt, így kilátásunkat nem zavarta. Reggeli után elindultunk Hargitafürdő felé a szép havas téli tájban (1610 m / 10,00 h). Egy rövid kapaszkodó után – amely egy jó bemelegítőnek is megfelelt – jobbra fordulunk és követjük a kék sáv főgerincjelzést. Nagyon kényelmesen haladtunk a kemény hó tetején, a Rákosi Sáté szélében. Jóformán szintet követünk egyelőre a Rákosi Hargita oldalában, majd egy menedékhelyhez érkezünk. Itt megállunk pihenni, falatozni. Reggel óta egy kutyus követett és hálából ennivalót is kapott tőlünk. Innen a Madéfalvi Hargita oldalában gyalogoltunk, elmentünk a Csompoly alatt, majd a Csicsói Hargita alatti nyeregbe érünk. Nagyon kényelmes útvonalban volt részünk, kellemes időben, nagyon kevés szintkülönbséggel úgy fel, mint lefele. Közben a fellegek havat is kezdtek szórni a tájra, varázslatossá téve azt. Gyaloglásunk utolsó szakaszán aztán meredeken ereszkedtünk be Hargitafürdőre, ahol túraútvonalunk véget ért (1350 m / 13,40 h). Az üdülőtelepről síbusszal mentünk le Csíkszeredába, ahol autónk várt.

Fotók itt

A Dihám menedékház különleges vidékén, jan 18

Mindig elbűvölő Predeál környéke, bármilyen évszakban megyünk oda. Lehet napsütés, havazás, eső, ezek az erdős dombok kiváló túralehetőséget biztosítanak az arrajárók számára. Nem utolsó sorban, jó idő esetén egyik legcsodálatosabb kilátásban van részünk a Bucsecs északi részére.

2025 január 18-án szombaton újból erre a vidékre indultunk, ezúttal diákok társaságában. Ködös, szürke időben ugrottunk le a vonatról Predeálon, az ország legmagasabban fekvő vasútállomásán (1040 m / 8,20 h). Köd volt, de tudtuk, hogy egy picivel fennebb napsütés kell kényeztessen bennünket, ezért bizakodóan vágtunk neki az útnak. Egyre jobban emelkedünk Predeál havas utcáin, mígnem kiérünk a kis városból. Az erdőben széles kitaposott ösvény van, tehát nem kellett tartanunk a hó kitörésétől.Kék kereszt jelzést követjük a Leányka-havas gerincén, az egykori ezeréves határon, amely Magyarország és Románia között vonult. A nem túl vastag hótakaró alatt felfedeztünk két határkövet is, az egyik jobb állapotban volt. A Leányka-havas tetejére felérve, a fák között napsütötte kilátásunk volt a Királykőre és a Jézer-, illetve Rosu csúcsokra (1292 m / 9,40 h).

A Leányka-havas még a Keresztény-havas része, az utóbbinak a legdélebbi pontja. A tetejéről hosszan tartó ereszkedőben volt részünk a jókora fenyvesben egészen a Csurgók elnevezésű helyig, amely Predeál és Barcarozsnyó közötti műúton fekszik, Szép, havas téli tájban volt részünk, bebizonyosodott, hogy érdemes kilátogatni erre a mesebeli tájra. Egy picit gyalogolunk a műúton Barcarozsnyó felé, majd balra térünk a Dihám menedékház irányába. Eleinte széles erdei utat követünk, majd piros pont jelzésen erdei ösvényre váltunk át. Télvíz idején a fagyos terepen könnyedén haladunk, máskor biza – főleg esős időben – jelentősen nagy a sár. Egy jeges patakvölgyön másztunk át, majd újból egy széles erdei útra érkezünk. Ezután egy jeges-havas oldalon valahogy sikerült felkapaszkodni és hamarosan kiértünk a Kőris tisztásra (Poiana Frăsinet). Nevét nem tudom honnan kaphatta, de nemigazán láttam kőrisfákat a tisztás környékén. Végig gyalogolunk enyhe emelkedővel a hosszú tisztáson, közben a Nap erőteljesen szembe sütött. Hunyorítva jutottunk fel a Dihám menedékházhoz, ahol turisták nagy csapatával találkoztunk (1320 m / 12,15 – 13,45 h). Időben voltunk, tehát a sietséget kizártuk. Megengedtünk magunknak egy jó nagy lazulást, először a menedékház ebédlőjében, majd kint a napsütésben. Csodálatos kilátásban gyönyörködtünk a Bucsecs északi részében. Főleg a Nagy Buksoj és a Molnár-gerinc tűfogai jelentek meg előttünk. Habár már számtalanszor láttam ezt a panorámát, sohasem tudom megunni, mindig lenyűgöz.

A kényeztető pihenés után csoportképet készítettünk és elindultunk Busteni felé. Kék háromszög jelzést követtünk, egy kényelmes széles erdei úton. A felhőtenger fölött messze el lehetett látni, még a Madarasi Hargitát is felfedeztük a látóhatárban. A jelerősítő tornyoknál jobbra fordultunk és megkezdtük az ereszkedőt a Dihám torkolatához. Előkerültek a popsi-tepsik, ezekkel a fiatalok hatalmas jókedvvel dübörögtek le közel 400 méter szintkülönbséget. Zengett az erdő a fiatalos jókedvtől. Leérve a Dihám torkolatánál található vendéglőhöz, a néhai turistaházhoz, aszfaltos útra tértünk, amelyen közel 5 km-t kellett legyalogolnunk a Busteniben található vasútállomásig. Útközben tudtuk csodálni a Kostila és Caraiman hatalmas sziklatömbjeit és a havas-jeges sziklavölgyeit, ahol már jónéhányszor megjártam magam és még remélem lesz alkalmam eljutni a „kihívások országába”.

Szerencsésen megérkeztünk a vasútállomásra közel 19 km gyaloglás után, egy szép téli vándortúrán (900 m / 16,45 h). Örvendek, hogy ezzel a vagány csapattal tölthettem e szép januári napot és van lehetőségünk a további találkozókban is!

Fotók  itt

Kisbakancs-túra a Nagy Piliskén, jan 11

Hát....egyszerűen csodálatos volt találkozni kisbakancsos csapatunkkal közel 15 hónap távollét után. A felnőtteken nem látni változást, de a gyerekeken......az valami fenomenális! Nagyon megnőttek, megemberesedtek, egyre okosabbá váltak e viszonylag rövid idő során. Azonban, szerencsére nem változott meg bennük a természet iránti szeretet és tisztelet, jó volt látni, hogy nem kényszerből keltek fel jóval hajnalhasadás előtt és bevállalták ezt a nemmindennapos túrát, téli viszyonyok között. Egy kisfiú szájából hangzott el a következő megjegyzés, rögtön az indulást követően: “Jaj de milyen jólesik ismét túrázni!” Már rögtön tudtam, hogy nem hiába indítottuk újra a kisbakancs kirándulásokat.

Hajnalhasadás előtt talákoztunk a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson. A vonat indulása előtt mindannyian találkoztunk és üdvözöltük egymást....hát jólesően. Tusnádfürdőn szálltunk le a vonatról és gyülekeztünk a vasútállomás előtt. Összesen 34-en voltunk érdekeltek e túra iránt. Köszöntöttem a résztvevőket és indulásra készen voltunk a borongós téli reggelen. 2025 január 11 szombatot írtunk. Az előző enyhe napokat követően, pontosan a túra előtt egy hidegfront tört be vidékünkre, amely némi havazást is hozott. Tehát Tusnádfürdőről hófehér tájban indultunk a Nagy Piliske felé (650 m / 7,50 h).

A Bánya-patak völgyén indultunk felfele. Erdőkitermelő utunk kényelmesen vezetett egyre fenebb. Két szarvastehén ugrott át előttünk az úton, majd siettek felfele meredeken a Torony-kövek felé. Ezek megcsodálása után folytattuk utunkat a hatalmas erdőben, egyre meredekebb ösvényen. Igen, az erdőkitermelő után, szélesebb erdei ösvényt követtünk, szakaszokban nagyon nagy emelkedővel. Ennek köszönhetően hamar kiértünk a Piliske tövébe, a Hargita-hegység főgerincére. Mindeddig tartottunk rövid szüneteket, de itt becsületesebben megpihentünk és energiatartalékunkat is próbáltuk feltölteni. A nyeregben gyenge – de nagyon hideg szél fújt, emiatt a pihenő végére megfagytunk. Kivételt képeztek a gyerekek, hiszen a nehéz út után is mindvégig tevékenykedtek a természet által biztosított “játékszerekkel” (1250 m / 10,45 – 11,15 h).

Sejtelmes, ködös táj borította be a hatalmas erdőt és bennünket. A Természet úgy akarta, hogy a rengetegben csak mi legyünk, ne vegyen észre más senki. Délről kerüljük meg a Nagy Piliske csúcsát, majd fokozott ereszkedésben kezdünk a Nagy Mező felé. A gyerekek elől nagy jókedvvel szaladtak a hóban, jó nagyokat esve. Kacagástól csengett az erdő, ennek lakói bizonyára felfigyeltek ránk. A Nagy Mező ködös tájában hatalmas és friss medvenyomokat találunk, ezeket jóformán végig követtük az Uzonka nyeregig. Még mindig a köd uradalmában vagyunk. Csak sejtjük merre kell menni, de nem volt nehéz követni dél felé az irányt a havas mezőben. A gyenge szél a hideggel párosulva jól kipírosította orcáinkat, de jókedvünket nem szegte. Elérjük az erdő szélét, mintha a látótávolság is kinyílt volna, rövid pihenőre adtuk magunkat. A medvenyomok mindig mellettünk, érdekes volt követni őket. Hosszan gyalogolunk lefele a Dél Hargita gerincén, elhagytuk a Jakab János pusztáját és végre az utolsó ereszkedő előtt egy tisztáson megjelent előttünk a Nagy Murgó. Beereszkedünk az Uzonka nyeregbe, sokat nem időzhetünk a hideg szél miatt (700 m / 13,50 h).

Sepsibükszád felé fordulunk, kelet irányban. Egy széles utat követünk hol fel, hol lefele. Egy hóval fedett szántóföld szélén gyalogoltunk el a Vápa várának romjaihoz. A kilátóhely mellett megpihentünk, ettünk. Ezek után leereszkedtünk a sepsibükszádi vasútállomás felé, de utunkba ejtettük a halastavak melletti vendéglőt. Nagy meleg nem volt bent, de szuper jól esett székekre leülni és elfogyasztani valami itókát a hosszú nap után. A vendégló közepén egy nagy tűzhely ontotta a meleget, pontosan megfelelő volt számunkra a helyiség. Innen látótávolságra volt a vasútállomás, ahonnan vonattal hazajöttünk szerencsésen (600 m / 16,30 h).

Köszönöm mindannyiatoknak, hogy eljöttetek, együtt lehettünk és végigjártuk a Dél Hargita gerincének ezt a szakaszát.

Fotók itt