Viszonylag enyhe idő jellemezte 2024 február 3-án szombat délelőttjét, amikor a Bodoki havasra készültünk. Az elmúlt napok fagyos időszakának köszönhetően, még a mostani enyhülés miatt egyelőre maradt a télies tájkép Háromszék ezen vidékén. Már 10 óra is el volt múlva az indulásunk időpontja idejében. Sepsibodok északkeleti részén hagytuk az autót, majd a borvíztöltőde felé vettük az irányt. A völgyön felfele gyalogolva szemügyre vettük a hegyoldalak közötti különbséget. Éspedig a déli kitettségű oldalakon teljesen száraz volt, míg az északi oldalakat hó borította. A völgy menti utat pedig jég és vékony hóréteg borította, Csongi nagy örömére.
A töltőde előtt sárga pont turistajelzésünk átvezetett a patakon, néhány kedves lovacska közvetlen közelében. Bemegyünk az erdőbe, egy ideig követjük a patak medrét, majd a meredek oldalban kezdünk felkapaszkodni. Egyelőre harántozzuk a hegyoldalt, majd hirtelen felkapaszkodunk egy mellékgerincre. A táj egyre téliesebbé változik, a hó vastagsága is egyre nő, habár messze elmarad a február elejei szokásostól. A lombhullató erdőben megjelenik néhány fenyőfa, amely zöldjével szépíti a ködös tájat. Egy vadászles mellett haladunk el, majd egy jó meredek kapaszkodót magunk után hagyva, megérkezünk a Kincsás alatti menedékhelyhez, bő 3 óra gyaloglás után. Itt 1000 méter magasságban egyre sűrűsödő köd fogadott és vastag hótakaró. Habár közel voltunk a Bodoki tetőtől, már otthonról úgy terveztük, hogy kihagyjuk a csúcsot. És jól is tettük, hiszen a sűrű ködben nulla kilátásunk lett volna odafentről. Ellenben fel voltunk készülve a szalonnasütésre és miután beszereztük a tüzifát, előszőr felhasználtuk a Csongi által két és fél kilométerről cipelt szárazágait tűzgyújtónak. Tábortűzünk amíg égett, betekintettünk a menedékhelyre, ahol tisztaság fogadott. A két priccsen matracok vannak, az asztalon emlékkönyv, a polcon néhány alkalmatosság az éjszakai ottléthez, illetve a földön még egy kis szőnyeg is hevert.
Bő másfél órát töltöttünk a tűz melegének köszönhetően kényelmesen. Két túrázó sétált el mellettünk, akikkel röviden elbeszélgettünk. Miután jóllaktunk sült szalonnával és forró teával, elindultunk lefele a piros háromszögt követve, amely együtt haladt egy darabon a kék ponttal. Ha a Kincsás alatti tisztáson szélcsend volt, a lefele út első szakaszán igen erős szél nehezítette meg előrehaladásunkat. Na de lefele mégis nagyon jól meneteltünk, főleg energiafeltöltés után. Egy útkereszteződésben balra térünk, követve a piros jelzést a Sütei-borvíz felé. Meredek ereszkedőben van részünk, hirtelen a ködből is kiértünk. A távolban rögtön két vaddisznót vettünk szemügyre, ahogyan szaladtak el. Ezen a szakaszon és nemcsak – rengeteg vadállat nyomait láttunk, bizonyítván tehát mégis van élet a Bodoki havasokban.
Meredek ereszkedőnket követően megérkezünk a Sütei borvízhez. A 2012-ben népi kalákával kialakított borvízforrás környéke, ma már elhanyagolt állapotban található. Ami jó állapotban még megmaradt az a borvízforrás és a kemencével ellátott lefödött pihenőhely. A forrás fölötti faszerkezet korhadó állapotban van, a borvízmedence teljesen beomlott és a játszótérnek már híre-hamva sincs. Pedig emlékszünk még néhány éve, amikor jókat lehetett fürödni a nyári melegben, illetve a gyerekek előszeretettel használták az erdei játszóteret.
Ilyen emlékekkel hagytuk magunk mögött a borvízforrás környékét, leereszkedünk a patakvölgyön és a vasút közelébe érünk az Olt folyása mellé. Balra fordulunk és Bodok felé menetelünk az egyre szürkölödő tájban. Unaloműzésképpen Csongi néhány kavicsot dobál az Oltba, majd még sötétség előtt szerencsésen visszaérkezünk a kiindulópontunkba, az autóhoz.
Fotók itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése