Mindig is szerettem az ilyen típusú túrákat, amikor egy hegységet átszelünk egyik pontból a másikba, hiszen egy jelentős távolságú gyaloglás alatt sokminden felfedezhető. 2024 március 2-án szombaton a Keresztényhavason keltünk át a brassói állatkerttől egészen Barcarozsnyóig, kelet-nyugat irányban. A túraútvonal 25 km-t foglalt magába, 1250 méter szintet kellett magunk mögött hagynunk úgy fel mint le. Alkalmunk volt ezalatt a tavasz első virágait megcsodálni, hatalmas lombhullató erdőkben gyalogolni, szép sziklaalakzatokat szemügyre venni és a Bucsecs, illetve a Királykő tömbjeiben gyönyörködni.
Autóval érkeztünk a brassói vasútállomás környékére, majd onnan városi busszal mentünk a Noa negyedi 9-es általános iskoláig, ahonnan túraútvonalunk kezdődött (650 m / 7,30 h). Az állatkert irányába tartva hamarosan felfedeztük a piros sáv jelzést, amelyet követtünk. Egy darabig az állatkert közvetlen közelében gyalogolunk, így alkalmunk volt rálátni őzekre és vaddisznókra. Borús, de kellemes tavaszias idő jellemezte a napot, csapadékmentesen. Egy rövid kapaszkodó után kék sáv jelzésre váltottunk és ahogyan haladtunk előre, egyre nagyobb emelkedőket kellett leküzdenünk. Friss erővel ez könnyebben ment. A Rakodó teteje felé tartottunk hol gyönyörű bükerdőben, hol fenyőfákkal tarkított sejtelmes keskeny ösvényeken. Egy-egy tisztáson pásztázzuk a Nagy Krukk keleti erdős oldalát, hiszen lombok nélkül nagyon jól be lehetett látni az erdőkbe, hátha valami vad mozgást fedezünk fel, de most sikertelenül. Egy kerülővel felérünk a Nagy Krukk gerincére, majd a Cenkről feljövő és csúcs felé tartó kék út kereszteződésében nagyobb pihenőt tartunk és falatozunk. A 700 méteres szintemelkedő után igen jólesett az otthonról pakolt elemózsia (1290 m / 10,20 – 10,50 h).
Távban eddig az utunk negyedénél jártunk, de a felfele tartó szintkülönbség nehezét magunk mögött hagytuk. Ugyancsak kék sáv jelzésen kezdtünk ereszkedni, majd hamarosan kék háromszöget követünk Brassó Pojána irányába. Átkelünk a Vizes völgyön, majd egy kényelmes széles erdei úton érkezünk be a közismert településre. Végigsétálunk a Brassó Pojanán, emberek sokasága között. Egy útszéli cukrászdában engedhetünk meg magunknak némi kényeztetést, hiszen az utunk felénél járunk hamarosan (1000 m / 12,30 – 13,00 h).
Brassó Pojanából továbbálltunk és a Repülősök tisztása felé gyalogolunk. Egy kicsit kellemetlenebb útszakaszban volt részünk, hiszen szennyvízkanálisok mellett gyalogoltunk el, ahol éreztük a bűzt. Ellenben a sárban jó nagy macinyomokat fedeztünk fel, ennek látványa kárpótolta a kellemetlen szagokat. Az Üvegvölgy alsó szakaszánál jobbra fordulunk és kiérünk a Repülősök tisztására, ahol erdőkitermelés miatt újabb kellemetlen dologgal állunk szemben. A nehézgépek hatalmas sarat produkáltak, a kitermeléssel lehetetlenné tették a turistaút követését. Az aszfaltos utat követtük – párhuzamosan a turistaúttal, immár Barcarozsnyó felé. A hágóra felérve a Keresztény-tisztás sarkánál találjuk magunkat, ahol megszabadulunk az aszfalttól és ismét szép erdei ösvényt követhetünk.
Kényelmesen gyalogolva érjük el a Pogányok Templomát, kimegyünk a szomszédságában található kilátóhoz, ahonnan csodálatos látványban volt részünk. A szikla tetejéről karnyújtásnyira található a Keresztényhavas magasabb része a sípályákkal. Lábunk alatt egészen a Bucsecs aljáig tartó dombokat és erdőségeket figyeltük. Távcsővel a Bucsecs havas tömbjét szemléltük, jól kivehető volt a Caraiman-kereszt, a Costila, de még az Omu-csúcs tetején található meteoházat is felismertük. Ezen a szép helyen ebédszünetet tartottunk és pihentünk (920 m / 15,30 – 16,00 h).
A kilátóhely után a Pogányok Templomának sziklaalakzatait megfigyeltük, majd hamarosan a Rozsnyói-barlang bejárata előtt haladtunk el. Kényelmes ereszkedő után egy gyönyörű tisztásra értünk, amelynek padján megpihentünk. Jól tettük, hiszen utunk utolsó szakaszán még egy emelkedőt is le kellett küzdenünk, amely nem érintett a legkellemesebben. E sok hullámzó túraútvonal után leereszkedünk a Dino Park parkolójához, ahonnan már egy rövid séta választott el Barcarozsnyó központjától. Végigmegyünk a szépen felújított kisváros központján és a vasútállomás felé tartottunk. A vonatra várakozás közben, a túraútvonal végén egyértelműen megérdemeltük a “jutifalatot”, amelyet a közeli bevásárlóközpontban szereztünk be (610 m / 17,50 h).
Külön gratuláció a 8 éves Csonginak, aki mindenféle gond nélkül végiggyalogolta az útvonalat.
Fotók itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése