Gyönyörű szép időben érkeztünk Brassó Pojánára az idei év utolsó
babatúra-állomáshoz. A felhívásnak 38 személy tett eleget, amelyből 13 volt
gyerek. Figyelemre méltó, hogy a gyerekek közül is hárman 1 év körül voltak.
A Kanyel felvonó parkolójából indultunk a sípályán felfele (1000 m / 9,20
h). Az utóbbi időben nagyon megváltozott a hegység ezen része, hiszen egyesek
sokat tettek azért, hogy a sípályákat modernizálják-bővítsék. Nem is lenne
ezzel nagyobb probléma, de szemmel láthatóan nem gondoltak a turistákra. A legfontosabb
és legegyszerűbb turistaút, amely összeköti a méregdrága üdülőhelyet a heggyel,
tönkre van téve. Nyári szezonban fel lehet szépen sétálni egy jóminőségű
makadámon, viszont télen a sízők miatt a gyalogos turisták hoppon maradhatnak.
A makadámutat követtük egészen a Julius Römer házig, ahol lepihentünk,
energiánkat feltöltöttük és élveztük az októberi napsütést (1605 m / 11,30 –
12,15 h).
A pihenő után a Keresztényhavas csúcsát is megjártuk. Gyönyörű kilátásban
volt részünk, a szélrózsa minden irányába csodálkozhattunk a természet
szépségében (1799 m / 13,20 – 14,00 h). Látszott a Bucsecs-, Királykő-, Fogaras
havasok keleti része, illetve a távolban a Nemere és a Hargita is nagyon jól
kivehető volt. Gyerekzsibongástól zajos volt a hegy, mintha mindenki
babakirándulást szervezett volna ide, hiszen nagyon sok gyerekkel sétáló szülőt
láthattunk e napon. Ez nagyon örvendetes.
Visszajötünk a menedékházhoz és a délutáni napsütéssel is kényeztettük
magunkat. Az ebédet követően nyugodtan el lehetett nyúlni a terszokon
elhelyezett nyugágyakon (már aki szerencsés volt és kapott). A gyerekeket szórakoztatta
néhány kutyus, amelyek a menedékház körül voltak. Lefele az út már sokkal
könnyebb volt, hamar visszatértünk a parkolóhoz ahol vártak az autóink (1000 m
/ 17,20 h).
Köszönjük mindenkinek a túrán való részvételt. Igyekszünk, hogy a jövőben
is legalább ilyen színvonalon sikerül szerveznünk a babakirándulásokat.
Csodálatos volt ennyi gyerkőcöt megismerni a 8 alkalommal szervezett túrán,
nagyon hasznosak voltak a tapasztalatcserék, ismerkedések amelyek kötődtek ez
év alatt. Csodálatos látni, ahogyan a gyerekek őszintén kimutatják érzeseiket a
felnőttekkel ellentétben, hiszen nem takarják sem boldogságukat vagy éppen
szomorkodásukat. És jókat lehet derülni egy komikus helyzeten, vagy éppen
nagyon érdekes elbeszélgetni egy 5-6-7- vagy épp 10 éves gyerekkel. Hihetetlen
dolgokat tudnak. Aztán a kérdések amiket feltesznek, azok kész mesterművekJ.
Tehát köszönjük gyerkeknek, szülőknek és mindenkinek akik eljöttek gyerek
nélkül is a babatúrákra. Jövőben is találkozzunk minél többen!
Fotók:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése