Igazán autentikus télben ugrottunk le vonatunkról 2023 november 26-án vasárnap, a predeáli vasútállomáson. Öten – éspedig három gyerek és két felnőtt – próbáltuk teljesíteni a kitervezett útvonalunkat. A városból kifelé menet az erős szél kavarta szemeinkbe a havat, még a viszonylag eltakarított úton is nehézkesen haladtunk. Ez már előrevetítette, hogyan is fog kinézni a napunk hátralevő része.
Kiérve a városból, bemegyünk az erdő védelmébe a szél ellen. Igazi téli táj uralta a környéket, nagyon boldogok voltunk, hogy ilyen körülmények között túrázhatunk, habár nem volt könnyű dolgunk az egyre mélyebb hóval. A Fetifoiu tetejére való felkapaszkodásnál még nem jelentett problémát a hó vastagsága, de az utunk további részét térdig érig hóban kellett kitörnünk. A térdig érő havat a felnőttekre értem, akkor el lehet képzelni, hogy a kisgyerekek milyen energiát kellett beleadjanak az előrejutáshoz. Ehhez hozzájárult a hóviharos időjárás is.
Mély hóban ereszkedünk le a Fetifoiu tetejéről, az egykori határ vonalán. Még ereszkedni sem volt leányálom, de a gyerekek nagyon kihasználták a helyzetet és hatalmasakat ugráltak, fetrengtek a havas terepen. Kiérünk a Rozsnyó felé vezető műútra, itt egy rövid szakaszon letakarított úton folytattuk tovább menetelésünket. Ezalatt kissé úgymond “megpihentünk” menés közben. Letérünk a Dihám-menedékház felé vezető erdei útra, itt is könnyű dolgunk volt, hiszen nyomokban haladhattunk. Nagyon reménykedtem, hogy a menedékház felé tartó ösvény is ki lesz törve, de a helyszínre érve az ellenkezőjét tapasztaltuk. Belevetettük magunkat a mély hóba és kitartóan haladtunk előre. A gyerekek hősiesen kiállták a próbát, egyre jobban közeledtünk a menedékházhoz. Az útszakasz legnehezebb részét a Frăsinet-tisztás átszelése jelentette. Kiértünk az erdő védelméből, igazi hóviharba kerültünk, amely szerencsénkre többnyire hátból ért. A hatalmas tisztást pontosan hosszába kellett átvágnunk. Voltak rövid szakaszok amikor a szél által letakarított ösvényen mentünk, de a menetelésünk nagy részét mély hóban és erős szélben kellett teljesítenünk. Őszintén szólva soha nem örvendtem annyira a Dihám menedékházhoz való érkezéshez, mint most. Predeálról kemény 6 óra alatt érkeztünk meg, máskor egy banálisnak tekinthető útvonalon. Mintha valami téli expedíció szakaszát teljesítettük volna, tetőtől-talpig behavazva.
A menedékház melegét kihasználva megpihentünk, meleg leveset és általunk hozott ételt fogyasztottunk. Túl sokat nem időzhettünk, mivel az utunk felénél tartottunk és hamarosan a sötétség kopogott. Egy rövid emelkedő után egyenes útszakaszon folytattuk utunkat, majd jobbra fordultunk egy nyeregben Busteni felé. Imádkoztam, hogy utunk lefele tartó szakasza legyen kitörve. Itt az Isten meghallgatta imámat és egy előttünk levő hatfős csapat ugyanarra vette az irányt mint mi. Hű de boldog voltam! A nyeregben óriási hóvihar csapott le ránk, de ez már annyira nem is érdekelt. Hamarosan beértünk az erdő védelmébe és a kitört ösvényen nagyon jókedvűen ereszkedtünk le a Gura Diham menedékhát mellé. A sötétség már nagyon közeledett, de innen problémák nélkül, autóúton folytathattuk utunkat. A jeges utat kihasználva jókorákat csúszkáltunk Busteni irányába. Mintha nem is gyalogoltunk volna eddig 17 km-t mély hóban, nagyon visszatért az erőnk. Az utolsó 3 kilométeren sikerült taxit fogni, amyellyel a busteni-i vasútállomásra jöttünk. A porozó hóban elkaptunk egy 105 percet késett vonatot és ezzel utaztunk boldogan hazafele.
Fotók itt
