A Prahova völgye választja el egymástól a két különböző hegységet: Bucsecs és Báj-havas. Az előbbiben már megszámlálhatatlanul sokszor jártam, az utóbbiban csak alig néhányszor. Pedig ugyanúgy elérhető, sőt, a terep jóval könnyebb mint a sziklás oldalú szomszédjánál. És igen, a kilátás, a panoráma sokkal szebb mint a Bucsecsről fényképezett táj. Eljött az ideje tehát, hogy végigballagjunk a Báj-havas gerincének egy nagyobb részén és rácsodáljunk a szomszédos Bucsecs-hegység sziklás falaira.
2024 szeptember első napján vonattal utaztunk Azugára. A vasútállomástól bő háromnegyed órát gyalogoltunk a libegő alsó állomásáig, majd azzal “repültünk” fel a hegység egyik északnyugati mellékgerincére, megspórolva 600 m szintemelkedést. Így aztán friss erővel vághattunk neki túraútvonalunknak dél irányban (1520 m / 9,00 h). Szép időre vol kilátás, azonban helyenként igen erős szelet fogtunk ki. Gyephavason meneteltünk már indulástól, folyamatosan – de enyhén – emelkedtünk egyre magasabbra. Elég hamar, de tőlünk nagyon távol látszódott a Báj-havas legmagasabb csúcsa, ahová eljutni szándékoztunk. Gyaloglásunk izgalommentes volt, hiszen széles és jól kijárt utat követtünk, jó minőségű turistajelzéssel. A kilátás pazar volt, fejünket többnyire jobbra fordítottuk és még menés közben figyeltük a napsütötte Bucsecs oldalát. Természetesen igyekeztünk a legjobb fotókat készíteni távolról és közelítve is. A kilátás mellett finomra érett áfonyákkal kényeztettük magunkat, ez néha lelassította előrehaladásunkat, habár sietségre nem volt okunk. A szél néha jó keményen odatekert nekünk, sokszor megtántorított az erejével, de ezt inkább jó mókának vettük. Ilyen csodálatos körülmények között értünk fel a Báj-havas csúcsára, ahol csúcsfotó után megpihentünk ebédelni (1895 m / 11,50 – 12,45 h)
Egy szélvédett helyen töltöttük pihenőnket közvetlenül a csúcs alatt. A közeli juhnyáj egyik kutyája közelünkbe telepedett némi elemózsia reményében. Ezt két szelet kenyérrel beetettük, remélve, hogy az arrébb lustálkodó tíz társát valahogy lebeszéli a ránk való támadásról. Nos ezt nem tette meg, de a pásztor készségesen lecsitítorra kutyáit, úgyhogy gond nélkül átsétáltunk közöttük. Főgerincen folytattuk utunkat a szeles időben. Nyugatra maradt a Bucsecs panorámája, északra és keletre a Csukás, Nagykő- és Keresztényhavas, illetve a Grohotis és a Német-havas látványába gyönyörködhettünk. Itt már többnyire lefele meneteltünk, az áfonyák is elfogytak, úgyhogy gyorsabban haladtunk. A Piscul Cainelui csúcsa alatt hagytuk el a főgerincet és Szinaja felé vettük utunkat a kék pont jelzésen. Meredekebb ereszkedésnél gurulva is lehetett a szintet leküzdeni, ahogyan ezt bizonyították Csongi és Enikő. A gyephavast elhagyva betértünk az erdőbe és hamarosan a kényelmes út után egy roppant meredek ereszkedőben volt részünk a Piscul Cainelui volt menedékházáig. Most magánkézen van, nem megközelíthető. Semmilyen szerpentin nincs kialakítva, hanem egyenesen lefele vezetett utunk. Ennek köszönhetően hamar elértük a volt menedékház környékét. Innen már kényelmes, kavicsos úton pontosan Szinajára érkeztünk, a vasútállomás közelébe. Mivel nem siettünk ezért túránkat egy kis kitérővel zártuk a kedvenc cukrászdánkban, ahol mindenki jókedvvel fogyaszthatta saját jutifalatját a 20 km-es kirándulásunkat követően (800 m / 16,30 h). Köszönöm a túrán való részvételt!
Fotók itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése