Tíz éve járjuk-keljük Székelyföld és Erdély különböző vidékeit a kisbakancsosokkal. Rengeteg gyönyörű tájat fedeztünk fel, számos kultúrával találkoztunk a lerótt kilométerek során. Megszaporodott csapatunk megérett arra, hogy egyre távolabbi helyeket felkeressünk, ezért a történelmünk során első alkalommal elhagytuk a Kárpát-medencét és egyenest Dobrudzsába kalandoztunk, a Măcin-hegységbe.
2022 június 18-20 között bonyolítottuk le a túránkat 92 résztvevővel, amelyből 41 gyerek volt. Találkozási pontnak a brăilai komp átkelőhelye volt megadva, ahová mindenki pontosan megérkezett. Különböző útvonalakon lehetett jönni, akár az Ojtozi szoroson, akár a Putna-vízesés felé, akár a Bodza völgyén egy kis kitérővel a sárvulkánok felé. A komppal való átkelés nagyon érdekes volt a gyerekek és szüleik számára, főleg akik még nem éltek ilyen átkelési lehetőséggel. Késő délutánra érkeztünk Greci faluba, ahol vártak ránk a Turtle kemping tulajdonosai. Autóink leparkolása után mindenki lázasan sátorhúzásba kezdett. Látszott a felnőtteken, hogy mihamarabb legyenek túl ezen a műveleten, minél több időt hagyva az egymás közötti eszmecserékre. Késő estig voltunk talpon, nagyon jól szórakozva töltöttük el az órákat. A gyerekek nyárimozi volt szervezve a tulajdonosok által, a kicsiknek fenntartott helyen. Következett a lefekvés ideje, hiszen nagyon rövid éjszakának néztünk elébe.
Másnap reggel 5 órakor talpon voltunk. Mosakodás és túrára való előkészület után elindultunk a hegy irányába. Korai indulásnak volt szükség, mivel a vadon élő teknősöket szerettük volna megfigyelni a természetes életterükben. Az egész falunk keresztül kellett mennünk, útközben fán termő eperből csemegézhettünk. A Nap pontosan szemből sütött, elég kellemetlen volt mindaddig, amíg a hegy aljába megérkeztünk. Elkezdődött a hegyi túránk első szakasza, ahol számomra ismerős terepen tüzetesen vizsgáltuk a földet teknősök után kutatva. Egészen jelentős szakaszon nem találkoztunk velük, már-már kezdtem aggódni, amikor valaki felkiáltott. Óriási élmény volt mindazoknak akik természetes életterükben most találkoztak teknőssel. De mindenki nagyon élvezte a találkozást és azt is, hogy megtapogathatták, felemelhették. Ezek után már a gyerekek is jónéhány példányt fedeztek fel utunk során. Megelégedve folytattuk utunkat az egyre meredekebb ösvényen, pontosan a Măcin-hegység legmagasabb pontjára, a Țuțuiatu csúcsra (467 m). Itt hosszabb pihenőt engedtünk meg magunknak, közben a gyönyörű tájat szemléltük. A Duna természetes ágát követtük szemeinkkel és annak partján fekvő Brăila és Galac városokat is megtaláltuk. A röghegység szomszédos dombjaiban gyönyörködtünk, amelyek kopár részeivel emelkedtek ki ezen a csodálatos környéken. A csúcsról körút formájában kezdtük az ereszkedést. A hegység keleti oldalába kerültünk, ahol a növényzet jobban megnőtt a nedvesebb talajnak köszönhetően. Szép erdőben túráztunk, kényelmes terepen. Ez pont jól jött, hiszen a déli melegtől jelentősen megvédett helyen gyalogoltunk. A hőség igazából a falu előtt csapott meg, amikor az erdő védelméből kiértünk. Szerencsére rövid távot gyalogoltunk a tűző Nap sugarai alatt és hamarosan a Nemzeti Park látogatóközpontjának előterében hűsűltünk. A 17 kilométeres gyaloglás, a nagyon kevés alvás és a sok-sok izgalom megtette hatását és nagyon elfáradva éreztük magunkat. A látogatóközpont igazgatója azonban nem hagyott sokat pihenni és részletesen bemutatta a múzeumot. A hegység geológiai felépítésétől egészen a növényzeten és állatvilágon keresztül, a környék sokrétű népviseletéig mindent bemutatott. Nagyon megtetszett a társaságunk és mindenáron szeretne még látni bennünket, felajánlva minden segítséget, amit nyújtani tud. A lelkes igazgató úrtól való elbúcsúzás után, a központi cukrászdát rohamoztuk meg, ahol befagyiztunk, hűsítőkkel próbáltuk magunkat felélenkíteni, de még nagyon finom pizzát is meg lehetett próbálni. Összeszedtük magunkat és visszatértünk a táborba. A vacsora előtti programként a Dunában való fürdés szerepelt. Mivel időben sikerült elkészülni, ezért autóinkkal a közelben levő római kori Troesmis-vár tövében levő partra mentünk. Kissé hínáros, de nagyon kellemes vízben töltöttük a vacsora előtti időnket. Mindenki minden fáradtságot félretéve, hatalmasakat csobbantak és úsztak a Duna természetes ágában. Ez teljesen helyrehozott bennünket, minden energiánkat visszanyertük. Vacsoraidőre visszatértünk, majd evés után ismét késő estig folytatódott a szórakozás ebben a csodálatra méltó kempingben. A gyerekek ismét nyárimozival voltak kényeztetve.
Eljött a hazatérés napja. Reggelizés és sátorbontást követően mindenki valamerre elindult. A hazafele út valamelyik változatát lehetett választani, de volt aki egyszer a tengerre is lekanyarodott csobbanni, majd úgy jöttek haza.
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek ezeket a napokat, csodálatra méltó emberek vagytok! Ez erőt ad arra, hogy a továbbiakban is most már ne csak szűkebb hazánkat – Székelyföldet – látogassuk, hanem más vidékekre is elkalandozzunk.
Fotók itt
