Gyönyörűszép időben volt részünk egész nap, még mondhatom túl szép egy
március végi időszakhoz képest. Nem többen és nem kevesebben, mint 63 személy
tisztelt meg jelenlétével, amelyből 30 gyerek volt. A mai nap tehát megdőlt az
eddigi népességrekord a kirándulásainkon.
A Büdös-kúttól indultunk délelőtt fél 11-kor és a kiránduló tömeg (...jaaaj
de milyen jól hangzik!...) a Pacé oldalát támadta meg. A friss erőben levő
kirándulóknak nem jelentett gondot a kissé meredek domboldal leküzdése. A dombtetőről
csodás tájkép vetítődött városunkról. Egy kis pihenő és falatozás után, máris
továbbálltunk és az erdőben a kényelmes ösvényt követtük. Elhagytuk az 5-ös km
felé tartó letérőt, majd a Kilyéni-pusztán keresztül masíroztunk. Innen még egy
rövid erdei séta következett és a Sepsiszentkirály feletti tisztáson találtuk
magunkat, éspedig a Szalamájon. A tökéletes helyszín arra késztetett, hogy
inkább itt töltsük el a napunk hátralevő részét, hiszen a gyerekek már alig
várták, hogy kihancurozhassák magukat.
Tüzet gyújtottunk, szalonnát-kolbászt sütöttünk, pihentünk. Persze a
gyerekek mindent csináltak csak nem pihentek. Mindenki megtalálta a társát a
szórakozásban, úgyhogy senki sem unatkozott egy percig sem. Három órán
keresztül lehetett fotbalozni, bújócskást játszani, de még a legeslegkisebbek
is tökéletesen elfoglalták magukat. Ezekután sikerült csoportképet is készíteni
és indultunk vissza. Visszafele már hamarabb közlekedtünk, észre sem vettük és
ismét a Pacén voltunk. Következett a búcsúzkodás és a mihamarabbi viszontlátás
reményében, hazamentünk.
Köszönöm szépen ennek az óriási
társaságnak, hogy részt vettetek a kiránduláson és szeretettel várunk máskor
is!
Fotók: