Március 21-én reggel nyolcan indultunk a Plaiul Foii-tól (849 m / 6,30 h).
Csíkból és Sepsiszentgyörgyről verődött össze csapatunk. Borús idő fogadott, de
tudtuk, hogy ez nem tart soká és gyönyörű időben lesz részünk e napon. Nem is
csalódtunk. Az előző két napi havazás nem tetszett nekünk, meg is volt az
eredménye. Már lentről friss hóba tapostunk, ahogyan haladtunk felfele egyenes
arányban nőtt a hó vastagsága. A Sárga Falnál már térdig jártunk benne. Az
erdőben csendesen haladtunk, senki nem akart megszólalni. Mintha menet közben
még aludtunk volna. A Reménység menedékhelyhez épp időben érkeztünk fel, ahol
megpihentünk és falatoztunk (1690 m / 9,00 – 9,30 h).
A menedékhelytől a Calinet-sziklavölgy felé mentünk. Az erdőben néhol
derékig is ért a hó, reméltük, hogy a völgyben jobb lesz a helyzet. A vaslétrán
való leereszkedés nagy elővigyázatossággal történt, majd beértünk völgyünkbe.
Itt szerencsére csak max térdig süppedtünk a hóba, természetesen az elsőnek
volt nagyon nehéz dolga, aki törte a havat. Az időjárás közben teljesen
helyrejött, kitisztult felettünk az ég. Fennebb haladva a Calinet-völgyön
kemény havat is találtunk, itt érezhetően gyorsabban haladtunk. A táj mesebeli
volt. Mindenfelé cukorfehér sziklák és felettünk a kék ég. A szöktetők mind fel
voltak telve, tehát ezek nem okoztak gondot. Még a völgy legnagyobb szöktetője,
amely közel 20 m magas, az is teljesen be volt fedve. Meglepően gyorsan
kiértünk a völgyből az északi gerincre, pedig nem is siettünk (2140 m / 11,30 –
12,15 h). Itt a Nap hétágra sütött ki is használtuk a melegét. Pihenés közben
Péter úgy döntött, hogy egy hópárkánnyal még megküzd, amelyet sikeresen végre
is hajtott.
Felfrissülés után indultunk visszafele. Az Ablakos-sziklavölgy volt a cél.
Az eredeti leereszkedési helyig nem mentünk el, hanem hamarabb vonultunk vissza
a nyugati oldalba. Az ereszkedés könnyen ment a nagy hóba, egyenesen élvezetes
volt egy pontig, amikor észrevettük, hogy biza ha át akarunk menni az Ablakosba
akkor át kell másszunk egy gerincen. Tehát egy újabb – szerencsére rövid –
völgyecskét másztunk ki, ekkor észrevettük az alattunk levő ablakot. Jó helyen
vagyunk. Itt több időt is töltünk, elég fáradtak is voltunk a sok vizes hó taposásától.
Ezzel a kimászással jelentős időt töltöttünk, de nem volt probléma, még sok
volt estig. Az Ablakoson való leereszkedés szerencsére árnyékban történt, tehát
a hó nem tapadt. Ennek nagyon örvendtünk. Ebben a szűk völgyben még nagyobb
volt a hó, mint ahol felmentünk. Rendesen úsztunk lefele. Persze ez nagyon
élvezetes volt, nem fáradtunk. Visszatérünk a Reménység menedékhez ahol a
napsugarakkal kényeztetjük magunkat hosszabb ideig (1690 m / 15,30 – 16,20 h).
Visszaereszkedni a Sárga Falig nem is ment olyan egyszerűen mint gondoltuk
volna. A jól meglatyakosodott hó nagyon tapadt a hágóvasainkra, minden lépésnél
le kellett ütni róla a havat. Aztán odalent végre levehettük a felszerelést és
nagy megkönnyebbüléssel – most már igazi gyors tempóban robogtunk le az
autóinkhoz. Csodálatos naplementében volt részünk, ez volt a hegység ajándéka
számunkra (849 m / 18,20 h).
Fotók:
