Istenkas, feb 23

Valamikor középiskolás koromban hallottam erről az erdővidéki csodahelyről. Igen, nyugodtan lehet így nevezni, hiszen viszonylag kis kiterjedésű és álomszép helyen, rengeteg sok mindent fel tud fedezni az arrajáró turista. Egykor a Háromszék napilapban is megjelent Kisgyörgy Zoli bácsi turistakalauzának egyik része, pontosan erre a vidékre összpontosít. Már többször jártam a Bodvajban, de a szomszédos Istenkas valahogy mindig kimaradt. Eddig. Tehát több mint 30 év érdeklődés után, épp ideje volt megismerni e páratlan szépségű vidéket.

2024 február 23-án pénteken délben autóztunk ki Kisbaconon keresztül Bodvajba. A Fenyős-patak leaszfaltozott útja néhol jókora gödröket rejt, úgyhogy elővigyázatossággal haladtunk. A Barót patakától való letérő után 8 km-re található Bodvaji vashámor mellett parkoltunk le. Február végét meghazudtoló időjárás fogadott, tíz fok feletti hőmérséklettel, napsütéssel. Hónak híre-hamva sem volt. Kényelmes öltözékkel indultunk útnak, követve digitális térképünket. A Mitács felé vezető útról csakhamar jobbra térünk egy zöld pont “turistajelzésen”. Nem véletlenül teszem ki a “macskakörmöket”, hiszen nálunkfelé hivatalos módon nem létezik zöld turistajelzés. De a digitális térképünk felismeri, úgyhogy bátran követjük. Nem sietünk, időnk van bőven annak ellenére, hogy délben indultunk, hiszen egy alig 5 km-es útvonal bejárásáról van szó. A Györkovács-patak széles ösvényét követjük, megfigyelünk minden vadállat nyomát a sárban. A legérdekesebbnek egy medvebocs és anyukája nyomai tűnt számunkra. Egy nagyon szép tisztásra érkezünk, ahol a lassú vízű patak érdekes kanyarokat ír le. A lapos vidéken kis tavacskák alakultak ki, büszke égerfák emelkednek ezek között a magasba. A patak medrét követve megérkezünk egy kidőlt táblához, amely a Loki borvizet és Elek apó feredőjét jelölte. Egy évszázaddal ezelőtt itt volt a híres mesemondó – Benedek Elek – kaszálója, ugyanakkor a falubeliek medencéket alakítottak ki a szénacsinálás utáni fürdőzésre. Egyiket Elek apóról nevezték el, de ma már nincs nyoma ezen medencéknek. A patak medre ellenben mély gübbenőivel, ideális fürdőhelynek számítanak egy nyári melegben. Mi is letelepedtünk ezen a helyen, sütnivalóinkat előkészítettük, de a száraz hitt égerfa nem akart begyulladni. Így a távolabbról betermelt bükkfa mentett meg bennünket a nyers hús fogyasztásától.

Mindenféle sütött finomság után vettük észre, hogy késő délutánra jár az idő. Kék pont turistajezést kellett követnünk egy rendkívülien vegyes erdőben, ahol bükk, a gyertyán, a nyárfa és a nyírfa is jól megvoltak egymás mellett. Egy kis ereszkedő után szűk völgybe kerülünk, ahol borvizzel teli tavas barlangocskákat, üregeket találunk. Itt volt az Érces-borvíz forrásvidéke. A bővízű forrásokat rendre megkóstoljuk, közben ámultuk-bámultuk ezeket a természeti látványosságokat. A barlangocskák között nehezen haladtunk hiszen semmiféle ösvény nincs, meredek csúszós talaj volt a lábunk alatt. Egy piros háromszög jelzést hagyunk magunk mögött, amely Uzonkafürdő felé tart. Folytatjuk az ereszkedést kidőlt-bedőlt fák között a kék ponton. Kialakult ösvény jóformán nincs, ez bizonyítja, hogy nem sokan járják ezt a vad vidéket. Újabb borvizet fedezünk fel, amely egy kis sziklaüregből szaporán buzog fel. Ez volt a Mohás-borvíz, amely természetesen nem maradhatott kóstolatlanul. Az Istenkasban járunk, amely a tatárjárás idején védelmet biztosított a kisbaconiak számára. Egy meredek ereszkedőt követtünk vissza a Fenyős-patak völgyébe. Érdekes színes köveket lehetett gyűjtögetni a vízből, majd a patak folyását felfele követve jutottunk vissza a vashámorhoz, a Bodvajba. Még a vashámor tetejéről is körbenéztük a tájat, majd leautóztunk a kisbaconi feredőhöz, amelynek borvizénél fejeztük be épp naplementére ezt a csodálatos kirándulást.

Fotók itt

Túra a Grohotiș hegységben, feb 10

Viszonylag késői időpontban érkezünk meg a Bratocsa hágóba, emiatt alig találunk helyet leparkolni autónkat (1272 m / 9,45 h). Az idő nagyon kellemes, inkább április elejére elékeztet, még véletlenül sem a februárihoz hasonlítható. A rengeteg autó tulajdonosai kivétel nélkül a Csukás irányába tartottak, mi pontosan az ellenkező irányba indultunk éspedig a Grohotiș gyephavasa felé. Régebbi nyomokat találtunk, de frisseket nem, ebből következtettünk, hogy nem sok turistával fogunk ma összefutni.

A Kárpátok főgerincének piros sáv jelzését követjük dél irányban. Fenyőerdő és lombhullató erdő váltja egymást, a Nap sugarai besütnek ezek között, gyönyörűen megvilágítva a környezetünket. Útvonalunk eleinte emelkedővel kezdődik, majd egy jókora ereszkedőt követünk, mintha nem is felfele kellene jussunk egy csúcsra. Az elmúlt napok meleg időjárásának köszönhetően a hegyekben is nagyon elment a hó. Az erdei szakaszon nagyon kis havat tapostunk, ezt néha száraz útszakasz váltotta fel.

Elhagyjuk az erdőt, kiérünk a gyephavasra. Ahogyan egyre jobban emelkedünk, hátunk mögött kezdett kiemelkedni a Csukás. Tőlünk jobbra a Nagykőhavas tetejét is felfedezhettük ebből a számunkra szokatlan irányból. Ösvényünk alulról kikerüli a Gherghel csúcsát, majd az azonos névvel ellátott nyeregbe érünk (1500 m / 11,40 h). Az enyhe szélfúvás még jól is esett a februári enyhe időben, azonban nem pihentünk soká. Észrevettünk nyomainkban még öt turistát, úgyhogy mégsem voltunk magunkra a hegyen.

Egy meredekebb emelkedőt követtünk, majd egy csodálatos hómezőt szeltünk keresztül a Bobu Mic csúcsáig. Egy farkasnyomot véltünk felfedezni, amely velünk egy irányba haladt hosszú időn keresztül. Hamarosan a Kárpátok főgerince és annak jelzése jobbra, vagyis nyugatra tartott, nekünk továbbra is maradt a dél irány. Innen megpillantottuk túránk célját, a Grohotiș csúcsot. Egy enyhe ereszkedő, majd egy kitartóbb emelkedő után fent voltunk a túránk legmagasabb pontján (1768 m / 13,40 – 14,15 h). Erős és hideg nyugati szél fogadott bennünket, ezért első sorban védelmet kerestünk a csúcs ellenkező oldalában. Egy nagyon kényelmes helyet kaptunk, ahol végre megebédelhettünk és kipihenhettük az út eddigi fáradalmát.

Induláskor visszamentünk a csúcsra, de sokat nem lehetett fényképezni az erős szél miatt. Természetesen szemügye vettük a gyönyörű tájat, amely főleg nyugat irányban körvonalazódott ki. A Báj-havas és mögötte a magasabb Bucsecs zárta a látóhatárt. Visszafele ugyanazt az utat követtük. Eddig a Csukás mind a hátunk mögött emelkedett ki, most jóformán végig tudtuk követni szemeinkkel ezt a csodálatos hegyet. Egy szélcsendes helyről távcsővel kikerestük a Bucsecs legmagasabb pontját, illetve a Csukás menedékházat és csúcsot. Az utóbbinál nagyon sok ember fel-le igyekezett a céljaik felé. A Gherghel nyeregbe visszatérve, motoros turistákkal találkoztunk, akik belesüllyedtek a vizes hóba, kínlódtak járgányaikkal és zavarva a természet csendjét. Szerencsére menetirányunk nem egyezett velük, így hamar mögöttünk hagytuk a zajos négykerekűeket. A Nap lemenőbe készült a dombok mögött, mi laza meneteléssel értünk vissza a már megüresedett parkolóba, a Bratocsa hágóra (1272 m / 17,30 h).

Fotók itt

Sepsibodok környéke, feb 3

Viszonylag enyhe idő jellemezte 2024 február 3-án szombat délelőttjét, amikor a Bodoki havasra készültünk. Az elmúlt napok fagyos időszakának köszönhetően, még a mostani enyhülés miatt egyelőre maradt a télies tájkép Háromszék ezen vidékén. Már 10 óra is el volt múlva az indulásunk időpontja idejében. Sepsibodok északkeleti részén hagytuk az autót, majd a borvíztöltőde felé vettük az irányt. A völgyön felfele gyalogolva szemügyre vettük a hegyoldalak közötti különbséget. Éspedig a déli kitettségű oldalakon teljesen száraz volt, míg az északi oldalakat hó borította. A völgy menti utat pedig jég és vékony hóréteg borította, Csongi nagy örömére.

A töltőde előtt sárga pont turistajelzésünk átvezetett a patakon, néhány kedves lovacska közvetlen közelében. Bemegyünk az erdőbe, egy ideig követjük a patak medrét, majd a meredek oldalban kezdünk felkapaszkodni. Egyelőre harántozzuk a hegyoldalt, majd hirtelen felkapaszkodunk egy mellékgerincre. A táj egyre téliesebbé változik, a hó vastagsága is egyre nő, habár messze elmarad a február elejei szokásostól. A lombhullató erdőben megjelenik néhány fenyőfa, amely zöldjével szépíti a ködös tájat. Egy vadászles mellett haladunk el, majd egy jó meredek kapaszkodót magunk után hagyva, megérkezünk a Kincsás alatti menedékhelyhez, bő 3 óra gyaloglás után. Itt 1000 méter magasságban egyre sűrűsödő köd fogadott és vastag hótakaró. Habár közel voltunk a Bodoki tetőtől, már otthonról úgy terveztük, hogy kihagyjuk a csúcsot. És jól is tettük, hiszen a sűrű ködben nulla kilátásunk lett volna odafentről. Ellenben fel voltunk készülve a szalonnasütésre és miután beszereztük a tüzifát, előszőr felhasználtuk a Csongi által két és fél kilométerről cipelt szárazágait tűzgyújtónak. Tábortűzünk amíg égett, betekintettünk a menedékhelyre, ahol tisztaság fogadott. A két priccsen matracok vannak, az asztalon emlékkönyv, a polcon néhány alkalmatosság az éjszakai ottléthez, illetve a földön még egy kis szőnyeg is hevert.

Bő másfél órát töltöttünk a tűz melegének köszönhetően kényelmesen. Két túrázó sétált el mellettünk, akikkel röviden elbeszélgettünk. Miután jóllaktunk sült szalonnával és forró teával, elindultunk lefele a piros háromszögt követve, amely együtt haladt egy darabon a kék ponttal. Ha a Kincsás alatti tisztáson szélcsend volt, a lefele út első szakaszán igen erős szél nehezítette meg előrehaladásunkat. Na de lefele mégis nagyon jól meneteltünk, főleg energiafeltöltés után. Egy útkereszteződésben balra térünk, követve a piros jelzést a Sütei-borvíz felé. Meredek ereszkedőben van részünk, hirtelen a ködből is kiértünk. A távolban rögtön két vaddisznót vettünk szemügyre, ahogyan szaladtak el. Ezen a szakaszon és nemcsak – rengeteg vadállat nyomait láttunk, bizonyítván tehát mégis van élet a Bodoki havasokban.

Meredek ereszkedőnket követően megérkezünk a Sütei borvízhez. A 2012-ben népi kalákával kialakított borvízforrás környéke, ma már elhanyagolt állapotban található. Ami jó állapotban még megmaradt az a borvízforrás és a kemencével ellátott lefödött pihenőhely. A forrás fölötti faszerkezet korhadó állapotban van, a borvízmedence teljesen beomlott és a játszótérnek már híre-hamva sincs. Pedig emlékszünk még néhány éve, amikor jókat lehetett fürödni a nyári melegben, illetve a gyerekek előszeretettel használták az erdei játszóteret.

Ilyen emlékekkel hagytuk magunk mögött a borvízforrás környékét, leereszkedünk a patakvölgyön és a vasút közelébe érünk az Olt folyása mellé. Balra fordulunk és Bodok felé menetelünk az egyre szürkölödő tájban. Unaloműzésképpen Csongi néhány kavicsot dobál az Oltba, majd még sötétség előtt szerencsésen visszaérkezünk a kiindulópontunkba, az autóhoz.

Fotók itt