Csodálatos kilenc személy jelent meg Predeál felső részében található volt Csaplya-menedékház – most már szálloda – helyszínén. Nagyon boldogok voltunk és köszönhetően a felhőtlen égboltnak, türelmetlenek voltunk elindulni a kiválasztott útvonalon (1150 m / 8,00 h). Maroknyi csapatunkat Csíkszeredából, Sepsibükszádról, Sepsiszentgyörgyről és Brassóból alkottuk.
Mivel 27 kilométer állt talpaink előtt, ezért gyorsabb tempót diktáltunk már az indulásnál. Sajnos egy túratársunknak ez nem tetszett, így visszafordult. Lehet ami nekem könnyebb, másnak nehezebb, de menetelni kellett. Észre kellett vennem, hogy nem kivitelezhető egy gyorsabb ritmus túránk során, ezért ha nem akartam egyedül maradni, így egy lassúbb ütemtervet kellett az agyban kidolgozni. És sikerült, mert egy olyan fegyelmezett csapattal túráztunk, akik megértették mi a csapatszellem.
Tehát teljes nyugodtsággal menetelünk fel (sétálunk) a Susaihoz. Néhány kutya jelzi, hogy mégis magánterület környékén járkálunk, de ez nem okozott gondot, hiszen már n-szer jártam a vidéken. A volt menedékház – most vendéglő – udvarán telepedünk le reggelizni, nagyon zavar a sok fehér, modern építésezti alkotás, ami most jellemzi az építményt. Nagyon elveszítette a varázsát, amit egykor nyújtott a kedves túrázó vendégeknek.
Nos, reggelink elfogyasztása után örvendeztünk. Vajon miért? Hiszen lefele út várt ránk az Azuga völgye felé! Különben az egész útvonal hullámvasútra hasonlított, hiszen hol fel, hol le meneteltünk. Harmatos magas fűben megyünk lefele, követjük a piros háromszög jelzést kitartóan. Előttünk emelkednek egyre magasabb dombok, tudtam, hogy ezek megmászásra várnak, persze, nem említettem barátaimnak. Beérünk az Azuga völgyébe, majd kényelmes kapaszkodóval – de kitartóan – érjük el a Vörös-tó (amely zöld volt) helyszínét. Nagyon megható és elvarázsolt hely, minden ember megtalálhatja nyugalmát ezen helyen.
Nyugalmi állapot után kissé elviharzunk rossz irányba, majd rátérve a helyes útra rövid ideig nyugalom értelmezi a csapatot. Beérve a patakba és az erdőkitermelő útba, azt hittük, hogy kényelmesen folytathatjuk utunkat. Hát nem éppen! Térképünk jelzett, hogy ideje bemenni a derékig érő málnásba...és csihányba!. Testünket meggyógyítva sok-sok betegségtől, vad helyeken menetelünk tovább, majd felérve egy mellégerincre, jelzésünk úttalan utakon vezet tovább felfele. Vastag fenyőfa ágakat ölelünk magunk köré, toljuk magunk elé, csak haladjunk. Valahogy kiérünk a szeretett fák öleléséből és magas fűben ki kellett kapaszkodnunk a gerincre. Mindez jelzett úton, jelzés nélkül. Jaaaj de boldogok voltunk, amikor kiértünk a gerincre, hát még a Tigai csúcsra! Itt rögtön megpihentünk, az 5 Hegy által biztosított panorámánál megebédeltünk, szinte el is aludtunk (1699 m / 13,50 – 14,35 h).
Jaj milyen jó a Természet által nyújtott pihenő, de menni kell. Félúton vagyunk, leszámítva a szintkülönbségeket. Tudom, gyorsabban haladunk lefele, habár két komolyabb emelkedő van előttünk. Nyugi van! Lefele néhány csúcsot még kimászunk jelentős szintkülönbség nélkül, majd a kedves András csúcson fotózkodunk. Aztán beérünk ismét a főgerincen található útba, pontosan a vízválasztóhoz. Garcsin- és Azuga-völgy vízválasztóján vagyunk.
Utolsó két emelkedő egyikénél kezdjük útvonalunk lejárását. Nem is találtuk komolyabb kihívásnak ezt az emelkedőt, esetleg a végén volt némi “köptető” de alig 50 méteren. Következett egy hosszadalmas, 500 méteres ereszkedő, mialatt találgattuk, hogy szarvas-, vagy medvebőgést hallottunk. Szerintem szarvas volt! Beérünk a nagy alagút melletti vasútvonalhoz, egy vonat mellett gyorsan elkapjuk ösvényünket és az utolsó 200 méter szintet kellett leküzdenünk....felfele. Persze, hogy megcsináltuk, hiszen nem írnám ezen sorokat :).
Hű, de mennyire felszabadult a csapat, habár még 1 km választott el az autókig. Felfele nem hangzott el sok szó, de fent....mindenki nagy boldogsággal és feltöltődéssel gyalogolt a kijelölt útvonalon.
Megérkezünk az autókhoz! Szuper! Mindenki boldog! Haza kell menni! Vajon jól éreztük magunkat? Igen! (1150 m / 19,15 h)
Fotók itt
