Nincs messze tőlünk, de mégis ritkábban járunk a Szilon-havas felé, sőt sokan még nem is fordultak meg ezen szép tájon, amelyet e hegység nyújt. Gyalogos turisták tehát kevesebben mennek, ellenben motorizált járművel annál inkább, annak ellenére, hogy hivatalos – igaz kopott – tábla jelöli az effajta jármű használatát.
Bodzakrasznától még 5 km-t mentünk a Kraszna-patak völgyében található erdőkitermelő úton, 2025 árpilis 19-én, szombaton. Egy rozoga betonhíd mellett parkoltuk autónkat és elindultunk a Szilon-havas irányába (850 m / 9,15 h). Autós utunk alatt kövér felhők borították az eget, de a Bodzafordulói medencében sokkal jobb idő fogadott. Igaz még felhős volt itt is az égbolt, de bíztunk az előrejelzésekben, amelyek javulást jósoltak, ami szerencsénkre be is következett. Rögtön az indulásnál elhagyjuk a Kraszna-patak völgyét és elég kopott kék háromszög jelzést követünk az Üvöltő (Urlatoarea) völgyön felfele. Itt is erdőkitermelő úton haladunk, mellettünk bővízű patak folyik a mély völgyben. Kiérünk egy tisztásra, majd egy éles meredek kanyar következtében egy idő után mellékgerincen találjuk magunkat. Nagyon érdekes helyen vagyunk, hiszen menetirányunkban jobb kéz felől nagyon meredek és mély hegyoldalról nézhettünk le a Kraszna-völgy irányába, de mivel erdő borítja, ezért kilátásunk egyelőre nagyon korlátozott volt. Közben meredek szakaszokat hagyunk magunk mögött és egyre fennebb jutva, kezdünk kikerülni az erdőből. Itt a felhők is kezdtek szétoszlani és megpillantottuk a Szilon-havas alacsonyabb csúcsát. Hamarosan a Kárpátok főgerincére érünk, de egyelőre egy esztena közelségében bővízű forrást fedezünk fel. A főgerincen találjuk a piros sáv jelzést, a napsütés azonban pihenésre késztet és egy kis tavacska mellett leülünk falatozni (1470 m/ 10,40 – 11,00 h).
A Szilon csúcsa szépen látszódott, de mi a Mălaia-t vettük célba, mivel néhány méterrel magasabb. Egy rendkívülien meredek kapaszkodóval kezdtük a felfele utunkat. Sajnos itt már terepjárókkal járják a hegyet és nagyon tönkre tették a turistautat. Ottlétünkkor is 5-6 ilyen autó jött fel szinte a csúcsig, tönkretéve az ösvényeket és zajszennyezettséget is okozva. A meredek kapaszkodó után jóval könnyebb dolgunk van a Mălaia gerincén, jóformán szinten haladunk egészen a csúcsig (1662 m / 12,30 – 12,50 h). A csúcsról gyönyörű kilátásban volt részünk minden irányban. Északra láttuk a Pintillőt, Lakócát, de még a Nemere is mutatta magát halványan. Délnyugatra a Csukás volt a fő látványosság, nyugatra pedig a Bodzai-hegység a maga Piliskéjével, de még Sepsiszentgyörgy egy része is kikandikált a hegyek közül.
A napsütés miatt kissé eluralkodott a lustaság, de indulni kellett. Visszajöttünk a gerincen, majd leereszkedtünk a meredeken és utána könnyed séta vezetett a Sasok tava felé. Először a Szélkapun keresztül gyalogoltunk, ez a nyereg választja el a Szilon- és Mălâia csúcsokat. Jóformán szintgörbén haladunk és egy egykori tó mellett találjuk magunkat. Ma már csak mocsaras vidék, nyáron bizonyára jobban kiszárad. Egy rövid, de meredek ereszkedő után máris a Sasok tavának partján pihenhetünk és falatozhatunk (1430 m / 14,20 – 15,10 h). A legenda szerint a tó feneketlen mélységű, de a mérések szerint alig 2,5 méter mély. Lefolyása nincs, talán ez mentette egyelőre meg a kiszáradástól. Az élővilága gazdag, hiszen rengeteg békát és halat is láthattunk közelről a partról. A tó neve a közeli sziklákon tanyászó sasokról kapta nevét egykoron.
Időtöltés után elindulunk visszafele. Felmegyünk a Szélkapuig, majd ugyanazon az úton ereszkedtünk vissza, amelyen feljöttünk. Az esztena közelében levő forrásból jó nagyot ittunk. Az égbolt lényegesen kitisztult, sokkal jobb kilátásban részesültünk lefele utunk során. Problémák nélkül érkeztünk vissza az autóhoz, Csongi elmondása szerint egyáltalán nem fáradt el, pedig 20 km-t gyalogoltunk és +/- 850 m szintkülönbségben volt részünk (850 m / 17,30 h).
Fotók itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése