2017 június 24-én szombaton délelőtt igen kellemes idő fogadott Székelyzsombor
községben. Az előrejelzések be is igazolódtak, eső nélkül megúsztuk, mi több
nagyon szép volt egész hétvégén. Érkezési sorrendben mentek ki a résztvevők az
állatparkba. 86-an voltunk, ebből 40 gyerek. A nagy többség sátorban aludt, így
jelentős idő telt el ezzel és közben a regisztrációval. Már Karcsi bácsi – a tulajdonos
– készítette az esti tokányhoz a belevalókat.
Délután egy rövid sétára indultunk a farm mögötti dombra. A vacsora előtt
pont jól is fogott. Visszatérve a farmra, Karcsi bácsi bemutatta az
érdeklődőknek az állatparkot. A bölénytől a vaddisznóig, az emutól az alpakáig,
a szarvastól a páváig, mindenről esett egy-egy nagyon érdekes történet,
tudnivaló.
Ezek után kora este elkészült a közös tokány, amelyet több részletben
fogyasztott a társaság a helyszűke miatt. A finom étel mellé különböző italokat
is lehetett vásárolni a háziaktól. Estére meggyúlt a tábortűz is, amely
hivatalosan pontot tett a nap végére.
Másnap reggel nem volt okunk sietségre. A reggeli után következett a
táborbontás, majd az elmaradhatatlan csoportképünk. Miután a helyi szalámikból
és pástétomokból sikerült beszerezni a szükséges adagot, elbúcsúztunk Karcsi
bácsitól. A társaság egy részétől is elbúcsúztunk, a többiekkel pedig
meglátogattuk a székelyzsombori várromot. Kár érte, hogy ki van téve az
enyészetnek, hiszen sok érdekes rendezvényt lehetne szervezni ezen a hangulatos
helyen. A vár látogatása után eljött a búcsúzkodás ideje, majd mindenki
hazatért.
Köszönet minden résztvevőnek, hogy eljöttetek, Szász Ági ötletgazdának és nem
utolsó sorban Karcsi bácsinak a fogadtatásért.
Fotók: