Kisbakancsos kalandozás a Börzsönyben, ápr 10-13

Ezelőtt másfél évvel egy teljesítménytúra alkalmával jártam először e szép, erdős vidéken. Azonban akkor az ősz esős, ködös arcát mutatta, így nemigazán tudtam szemügyre venni a tájat. Akkor határoztam el, hogy vissza kell térjek erre a vidékre és ezt most tudtuk megvalósítani 2026 április 10-13 között. Most szép tavaszi időt kaptunk, kilátás minden irányban és virágok zömét fotóztuk.

Egész napos autós utazásunkat követően megérkeztünk Szokolya vasútállomása melletti Lokó tanyára. Kedves személyek vártak itt, eligazítottak mindenben, majd bepakolhattuk csomagjainkat és elhelyezkedtünk. Összesen 11-en vettünk részt, vagyis 7 felnőtt és 4 gyerek. Kevés szálláshely miatt sajnos nem jelentkezhetett nagyobb csapat. Estére befőtöttünk a házakba és a kinti tűzön is elkészítettük az ennivalónkat. Nyugovóra tértünk, mert másnap reggel korán kezdődött a kaland.

Másnap reggel 6 órakor madárcsicsergésre és gyönyörű szép időre keltünk. Két vonattal jutottunk el Kismarosra, ahol egy látványpékséget is felkerestünk reggelizés céljából. Majd erdei vasúton jutottunk fel Királyrétre, ahonnan gyalogtúránk indult. A kellemes és érdekes vonatozások után, jólesett elindulni a 25 km-es útvonalra. Jó ideig aszfaltos utat követtünk, majd erdei ösvényt. Kényelmes úton haladtunk, enyhe emelkedőket hagytunk magunk mögött. Felérkeztünk a 938 m magas Csóványosra, amely egyben a Börzsöny hegység legmagasabb pontja. Az erdő mélyén egy 22 m magas kilátót építettek, amelyre csigalépcső vezetett fel. Odafentről csodaszép a kilátás a Dunakanyarra, tiszta időben azt mondják, hogy még a Magas Tátra is látszik. Most kissé párás volt a levegő, de így is körbe-körbe messze elláthattunk.

A Csóványosról elgyalogoltunk a Nagy Hideg-hegyi turistaházig, amelynek teraszán rövid pihenőt tartottunk. Tisztaság és kellemes légkör jellemezte a házat, öröm volt betérni, ha még ilyen rövid időre is. Hosszan tartó ereszkedőt követően visszatértünk Királyrétre, ahol 20 km után volt erőnk kipróbálni a hajtánypályát is. Hát ez nagy élmény volt mindenki számára aki kipróbálta. Az utolsó 5 km-t jól bemelegedve gyalogoltuk le és boldogan érkeztünk meg a szálláshelyünkre. Következett a vacsora és lefekvés.

Vasárnap reggel ismét 6 órakor keltünk, újból madárcsicsergésre. Két vonattal ezúttal Szobra utaztunk, ahol egy vegyesboltban vásároltunk reggelinek valót. A Bezina völgyi erdei vasúttal a Nagyirtás pusztáig mentünk gyönyörű erdőben, szerpentines utakat leküzdve. A megállótól indult gyalogtúránk, amelyet 22 km-esre terveztük. Folyamatos emelkedővel értük el a Sas-hegy tetejét, ahonnan kilátásunk volt a Dunakanyar környékére. Aztán a Sóhegyre kapaszkodtunk fel, amely kissé hasonlított a mi Veczer tetőnkre, főleg ilyenkor amikor a virágok pompáztak. Innen egészen Márianosztráig ereszkedtünk, ahol a pálos rendi templomot látogattuk meg. Pihenés után felkapaszkodtunk a rövid de meredek Kálvária tetejére. Átgyalogoltunk Kóspallagra, ahol fagyival lehetett ünnepelni az eddigi fáradalmakat. Börzsönyliget érintésével Kismarosra érkeztünk, ahonnan két vonattal érkeztünk vissza a szállásunkra.

Véget ért tehát a kétnapos gyalogtúra kalandunk, ahol gyönyörű tájakat ismertünk meg. Hétfőn egy újboli egésznapos utazással érkeztünk haza szerencsésen. Köszönöm mindenkinek a részvételt!

Fotók itt

Vándorlás Predeál és Busteni között diákokkal, márc 23

Ezek az igazi hétkezdések, amikor túrázással indítjuk a hétfőt! Nem sokszor, sőt nagyon ritkán dicsekedhetünk hétfői napon szervezett túrával, főleg, hogy nem is ünnepnapról van szó. A Mikes Kelemen elméleti líceum VII.B osztályos diákjainak csapatával vágtunk bele egy igazi vándorlásba Predeál és Busteni között. Sok szép márciusi idő után, kissé borongósabbá vált az időjárás, de ez nem tántorított meg bennünket a tervünk véghezviteléhez.

2026 március 23-án kora reggel gyülekeztünk a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson. Összesen 18-an indultunk e csodálatos napi kalandnak, izgalommal telítve. Brassóban vonatváltást követően hamarosan Predeálra érkezünk és a fiúcsapat mint kis csikók dübörögtek a vonat folyósólyán, leszállást várva. A hó lazán pilinkézett az ország legmagasabbban fekvő vasútállomásánál. Miután leugrottunk a vonatról, elmagyaráztam az útvonalat és az íratlan szabályokat amiket be kell tartani a túra során.

8 óra 30 perckor hagytuk el a vasútállomást és megkezdtük gyalogtúránkat Predeál városában. Könnyed emelkedővel hagytuk el a várost, majd a Leánykahavas felé igazán sok medvenyomot keresztezve tapostuk a havas terepet. Lazán tartunk egyre fennebb, még az egykori magyar-román határ kövét is felfedezzük, hiszen akkoriban itt húzódott Magyarország és Románia közötti államhatár. Felérve a Leánykahavas tetejére csoportképet készítünk és elindulunk lefele irányban. Kényelmes ereszkedőt követően megérkezünk a Predeál – Rozsnyó közötti műúthoz, egy igazán gyors gyaloglás után.

Fokozott figyelemmel követtük az aszfaltos utat párszáz méteren keresztül, majd balra tértünk a Dihám menedékház felé. Eleinte kényelmes erdei úton haladunk, majd egyre sárosabb ösvényen. Szerencsére viszonylag fagyos volt a talaj, ezért a sárnak csak a “krémjét” kaptuk. Egy hosszú tisztást követően, felértünk a Dihám menedékházhoz, 1350 m magasságban, ahol utunk felét el is könyvelhettük. Hétvégén hatalmas forgalomnak örvendő menedékház, most kongott az ürességtől. Az ott levő egyedüli gondnok kiszolgált minket ami maradt a hétvégéről, de így is nagyon jól esett főleg a meleg zöldségleves, tea, forró csoki. Déli óránkat töltöttük itt, felfrissültünk, megmelegedtünk, regenerálódtunk.

Indulás előtt csoportképet készítettünk, majd egy rövid emelkedő után, kényelmes utat követtünk méteres hótorlaszok mellett. Március vége van, de mégis jó nagy a hómennyiség a hegyekben, aminek kifejezetten örültünk. Kamaszkori gyerekek kihasználták teljes mértékben a havat, hócsatákat rendezve. Könnyű dolgunk volt a továbbiakban. Folyamatos ereszkedő egészen a Dihám torkolatáig, majd egy 5 km-es aszfaltos séta egészen Busteni vasútállomásáig. Több mint egy órát kellett várnunk a vonatig, ezalatt lenyugodott a csapat. A vonat érkezése előtt azonban mindenki erőre kapott és igazi ricsajjal utaztunk be Brassóba, majd haza Sepsiszentgyörgyre.

Köszönöm mindenkinek a részvételt, örvendek, hogy együtt túrázhattunk, remélem találkozunk a hegyek rejtett ösvényein!

Fotók itt

Vándorlás a Keresztényhavason diákokkal, márc 21

A Kovászna Megyei Kiválóságközpont diákjaival, 2026 március 21-én tavaszi túrán vettünk részt a Keresztényhavason. Ezúttal egy kevésbé járt útvonalat kerestünk fel, jóformán egyirányú vándorlásban volt részünk a hegység lábánál, amelyet széles ívben megkerültünk. Sepsiszentgyörgyről vonattal indultunk korai órában, majd Brassóból városi busszal mentünk fel Brassó Pojanába, ahonnan túraútvonalunk indult. Összesen 28 lelkes kiránduló alkotta a csapatot.

Tehát a buszállomásból indultunk (1000 m / 8,10 h), végigmentünk az üdülőtelepen. Már sokan készültek sízni menni a Keresztényhavas magaslataira, ahol havas télies táj fogadta az arrajárókat. Idelent a hó foltokban volt és kissé fagyos is volt az időjárás, aminek kifejezetten örültünk, hiszen megszabadultunk a sártól. A Farkasok sípályát kereszteztük, amely szépen előkészített tereppel várta a sísport szerelmeseit. Jó iramban haladtunk, piros pont jelzést követtünk. Nemrégiben újíthatták fel a jelzést, hiszen nagyon jó állapotban volt. Emelkedőket és ereszkedőket követve, kereszteztük a Nagy Vánga völgyét és végig erdős terepen jutottunk el az Aranygödör zsombolyának szájához. Itt a 30-40 m mély (pontos adatokat nem tudok) zsomboly környékén letelepedtünk és megreggeliztünk (1041 m / 10,10 – 10,40 h). Sokat nem időzhettünk, hiszen a hűvös idő nem engedte a lustálkodást.

Indulásunkat követően egy szikla oldalában vezetett le utunk, amely lánccal volt biztosítva. Utána egy meredek ereszkedővel jutottunk le a völgybe, aszfaltos úra. Itt hétvégi házak és panziók között sétáltunk a Rozsnyói-szoros felé, amelyet hamarosan meg is pillantottunk. Jó iramunknak köszönhetően hamar megérkeztünk a szorosba, ahol megfigyeltük a hatalmas sziklafalakat és egy sziklamászót is, aki ügyeskedett felfele. A huzatos szorosban nem időztünk sokáig, inkább továbbálltunk (800 m / 12,20 – 12,40 h).

Kényelmes erdei úton haladtunk tovább, majd jobbra fordultunk egy völgyben, amely a Székely-tisztás felé vezetett. Immár sárga háromszög jelzést követtünk, amelyet kissé kopott állapotban találtunk. Az erdőkitermelő út végén meredek kapaszkodót kellett leküzdenünk, majd fennebb érve enyhűlt a dőlési szöge. Nagyon szép erdőben haladtunk felfele, majd egy hófoltos tisztásra értünk, ahol a menedékházat is találtuk. A Székely tisztáson a Nap is kikandikált a felhők közül, ezért a kinti padokra letelepedtünk és elfogyasztottuk az elemózsiánkat (1070 m / 14,00 h – 14,50 h). Sikerült egy hosszabb pihenőt beiktatni, de a hideg gyenge szél indulásra késztetett.

Predeál felé indultunk, sárga sáv jelzést követve. Közben visszapillantottunk a Keresztényhavasra, amely nagyon szép arcát mutatta a szórványos napsütésben. A Három Fenyő szálloda szomszédságában megbámultuk a karnyújtásnyira levő Bucsecs hegységet és igyekeztünk beazonosítani a felhőkkel fedett csúcsait, ahol még a tél az úr. Innen a túraösvény többnyire az aszfaltos úton vezetett, néha betért az erdőbe, megszabadítva bennünket az autós forgalomtól. Hamarosan beértünk Predeálra, majd egy jókora ereszkedőt követően a városban, pontot tettünk a gyalogtúránk végére az ország legmagasabban fekvő vasútállomásán (1040 m / 16,30 h). Köszönjük mindenkinek a részvételt és találkozunk az áprilisi túránkon!

Fotók itt

 

Kisbakancs-túra Via Transilvanica Erked - Kóbor, feb 21-22

A 14 év kisbakancs-történelem sokféle túrát foglalt magába. Immár több mint 100 kirándulás alatt eljutottunk rengeteg helyre és könnyű sétatúrától egészen magashegyi kalandozásokig volt részünk. Ennek köszönhetően kialakult egy olyan csapat, amellyel most már bárhová lehet menni. A megedzett gyerekek mosollyal léptek át minden akadályon, a felnőttek pedig megadják a lehetőséget gyerekeik számára, hogy majd sokmindent tanulva lépjenek ki a nagybetűs életbe. Hiszen a természetjárás épp erre tanít meg bennünket: kitartás, fegyelmezettség, emberekkel való kapcsolatok kialakítása. Ezmellé még hozzájárul az egészséges életmód, a vidámság, a külső világtól való kikapcsolódás, amikor egyszerűen magunk mögött hagyunk mindenféle problémákat. Ez a fajta elfoglaltság az igazi természetjárók számára egy kiemelkedést jelent abból a társadalomból akik megelégszenek egy könnyed életmóddal és gyötrik magukat nap mint nap az élet nehézségeivel, problémáival.

A tavaly év őszén, amikor kezdett készülni a túraprogramunk, véletlenül rápillantottam a Via Transilvanica oldalára. Ott vettem észre, hogy 2025 júniusában adták át a Terra Borza Teutonica szakaszt, amely úgymond egy hozzácsatolás a teljes útvonalhoz. Mivel közel van hozzánk, ezért úgy gondoltam, hogy érdemes lenne bejárni Erkedtől egészen Brassóig a 192 km-es távot 4 hétvége alatt, 4 évszakban: tél, tavasz, nyárvége és ősz. 2026 február 21-22 hétvégére be is helyeztem a túranaptárba az időpontot és türelmetlenül vártam az indulást. Természetesen a várakozás rengeteg szervezési munkával járt, tehát unatkozásról szó sem lehetett. Hála Istennek találtunk egy halmágyi embert Ambarus Aladár Zsolt személyében, aki profi módon intézte falujában szállásunkat, vacsoránkat, de még az autóbuszt is. Úgyhogy nekem a túraútvonal szervezése és a csapat összetartása jutott.

El is érkezett a februári hétvégénk gyors léptekkel. 29 felnőtt és 13 gyerek vágott neki a nem mindennapi kalandnak. A legkisebb 6 éves Viki volt, akit már számos túrán megismerhettünk és aki még fáradtság közben is szélesen mosolyog. Kora reggel autóztunk be Brassóba, ahol találkoztunk mindannyian a vasútállomás épületében. Egyvagonos személyvonatunkat elneveztük kisbakancs vonatnak, hiszen jóformán rajtunk kívül nem sok más ember igyekezett Segesvár irányába. Bő 3 és fél órás nyugodt utazás után, német pontossággal megérkeztünk Erkedre (Archita), a lepusztult állomás épülete elé. Az idő viszonylag enyhe volt 0 fok környékén járt. Habár havas volt a táj, már innen lehetett következtetni, hogy a sarat nem ússzuk meg. Hátramegyünk az állomás mögé, hogy egy kicsit rázódjunk össze az utazás után és természetesen köszöntsem a csapatot. Ekkor megjelent egy helyi polgár kis traktorával húzott szekerével és érdeklődött merre tartunk. Nagyon érdekesek lehettünk számára, bizonyára nem látott ilyen sereget az erkedi vasútállomáson. Mikor elmeséltük neki hová tartunk, akkor igyekezett megmagyarázni, hogy nem tudunk eljutni a dombokon keresztül. Nos hát nem hittünk szavának, de megköszönve aggódását végre elindultunk (470 m / 10,00 h / 0 km).

Már az elején sarat és tócsákat kellett kerülgetnünk, aztán aszfaltos úton folytattuk a faluban. Már előre megbeszélve léptünk be egy falusi portán, ahol első pecsétünk belekerült a Via Transilvanica füzetünkbe. Nagyon kedvesen fogadtak, még a WC-t és a kávégépet is használhattuk térítésmentesen. A falu népe nagy szemekkel nézett, ahogyan vonultunk az erkedi evangélikus templom felé. Sajnos nem volt látogatható az emlékmű, de felolvastam a csapatnak a falu és a templom történetét. Nyújtott lépésekkel továbbálltunk, hamarosan hátunk mögött hagytuk a falut. Rádos felé gyalogoltunk erdőkön, mezőkön keresztül, követve a Via Transilvanica jelzéseit és természetesen az érdekesen kifaragott kilométerköveit. Enyhén havazott, fehér volt a táj, de mivel nem volt megfagyva a talaj, ezért nagy sarat is tapostunk. Ez jelentősen megnehezítette előrehaladásunkat, hiszen csúszott. Az emelkedők és ereszkedők enyhék voltak, így legalább ez nem jelentett nagy erőkifejtést. Utunk során egy esztena közelségében mentünk el, ahol sok kutya rontott ránk, de a nagy csapatunkat látva, csak fogaikat csikorgatták és tisztes távolságból ugattak bennünket. A juhásszal is röviden elbeszélgettünk. Szerencsésen megérkeztünk Rádos faluba (Roades), amelynek központjában nagyobb pihenőt tartottunk (550 m / 12,50 – 13,30 h / 9 km). Ezelőtt kívülről megnéztük az evangélikus templomot is és felolvastam a tudnivalókat.

Bementünk a helyi kisboltba, ahol kályhában lobogott a tűz. Igyekeztünk minél többen bejutni, megmelegedni. A kiszolgáló hölgy meglátván népes csapatunkat, nagyon kedvesen elmondta, hogy nyugodtan bemehetünk a pult mögé és elvehetünk bármit, majd a végén kifizetjük. Bizonyára jó bevétele volt e szombat déli napon. Néhányan bent fogyasztottuk el ételünket, aztán eljött az indulás ideje. Aszfaltos úton mentünk végig a falun, majd letértünk róla. A Brassó – Segesvár műutat egy híd alatt kereszteztük, a patakon át kellett lépni. Egy bikaborjú farm mellett gyalogoltunk el, majd kis kitérőt tettünk egy újépítésű ortodox kolostorhoz. Ide két okból mentünk el: a Via Transilvanica is arra vezetett és a kolostor Szent Györgyről van elnevezve. Nos az egy kilométer után meg is találtuk a Szent György kilométerkövet és a kolostorban az ikont, amit lefényképeztünk. Visszatértünk és továbbálltunk Szászfehéregyháza irányába. Mintha a hó vastagsága is megnőtt volna, most már bokáig mentünk benne. A havazás kitartott, de legalább a sártól kezdtünk megszabadulni. Egy huzamosabb emelkedő és ereszkedőt követően elérkeztünk 20 km után ahhoz a ponthoz, ahol a Terra Borza Teutonica kezdődik. Tehát logisztikailag ez volt a legönnyebb megoldás, hogy elkezdjük túraútvonalunk lejárását (650 m / 17,15 h / 20 km).

Kiérünk egy tisztásra és meglátjuk a távoli fehérségben Szászfehéregyházát, napi gyaloglásunk végét. Viszonylag közelnek tűnt a falu, de kerülő úton vezetett oda az útvonalunk. Kitartóan gyalogolunk egy domb tetején, közben vágyakozunk most már a célba, de a falu csak nem akar közeledni. Keresztezünk egy műutat, most már jól szürkölödött. A hóban egyre nehezebbek a lépések és persze a hátizsák súlya sem volt elhanyagolható. Lelassult iramunk, de végre a kanyart a falu felé vettük. A félhomályban meglátszott az evangélikus templom tornya, de már a fejlámpákat elő kellett vegyük. Az utolsó kilométer örökkévalóságnak tűnt, de sikerült! Megtaláltuk a házat is ahol pecsételtünk, majd még néhány száz métert gyalogoltunk az autóbuszig, amely rendületlenül várt, hogy Halmágyra szállítson. Nehéz és élménydús túranapnak értünk a végére, fáradtan, de bizakodóan (530 m / 19,30 h / 25 km).

Kényelmes Mercedes autóbusszal utaztunk egy órát egészen Halmágyig. A buszban túl nagy kényelemben helyeztük magunkat, a leszállás emiatt nem volt a legkellemesebb. Itt várt bennünket Ambarus Aladár Zsolt, aki biztosította nekünk az autóbuszt, szállást és vacsorát. Egyenesen az evangélikus egyház imatermébe mentünk, ahol szépen megterített asztalok vártak. Kedves emberek szolgáltak ki nagyon finom ételeket. Fuszulykalevessel és húsos tokánnyal laktunk jól és almástésztával nyomtattuk le. Étel előtt kétféle pálinka adta meg az étvágygerjesztőt, utána pedig sört lehetett fogyasztani. Evés után már későre járt, mindenki elfoglalta helyét a kijelölt szálláson helyi embereknél. Sok bárányt nem kellett számolni az elalváshoz.

Másnap – vasárnap – reggel 6 órakor ébresztő volt. Megszárított ruháinkat és bakancsainkat magunkra öltöttük és 7 órakor az autóbusznál gyülekeztünk. Ezzel mentünk vissza Szászfehéregyházára (Viscri), hogy folytassuk gyalog útvonalunkat a Via Transilvanica ösvényein. Indulásnál felolvastam a falu történetét és megkezdődött a napi kalandozásunk adagja (530 m / 8,30 h / 0 km). Borús időben vágunk neki a domboldalnak, ugyanúgy bokáig érő hóban. Egy kutya mellénkszegődött a faluból és kitartóan követett. Az éjszakai alvás után ki voltunk pihenve, de azért a szervezetünk nem felejtette el a tegnapi fárasztó utat. Mára ugyanennyi volt kiszabva a csapatunkra éspedig 25 km a lankás dombokon. Kicsit jobbak voltak a látási viszonyok és megfigyelhettünk sok-sok vadállatot, köztük őzet, vadnyulat és szarvasokat. Az utóbbiak fennséges és különleges látványt nyújtottak, ahogyan szaladtak a mezőről be az erdőbe. Több dombon mentünk fel és ereszkedtünk le, míg megpillantottuk Zsiberk (Jibert) falut, ahová igyekeztünk. A Nap is kisütött, szépen megvilágította az egész völgyet. Egy hosszan tartó ereszkedő után, sáros utat követve érkezünk meg a falu aszfaltos útjára. A központban található vegyes üzletnél levettük hátizsákjainkat és falatozni kezdtünk. Jólesett megpihenni, leülni ha még hidegek is voltak a padok, kövek. Az útvonalunk közel felét meg is tettük, bizakodóan néztünk az előttünk levőre (490 m / 12,30 – 13,20 h / 12 km).

Evés és pihenés után kimegyünk a faluból fel a dombra, ahonnan még visszapillanthattunk. Hamarosan erdőben folytatjuk utunkat majd egy ereszkedőt követően Lemneket (Lovnic) pillantjuk meg. Az útvonal a falu szélén megy el és mikor odaértünk egy nagy csapat romagyerek futott hozzánk kérincselni. Mivel nem akartunk szóbaállni velünk, tisztes távolságból hógolyókat dobáltak felénk és csúfokat mondtak. Mi fel sem vettük őket, inkább az utunkra koncentráltunk, amely ismét felfele vezetett. Felérve a dombtetőre a felhők alatt napsütésben a Fogarasi-havasok gerincének részletét láthattuk. Ez volt az úgymond ajándék amit kaptunk a Természettől, mint fáradalmaink jeléül. Innen már jóval könnyebb dolgunk volt, hiszen egy lankás ereszkedő után aszfaltos útra értünk ki, ahonnan már Kóbor kacsintott nekünk, ami a túranapunk végét is jelentette. Lesétáltunk az aszfalton a faluba, majd megkerestük a pecsételő helyet. Egy kedves házaspár hívott egy nagy terembe bennünket, hagyományosan és ugyanakkor igényesen berendezett helyiségbe. Itt ideje volt megpihenni székeken és fotelokban, csodálva a terem berendezését. Miután pecsételtünk, a falu református temploma felé vettük az irányt, ahol megtaláltuk az útvonalunk utolsó kilométerkövét (510 m / 17,10 h / 25 km). Innen folytatjuk május elsején gyalogjárásunkat a Via Transilvanica csodálatos ösvényein.

A túra végén ismét a buszra szálltunk és sofőrünket megkértük, hogy Brassóba vigyen be, ne Fogarasra, mivel az első vonatunkat elkéstük volna és a másikra jóval többet kellett volna várni. Így kényelembe elhelyezkedve szerencsésen megérkeztünk Brassóba a vasútállomásra, ahol elbúcsúztunk egymástól.

Találkozunk május elsején, a kaland folytatódik!

Fotók itt

Nagykőhavas diákokkal, feb 7

Vonattal és autóbusszal utaztunk a Malomdombokhoz ahonnan összesen 29-en indultunk a Nagykőhavas irányába (600 m / 8,30 h), a Kovászna Megyei Kiválóságközpont és az Erdélyi Kárpát Egyesület keretén belül szervezett túrára. Inkább késő őszi hangulatú volt a táj, kövér felhők borították az eget, a hónak nyoma sem volt. A hőmérséklet is a pozitív tartományban tartózkodott, így mondhatni kellellemes időben gyalogoltunk. A családi úton meneteltünk felfele, sáros ösvényen. Nagyon jól haladtunk felfele, a szerpentineken egyre jobban nyertük a szintkülönbséget. A Medveszakadék felső felén található kilátóhoz is kisétáltunk, innen a gyönyörű kilátás helyett a sűrű ködöt szemlélhettük, ahogyan beborította az egész hegységet. A szürkeségben egy szép virágocskát is figyelhettünk meg, amely pompáson virágzott. Ez volt a brassói boroszlán, avagy a királyrózsa (1200 m / 10,10 – 10,30 h).

Folytattuk utunkat a menedékház irányába. Hamarosan beérünk a ködbe, de a hó is kezdett megjelenni. A menedékház alatti tisztáson már csak egymást látjuk a sűrű ködben, a házat is csak akkor vesszük észre amikor már nagyon közel voltunk hozzá. Rajtunk kívül nem volt sok turista a házban, de ahogyan bementünk, teljesen megtöltöttük a belteret. Jólesett megpihenni a nyirkos levegőben való túrázás után, a kellemes menedékház melegében (1630 m / 12,30 – 13,30 h). Nagyon jó hangulatban töltöttük időnket, reménykedve vártuk, hátha elillan a köd. Sajnos ez nem történt meg.

Elindultunk a menedékháztól a csúcs irányába. Ha odalent őszies hangulat uralkodott, idefent igazi tél mutatta az arcát. Könnyedén meneteltünk a kitaposott ösvényen, találkozva néhány turistával, akik már megjárták a hegység legmagasabb pontját. Az erdő feletti alpin övezetben nagyon oda kellett figyelnünk a tájékozódásra, hiszen a jelzés oszlopokat csak akkor vettük észre amikor már közelében voltunk. Szerencsésen felértünk a csúcsra, ahol kötelező csúcsfotóinkat készítettük (1843 m / 14,15 – 14,45 h). Ha már nem lehetett tájképet fotózni, akkor inkább egymást fotóztuk minél többet.

Jókedvvel búcsúztunk a csúcstól és indultunk lefele. A Tamina-vízesés felé vettük az irányt, piros keresztet, majd kék sávot követve. Néhányan egy régi határvésetet is megkerestek a gps segítségével, ezt sikeresen meg is találták. A meredek lejtőn nagyon érdekes volt az ereszkedés, jóformán mindenki kurjongatva csúszkált a havas lejtőn. Leértünk az erdő szélére, majd onnan egészen a Tamináig folytattuk a csúszkálást az erdőkitermelő útig, ennek erdményeképpen elég gyorsan megérkeztünk. Pontosan itt ereszkedtünk a ködhatár alá, kissé kinyílt a táj is. A Tamina fölé érkeztünk hamarosan, vagyis abba a pontba, ahonnan le kellett ereszkedni a vízeséshez. A szorosban levő létrák jelenleg jobb állapotban vannak, biztonságosan tudtunk végigmenni rajtuk. Rövid volt a vizes szakasz, de annál érdekesebb. Mindenki nagyon élvezte! (1200 m / 16,30 – 17,00 h).

Visszatértünk az erdőkitermelő útra és útvonalunk utolsó szakasza következett, éspedig lejutni a vasútállomáshoz. A hó teljesen elolvadt, már csak sáros ösvényen folytathattuk utunkat. A nagy erdőben kellemes volt a túra, balra megpillantottuk Predeált is. Sajnos a háta mögötti Bucsecs most nem mutatta büszke bérceit. Leértünk az aszfaltos műútra és a Felső tömösi vasútállomásig libasorban gyalogoltunk amíg megérkeztünk. Itt tettünk pontot a túránk végére egy nagyon vagány nap után (700 m / 17,45 h). Köszönet mindenkinek a részvételt és találkozunk a továbbiakban!

Fotók itt

Nagyhagymás-túra, jan 31-feb 1

A Nagyhagymás Székelyföld egyik fontos turisztikai célpontja. Mészkősziklái messziről mutatgatják magukat és impozáns festői tájat alkot főleg annak, aki a Csíki medence felől érkezik. Nos ezen gyönyörű tájban terveztünk eltölteni két napot télvíz idején és ahogyan szoktuk A pontból B pontba.

Vagyis nem körtúra formájában, hanem végigmenjünk egy olyan útvonalon, amely egy hosszú vonalat ír le a térképen. Tervezés után úgy döntöttem, hogy a Meggyes-patak torkolatától indulva fogunk kimenni a Fehér mezőre és eljutni az ottani menedékhelyre.

Van egy kedves barátom – Zozó – aki Balánbányáról segített feljutni a Meggyes-patak torkolatáig. Gyorsan kipakolunk az autóból és élveztük az Olt-folyó keskeny folyását. Zozótól elbúcsúzunk és miután összeszedjük csomagjainkat, elindulunk. Hamarosan az erdőkitermelő út a Vas patakot követi, ezen megyünk kényelmesen felfele. Könnyedén haladunk, problémák nélkül. Az erdőkitermelő út azonban eltér jobbra, kezdünk állatok nyomában haladni felfele. Nem nehéz az előrehaladás, ha megfelelő energiával rendelkezünk. Felérünk a Fehér-mező alsó részére, majd hamarosan a menedékhelyhez. Természetesen örvendünk a kis házikónak, de tudjuk, hogy a következő 18 órát itt kell töltenünk. Sűrű köd borította be a tájat, alig lehetett valamit látni. Mivel korai érkezésünk volt, így egész délután kipróbáltuk a hótalpainkat és szürkületig járkáltunk. Estére finom szalonnástojás rántottát készítettünk és korai lefekvés következett.

Február első napján már 6 órakor igyekeztünk kikecmeregni hálózsákjainkból. Odakint kb mínusz 13 fok lehetett, bent “kellemes” 0 fok. Igyekeztünk felmelegíteni végtagjainkat, ahogyan kijöttünk a zsákból, gyorsan teát főztünk és ittuk. Reggeli után elindultunk végig hosszasan a Fehér mezőn, ködös időben. Jól látjuk a piros sáv jelzést, aggodalomra nem volt gond. Követjük a térképet és a nyomokat, az utóbbiak picit letérítenek az útvonalról és direkt vezetett fel a csúcsra. Kissé megzavarta tájékozódásunkat, de sikeresen elértük a Nagyhagymás csúcsát 11 óra környékén. Kis izgalom után megtaláljuk útvonalunkat és a már ismert útvonalon leereszkedtünk az Egyeskő menedékházhoz. Útközben kisütött a Nap, egyből jobb érzésre buzdított bennünket. A menedékháznál sokan vagyunk, mi meghúzódtunk egy sarokban, ahol feltöltöttük energiánkat. A sziklák nagyon szépen látszottak, ezért érdemes volt fotót készíteni róla.

Ezen a napon végig használtuk a hótalpat. Jóval könnyebben haladtunk úgy felfele, mint lefele. A menedékháztól lefele kimondottan segített a hótalp, hiszen az út nagy részét vízjég borította az ösvényt. Addig használtuk a segédeszközt, míg egyre több sár kezdett megjelenni az útvonalon. Onnan a Kovácsok patakának gerincén jöttünk le Balánbányára. Az utolsó szakasz jeges részleteit érdekes módon evickéltük le és problémák nélkül érkeztünk a ránk váró autóhoz. Nagyon jólesett a hazafele út, visszaemlékezve a két nap kalandjaira.

Fotók itt

Pestera környékén diákokkal, jan 17-18

Talán az idei téli időszak egyik legszebb hétvégéjét fogtuk ki 2026 január 17-18 között. Csillogott a hóval beborított táj, verőfényes napsütésben gyalogoltunk és éjszaka fantasztikus tiszta égbolt köszöntött ránk a Királykő lábánál. A Kovászna Megyei Kiválósági Központ keretében tevékenykedő diákokkal, az egyesületünkkel közösen szervezett kiránduláson vettünk részt. Ezúttal a Királykő lábánál csodaszép helyen elterülő falucskát kerestük fel éspedig Pesterát. Bázisunk a falu szélén festői környezetben található Folea turistaház volt, amely 1932 óta folyamatosan üzemel és szeretettel várja az arra látogatókat.

Már az odautazásunk kész kaland volt, hiszen tömegközlekedéssel kellett eljussunk a fent említett településre. Sepsiszentgyörgyi vasútállomáson volt a találka, szombaton reggel 7,30 órakor. Hamarosan elindultunk a reggeli fagyban gyengén fűtött vonatunkkal Brassóig. Itt átszállás következett egy másik vonatra, amellyel alig egy megállót utaztunk Bertalanig, Brassó egyik negyedéig. Nagy csomagjainkkal el kellett sétáljunk a távolsági buszmegállóba, ahová már be volt állva az Alsó Moécs felé tartó nagy autóbuszunk. Kényelmesen utaztunk a végmegállóig, közben jól meg lehetett figyelni a Bucsecs és Királykő hegységeket a jármű ablakából. Az autóbuszos utazásunkat követően taxival kellett felvonuljunk Pestera faluba. Ezeket a kisautókat már egy héttel azelőtt előzetesen lebeszéltük, így meglepetés nélkül jutottunk fel 8 autóval a helyszínre, ahová még épp dél előtt felértünk. 32 fős csapatunkkal elsétáltunk a közelben levő Folea turistaházhoz, ahol lepakoltunk, ettünk és kicsit szétnéztünk a ház táján.

Mivel túrázás szerepelt a programban, ezért nem lustálkodhattunk. Kis batyuval a hátunkon, jó kedvvel indultunk útnak a Table nevezetű nyereg irányába. A piros kereszttel jelzett utat követtük, igazi téli tájban. Vastag hótakaró fedett mindent, a fenyőfák vastag fehér “ruhát” öltöttek magukra. Eleinte egy gyönyörűszép erdőben mentünk felfele, majd egy tisztásra kiérve elénk tárult a Királykő gerince. Csodálatos látványban volt részünk, jóformán az egész gerincet végigkövethettük, épp csak a Torony-csúcs, amely a gerinc legészakibb részén található, nem látszott. Annyira tiszta volt az idő, hogy a Pásztor-csúcs közelében levő Grind-nyereg irányjelző táblája is látszott és a menedékhely is. A Joaca nyerget elhagyva, kis ereszkedőben volt részünk ismét erdős terepen a Table nyeregig. Fontos turista csomópont, hiszen nagyon sok irányban lehet eljutni, úgy a Királykő legmagasabb csúcsa felé, mint a Curmatura menedékház felé, vagy éppen a Dambovicioara barlang irányába, vagy a Zernyesti szorosba. Nos mi az utóbbi útvonalon kellett folytatnunk utunkat. Leereszkedünk egy erdőkitermelő útba, amelyet követünk jó hosszasan. Néhol térdig is ért a hó, igazi téli túrának lehettünk tanúi. Folyamatos gyaloglás után jobbra tértünk a Toanches tisztás irányába, ezúttal felfele irányban, ahol bő 200 m szintet kellett leküzdenünk. Szerencsére valaki megjárta magát előttünk és így nem kellett havat törnünk az amúgy gyéren járt útszakaszon. Csodálatos erdőben, keskeny ösvényen haladtunk lassan egyre fennebb. Mire kiértünk az erdőből arra már a Nap is lement, gyorsan közeledett a sötétség. Ez nem okozott azonban semmi gondot, hiszen előkerültek a világítóeszközök még a sötétedés előtt. Egy kis útvonalváltoztatást hajtottunk végre, inkább egy hosszabb, de kényelmesebb utat választottunk a lefele haladáshoz. Mire elindultunk, a Királykő gerincére beköszöntött az este. A hegységnek a fehér körvonalai szépen látszottak a sötét és csillagos tájban. Lámpáink fényénél nagyon vagány volt az előrehaladás, így mindenki tapasztalhatta az éjszakai túrázás érdekességét. Iramunk felgyorsult, sokat nem is pihenhettünk, mivel a sötétedéssel beállt a csípős fagy. Kikerülve az erdőből, megpillantottuk a Folea ház fényeit, ahová 19 órára meg is érkeztünk szerencsésen és boldogan.

Kiadós pihenő és átöltözést követően meleg ételt vacsoráztunk éspedig paradicsomlevest, túróspuliszkát hússal és csörögét. Jóllakottan és bemelegedve nagyon kellemes estét töltött mindenki, beszélgetéssel és társasjátékokkal.

Másnap reggel nem keltünk nagyon korán, hiszen sietségre nem volt ok. Gyönyörű reggelre ébredtünk, étvágycsinálóként néhányan kimerészkedtünk a fagyba, ami tűrhető volt. Reggeli után összepakoltunk, páran szánkóztak is a meredek domboldalon. Elbúcsúztunk a ház nénijétől, aki nagy aggodalommal követte bocijának születését. Lementünk Pestera falu temploma irányába, majd egy kerülővel a település névadó barlangjához gyalogoltunk. Letettük a nagy csomagjainkat és bementünk a barlangba, ahol néhány denevért is megfigyelhettünk. Rövid barlanglátogatásunk során sikerült többé-kevésbé összesározi magunkat, de kint a hóban le tudtuk takarítani magunkról az agyagot. Egy meredek ereszkedőt követően, mellékgerincen mentünk felfele a főúthoz immár Magura településen, majd a Botorog-forrás felé ereszkedtünk be egy nagyon érdekes és keskeny turistaúton, magángazdálkodások határában. Közben mindvégig csodálhattuk a fantasztikus tájat, főleg a Bucsecs irányába. Leértünk a Botorog forráshoz, itt a szűk völgyben nem ért a Nap sugarai, ezért hideg és huzat volt. Igyekeztünk a maradék 5 km-t minél gyorsabban legyalogolni a zernyesti vasútállomásig. Hosszadalmas út volt a városon keresztül, a járdákon is többnyire vastag jég volt, ami jelentős odafigyelést igényelt, de így is volt aki elvágódott a síkos terepen. Zernyest központjában levő nagyobb boltban meg lehetett melegedni egy pizzaszelettel vagy hotdoggal, majd új erőre kapva hamarosan a vasútállomás meleg várótermében vártuk a közeledő vonatot. Egy átszálással 19,30 órakor érkeztünk meg Sepsiszentgyörgyre és a mihamarabbi viszontlátás reményében hazatértünk a megérdemelt pihenőhelyre.

Fotók itt

Kisbakancs-túra a Dihámhoz, jan 10

Nagy volt a forgalom a Dihám torkolatánál 2026 január 10-én szombaton reggel. A kellemes téli idő sok-sok kirándulót kicsalogatott az otthon melegéből, a Bucsecs lábához. Így volt velünk is a kisbakancsosokkal, összesen 62-en jelentünk meg a találka helyen, ezen kívül három kutyus is elkísért (990 m / 9,00 h). Meglepetésszerűen a társaság zöme nagyon hamar megérkezett, így pontban indulhattunk a kitervezett útvonalon.

Mivel nagy volt a nyüzsgés, ezért gyorsan elindultunk felfele a piros sáv jelzésen a Poiana Izvoarelor felé. Aki a pakolás és gyermekfoglalkozás közepette észrevette, láthatta a napsütötte Bucsecs havas ormait, főleg a Kostila és a Molnár gerinc alsó részlete mutatta magát. Eleinte meredek kapaszkodóban volt részünk, majd kényelmes túraösvényen folytattuk utunkat. Csendesebb helyen és már jóval fennebb az indulásunk után tudtam köszönteni a csapatot. Egyre fennebb érve, sűrű köd kezdte beborítani a tájat, a Források tisztásán (Poiana Izvoarelor) található menedékház környékén álltunk meg pihenni. Természetesen ez a kijelentés a felnőttekre szól, hiszen a gyerekek nagyrésze egyből kihasználták a havas terepet és csúszkáltak a meredek erdőszéli terepen (1445 m / 11,00 – 12,00 h). A menedékház nem fogad turistákat már régóta, szerencsére ezt tudtuk, fel voltunk készülve rá. Úgyhogy a gyerekek szorakozása közepette igyekeztünk jól érezni magunkat társalgással elfogalva.

Indulunk felfele továbbra, felértünk a ködben és az enyhe de hideg szélben a gerincre. Itt igyekeztem elmagyarázni az egykori magyar-román határ pontos helyszínét. Gyorsan leereszkedtünk a kék kereszt jelzésen a Dihám menedékház udvarára, útközben gyönyörű téli tájban, fehérbe öltözött fákat csodálhattunk meg. A köd miatt sajnos a csapat nem ámulhatott-bámulhatott a Bucsecs északi részében, de annál vagányabb volt az igazi téli tájkép, hóval megrakott fákkal, amit jelen pillanatban a Természet mutatott. Megérkezünk a Dihám menedékház elé, már láttuk, hogy nehéz lesz a behatolás a nagy forgalom miatt. Kitartással aki akart bejutott és melegben elfogyaszthattuk az élelmeinket. Jónéhány gyerek nem is akart bejönni, inkább a havas terep nyújtotta a legvagányabb szorakozást (1350 m / 12,45 – 14,10 h).

Miután átmelegedtünk, megpihentünk, csoportképet is készítettünk a menedékház előtt, elindultunk vissza az autóink felé. Eleinte vissza kellett kapaszkodni néhány métert, majd egy kényelmes és széles jólismert útvonalon mentünk el a nyeregben található erősítő antennákig. Innen kék háromszög jelzésen robogtunk le szó szerint a kényelmes ösvényen, majd a legutolsó szakaszon a gyerekek popsi-tepsivel leszáguldottak az autókig, mi többiek is nagyon gyorsan lejutottunk a reggeli kiindulópontunkhoz. Egyértelműen sok gyerek repetázott a csúszásban, de gyerekszellemű felnőttek is csatlakoztak a vidám történetben. Mindenki szerencsésen visszatért a célba és boldogan vettünk búcsút egymástól, sok-sok boldogságot kívánva (990 m / 16,00 h).

Köszönöm szépen mindenkinek a részvételt, nagyon jó volt régi arcokat látni. Néhány tinédzserkori gyerekeink úgymond “kinőtték” ezt a fajta foglalkozást, de bízom benne, hogy majd egyszer visszatérnek az eredeti kerékvágásukba! A szülők maradnak kitartóan velünk és fontos eszmecseréket folytatunk a túrák során. Sokat tanulhatunk egymástól. Máskor is szeretettel várunk, gyertek bátran túrázni!

Fotók itt

Karácsonyi túra, dec 26

Összesen 39-en indultunk a sepsibükszádi vasútállomásról a Fenyőfarki borvíz irányába. Végre télnek megfelelő időjárásban túráztunk, fagyos talajon, lenge, de csípős szélben. Azonban a hó most is hiányzott, csak néhol volt meghintve a talaj, mint porcukorral a sütemény. Nagyon szép látványban volt részünk körös-körül. Beazonosítottuk a Nagy Murgót, a Nagy Piliskét, a Csomád hegységet és a Bodoki-havasok északi részét. Útközben egy farmon, gyönyörű lovakat csodálhattunk meg, majd a Fenyőfarki borvíznél tartottuk az első hosszabb pihenőnket, finom falatokat fogyasztva és koccintva az ünnepekre. A Dobrica felé tartó “indián ösvényen” hatalmas medvének friss nyomát fedeztük fel a vékony hóval borított avaron. Megérkeztünk a Dobrica vendégház udvarára, ahol néhány barátunk várt ránk tűzzel és minden jóval. Újboli pihenő után elsétáltunk az Alsó Sólyomkő tövében található egyetlen fenyőfához, amelyet feldíszítettünk, karácsonyi dalok kíséretében. Ezután felkapaszkodtunk az Alsó Sólyomkőre, ahonnan csodás kilátásban gyönyörködtünk a lábunk alatt elterülő Olt völgyére. Innen leereszkedtünk a völgyben található szabad termálhoz és pihenőt tartottunk annak környékén. A túra utolsó szakaszán óriási befagyott tócsákon próbáltunk csúszkálni. Nagyon jó hangulatban értünk vissza az autókhoz és kellemes ünnepeket kívánva egymásnak, feltöltődve értünk haza.

Fotók itt

Görögbérc diákokkal, dec 20

A Kovászna Megyei Kiválósági Központ keretén belül szervezett kirándulásunk elérkezett az utolsó állomásához, ami az idei évet illeti. Ha már állomást emlegetünk, akkor összesen 11-en verődtünk össze erre a túrára a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson, ahonnan Busteni városáig vonattal utaztunk már hajnalosan, 2025 december 20-án szombaton. A csillagászati ősz utolsó előtti napja, egy-két “lépés” és beáll a tél. Amikor decemberre gondolunk, egyből havas táj jut eszünkbe, de ez még a csillagászati naptár szerint többnyire őszi hónap és a mai napon tényleg egy nagyon szép őszies időjárásban volt részünk. A köd beszorult a medencék legaljába, míg a hegyeken kellemes időben túrázhattunk és feltöltődhettünk pozitív energiával a gyaloglásunk során. Hálásak is voltunk a kimozdulásunknak, hiszen nem kellett bent rekednünk a ködben, hanem szárnyalhattunk mint a szabad madár a gyönyörűszép környezetben.

Nos, Busteniben leszálltunk a vonatról, majd a közel 5 km-es aszfaltos utat taxival jártuk le, egészen a Dihám torkolatánál található vendéglőig, amely határállomásként is működött annak idején (1000 m / 9,00 h). A Nap már ebben az órában gyönyörűen sütötte a Bucsecs-hegység magaslatainak felső részét, én igyekeztem bemutatni minden részletet az érdeklődőknek. Kék háromszög turistajelzésen indultunk egy meredek kapaszkodón felfele, majd egyre fennebb érve az útvonal nehézsége megenyhült. Kényelmes és már egyre jobban ismerős ösvényen jutottunk fel a mellékgerincre, az egykori határmenti útvonalra. Séta következett a Dihám menedékházig, ezalatt be tudtunk azonosítani jónéhány hegységet, főleg észak irányban. Láttuk, hogy az alattunk levő medencékben köd uralta a teret, sajnáltuk is azon embereket akik lent maradtak a szürkeségben, ugyanakkor örvendtünk a jó döntésnek, hogy kiemelkedhettünk a felhők fölé, ahol elméinket is kitisztíthattuk.

Megérkeztünk a Dihám menedékházhoz, ahol betértünk a jó meleg ebédlőbe (1350 m / 11,00 – 12,00 h). Ebben az órában még kevés turista lépte át a menedékház küszöbét, de hamarosan egéész nagy csoportok érkeztek, úgyhogy az ebédlő tere kezdett megtelni turisták zsibongásával. Részünkről volt aki flékent, volt aki menedékházas levest, volt aki túrós puliszkát fogyasztott, de itt kijelenthetem, hogy az itteni kávénak és teának egy olyan íze van, amit évtizedek után is fel fogunk ismerni ha visszatérünk.Pihenés és feltöltődés után kimegyünk a napsütötte udvarra, ahol órákat lehetett volna eltölteni D-vitamin felvétellel. De mivel erőnk maximális töltődésében voltunk, így menni kellett. Kimegyünk a menedékház udvaráról, útközben kisfenyőfák sokaságai fel vannak diszítve mindenféle szépségekkel és finomságokkal a közelgő Karácsony ünnepe miatt. A Görögbérc felé vettük az irányt, kényelmes túraösvényen. A katonaság épületei mellett haladtunk el, enyhe emelkedőben volt részünk fel egészen a Görögbérc tetejéig (1442 m / 13,10 h). Csodálatos a kilátás a Bucsecs irányába, habár a fenyőfák kezedenek felnőni és takarják tökéletes rálátásunkat a karnyújtásnyira levő hegyekre. Beazonosítottunk minden hegyet-völgyet, majd megkezdtük meredek ereszkedésünket Azuga irányába. Kinéztük a vonatunkat is, ezért most már rákapcsoltunk nagyobb sebességre, hogy a késő délutáni szerelvénnyel hazaérjünk. A nagy meredeken nem is lehetett volna lassan sétálni, inkább engedtünk a gravitáció adta lehetőségnek, így nagyon hamar elértük az azugai vasútállomást (900 m / 14,30 h). Az első vonatra felülve robogtunk vissza elsősorban Brassóba, majd a későbbiekben Sepsiszentgyörgyre, ahová természetes módon a köd beült, de lelkünkbe tiszta égbolt maradt....legalábbis az elkövetkező kirándulásig.

Fotók itt

Kisbakancsos Mikulás-túra a Likas pusztán, dec 6

Kirándulásunk pontosan Szent Miklós napjára esett, ezért különlegesebbnek is nevezhető túra volt a kisbakancsosok körében. Autós utazásunk során jól megfigyelhettük főleg a Nagyhagymás hegységet, megfelelő látási viszonyok közepette. Reménykedtünk, hogy a túránk során is hasonlóan szép kilátásban gyönyörködhetünk. Nos a Pongrác tetőre felérve teljesen mások voltak az időjárási viszonyok, sűrű köd és hideg szellő fogadott. Személy szerint örvendtem a szélnek, mert reménykedtem, hogy hamarosan szétoszlatja a fellegeket. Összesen 39-en indultunk a hágóról a Kárpátok főgerincén, a Likas irányába (1252 m / 10,15 h).

Kényelmes és széles útvonalat követtünk észak felé. Ahogyan közeledtünk a Nyerges-nyak felé, egy forrás szomszédságában hirtelen eloszlottak a fellegek, kisütött a Nap és máris gyönyörű kilátás tárult elénk. Előttünk a Gyergyói-havasok, majd hátrébb nyugatra a Görgényi-havasok emelkedtek az égbolt felé. Nagy örömmel folytattuk utunkat, a napsütés egy hirtelen jókedvet adott csapatunk számára. A Nyerges-nyak térségében a Likas-hegy emelkedett elénk és mellette a Kishavas társult. Kettő közötti Likas nyeregben felhők vonultak, így máris elkönyvelhettük, hogy visszatérünk a ködbe. Egy merészebb emelkedőt követően az erdőben ismét ködös, sejtelmes tájban folytattuk utunkat. A nyeregben éreztük a szél hatását és megfigyelhettük a folyamatos felhőszállítást a szél segítségével. A fenyőfák itt fehérbe öltöztek, felöltve a téli ruhájukat. Alig tettünk néhány lépést az egyre közeledő menedékhely felé, ismét elillantak a fellegek és örvendhettünk a napsütésnek. A táj egyre szebb lett és mire kiértünk a menedékhely mellé, arra már jól megfigyelhetővé vált a Nagyhagymás és a Fekete Hagymás is. A Likas pusztai menedékhely szomszédságában vártuk a Mikulást (1470 m / 12,15 – 13,50 h).

