Május 5-én, vasárnap, 35 személy gyűlt össze a tusnádfürdői vasútállomás
mellett, indulásra készen. A fent említett személyek közül 16 gyerek volt. A
közepesen nehéz kategóriájú túra azonban jóval nehezebbnek bizonyult, főleg az
útszakasz utolsó része miatt. A Piliske vadászház – Torony-kövek jelzetlen
szakasza az utóbbi két évben (amikor utoljára ott jártam) nagyon tönkrement, az
akkor még járható ösvényt tönkretették az erdőkitermeléssel, ennek köszönhetően
az otthagyott faágak és gaz is annyira felvette, hogy csak megrögzött-, jól
betanult turisták mehetnek végig rajta. A Torony-kövek környékén található kék
háromszög jelzés sincs jobb helyzetben, hatalmas kidőlt fák zárják az ösvényt,
szinte lehetetlenné téve ezek átmászását. Erre a beszámoló végén még kitérek. Úgyhogy
aki a közeljövőben a Piliskére készül,
inkább a völgyön felvezető út ajánlott.
Kellemes vasárnapi reggelen indultunk tehát a vasútállomástól egy kényelmes
erdőkitermelő úton a Nagy Sólyomkő irányába (650 m / 9,40 h). Lezser fél órás
séta után megtaláltuk a piros háromszög jelzést, amely felvezet a szikla
tetejére. A nagyon meredek oldalt könnyítette a viszonlyag jó állapotú
szerpentines ösvény. Hosszú kígyózó sor alakult ki az erdőben, nagyon jól
haladtunk, főleg a gyerekek tele voltak energiával. Főleg elől sokszor kellett
figyelmeztetni, hogy ne menjenek messzire. Sok idő nem is kellett a 200 m-es
szint leküzdéséhez, hamarosan a Nagy Sólyomkő tetején állhattunk. Itt
fényképezésre is sor került, majd a reggeli elfogyasztása volt a fő téma (850 m
/ 10,45-11,15 h).
A pihenés és energiafeltöltés után a Dél-Hargita főgerince felé vettük az
irányt egy jelzetlen gerincösvényen. Meredek szakaszok tarkították utunkat, de
tiszta-, jól követhető ösvény állt rendelkezésünkre. Az elől velem együtt
haladó gyerekek meglepően jó formában voltak, egy-egy szakaszt ki is szaladtak.
Többször elhangzott „ezt is kimásszuk”, „ezt is leküzdjük” kijelentések, ami
egy vasakaratú gyerekre utal.
Minél fennebb jártunk, az emelkedők is kezdtek enyhülni, majd átalakult egy
kellemes sétává. El is értük a Dél-Hargita gerincét, a kék sáv jelzést. A
gerincúton északra vettük az irányt és az útmelletti forrásból vizet vettünk. Alig
10 percre innen elértük a Piliske vadászházat, amelynek mindenki szemmel láthatóan
örült (1250 m / 14,00 – 15,45 h). A szépen helyrehozott, takaros, tiszta házikó
mellett letelepedtünk és készítettük az ebédünket. A felnőttek a
szalonna-kolbász és egyebek sütésével voltak elfoglalva, a gyerekek főleg a ház
körül különböző játékokat találtak ki és azokat űzték nagy lelkendezéssel.
Mintha az erdészház erre a kis időre átváltozott volna a kisiskolások
intézményévé, olyan volt a hangulat. Evés után mindenki a számára
legkellemesebb pihenőformát választotta, majd eljött az idő a csoportkép
készítésére és az indulásra. Szinte fájt otthagyni azt a kellemes környezetet,
nem volt a legjobb megszakítani a gyerekeket a játszódásukból, de indulni
kellett.
A házikótól ismét jelzetlen ösvényen indultunk a Torony-kövek felé. Nagy
vulkanikus köveken egyelőre felfele mentünk a mellékgerincen. Még ez lett volna
a kisebb probléma. Két-három csúcs után következett az ereszkedő, de itt
kezdődött a kálvária. Főleg a menetirányunk balodalán erdőkitermelések voltak. Itt
kellett volna legyen az ösvényünk is, persze ezt már tönkretették. Sok kidőlt
fát (biztosan gyengébb minőségüt) nem szállítottak el, ezeken nagyon nehéz volt
az átkelés. A levágott ágakat is otthagyták, semmit nem pucoltak el. Ezeket a
gaz felvette és keményen utat kellett törjünk magunknak. Szerencsére az irányt
jól ismertem, mivel többször jártam ott, így az eltévedés veszélye nem állt
fenn. Minél lennebb érve egyre meredekebbé vált az utunk. Az általam ismert
ösvény nagyon elciheresedett, így követtük a gerincélt, de itt sem volt
leányálom haladni. A velem elől haladó gyerekek azonban felülmúltak minden
képzeletet. Semmilyen zokszó nem volt, sőt egy hatalmas kalandnak vették az
egészet.
Megérkeztünk a Torony-kövek melletti kék háromszög jelzett ösvényre.
Gondoltam, hogy jelzett ösvény lévén, nem lesznek ilyen problémák. Tévedtem,
hiszen itt ugyanúgy szinte azokkal a gondokkal küzködtünk. Főleg az útszakasz
középső és alsó szakaszán. A gyerekek azonban hősök voltak, hiszen most is ismételték
az „ezt is leküzdjük”, „ezt is átmásszuk” jelszavakat és megszületett egy újabb
kijelentés is „mi vagyunk a túlélők”. Mondanom sem kell, hogy megérdemelnének
minden kitüntetést, ahogyan bizonyították az állóképességüket.
Végre valahára leértünk a völgybe és egyben az autópályához hasonlítható erdőkitermelő
útra. Innen már besétálhattunk a közelben levő Tusnádfürdőre és annak
vasútállomására (650 m / 20,15h).
Hála Istennek a túrán nem történt különösebb baj, mindenki a ciherben való
küzdésének köszönhetően kisebb-nagyobb karcolásokat vihetett haza „emlékül”.
Inkább a szülők mintsem a gyerekek voltak elfáradva, ez érthető is, hiszen ők
voltak azok akik nagyon oda kellett figyeljenek kicsinyeikre.
Ezúton is szeretnék elnézést kérni mindenkitől e kellemetlenségekért és a
közeljövőben jobban odafigyelek az útvonal előállításakor. Még most is a
fülemben cseng a „MI VAGYUNK A TÚLÉLŐK !” jelszó és ez igaz is. E túrán
mindenki egy-egy túlélő és hős címmel gazdagodott.
Fotók:
