Csodálatos, kellemes őszi időjárásban volt részünk e szombati napon. A
múltkori rossz időjárás miatt elnapolt kirándulást teljesen megérte elnapolni,
hiszen most pontosan ellentettje volt a két héttel ezelőttinek. 14-en gyűltünk
össze a Büdöskútnál, ebből 6 gyerek. Az Előpatak felé vezető úton mentünk egy
rövid ideig, majd a Szemerja-patak völgyébe ereszkedtünk be. Innen a Papp-kútja
felé vettük az irányt és megkóstolhattuk hideg vízét. A forrástól kellemes
erdei sétával először a Kölcze-pusztát érintettük, ahol kis időre
megszusszantunk, majd a sárga pont jelzést követve kényelmesen elértük a
Marinka-pusztát. Még a nagy pihenő előtt kimásztunk az előttünk levő domb
tetejére, ahonnan szép kilátásban volt részünk főleg a Bodoki-havasok, Berecki-havasok
és a Pintillő irányába.
Visszajöttünk a dombról és a tisztás szélén letelepedtünk. Tüzet
gyújtottunk, szalonnát és kolbászt sütöttünk, majd a jólmegérdemelt kajálás
után mindenki a saját szorakozásformáját választotta. A gyerekek szöcskéket
fogdostak, gödröt ástak a vakondtúrásban, nagyon aktívak voltak. A felnőttek
közül volt aki bekapcsolódott a gyerekekkel, mások egyszerűen kényeztették
magukat a napsugarakkal, ezen kívül lehetett gyűjtögetni az erdőben. Közben
hallgattuk a gyerekek szólás-mondásait, amelyeken jókat lehetett nevetni.
A hancúrozások után szedtük a sátorfánkat és egy másik utat követve jöttünk
vissza a Papp-kútat érintve szintén a Büdöskúthoz. Nagyon szép sétában, kikapcsolódásban
vettünk részt, jólesett az őszi
napsütésben kényeztetni magunkat. A délután még volt időnk elmenni a
csokiünnepre és jól belakmározni. Köszönöm mindenkinek a részvételt, nagyon jó
társaság vagytok!
Fotók: