Karantén utáni első komolyabb túrán vettünk részt Kovács Gábor barátommal
ketten. A Fogaras havasokbeli Urlea csúcsra esett a választás, amely egyik
legmagasabb csúcs a hegység gerincének keleti részén. Személyem szerint már
három alkalommal jártam errefelé, tehát ismerős volt a táj. Nehéz túráról van
szó, hiszen menet-jövet szinte 30 km-ről van szó és 2000 méter
szintemelkedésről és természetesen ereszkedésről. Nagyon ki voltunk „éhezve” a
magashegyek iránt, így belevágtunk.
2020 július 4-én szombaton szerencsésen megérkeztünk a breaza-i kolostor
mellé. Autónkat egy picit fennebb leparkoltuk és szép időben indultunk útnak
(500 m / 5,50 h). Az időjáráselőrejelzés főleg déutánra jelzett esőt, de
délelőttre is igen változékonyat jósolt. El voltunk határozva, ha rosszra
fordul az idő, térünk vissza.
Egyelőre tehát jó időben indultunk útnak a piros pont jelzésen. Az Urlea
irányába felfele a mellékgerincközeli utat választottuk. Rögtön egy nagyon
kemény kapaszkodóval kezdtünk, utunk „toronyiránt” vezetett felfele, amely jól
megizzasztott. Előnye ennek a szakasznak, hogy miután elértünk egy bizonyos
magasságot, utunk „megszelidült” és kényelmes ösvénnyé változott. Hatalmas
fenyőerdőkben és közben fakitermelés által keletkezett tisztásokon haladtunk,
majd egy utolsó kaptatóval pontosan az Urlea-menedékház maradványainál találtuk
magunkat (1530 m / 7,40 – 7,50 h). Néhány éve még a ház állt, de az utóbbi
időben valaki a tűz martalékáva tette.
Nagyon kár, hiszen egy szép menedékház tűnt el ebben a térségben.
Sokat nem vesztegettük az időnket, épp ittunk egy keveset és továbbálltunk
a mellékgerincen. Végigszeltük a tisztást és ismét egy nagyon meredek
kapaszkodó következett a Mosu mellékgerincére. Elhagyván az erdőt és a
törpefenyves övezetet, gyönyörűszép havasszépékbe botlottunk, amelyet nagy előszeretettel
fényképeztünk. Egy néhány éve épített menedékhely mellett gyalogoltunk el,
ahová be sem néztünk. A Mosu-csúcs alatt kényelmes útvonal vezett ki a
nyeregbe, ahol végre leültünk falatozni, erőinket feltölteni (2200 m / 9,30 –
9,50 h).
Közben egyre jobban befelhősödött, de nyugodt volt az időjárás, ezért nem
adott okot a visszavonulásra. Viszonylag közel is jártunk a célpontunkhoz, így
evés után sokat nem teketóriáztunk és indultunk útnak. Jóformán 50-100 méteres
látótávolságunk volt, de ez elegendőnek bizonyult a tájékozódáshoz. Egy könnyebb
füves útszakasz után sziklásabb kapaszkodóban volt részünk és hamarosan az
Urlea csúcsán álltunk (2476 m / 10,50 – 11,00 ).
A csúcsról déli és nyugati irányban elég jó kilátásban részesültünk. Még a
Moldoveanu alsó részét is láthattuk, a „háztető” csúcsai felhőkbe burkolózott.
Nagyon örvendtünk az eddigi sikernek, csúcsfotó után indultunk is vissza
ugyanazon az úton.
Rögtön indulás után elkezdett petyeregni az eső, de lennebb érve hirtelen a
szél eloszlatta a felhőket és az egész környéket beláthattuk. Végre
visszatekinthettünk az Urleára, a Dara csúcsra és az Urlea katlanban található
glaciális tóra. Sűrűn kattogtattuk a fényképezőgépeket, igyekeztünk mindent
megörökíteni. Visszajöttünk a Mosu nyeregébe, egy rövid falatozás után a
napsütésben indultunk tovább lefele. Lefele ereszkedés közepette egyre jobban
kezdett ismét befelhősödni, mire visszatértünk a leégetett menedékház helyére,
sűrű köd borított mindent (1530 m / 13,00 – 13,30 h). Üdvözöltünk négy
turistát, akik sátort húztak fel a helyszínen. Utolsó falatozás után folytattuk
utunkat továbbra is lefele.
Indulásunktól számítva rövid időn belül el kezdett petyeregni az eső, majd
egyre jobban esett. Elővettük az esőcuccokat, ezt jól is tettük, hiszen
hamarosan „leszakadt” az ég, ömlött az égi áldás. Különösképpen nem zavart
hiszen biztonságban voltunk a villámlások elől is. Nagyon meredek ereszkedőt
hagytunk magunk után, majd egy kényelmes erdőkitermelő út vezetett vissza a
kiindulási pontunkba (500 m / 15,15 h).
Nagyon boldogok voltunk, hogy sikeresen tettünk pontot e szuper túra
végére. Köszönöm Gábornak e csodálatos napot!
Fotók itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése