2020. július 15., szerda

Családi hétvége Dobrudzsában, júl 10-12

Nem egy ismeretlen helyet választottunk e hétvégére, hiszen már jómagam negyedszer jártam ezen a tájon, illetve még családi státusban is voltam, amikor kislányunk még a két évét sem töltötte be. Újra eszünkbe jutott a dobrudzsai különleges táj, a Măcin-hegység csodálatos alakzata.

A túrát nem előzte meg különlegesebb tervezés, nagyjából mindent tudtunk a szálláshelyünkről, túraútvonalunkról. Jóformán nem is kellett sokat gondolkodni, hiszen a kimondottani ott tartózkodásunk egy napra szólt.

Pénteken, 2020 július 10-én 15 órakor indultunk itthonról. Autónkkal Kézdivásárhely irányába mentünk, majd Ozsdolánál hágtunk fel a Keleti Kárpátok főgerincére. Ezek után a Vráncsa-hegység hosszú völgyeiben való leereszkedés után értük el Foksány vidékét. Rengeteg szerpentin, éles kanyar jellemzi ezt az útszakaszt, de csodálatos tájakon vezet végig. A Háromszéki-havasok fenyveseit és kopár magaslatait figyelhetjük meg, majd a Vráncsa-hegység meredeken mély vad völgyeit. Az útszakasz végén Foksány híres bortermő vidékén jártunk.

Foksány környékén kezdődik a végelláthatatlan sík terep. Amerre szem lát csak mező. Szomorúan tapasztaltuk, hogy a Brăiláig vezető műút szélén sokkal több a parlagon hagyott terület, mint a megmunkált termőföld. Gondolom ez az öntözőberendezések hiánya miatt van, látszik is ahogyan sok helyen az elsivatagosodás az úr. Foksány – Brăila között keskenyebbnek tűnt a műút, sok helyen foltozva van, nagyon egyenlőtlenül jár rajta a jármű.

Brăilában értünk a Duna partjára. A kompra nagyon keveset kellett várnunk, félóránként több hajó szállít át különböző járműveket és embereket. 23 lejt fizettünk összesen az átkelésre, hamarosan a kompról élvezve a számunkra különleges élményt. Átkelés közben megfigyeltük a sirályokat, vadkacsákat és élveztük a széles Dunát. Épp visszaemlékeztünk a tavalyi évre, amikor a németországi Fekete erdőben e folyam forrásánál ittuk a finom hideg vizet. Sajnos a tisztasága itt pont az ellentétes póluson van, hiszen több műanyagpalackot is láttunk a vízben, illetve szemünk láttára is eregették bele egyesek a cigarettacsikkeket.

A Duna túloldalán ismét egy rövidet autóztunk - immár a Măcin-hegység lábánál - míg Greci településre beértünk. 20 óra 30 perckor érkeztünk meg a Turtle kempingbe, 280 km, 5 és fél óra autózás után. Nagyon kellemes fogadtatásban volt részünk. A kemping a falu bejáratánál helyezkedik el, egy kis gyümölcsösben. Van ott cseresznye, meggy, dió, alma, körte, szilva, barack, szőlő, természetesen mindegyik a maga idejében teremve. A kert végében rengeteg háziállat futkorászott a gyerekek örömére. Aztán a rengeteg cicával és kutyával nagy barátságokat kötöttünk. Felhúztuk a családi sátrunkat közel a konyhához, amelynek végeztével be is esteledett. Ettünk, néztük a csillagokat és a műholdakat, főleg a gyerekek érdeklődése miatt, aztán éjfélkor (lehet kissé után) lefeküdtünk.

Július 11-én, szombaton reggel 5 órakor kezdődött az ébresztő. A fejünk felett megszólaltak a galambok, majd a környék összes kakasa rázendített. Nem maradhattak el a bőgő tehenek sem, élelemre várva. Ezek a hangok nem voltak zavaróak, úgy folyamatosan költött fel bennünket. Hasznosan, hiszen a mai nap a túrázásra volt szánva. Reggelizés után autóval mentünk ki pontosan a hegy aljáig. A nagy melegben nem akartunk aszfalton is gyalogolni 3 km-t, így a kényelmet választottuk. 9 óra magasságában indultunk a Țuțuiatu-csúcs felé, amely a Măcin-hegység legmagasabb pontja, a maga 467 méterével. A kék háromszögön indultunk a falu szélétől. Már ilyenkor a hőmérséklet a 30 fokhoz közelített. Az útszakasz elején nagyon kevés az árnyékos hely, viszonylag sokat kellett gyalogolni az első fa árnyékáig. De addig is két teknősbéka feledtette velünk a meleget, a fűben találtunk rájuk érdekes módon egy esztenához közel. A gyerekek végtelenül boldogok voltak, simogatták, emelgették a vadon élő jószágokat. A Mór teknős európai és ázsiai viszonylatban itt Dobrudzsában található a legészakibb ponton. Reméltük a további találkozást e különleges állattal, de a nagy meleg miatt inkább elbújtak. Nyáron kora reggel, vagy késő este jön elé, tavasszal és ősszel inkább a déli órákban amikor kellemesebb a meleg. Októbertől márciusig hibernál. Nos nagyon örvendtünk, hogy gyerekeinknek megmutathattuk őket, nagyon különleges látványban volt részük.

A teknősök után egyre meredekebb úton haladtunk felfele, minden fa árnyékában megálltunk hidratálni. Aztán szerencsénkre egy erdő is következett, amelyben jóval könnyebben haladtunk. Itt azonban az énekes kabócák sokasága fülsiketítően ciripeltek. Néhányat közülük szemügyre vettünk, főleg azokat amelyek a földre leestek. A fákon lehetetetlen észrevenni e különben nagyméretű bogarakat. A fülsiketítő zajt a haslemezükön levő hártyák sorával adják a hímek, a nőstények bekerítése érdekében. Nos ebben a „koncertben” mentünk egészen a csúcsig. Az útvonalon két forrás is van, természetesen ilyenkor kiszáradva. Csak tavasszal található bennük víz.

A csúcsra dél előtt néhány perccel értünk fel. Erre néhány felhő összesereglett és kellemes szélfuvallat indult. Megszabadultunk egy időre a kánikulától. Családi fotót készítettünk a röghegység legmagasabb pontján és élveztük az előttünk elterülő tájat. Látszott a Duna, Galac és Brăila városok egy része és a nyugatra végelláthatatlan tisztás.

Körülbelül 300 millió éves köveken tapostunk, jóval a dinoszauruszok előtti korból. E hegyek az idők során lemorzsolódtak, hiszen abban az időben a 2500-3000 méter magasságot is elérték. Ha távolabbról nézünk rá a Măcin-hegység gerincére, egy fantasztikus hasonlóságot fedezhetünk fel a mostani Fogarasi-havasok gerincével, természetesen kicsinyített formában.

Visszautunkat nem ugyanott terveztük, hanem továbbmentünk a Ghiunaltu felé. A nemzeti park szélét jelölő kék négyzetet követtük. Eleinte egy ereszkedőben volt részünk majd egy emelkedőben a Ghiunaltu sziklás gerincére. Lépésről lépésre a Fogaras és a Retyezát kicsinyített mása járt a szemem előtt. Ösvényünk a gerinctől egy picit lennebb vezetett, míg egy nyeregbe értünk. A csodás sziklavilág utolsó szakaszán voltunk, gyaloglásunk további részét egy mesterségesen kialakított úton folytattuk. Gránit kibányászására kialakított utak voltak ezek, most hegyikerékpárútvonal van a jelzések szerint. A lefele való menetelés hosszabb volt, de könnyebben ment. Mire visszatértünk az autóhoz ismét hőség fogadott. Greci falu központjában található cukrászdában nagyon jól jöttek a különböző hüsítők. Boldogan tértünk vissza a kempingbe.

Mivel még nagyon korai volt az idő, beautóztunk a közeli Măcin városkába. Neve a törökből ered a 15. századból. Az ókorban Arrubium nevű településként volt ismert, az első századból. Az autót a központban hagyva kigyalogoltunk az Arrubium helyére, amely egy magaslaton helyezkedik el. Sajnos a város szégyenének is lehetne nevezni, hiszen látszik, hogy sokan ide hordják ki a szemetüket. Érthetetlen, hogyan nem zavarja az ott lakókat, hogy a történelmük lassan egy szemétdomb lesz. Szerencsére az autóban hagytam a fényképezőgépemet. A kilátás azonban csodálatos. Pontosan alattunk folyt a Duna, látszott a Brăilai nagy sziget, illetve a Măcin-hegység északi nyúlványa. A városkában kívülről szemügyre vettük a török mecsetet, sajnos nem láthattuk belülről. Kellemes meglepetésben volt részünk az igen jószívű dinnyeárus bácsinál, aki mindannyiunkat megetetett a zamatos gyümölcsével.

Lassan azonban eltelt a nap, visszatértünk a kempingbe és álomra hajtottuk fejünket. Másnap, július 12-én vasárnap reggel hazafele készülődtünk. Mire reggeliztünk és lebontottuk a sátrat már 10 óra is elmúlt. Elbúcsúztunk a kedves szállásadónktól, akivel közös fotót is készítettünk. Néhány térképpel, hűtőmágnesekkel kedveskedett nekünk. Megígértük, hogy viszontlátjuk egymást. Ugyanazon az úton mentünk, amelyen jöttünk. Átjöttünk a Dunán a komppal, egy vráncsa-megyei útszéli falucskában friss paradicsomot, szilvát, nyári almát vásároltunk olcsón. Majd elérve a Kárpátokat még megnéztük a Putna-vízesést, ahol még rengeteg ember volt rajtunk kívül. Átszelve a Háromszéki havasokat szerencsésen hazaértünk Sepsiszentgyörgyre egy rövid, de annál tartalmasabb kikapcsolódás után.

Néhány adat:
  • Sepsiszentgyörgy – Greci: 280 km. Kb. 5 – 6 óra autóval.
  • Átkelés komppal: 23-26 lej (autó, 4 személy).
  • Turtle kemping Greci: Adrian Matetovici (0743-646256).
  • Kemping árak: 25 lej felnőtt, 10 lej gyerek per éjszaka.
  • Kemping felszerelés: hideg kútvíz (50 méter mélyről), tusoló napkollektorral, folyékony szappan, WC, aragázkályha, hűtőszekrények, mikrosütő, filagóriák padokkal asztalokkal, grillezők (szenet vagy fát kell vinni), konyhasarok edényekkel, mosogatókagylóval és szerekkel. Gyerekeknek van egy hinta, illetve egy rakás állat az udvaron illetve a ketrecekben. A gyümölcsfákat a beszámolóban említettem. Kedves barátságos emberek, csendes környezet.
  • Sátor mellé autót nem lehet bevinni, a parkolóban kell hagyni,de egy talicskával beszállítható a cucc.
  • Nyári szezonban kötelező a szúnyogelleni spray (nekünk az Autan bevált ott, igaz annyit használtunk el ott két este mint itthon egész szezonban). A helyiek este közeledtével vékony inget és nadrágot húznak magukra védekezésképpen. Kirándulások alatt szigorúan bakancsban kell menni (nem adidas, nem szandáll) a köves terep és esetleges viperák miatt (az utóbbi inkább járatlan helyeken jeleni meg), szintén a meleg időszakban főleg gyerekeknek és nőknek, de férfiaknak is kötelező a kalap (én nem szeretem, nem vittem, nem lett semmi bajom. Gyerekeknek és érzékenyebbeknek muszáj!). Nem utolsó sorban a VÍZ! Fejenként legyen nálunk 3-4 liter is! Gyerekeknek legalább 2 liter.

Fotók itt


2020. július 4., szombat

Fogarasi-havasok: Urlea-csúcs, júl 4



Karantén utáni első komolyabb túrán vettünk részt Kovács Gábor barátommal ketten. A Fogaras havasokbeli Urlea csúcsra esett a választás, amely egyik legmagasabb csúcs a hegység gerincének keleti részén. Személyem szerint már három alkalommal jártam errefelé, tehát ismerős volt a táj. Nehéz túráról van szó, hiszen menet-jövet szinte 30 km-ről van szó és 2000 méter szintemelkedésről és természetesen ereszkedésről. Nagyon ki voltunk „éhezve” a magashegyek iránt, így belevágtunk.

2020 július 4-én szombaton szerencsésen megérkeztünk a breaza-i kolostor mellé. Autónkat egy picit fennebb leparkoltuk és szép időben indultunk útnak (500 m / 5,50 h). Az időjáráselőrejelzés főleg déutánra jelzett esőt, de délelőttre is igen változékonyat jósolt. El voltunk határozva, ha rosszra fordul az idő, térünk vissza.

Egyelőre tehát jó időben indultunk útnak a piros pont jelzésen. Az Urlea irányába felfele a mellékgerincközeli utat választottuk. Rögtön egy nagyon kemény kapaszkodóval kezdtünk, utunk „toronyiránt” vezetett felfele, amely jól megizzasztott. Előnye ennek a szakasznak, hogy miután elértünk egy bizonyos magasságot, utunk „megszelidült” és kényelmes ösvénnyé változott. Hatalmas fenyőerdőkben és közben fakitermelés által keletkezett tisztásokon haladtunk, majd egy utolsó kaptatóval pontosan az Urlea-menedékház maradványainál találtuk magunkat (1530 m / 7,40 – 7,50 h). Néhány éve még a ház állt, de az utóbbi időben valaki a  tűz martalékáva tette. Nagyon kár, hiszen egy szép menedékház tűnt el ebben a térségben.

Sokat nem vesztegettük az időnket, épp ittunk egy keveset és továbbálltunk a mellékgerincen. Végigszeltük a tisztást és ismét egy nagyon meredek kapaszkodó következett a Mosu mellékgerincére. Elhagyván az erdőt és a törpefenyves övezetet, gyönyörűszép havasszépékbe botlottunk, amelyet nagy előszeretettel fényképeztünk. Egy néhány éve épített menedékhely mellett gyalogoltunk el, ahová be sem néztünk. A Mosu-csúcs alatt kényelmes útvonal vezett ki a nyeregbe, ahol végre leültünk falatozni, erőinket feltölteni (2200 m / 9,30 – 9,50 h).

Közben egyre jobban befelhősödött, de nyugodt volt az időjárás, ezért nem adott okot a visszavonulásra. Viszonylag közel is jártunk a célpontunkhoz, így evés után sokat nem teketóriáztunk és indultunk útnak. Jóformán 50-100 méteres látótávolságunk volt, de ez elegendőnek bizonyult a tájékozódáshoz. Egy könnyebb füves útszakasz után sziklásabb kapaszkodóban volt részünk és hamarosan az Urlea csúcsán álltunk (2476 m / 10,50 – 11,00 ).

A csúcsról déli és nyugati irányban elég jó kilátásban részesültünk. Még a Moldoveanu alsó részét is láthattuk, a „háztető” csúcsai felhőkbe burkolózott. Nagyon örvendtünk az eddigi sikernek, csúcsfotó után indultunk is vissza ugyanazon az úton.

Rögtön indulás után elkezdett petyeregni az eső, de lennebb érve hirtelen a szél eloszlatta a felhőket és az egész környéket beláthattuk. Végre visszatekinthettünk az Urleára, a Dara csúcsra és az Urlea katlanban található glaciális tóra. Sűrűn kattogtattuk a fényképezőgépeket, igyekeztünk mindent megörökíteni. Visszajöttünk a Mosu nyeregébe, egy rövid falatozás után a napsütésben indultunk tovább lefele. Lefele ereszkedés közepette egyre jobban kezdett ismét befelhősödni, mire visszatértünk a leégetett menedékház helyére, sűrű köd borított mindent (1530 m / 13,00 – 13,30 h). Üdvözöltünk négy turistát, akik sátort húztak fel a helyszínen. Utolsó falatozás után folytattuk utunkat továbbra is lefele.

Indulásunktól számítva rövid időn belül el kezdett petyeregni az eső, majd egyre jobban esett. Elővettük az esőcuccokat, ezt jól is tettük, hiszen hamarosan „leszakadt” az ég, ömlött az égi áldás. Különösképpen nem zavart hiszen biztonságban voltunk a villámlások elől is. Nagyon meredek ereszkedőt hagytunk magunk után, majd egy kényelmes erdőkitermelő út vezetett vissza a kiindulási pontunkba (500 m / 15,15 h).

Nagyon boldogok voltunk, hogy sikeresen tettünk pontot e szuper túra végére. Köszönöm Gábornak e csodálatos napot!

Fotók itt