2019 június 15-16 közötti hétvégén egyesületünk keretén belül, Gajdó Ödön
vezetésével egy igazi kétnapos vándorláson vettünk részt 50 km-en keresztül. A
felhívásra kilencen tettünk eleget, mindannyian felszerelve sátorral,
hálózsákokkal, élelmekkel.
A túra Négyfaluból indult, pontosan a Garcsin vizének átkelése után (600 m
/ 8,50 h). Két csapatként indultunk, mivel én obiektív okok miatt nem tudtam
korábban a társasághoz csatlakozni. Nagyjából fél óra előnyük volt Ödiéknek, igyekeztünk telefonon tartani a
kapcsolatot. A Garcsin vizének átkelése után rögtön meredeken kapaszkodtunk
felfele. Már ebben az órában nagyon meleg volt, de igyekeztünk szedni
lábainkat. Piros sáv jelzést kellett követni, de a település után jóformán 4 km
után vettük észre az első jelt. A magasra nőtt bodzabokrok és vadrózsák árnyéka
még valamennyire védett a tűző Nap sugaraitól. Huzamosan, kitartóan mentünk
felfele. Jobbkézfelől a Garcsin völgye és a Nagykő-havas mutatkozott, balról a
Csukást lehetett szemlélni. Megfeszített menetelés után a Csuklyon
jellegzetesen kiemelkedő csúcsát véltük felfedezni. Itt láttuk az első jelzést
az indulásunk óta, amely igen nagy bátorságot öntött belénk. Megnéztük a
térképet és folytattuk utunkat egy jól látható széles ösvényen. Azonban e
széles ösvény hirtelen jobbra vette az irányt és a Garcsin völgy felé kezdett
ereszkedni. Rögtön észrevettük a problémát és igyekeztünk visszatalálni a
gerincre. Nem akartunk ugyanazon úton visszamenni, inkább a szintgörbén előre
haladva próbálkoztunk újabb lehetőségekkel. Szerencsére hamarosan egy kék sáv
jelzésbe botlottunk, amely a Garcsinból jön fel a Csuklyon alá. Nagy
megkönnyebbülést váltott ki belőlünk a jelzés látványa. Rövid kaptató után
ismét a jó útban voltunk, pontosan a Csuklyon alatt. Ugyanitt találkoztunk a
csapat másik részével, akik szintén ugyanazon a szakaszon tévedtek. Örvendezve üdvözöltük
egymást, innen egyesült erőkkel indultunk az utunk hátralevő részére (1150 m /
10,45 h).
Jóval könnyebb útszakasz következett a Rence felé. Széles erdei úton nagyon
jó iramban szeltük a kilométereket. Távolban a Neamtu-csúcsa kezdte mutogatni
magát, ebből következtetve, hogy még rengeteg van a túránk hátralevő részéből.a
Rence csúcsot kikerülve leereszkedtünk egy nyeregbe, ahol egy katonai bázis
van. Ide nem szabadott belépni, így a kertek mellett ki kellett kerüljük a
létesítményt. A Rence után egy kis tisztáson letelepedtünk ebédelni, hiszen
eljött ennek is az ideje (1300 m / 11,45 – 12,40 h).
Ebédidőnk alatt egyre jobban kezdtek gyülekezni a felhők. Felkészültünk az
esőre is, esőköppenyeinket könnyű helyre
pakoltuk. Továbbálltunk és boldogok voltunk, hogy megszabadultunk az erős
napsugaraktól. A kövér fellegekből azonban kezdett csepegni az eső, de
jeléntektelen mennyiségben. Villámlások kezdtek cikázni a távolban, nagyerejű
dörgésekkel fűszerezve. Az időjárás hála Istennek velünk tartott, mivel az erős
csapadéktól megkímélt bennünket. Egy kiálló csúcsról tudtuk figyelni a tőlünk
elvonuló vihart. Az idő helyrejött és már elérhető távolságba került a
Neamtu-csúcs is, ahogyan előbukkant a felhőkből.
Több emelkedő és ereszkedő után pontosan a Paltin és Neamtu csúcsok aljában
találtuk magunkat. Az előbbit ki lehetett kerülni, csak az utóbbira kellett
kimászni egy huzamosabb emelkedőt követve. A Neamtu csúcsról gyönyörű
kilátásunk adódott a szélrózsa minden irányába. Egyben túránk legmagasabb
pontján álltunk (1923 m / 17,00 – 17,30 h).
Miután végignéztük a körülöttünk elterülő fennséges tájat, miután beteltünk
a Csukás, Nagykő-havas, Báj-havas látványával, elkezdtük ereszkedésünket az
Orjogoaia-tó felé, ahol esti szállásunkat terveztük. Az ereszkedés nem ment
könnyen, hiszen több kisebb csúcs állt utunkba, amelyet ki kellett másznunk.
Aztán nagy megkönnyebbülésünkre amikor észrevettük a tavat, tudtuk, hogy már a
végső ereszkedés következik. Csendes, kényelmes terepen állítottuk fel
sátrainkat a tó partján (1460 m / 19,30 h). Ezek után gyorsan lehúztuk
bakancsainkat és a tó langyos vizébe mártogattuk lábainkat. Ez gyorsan
elfeledtette velünk a mai szűk 30 km-es gyaloglásunkat és a jelentős
szintkülönbségeket. A wellness után vacsoráztunk és eltettük magunkat másnapra,
hiszen korai kelés várt ránk.
Vasárnap reggel fél 6-kor már talpon voltunk. Sátorbontás, reggelizés
következett, majd indulás (1460 m / 7,10 h). Kellemes időben volt részünk, e
napra jóval könnyebb útszakaszra is számítottunk. A Báj-havas gerincét követve
Szinajára terveztük a leereszkedést.
Először is azonban egy hosszú, de könnyű menetelésben volt részünk az
Orjogoaia-Cazacu gerincen. Ez köti össze a Neamtu hegységet a Báj havassal.
Szerencsére nem kellett csúcsokra kimászni, az utunk mindezeket megkerülte,
csak enyhe emelkedőben volt részünk. A Cazacu utáni nyeregben értük el a
Báj-havas gerincét (1650 m / 9,00 h). Fantasztikus kilátásban volt részünk a
Bucsecs keleti oldalára, ahol be lehetett azonosítani minden völgyet és csúcsot
amelyet már többször is bejártunk. Dél irányba fordultunk, oldalazva
kikerültünk néhány jelentéktelen csúcsot. A Nagy Báj-havas tömbjét azonban
megmásztuk és annak tetején a Bucsecs panorámájában még csodálkozva,
elfogyasztottuk ételeinket (1885 m / 10,20 – 10,50 h).
Evés és pihenés után megkezdtük ereszkedésünket ugyanúgy dél irányban a
gerincen. Ismét vészjósló viharfelhők kezdtek gyülekezni és hamarosan hatalmas
égiháború következett pontosan Szinaja felett. Mi nagyon szerencsésnek éreztük
magunkat, hiszen úgymond első sorból követhettük az égi jelenségeket, kényelmes
füves gyepen kinyújtózva. Most is megkímélt az időjárás, nem hozta fejünkre az
esőt és a villámlásokat.
A Piscul Cainelui gerincen kezdtük ereszkedésünket Szinaja felé, miután a
vihar kezdett csitulni a lenti régióban. Elértük az erdőt és minél lennebb
érve, egyre meredekebben vezetett ösvényünk lefele. Nagyjából egy fél órával a
szinajai vasútállomás előtt ismét zengett az ég és most már eleredt az áldás is
fejünkre. Na de a fák között jól védve voltunk és persze az esőköppeny is jó
szolgálatot tett. Mire beértünk a városba az eső is elállt és pontosan a
vonatunk is beérkezett (800 m / 14,15 h). Nyugodtan, mindenféle igyekezet
nélkül egy korábbi járaton indulhattunk vissza Brassóba, ahol következett a
búcsúzás ideje.
Köszönjük Gajdó Ödinek a felejthetetlen élményeket és valamennyi
túratársnak a csodálatos társaságot!
Fotók itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése