2017 október 15-én vasárnap túrázni indultunk a Hargita-hegység déli
részére. Hagyományosan vonattal és busszal utaztunk a kiindulási pontig, a
Tolvajos tetőig. 11-en vettünk részt a túrán, Csíkszeredából, Kézdivásárhelyről
és Sepsiszentgyörgyről.
Még alig virradt, de mi már kint voltunk a Tolvajos tetőn, ahonnan
indultunk (950 m / 7,15 h). Röviddel az indulás után, Tőke Dénes csíkszéki EKE
oszlopos tagja, a Hargita-hegység teljes ismerője egy bemutatót tartott a
térségről. Sajnos szürke homály jellemezte szinte az egész napot, amíg a
gerincen vándoroltunk. Többnyire ködös volt az idő, így jelentősebb kilátásra
esélyünk sem volt. Rendre hagytuk magunk mögött a Karós-, Tekerő-, Édesvíz- és
Hirtelen pusztákat. A szürkeségben néha még felbukkant néhány őz, amelyet főleg
az elől gyalogolók meg tudtak figyelni. A Tekerő-puszta végében tízóraiztunk
is, de sokat nem lehetett üldögélni, hiszen hideg volt.
Megérkeztünk a Lucs mellékébe, a tőzegláp mellett haladtunk el, majd
kiértünk a Csíkszentkirály – Büdösfürdő tökéletes aszfaltszőnyeggel ellátott
műútra. Ezen még mentünk 4 km-t és megérkeztünk Büdösfürdőre összesen 15 km
gyaloglás után. Ki lehetett próbálni a mofettát, lehetett kortyolni a
borvízből, majd a Keleti Kocsmában telepedtünk le ebédelni és közben társalogni(1250
m / 11,40 – 13,00 h). Csoportkép készítése után indultunk Csíkszentkirály felé.
Útvonalunk eddig sem volt nehéz, de innen jóformán végig lefele tartottunk.
Volt időnk bőven még gombászni is. Az időjárás kezdett barátságosabb
lenni, a Nap is kisütött. Leérkeztünk ismét
a műútba, ahonnan négy társunk Csíkszereda felé tartott. Mi pedig
legyalogoltunk Szentkirályba a műút mentén. Végigmentünk a hosszú utcán, majd
egy lengő hídon keresztül átmentünk az Olton. Hamarosan a vasútállomásra
érkeztünk kb 30 km menetelés után (650 m / 15,30 h).
Meg szeretném köszönni Tőke Dénesnek a sok szép és hasznos ismertetőt,
amivel szolgált az út során. És köszönöm a csodálatos társaságnak, hogy velem
tartottatok e vasárnapon.
Fotók:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése