Predeál és Azuga között, szept 29

Már többször is megjártuk magunkat Predeál és Azuga környékén található dombokon, sőt minden évszakban is felfedeztük a természet szépségeit e vidéken. 2024 szeptember 28-án szombaton is errefelé terveztük túránkat, de most különlegesebb módon, hiszen a Székely Mikó Kollégium tucatnyi tizedikes diákjai is részt vettek a kiránduláson.

Vonatos utazásunk Predeálig tartott, majd az összesen 16 fős csapattal taxival szeltük át a várost egészen a Cioplea-ig. Kellemes idővel és tiszta égbolttal fogadott ez a szeptember végi nap. Predeál végéből karnyújtásnyira látszott a Nagykőhavas és Keresztényhavas, de a Bucsecs északi része is szépen tornyosult az ég felé. Eleinte egy kényelmes emelkedőt követtünk a fenyvesben, majd délnek fordulva széles erdei ösvényen érkeztünk meg az egykori határt képező kőhöz. Csoportkép készítése után utunkat lefele folytattuk, az erdőben meglepően sok légyölő galócát vettünk szemügyre, egy kicsit bánkódtunk, hogy ehető gombával nem találkoztunk ennyire gyakran, mint ezekkel a fogyaszthatatlan, de annál látványosabb példányokkal. Az ereszkedő után újabb emelkedőt követtünk, majd a Kakas-sípálya meredek szakaszán jutottunk fel a Clabucet felvonó felső állomásához. Hát gyönyörű látvány fogadott, főleg a Bucsecs hegység panorámája bűvölt el már nem tudom hányadszorra. Mivel még a Nap kedvezően sütötte a hegység északkeleti oldalát, ezért minden részlet pontosan kivehető volt. Igyekeztünk is megörökíteni e nem mindennapi látványt. A dombtetőre kiülve megpihentünk és falatoztunk.

Folytattuk utunkat a Garbova menedékházhoz, ahová ismét egy ereszkedőt követően jutottunk el. Néhány pillanatra leültünk a ház teraszára, majd utolsó emelkedőnk következett a Bikahavas tetejéig. Szeptember végét meghazudtoló meleget sütött a Nap fejünk búbjára. Felérve a tetőre, szerencsére egy lenge fuvallat fogadott bennünket. Ez nagyon jól esett és mivel felérkeztünk a túránk legmagasabb pontjára, ismét pihenésre hajtottuk testünket, kényeztetve magunkat a kellemes idővel. Indulás előtt csoportképet készítettünk és beazonosítottuk körbe-kereken a látnivalókat.

Egy nagyon meredek útszakaszon ereszkedtünk lefele, majd a végére egyre megenyhült dőlésszögű ösvényen jutottunk le Azugára. Mivel vonatunkig bőséges idővel rendelkeztünk, ezért egy hangulatos udvarban töltöttük időnket, hűsítő mellett. Hazafele vonatos utazással tettünk pontot a nap végére. Kedves és kirándulni vágyakozó diákokkal kész öröm volt a túrázás.

Fotók  itt

A Bodza fordulóján, szept 22

2024 szeptember 22-én vasárnap a Bodza-folyó fordulatánál található, 5 km hosszúságú tanösvényt jártuk le, gyönyörű őszi napon. A Kovászna megyei hegyimentők által kialakított útvonalon betekintést nyerhetünk az erdő világáról, a legelőkön való gazdálkodásról és a környék érdekességeiről. Bárki által bejárható, a jelzések jó állapotban vannak, noha egyes helyeken körültekintést igényel. A Piatra Secuiului (865 m) elnevézésű csúcsról csodálatos kilátásban volt részünk a Csukás és a Szilon-havas irányába. Igaz, a déli napfény szeptemberben nem igazán kedvezett a fotózáshoz, hiszen szemből sütött, de így is szemügyre tudtuk venni erről a számunkra eddig ismeretlen helyről. Végig kényelmes útvonalat követtünk úgy a kaszálók szélén, mint a hatalmas fenyveserdőkben. A túra végén kénes vízű forrás mellett haladtunk el, ebből most nem kóstoltunk, hiszen nagyon gyengén csordogált és más emberek is épp töltötték a palackokat. A tanösvény kiinduló- és érkezési pontjánál két más körtúraútvonal térképét is megtalálhatjuk, amelyet jóformán minden évszakban lejárhatunk.

A kirándulásunk után megnéztük a Bodzavám településen található bölényrezervátumot, ahol az állatok megfigyelése mellett, játszótéren is tölthette idejét Csongi. Majd az Üvöltő-vízesés érdekes vizlefojását figyeltük meg, vastag mésztufa lerakódást képezve az idők során.

Tartalmas és kellemes napot töltöttünk Bodza vidékén, a csillagászati ősz első napján.

Fotók itt

Brassó Pojanától Alsó Tömösig, szept 15

Egy nagyon csapadékos nap után gyönyörűen kisütött a Nap 2024 szeptember 15-én, vasárnap. Egyértelműen érdemes volt kimozdulni a természetbe e hűvös időben, a nyári melegek után. Autóbusszal mentünk fel Brassó Pojanába, ahonnan túraútvonalunk indult (1000 m / 11,00 h).

Tervünk feljutni a Tejkő barlanghoz, majd leereszkedni Alsó Tömösre. Ez egy szép erdei kirándulás nem sok szintkülönbséggel és csekély távolsággal. Kilátásban nem bővelkedő útvonal, azonban az erdő annál kellemesebb gyaloglásban részesít. A buszállomástól végig megyünk Brassó Pojanán egy bővízű forrásig, a Schmautz-völgy aljáig. Itt véget ért az aszfaltos utunk és egy meredekebb szakasz következett az imént említett szűk völgyben. Friss erővel problémák nélkül értünk fel a Drester tisztásra, kék pont turistajelzést követve (1300 m / 12,00 h). A kis tisztást fenyőfák kezdik felnőni, lehetséges, hogy idővel beerdősödik a vidék.

Pihenés nélkül folytattuk utunkat immár sokkal kényelmesebb szakaszon a közelben levő Tejkő barlangig. Elérkezünk a barlang szájához, elővesszük fényforrásainkat és bemegyünk (1350 m / 12,20 h). A 175 m hosszú barlang érdekessége a falán jelenlevő lublinit (puha, fehér, finomszemcsés kalcit), amelyen a vízcseppek csillagokként csillogtak a fejlámpa fényénél. A barlang könnyen járhatósága miatt, hamar visszatértünk a külvilágba és folytattuk utunkat. Valami naposabb helyet kerestünk ebédünk elfogyasztására. Ezt meg is találtuk azon a ponton, ahol a mellékgerincútról készültünk letérni a Nagy Lámba völgye irányába (1450 m / 13,15 – 13,45 h).

Pontosan az ösvényben ebédeltünk, ott sütött legjobban a Nap. Aztán amikor felhők gyülekeztek fölénk, jobbnak láttuk az indulást, hiszen lényegesen lehűlt a levegő. Kék kereszt jelzésen kezdtük meg az ereszkedést a Nagy Lámba völgyébe. Eleinte nagyon meredek szakaszon, jóformán szaladtunk lefele. Meg-megálltunk, figyelőztünk, hallgatóztunk és szarvasbőgést hallottunk a távolból. Ezt a “muzsikát” elég sokáig figyeltük mindaddig amíg le nem értünk a völgy aljába. A meredek szakasznak vége volt, felszusszanhattunk amikor az erdőkitermelő kényelmes útjára léptünk. A csörgedező patak mellett, keskeny és vad völgyben jövögettünk, aztán néhány embermagasságú csalántól “felfrissülve” beérkeztünk Alsó Tömös első házaihoz, majd végigmenve és a vasutat keresztezve érkeztünk a túra végpontjához (700 m / 15,30 h). Autóbusszal tértünk vissza Brassó állomásához, ahol autónk várt ránk.

Nagyon kellemes és csodálatos kirándulásban volt részünk az őszi hónapok első napjainban.

Fotók itt

Báj-havas gerincén, szept 1

A Prahova völgye választja el egymástól a két különböző hegységet: Bucsecs és Báj-havas. Az előbbiben már megszámlálhatatlanul sokszor jártam, az utóbbiban csak alig néhányszor. Pedig ugyanúgy elérhető, sőt, a terep jóval könnyebb mint a sziklás oldalú szomszédjánál. És igen, a kilátás, a panoráma sokkal szebb mint a Bucsecsről fényképezett táj. Eljött az ideje tehát, hogy végigballagjunk a Báj-havas gerincének egy nagyobb részén és rácsodáljunk a szomszédos Bucsecs-hegység sziklás falaira.

2024 szeptember első napján vonattal utaztunk Azugára. A vasútállomástól bő háromnegyed órát gyalogoltunk a libegő alsó állomásáig, majd azzal “repültünk” fel a hegység egyik északnyugati mellékgerincére, megspórolva 600 m szintemelkedést. Így aztán friss erővel vághattunk neki túraútvonalunknak dél irányban (1520 m / 9,00 h). Szép időre vol kilátás, azonban helyenként igen erős szelet fogtunk ki. Gyephavason meneteltünk már indulástól, folyamatosan – de enyhén – emelkedtünk egyre magasabbra. Elég hamar, de tőlünk nagyon távol látszódott a Báj-havas legmagasabb csúcsa, ahová eljutni szándékoztunk. Gyaloglásunk izgalommentes volt, hiszen széles és jól kijárt utat követtünk, jó minőségű turistajelzéssel. A kilátás pazar volt, fejünket többnyire jobbra fordítottuk és még menés közben figyeltük a napsütötte Bucsecs oldalát. Természetesen igyekeztünk a legjobb fotókat készíteni távolról és közelítve is. A kilátás mellett finomra érett áfonyákkal kényeztettük magunkat, ez néha lelassította előrehaladásunkat, habár sietségre nem volt okunk. A szél néha jó keményen odatekert nekünk, sokszor megtántorított az erejével, de ezt inkább jó mókának vettük. Ilyen csodálatos körülmények között értünk fel a Báj-havas csúcsára, ahol csúcsfotó után megpihentünk ebédelni (1895 m / 11,50 – 12,45 h)

Egy szélvédett helyen töltöttük pihenőnket közvetlenül a csúcs alatt. A közeli juhnyáj egyik kutyája közelünkbe telepedett némi elemózsia reményében. Ezt két szelet kenyérrel beetettük, remélve, hogy az arrébb lustálkodó tíz társát valahogy lebeszéli a ránk való támadásról. Nos ezt nem tette meg, de a pásztor készségesen lecsitítorra kutyáit, úgyhogy gond nélkül átsétáltunk közöttük. Főgerincen folytattuk utunkat a szeles időben. Nyugatra maradt a Bucsecs panorámája, északra és keletre a Csukás, Nagykő- és Keresztényhavas, illetve a Grohotis és a Német-havas látványába gyönyörködhettünk. Itt már többnyire lefele meneteltünk, az áfonyák is elfogytak, úgyhogy gyorsabban haladtunk. A Piscul Cainelui csúcsa alatt hagytuk el a főgerincet és Szinaja felé vettük utunkat a kék pont jelzésen. Meredekebb ereszkedésnél gurulva is lehetett a szintet leküzdeni, ahogyan ezt bizonyították Csongi és Enikő. A gyephavast elhagyva betértünk az erdőbe és hamarosan a kényelmes út után egy roppant meredek ereszkedőben volt részünk a Piscul Cainelui volt menedékházáig. Most magánkézen van, nem megközelíthető. Semmilyen szerpentin nincs kialakítva, hanem egyenesen lefele vezetett utunk. Ennek köszönhetően hamar elértük a volt menedékház környékét. Innen már kényelmes, kavicsos úton pontosan Szinajára érkeztünk, a vasútállomás közelébe. Mivel nem siettünk ezért túránkat egy kis kitérővel zártuk a kedvenc cukrászdánkban, ahol mindenki jókedvvel fogyaszthatta saját jutifalatját a 20 km-es kirándulásunkat követően (800 m / 16,30 h). Köszönöm a túrán való részvételt!

Fotók  itt

Túra a Piatra Arsă törpefenyveséhez, aug 25

2024 augusztus 25-én vasárnap a Bucsecs hegység délkeleti oldalához kirándultunk. Célunk volt feljutni a Piatra Arsă környékén található törpefenyveshez. Vonatos utazásunkat követően Busteniből indultunk (800 m / 8,30 h). Végigtapostunk a városon, elhaladtunk a felvonó háza mellett, közben tekintetünket az előttünk hatalmasodó sziklatömbökre emeltük. A kék háromszög jelzésű Jepii Mari útvonalat választottuk a felmenetelhez, azonban előtte egy kis kitérőt tettünk az Üvöltő-vízesés (Urlătoarea) meglátogatása miatt a piros pont turistajelzésen. Kicsit felfrissültünk a vízesés zuhataga mellett, hideg vízpárát ontva ránk. Ezek után egy összekötő ösvényen jutottunk fel az eredeti ösvényünkbe, amely a Bucsecs platójára vezet fel.

Szerpentines ösvényt követtünk a hatalmas erdőben, emiatt szinte észrevétlenül kerültünk egyre magasabbra, különleges erőkifejtés nélkül. Néha az erdőből gyönyörű rálátásunk volt a Claia Mare sziklafal déli oldalára, illetve Busteni városára és háttérben a Báj-havas, Nagykőhavas és a Csukás ormaira. Minél fennebb érve a szerpentinek kezdtek gyakrabbak lenni, a vegyes erdőt többnyire vörösfenyő váltotta fel. Kiértünk aztán az erdős részből, a törpefenyők hazájába, eleinte sziklás terepen folytattuk utunkat. Itt kábelek segítik az előrehaladást, habár szerintem semmi szükség nincs rájuk az ösvény szélessége miatt is. A sziklás szakasz után ösvényünk teljes mértékben a törpefenyők között kanyarodott egészen a Kutatók házáig (Casa Naturaliștilor), amely szebb időket élt meg fél évszázaddal ezelőtt a Bukaresti Egyetem biológusaival, kutatóival együtt. Itt letelepedtünk egy törpefenyő árnyékába, hogy megpihenjünk és falatozzunk (1970 m / 12,50 – 13,30 h).

Pihenés után jóval könnyebb útvonal következett – jóformán sétaút – a Piatra Arsă sportkomplexumig. Hatalmas törpefenyőerdőben követtük ösvényünket, különben ez lenne Európa legnagyobb törpefenyő rezervátuma. A szálloda vendéglőjénél betértünk egy hűsítőre, majd folytattuk utunkat Szinaja felé, immár kék sáv jelzésen. A szállodánál megfigyeltük a rengeteg autót amelyeket leparkoltak a hegység platóján, ez az aszfaltos útnak köszönhető.

Ha eddig folyamatosan felfele jöttünk, most kitartóan lefele vezetett utunk a végcélig. Eleinte gyephavason haladtunk, közben megjelent lábunk alatt Szinaja városa, ahová igyekeztünk. A gyephavast erdei ösvény váltotta fel, vörösfenyő, lucfenyő majd vegyes erdőben ereszkedtünk széles szerpentineken. A meleg ellen nagyon kellemes volt erdőben gyalogolni, kifejezetten jól esett nekünk. Sok-sok szerpentint követően a Királyi Esztena tisztására érkeztünk (Poiana Stânii), ahová előszeretettel járt annak idején a megkoronázott személyiség társaságával. Kikövezett keskeny ösvény vezet fel a városból ide, most mi ezen ereszkedtünk le. Többször jártunk ezen az útszakaszon, de mindig érdekesnek tartom ennek bejárását.

Beérünk Szinaja szélére és katonás módon trappoltunk végig a városon, aszfaltos úton és sok lépcsőn való ereszkedés után szerencsésen megérkeztünk a vasútállomásra (750 m / 18,00 h). Külön gratuláció a 8 éves Csonginak, aki kezd a magashegyek világával megismerkedni.

Fotók itt

Két nap a Vargyasi szorosban, júl 20-21

2024 július 20-21 közötti hétvégét töltöttük a csodálatos Vargyasi szorosban. Autóval Homoródalmás felől közelítettük meg a Vargyas patakát, majd egy parkolóban hagytuk a járművet. Sárga sáv jelzésen jutottunk el a közelben levő Kőmezőre, ahol a kialakított menedékhelyen szándékoztunk eltölteni az éjszakát. Kellemes idő volt, de késő délutánra esőt jeleztek, ezért jónak láttuk mihamarabb felmenni a Felső Mál tetejére. Csomagjainkat a házikóban hagytuk, így lezseren vágtunk neki a domboldalnak. Először a felettünk levő kilátóhoz mentünk, a táj megfigyelése közben egy jókora zöld gyíkot is fényképeztünk. Innen magas fűben a Tatárkápolnához mentünk, ahol a fák alatt kissé megpihentünk. Tovább folytattuk a magas fűben utunkat, majd jobbra kanyarodva megtaláltuk a piros háromszög jelzést, amely a csúcsra vezetett. Meredek kapaszkodót követtünk az erdőben, majd a tetőn előjöttünk a csúcs szélére, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt Vargyas irányába.

Ugyanazt az utat követtük visszafele a menedékhelyig, ahol gyorsan gyűjtöttünk némi fát elemózsiánk megsütéséhez. Szó szerint kellett sietnünk a tűzrakással is, mert gyülekeztek a felhők a fejünk felett. Mire megsütöttünk mindent, erős szél kezdett fújni, kövér fellegeket hozva. Épp elfogyasztottuk az ételünket, arra be is menekültünk a házba, mivel jókora eső lett. Soká azonban nem tartott, a párás időnek köszönhetően érdekes módon vonultak a fellegek a szoros felett, amit természetesen megörökítettünk. Estére bevonultunk a házba, elaludtunk, közben egész éjjel kitartóan esett.

Reggelre kellemes idő fogadott, megreggeliztünk a ház melletti nagy asztalnál és indultunk tovább. A Farkasok ösvényén jöttünk le a szorosba, majd a patak mellett felfele vettük az irányt. Mivel esős időt jeleztek, ezért nem volt sok látogató a szorosban, amelynek szerfelett örvendtünk. Felmentünk az Orbán Balázs-barlang szájáig, majd a Lócsűrbe is belátogattunk egy fejlámpa fényénél. Denevéreket is sikerült megfigyelnünk kis barlangászásunk során. Ezekután teljesen végigmentünk a szoroson, sok-sok hídon átkelve. A Vörös szikláknál kis pihenőt tartottunk a patak mellett, ahol lábat is lehetett áztatni. Szerencsésen értünk vissza az autóhoz, megúsztuk csepp eső nélkül.

Hazafele felkanyarodtunk Lövéte felé, ahol az Asszonybosszantó csárdában fogyasztottuk el hűsítőnket.

Fotók itt

X. Kovács István-emléktúra a Fogarasi havasokban, júl 14

Kora reggel autóztunk Felek (Avrig) irányába, majd onnan tovább a Német tisztásig folytattuk, ahol leparkoltuk járgányainkat (740 m / 7,00 h). 2024 július 14-én vasárnap, összesen 17-en jelentünk meg a túra kiindulópontján, ahol a sepsiszentgyörgyieken kívül voltak Csíkból és Gyergyóból is. Az elmúlt napokban jegyzett hőség a magashegyeket sem kímélte, ez be is bizonyosodott a kirándulás során.

Miután megvolt a csapat köszöntése, elhangzott néhány mondatban a néhai Kovács Pityu barátunk bemutatása. A Háromszéki EKE oszlopos tagja volt egészen a 2014-ben bekövetkezett haláláig. A nagy tapasztalattal rendelkező túratársat, túravezetőt, barátot egy súlyos betegség következtében veszítettük el. Sokat köszönhetünk mindannyian Neki, hiszen tudását átadta az Őt követő generációnak, így jóval könnyebb volt elsajátítani a magas hegyek – és nemcsak – bejárásának fortélyait, téli és nyári körülmények között.

A Német tisztáson található panzió mellől indultunk. Mivel a patak közvetlen közelében gyalogoltunk, itt még élvezhettük a hűvös levegőt. Hamarosan azonban elhagytuk a patakvölgyte és meredeken kezdtünk felfele kapszkodni az erdőben. Tikkasztó meleg volt már ebben a korai órában is, márcsak néhány felhőben reménykedtünk, amely egyelőre még nem mutatkozott. A meleg időjárás ellenére nagyon jól mozogtunk. Az erdei ösvény után, a menedékház alatt szerpentineken emelkedünk felfele. Most már a fák sem nyújtottak árnyékot, így egyre jobban éreztük a Nap melegét. Meglepetésünkre a keskeny ösvény teljes hosszában le volt kaszálva, így lényegesen könnyebben tájékozódtunk és haladtunk. A turistajelzések is mostanában voltak lefestve, úgyhogy látszik a környéken való munkálkodás.

Megérkezünk a Barkács (Bârcaciu) menedékházhoz (1550 m / 9,00 – 9,45 h). Kiülünk a menedékház előtti padokra, reggeliztünk, pihentünk. Nagy bögrében lehet fogyasztani kávét és sörös korsóban árulják a finom teát. Megérdemelt pihenő után elindultunk a kék pont jelzésen a Feleki-tó felé. Ismét erdőben haladunk, amely megkímélt a napsugaraktól. Egy emelkedő után azonban jókora szintet ereszkedünk a patak medréig. Ezt az úgymond elvesztett szintet kellett visszapótolni két glaciális lépcső alatt a Feleki tóig. Egyre lassabban haladtunk a tűző Nap melegében. Szerencsénkre néhány felhő is megérkezett és közben árnyékot vetett fejünk főlé. Ez kimondottan jól esett. A szél azonban nagyon lusta volt, nem akart meglebbenni sem.

Felértünk a Feleki-tó partjára, ahol megpihentünk a víz tükre mellett (2007 m / 12,50 – 13,30 h). Itt már érződött a hűvösebb levegő, ki is használtuk ezt pihenéssel, fotózással. A főgerincjelzésen folytattuk utunkat a piros sávon, keleti irányban. Enyhe emelkedőben volt részünk, néhány kitettebb szakaszokkal a Gârbova nyugati nyergéig. Innen kikerültük az ugyanazon nevű csúcsot és megérkeztünk a keleti nyeregbe. Egy utolsó kapaszkodó választott el a Létrás (Scara) csúcstól, amelyet problémák nélkül értünk el (2306 m / 14,30 – 15,30). A túránk legmagasabb pontján kifeküdtünk pihenni, falatozni. Déli irányban esőfelhők vonultak, dörgések hallatszottak, de a mi helyzetünket nem fenyegették.

Márcsak lefele kellett haladnunk a hegy tetejéről egészen a túra végéig. Első fázisban a Scărișoara mellékgerincén erszkedtünk le, majd egy áfonyáson keresztül érkeztünk vissza a Barkács menedékházhoz, útközben rengeteg áfonyát zabálva be (1550 m / 16,45 – 17,50 h). Nem siettünk, kihasználtuk pihenéssel a menedékház előtti téren található pihenőpadokon, közben finom teát szürcsölve. Az utunk utolsó szakasza ugyanaz volt mint felfele, szerencsésen visszaérkeztünk az autókhoz, feltöltődve szebbnél szebb élményekkel. A patakban való mosakodás nagyon jól esett, teljesen elfeledtette velünk az út fáradalmait (740 m / 19,10 h).

Köszönöm a nagyon jó társaságot, örvendek, hogy együtt lehettünk ezen az emléktúrán.

Fotók itt