A Mikulás eljövetele előtt fát gyűjtöttünk, sajnos egytől-egyig nedvesek voltak és nagyon nehezen gyúlt meg a tűzünk. Szinte egy doboz tűzgyújtópasztillát is elhasználtunk és folyamatosan felváltva kellett legyezni a tüzet, hogy ne aludjon ki. Így nagy nehézség árán lehetett sütögetni, de legalább jó élmény maradt. A gyerekek a menedékhelyet birtokukba vették, a vidék zengett a ricsajtól. A Mikulás eljövetelekor azonban mindenki lecsendesedett és miután mindenki megtudhatta Szent Miklós történetét, megkapták ajándékukat. Visszaindulásunk előtt kimentünk a menedék feletti gerincre, ahonnan átláttunk észak felé, a Csalhó, Vithavas irányába. Fantasztikus felhőtenger látványban volt részünk, a hegyeket mintegy hatalmas sál fedte volna. Itt készítettük el a csoportképünket, majd indultunk vissza ugyanazon az úton, amelyen feljöttünk. Sokkal hamarabb haladtunk, hiszen a szintkülönbség nagyrésze lefele volt. Útközben nagyon jó rálátásunk volt a Kelemen havasokra is, tehát teljes mértékben elégedettek voltunk a mai nappal. Vidáman tértünk vissza a Pongrác tetőre, ahol elbúcsúztunk egymástól, kellemes ünnepeket kívánva (1252 m / 15,40 h). Gyönyörű napnak tettünk pontot a végére, ugyanakkor az év utolsó kisbakancs túráját élveztük. Köszönöm mindenkinek a részvételt!

Fotók itt

Kisbakancs-túra Sirnea környékére, nov 22

Nemhiába szerveztünk túrát novemberben Sirnea környékére. Ha kellemetlen is az időjárás ebben a hónapban, legalább a táj elvarázsolja a kisbakancsos csapatot bármilyen időjárással is nézünk szembe. Hiszen egy nagyon szép vidékre készültünk, bátran kimondható, hogy Románia egyik legszebb kiránduló helyére.

Az előrejelzések megfelelő időt jósoltak, azonban amikor Sirneára érkeztünk egy kiadós esővel álltunk szembe. Tudtuk azonban, hogy ez nem lesz hosszú életű, hiszen a szél nagyon gyorsan szállította a felhőket. Mindenki megérkezett a kihírdetett időpontra, ezért idejében el is tudtunk indulni (1180 m / 10,20 h). Összesen 38-an indultunk el a kirándulásra, piros háromszög jelzést követve. Kényelmes útvonal állt rendelkezésünkre, a Groapele-nyereg irányába. Útközben megfigyelhettük a hagyományos házakat, de a modern építkezéseket is. Kényelmes és széles szekérúton jutottunk fel a Groapele nyeregbe, ahol keresve egy szélmentes övezetet, elfogyasztottuk elemózsiánkat (1394 m / 11,10 – 12,00 h). Evés közben élvezhettük a kilátást Magura felé és a Zernyesti-szoros irányába, de a felhők minden alkalommal nemigazán engedtek tökéletes rálátást a vidékre.

Ebéd után elindultunk immár a Kárpátok főgerincén és egy rövid idő után egyre jobb időjárásban van részünk. A köd felszáll és amikor tisztásra érünk egyből elénk tárul a Bucsecs és a Királykő magaslata. Végre beigazolódik a meteorológusok jóslata és szép idő lesz. Tiszta öröm végigmenni az útvonalunkon, nagyon lezser iramban, végig szemügyre véve a legszebb tájakat. Nagyon jó kedvűen érkezünk le a főúthoz, majd egy kis kitérőt téve haladunk a végcélunk felé, vagyis az autókhoz. Mindvégig velünk van a Bucsecs és Királykő látványa, amelyben végig gyönyörködtünk. Az utunk utolsó szakaszán azonban egy heves eső gyorsította lépésünket vissza az autóinkhoz, ahová hamarosan megérkeztünk szerencsésen (1180 m / 15,15 h). A helyi kisbolt forgalmát kissé felbojgattuk a jó értelembe véve.

Köszönöm mindenkinek a részvételt, örvendek, hogy együtt tölthettük ezt a novemberi szép napot. Csodálatos emberek vagytok és megérdemlitek a következő fotókat itt

Bucsecs-hegység déli része diákokkal, nov 15

Igazán szép őszi napot fogtunk ki 2025 november 15-én szombaton, amikor a tervezett túránknak kezdtünk a Bucsecs-hegység déli részén. A Kovászna Megyei Kiválóságközpont és az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki osztályának keretén belül szervezett kiránduláson összesen 20-an jelentünk meg. A sepsiszentgyörgyi vasútállomáson már hajnalosan gyülekeztünk és a brassói átszállást követően Szinajára érkeztünk (800 m / 8,50 h). Még dideregtünk, amikor a Prahova-völgyi állomáson elmondtam a tudnivalókat, de indulás után hamar bemelegedtünk ahogyan a sok-sok lépcsőt magunk után hagytuk az üdülőtelepen. A csúcsokat már a Nap sugarai simogatták, vágyakoztunk mihamarabb kijutni oda. Egész nap a rendelkezésünkre állt, azonban figyelembe kellett venni a korai sötétedést, tehát jól ki kellett számítani a leérkezésünket. Hosszú emelkedő és számtalan lépcsőzés után kiértünk a városból és folytattuk utunkat a lombhullató erdőben. A fák nagyrészben elhullatták a színes lombokat, jó vastag avart rugdostunk a felfele való menetelésünk során. Néhányszor kereszteztük a Cota 1400 elnevezésű helyig, ahol a felvonók köztes állomása található. A turistaút mellett található a hegyikerékpár út, amely színes szalaggal van elhatárolva, hogy a gyalogos és a kerékpározó is saját útvonalát használja. Feljutunk a felujítás alatt található Alpin szállóhoz, majd a felvonók állomásához (1430 m / 10,50 – 11,20 h).

Kijutottunk az erdőből, innen a nyári turistaúton szándékoztunk felmenni a továbbiakban. A Nap sugarai rendesen melegítettek, talán november közepét meghazudtoló hőmérsékletben volt részünk. Na de ennek kifejezetten örvendtünk. Kényelmes, széles utat követtünk a továbbiakban. Egyre fennebb jutva, pihenések alkalmával visszapillantottunk az alattunk elnyúló Prahova völgyére és mögötte emelkedő Báj-havas gerincére. Nem siettünk, gyakori és rövid pihenőket alkalmaztunk és közben lehetett csodálni a tájat. Egy róka is mellénk szegődött és engedte magát fényképezni. Felértünk a felvonók felső állomásához, majd a Furnica-csúcs közelébe, ahonnan fantasztikus panoráma tárult elénk (2070 m / 14,10 – 14,40 h). A Bucsecs teljes platóját szemügyre vehettük, ezekből kiemelkedtek a havas Omu-, Kostila- és Caraiman csúcsok. Keletre a Csukás és a Grohotis emelkedett ki, északra egészen a Tusnádi szorosig láttunk. Nyugatra pedig a Jézer-Papusa és a Királykő gerincének részlete is kirajzolódott.

Idefent nem erős, de hideg szél fújt, így sokat nem is időzhettünk, na meg sötétedés előtt le szerettünk volna érni. El is indultunk lefele, most már gyorsabb iramban. Most a téli turistaútvonalat választottuk ki, hogy a csapat ezt a szakaszt is ismerje meg. A gyorsabb menésnek köszönhetően hamar leértünk a felvonók köztes állomásához (1430 m / 15,50 – 16,10 h). A Nap már lemenőben volt, nem sütött ránk ezen a keleti oldalon, úgyhogy sokat nem időzhettünk. Mikor kezdtünk vacogni, indulásra készen álltunk. Az erdőben már kezdett szürkölödni és amire elértük Szinaja felső részét, már a város lámpái is kezdtek felgyulladni. A sötétség beállta előtt érkeztünk vissza a vasútállomásra és pontot tettünk erre a gyönyörű és kiadós kirándulásra (800 m / 17,45 h).

Fotók itt

Kisbakancs-túra a Kozia hegységben, okt 25-26

Az idei ősz eddig csapadékos és hideg időjárása nem kedvezett főleg hétvégeken a kellemes kirándulásokhoz. Most azonban szerencsénkre az előző nap egy erős szél kifújta a Kárpátok ezen részén a fellegeket, így csodálatos és kellemes időben kirándulhattunk. A Kozia amúgy nem számít magashegységnek, hiszen még az 1700 m magasságot sem éri el, azonban meredek ösvényei nemigazán kezdő túrázóknak való, főleg a nagy szintkülönbség miatt. Ez annak tudható be, hogy nagyon lentről, nagyjából 300 m tengerszint feletti magasságból indulnak a túraútvonalak, így az 1400 m felfele való szint egy Bucsecs túrával is megegyezik. Na de tapasztalt kisbakancs csapatunknak ez már nem jelentett gondot, ezért bevállaltuk a hegység szépségeinek megismerését.

Csodaszép időben érkeztünk meg 2025 október 25-én a Kozia lábánál található Turnu kolostorhoz (340 m / 10,20 h). Nagyon sok más turista érkezett ide, főleg a déli megyékből, ezért nagy forgalomra lehetett számítani. Túraismertető után, felköszöntöttük Fekete György apukát születésnapja alkalmából és útnak indultunk. Átmentünk a kolostor udvarán és rátaláltunk a piros háromszög jelzésre, amelyet követnünk kellett. Egyből meredek kaptatóban volt részünk és ez így is ment szinte az egész útvonalon felfele. Igazán nem kellett sietnünk, hiszen egész nap állt a rendelkezésünkre a menedékházig. Az alig 8 km-es útvonalon óránként alig tettünk meg egy másfél km-t, a meredek emelkedő miatt. Sziklakiemelkedésekről egyre szebb kilátásban volt részünk ahogyan felfele haladtunk. Főleg a szélesen kanyargó Olt nyújtott különleges látványt, de a minket körülvevő lombhullató erdő is fantasztikus színekben pompázott. A menedékházhoz közeledve egy nagyon szép fenyőerdőn mentünk keresztül, ahol jóval hűvösebb levegő csapott meg. Itt az útvonal egyre könnyebbé vált, sőt az utolsó párszáz métert szintet tartva jártuk végig. Ilyen körülmények között értünk fel a menedékházhoz, amikor a Nap még magasan járt (1580 m / 16,30 h).

A menedékház melléképületében kaptunk helyet, 6-4-2 ágyas szobákban. Odabent hideg fogadott, de gyorsan hoztunk fát a fészerből, előkészíteni a tüzet miután a csúcsot megjárjuk. Lepkoltuk csomagjainkat és összegyűltünk a menedékház előtt. Egy 100 m szint emelkedőn érkeztünk fel a Ciuha Mare csúcsra, amely Kozia legmagasabbja (1668 m). A csúcsról inkább délre és nyugatra van kilátás, gyönyörűen láthattuk a Buila Vanturarita és Lotru hegységeket, de még a Páreng teteje is kiemelkedett a határban. Északra, a Fogarasi havasok felé azonban nem láthattunk az erdő miatt. A csúcson rengeteg vasszerkezet található, ahol erősítő antennák vannak felszerelve, ez rondítja a helyet. Csúcsfotó után, nagyjából egy óra alatt a menedékháztól való indulástól értünk vissza a házhoz. Innen jól meg lehetett figyelni a távoli Fogarasi havasok gerincét és ugyanakkor egy nagyon szép naplementében volt részünk. Sötétedéskor bevonultunk a menedékház éttermébe, ahol jókedvű beszélgetésbe vegyült a csapat.

Vasárnapra ködös reggelre ébredtünk. Reggelizés és összepakolás után elbúcsúztunk a szállásadóinktól és elindultunk a Stanisoara kolostor irányába (1580 m / 9,10 h). A menedékház mögötti kis csúcsot megkerülve kezdtük a meredek ereszkedést. Itt azonban jóval kényelmesebb és szerpentinesebb volt az útvonal, mint felfele jövet. Egy sziklánál két zergét is észrevettek a gyerekek, amelyet igyekeztünk lefényképezni. Itt kijöttünk a felhőplafon alá és ismét gyönyörű látványban volt részünk dél irányban, a kanyargós Olt felé. Néhány láncos részen elővigyázatosan haladtunk, hiszen a sziklák elég nyirkosak voltak. Egyre lennebb érve az ösvényünk jóval kényelmesebbé vált és ritmusunk is felgyorsult. Kiértünk egy nagy tisztásra, közvetlenül a Stanisoara kolostor fölé, ahol megpihentünk és ettünk (750 m / 12,00 – 13,00 h). Közben gyönyörködtünk a tájban, a gyönyörű színekben és a magasodó Kozia hegységben. Egy szamár ott ólálkodott közöttünk és ételért könyörgött. A gyerekek be is etették zöldség és gyümölcs maradékokkal.

Hosszan tartó pihenő után átmentünk a Stanisoara kolostor udvarán, és piros kereszt jelzést követtünk lefele. Szép színes erdőben sétáltunk lefele, egy kis barlangnál Szent György képét fedeztük fel, amelynek üvegje össze volt törve. Egy kis emelkedő következett, hogy átkerüljünk a gerinc túloldalára, aztán egy utolsó ereszkedővel érkeztünk vissza a Turnu kolostor parkolójába az autóinkhoz (340 m / 14,45 h). Mindenkit bevárva egymástól elbúcsúztunk és pontot tettünk a túra végére.

Köszönöm mindenkinek a részvételt, nagyon jól éreztük magunkat és szeretettel várlak az elkövetkezőkben is!

Fotók itt

Kisbakancs-túra a Csókás-Veczer területen, okt 19

Jó nagy csapat verődött össze Erősd központjában, ezen a hideg októberi vasárnapon. Összesen 37-en jelentünk meg ebben a kis, eldugott falucskában, ahol alig lehetett látni helybelieket. Az elég gyengén ellátott és kellemetlen szagú boltocska forgalmá hirtelen felpezsdítettük néhány édesség vásárlásával. Miután köszöntöttem a társaságot, elindultunk a faluban hosszan lefele (500 m / 10,15 h).

Hamarosan kiérünk a faluból és az Olt mellett sétáltunk a kényelmes szekérúton. Ezen hosszabb szakasz után elhagyjuk a völgyet és szintén kényelmes emelkedőt követtünk a Baróti-hegység gerincének déli csücske felé. Mikor kiértünk a tetőre, a gyerekek nekiálltak enni, így kis pihenőt tartottunk. Utána felsétáltunk a közeli Veczer tetőre, ahol bemutattam a környék látnivalóit. A magas hegyek csúcsai felhőbe voltak burkolózva, de az alacsonyabb vidékek nagyon szépen látszottak. Sokat nem időzhettünk, mert elég hideg szél fújt, amely nemigazán tette kellemessé az ücsörgést. Kék sáv jelzésen – amely a Baróti hegység főgerincének az iránymutatója – folytattuk utunkat északnak. Érdekes gyaloglásban volt részünk, mivel egy-két dombot fel-le kellett magunk mögött hagynunk, majd egy meredekebb kapaszkodó után értkeztünk fel a Strázsa tetőre. Utána egy hasonló szakasz után máris a Barabás tető keresztje mellett pihenhettünk, ahonnan már megpillanthattuk a Bodoki-havasok gerincét és még Sepsiszentgyörgyöt is. Itt ebédszünetet tartottunk, sokan nem is ültek le, hiszen hideg idő volt (663 m / 12,45 – 13,15 h).

Ebédszünet után fel kellett kerekednünk, hiszen a szél is egyre jobban fújt. Csoportkép készítése után megkezdtük a leereszkedést Erősd felé. Kényelmes útszakaszon jövögettünk lefele, útközben nagyon hideg nyugati széllel néztünk szembe. Sok-sok galagonya volt az út mentén, amelyből lehetett lakmározni. Jónéhányan feltankoltak gombából, volt is őzláb, csiperke elég szép számban. Mielőtt beértünk volna a faluba, a felhők is kezdtek szétoszlani és a Fogarasi-havasok egy részében, majd a Jézer-Papusa hegységben lehetett gyönyörködni, ahogyan a Nap megsütötte őket. Hamarosan visszatértünk a falu szélére és egy rövid séta után máris az autóinknál álltunk (500 m / 14,00 h). Búcsúzkodás következett és mindenki elindult hazafelé e szép séta után.

Köszönöm mindenkinek, hogy együtt tölthettük ezt az októberi vasárnap egy részét és szeretettel várlak továbbra is kirándulni!

Fotók itt

VIII. Páll Endre emléktúra a Csukásban, okt 18

Sok éve járok túrázni, de nem emlékszem ilyen hideg októberre, mint amilyen most van ebben az évben. A Csukás ebben az időszakban a színes “arcát” kellene mutassa, hiszen most igazán sárgulnak a falevelek és pompás színekben tündökölnek az erdők. Hát az alsó régiókban ezt a szép színkavalkádot tapasztaltuk is, de a magasabb övezetben télies idő fogadott, bő fél méteres hóval. Nos erre fel is voltunk készülve, hiszen a Háromszéki medencéből nagyon jól látszott a hófödte Csukás.

Egykori drága barátunk emléktúráján hatan gyűltünk össze a Bratocsa hágón, amelyből fele-fele arányban voltak felnőttek és gyerekek (1273 m / 9,00 h). A gerinc irányába indultunk, kiértünk a nagy tisztásra, ahonnan örvendezhettünk az őszi tájképnek. Egy jókora kaptató után, sétaútvonal következett a Bratocsa gerincen hosszadalmasan. Útközben áfonyát és borókabogyót ettünk, amelyek teljes mértékben meg voltak érve. A táj néha-néha kitisztult előttünk, csodálatos látványt nyújtva nekünk. A hó a Tigáj-nyeregtől felfele jelent meg, kb 1750 m magasságban. Egyre fennebb kapaszkodva, már folyamatosan hóban haladtunk. A jelentős havazás eredményeképpen egy lavina útját kereszteztük, majd a csúcsra egy harántozás közepette jutottunk ki. A hó vastagsága bőségesen fél méter felett volt és ez a déli oldalon. Az északin bizonyára jóval több. Ilyen mennyiségű havat nem emlékszem, hogy láttam volna október közepén ebben a magasságban, több mint 30 év túrázás során.

A csúcsra folyamatosan érkeztek a turisták, főleg a menedékház irányából. Mi megpihentünk, elfogyasztottuk ételünket és vártunk a sorunkra, a csúcsfotóra (1954 m / 12,40 – 13,15 h). Miután végre ez is megtörtént, megkezdtük ereszkedésünket ugyanazon úton, amelyen feljöttünk. A gyerekek nagyon élvezték a havas tájat, jólesett az idei első “szánkózás”. Többször is nekimentek a hegyoldalnak, csakhogy egyet csússzanak lefele. A havas terep után kezdett szemerkélni az eső, de jó bőven, ami sikerült bennünket megáztatnia rendesen. Lefele való utunk sokkal gyorsabban sikerült, igaz a kilátás már nem volt hasonló a reggelihez. Egyszerűen ködben jutottunk le az autókhoz és örvendtünk, hogy felfele menet kihasználtuk a fotózáshoz való sokkal jobb időjárást. Szerencsésen érkeztünk vissza a Bratocsa hágóba, kissé elázva, de annál boldogabban (1273 m / 16,00 h).

Fotók itt

Keresztényhavas diákokkal, okt 5

Ebben a tanévben is újrakezdtük a Kovászna megyei Kiválósági Központ és az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki osztályának közös szervezésében a túrasorozatot, ahol diákokat viszünk túrázni. Az előző napok esős, havazós időjárásnak köszönhetően kissé kevesen jelentünk meg a túrán, de annál nagyobb elszántsággal. 2025 október 5-én vasárnap a Keresztényhavasra kirándultunk, Brassó Pojanából a Vörös úton fel a csúcsra.

Hideg, borús idő fogadott Brassó Pojána, ahová vonattal és busszal jutottunk fel Sepsiszentgyörgyről (1000 m / 8,00 h). Az előző napokon kiadósan havazott ezen tájakon, a felhők alatt húzódó sípályák fehérlettek. Az előrejelzések jelentős javulást mutattak déltől, ezért bizakodóan vágtunk neki utunknak. Piros keresztet követtük felfele, már az elejétől néhány centis vizes hóban igyekeztünk felfele. Elhagytuk a Farkasok szakadékát, majd a forrást és egyre fehérebb táj fogadott. A Ruja tisztáson már jóformán télies arcát mutatta a hegység. Kimegyünk egy meredek sípályán már összefüggő hóban, sílécek nyomait is felfedeztük, tehát a sísport szerelmesei kipróbálták az első hó nyújtotta lehetőségeket. Egy utolsó kapaszkodó után kiértünk a csúcs alá, majd a sziklás szakaszt hamarosan kimászva a csúcsra érünk (1799 m / 10,30 h).

Főleg észak és nyugat irányban volt kilátásunk, alattunk a Barcasági medencét jól megfigyelhettük és a Királykő egy részét, amikor ki-kijött a felhőkből. Sokat nem tudtunk időzni, mert nagyon csípős hideg szél fújt, ezért néhány fotó és csoportkép után megkezdtük a leereszkedést. Lemegyünk a közeli menedékházhoz felmelegedni. (1605 m / 11,00 – 12,10 h). Nagyon kevesen voltak ebben a még délelőtti órában, aztán ahogy telt-múlt az idő, kezdtek gyűlni a turisták. Az időjárás is jelentős javulásba kezdett, ottlétünk alatt kitisztult és csodálatos látványban volt részünk a Bucsecs északi részére.

Elindultunk lefele a vizes hóban, néhol 25 cm is volt ennek vastagsága. Nagyon csúszott, oda kellett figyelni minden lépésre. Lennebb már könnyebb dolgunk volt, főleg a sípályán, ahol egyszerűbben és bátrabban lehetett haladni. Letértünk a Fenyő sípálya irányába, kikerülve így Brassó Pojanát, majd a Kis Pojána érintésével a régi úton a Salamonkőhöz igyekeztünk. Ezen a szakaszon elég gyors tempóban haladtunk, de szükséges is volt, hiszen nem szerettünk volna az esti vonattal hazaérkezni. Szerencsésen leértünk a Salamonkő melletti buszállomásba, ahol pontot tettünk e nagyon vagány túra végére (600 m / 14,30 h).

Köszönöm mindenkinek a részvételt és legyünk minél többen az elkövetkező kirándulásunkon!

Fotók itt

Kisbakancs-túra a csíkszentdomokosi Várbükkre, szept 20

Pontosan két évvel ezelőtt jártam először ezen a vidéken egy vártúra alkalmával és nagyon lenyűgözött a Nagyhagymás látványa a Várbükkről. Ekkor elhatároztam, hogy többször meg szeretném még látogatni e helyet, mivel talán legszebb a kilátás az imént említett hegységre. 2025 szeptember 20-án szombaton 19-en össze is gyűltünk Csíkszentdomokos katolikus temploma mellett, igazi hűvös reggelen. Túra előtt a Márton Áron múzeumot látogattuk meg, ahol a kedves önkéntes vezetőnk a püspök rendkívülien nehéz életútját mutatta be. Ezután még elautóztunk a Vársarka alá, ahonnan a gyalogtúra indult (830 m / 11,15 h).

Rövid sétával értünk fel az egykori vár dombjára, ahol Jártó Gábor vártúra szakértő avatott bele a történelmébe. Elindultunk a gerinc felé egy széles erdei úton, mogyoróbokrok és más lombhullatók árnyékában. Később fenyveserdő kellemes övezetében sétáltunk, emelkedtünk folytonosan felfele. Nagyon sok gombát szedtünk, pöfetegek, csiperkék, őzlábak sokasága került bele tarsolyainkba. Felértünk a gerincre és csodálatosan tárult elénk a Nagyhagymás, az Egyeskő és az Öcsém fehér sziklái. Mintha kezünkkel simogathatnánk Székelyföld eme csodáját, annyira közel voltak. Kimentünk a Várbükk tetejének szomszédságába, letelepedtünk a nagy tisztásra, előttünk mint egy óriási poszter a Nagyhagymás. Ennél szebb pihenőhelyet nem is választhattunk volna (1150 m / 14,00 – 15,10 h).

Evés után kényeztettük magunkat a napsugarakkal, a gyerekek játszottak. Voltak akik egy igazi bunkert építettek fenyőágakból. Csoportkép készítése után elindultunk lefele. Könnyedén haladtunk a gyönyörű vidéken, balról a Naskalat gerince, jobbról az Olt és Maros forrásvidéke mutatott szépséges látványt. Különböző magángazdaságok mellett is elhaladtunk, ahol kutyák vicsorogtatták fogaikat és ugattak bennünket. Beereszkedtünk egy völgybe és ezen igyekeztünk lefele a Vársarka alá, ahol körutunkat befejeztük. Még egy rövid séta választott el az autónkig, amelyek közelében egy friss medveürüléket is találtunk, jelezve, hogy nemrég járt erre a tenyeres-talpas (830 m / 17,15 h).

Autóval még egy kicsit felkerültünk a gerincre, ahonnan gyönyörűen be lehetett látni a vidéket, majd egymástól elbúcsúzva hazatértünk. Köszönöm mindenkinek a részvételt, nagyon szép napnak tettünk pontot a végére.

Fotók itt

Kisbakancs-túra a Lakócán, aug 30

Csak a kisbakancs csapatunkkal már harmadik alkalommal jutottunk fel Háromszék legmagasabb pontjára a Lakócára, 2025 augusztus 30-án, szombaton. Gyönyörű nyárvégi időjárásban volt részünk egész nap, kellemes hőmérséklettel. A megfelelő kondíciók miatt is összesen 41-en gyűltünk össze az Ölyves vadászház szomszédságában, ahonnan gyalogtúránk indult (1150 m / 8,50 h).

Ez alkalommal körtúra formájában terveztük a Lakóca bejárását, tehát most a Máté Pál felé vettük az irányt. Nagyjából 3 km-t gyalogoltunk a kényelmes erdei úton, majd jobbra tértünk és egy erdészlak után következett útvonalunk nehezebb szakasza. A rengeteg málnának és áfonyának köszönhetően csapatunk jóllakott a zamatos erdei gyümölcsökből. Sietnünk nem kellett, hiszen ezt az időt is beleszámítottuk a túra útvonalába.

Egy meredek szakaszon kellett kimásznunk az elkövetkezőkben, piros pont jelzésen. Mivel jóformán jelen volt a málna az útvonalunk során, ezért még ezek a nehezebb szakaszok sem jelentettek fáradtságot. Laza iramban és sűrű pihenőkkel jutottunk fel a Kárpátok főgerincére. Elhaladtunk a menedékhely mellett és egy kerülő után már a Lakóca tetején álltunk (1777 m / 13,15 – 14,50 h). Itt még be lehetett lakmározni vörös áfonyából is, mielőtt lepihentünk volna. Volt aki árnyékot keresett, de jónéhányan a Nap sugaraival kényeztették magukat. A gyerekek nagyrészének az aktív pihenés jelentette a kikapcsolódást, hiszen ide-oda futkorásztak, erdőben építkeztek. Jóformán a másfél órai ottlétünk alatt meg sem álltak.

Indulás előtt csoportképet készítettünk és beazonosítottuk körbe-körbe a hegyeket, medencéket, de még halványan Sepsiszentgyörgy városát is. Lefele jövet a klasszikus útvonalon ereszkedtünk, kék pont jelzésen. Benéztünk a csúcs alatti menedékhelyre, amelynek fekhelyein ismét matracokat találunk sajnálatos módon. Ezek egyáltalán nem higiénikusak, hiszen hamar koszolódnak és nincs helye a hegyi menedékekben. Jó volna elszállítani őket, míg az erdők megtelnek koszos matracokkal. A Köves gerincen ereszkedtünk lefele, itt is a málna evése volt a fő sláger. Egy vékony forrás pici vizéből oltotta szomját akinek kimerült a készlete. Mindezekután kiérünk egy nagy tisztásra és ennek széléből már párszáz méter választott el az Ölyvestől, vagyis körtúránk végétől. Az itteni csordogáló forrás igen népszerű volt csapatunk körében, majd egymástól elbúcsúztunk a mihamarabbi viszontlátás reményében (1150 m / 17,30 h).

Köszönöm mindannyiatoknak részvételt, örvendek, hogy együtt tölthettük e szép napot!

Fotók itt

Kisbakancs-túra a Szentkertbe, júl 26

Igazi forró nyári napon kirándultunk a Bodoki-havasok lábánál, éspedig Csernáton vonzáskörében. 2025 július 26-án szombaton az Ika várának tövében parkoltuk le autóinkat és készülődtünk a túrára (610 m / 9,00 h). Összesen 17-en gyűltünk össze és a túraismertető után elindultunk fel a várhoz. Jó kapaszkodó után meg is érkeztünk és be is tudtunk menni a felujított toronyba, ahonnan gyönyörű szép kilátás volt a környékre. Visszajöttünk a völgybe és széles erdei úton sétáltunk tovább. Mivel ezelőtt 3 évvel jártam a Szentkertnél, ezért a digitális térkép nagyon jó segítséget szolgált. Az erdőbe beérve, az árnyékban fellélegezhettünk. A hőség egyre nagyobb volt, a fák között könnyedén elviseltük gyaloglás közben. Egy szép tisztásra kiérve jutottunk el a Szentkertbe, ahol egy nagy kereszt jelzi az egykori búcsúhelyet. A kereszt háta mögötti erdőben rátaláltunk a pálos rendi kolostor romjaira, ahol letelepedtünk és elfogyasztottuk az elemózsiánkat (800 m / 10,40 – 11,50 h). Jól elhúztuk az ebédünket, hiszen árnyékban voltunk. Ezalatt a gyerekek fából, kövekből építettek, teljesen elfoglalták magukat.

A Szentkerttől egy kis kerülőt tettünk az erdőben, majd a Csókás feredő felé vettük az irányt. Kis ereszkedő következett, majd egy enyhe emelkedő. A tisztásokon tűző Nap sugarai követtek, alig vártuk az erdő árnyékát. Hamarosan megérkeztünk a volt feredőhöz, amely lesújtó látvánnyal fogadott. A tetőzet teljesen beomolva, használhatatlan állapotban van a Csókás. Egykor még jól megmártóztunk a hideg, kénes vízben, most szomorúan le kellett mondanunk róla (790 m / 12,40 h).

Na de tudtuk, hogy a visszatérő úton a Malom feredő jó állapotban van, úgyhogy igyekeztünk oda. Leértünk a Nagy-patak völgyébe és az úton masíroztunk visszafelé. Nagy hőségben, még a szél sem rebbent. A feredő előtt betértünk a Malomkertbe, amely nem volt hivatalosan nyitva, de így is szívesen fogadtak. Bemutatták az egész épületegyüttest a csodás szobáival és természetesen a malmot is. Megkínáltak hűsítővel, vízzel, kávéval, kürtőskaláccsal, ezeket bent fogyasztottuk a felújított hűvös csűrben. A gyerekek kint játszottak a vízben, alig lehetett elhozni őket, pedig egy órát is eltöltöttünk. Megköszönve a szíves vendéglátást, elmentünk a Malom feredőhöz, ahol gyalogtúránkat zártuk, hiszen innen egy pár lépésre voltak az autóink (610 m / 15,00 h). Hát mondanom sem kell, hogy kihasználtuk a hideg vizes medence által nyújtott élvezetet és kedvünkre fürödtünk. Miután kipihentük az út fáradalmait, mindannyian hazatértünk.

Köszönöm szépen, hogy eljöttetek a kirándulásra és együtt lehettünk ezen a nyári napon. Nagyon jól éreztem magam veletek, a gyerekek is szemmelláthatóan jól szórakoztak. Kívánok szép nyarat továbbra is!

Fotók itt