2014. október 27., hétfő

Bucsecs: Fehér-völgy - Omul-csúcs



Október 25-én, szombaton reggel Bustenibe mentünk Szabival. Gondoltuk elejébe megyünk egy kicsit a télnek és megmozgatjuk végtagjainkat a friss hóban. Na ebben csalódnunk kellett, hiszen a lehűlés ellenére semmi hó nem esett még a legmagasabb régiókban sem. Persze ezért nem keseredtünk el, hiszen a jó mozgás mindent megért.

Kora reggel indultunk az Alpin-menedékháztól (900 m / 6,00 h). Az eget vastag felhők borították és elég hűvös volt. De a reggeli gyorsabb menetelésnek köszönhetően jól bemelegedtünk. Még sötét volt, amikor a Fehér-völgy szélét elértük. Itt egy rövid pihenő után hamarosan a La Verdeata nevű tisztáson várhattuk a napfelkeltét, immár bent a völgyben (1650 m / 7,10 – 7,30 h). A sűrű felhők miatt azonban esélyünk sem volt napfelkeltét látni, sőt még az volt az érzésünk, hogy ki sem akar virradni egyáltalán.

A nyomasztó szürke homályban indultunk felfele a sziklavölgyön. Nem kis meglepetésünkre elég nagy hozamú víz folydogált, pontosan ott ahol kellett kimásznunk. Szerencsére volt lehetőségünk alkalmanként jobbról vagy balról kerülgetni a vízfolyást. Fürdésre nem volt kedvünk. Minél fennebb érve, a víz hozama egyre csökkent. A nagy szöktetőt jobbról kikerültük, majd ezen túl csak vékony vízfolyást találtunk. Az idő is kezdett javulni, a nehéz felhőket a szél kezdte igazítani kifele a völgyből. Lehetőségünk volt akár egy röpke pillantást vetnünk a környék sziklafalaira és az alattunk elterülő még álmos településekre.  Aztán visszatért a köd és elkísért bennünket egészen az Omul-csúcsig. Mi pontosan a Kostila-öv bejárata fölött álltunk meg reggelizni, az energiánkat feltölteni. Itt jó szélcsendes helyet találtunk, ki is használtuk teljes mértékben. A völgymászás során egy szomorú látványban is részünk volt. Egy zerge esett áldozatúl az orvvadászok miatt. Az egész teste ott feküdt a sziklákon, csak a feje hiányzott.

Kiértünk a Bucsecs-plató szélére (2300 m / 10,05 h). Innen rááltunk a piros kereszt jelzésre, amelyet követtünk a ködben. Egyre jobban erősödött a szél is, persze ez nem lepett meg. Az út nagyon kényelmes, inkább egy parkbeli sétáláshoz hasonlított. Igaz jól is esett a felfele mászás után. A Tornác alatt jöttünk el, immár a Babele felől jövő sárga sáv jelzéssel ellátott turistautat követve.

Megérkeztünk az Omul-csúcsra (2507 m / 11,35 – 12,30 h). A menedékházat már zárva találtuk, de volt egy másik lehetőségünk meleg, szélmentes helyre beülni. El is foglaltuk helyünket és kényelmesen elfogyaszthattuk ebédünket. Amikor kijöttünk a menedékünkről, hát csodák csodájára a szél igen jó munkát végzett, hiszen a felhőket mind eloszlatta. Gyönyörű kilátásban volt részünk minden irányban, nem érdekelt az orkán erejű szél, szorgalmasan kattogtattuk a fényképezőgépeket.

E csodás élmény után a Szarvasok-völgyén ereszkedtünk le problémamentesen és immár szép időben Bustenibe (900 m / 15,30 h).

Fotók a Facebookon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése