Gyönyörű szeptemberi szombaton gyülekeztünk a Bucsin tetőn. Az égbolt tisztán mélykék volt, akár fejest lehetett volna ugrani az univerzumba, innen a Földről a végtelenbe. Kedvesebbnél kedvesebb ismerősök, barátok, lelki kötődéssel rendelkező személyek kezdtek megjelenni a találkozó helyünkön, ahová igazi turistaként, kiváló pontossággal érkeztek. Gondolom – és hiszem - , hogy minden résztvevőnek a lelke mélyén, a gyerekkori emlékek még mindig nagyon tükröződnek viszza. Természetesen itt a 34 felnőtt személyre gondolok, hiszen e csapat mellett 3 résztvevő az igazi gyerekkorát élik a jelenben. Csíkszéki, barcasági és háromszéki turistákból alkotott csapat állt készen a Görgényi-havasok legmagasabb pontjára való feljutásához.
Koránkelés és hosszú utazás után indultunk a Bucsin tetőről (1280 m / 8,40 h). Rövid séta után elhagyjuk a műutat és köszöntöttem a jelenlevőket. Jó állapotban levő irányjelző táblák mutatják helyenként utunkat a Nagy Mező-havas felé. A Ferenci-láza felé – amely egyben a hatalmas kráter szélének egyik kiemelkedése – folytonosan emelkedtünk és mindvégig csemegézni lehetett a rengeteg áfonyából, amiért sokszor le sem kellett hajolni. Az áfonya mellett málnával lehetett az erdei ízvilágskálát fokozni. A gyerekek már itt az elején rendesen meglilultak, kezük-szájuk sötét színben pompáztak.
Felértünk a kráter szélére, onnan nagyon kényelmes útszakasz következett enyhén lefele, majd felfele. Balra (nyugatra) Szováta irányába lehetett volna eljutni, talán egy következő alkalommal az lesz a célpontunk. Addig is folytattuk utunkat a Nagy Mező-havas felé, jókora pocsolyákat kerülgetve. Ahhoz, hogy belássunk a kráter aljába, ezért el kellett hagynunk kényelmes “életünket”. Egy már korábban bejárt útvonalról volt szó, áfonyás és borókabokrok között evickélve. Egy nagyon vékony ösvényt lehetett követni és alkalomadtán nagyon szép kilátás nyílt a jobb oldalunkon lefele a mélybe. Ennek a látványnak ára volt, hiszen ahhoz, hogy a csúcsra érjünk, jóformán toronyiránt küzdöttünk át az említett bokrokon. A gyerekek haladtak a legnehezebben, hiszen az erős bokrok komoly akadályt jelentettek nekik. Mindenki ügyesen – szerencsére széles mosollyal a száján – harcolta felfele magát és nagy megkönnyebbüléssel értékeltük a csúcsra való érkezés pillanatát (1776 m / 12,40 – 14,15 h).
A kellemes időben kifeküdtünk pihenni, falatozni, akár kissé szundikálni is. Volt időnk bőven, kihasználtuk teljes mértékben. Csoportfotó készítése után, a közelebbi és távolabbi hegységeket, medencéket azonosítottuk, majd szedelőzködtünk és elindultunk visszafele. Természetesen a bokros feljövetelünket kikerültük a kényelmes és széles erdei úton. Áfonyaszedőkkel is találkoztunk, akik fésűkkel szedték eladásra a gyümölcsöt. Kis körutunkat bezártuk azon a tisztáson, ahol felfele menet a bokros útvonalunk kezdődött. Innen ugyanazt az utat követtük, mint felfele menet. Ezért a kis Csongi kapta a megbízást a túra további vezetésére. Én inkább hátul – többnyire a sereghajtó társaságában – jártam le a túra hátralevő részét. Szerencsésen megérkeztünk az autóinkhoz (1280 m / 17,00 h), de a társaság nagy részétől még nem búcsúztunk, hiszen Borzont szélében található Basa fogadóban voltunk hivatalosak, ahol ki-ki a maga módján ünnepelhette meg a túra sikerét.
Nagyon köszönöm mindenkinek a túrán való részvételt, kiváló csapattal jutottunk fel a Görgényi-havasok legmagasabbjára. Máskor is szeretettel várlak!
Fotók itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése